Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-20 / 192. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 20. GLOSSZA Inkább csak egyezséget KORPÁS ÁRPÁD A Szent István-napi megemlékezéseknek, egyházi szertartásoknak és falunapoknak már-már közhelyszerű folklóreleme, hogy a szónokok saját szavaikkal és - éppen ezért - sokszor kifacsartan „intelmeket” intéznek hozzánk, állítva, márpedig ezek Szent István királyunkéi, s hogy- bizony, bizony- több mint ezer éve e jó tanácsokat megszívlelve él minden igaz, érző magyar, mert hogyan is kerülhetné meg az egyik legbecsesebb örökségünknek számító bölcselmeket. Ehhez jön még az a lényegében igaz, de fárasztóan aktualizáló kitétel, hogy - lám, lám - a Kárpát-medencei magyarság több mint ezer esztendeje Európa része már, és első királyunknak ebben milyen nagy szerepe van. Tény, érdemei kétségtelenül óriásiak. Mindezzel nem is lenne baj, meghallgatja az ember ezredszer is, az ismétlésből is lehet tanulni, hiszen sok, amúgy szólni alig képes közéleti szereplő is bemagolta már egészen tisztességesen, mert elég, ha a Szent István, magyarság, Kárpát-medence, országalapítás, kereszténység, Imre herceg, intelem, Európa kifejezéseket variálgatja, kombinál- gatja. Dél-Szlovákiában ehhez még elég elmondani, hogy „az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”, mert legalább Szent Istvánkor mondjuk el, hogy igenis, a kisebbségi sorban is ragaszkodunk az anyanyelvűnkhöz - ha már az év többi 364 napján hivatalosan helyi viszonylatban sem használjuk, főleg nem írásban. Profi, kalandozó magyarok is végigszántják ilyenkor a magyar ugart, évente igaz hitre térítik népüket, elhintik újra a szentistváni gondolatot - több helyen is mehet ugyanaz, szinte playbackről. Az ügyesebbek szónoklataikba egy kis időszerű politikát is csempésznek, hogy már Szent István királyunk is így meg úgy. Eddig a pontig alapjában véve ártalmatlan e folklór. Van azonban egy olyan „hagyomány” is, amelytől kissé tartok: amikor az országegyesítés tényéből kiindulva a szónokok aktuálpolitikai kényszerképzet-társítással a nemzeti egység szükségességét ecsetelik. Nem az egység igénylése aggaszt, hanem az, hogy sejtem,- ki--ld-miTért— nemzeti egység alatt, és hogy az egységet csak a saját elképzelései alapján tartja megvalósíthatónak. Friedrich Nietzsche gondolata jut az eszembe: aki az igazat akarja, a hatalmat akarja. Hatalomra pedig szóban is csak úgy kerülhet, ha néhány tő (r) mondattal döfi le a Koppá- nyokat, akik ugyan szintén magyarok, de a régi pogányság bűnében tévelygő mogyeriek, és - bár fivérek vére hull majd - le kell számolni velük gyermekeink szebb jövője érdekében. Az üyen „nemzeti egység” emlegetésekor jó volna, ha minden közhe---lye s kommentár nélkül újra és újra felidéznénk István király egyik legismertebb intelmét: „...az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.” A kétes „nemzeti egység” szajkózásakor tudatosítanunk kellene, hogy az egyszokású magyar közösség is esendő, s hogy bizonyos értelemben a más véleményen lévő magyar is jövevény”, akit becsben kell tartani, mert ha Kop- pánynak nevezzük is, nálunk lakik: a maga otthonában. És inkább szülessen tényleges egyezség, kiegyezés, mint hamis egység. JEGYZET Forró krumpli BUCHLOVICS PÉTER A párkányi tűzeset kapcsán is kiderült: hogy néz ki egy ország, ahol szinte semmi sem működik, s ahol mégis csodával határos módon az élet megy tovább. Itt ugyanis mindenre van magyarázat, s mindennek az ellenkezőjére is, az is van, ami nincs és az sincs, ami van. A kisember pedig már senkinek sem hisz. Még pénteken a párkányi szaktanintézet kollégiumában beszéltem egy sráccal, aki most azért lakik ott, mert saját szobájában retteg, hogy rászakad a plafon, vagy elszáll az ágy melletti fal, a panelelemek közt ugyanis akkora lyukak vannak, hogy az ágyából lesheti a csillagos eget. Cinikusan azt is mondhatjuk: szoba, kilátással. Csakhogy marhára nincs az embernek kedve röhögni, egyrészt mert abban a nyolcadik emeleti lakásban járva én is beléptem abba a szobába és kimenekültem, másrészt pedig a srác a szemembe mondja: nem hisz ő már senkinek, még a statikus szakvéleményének sem. Zavartan annyit mondok, csak nem gondolja, hogy visszaengedték volna a lakókat a házba, ha nem találták volna biztonságosnak azt, hiszen ezzel újabb katasztrófát előlegeztek volna meg. - De igen, gondolom. Ebben a világban minden a pénzről szól, épp ezért nem hiszek senkinek - válaszolja keserűen és az erkélykorlátra támaszkodva leírhatatlan pillantással pásztázza a mélységet. S ez itt a bibi, ez itt a forró krumpli. Félreértés ne essék, tisztelet és köszönet valamennyi tűzoltónak, akik a technikai, műszaki körülmények ellenére helyt álltak. De roppant furcsa, hogy az összes, általam megkérdezett lakó egyöntetűen állítja: ha nincsenek az esztergomiak és a tatabányaiak, akkor ők ott pusztulnak. Miként az is, hogy hétfőn az országos tűzoltóparancsnok helyettese lényegében megismétli mindazt, amit a járási igazgató az Új Szónak már elmondott, s amit a járási parancsnokság osztályvezetője még a tűz idején, a helyszínen közölt, amiből az derül ki, ők nem követtek el mulasztást. Senki sem, erősítette meg ismét a járási igazgató, miután pénteken tárgyalt az esztergomi és a tatabányai tűzoltókkal. Az országos parancsnokhelyettes azt is közölte, az A típusú védett vészkijáratnak a tetőn keresztül szellőznie kell, hogy a füst eltávozhasson. Kiderült: tetőjavításkor a négy világítóablakból hármat leaszfaltoztak. Puff neki. Arról nem is beszélve, hogy a lakóházban már év elején volt tűz, akkor egy hatodik emeleti lakás égett ki. Már akkor voltak olyan vélemények, hogy az elektromos vezetékek megbízhatatlanok. Miután ezt helyrehozták, valakinek jóvá kellett hagynia a tűzvédelmi, biztonsági körülményeket, s erről, gondolom jegyzőkönyv is készült. Ján Ora- vec polgármester még múlt szerdán azt mondta: a város kivizsgáltatja, hogy a legutóbbi tűzvédelmi ellenőrzést pontosan és a valóságnak megfelelően végez- ték-e el... Nincs kétségem, ki fog derülni, hogy igen, s az is: minden rendben találtatott. Arról már nem is beszélve, hogy az egész kerületben nincs egy tűzoltólétra, ami elérne a 12. emeletig, ha már a szóéiban az egekbe építkeztünk - nyúlól módra. Nem mellékes utóirat: a cikk már nyomdakész volt, amikor kaptuk a hírt, hogy hétfő este abban a hatodik emeleti lakásban, ahol fél éve tűz volt, a padlóban izzani kezdett egy elektromos vezeték... Tűz szerencsére nem keletkezett, a hibát azonnal elhárították, újra- ellenőrzik az egész hálózatot, az éjjel ügyeletet tartottak a tömbnél. Viszont egyáltalán nem csodálkoznék, ha valaki úgy döntene: ennek ellenére nem tér vissza a lakásába.- Jucika, az erdőbe még mindig nem lehet belépni, de a lakásomba igen, ott felgyújthatja a szívemet... (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ MLADÁ.FRONTA, DNES Megszüntette az eljárást a cseh bíróság Pavel Minarík volt csehszlovák kommunista titkos ügynökkel szemben, aki a 70-es évek elején robbantásos merényletet tervezett az akkor Münchenben székelő Szabad Európa Rádió (SZER) ellen. A döntést azzal indokolta, hogy Minaríknak nem volt szándékában a emberéleteket kioltani, egy levelében javasolta: az esetleges merénylet előtt telefonon figyelmeztetni kellene a SZER-t” - nyilatkozta a Zuzana Kratochvüová, a bíróság elnöke. Minarík 1969 és 1976 között dolgozott a Münchenből sugárzó rádiónál a csehszlovák titkosszolgálat ügynökeként. Főként a csehszlovák szerkesztőséget figyelte, a szocialista Csehszlovákiába való visszatérése után 1976-ban munkájáról nyilvánosan is beszámolt. A SZER csehszlovák részlegében 1981-ben valóban történt egy robbanás, de akkor Minarík már Ki- jevben volt egyetemi hallgató, így az nem írható a számlájára. A cseh fasiszták már 1926-ban követelték a magyarok és németek, valamint a zsidók jogfosztását Hosszú út a Benes-dekrétumokig Alois Vocásek, az „utolsó légiós” ritka életkort ért meg: 107 esztendős korában halt meg nemrég és ez a hír bejárta a sajtót és megemlékezett róla az Új Szó is. De mi köze lehet Vocásekhez Benesnek? E; FEHÉR PÁL Vocásek bácsi a második világháború idején az egyik cseh fasiszta szervezet, a Vlajka tagja volt és ezért 1945-ben a népbíróság életfogytiglani fegyházra ítélte, amelyből nyolc évet le is töltött. Ám Alois Vocásek húsz esztendősen egy egészen más szervezetbe lépett be, nevezetesen abba a Csehszlovák Légióba, amelynek az oroszországi polgárháborúban való részvétele jelentősen hozzájárult a demokratikus Csehszlovákia megalapításának rendkívül erős nyugati támogatásához. Aztán a Vlajka miatt ki is zárta soraiból a volt légiósok egyesülete. Vocásek nem tagadta tagságát a Vlajkában, mentségéül azt hozta fel: nem ártott senkinek. Védekezését azonban senki nem fogadta el, sem volt bajtársai, sem a bíróságok, ezért akart nemzetközi jogi fórumhoz fordulni az időközben adventistává szelídült derék katona. Eddig a történet ismert, de nem, vagy alig ismert a Vlajka és az a történeti folyamat, amelybe a megboldogult Vocásek úr belekeveredett. Persze, nem vezetőként, hanem szürke támogatóként. Ő ugyanis annak idején a Légió parancsnokát, Radola Gajda (eredeti nevén Rudolf Geidl) tábornokot követte. (Azért ismerjük el: szebben hangzik, ha egy nacionalista nem Rudolf, hanem Radola, amely amolyan művi keresztnév és annyira egyedi, hogy a nyolckötetes Slovník spisovného jazyka ceského nem ismeri, nem is szólva a vezetéknév csehesítéséről, ami megfelelt annak, hogy Szalos- janból Szálasi lett, a Ferenc...) A Légió nacionalista szárnyát képviselte Gajda-Geidl, aki a húszas évek elején még vezérkari főnök lehetett, majd T. G. Masaryk elnök utasítására - fasiszta nézetei és kémgyanús üzelmei okán - kizárták a hadseregből és pert indítottak ellene, mivel puccsot készített elő. Előjátékként a „légiós testvéreket” (ez volt a hivatalos megszólítás) szólította fel, hogy készüljenek fel új tettekre, illetve Vojtéch Tuka Bélának, a Hlin- ka-féle Szlovák Néppárt fasizálódott része vezérének szövetséget és a puccs támogatásának áraként beígérte Szlovákia teljes autonómiáját. Gajda, aki nem Másarykot, hanem az olasz Dúcét, azaz Mussolinit tekintette példaképének és őszintén utálta a demokráciát, megalapította a Fasiszta Nemzeti Közösséget, amely aztán a Vlajka nevezetű másik fasiszta csoportocskával szoros együttműködésben dolgozott. Vocásek volt az a közember, aki támogatta ezeket a mozgalmakat, ám ez kevésnek bizonyult, ezért a német megszállás, a protektorátus idején még a nácik számára is használhatatlanoknak bizonyultak. Nem lelkesedésük hiányzott, hanem a létszám hibádzott. Pedig hát programjuk ellen igazán nem lehetett kifogásuk. Már 1926- ban így foglalta össze négy pontban Gajda-Geidl politikai céljait: 1. a plurális parlamenti demokrácia helyett a politikai főhatalmat diktátornak kell átadni; 2. a kommunista párt feloszlandó; 3. a magyarok, a németek, az idegenek és a zsidók jogait korlátozni kell; 4. a weimari köztársasággal vállalt szövetség káros, a jobboldali német párt támogatása a kívánatos, valamint meg kell szakítani minden kapcsolatot a Szovjetunióval. (A programot ismerteti Vera Olivová: Déjiny prvni republiky, Nakladatelství Karoli- num, Praha, 2000., 147. oldal). A Vlajka még ennél is többet: a német megszállás után még a birodalmi protektort, von Neurathot is feljelentették Berlinben, hogy kesztyűs kézzel bánik a zsidókkal és cseh demokratákkal. Sem a Vlajka, sem Gajda-Geidl ugyan nem került így sem hatalomra, viszont von Neurath helyébe gyorsan Reinhard Heydri- chet ültették, aki az elnyomás különlegesen barbár formáit valósította meg. Ehhez a históriához még hozzátartozik, hogy Gajda-Geidl ugyanúgy börtönbe került 1926- ban, mint 1929-ben szlovák szövetségese, Tuka. Nem mellékes, hogy Gajda-Geidl, illetve a Vlajka a náciknál, Tuka pedig a horthysta magyar hírszerzésnél keresett támogatást/ tervei valóra váltásához, miközben egészen nyíltan követelték - mint láttuk - a kisebbségek politikai és gazdasági jogainak erős korlátozását, viszont a pénzt az úgynevezett „anyaországoktól” mégis megkapták, hiszen a csehszlovák demokrácia egyformán ellensége volt a fasisztáknak, illetve a horthystáknak. Ez volt a Vlajka, amely - szerencsére - már visszahozhatadanul eltűnt és nem nagyon valószínű, hogy Vocásek beadványának nagy sikere lett volna a strasbourgi nemzetközi bíróságon. Inkább érdekes lehet számunkra az, hogy miként kerül át a Gajda-Geidl-féle politikai programból a németek, a magyarok üldözése Eduard Benesnek a dekrétumaiba? Benes a húszas években - Masaryk elnök mellett - elsőrendű célpontja volt a cseh fasiszta csoportocskák- nak, és őt a „vlajkárok”, közöttük a néhai Vocásek személyes ellenséAII. világháború idején az egyik cseh fasiszta szervezet a Vlajka volt. güknek tekintettek, ezért is, mert Masaryk jobb keze volt és azért is, mert a másik világháború idején londoni emigrációjában az antifasiszta koalícióhoz kötötte Csehszlovákia háború utáni sorsát. És a háború után, miközben - megérdemelten - börtönbe küldi Gajda- Geidlt és akasztófára Tukát, végrehajtja 1926-os követeléseiknek egyik lényeges pontját. És Alois Vocáseket is a benesi dekrétumok alapján ítélték el. Ahogyan több, mint kétmillió német és néhány százezer magyar ugyanilyen indoklással volt kénytelen elhagyni szülőföldjét. Ez ám az igazi ördögi kör! Fábry Zoltán bizonyára eltúlozta a hatvanas évek derekán a hidegháborús légkör hatásaként a náci múlt kísértő veszélyét a Német Szövetségi Köztársaságban, de igaza volt, amikor az Európa elrablásában 1965-66-ban ezt írta: „A hitleri gaztettek ára a kitelepítés lett... A világ - a nürnbergi kirakatperen kívül kesztyűs kézzel bánt a főbűnösökkel: a teljes rigorozitás a németek tömegeit sújtotta, a kitelepítetteket, kiknek legalább egyharmada teljesen ártaüan volt!” Es ismeijük, hogy Fábry már a bűn elkövetésének pillanatában, hiteles antifasisztaként miként ítélte el a szlovákiai magyarság elleni intézkedéseket, kimond- va-kimondatlamil magát Benest is. Könnyű lenne úgy válaszolni, hogy a Benes nacionalizmusába - és éppen a második világháború történései után - belefért a hajdani fasizált nacionalista cél is. Ez azonban az igazságnak csak az egyik fele lenne... Mert magyarázatra szorul az is, hogy Konrad Adenauer, az új német állam első kancellárja, aki vitathatatlanul részese volt a Hitler-ellenes összeesküvésnek, hogyan alkalmazta ennek az összeesküvésnek egyik árulóját, Hans Speidel tábornokot a Bundeswehr egyik parancsnokaként, vagy a náci kémelhárítás olyan prominensét, mint Reinhard Gehlen ugyanabban a funkcióban, amilyet a hideráj idején betöltött... Különben amolyan Gehlen-ügye Magyarországnak is volt, ezt se hallgassam el. Újszászy István tábornok, a második világháború idején az úgynevezett Államvédelmi Központ vezetője, újabban - egy film nyomán - arról híreseden: el, hogy Karády Katalin szeretője volt. Az már kevésbé ismert róla, hogy még prágai katonai attasé korában beszervezte őt a csehszlovák hírszerzés, felhasználva azt a körülményt, hogy ügyedenül továbbította a csehszlovákiai horthysta ügynökök pénzbeli járandóságát, aztán „átadták” az angol felderítésnek, innen tudott róla Berija szervezete és ezért 1945 után a kommunista Államvédelmi Hatóság vezetőjének, Péter Gábornak lett a tanácsadója, majd amikor feleslegessé vált, megölték. Különböző történetek ezek, bizony, ám van egy közös nevezőjük: akár Benes, akár Adenauer, s lávákképpen Rákosi Mátyás olyan politikusok voltak, akik úgy vélték: a cél szentesíti az eszközt. Ez az elv aztán igen könnyűvé teszi akár fasiszta módszerek, akár fasiszta elvek átfestését saját használatra. A meghirdetett demokrácia nem lehet elegendő védekezés. A foglyokkal tengervizet itattak, levegőt fújtak beteg gyerekek agyába, próbálták „gyógyítani" a homoszexualitást Jegyzőkönyvek a náci emberkísérletekről MTI-HÁTTÉR „A szomjúság elviselhetedenné válik. A páciens félig lehunyt szemmel mozduladanul fekszik. Állapota súlyos. Lélegzetvétele percenként 25- re csökken. Nyelve teljesen száraz, ajkai cserepesek... Dachaui koncentrációs tábor, 1944. augusztus 12. Rascher-kísérleti állomás.“ A jelentést Wilhelm Beigbloek, a német birodalmi légierő, a Luftwaffe orvos-alezredese készítette. A fenti „páciens” egyike annak a 44 zsidónak és cigánynak, akiket az SS kiválasztott a tengervíz ihatóvá tételével kapcsolatos kísérleteihez. A kiválasztottak 16 és 40 év közöttiek. Erről és sok más szörnyű kísérletről a nürnbergi perek jegyzőkönyvei tanúskodnak. A vallomások egymillió 35 ezer oldalt tesznek ki, 690 láda tartalmazza a lágerek áldozatainak kálváriáját. Augusztus 1-jén a Harvard Law School a nyilvánosság elé tárta teljes szövegüket. Beigbloek alezredes Bertatittal „dúsított” tengervizet adott a kísérleti alanyoknak. A következmények: kiszáradás, hasmenés, görcsök, hallucináció és halál 12 napon belül. „A döntés, hogy megszakítom-e a kísérletet, vagy folytatom, engem illetett” - vallotta. De a döntés csaknem mindig későn történt. A cigányokat aszociális elemeknek tartották és a doktor úgy gondolta, éppen ezért cigányokat kínozni nem bűn. Akárcsak Otto Beringer, aki Eichberg kórházában szellemileg visszamaradt gyerekeket „kezelt“. „60 milliméterig is felmenő vizet szívtunk le az agyukból és levegővel helyettesítettük azt. Ez a kicsiknek rettenetes fejfájást okozott.” Az egyik legszenvedélyesebben végzett kísérlet egy hormonnal folyt, amellyel gyógyítani, megszüntetni, vagy növelni akarták a homoszexuális hajlamokat, amelyet szervi betegségnek tartottak. Kurt Rascher doktor mélyhűtési kísérleteket is végzett prostituáltakon.
