Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-14 / 187. szám, csütörtök
6 Külföld ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 14. Pokolgépes merénylet Afganisztánban sok halottal - súlyos összecsapások Az al-Kaidát gyanúsítják Kovács László a tömeges kettős állampolgárságról Politikai' hangulatkeltés? MTI-JELENTÉS Súlyosan beteg hat túsz Becs. Súlyosan beteg hat túsz a Szaharában tavasszal elrabolt és azóta fogva tartott 14 európai közül - adta hírül a svájci televízió a L’IUustre című genfi hetilapra hivatkozva. A svájci külügy egyelőre nem kommentálta a hírt. A Szahara algériai részén összesen 32 európait raboltak el még tavasszal ismeretlen fegyveresek. Az algériai hadsereg akciójával májusban 17 túszt sikerült kiszabadítani. Egy 46 éves német túsz belehalt a fogság során elszenvedett megpróbáltatásokba. A svájci sajtó szerint jelenleg kilenc német, négy svájci és egy holland állampolgár van az emberrablók fogságában. (MTI) Robbanás egy linzi üzemben Bécs. Nem okozott környezet- szennyezést az tegnap délelőtti robbanás egy linzi vegyi üzemben, amelynek több sérültje van. A linzi önkormányzat szerint nem használtak környezetkárosító anyagokat a DSM-Chemie gyárának abban a részlegében, ahol a robbanás történt. Lángba borult a létesítmény egyik épülete is, a tüzet délre eloltották, a sérültek közül egynek súlyos az állapota. (MTI) Megadta magát a gerillavezér Canberra. Megadta magát az ausztráliai vezetésű nemzetközi rendteremtő erőknek Harold Keke, a Salamon-szigeteken egymással szembenálló rivális etnikai fegyveres csoportok legjelentősebbikének vezetője. Ezt tegnap jelentette be az ausztrál parlamentben Alexander Downer külügyminiszter. A legerősebb hadúr és három magas rangú harcostársa reggel tette le a fegyvert a sziget- ország legnagyobb szigetén, Guadalcanalon. A melanéziai szigetországban rivális etnikai csoportok évek óta harcolnak a központi kormány, illetve egymás ellen, míg a részben bűnöző elemekből álló milíciák büntetlenül erőszakoskodtak a lakossággal, gyilkoltak, raboltak, embereket hurcoltak el, és pénzt zsaroltak ki megfélemlítéssel. (MTI) Harold Keke 50 ember meggyilkolásáért és 15 település földig rombolásáért felel (Reuters) Kirabolt rendőrőrs Groznij. Rendőrőrsöt támadott meg és rabolt ki egy csecsen lázadókból álló osztag a satoji járásban, Aszlanbek- Seripovo településen. A mintegy húsztagú csoport két gépkocsit és két automata fegyvert zsákmányolt, majd a rendőrőrs épületét porig égetve elmenekült. Urusz-Martan körzetében csecsen fegyveresekkel kirobbant tűzharcban meghalt a helyi orosz parancsnokság egy katonája, négy pedig megsebesült. Mint az orosz hírügynökség jelentette, az áldozatok egy nagyobb csecsen fegyveres csoport semlegesítésére indított akcióban vettek részt. (MTI) Kabul. Az afganisztáni hatóságok szerint minden bizonnyal az al-Kaida terrorhálózat áll a mögött a tegnapi terrorakció mögött, amelynek során egy minibuszba rejtett pokolgépet helyeztek működésbe a dél-afganisztá- ni Hilmend tartományban. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A terrorcselekmény sok áldozatot követelt. A halottak számáról ellentmondásos hírügynökségi jelentések láttak napvilágot. Az AFP 17, a Reuters 15 halálos áldozatról tud. A detonáció reggel következett be Nádi Ali járásban, a tartományi fővárostól, Laskargáhtól nyugatra. Az áldozatoknak legalább a fele gyermek volt. Életét vesztette a minibusz sofőrje is. Az akciót egyelőre senki sem vállalta. A tartomáÖSSZEFOGIALÓ Jeruzsálem. Túl-Karm menekülttáborában sok száz palesztin tüntetett a még fogságban lévő hatezer palesztin rab szabadon bocsátásáért. Szem- és fültanúk szerint a tüntetők közül többen fegyvert viseltek, és lövéseket adtak le a levegőbe. Izrael ugyanis kedden elhalasztotta 69 palesztin fogoly elengedését, miután két palesztin fiatal öngyilkos merényletet hajtott végre Izraelben, illetve a Jordán nyugati partvidékén. A merényletek következtében két izraeli életét vesztette, tizenketten megsérültek. A Palesztin Hatóság tegnap közölte, hogy holnap megtartják a harag napját: tiltakozó akciókat szerveznek az izraeli biztonsági kerítés építése ellen. Bár a tűzszünet még érvényben van, tartani lehet az erőszaktól, hiszen a gázai és ciszjordániai tüntetések rendszerint összecsapásokba torkollnak az izraeli katonákkal. Fegyveres palesztinok tegnap hajnalban tűz alá vettek egy izraeli autóbuszt a Jordán nyugati partvidékén fekvő Rámalláh városától északra. Az akció színhelyén, Sziluad településen az eset után az izraeli haderő kijárási tilalmat rendelt el. Öt lakóházat romba döntöttek tegnap az izraeli hatóságok Jeruzsálem keleti, arabok lakta felében. Az egyik peremkerületben határőrök védelme mellett földgyalukkal tarolták le az épületeket, amelyekben palesztin családok mintegy negyven tagja lakott. Külföldi munkások, akik az izraeli belügyminisztérium alkalmazásában állnak, a rombolás előtt kihordták a lakók személyes tárgyait a házakból. A palesztin felkelés, az intifáda 2000. szeptemberi kezdete óta több száz házat romboltak a földig az izraeliek azzal az indokkal, hogy engedély nélkül építették fel azokat. Ugyanebben az időszakban az izraeli hadsereg megtorló intézkedésként mintegy 200 lakóépületet felrobbantott. A házrombolások június 29-e óta - amikor a legjelentősebb palesztin fegyveres szervezetek tűzszünetet hirdettek - gyaSzöul/Moszkva. Észak-Korea továbbra is ahhoz a feltételhez köti a nukleáris fegyverprogramjával kapcsolatos probléma felszámolását, hogy az USA kössön vele meg nem támadási szerződést, azaz írásban garantálja: nem indít támadást ellene. A phenjani külügyi szóvivő tegnap közölte, hogy Eszak-Korea egy ilyen szerződés hiányában nem hajlandó a nukleáris programja miatt keletkezett válság megoldására. , Addig, amíg az Egyesült Államok ellenséges politikát folytat a KNDK ellen, ez utóbbi nem mond le nukleáris nyi biztonsági főnök a francia hír- ügynökségnek adott telefoninterjúban közölte: a merényletet vélhetően az Oszama bin Laden vezette al- Kaida nemzetközi terrorista hálózat tagjai követték el. Információja szerint a szervezet további pokolgépes merényletekre készül. A tartományi kormányfő viszont úgy nyilatkozott a Reutersnek, hogy a robbanószerkezetet tálib harcosok helyezhették el a járműben. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a pokolgép véletlenül robbant fel, mert a tettesek csupán Laskargáhba akarták vinni, hogy ott használják fel terrortámadásra a jövő héten esedékes függetlenségi ünnepségeken. Afgán kormánycsapatok az ország Pakisztánnal határos térségében kedden tálib és al-Kaida-fegy- veresek támadását verték vissza, miközben tizenhármat megöltek közülük. A 2001 őszén megbuktatott kabuli rendszer hívei Host tarkorlatilag szüneteltek. Tegnap az izraeli katonák felrobbantották azt a családi házat is, amelyben a keddi öngyükos merényletek egyik elkövetője lakott a hozzátartozóival. Tegnapra kiderült: a tűzszünetet is veszélyeztető keddi öngyilkos merényletek mindkét tettese csak 17 éves volt. Az egyik megölt izraeli katona csak egy évvel volt idősebb náluk. A két tizenéves merénylő csak néhány háztömbnyi távolságban lakott egymástól, de állítólag nem is elrettentő erejéről” - hangzik a hivatalos phenjani közlemény. Pénteken az USA közölte: kész írásos formában garantálni, hogy nem indít támadást Észak-Korea ellen. Kormányzati források szerint Washington ugyanakkor azt szeretné elérni, hogy ehhez a garanciavállaláshoz csatlakozzanak azok az országok is, amelyek részt vesznek az Észak-Koreával tervezett többoldalú tárgyalásokon. Pekingben kedden jelentették be: a két Korea, valamint az USA, Oroszország és Japán illetékesei kínai vendéglátóikkal augusztus 27-e és 29-e között rendezik meg hatoldalú tárgyalásaikat. Alekszandr Loszjukov tományban - hat kilométerrel a határtól - támadtak rá a jelenlegi vezetéshez hű katonákra. Az összecsapás több órán át tartott, és a mintegy 50 fős afgán egység megfutamította a támadókat. A harc elükével tizenhárom holttestet találtak a csatamezőn. Két afgán rendőr is életét vesztette a lövöldözésben. A kormányerők egy pakisztáni állampolgárságú és egy arab nemzetiségű személyt elfogtak - jelentette az AP, míg a Reuters úgy tudja, hogy két arab, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet két tagja került fogságba. Két tálibszimpatizáns egyetemi hallgató életét vesztette tegnap Kabulban, miután a maguk készítette pokolgép véledenül felrobbant. Harmadik társuk súlyosan megsérült. Az afgán főváros rendőrfőkapitányának helyettese a Reutersnek elmondta, hogy a detonáció egy külvárosi házban következett be. ismerték egymást. Egyiküket a Ha- mász radikális iszlám mozgalom eszméi vonzották, a másik pedig az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevében csatolta magára robbanóanyaggal teletűzdelt övét. A Hamász nyilvánosságra hozta azt a levelet, amelyet az ő öngyilkos merénylője küldött tette elkövetése előtt családjának. Ebben ez áll: „Apám! Ne szo- morkodj! Büszke lehetsz, mert fiad Allah nevében vértanúként halt meg.” (MTI, TASR) orosz külügyminiszter-helyettes tegnap Moszkvában azt mondta, teljesen logikus, hogy Észak-Korea biztonsági garanciákat kér. Értékelése szerint a Koreai-félszigeten kialakult válság Oroszország biztonságára nézve is fenyegetést jelent. Mint mondta, nemcsak az a veszély, hogy esetleg atomfegyver van a félszigeten, hanem az, hogy azt be is vethetik. A diplomata úgy vélte, Észak-Koreával szemben csak végső esetben lehet szankciókhoz, például bizonyos programok befagyasztásához folyamodni. Most a legfőbb cél a nyugodt, kölcsönös bizalmon alapuló egyeztetési légkör megteremtése. Bukarest. A kedvezménytörvénynek annyiban van jelentősége, hogy a mindenkori magyar kormányt kötelezi a határon túli magyarság, illetve a szomszédos országok magyar nyelvhez, kultúrához kötődő állampolgárainak támogatására. Ezt Kovács László magyar külügyminiszter jelentette ki az Erdélyi Riport című hetilapnak adott interjújában. Kovács hangsúlyozta: a támogatásokhoz és kedvezményekhez nem lenne szükséges a kedvezménytörvény, ezekről kétoldalú megállapodásokat is lehetne kötni. „Ha ezt az utat választotta volna az Orbán-kormány, akkor az egész problémát elkerülhettük volna, hiszen minden szomszédos országgal külön-külön meg lehetett volna állapodni. Ráadásul nem a legkisebb együttműködési készséget mutató szomszédos ország álláspontjához igazodva, hanem differenciáltan: minden egyes országgal a saját hajlandósága szerint. Sajnos nem így történt” - fogalmazott. Bagdad. A bizonytalan biztonsági helyzeten kívül a rendkívüli hőség is nehezíti az Irakban szolgáló amerikai katonák dolgát. A koalíciós erők Bagdadban járőröző tagjai 12 óránként váltják egymást. Szolgálatuk alatt mindvégig sisakot viselnek, maguknál tartják fegyvereiket és cipelik 14 küós golyóálló hátizsákjukat. Mindezt úgy, hogy Irakban a hőmérséklet napközben az 50 Celsius- fokot is eléri - árnyékban. Hétvégén holtan találtak rá egy, a járművében fekvő amerikai katonára. Mint kiderült, az illető hőguta áldozata lett. A Bászrában állomásozó brit erők meteorológiai egységének vezetője elmondta: a hőséget egy északnyugati légáramlat okozza, amely forró levegőt hoz Irakba Törökország és Szíria felől. Miután az ország csak egy igen keskeny tengeri kijárattal rendelkezik, a hőséget nem enyhítik a Perzsaöböl felől érkező hűvös szelek. így Irak nyáron leginkább egy izzó kemencére hasonlít. Az országban a háború befejezése óta napirenden vannak az áramkimaradások, ezért az irakiak nem tudják a klímaberendezéseket használni a meleg elviselhetőbbé tételére. Az emberek elpanaszolták: olyan meleg van, hogy éjszakánként nem tudnak aludni. Az amerikai irányítású ideiglenes iraki ÖSSZEFOGLALÓ Monrovia. Újabb harcok robbantak ki Libériában, annak ellenére, hogy Charles Taylor korábbi elnök a tervek szerint még hétfőn lemondott és Nigériába távozott. Az összetűzések a kormánycsapatok és a Model nevű lázadó csoport között törtek ki, a főváros repülőterétől ötven kilométerre. A csoport szóvivője szerint a háború csak verbálisán ért véget, a kormányerők csak beszélnek Pristina. Folyóparton játszó szerb gyerekekre nyitottak tüzet ismeretlen - feltehetően albán - fegyveresek tegnap Koszovó nyugati részén, s legalább ötöt megsebesítettek közülük. A támadásról a Tanjug hivatalos szerbiai hírügynökség számolt be. A koszovói ENSZ-rendőrség szóvivője a Reuters brit hírügynökség érdeklődésére megerősítette, hogy lövöldözés volt a szerbek lakta Gorazdevac falu határában. Az első, meg nem erősített jelentések egy személy haláláról és több megsebeA kettős állampolgárság kérdésével kapcsolatban hangsúlyozta: ez nem ügy, hiszen bármelyik vajdasági vagy romániai magyar folyamodhat magyar állampolgárságért. Az elbírálás egyénileg történik, és ha az illető megfelel bizonyos feltételeknek, így letelepedik és leteszi az állampolgársági vizsgát, megkapja a magyar állampolgárságot. „Gyermeteg elképzelés viszont, hogy egyetlen döntéssel több százezres vagy milliós magyar közösségek együtt válnak magyar állampolgárrá. Ha az állam- polgárság megszerzése egyszeri döntéssel nagy tömegekre vonatkozna, katasztrofális helyzetet idézne elő. Azt jelentené, hogy mintegy hárommillió embernek kellene biztosítanunk mindazokat az ellátásokat, melyek Magyarországon állam- polgári jogon járnak. Gondolkoznak azon azok, akik a határon túl vagy határon innen feszegetik ezt, hogy mit jelentene ez a magyarországi egészségügynek, a szociális ellátásnak? Szerintem az ilyen felelőtlen felvetés csak politikai hangulatkeltésre való” - mondta Kovács László. közigazgatás vezetője arra mutatott rá: az amerikaiak megpróbálják egyenletesen elosztani a rendelkezésre álló árammennyiséget és az elhasználódott infrastruktúra újjáépítése is időbe telik. Paul Bremer ugyanakkor megígérte: igyekezni fognak minél több generátort üzembe helyezni. Pokolgép robbanása következtében tegnap meghalt Irakban egy amerikai katona, egy másik pedig megsérült. A detonáció erősen megrongálta páncélozott csapatszállító harcjárművüket. Észak-írakban közlekedési baleset áldozata lett egy amerikai katona. Ez Moszul térségében történt. Két szövetséges katona és iraki tolmácsuk is megsérült. Az újabb halálesetekkel 110-re nőtt azoknak az amerikai katonáknak a száma, akik május elseje óta haltak meg Irakban. Szabotázsakciót követtek el tegnap reggel a Bagdadtól 250 kilométerre északnyugatra fekvő el-Hadísza közelében egy olajvezeték ellen. Robbanás rongálta meg az vezetéket, az olaj pedig ömleni kezdett az el- Hadísza folyóba, az Eufrátesz egyik mellékfolyójába. Ez a város az iraki kőolaj- és földgázipar létfontosságú csomóponlja, amely összeköti a déli olajmezőket a Bagdadtól 200 kilométerre északra fekvő Baidzsi nagy finomítójával. a békéről, a harcokat azonban ugyanúgy folytatják. Közben egy másik felkelőcsoport - amely a segélyszállítmányok szempontjából egyik legfontosabb kikötőt tartja ellenőrzése alatt - azt követeli, hogy ők állíthassanak elnököt az ideiglenes kormány élére. A kedden felesküdött új libériái elnök, Moses Blah a CNN hírtelevízión keresztül üzent könyörögve az USA-nak: szerinte csakis az amerikai beavatkozás mentené meg az országot, (m, n) süléséről szólnak - tette hozzá. Harri Holkeri, az ENSZ koszovói ideiglenes igazgatásának (UNMIK) új vezetője háromnapos látogatásra Koszovóba érkezett. A volt finn miniszterelnök hivatalosan szeptemberben foglalja el új hivatalát. Holkeri már a negyedik vezető az ENSZ-igazgatás 1999júniusi megteremtése óta, s most Michael Steiner német diplomatát váltja, aki 18 hónapos megbízatás után távozik a tartomány éléről. Steiner hivatali idejére hol a helyi albán és szerb vezetőkkel, hol a belgrádi hatóságokkal való civakodás nyomta rá bélyegét. Támadás egy izraeli autóbusz ellen - tizenévesek voltak az öngyilkos merénylők Készülődés a harag napjára Az izraeliek tegnap felrobbantották az egyik öngyilkos merénylő nábluszi házát is (Reuters-felvétel) Oroszország szerint csak végső esetben lenne szabad szankciókhoz folyamodni Phenjan biztonsági garanciát kér MTI-HÍREK Napközben 50 Celsius-fok - természetesen árnyékban A hőség is öl Irakban MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Bár Taylor távozott, a polgárháború mégis folytatódik Nincs béke Libériában A finn Harri Holkeri váltja fel a német Michael Steinert Szerb gyerekekre lőttek MTI-HÍREK