Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)

2003-08-11 / 184. szám, hétfő

6 Gazdaság és fogyasztók - hirdetés ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 11. Jövőre felgyorsul a magyarországi autópálya-program, a kormány 300 milliárd forintot szán a fejlesztésre Csúcssebességű sztrádaépítés A Medgyessy-kabinet három év alatt 420 kilométerrel szeretné bővíteni az autópálya-hálózatot (Képarchívum) Budapest. A magyar kormány a választási ciklus végéig, 2006-ig 420 kilométernyi au­tópálya és gyorsforgalmi út megépítésére tett ígéretet. A program 1100 milliárd forin­tot emésztene fel, a növekvő forgalom azonban szükséges­sé teszi a hatalmas beruházá­sokat. A motorizáció rohamo­san nő, az első félévi autóela­dások minden korábbi rekor­dot megdöntötték. GÁL ZSOLT A kormány ambiciózus tervei szerint 2006-ban Budapestről autópályán illetve gyorsforgalmi úton lehetne eljutni Miskolcig, Nyíregyházáig, Debrecenig, Szegedig, Dunaújváro­sig és a Balaton végéig. Emellett to­vább épülne a fővárost elkerülő M0- s autópálya-körgyűrű és Dunaújvá­ros mellett egy új híd is elkészülne. A magyarországi autópályák teljes hossza jelenleg 535 kilométer, eh­hez jön még 90 küométer gyorsfor­galmi út. Ezt a hálózatot szeretné három év alatt 420 kilométerrel bővíteni a Medgyessy-kabinet. Csillag István gazdasági és közleke­dési miniszter azt is jelezte, hogy már jövőre szeretné a matricás rend­szerbe bekapcsolni az M5-ös (Buda- pest-Kiskunfélegyháza) autópályát. Ezt jelenleg az Alföldi Koncessziós Autópálya Rt. (AKA Rt.) üzemelteti, amely még az Antall-kormány ide­jén szerzett koncessziós jogot az M5-ös építésére és az úthasználati díj szedésére. Az útdíj a legmagas­abbak közé tartozik Európában, s ezért a forgalom nagy része a párhu­zamos 5-ös főútra zúdul. A környé­ken lakók folyamatosan tiltakoznak az elviselhetetlen forgalmi terhelés miatt. A kormány ezért szeremé a matricás rendszerbe bekapcsolni az M5-öst, ha nem sikerül az üzemel­tető AKA Rt.-vel megegyeznie, ak­kor a gazdasági miniszter szavaival élve „vannak más lehetőségek” is, például a kivásárlás. Egy küométer autópálya építési költsége a terepviszonyoktól függő­en 1,5 és 3 milliárd forint körül mo­zog. A jövő évben a kormány 300 milliárd forintot szán útfejlesztésre, ebből autópálya-építésre az idei 80 milliárd forinttal szemben 260 milli­árd jutna. 2004 tavaszán nyolc sza­kaszon kezdődnének meg az építke­zések. Jövőre átadnák az M3-as au­tópályát Miskolccal összekötő M30- as gyorsforgalmi utat is. Ennek épí­tése a telekfelvásárlások elhúzódása miatt késik, az eredeti tervek szerint az útszakaszt már idén november­ben át kellett volna adni. A jövő évi 260 milliárdos autópálya­építésre szánt összeg azt mutatja, hogy a kormány komolyan veszi a nagyszabású terveket. Ha a ciklus végére nem is sikerül pontosan telje­síteni a 420 km-re vonatkozó ígére­teket, Magyarországon akkor is nagyságrendekkel több autópálya épülhet, mint az elmúlt években. A legtöbb szakasz építése a Balaton mentén, a Horvátország és Szlové­nia felé vezető M7-es nyomvonalán folyna. Ha valóra válnak a tervek, akkor 2006 után már csak egy vi­szonylag rövid szakaszon hiányozna az autópálya. A szomszédos Horvát­országban is rohamtempóban foly­tak az építkezések az elmúlt évek­ben, és a magyar határt Zágrábbal összekötő autópályából már csak két, alig több mint tíz küométeres szakasz hiányzik. A horvát tenger­part így 2006-2007 körül karnyúj­tásnyira lehet Budapesttől. Az Adria elérése a magyar fővárosból hétórás autóút kérdése lenne a sztrádán. Még a lendületes autópálya-építé­sek ellenére is kérdéses, hogy az út­hálózat bővülése tudja-e követni a forgalom lendületes növekedését. Az idei év első hat hónapjának ada­tai ugyanis az autóeladások dinami­kus emelkedéséről tanúskodnak. 2003 első félévében Magyarorszá­gon 101 ezer új autót forgalmaztak, 20 ezerrel többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az új sze­mélygépkocsik eladása így 24,7 szá­zalékkal növekedett. Nem nehéz ki­számolni, hogy ha a jelenlegi ütem­ben folytatódik az autópiac szárny­alása, akkor éves szinten az eladott új személygépkocsik száma - min­den korábbi rekordot megdöntve - meghaladhatja a 200 ezret. Déli szomszédunknál továbbra is az Esztergomban gyártott Suzuki a leg­népszerűbb márka. A japán modell eladásai 32%-kal nőttek az előző év­hez képest. A második helyen a Ma­gyarországon ugyancsak gyártóka­pacitással rendelkező Opel lett, pia­ci részesedése 12,5%. A harmadik helyen a Renault végzett, majd a Skoda, a Peugeot és a Volkswagen következik a sorban. PÉNZPIACI TANÁCSADÓ Nem várható erősödés­JURAJ MITOSlNKA Az elmúlt hét sikeresen indult a szlovák fizetőeszköz számára, hi­szen hétfőn újra 42 koronánál ke­vesebbet adtak egy euróért a pénzpiacon. A hét első napján a korona 42,050/090 korona/eu- rós szintről 41,850/880 koro- na/eurós szintre erősödött. Ked­den folytatódott a hétfői erősö­dés, amikor is az árfolyam elérte a 41,740/780 korona/euró szin­tet. Ehhez elsősorban a környező országok pénzpiacai járultak hozzá, amelyeken szintén erősödtek a nemzeti valuták. Ez­zel azonban a korona el is érte a lehetséges alsó határt, és 41,940 korona/euró szintre esett vissza. A külföldi befektetők érdeklődése miatt azonban szerdán már újabb 10 fillérrel erősödött. A 41,800 korona/euró szint áttörésére csü­törtökön került sor, amikor a re­formországok fizetőeszközei iránti kereslet növekedésének kö­szönhetően egy euróért 41,70 ko­ronát adtak. A hét végén az árfo­lyam 41,700/750 korona/eurós szinten zárt. Az elmúlt napokban ugyan erősödött a korona, az el­következő időszakban azonban nem számíthatunk további lé­nyeges erősödésre, elsősorban a politikai helyzet bizonytalansá­ga miatt. Az elkövetkező napok­ban 41,600-42,000 korona/eu­rós árfolyamra számíthatunk. A szerző az OTP Banka Slo­vensko pénzpiaci elemzője MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 41,685 Lengyel zloty 9,548 Angol font 59,255 Magyar forint (100) 16,092 Cseh korona 1,303 Svéd korona 4,526 Dán korona 5,607 Szlovén tollár (100) 17,743 Japán len (100) 30,904 Sváici frank 27,106 Kanadai dollár 26,368 USA-dollár 36,754 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 40,57-42,87 35,67-38,07 1,27-1,33 15,11-17,11 OTP Bank 40,65-42,77 35,84-37,83 1,27-1,33 15,53-16,73 Postabank 40,54-42,84 35,39-38,11 1,27-1,33 14,29-17,89 Szí. Takarékpénztár 40,64-42,62 35,80-37,64 1,26-1,34 15,38-16,83 Tatra banka 40,65-42,83 35,84-37,76 1,27-1,33 15,45-16,73 UniBanka 40,71-42,79 35,94-37,79 1,27-1,33 14,52-15,45 Általános Hitelbank 40,65-42,83 35,87-37,79 1,26-1,34 15,25-17,03 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) APRÓHIRDETÉS MEGEMLÉKEZÉS VEGYES Üres lett az udvar, a kert, a ház, Kilenc éve annak, hogy örökre itt hagytál. Annyira hiányzol, rossz egyedül lenni, Úgy szeretnék én is utánad menni. Soha el nem múló szeretettel emlékezem au­gusztus 11-én, halálának küencedik évforduló­ján szeretett férjemre, KOTMANIK PÁLRA (Losonc). Örökké gyászoló felesége, Ilonka KNU-320 ADÁSVÉTEL ♦ Akció! Automata mosógépek 6590 Sk-tól, tűzhelyek 5490 Sk-tól, hűtők 5590 Sk-tól, gázkályhák 5890 Sk-tól, öntvény gázkazánok 14 290 Sk-tól kaphatók a TREBÓR- nál. Házhoz szállítás, részletre való árusítás. Galanta - Matúskovo 52. Tel./fax: 031/782 6256. UJ628 ♦ Figyelem! Redőnyakció! Külső hőszigetelő redőnyök megrendel­hetők már 650 Sk/m2-től. A meg­rendelt redőnyökhöz ingyenesen szúnyoghálót szerelünk. Tel.: 0905/145 572. KNU-299 ♦ Tisztított hízott kacsák és libák rendelhetők Pereden. Megrende­lésre megsütöm! Tel.: 0905/820 900. GA-155 ♦ Eladók csokiszínű labrador- és fekete-fehér angolcockerspániel- kölykök. Tel.: 0907/120 435. DS-1024 ♦ Eladó kétkerekű lakóbódé, 5000 Sk. Tel.: 0907/120 435. DS-1025 ♦ Eladó görögdinnye nagyobb mennyiségben. Tel.: 0905/348 606, 031/558 5179. DS-1041 ♦ Eladó holland amazing és goodman karfiolpalánta, valamint karalábé- és kelpalánta. Tel.: 031/559 8397. DS-1043 ♦ Választási malac 700 Sk, gabona 250 Sk/q. Őszi Ferenc, Dőlné Saliby 557. DS-1047 ♦ Eladó Gútán régebbi családi ház. Tel.: 0905/422 453. KNU-366 ♦ BIOS típusú keltetőgépek eladók kistenyésztőknek. Ár megegyezés szerint. Tel: 0908/785 372. UJ-1134 MUNKÁT KERES-KÍNÁL A Hungarocamion-Volán Tefu cégcsoport nemzetközi fuvaro­zói tevékenységének bővítésé­hez nemzetközi gépjárműve­zetők részére felvételt hirdet. El­várások: E kategóriájú jogosít­vány, nemzetközi árufuvarozói igazolvány, PÁV II. igazolás. Ér­deklődni és jelentkezni lehet: Hungarocamion Rt., 1239 Buda­pest, XXIII. Nagykőrösi út 351., tel.: +36/1/421-6666/2645-ös; + 36/1/421-6666/2478-as szá­mon. KNUk-337 ♦ Fürdőkádak zománcozását vál­lalom. Tel: 0905/599 663. DS-1029 ♦ Készbeton házhoz, előnyösen Dunaszerdahely környékén. Tel.: 031/559 8110. DS-958 ♦ Gyümölcspálinka-főzde, Nová Stráz. Tel.: 0905 606 564. KNU-336 ♦ AKCIÓ! Háromszobás összkom­fortos balatoni apartman, 1300 Ft/nap/személy. Tel.: 0036-87471946, 0036-30-6596104. UJ-1139 ♦ Lapos tetők szigetelését vállal­juk. Tel: 031/552 0203, 0903/341475. DS-1042 ♦ Eladó Tornán (Túrna n/B) köz­művesített, 5+1 szobás családi ház garázzsal, 6x3 m-es medencével, 7 áras, öntözőberendezéses, kutas kerttel. Ár: 2,4 millió Sk. Tel.: 0905 821 812. UJ-1145 Munkát keres? Figyelje az ÁLLÁSLESt ÚT SZÓ BÖRZE INGYENES APRÓHIRDETÉSI MELLÉKLET I J Az egyetlen napilap, amelyben ingyen hirdethet. Az egyetlen melléklet, amely kíméli a pénztárcáját.

Next

/
Thumbnails
Contents