Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-04 / 153. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 4. KOMMENTÁR Elavult műlólábak TÓTH MIHÁLY A parlament elfogadta a magát elszántan liberálisnak minősítő ANO által beterjesztett, a konzervatívságára oly rátarti KDH által pedig rendületlenül ellenzett törvénymódosítási javaslatot. Mindkét szekértábor szónokai és toliforgatói rengeteget érveltek pro és kontra. Szócséplés lenne arról értekezni, hogy mondjuk a magzat a fogamzást követő hányadik naptól tekinthető embernek, vagy hogy hol húzódnak a nő önrendelkezésének határai. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a liberális Rusko és a hagyományokhoz ragaszkodásra berendezkedett Hrušovský müyen pártstruktúrában foglalt állást. Mindkét párt a 10 százalékon aluli politikai erők kategóriájába tartozik. A KDH-t az különbözteti meg az ANO-tól, hogy az előbbi a maga 7-8 százalékának megőrzésére rendezkedik be. Keresztényeinknek igaza van, Szlovákia valóban nem érett meg egy korszerű kereszténydemokrata típusú konzervatív párt felfuttatására. Pozícióinak megtartására azonban a kevésbé képzettek körében képes. Az öregasszonyok jelentős része még szentírásnak tekinti a plébános úr tanácsát. Merőben mást terveznek az ANO pártirodáiban. Rusko közelről szemléli az SDKÚ népszerűségének lemorzsolódását. Természetes, hogy a Dzurindából kiábrándultakat meg akarja nyerni. Végső soron sem itt, sem ott nem a terhességmeszakításról volt szó. Hiszen - igaz, alacsonyabb szintű jogszabállyal - eddig is engedélyezték a magzat genetikai rendellenessége miatt orvosi szempontból indokoltnak tartott interrupciót. Az tapint rá a lényegre, aki így teszi fel a kérdést: Rusko miért éppen most hozta elő ezt az ügyet. Liberális vezetőként tudnia kellett volna, hogy pártja szabadelvűsége bizonyítására tucatnyi más jobb lehetőség is kínálkozna. Például állást foglalhatna a nacionalista megnyilvánulások elmarasztalására. Vagy könnyűszerrel lehetne cáfolni a KDH-vezetőknek azokat a kijelentéseit, amelyek azt sugallják: a liberalizmus maga a sátán szinonimája. Orvosi problémák megoldásával való elkötelezettség helyett (a magzat genetikai rendellenessége esetén való beavatkozás kiváltképpen orvosi probléma) az ANO megtehette volna, hogy pl. kritizálja a KDH-nak az állam és az egyház összefonódása iránti hajlamát. Ez par excellence liberális teendő. Persze, nem annyira látványos, mint a magzatelhajtás engedé- lyezésének-tiltásának kérdése. Egy évet se töltött ki ez a kormány parázs koalíciós összecsapások nélkül. A kedvezménytörvény által gerjesztett vita során mindkét oldalon kilóg a lóláb. A diagnózis egyértelmű: a politikai kultúra és egy kis bátorság hiánya. „Liberális’-keresztény relációban is ugyanez tapasztalható. A KDH-ban senkinek se volt kurázsija kimondani, hogy ez a keresztény párt bizony nem is annyira konzervatív, mint amennyire maradi. Az ANO liberális vezetőiről pedig messziről lerí, hogy ezek a liberálisok tegnapelőtt még olyan bolsevikok voltak, akik annyit se tanultak meg a politikai ábécéből, hogy a rossz baloldaliság ellentéte nem a jobboldaliság. JEGYZET Küzdelem kitűzővel TALLÓSI BÉLA Mifelénk nem igazán szeretjük az állandóságot, előszeretettel változtatgatunk a dolgokon. Tesszük ezt minden bizonnyal azért, mert elhisszük az elődeink bölcs ítélőképességének gyöngyszemeként ránk maradt igazságot, mely szerint a változatosság gyönyörködtet. S tájainkon az országirányítók nem igazán tudják más egyébbel - széppel-jó- val, mézzel-mázzal, tejjel-vajjal, kánaáni bőséggel - elgyönyörködtetni az átlagembert, mint az állandó változtatások változatosságával. Kezdem a változtatások sorolását olyan apróságokkal, mint a pozsonyi városi közlekedés eszközeinek átszámozá- sa. Amióta Ligetfaluban lakom - nincs annak még olyan nagy ideje -, háromszor számozták át az autóbuszt, amellyel a belvárosba közlekedem. Való okát nem tudom, bár lehet, hogy ez az én vonalam azért kapott új számot, mert a hírhedt-rettegett harminchetes járat kész istencsapás volt, ritkán járt, mindig zsúfolt volt, ezért ki akarták törölni még az emlékezetemből is. Eddig háromszor kellett megjegyeznem az újraszámozott járatvonalakat, s háromszor tanulnom Pozsony közlekedési térképét. Az illetékesek bizonyára azért folyamodnak a gyakori számváltoztatáshoz, hogy elvonják a figyelmemet az utazás kulturálatianságá- ról. Jobb, ha az új járatszámok magolása miatt mérgelődöm. Vagy az új telefonszámok miatt. Mert azok is változtak néhányszor. Legutóbb folyó hó elsején, amióta próbaüzemben működik az egységes segélyhívó szám, a 112-es. Uniós mintára a hívást fogadó központban majd - feltételezem, különféle adatok számítógépes lehívása és rendszerezése után - a telefonos operátor feladata lesz eldönteni, milyen segélyre van szükségem: mentőkre, tűzoltókra vagy rendőri segítségre. Ebből számomra az válik nyilvánvalóvá, hogy saját szellemi kapacitásommal nem vagyok képes megállapítani, a házam ég-e, vagy nagyfejszével darabolja-e a felkarcsontomat Tibi, az uram, ne adj Isten, gutaütés fenyeget a gázszámla láttán. De nem csak ilyen-olyan számok változnak. Jön a dér a rendőrökre is: vége az azonosító szám mögé bújás- nak, az egyenruhán - kitűzőn - feltüntetik a rendőrök nevét. Na, nem azért, nehogy járőrözés közben valamelyikük is elfelejtse, s ne jelentkezzen be rádión, ha név szerint szólítják a központból, hanem hogy ilyen módon vegyük fel a harcot a korrupció ellen. Mert állítólag nehezebben hagyja lefizetni magát az a rendőr, akinek a neve olvasható az egyenruháján. Egy világ dőlt össze bennem. Mert ebből számomra az következik, hogy az archaikus firhanghoz, pantallóhoz, motringhoz, dunyhacihához és egyebekhez hasonlóan mégsem kopott ki nyelvünkből a korrupció fogalma, s nem veszett ld a rendőrség köreiből sem. De fel a fejjel, majd most! A névjegy, e zseniális ötlet nyomán kipattant briliáns megoldás, a 13 500 ezüstös színű kitűző gyökerestül tépi ki a korrupciót. Hiszen ezzel már annyi mindent kiharcoltunk. Gondoljuk csak el, amióta a buszsofőrök kilétét is felfedték, s tudjuk, mi a neve a vezetőnek, aki a volán mögött ül, abszolút mesés és csodálatos utazásokban van csak részünk! Ugyanúgy, amióta az elárusítónők nevükkel együtt kitűzőn közlik velünk, hogy értünk vannak, szinte összetörik magukat, olyan készséggel kapkodnak értünk, vevőkért és szolgálnak ki. Mivel mifelénk akár ünnepelt életmű is lehet, ha valaki tudja, min kell változtatni, hogy ne változzon semmi, én is próbálkozom, s előállók egy ötlettel, hátha díjazzák. Kössünk az oroszlán nyakába egy azonosító táblát, hogy oroszlán, s merészkedjünk be a ketrecébe. Hátha az így majd nem akar belénk marni! Kevéssel több mint egymilliót - miként a rendőrségi kitűzés rendszer - ez is megér.- Volt nálunk egy nagyon szép népi szokás, de én már semmit sem tudok erről. A helyi hagyományról az unokámtól értesültem, aki tegnap töltötte le az internetről... (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ ROSSZIJSZKAJA GAZETA Kardinális változások játszódtak le a magyar-orosz kapcsolatokban a Medgyessy-kormány tavalyi hivatalba lépése óta - állapította meg az orosz kormánylap. A szerzők szerint Igor Ivanov orosz külügyminiszter budapesti látogatása éppen ezeknek a pozitív folyamatoknak a megerősítését szolgálja. A lap szerint az orosz tőke erősíteni fogja magyarországi jelenlétét az ősszel kezdődő privatizációban. Ezekben a napokban erősen megélénkült a moszkvai diplomácia tevékenysége a kelet-európai és kelet-közép-európai térségben: Ivanov Budapest előtt Pozsonyt kereste fel, majd Ion Iliescu román elnök érkezik hivatalos látogatásra Moszkvába. A kormánylap beszámolt arról is, hogy az év elején sikerült rendezni a szovjet államadósság évtizede húzódó problémáját, és májusban megnyílt a II. világháborúban elesett magyar katonák második oroszországi központi temetője a Voronyezs melletti Rudkinóban. Az újraelosztás decentralizációja ellenáll a hatalom egyetlen központban történő túlzott összpontosításának A vállalkozás is a kultúra része Emlékszem, hogyan szereztem meg valamikor nagyon régen, csaknem fél évszázaddal ezelőtt A tömegek lázadását, amelynek szerzője akkoriban nálunk szigorúan tiltott volt, műveit következetesen kiselejtezték a könyvtárakból, gondosan kitörölték az enciklopédiákból. És arra is emlékszem, hogy a könyv milyen nagy hatást tett rám. így annál inkább értékelem, hogy ma az Ortega y Gasset Alapítvány és a Vállalkozói Intézet meghívása nyomán tartózkodom Madridban. VÁCLAV HAVEL A modem civilizáció materialista, ateista és scientista jellegének a következménye, hogy napjainkban úgy tekintenek a kultúrára, mint az emberi tevékenység számos szférájának egyikére, vagyis kiragadják az általános összefüggéseiből, megfosztják tágabb és mélyebb jelentőségétől, valós lényegének valamiféle származékává fokozzák le, s mindezzel az olyan komoly dolgok kedves díszévé redukálják, mint például a gazdaság, a vállalkozás, a kereset és a fogyasztás. Olyan ez kissé, mintha csupán egy éttermi vacsora kellemes kísérőzenéje lenne. Azt is mondják a kultúráról, hogy az élet sója, vagyis olyasvalami, ami ugyan szebbé teszi az életet, de ami nélkül végső soron meglennénk. A legvilágosabban talán a marxisták fokozzák le a kultúrát, amikor egyenesen az úgynevezett felépítmény részeként emlegetik. MINT AZ ÉLETHEZ A LEVEGŐ Voltak idők, amikor nem igazán beszéltek a kultúráról mint az emberi tevékenység különleges szférájáról. Egyszerű okból: a kultúra az élet természetes, mi több, alapvető dimenziója volt, egyszerűen annak lényegéhez tartozott. Ezek a korszakok, ha használhatjuk ezt a kifejezést, természetes kultúrateremtők voltak: a gótikus embernek például egyáltalán nem kellett írástudónak lennie, sőt kultúrával sem kellett foglalkoznia, ennek ellenére az üllőjén megformált szög a gótika jegyét viselte. A stílus a világ természetes része volt, nem kellett róla elmélkedni, mert egyszerűen itt volt. Ezért manapság nehezen oszthatjuk fel az elmúlt korszakok örökségét ízléses és ízléstelen megnyüatkozá- sokra, legfeljebb eredeti alkotásokról és rutinnal elkészített másolatokról beszélünk. Az ízlés és az ízléstelen, a giccs kategóriája a modern kor jellegzetes termékei. Mindannyian tudjuk, hogy a múltba nem lehet visszatérni, és nagyon kevesen gondolják, hogy a modem történelem csak romlás és hanyatlás. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem lenne jó megpróbálkozni - természetesen egyfajta újjászülető spiritualizmus alapján - a kultúra tágabb, valóban teljes jelentésű fogalmának felélesztésével. Az élet sója helyett a kultúrának inkább olyannak kellene lennie, mint a levegőnek, amelyet belélegzünk. És a kultúrába fektetett beruházásokra, legyen szó állami vagy magánforrásokról, nem úgy kellene tekinteni, mint Istennek tetsző adakozásra, amelynek révén kellemesebbé válik az életünk, vagy mintha ez csupán további és további módszerek keresése lenne, hogy üssük agyon az időnket és az unalmunkat, hanem éppen ellenkezőleg: segítségként mindennek, ami az életünk értelmét keresi és értelmet ad neki. A kultúra fogalmát tehát messzemenően tágabbá kellene tenni, mint amüyen értelemben ma használatos. KULTÚRA ÉS VÁLLALKOZÁS, A VÁLLALKOZÁS KULTÚRÁJA Mit is jelent ez a vállalkozás területén vagy egyáltalán a gazdaságban? Elsősorban talán újra és újra hangsúlyozni kell, hogy a vállalkozás elsősorban értékek előállítása, nem csupán a nyereség halmozása. Igen, az anyagi haszon természetesen a piacgazdaság hajtóműve, de sokkal inkább az emberi kreativitás elengedhetetlen eszközének kellene tekintenünk, mint magának a célnak. Úgy is mondhatnánk, hogy a vállalkozó leginkább és legjobban azzal támogatja a kultúrát, ha ő maga is kiveszi belőle a részét vállalkozásának kultúrájával, annak minőségével és értelemgazdagságával. Az emberi és szociális mérce, a józan ész, az alázat a természet titkai és a világ előtt, a jövő generációk szem előtt tartása, a fejlett lelkiismeret - mindezek együtt alkotják vagy együtt kellene hogy alkossák a vállalkozás kultúráját. Nem kevésbé fontos, hogy a vállalkozásnak szabályai legyenek, írottak és íratlanok egyaránt, és ezeket a vállalkozók tiszteljék. Minél fejlettebb az érzékünk arra, amit ,jó erkölcsnek” nevezünk, és minél nehezebb a társadalomban ezek ellen az erkölcsök ellen véteni, annál kulturáltabb a vállalkozói tevékenység, annál közelebb áll kultúraalkotó funkciójához, és végeredményben hatékonyabb is. A vállalkozásokat mindig szilárd, ugyanakkor egyszerű és érthető törvényeknek kellene szabályozniuk, amelyeket senki sem sérthet meg következmények nélkül. VÁNDOROLJON A PÉNZ KÖZVETLENÜL És végül harmadsorban: azt gondolom, egy vállalkozás annál kulturáltabb és az emberiség egésze számára előnyösebb, minél szilárdabban ágyazódik bele a polgári társadalomba. És itt jön az állam semmivel sem helyettesíthető szerepe: az államnak kellene lennie annak, amely ezt magára vállalja és amely valóban nagy teret biztosít az eszközök újraelosztásának pluralitásához. Biztos vagyok abban, hogy minél több pénz folyik a versenyszférából a különböző közhasznú dolgokba, az oktatástól kezdve a táj- és műemlékvédelmen keresztül egészen az egészségügyig, az állam közvetítő szerepe nélkül, annál jobb. Az állam soha nem tudja olyan körültekintően kielégíteni az általános vagy lokális igényeket, mint az egyes nyereséges szubjektumok: mindig növekszik az anyagi eszközök összege, ha a forrástól közvetlenül a célhoz vándorol, mivel nem kell belőle „útiszámlát” fizetni. így az egész társadalmi rendszer szilárdabb, mert az újraelosztás decentralizációja ellenáll a hatalom egyetlen központban történő túlzott összpontosításának, ami mindig jelentős veszélyt hordoz magában. Amint bizonyára sejtik, nem csupán a reklámkiadásokról és a szponzorálásról beszélek, hanem elsősorban a különböző típusú adókedvezményekről. Az államok többnyire nem szívesen adják fel a jogköreiket, ebben az esetben azonban ez alapvető érdekük. És természetesen ez az érdekük maguknak a nyereséges szervezeteknek és az egyes vállalkozóknak is: nem csupán a tekintélyüket erősítik vele saját környezetükben, de egészében véve éppen annak a sokarcú és gazdagon tagolt polgári társadalomnak a kialakításában vesznek részt, amely egyik nagyon jó módja annak, hogyan védjük a beruházásokat. (...) Amint azt bizonyára megértették, ezek mögött a többé-kevésbé magától értetődő állítások mögött, amelyekkel nem igazán lephetem meg önöket, egy ország nagyon sajátos tapasztalata húzódik meg, egy olyan országé, amely a totalitarizmus és a központi tervgazdálkodás évtizedei után a piacgazdaságot éleszti újra. És higgyék el, hogy az országomban sok mindent provokációként is felfoghatnak abból, amit itt elmondtam. Ez azonban nem jelenti azt, hogy rosszul áll a szénánk. Ellenkezőleg: szilárdan hiszek abban, hogy a múltunk maradványaival - már az EU újsütetű tagjaiként - ugyanolyan jól le tudunk majd számolni, ahogyan annak idején Spanyolország a maga múltjával. A kedden Madridban megrendezett nemzetközi emberjogi konferencián elhangzott beszéd rövidített változata Korhecz Tamás, vajdasági kisebbségügyi miniszter szerint a státustörvényre mindenképpen szükség van Körültekintőbb kedvezménytörvényre van szükség PETKY JÓZSEF A kedvezménytörvény körültekintőbb és alaposabb előkészítésével elkerülhetők lettek volna a nemzetközivé terebélyesedett viták a jogszabály körül - vélekedik Korhecz Tamás, vajdasági kisebbségügyi miniszter. Korhecz nemzetközi jogász, szakterülete a nemzetközi kisebbségvédelem. A politikus-jogász szerint jó lett volna, ha az anyaországnak már az elmúlt évtizedekben átfogó nemzetstratégiája van a határon túli magyarság irányában, de a két háború közötti időszak nemzetstratégiája kizárólag a határrevízióra korlátozódott, míg a II. világháború után a szocialista internacionalizmus jegyében tudomást sem akartak venni a határon túli magyarokról. A rendszerváltás után ismét felszínre tört ez a kérdés, bekerült a magyar alkotmányba az a passzus, amely szerint az anyaország gondját viseli a határon túl élő magyaroknak is. A politikus már a kedvezménytörvény elfogadása előtt arra figyelmeztetett, hogy a jogszabály alapvető és elkerülhető hibája területen kívüli hatálya, nevezetesen az, hogy Magyarországra nézve kötelező érvényű döntéseket hoz egy külföldi civil szervezet - az ajánlószervezet -, s így határon átnyúló közigazgatási rendszer alakul ki. Korhecz szerint a másik gond a kedvezményezettek körének meghatározása volt. A jogszabály nem korlátozódik a magyarok lakta területekre, ugyanakkor hatálya csak bizonyos országokban élő magyarokat érint. Ha valóban a kulturális és a magyar identitás megőrzése a cél, akkor nincs ok ilyen különbségtételre. Rámutat arra az ellentmondásra, hogy például a szerbiai Nis városában - ahol sosem éltek magyarok - igénybe lehet venni a kedvezményeket, miközben a Vajdasággal határos boszniai területeken élő magyarok már nem tartoznak a támogatottak körébe. Ilyen különbségtételre nincs példa a hasonló európai jogszabályokban, s a szlovákiai kedvezménytörvényben sincsenek ilyen megkötések. A miniszter szerint a kedvezménytörvény módosításával a törvénynek már nincs területen kívüli hatálya, továbbra is fennmarad viszont az a probléma, hogy csak bizonyos országokban élő magyarokra vonatkozik. A kisebbségügyi miniszter mindent egybevetve úgy látja, a kedvezménytörvényre szükség volt, de körültekintőbb és alaposabb előkészítéssel, a nemzetközi elfogadottságra való nagyobb hangsúlyt fektetve elkerülhetők lettek volna a jogszabály körüli viták.
