Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-25 / 170. szám, péntek
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 25. TALLÓZÓ KOMMENTÁR Két nyerget egyszerre TÓTH MIHÁLY Az államfő iránti tisztelet kötelez, ezért nem kezdhetem így: ki se néztem volna Rudolf Schusterból, hogy ilyen fejlett taktikai érzékkel rendelkezik. Tény, úgy nem írta alá a parlamenti többség által elfogadott terhességmegszakítási törvényt, hogy túlságosan senkit se ingerelt maga ellen. Nem a lényeget bírálva küldte vissza a jogszabályt, hanem - úgymond - szakkifejezési pontatlanságok miatt. így a szlovákiai politika ingoványán aranyhidat épített a KDH és a katolikus egyház számára. Hrušovský KDH-főnök és parlamenti elnök (aki mellesleg úgy tesz, mintha pártja központi irodáját és a magasságos eget közvetlen telefonvonal kötné össze) és a püspöki kar egészen szeptemberig, az alkotmánybíróság állásfoglalása közzétételéig és az abortusztörvény parlament általi újramegszavazásáig e hídon nyugodtan sétálgathat. Államelnökünk ezen kívül eredményesen elhitette az SDKÜ, az ANO és az MKP rokonszenvezőivei, hogy döntéseit nem a politikai rokon-, illetve ellenszenv motiválja, hanem az államférfiúi bölcsesség. Végül pedig - és ez mindennél fontosabb - megnyugtatta mindazokat, akiket egyszerűen csak aggasztott az ország politikai életének cseppfolyóssá válása, és attól tartottak, vagy a KDH, vagy az ANO kormányválságot idéz elő, és ami azután következik, még a mostaninál is rosszabb lesz. A megoldás módja szokatlan, de hasznos. Akiben még van csöppnyi politikai józanság, remélheti, két-három hónap alatt esetleg eszébe jut valakinek egy életképes ötlet. Különösképpen az se elszomorító, hogy némi önzés is felfedezhető Rudolf Schuster se hús, se hal aláírás-megtagadása tényén. Se az abortusztörvény támogatóit, se ellenzőit nem kívánja maga ellen hangolni. Abból indul ki, hogy lesz még itt elnökválasztás. Bizonyossággal határos a valószínűsége, hogy neve szerepel majd az elnökjelöltek listáján. Annyira azért ő is ismeri a szlovákiai közemberek (tehát a választók többsége) gondolkodásmódját, hogy elképzelhetőnek tartja, az urnák előtt állók közül sokak agyában majd megvillan e gondolat: Schustert legalább már ismerjük. Nem egy észkombájn, de ki tudja, milyen lenne az utána következő. Politikusaink olyan megalázó helyzetbe hoztak bennünket, hogy az államfői tisztség repetájára készülő R. Sch. még ezt is belekalkulálhatja kampánya eszköztárába. Egy pártelnök esetében nagyon rossz néven vehető, ha a voksolásra készülők előtt úgy riszálja magát, hogy a prolit és a nagytőkést, a szociális igazságosság iránt közömböst és a szolidaritásra esküszőt egyaránt el tudja bájolni. Az ilyen politikustól nem idegen akár még az egypártrendszer gondolata sem. Más a helyzet, ha egy hivatalban levő államfő igyekszik olyan megoldást találni, amelynek hatására lecsillapodnak a kedélyek. JEGYZET A nyugdíjas vakációja SZÁZ ILDIKÓ Harminc éve él ugyanabban a városi bérházban a feleségével. Amikor a lakás nyugatra néző ablakait is eléri a délutáni forróság, kiül hűsölni a toronyház előtti kispadra. Ilyenkor késő estig figyeli szóüanul a házból kibejáró lakókat. Nincs órája, rég nem látja már a számlapot, de enélkül is pontosan tudja, hogy a postásnő fél négykor, az emeletbeli szomszédasszony vasutas fia hatkor érkezik. A fővárosból az esti vonattal hazautazok is harsányan köszönnek neki, tőle tudják meg, hogy aznap kint jártak a mentők, napszúrást kapott egy csecsemő. Az idős, hetvenes férfinak nincsenek gyerekei. Talán ezért lett egyik kedvenc időtöltése, hogy órákon át figyeli a ház körül szaladgáló kis gézengúzokat. Akkor sem neheztelt rájuk, amikor a minap hajvágó ollóval lenyesték a kispad mellett árnyékot nyújtó fenyőfa néhány ágát, hogy búvóhelyet készítsenek a kánikulában. A szűnni nem akaró melegben végül néhány szülő és nagyszülő megkönyörült a kulcsos gyerekeken, és azok sorra elmaradoztak a ház mellől. Strandra jártak, falura mentek nyaralni, egyetlen, hétéves forma kisfiút kivéve. A szöszke legény olykor már kora reggeltől kint kuksolt a kerékpártartónál. Az öreg, szokásos délutáni sziesztájakor csodálkozva állt meg mellette. A fiúcska gyönyörű mozaikot készített. Igaz, a szürke és fehér kavicsok közé került néhány cigarettacsikk is, de a kép valóban szemrevaló volt. Önkéntelenül megsimogatta kopasz buksiját. Néhány napra rá, hasonló mozaikképet talált kis padja tövében. Tudta, Riki készítette, csak neki! Hegedűt ábrázolt, talán éppen azt, amin oly szívesen játszott szombat délelőttönként a lépcsőházban. A háziasszonyok kitámasztották ilyenkor papucsukkal az ajtót, hogy jobban hallják a muzsikát. Riki ilyenkor elbújt a lépcsőfordulóban, és behunyt szemmel, kis homlokát a vaskorlátnak támasztva álmodozott. Fél évvel ezelőtt költöztek a házba, amikor meghalt a nagypapa. Kisebb lakásba húzódtak, ahol anyja a beteg nagymamát is gondozta a fiúcska mellett, akit lányanyaként nevel. Riki nagy, okos szemeivel értett mindent, de odahaza mindig csendben kellett lenni, anyukának meg kétszer annyi gondja van, már nem tudnak kirándulni, játszótérre járni. Hiányzott a nagypapa is, és valahogy feleslegesnek érezte magát. Az idős férfi mellett, a pádon erről sosem beszél, ilyenkor ez nem is fontos. Tegnap az erkélyről láttam, amint hokedlit, rajta kalapácsot és léceket hozott ki az öreg a fűre, zsebéből apró szögeket öntött Riki tenyerébe. Késő estig barkácsoltak. Oda- fentről nem láttam ugyan egyikük arcát sem, összehangolt mozdulataikból mégis sejteni lehetett, hogy megkezdődött kettejük számára az igazi, talán egyik legszebb vakáció!- Szeretnénk lecserélni a lakást valamilyen déli gyümölcsre, de a mai árak mellett nem engedhetjük meg ezt a luxust. (Peter Gossányi karikatúrája) SME A komáromi Cirill és Metód szoborcsoport története tíz éve kezdődött, amikor a Matica slovenská magyarellenességéről ismert privi- gyei szervezete országos gyűjtést szervezett, hogy a Dél-Szlovákiá- ban „elnyomott” szlovákságot megajándékozhassa egy, a nemzeti öntudatukat erősítő művel: azaz, hogy a komáromiaknak megmutassák, ki az úr a háznál - mutatott rá a lapban Ľubo Bánié publicista. Ha valóban a két szentnek szeretnének emléket állítani, méltóbb helyet találtak volna, hiszen valóban nem bizonyított, hogy Cirill és Metód Komáromnál kelt át a Dunán. Bánié a komáromiakat is elmarasztalja „melldöngetős magyarságukért”, ugyanakkor leszögezi: a város önkormányzata a törvény és hatáskörei értelmében járt el, amit Ján Čarnogurskýnak is tudnia kell. Ehelyett a volt igazságügyi miniszter magatartásával törvénysértésre buzdítja a polgárokat. Bánié arra is rámutatott, hogy bár Čarnogurský áldását adta a Matica törvénysértésére, a Hlinka- gárdát jelképező egyenruhások már elkerülték a figyelmét, pedig a fasizmus népszerűsítése bűncselekménynek számít. 1949-ben ezen a napon döntött a csehszlovák és a magyar állam mintegy 600 ezer hektár cseréjéről és államosításáról A titokzatos csorbatói szerződés A nagyhatalmak képviselői, amikor Trianonban és később Párizsban szivarra gyújtottak - miután a csehszlovák-magyar határ meghúzásával átrajzolták Európa térképét, megteremtve ezáltal a tartós békét -, egyetlen, vélhetően elhanyagolható tételről feledkeztek meg, mégpedig arról, hogy a meghúzott földrajzi határvonal mentén emberek éltek. SOÓKY LÁSZLÓ A nagyhatalmakat nyilván az sem feszélyezte a döntés meghozatalakor, hogy több száz éven át kialakított birtokviszonyokat bontanak meg egyetlen tollvonással. Helyzetüknél fogva nem rendelkeztek kellő tájékozottsággal sem a Kárpát-medencében uralkodó körülményekről, sem döntésük következményeiről. Igaz, hogy a párizsi konferencián a Külügyminiszterek Tanácsa által elfogadott béke- szerződés 1. cikkelye 4. bekezdésének b. pontja értelmében a magyar-csehszlovák határ pontos vonalát „a két érdekelt állam képviselőiből álló határbizottság” jelölte ki, s ugyanezen cikkely 4. bekezdésének c. pontja kimondja azt is, hogy: „Abban az esetben, ha nem jön létre a kétoldalú megállapodás Magyarország és Csehszlovákia között az átengedett területek lakosságát illetően, Csehszlovákia biztosítja számára az emberi és polgári jogokat.” Azt, hogy e jogokat Csehszlovákia s ma Szlovákia milyen mértékben biztosítja „az átengedett terület” lakossága számára, most ne firtassuk, mert nagyon bonyolult és szövevényes hálót kellene kibogoznunk. Foglalkozzunk azzal a ténynyel, hogy 1949. július 25-én Csorbatón különleges vegyes bizottság ülésezett (magyar-csehszlovák), melynek tagjai „a megbízatási okmányok cseréjét és ellenőrzését követően, elismerve azok hitelességét, kihangsúlyozva abbéli igyekezetüket, hogy határozataik tovább mélyítik a két ország közötti barátságot”, döntöttek a csehszlovák-magyar közös határ mindkét oldalán elterülő 15-15 kilométer széles sávot érintő vagyonjogi kérdésekről. Mielőtt hozzálátnánk a titkos dokumentum elemzéséhez, szükségesnek látom megjegyezni, hogy a csorbatói jegyzőkönyv címen ismertté vált dokumentumot a Magyar Népköztársaság kormányrendeletként publikálta a hivatalos közlönyben, míg Csehszlovákia egy a tárgyra vonatkozó, 1964. február 3-ból származó jegyzőkönyv szerint „(Csehszlovákiában a csorbatói jegyzőkönyv sem bejegyezve, sem a Törvénytárban publikálva nem volt)” Ugyanezen a tárgyaláson a Csehszlovákiát képviselő szakértői bizottság tagjai tolmácsolták Csehszlovákia abbéli óhaját, hogy a kérdést formálisan az eredeti megegyezés szerint kormányközi megegyezéssel kell lezárni. Maga a csorbatói szerződés a jegyzőkönyv melléklete szerint 532, a mai Szlovákia területén található települést érint, mintegy 600 000 ha (hatszázezer hektár) földterülettel s a rajta található ingatlanokkal, Magyarországon a terület azonos, a települések száma valamivel kisebb. A jegyzőkönyv filozófiája sokak számára ismert: a döntéshozók sajátos módon és módszerrel azt a tarthatatlan helyzetet kívánták megoldani, hogy az akkori Csehszlovákia területén élő gazdának Magyarországon, míg az ott élőnek a határ északi oldalán találhatók birtokai. Csakhogy a két állam nem a fizikai személyek vagyoncseréjét valósította meg, hanem az általuk „szabad területekéként emlegetett vagyont egyszerűen elbirtokolták, a Jegyzőkönyv 5. cikkelye szerint: „Azon ingatlanok tulajdoni joga, amelyek ezen jegyzőkönyv 1. cikkelye értelmében a másik állam területén található, a Jegyzőkönyv aláírásának napján az illető állam tulajdonába kerülnek.”^ 6. cikkely rögzíti azt, hogy a tulajdoni jog átszállása kapcsán az országok nem fizetnek térítést. Itt érdemes megjegyezni többek között azt is, hogy a csorbatói jegyzőkönyv 4. cikkelye egyértelműen utal a Beneš- dektéru- mok jogfolytonosságára, amikor kimondja, hogy: „a XV. Cikkely nem vonatkozik azokra a személyekre, akik a 33/1945 dekrétum alapján elveszítették csehszlovák állampolgárságukat, és megkapták a magyart.” Néhány szó erejéig fontosnak tartanám, hogy visszatérjek a Budapesten 1964. február 3-án aláírt egyezményre, amely kiegészítő és végrehajtó rendelkezéseket tar1984. február 16-a után ingatlan már az egyik oldalon sem cserélt gazdát. talmaz mindkét fél számára. Az egyezmény, mely minősíti és meghatározza az ingatlanokat, azok területét és tartozékait, s meghonosít egy végtelenül izgalmas terminus technicust, tételesen a „szabad földek” és „szabad ingatlanok” fogalmát. Ennek alapján 1984 decemberének végén a csehszlovák jegyzék alapján még 4963 ingatlant tekintenek „szabadnak”, tehát az állam számára szabad prédának. A magyar kormány 1978-ban javaslatot tett arra vonatkozóan, hogy a két állam közös nyilatkozatot tegyen közzé, miszerint mind a csorbatói szerződés, mind pedig az 1964. február 3-án kötött egyezmény határozatai megvalósultnak tekinthetők, indítékai okafogyottá váltak. A csehszlovák fél arra való hivatkozással, hogy 4963 szabad ingatlan kérdése még megoldásra vár, így a magyar kérdésnek csupán 1984. február 16-án tett eleget, mely nap után ingatlan már az egyik oldalon sem cserélt gazdát. Arra viszont nem esküdnék meg, hogy a jogtiprás is ezzel a nappal ért véget. Érdekességként megjegyezhetjük, hogy a hamarjában összekutyult Csorbatói jegyzőkönyv mellékletéből kimaradt a teljes Ipolysági járás mind a 27 községével. A mulasztást a jegyzőkönyvben kézírással pótolták. Ugyancsak érdekes kérdést és kutatási lehetőséget jelenthetne ráérő szakértő számára azon egyházi ingatlanok, szántók és erdőterületek jogi állapota, amely területek, például az Esztergomi érsekség esetében nagyjából Komáromtól Korponáig terjedtek, amelyről sem az első földreform, sem a csorbatói jegyzőkönyv nem tesz említést, érdekes módon mégis átkerültek az állam tulajdoni lapjára, majd pedig a Nagy- szombati érsekség vagyonába. Tudomásom van arról, hogy különösen a csereháti térség érintett községei keresték az igazukat, nehezményezve a csorbatói jegyzőkönyv intézkedéseiből fakadó sérelmeiket. Folyamodványaikat számos helyre elküldték, többek között átadták a térség parlamenti képviselőjének is, akitől azt a választ kapták, hogy az idő nem alkalmas a kérdéskör megbolygatá- sára, mert a szlovákság érzékenységét érinti. Akkor 1994-et írtunk. Most a naptár szerint 2003 van, nem tudom, hogy időszerű-e bármiről is beszélni, ami a földdel kapcsolatos, ami a magyar emberek vagyonával, kárpótlásával kerül összefüggésbe. A csorbatói jegyzőkönyv, és a tárgyhoz vonatkozó 1964. február 3-án megírt jelentés fejlécén ez olvasható: szigorúan bizalmas, csak belső használatra. Van ilyen, még a fejlett nyugati kultúrákban is. A . tulajdonjog viszont, a hatályos alkotmány szerint szent, sérthetetlen, és nem évül el. Ez az én olvasatomban annyit jelent, hogy nem ismeretlen tulajdonosú földeket kellene keresni, hanem visszarendelni a tulajdoni jogot az eredeti tulajdonosoknak. FIGYELŐ Belgrad koszovói stratégiája Szerbia nem mondhat le Koszo- vóról, véli Nebojsza Csovics szerb miniszterelnök-helyettes. A Vecsernje Novoszti belgrádi lap által ismertetett tervezet alapvető kitétele, hogy az új köz- társasági alkotmánynak rendelkeznie kell Szerbia területének sérthetedenségéről, s külön cikkelynek kell kimondania a Ko- szovóról való lemondás tilalmát. Koszovónak Szerbián belül magas szintű autonómiával kell rendelkeznie. A politikus arra figyelmeztetett, hogy egyesek el akarják szakítani Koszovót, s ezért cserébe nagy beruházásokat és az euroadanti struktúrákhoz való gyors csatíakozást ígérik Szerbiának. OLVASÓI LEVÉL Tűrj, amíg tűrhetsz, 5 helyett 9 ezerért Elnézést kérek Juhász Lászlótól és Szászi Zoltántól, hogy az Új Szó július 10-i számában megjelent írásaik címeit így összevontam, de szerintem nagyon egymáshoz illenek. Miről is van szó? A Tűrj, amíg tűrhetsz! cím nagyon találó. A jegyzetben nincs szó ugyan a ’ pénzről, szó van viszont politikusaink közszerepléséről, sértódé- kenységükről, időnkénti tiltakozó leveleikről, ha valamilyen nekik nem tetsző vélemény megjelenik az Új Szó lapjain. Uram bocsá’, de legyen már nekünk is megengedve, hogy néha félretegyük a szemellenzőt, és levegyük a szájkosarat! Szászi Zőltán pedig arról értesít minket, választókat, hogy a besztercebányai megyei képviselők havi tiszteletdíja - eperjesi mintára - öt helyett kilencezer korona lesz. Elég volt hozzá egy ellenzéki képviselő váradan beterjesztése. A képviselők - köztük az MKP képviselői - megvitatás nélkül elfogadták a javaslatot. Csodálkozunk? Ettől majd jobb lesz a déli járások polgárainak hangulata? Jobban fogják képviselni érdekeiket? Több pénz kerül a mi zsebünkbe is? Na jó, én megbocsátok neki, hiszen minden szentnek maga felé hajlik a keze, tartja a közmondás, de vajon betegeink és az iskolások szülei is így fognak reagálni, ha tudomásukra jut, hogy Milan Mráz hivatalvezető szerint ezeket a pluszpénzeket - évente több mint félmilliót - az egészségügyből és az oktatásügyből vonják majd el. Ez viccnek is szörnyű! Doró György Tornaija
