Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)

2003-07-02 / 151. szám, szerda

8

Kultúra

ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 2.

MOZI

POZSONY

HVIEZDA: Mátrix - Újratöltve (am.) 15.30, 18, 20.30 MLADOSŤ: Svájci filmnapok: Jonas és Lila - viszlát holnap 17.30 Hazárd, Isten és LSD 20 TATRA: Hangyák a gatyában 2. (ném.) 18.30,20.30 PÓLUS - STER CENTURY: A fülke (am.) 15.45,17.30,19.15,21.15,23 Azonosság (am.) 19.45, 21.40 A zongorista (ang.-fr.-ném.-lengy.-holl.) 21 Hangyák a gatyában 2. (ném.) 14.20,16.20, 18.25, 20.20, 22.20 Halálosabb iramban (am.) 14.05,16.10,18.20,20.30,22.40 Mátrix - Újratöltve (am.) 14.10,17,19.55 Londoni csapás (am.) 14,16.25,18.50, 22.15 Álmomban már láttalak (am.) 15.30,17.50,20.05,22.25

KASSA

TATRA: A zongorista (ang.-fr.-ném.-lengy.-holl.) 17, 19 CAPITOL: Hangyák a gatyában 2. (ném.) 17,18.30, 20.30 ÚSMEV: A fülke (am.) 16, 18, 20

DÉL-SZLOVÁKIA

PAT - KERTMOZI: Én, a kém (am.) 21.30 PÁRKÁNY - DANUBIUS:

New York bandái (am.) 20 IPOLYSÁG - IPOLY: A Nap könnyei (amerikai) 19 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Beavatás (amerikai) 16.30, 19

GYŐR

PLAZA: Áomcsapda (am.-kan.) 15,17.45, 20.30 Halálosabb iramban (am.) 13.15,15.30,17.45,20 Ki nevel a végén? (am.) 18,20.15 Londoni csapás (am.) 13.15,15.30,17.45,20 Malacka, a hős (am.) 14.15,16 Mátrix - Újratöltve (am.) 14.30, 17.30, 20.30 A sötétség leple (am.) 18, 20 Taxi 3 (fr.) 13.30 Több a sokknál (am.-holl.) 15.30 Tökös csaj (am.) 20.15 Tulipános Fanfan (ír.) 13.15,15.30,17.45, 20 Veszett vad (am.) 18.15,20.15 X-Men 2 (am.) 15.15,17.45

Hatvanöt éve született Szilágyi Domokos

Tiszta értékekre vágyott

SARUDI ÁGNES

Ma lenne hatvanöt éves Szilágyi Domokos költő, író, az erdélyi magyar avantgárd irodalom kiemelkedő tehetségű alakja.

Első kötete 1962-ben jelent meg Áom a repülőtéren címen, melyről a későbbi jó barát, Bodor Pál írt méltatást az Utunkban. Korai költészetére, s első kötetének verseire is leginkább József Attila teljességigénye, valamint Szabó Lőrinc és Weöres Sándor nyelvi teremtőereje hatott, de már megmutatkozott sajátos moralizáló, groteszk látásmódja is. A hatvanas években egymás után jelentek meg verseskötetei, komoly, „felnőtt” művek gyűjteményei és gyermekverseké egyaránt. Sokat és szívesen írt gyermekeknek, életének utolsó, súlyos betegséggel küzdő szakában is tudott játékosan, köny- nyeden szólni a legifjabb olvasókhoz. Kiváló műfordító is volt, elsősorban modern román költők, Tiberius Után, Nichita Stanescu és Stefan Augustin Doinas, valamint Walt Whitman műveit ültette át magyar nyelvre. Irodalomelméleti munkásságának csúcspontja az Arany János művészetéről írott kismonográfiája, mely 1969-ben jelent meg Kortársunk, Ärany János címmel. A hetvenes években, egyre súlyosbodó betegségével küszködve, hangja mindinkább elkomorult, költészetét lassanként gyász, kételkedés és szorongás hatotta át, elsősorban rekviemeket és búcsúverseket írt. Formailag is megváltozott költészete, az

avantgárd nyelvi formáitól a hagyományos versszerűséghez tért vissza. Utolsó kötete, a halála előtt megjelent 699 soros Öregek könyve már egyértelműen a végső számvetés és a búcsúzás hangjait szólaltatja meg. Magánélete is magában hordozta a tragikumot: első felesége a kiváló költőnő, Hervay Gizella volt, tőle született fia, Kobak, aki az 1977-es bukaresti földrengésben vesztette életét. Szilágyi Domokos 1976. november 2-án Kolozsvárott önkezével vetett véget életének.

Szilágyi Domokos neve, alakja az önmagát minduntalan vallató, csupán a kételkedésben hívő ember jelképe lett. Nem tudott megbékülni a köznapokkal, megvetette a kispolgári lét látszólagos biztonságát, szüntelenül a romlatlan, tiszta értékek utáni vágy hajtotta. Az értelmes élethez vezető, megtartó utakat kereste, úgy gondolta, hogy megváltók helyett megtartókra van szüksége a világnak, minden kis és nagy közösségnek.

Hitt az anyanyelv, a közös múlt megtartó erejében is. Tudós módon ismerte a magyar nyelv és a költészet titkait, minden mondata, kifejezése mögött ott rejlik a klasszikusan iskolázott nyelvi és poétikai biztonság. Sokféle elemből építette fel verseit, az erdélyi népköltészettől T. S. Eliot lírájáig számtalan hatást ötvözött eggyé. Példaképét Bartók Bélában találta meg, költészetét a diszharmonikus hangzatokból újszerű harmóniát létrehozó bartóki zene mintájára dolgozta ki.

Nagykaposi diákok győzelme Magyarországon

A rovásírásban legjobbak

D. VARGA LÁSZLÓ

A nagykaposi Erdélyi János Alapiskola tanulói több alkalommal vettek részt a Magyar Rovok és Rovásírók Országos Szövetsége által szervezett budapesti országos rovásíró versenyen. „A Csemadok Ung- vidéki Területi Választmányának elnöke, Kozsár Miklós három évvel ezelőtt adta kezünkbe a rovásírás abc-jével foglalkozó kis könyvet. Ezzel kezdődött az egész”,- mondta Kis Berta Terézia, a nagykaposi Erdélyi János Alapiskola magyartörténelem szakos tanárnője, a rovásíró szakkör egyik vezetője. Kolléganője, Hornyákné Miczák Ildikó, akivel közösen vezetik a szakkört, ugyancsak magyar szakos pedagógus. „Nem volt nehéz a gyerekek érdeklődését felkelteni. Mindenre fogékonyak, ami új. Könnyen elsajátították az összerovás ábécéjét” - mondta Kis Berta Terézia. Tavalyelőtt először vettek részt a Magyar Rovok és Rovásírók Országos Szövetsége által szervezett budapesti országos versenyen, és már akkor ösztönzést kaptak: a középmezőnyben végeztek. Tavaly a he- tedikesek-nyolcadikosok kategóriájában Majoros Angéfa az első, Tokár Ingrid a harmadik helyen végzett a 40 versenyző közül, idén mindketten megismételték tavalyi sikerüket. Összesen 140-en indultak az országos megmérettetésen: a hazaiakon kívül erdélyi, vajdasági és felvidéki alap- és középiskolások. „A feladat kettős volt: először egy latin betűs szöveget kellett rovásírásba átültetni, majd egy másikat rovásírásosból latin betűsbe - tudtuk meg Kis Berta Teréziától. - Ezenkívül hangos felolvasás is szerepelt a versenyen. Nem egy gyerekünk folyékonyan olvassa a rovásírást.”

A versenyidő 40 perc volt: a két nagykaposi kislány 22, illetve 25 perc alatt oldotta meg a feladatokat, hibapont nélkül. A nyolc induló nagykaposi gyerek közül a nyerteseken kívül a többiek a középmezőnyben végeztek.

Jan Dolanský: „A forma bizonyos fokig szabad volt, még az improvizálás is belefért"

Bódé, avantgárd szerzőkkel

„Nem szeretnék szégyenben maradni..." (Kubány Éva felvételei)

Bouda. Egyszerűen csak Bódé. Új helyszínen, új darabok kísérletező kedvű színházcsiná- lóknak. Három hét alatt három bemutató egy frissen felépített térben. Heiner Müller Hamletje, Sarah Kane Faidrája és Werner Schwab Faustja.

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Prágában a csemege onnan jött, ahonnan senki sem várta: a Nemzeti Színháztól. Újítani sosem késő. Egy jó öüet aranyat ér. Michal Dočekal, a prágai Nemzeti prózai társulatának igazgatója pedig tudja: színházat csinálni bárhol lehet. Még a sétatéren is. A Rendi Színház páradan szépségű, klasszicista épülete mögött, a Gyümölcspiacon egy svéd építőipari vállalat közreműködésével felállított hát egy bódét, és még mielőtt az évad véget ért volna, műsorra tűzte napjaink három neves avantgárd szerzőjének Csehországban most először bemutatott darabját. A kortárs drámaírók művei, mint ismeretes, provokatív töltetükkel mindig is nagy hullámokat kavartak a nézők és a kritikusok körében. Michal Dočekal azonban nem fél veszélyes vizeken evezni. Színészei pedig bátran követik az eddig számukra is is- mereden úton. A Bouda három bemutatója a most véget ért prágai színházi évad igazi szenzációja volt. Jan Dolanský, a legifjabb cseh színésznemzedék egyik kiemelkedő tehetségű tagja Wemer Schwab Faustjában kapott szerepet.

„Thomas Zielinski, a darab rendezője azt mondta: tizenkét nap alatt kell betanulnunk a darabot. Hétfőn ösz- szeültünk, tartottunk egy olvasópróbát, majd közölte velem: »Elég, ha legközelebb egy hét múlva jössz.« Addig ugyanis a többiekkel dolgozott. Egy klasszikus darab próbaidőszaka, ugye, nyolc-kilenc hétig tart, nekem most öt napom volt arra, hogy formába öntsem Valentin szerepét. Öt nap nem nagy idő, de a szo- kadan kihívás mérhetedenül izgalmassá tette a feladatot. Délelőtt találkoztunk, megbeszéltük a munka folyamatát, aztán felmentünk a színpadra, lepróbáltuk a kijelölt részt, majd mentünk focizni. Áz egész csapat. A forma bizonyos fokig szabad volt, még az improvizálás is belefért. Ráadásul úgy álltunk a dologhoz, hogy tudtuk: négyszer játsszuk a darabot, aztán vége. Ez nem kerül fel a repertoárra. Nyári előadás, amely a Bouda lebontásával el is veszik az időben. Éppen ezért mindenki lelkesen, teljes odaadással játszott. A rendező is azt mondta az elején: »Én azt szeretném, ha ti is ugyanúgy élveznétek majd az előadást, mint a közönség.« És pontosan ez történt. Ennyire felszabadultnak talán még nem is éreztem magam soha a színpadon. A játék igazi öröme töltött el mindannyiunkat. Az improvizálás lehetősége révén sokkal erősebben kötődtünk egymáshoz, mint a benti előadásokban. Arról nem is beszélve, hogy ha két hónapig próbál az ember, a vége felé már unja egy kicsit. Ez itt sokkal izgalmasabb próba- folyamat volt, és a feszültség minden előadáson mozgatórugóként működött. Hogy fájt-e elbúcsúzni az előadástól? Nem. Mi azzal a tudattal mentünk bele, hogy napra pontosan láttuk a játszma végét. De ekkora szakmai ldhívás ritkán éri a színészt. És ebben ez volt a jó!”

Három darabban játszik Jan Dolanský a prágai Nemzeti színpadán. Vicomte de Valvert a Cyranóban, Kenny a Mint az őrültekben és ő az Ifjú a Szorongó érzésben. Rostand, Mastrosimone, Volánková. Klasszikus, kortárs és egészen friss darab. „Raszkolnyikov szerepét a Bűn és bűnhődésben még nem vágyom eljátszani. Úgy érzem, fiatal vagyok hozzá. Bár huszonöt éves vagyok, lélekben sokkal kevesebb. A Mint az őrültekben tizenhat éves kamaszt játszom. Nem okoz gondot a szerep. Még nem tartom magam teljesen felnőttnek. Igaz, hogy apa vagyok, egyéves kislányom van, de úgy gondolom, vele együtt növök még én is. Ez év januárjában szerződtem a Nemzetihez, és a Faustban játszott Valentin a negyedik szerepem volt az évadban. Nem elégedetlenkedem. Ennyi elég is volt. Valentin amolyan öntelt szépfiú. Playboy. Fütyül a világra, csak a saját kis szerelmi életére figyel. Úgy hiszem, találó vezetéknevet kapott tőlünk. Motherfucker Valentin. Ez rendezői instrukciónak is kimerítő.”

A korábbi években két színházban gyűjtögette szakmai jó pontjait Jan Dolanský. A Divadlo Komedie színpadán Puck volt a Szentivánéji álomban, Bassanio A velencei kalmárban, Lucenzo a Makrancos hölgyben. A Vinohrady Színházban Maxot alakította A patkánykirályban.

„Apám is, anyám is színész. Amikor úgy döntöttem, hogy én is ezt a pályát választom, édesapám azt mondta: csak akkor leszek boldog, ha ráér- zek a színház igazi ízére. Most már tudom, hogy igaza volt. A színházat semmi sem tudja pótolni. Sem a tévé, sem a szinkron, de még a film sem. Más kérdés, hogy miből lehet megélni. A színházból ugyanis nagyon szűkösen. Aki az olcsó szórakoztatás mellett dönt, gyorsan szert tehet mindenre. A színház keveset fizet. Régi társulatomnál hat és félezer volt a fizetésem, most, hogy a Nemzetibe szerződtem, tíz és fél. Az sem sok. De lehet választani. Vagy elmegyek főzőcskézni a tévé vasárnapi adásába, vagy leszek reggeli műsorvezető, s akkor kapok eleget, vagy maradok a színháznál, és erősen fontolóra veszek minden rangon aluli, mellékes lehetőséget. Szerencsére nem kell hetente nemet mondanom mindenféle kétes ajánlatra. A döntés amúgy sem mindig az én kezemben

van. Egy film esetében például nagyon sok szempontnak kell megfelelni ahhoz, hogy megkapjam a szerepet. Eddig két kedvemre való filmet forgattam. A Mézeskalács toronyban egy drogtörténet szenvedő alanya lehettem, A kegyelmi kérvényt elutasították című tévéfilmben pedig egy kettészakadt család gyilkosságba keveredett fia. Elítéltek között forgattunk a börtönben, de a föld gyomrát is megjártam egy ostravai bányában. Érdekes munka volt, számomra mindenképpen izgalmas kaland, hiszen nem mindennapi környezetben mozoghattam.”

Most, hogy a Boudát már lebontották, és véget ért az évad, egészen más feladat váija a Nemzeti fiatal tagját. Színészi tehetsége helyett a kézügyességét csiszolhatja. „Szeretem a nyarat, mert kiszakít a hétköznapok színházi körforgásából. Próba és előadás helyett fűrész, kalapács, malteros vödör. Nekem erre is szükségem van. A fizikai munkára. Két hónapom van rá, hogy rendbe hozzam a nyaralónkat. Előbb a tetőt kell megjavítani, aztán a padlót, a végén pedig a falakat. Egy kőműves és egy ács barátom mellett fogok segédkezni, és semmiképpen sem szeretnék szégyenben maradni.”

A film a már klasszikusnak számító francia komédiákra épül - ezúttal is egy furcsa páros a főszereplő

A tökös, a török, az őr meg a nő

ERDÉLYI EDIT

Gondolom, egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy Louis de Funes vagy Pierre Richard „bolondos” komédiáit nemcsak a franciák, hanem az egész világ mozi- és tévénézői szeretik. Sajnos A tökös, a török, az őr meg a nő (Le Boulet) című francia-angol komédiáról nem mondható el ugyanez. De nézzük, mivel állt elő ezúttal Matt Alexander forgatókönyvíró és a rendezők, Alain Berbérian meg Frédéric Forestier.

A keményfiú Moltés (Gérard Lanvin) egy hónappal a büntetés'letelte előtt meglép a börtönből, hogy felvegye a tizenötmilliót érő főnyereményt. A szelvényt Moltés pipo- gya fegyőre, Francis Reggio (Benoit Poelvoorde) adta fel. Őt egykettőre felkutatja főhősünk, de kiderül, hogy a nyertes szelvényt, egészen véletlenül Reggio felesége, Pauline (Rossy de Palma) vitte magával. Pauline már torkig volt a tehetetlen férjével, és inkább lelépett a Párizs-Dakar rallye versenyzőit ápolni. Moltésnek magával kell vinnie Afrikába Reggiót is, mert csak így találhatja meg Pau- line-t és a szelvényt. Állandóan a sarkukban vannak azonban a rendőrök, s hogy még érdekesebb legyen a sztori, követi őket egy bizonyos Török (Jósé Garcia) is, akinek elszámolnivalója van Moltés-szel.

Megkezdődik hát a hajsza a tizenötmillió után, amelyet mindenki meg akar kaparintani...

A tökös, a török, az őr meg a nő a .már klasszikusnak számító francia komédiákra épül, ezúttal is egy furcsa páros a főszereplő. A bambább és ügyetlenebb a sok-sok kellemetlenség és bizarr helyzet okozója, míg a kettős másik tagja igazi dörzsölt fickó, aki csupán kényszerűségből viseli el idétlen, de jóakaratú társát. Gérard Lanvin és Benoit Poelvoorde színészek valóban igyekeznek. Minden tőlük telhetőt megtesznek, az új páros azonban, sajnos, egy napon sem említhető á régebbi francia vígjátékok kettőseivel. Igazából persze nem is velük van

baj, hanem a kiaknázatlan lehetőségekkel, üresjáratokkal. Sokkal több poént, eredeti ötletet, dinamikát várnánk, egyszóval: a film a címéhez illően „tökösebb” lehetett volna. A már-már abszurditásba hajló néhány perces jelenetek viszont, mint például a Török sajátos fekvőtámaszai vagy Rossy de Palma, Pedro Almodovar kedvenc színésznőjének a játéka, igazán szórakoztatóak, csak éppen kevés van belőlük. Fölöttébb kár, hogy Matt Alexander forgatókönyvíró és a rendezők nem végeztek tökéletes munkát, így aztán szinte biztosra vehető, hogy A tökös, a török, az őr meg a nő története nem lesz fergeteges siker...