Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)

2003-06-21 / 142. szám, szombat

Családi kör

ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 21.

MINDENNAPI KENYERÜNK

Sorsunk

ÉDES ÁRPÁD

Ige: „Mordokaj leírta mindezeket az eseményeket. Majd leveleket küldött mindazoknak a zsidóknak, akik Ahasvérós király tartományaiban laktak közel vagy távol, és kötelezővé tette számukra, hogy tartsák meg az Adár hónap tizennegyedik és tizenötödik napját évről évre. Mert ezek azok a napok, amelyektől a zsidók nyugton lehettek ellenségeiktől, és ez az a hónap, amelyen bánatuk örömre és gyászuk ünnepre fordult. Tegyék azokat az evés-ivás és az öröm napjaivá, amikor egymásnak ajándékokat, a szegényeknek pedig adományokat küldenek. ” (Eszter könyve 9,20-22)

Az Eszter könyvében egy újabb rövid könyvet olvasunk a Biblia ószövetségi részében. Az Énekek énekéhez hasonlóan (amit az elmúlt alkalommal olvastunk) ez is a zsidó ünnepi olvasmányok csoportjába tartozik. Ez az ünnep pedig a purím ünnepe volt, amelynek keletkezését és elbeszélését éppen ebben a könyvben találjuk. Izrael népének babüoni fogsága idejére, annak is a végére kell visszamennünk, a Krisztus előtti 6. századba. A könyv elején arról számol be, miként lett a deportált zsidók közül származó Eszter engedelmessége, szépsége és okossága révén a kegyvesztett Vásti királyné utódja. Majd összefonódik a folytatás Eszter nevelőapjának, Mordokajnak (a Károli-fordítás szerint Márdokeus) és a zsidók ősi ellenségének, az agági Hámánnak a konfliktusával. Mivel Mordokaj nem hajlandó hajbókolni a tisztségénél fogva a király után második Hámán előtt, ez oly nagyon megharagszik rá, hogy elhatározza pusztulását. Sőt féktelen dühében és bosszúvágyában oly messzire megy, hogy eléri a királynál, hogy Mordokajjal együtt az összes zsidót irtsák ki. Hámán „rendes” szokás szerint jósoltatott magának, hogy ilyen sorsvetés által is igazolja és megerősítse föltett szándékát. Ez a sorsvetés volt a „púť’ vagy többes számban a „purím”. Mordokaj azonban Eszter királynő bölcs közbenjárásával eléri, hogy a kialkudott végzet, mely a zsidók pusztulását jelentette, teljesen a visszájára forduljon. Ennek örömére és emlékére rendelték el a purím megünneplését, ami abban állt, hogy előbb böjtöltek, majd pedig nagy örömünnepet tartottak, amikor kölcsönösen megajándékozták egymást, a szegényeknek meg ajándékokat adtak. Milyen jó, hogy vannak

olyan ünnepek is, mikor az ember nem csupán a más kárának örül, hanem ajándékozni, sőt viszonzást nem várva adományozni is tud! Az olvasottakkal kapcsolatban azonban most egy más jelenségre szeretném a figyelmünket fordítani. Ez pedig az adományozással ellentétben nagyon is terjed, szinte divattá válik. Sokszor úgy gondolja az ember, hogy csupán szórakozás, aztán észre sem veszi, és már szinte keresi különféle módozatait. Befolyásolja döntéseinket, meghatározza viselkedésünket. A jóslások, sorsvetések, horoszkópok, amik úgy észrevétlenül bekerülnek látószögünkbe, aztán egyre jobban befolyásolnak, majd szinte semmit sem vagyunk hajlandók nélkülük megtenni. Vagy próbáljuk előbb játéknak felfogni az egészet, és gyermekdeden azt gondolni, hogy amikor számomra kedvező a dolog, akkor elhiszem, amikor meg nem, akkor visszatérek a jól bevált „racionális" énemhez, és átlépek fölötte. Csakhogy ez olyan, mint a csúz az ember ajkán. Egyszer elkapom, utána akkor is bennem marad láthatatlanul, ha éppen külső jelei és sebei nem látszanak. Szabadon engedem a szellemet a palackból, aztán nem tudom visz- szaparancsolni. Akkor sem, ha szeretném, akkor sem, ha már kellemetlen. S a jóslatok kezdenek beteljesedni, nemcsak a jók, hanem a rosszak is. Hámán sorsvetéssel alátámasztott gonosz szándéka mégis megtört és nem valósult meg. Mert Isten hatalmán megtörik az ártó hatalom. Sőt a kitervelt gonosz az előhívó fejére hullott vissza. És sajnos nemcsak rá, hanem családjára is. Mordokaj és Eszter számára pedig erősítő és fogódzó gyanánt ott volt az imádság és a böjt, és megtapasztalhatták Isten szabadítá- sát. Érdekessége ennek a bibliai könyvnek, hogy ez az egyetlen, ahol egyszer sem fordul elő az Isten megnevezése. De mégis ott van a dolgok mögött, és odaáll imádkozó és böjtölő hívei mellé. Ahogyan Jézus is odaállt kudarcot vallott tanítványai mellé, amikor azok nem tudták meggyógyítani a beteg gyermeket, és azt mondta: „Ez a fajta nem űzhető ki másként, csak imádkozással és böjtöléssel. Vagy ha esetleg magam felől is elbizonytalanodom,

O odaáll mellém és azt mondja: Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek ”. Hogy vallhassuk a zsol- táros szavaival: „Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat.” (Zsolt. 16,5)

A szerző református lelkész

Az örök ifjúság titka

KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA

A tizenegyedik törvény: a cserkész élete végéig tevékeny

Száraz László, Szklenár Pál, Kemény József, Kocskovics Ferenc (ülnek, balról jobbra), dr. Török József, Salgó József, Tóth Béla, Nagy Endre (állnak, balról jobbra) (A szerző felvételei)

körzet a legaktívabb - szögezi le a klubvezető.

Az országban másutt is vannak öregcserkész-klubok - Komáromban, Pozsonyban, Rimaszombatban, hogy pontosan hány, nem is tudják. A rimaszombati klubbal dr. Török József tartja a kapcsolatot:- Szorgalmazzák a találkozást, de számunkra nem könnyű elmenni Rimaszombatba, eléggé bonyolult az utazás, ekkora utat egy nap alatt nem lehet megtenni. Évente rendezünk kirándulásokat Magyarországra, végigpásztáztuk a Dunántúlt, tizenhárom alkalommal voltunk, néha két autóbusszal mentünk. Gazdálkodás náluk nem létezik. - Semmi pénzt nem kapunk. Pénzre nincs is szükségünk - jelenti ki dr. Török József. - Ha elmegyünk valahová, úgy intézzük, hogy minimális legyen a kiadás. A 400-500 kilométeres egynapos buszkirándulást fejenként 200-240 koronáért tudjuk megvalósítani. Előzőleg mindig teszünk egy kémlelőutat, hogy a lehető legjobb programot állíthassuk össze.

Tagdíjat fizetnek, évi 100 koronát, de az a központé. Egyelőre alapítványokhoz sem fordultak támogatásért, bérleti díjat sem fizetnek a klubhelyiségért, de a jelenlegi megoldás nem végleges.

Valamikor élt Érsekújváron: egy Magyar Róza nevű asszony, aki a cserkészeknek ajándékozta a házát.- Van nekünk egy pontosan kimért, nevesített telkünk, amiért viszont a város nem fizet a cserkészeknek semmit - világosít fel dr. Török József. - Az egykori házat lebontották, parkoló van a helyén. Ez az épület, ahová járunk, a zsidó hitközség tulajdona, el akarják adni. Akkor már aktuálissá válik a régi

otthon értékesítése, és annak a fejében fogunk kérni egy helyet, egy otthont.

Száraz László hozzáteszi: - Csak az a baj, hogy a cserkészcsapat nem jogi személy, mi mint csapat nem kaphatjuk meg. Szigotszky Nelly tanárnő a halálos ágyán a cserkészeknek ajándékozta a házát, otthonnak, de mivel a hivatalos ajándékozás már nem történt meg, a ház a városra szállt.

(Talán mégis lehetett volna tenni valamit, hiszen többen tanúsíthatják még ma is, hogy „Nelly néninek ez volt a végakarata”.)

A találkozón megbeszélik a következő hónapok programját. Dr. Török József pozsonyi cserkészéveit idézi fel, Száraz József Kassákot méltatja, illő volna megismerkedni a zeneirodalom bordalaival, kezdve a pezsgőáriától, borkóstolóval egybekötve, javasolja Kemény József. Májusban népszavazás volt az EU-tagságról, rengeteg vélemény elhangzott mellette és ellene, ezért már áprilisban ezt tárgyalták, előadónak dr. Bu- gyinszky Ernőt kérték fel. Májusban Jedlicsek Lajos Rákócziról tartott megemlékezést. Júniusban Nagy Endre az érsekújvári utcák, terek, üzletek, templomok, kápolnák történetével foglalkozik, júliusra pedig kirándulást szerveznek. Kocskovics Ferenc szeremé, ha elmennének testületileg Tatárszentgyörgyre, ott van eltemetve páter Engelbert, aki 1929-ben került Újvárra, és ő lett a kiscserkészek lelki gondozója. - Akárhogyan is, de meg kell valósítani az utazást. Kötelességünk teljesíteni a páter versbe foglalt utolsó kívánságát: „... halljátok meg végső rendeletem: / Búcsúzóul nem kér mást tőletek lelkem, / Csak egy marék újvári földet.”

Száraz László csapattiszt (a klubtagok mindegyike e legmagasabb rang viselője) vallja: - Bátran állítom, azt, hogy hazajöttem a hadifogságból, a cserkészetnek köszönhetem. Ha nem lettem volna cserkész, nem vettem volna részt annyi táborozáson, ahol megedződött az ember, ahol megtanultunk főzni, elsősegélyt nyújtani, minden téren jártasságot szereztünk, ügyességi versenyeken vettünk részt, nem élem túl a hadifogságot. Harminc- ezren voltunk a táborban, alig háromezren maradtunk meg, mindazok, akik ilyen táborokban megedződtek. Tudtunk magunkon segíteni. Amikor tiltották, akkor is cserkészekként éltünk. Az iskolában összefogtam a régi cserkészeket, Szom- bath Janit, Jócsik Lacit, és Szklenón piomrtábor név alatt éveken keresztül voltaképpen cserkésztáborokat szerveztünk.

A 4. cserkésztörvény így hangzik: A cserkész, ahol tud, segít. A régi cserkészek a gazdag családoktól élelmiszert gyűjtöttek és elvitték a szegény családoknak. Teadélutánokat szerveztek, ahol belépti díjat ugyan nem szedtek, de mindenki adott valamit, s az összegyűjtött pénzből fedezték a szegényebb cserkészek táborozási költségeinek egy részét. A táborozás például belekerült 400-500 koronába, ami akkor nagyon nagy pénz volt, s abból a cserkész csak 150-et fizetett, a többit a csapat adta...

Az újvári öregcserkészek klubja 1000 koronát ajánlott fel a pozsonyi Petőfi-szobor restaurálására. A pénzt a tagok a nyugdíjukból adták össze.

avonta egyszer találkoznak. Az összejövetel imádkozással kezdődik, aztán egy szép verset olvas fel az egyik öregcserkész, majd előadás hangzik el a nevesítetlen földek problémájáról.- Negyvenötig több cserkészcsapat (gimnáziumi, iparos, gazdasági, gazda ifjúsági, leány, ifi) működött Érsekújváron:. A háború után megszüntették, negyven évig nem működött a mozgalom. A változás után fokozatosan újjáalakultak a cserkészcsapatok. Bátran kijelenthetem, hogy az újvári cserkészcsapat a Török család, elsősorban id. dr. Török József és gyermekei aktivitásának köszönhetően alakult újjá 1991-ben. Főleg a katolikus ifjúság, a ministránsok körében kezdték szervezni a cserkészcsapatokat. Az első avatást a Török-kúrián, a Zúgónál tartottuk, és akkor vette fel a csapat a régi gimnázium cserkészcsapatának a nevét. Hivatalosan a 7. Czuczor Gergely cserkész- csapat néven szerepelünk. A háború előtt a gimnázium csapata a 116-os számú volt - meséli Száraz László nyugalmazott tanár, aki a beteg Major Ferenc felépüléséig vezeti a klubot.

Érsekújváron: jelenleg mintegy 10- 12 őrs működik, harmadik-negyedik osztályos kortól lehetnek tagjai a gyerekek. A cserkészcsapat mellett létrehozták az öregcserkészek klubját azokból, akik régen is tagok voltak.- Bár volt néhány évtizednyi megszakítás - mondja Száraz László -, de akkor is cserkészszellemben, a tíz törvény alapján éltünk. Próbálunk havonta rendszeresen összejönni, mindig megfelelő témákkal foglalkozunk. Az elmúlt évben megismerkedtünk a tizenkét magyar Nobel- díjas tudós életével, beszéltünk Kína és Irak gazdasági helyzetéről, Kodály és Bartók életművéről. Az előadó mindig a tagok közül valaki.

Az öregcserkészek klubja 15 tagú, Salgó József Udvardon lakik, de ki nem hagyja a klubnapot.- Azért csapódtam ide, mert a faluban én maradtam egyedül, nem volt kivel találkoznom. Nagyon örülök, mert most jelentkeztek 80 körüli nénik, valamikori cserkészlányok. Udvardon sok cserkész van, most avattak éppen fiatalokat, lányokat is. Örülök, hogy a magyar ifjúságot nem a Való Világ, hanem cserkészszellemben, a becsület nevében tanítják.- Nem csak a havi összejövetel a lényeg. A táborozások alatt meglátogatjuk a fiatalokat, őrsi órákon veszünk részt és megpróbáljuk nekik átadni régi cserkésztapasztalatainkat, régi cserkésznótákra tanítjuk őket. Mondhatom, az érsekújvári

EMBERNEVELŐ

A Waldorf-alapelvekből

VEKERDY TAMÁS

lőször is azt kérdezem meg, hogy vajon mi magyarázza a múlt század - a 20. század! - hatvanashetvenes éveiben bekövetkezett Waldorf-robbanást?

A Waldorf-iskolát 1919-ben alapította a Waldorf Astoria cigaretta- gyár igazgatója, felkérve Rudolf Steinert a pedagógiai alapelvek kidolgozására, hogy a háborús vereséget elszenvedett, szétesett Németországban valami jó, valami új, valami jövőbe mutató is történjen. A Waldorf-pedagógia és kidolgozója, Rudolf Steiner ma a monográfiák és kézikönyvek tanúsága szerint a pedagógia klasszikusai közé számít. Mintegy negyven éven át, körülbelül 25 iskola működött Németországban - a nácizmus betiltotta, az úgynevezett népi demokrácia betiltotta a kelet-német területen -, aztán egyszer csak az iskolák elkezdtek növekedni és szaporodni. (Mára meghaladta a 160-at a németországi iskolák száma; az óvodákból, iskolákból és pedagógusképző intézményekből földkerekségszerte pedig több mint 2000 működik, az USA-tól Japánig, Franciaországtól Új-Zélandig.)

Én ezt egyrészt annak tulajdonítom, hogy a Waldbrf-pedagógia már indulásának pillanatában olyan alapelvekre épült, amelyeket a tudomány csak a következő évtizedekben igazolt, és amelyeknek egy része később bekerült a nyugati és észak-európai államok hivatalos közoktatási célkitűzései közé. Felsorolok ezek közül néhányat:

A Waldorf-iskola tizenkét évfolyamos, egységes iskola. (Mint mondani szokták, a később kialakult komprehenzív, összefoglaló iskola vagy a német Gesammtschule őse.) Rudolf Steiner szerint a modem embernek tizenkét éves egységes alapképzésre van szüksége ahhoz, hogy személyiségét ki tudja bontakoztatni, akár fizikai munkás lesz a későbbiekben, akár egyetemi tanár. A Waldorf-iskola - Pestalozzi szavával élve - a kéz, a szív és a fej egységes iskolája. Vagyis három egyenlő fontosságú sávban jelennek meg benne a művészetek: zene, ének, mozgás, festés, rajz, szobrászat, irodalom, színház; a kézzel végzett gyakorlati tevékenységet: a kézimunkától a kézművességen át a könyvkötészetig, földmérésig; és a tanulni való közismereti (inkább azt mondanám, ember- és világmegismerési) tárgyak.

Nem készít fel egyes szakmákra (ezt a mindig elavult tanműhelyek helyett a korszerű munkahelyekre hagyja), de felkészít nagy szakmai irányokra, tájékozódási lehetőséget nyújt az ipar, a mezőgazdaság és az emberrel végzett tevékenységek világában.

A fejlett államok a hetvenes évektől kezdve tűzték ki célul, hogy lehetőleg az egész populációnak - vagy legalábbis nagy részének - középiskolai végzettséget kell adni. A gyakorlati tevékenységek beiktatása az egész 20. századon végighúzódó, de általában sikertelen törekvése volt a közoktatásnak, míg a Waldorf-pedagógián belül ez a célkitűzés teljes mértékben sikeresnek mondható. Hogy nem háromszáz- egynehány szakmára kell felkészíteni a tizennégy-tizenhat éves ifjakat, hanem nagy szakmai irányokra, és a szakmai képzést a munkahelyekre kell bízni, hogy a tizennégy-tizenhat éves kori pályaválasztás korainak minősíthető, ez szintén a hetvenes, nyolcvanas évek felismerése, amely a Waldorf-iskolában már az indulás évében jelen van.

És most téljünk rá talán a legfontosabb szempontok egyikére, a gyermekközpontú szemléletmódra, amely azt hangsúlyozza, hogy a gyermek fejlődő lény - „keletkezőben levő emberi’ és hogy elsősorban antropológiailag megalapozott megismerésre van szüksége a pedagógusnak ahhoz, hogy e fejlődés szakaszait, azok törvényszerűségeit át tudja tekinteni, és a tananyagot és közvetítésének módját ezekhez az ismereteihez tudja szabni. Piaget csak a következő évtizedekben végzi el nagy hírű vizsgálatait, és vázolja fel az egyes életkori szakaszok törvényszerűségeit, s ugyanígy a más oldalról közelítő többi kutató is. Nem waldorfiánus vizsgálódók csodálkozva állapítják meg, hogy a steineri fejlődés(lélek)tan milyen sok megfelelést mutat a későbbi kutatási eredményekkel. A gyerek

életkorilag megalapozott szükségleteiből fakad néhány további jellegzetesség. A Waldorf-osztálytanár nyolc évig viszi az osztályát. (Legalábbis alapelvszerűen, ha erre lehetőség van.) Ebben az életkorban ugyanis a személyes autoritáshoz való kapcsolódás az igazán jelentős, ez az, ami orientálja a gyereket a világban. Persze, ahogy felfelé haladnak az életkorok lépcsőin, egyre több szaktanár kapcsolódik be a munkájukba. Erről az osztálytanárról azt mondja Rudolf Steiner, hogy neki valójában nem valamely szaktárgyban vagy szaktárgyakban kell szakembernek lennie, hanem a gyerekben, és a gyerekkel való kommunikáció módjában.

A nap úgy oszlik meg a Waldorf- iskolában, hogy a két első óra - mondhatnám, hogy amikor a vér- cukorszint a legmagasabb, a gyerek a legfrissebb, legpihentebb, a legjobban tud figyelni - az úgynevezett főoktatás ideje. Nincs is szünet ezen a két órán belül, de persze nagyon is sokféle tagolás van, mozgással, énekkel, ritmikus tevékenységgel, mindig az adott tantárgyhoz kötődve. Ezzel függ ösz- sze, hogy a Waldorf-iskolában úgynevezett epochális oktatás van. Az epocha korszakot jelent. Ez azt jelenti, hogy egy Waldorf-iskolásnak nagyjából ugyanannyi történelemvagy földrajzórája van, mint egy más iskolába járónak, de ez nem az egész évre van széthúzva, hanem tömörítve van, két-három hetes - esetleg kétszer két-három hetes - „korszakokba”, epochákba, amikor is a gyerek napi két órában foglalkozik azokkal a jelenségekkel, a legkülönbözőbb oldalról megközelítve, melyekről az adott tantárgy szól.

A Waldorf-iskolásoknak nincsenek tankönyveik. Sok könyvet használnak. Korán megtanulják a kézikönyvek használatát (mert előadásokra készülnek belőlük). De a tankönyveket nagy epochális füzeteik pótolják. Gondoljuk el: ha valaki az órán felvázolja a vesét, a tanár táblarajza alapján, minden kis részletecskéjé- vel, majd ezt otthon, művészi igényű ábrában epochális füzetébe másolja, hozzáírva a magyarázó szövegeket, jobban elmélyed a jelenségben és részleteiben, mintha csak tanulna róla egy könyvből. (Gyerekek, óvodák, iskolák, Saxum Kiadó, 2001)