Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)
2003-06-20 / 141. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 20. KOMMENTÁR WKKKKtM Továbbra is napszámos ' TÓTH MIHÁLY Eredményesen folyik a fontos jelenségek okainak ködbe burkolása, másrészt pedig a mellékes körülmények reflektorfénybe helyezése. Néhány hónapja, a vasúd szárnyvonalak likvidálásának évadján a politikusok nem arról mondtak véleményt, hogy egy-egy kis régióban majd hányán válnak röghöz kötötté. Közhangulat-manipulátoraink számára sokkal testhezállóbbnak bizonyult annak taglalása, hogy az államnak mennyijébe kerül a vasúti személyszállítás ráfizetésének finanszírozása. A megoldásnál sokkal könnyebb a mellébeszélés. Pedagógusaink mára meghirdetett tiltakozó sztrájkjára is hasonlóan reagálnak a közvélemény-formálók, politikusainkat is beleértve. Semmi kedvük kissé mélyebbre ásni. A felszín kapargatása például abban nyilvánul meg, hogy felteszik a kérdést: vajon a szülők majd perelhetik-e az iskolát azért, mert gyermekük otthon kényszerült maradni? Az igazi mélyszántást az jelentené, ha valaki a politikusok közül végre felsorolná a hatáskörök decentralizálásának főbb állomásait. Ahány állomás, annyi félmegoldás, vakvágány. Gondoljunk csak vissza azokra a vitákra, amelyek a járások megtartása-felszámolása vagy a kerületek számának meghatározása körül dúltak. A kimerítő vitának még csak annyi eredménye se lett, hogy az ember tudná, kerületnek nevezze-e vagy megyének a „vyšší územný celok” nevezetű közigazgatás-elméleti leleményt. A mai sztrájk szervezésének ősoka az, hogy a decentralizáció szervezői a jog- és hatásköröket ugyan átruházták, az intézmények működtetését szolgáló anyagi eszközök átcsoportosításában azonban elszámolták magukat. Rendszertanilag ez pontosan ugyanaz, mint amikor egy-egy áremelést követően a miniszter azt nyilatkozza, hogy családonként 400 koronával lett drágább az élet, miközben öt perc alatt kiszámítható, hogy az állam legalább kétszer annyit emelt ki a családi kasszákból. Az egyén és az iskola (kórház, nyugdíjasotthon stb.) „zsebe” között az a különbség, hogy a „starisztikai” Kovács János- nénak bizonyos határig van lehetősége a család költségvetésének áramvonalasítására. Egy iskolaigazgatónak vagy polgármesternek, aki feladatul kapta a decentralizált iskola finanszírozását, erre nincs módja. A villanyszámlát, a ’’krétát”, a tanítók bérét ki kell fizetni. A községek hatáskörébe került intézmények költségvetése már a hatáskörök átruházása előtt is feszített volt, így nincs lehetőség a tételek átcsoportosítására, manőverezésre. Az eddigi sztrájkok idején megszoktuk, hogy eszközeivel a hatalom hangulatot kelt a sztrájkolok elmarasztalására. A kormányhoz közel álló televízió, a jobboldali napilap még jobboldalibb munkatársa szívdöglesztő tudósítást, riportot közöl a ka- mionosról, aki várakozásra kényszerült a forgalomlassítás miatt. Politikusaink otromba módon hergeltek a sztrájkoló vasutasok ellen. Ha egy mákszemnyi bölcsesség szorult ebbe a kormányba, akkor most, a pedagógussztrájk idején nem ezt a gyakorlatot követi. Már így is sok van a rovásán. A tanító változatlanul a nemzet kiszolgáltatott napszámosa. Nem öncélúan tiltakozik. JEGYZET rájuk és a fáradt helyettesítő tanárra, aki az otthon maradottakra vigyáz napokig. Elszomorodom. Hát az osztályfőnök ilyenre nem gondolt? Nem tudta volna egy olcsóbb, mindenki számára elérhető kirándulásról meggyőzni csapatát? Olyan kirándulást szervezni, ahol együtt vannak, mindenki, akik egész évben együtt tanultak? Hiszen az lenne a lényeg, hogy másként is ismerkedjenek, együtt legyenek, ne csak az órák alatt. Vagy ez nem jó, ez nem kell? Ez nem tartozik a neveléshez? Vagy inkább kényelmesebb eleget tenni néhány nagyravágyó, hangadó szülő kívánságának? Vagy ez is az úgynevezett neveléshez tartozik? Hogy tanuld meg, csórikám, ki vagy te és mire telik neked, ha önhibádon kívül beleszülettél egy olyan családba, ahol nincs annyi pénz? Miért kell összetörni az anyagiakban nem dúskáló gyerekek szívét? Tanító-e, tanár-e az, aki ilyen csapdában hagyja az övéit? Hogyan nevelhet az ilyen? Hová lett a boldognak nevezett gyerekkor? Kiskamaszok, kopott cuccban, ne szomorkodjatok! Legalább a vakáció időtartama egyforma és lehet az erdő meg a tó legalább olyan kalandokkal teli nyár helyszíne, mint egy zsúfolt tengerparti strand, ahová egy napig zötyög a busz, és ráadásul egy haver sincs a közelben! Kirándulni lenne jó... SZÁSZI ZOLTÁN Figyelem a gyerekeket. Vannak, akik éppen azt beszélik meg, milyen is lesz az osztálykirándulás. Repkednek az ötletek, a számok, aztán az üti meg a fülemet, hogy annak örülnek a szemmel láthatóan jól öltözött és éppen vadonatúj mobiltelefonon szöveges üzenetet pötyögő kamaszok, hogy nem az egész osztály megy kirándulni. Ez az, amit nem értek. Aztán megértem. Mert megkérdezem a kicsit kopottabb, kicsit másabb, kicsit ugyancsak hátrányosabb helyzetűnek tűnő gyerekektől. Annak örülnek ők néhá- nyan, hogy a „szakadtak” nem mennek. Talán direkt így is szervezték a kirándulást. Hogy legalább ezerötszáz koronába kerüljön, kelljen útlevél hozzá, meg legalább négynapos legyen, ami még egy ötszázas, szolid zsebpénz gyanánt. Mert ez így dívik! Kirándulni ugyanis az menjen, akinek telik rá! Ha meg nem telik, maradjon otthon. Hát nem elég érthető? Akinek nincs rá, az nézze, hogyan gurul majd el velük, a jobban szituáltakkal az autóbusz reggel iskolakezdéskor, míg a csórók majd ott bámulnak- Hát nem szuperország Szlovákia? Apám valami szénszünetekről beszélt az átkosból, én meg majd sok év múlva sztrájkszünetekről nyomom a sódert a gyerkőceimnek! (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ PRAVDA A Szociális Biztosítón kívül már a Nemzeti Munkaügyi Hivatalt ' is meg szeretné reformálni Ľudovít Kaník. A munka-, szociális és családügyi miniszter azt akarja elérni, hogy mindkét közszolgálati, több tízmilliárd koronát kezelő intézményben erősödjön az állam befolyása. Az előbbi esetében az intézmény vezetőségéből zárná ki a szakszervezetek és a munkáltatók képviselőit, az utóbbinál a szolgáltatások javítása címén jobban kívánná ellenőrizni a pénzügyeket, s mélyre ható alakítást szorgalmaz. A két szervezet jelenlegi vezetőségéből nyíltan senki sem szállt eddig szembe a miniszterrel, de a háttérben azért panaszkodnak. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal megszüntetéséről szóló törvénytervezetet a szervezet vezetőivel senki sem konzultálta eddig. A miniszter és a minisztérium érvelése ezzel szemben nagyon egyszerű. Mindkét intézmény az állam pénzével dolgozik, ezért teljesen érthető, hogy vezetőiket a kormány nevezze ki. A szakszervezetek és a munkáltatók képviselői legfeljebb csak megfigyelőként, szavazati jog nélkül lehetnének jelen a vezetőségben. A nagyon megerősödött lengyel-amerikai kapcsolatok még tovább növelték északi szomszédunk szerepét Európa meghatározó hatalma Az elmúlt hónapok eseményeit követően mindenki számára nyilvánvaló ténnyé vált, hogy Lengyelország Kö- zép-Európa vezető és - általában - az egész kontinens egyik meghatározó hatalma. ONDREJCSÁK RÓBERT Bár a lengyelek súlya már az elmúlt tíz évben is folyamatosan nőtt, az iraki konfliktus és az időközben rendkívüli mértékben megerősödött lengyel-amerikai kapcsolatok még tovább növelték északi szomszédunk szerepét. Érdemes tehát röviden áttekinteni, minek is köszönheti Varsó ezt a pozíciót. Lengyelország egyértelműen Közép- és Kelet-Európa legerősebb és legfontosabb országa. Lakossága több mint az összes többi térségbeli országé együttvéve, és hasonló a helyzet a gazdasági teljesítménnyel is - ezért (is) gyakorlatilag elismerték a térség vezető hatalmának, amely egyfajta középhatalmi státust eredményezett Varsó számára. Ez a pozíciója még inkább megerősödött Csehszlovákia kettéválása után, hiszen azelőtt mégiscsak létezett egy 15 milliós lakossággal és - a térség arányaihoz mérten - erős gazdasággal és haderővel rendelkező tényező Közép-Európában, amely úgy-ahogy ellensúlyozta vagy legalább mérsékelte a lengyel dominanciát. Következő fontos tényező Lengyelország földrajzi fekvése: van Európában egy geopolitikai „erővonalnak” is nevezhető tengely, amely követi az „erő és befolyás” legfontosabb mozgásait a térségben. Ez a tengely összeköti a legfontosabb európai erőközpontokat, és ennek mentén zajlottak le például az elmúlt évszázadok kontinentális méretű háborúinak legfontosabb stratégiai hadmozdulatai is. Konkrétan tehát a Pá- rizs-Rajna-vidék-Berlin-Var- só-Moszkva tengelyről van szó, amelyből kitűnik, hogy északi szomszédunk központi szerepet foglal el Európa „hatalmi tengelyén”. Ennek legfontosabb gyakorlati kifejeződése az úgynevezett weimari háromszög, amelyet Franciaország, Németország és Lengyelország alkot. Azzal, hogy Párizs és Berlin létrehozta ezt a fórumot, gyakorlatilag elismerte Varsó helyét az összeurópai jelentőségű hatalmak között. A weimari háromszögnek döntő jelentősége lesz például az Európai Unió jövőjére is, hiszen ez a három ország összefogva gyakorlatilag bármit képes keresztülvinni- súlyából adódóan. Lengyelország befolyásának következő támaszai az egyre magasabb szintű amerikai-lengyel kapcsolatok. A jelenlegi helyzetben Nagy- Britannia után gyakorlatilag Lengyelország az Egyesült Államok legfontosabb európai partnere. A lengyelek pozitív megítélésén nagyon sokat segített az iraki konfliktusban tanúsított varsói álláspont is, amikor politikailag egyértelműen az USA mögé álltak, sőt néhány száz fős katonai alakulattal - antiterrorista különleges egységekkel - is részt vettek a háborúban. Ennek eredményeképpen Lengyelországra bízták az egyik - igaz, legkisebb - iraki szektor vezetését is. Ez pedig már olyan feladat, amely csak globális felelősséggel rendelkező nagyhatalmaknak adatik meg (az ilyen jellegű feladat „hagyományosan” az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország felelőssége - ebből is látszik, hogy a világ hatalmi viszonyai változnak, és a nyugati világ hatalmai már nem mindig közösen vállalják a felelősséget egy-egy térségben). Természetesen északi szomszédunk jövőjére és esetleges hasonló jellegű felelősségvállalásaira döntő hatással lesz, mennyire képes megbirkózni az iraki feladattal. Lengyelország számára a legfontosabb feladat a jövőben, hogy megtalálja az egyensúlyt az „európai” és „amerikai” elkötelezettség között. A megoldás valószínűleg salamoni döntés eredménye lesz. A biztonságpolitikában és Lengyelország biztonságának garantálásában mindig is az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok jelentik majd a prioritást. Ennek részben stratégiai-realista, részben történelmi okai vannak. Az első, tehát a stratégiai ok a puszta tényeken és racionális számításon alapul: a jelenlegi körülmények között Lengyelország csak az USA fennálló szövetségétől remélheti biztonságának garantálását, hiszen - leegyszerűsítve - a német haderőnek a képessége, a franciának pedig az akarata hiányElőnyös lehet, ha a lehető legjobb kapcsolatokat ápoljuk Varsóval. zik az ország biztonságának garantálásához. A másik, történelmi ok az európai biztonsági garanciákkal és konstrukciókkal meglevő tapasztalatokban és bizalmatlanságban gyökerezik. A 20. század folyamán gyakorlatilag nem létezett olyan, csupáncsak európai országok által alkotott biztonsági rendszer, amely képes lett volna garantálni Lengyelország biztonságát. A második világháború első áldozata gyakorlatilag Lengyelország volt, annak ellenére, hogy Franciaország és Nagy-Britannia szövetsége- si viszonyban volt Varsóval, és ennek alapján a lengyelek segítségére kellett volna sietniük Németország támadását követően. Az akkori eseményeket azonban ismerjük: hiába volt a hadüzenet, a „furcsa háború” során a franciák a Magi- not-vonal mögött passzívan várták, míg végül őket is lerohanják. Az eddigi európai biztonsági rendszerek hatástalanságának következménye, hogy a lengyelek - hasonlóképpen, mint az összes többi térségbeli nemzet - nem igazán bíznak a franciák által szorgalmazott európai biztonsági rendszerben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy más területeken viszont nem lesznek más fontos relációk. Az EU-problémákkal összefüggésben egyértelműen a Franciaországgal és Németországgal fennálló kapcsolatok jelentik a prioritást, hasonlóképpen a gazdasági kérdésekhez. Az említett kapcsolatokon kívül Varsó számára nagyon fontos szerepe van az Ukrajnával fenntartott viszonynak, amelyet a lengyelek stratégiai partnerségnek tekintenek. Varsó - helyesen - úgy értékeli, hogy a független és erős Ukrajna létfontosságú az ország biztonsága és a térségben elfoglalt lengyel szerep számára (akik ebben az álláspontban némi oroszellenes élt vélnek felfedezni, nem állnak messze az igazságtól). Ezért Lengyelország rengeteg energiát fektet a lengyel-ukrán kapcsolatokba - érdemes megjegyezni, hogy a lengyel irányítású iraki szektorban a lengyel után az ukrán lesz a legnagyobb katonai kontingens. Mi következik Szlovákia számára ebből a helyzetből? A válasz egyértelmű: számunkra is előnyös lehet, ha a lehető legjobb kapcsolatokat ápoljuk Varsóval, hiszen általuk az érdekérvényesítő képességünk jelentős mértékben nőhet. Tény, hogy Szlovákia számára nagyon fontosak az USA-val és a legfontosabb európai hatalmakkal fenntartott kapcsolatok, azonban nem lenne szabad ignorálni Varsót sem, hiszen nincs az a komoly hatalom, amely inkább adna Pozsony, mint Varsó szavára. A bocsánatkérési javaslatot Petr Mareš miniszterelnök-helyettes készítette elő, viszont Vladimír Špidla kormányfő azt mondta, hogy vele ebben az ügyben senki sem konzultált Csehország: a hazai németek kárpótlásával foglalkozik a prágai kormányzat KOKES JÁNOS A cseh kormány szeretné jóvátenni azokat a sérelmeket, amelyeket az állam ejtett a II. világháború után azokon a csehországi németeken, akiket nem telepítettek ki az országból. A jelenleg külföldön élő szudé- tanémeteket a kárpótlás nem érintené - tudta meg a Mladá fronta Dnes című prágai napilap. A háború után a Beneš-dekrétumok alapján, amelyek a magyar kisebbséget is hasonlóan érintették, mintegy hárommillió német távozott akarata ellenére az akkori Csehszlovákiából, többnyire a cseh határvidékről, s az országban alig 120 ezer német maradt. A bocsánatkérési gesztust és a kárpótlási javaslatot Petr Mareš miniszterelnök-helyettes készítette elő. „Egyik üyen sérelem például, hogy a háború utáni csehszlovák hatóságok nem ismerték el az országban maradt németeknek a náci időszakban a német iskolákban szerzett képesítést, vagy hogy jogtalanul csökkentették bérüket. „Ez azt jelenti, hogy ma alacsonyabb nyugdíjat kapnak” -jegyezte meg a németek társulásának titkára, Martin Dziegel. Hozzátette, hogy a németeket a háború után gyakran vitték kényszermunkára is, illetve szétszórták őket az országban. A jövőben nyugdíj-kiegészítést kaphatnának vagy más módot találhatnánk pénzügyi kárpótlásukra. „Különösen azok számára, akiket kényszermunkára fogtak a háború után” - mondta a miniszterelnök-helyettes. Megjegyezte, hogy a gesztust a kommunisták már most ellenzik. A prágai lapok szerint a cseh politikusok eddig igen tartózkodóan viszonyultak a hazai németek bármiféle kárpótlásának kérdéséhez. Vladimír Spidla kormányfő például nemrégiben kijelentette, hogy vele Mareš még ebben az ügyben nem konzultált. A témát a kormány is csak azután tűzi napirendre, hogy az ő szempontjából sikeres volt az uniós népszavazás. Bizonyos kérdéseket azonban a parlamentnek is jóvá kell hagynia. Miroslav Grebe- níček, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának elnöke, miután nyilvánosságra kerültek az elképzelések, írásban máris interpellációt nyújtott be a kormányhoz, s a javaslat kapcsán a nemzetközi szerződések megsértésével, illetve a cseh nép akaratának a semmibevételével vádolta meg a kormányt. Jan Zahradil, a szintén ellenzéki Polgári Demokratikus Párt alelnöke vasárnap a televízióban ugyancsak azt mondta, hogy a szudétanémetek irányába tett legkisebb gesztus is „helytelen”, mert „azonnal vérszemet kapnak, s egyre többet fognak követelni”. A csehországi németek azonban üdvözlik a kezdeményezést. „Már évek óta ezen igyekszünk. Több petíciót is küldtünk az ületé- keseknek, eddig úgy látszik eredménytelenül” - nyilatkozta a Mladá ffonta Dnesnek Dziegel. ♦ A legutóbbi, 2001. március 1- jén megejtett népszámláláskor 38 ezer személy vallotta magát német nemzetiségűnek Csehországban. ♦ Ettől 12 ezerrel magasabb azok száma, akik német anyanyelvet jelöltek meg. ♦ A németek száma, akárcsak a többi csehországi kisebbségé, beleértve a magyarokat is, az elmúlt évtizedben csökkent, (kj)
