Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)
2003-06-17 / 138. szám, kedd
6 Külföld ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 17. Az al-Kaida az Egyesült Államokban is toborzott embereket a terrorcselekményeihez Meghiúsult tervek Nem fúvócső, fatrombita. Bukarestben tegnap egy kanadai cég tervei ellen tüntettek, amely aranybányát készül nyitni az erdélyi Kárpátokban. Ehhez először több ezer embernek kellene elköltöznie. (Reuters-felvétel) Októberig problémamentesen utazhatnak át az országon Ingyen vízum - egyelőre MTI-HÍR Titkos brit minisztercsere? London. A Buckingham- palotáig is elért a múlt hét végén bejelentett, alkotmányos kihatásokkal járó brit kormányátalakítás lassan belpolitikai botránnyá fajuló ügye: értesülések szerint a miniszterelnök nem értesítette a királynőt a készülő változtatásokról. Tony Blair csütörtökön hajtott végre személycseréket kormányában, és azon belül is a belső kabinetben. A legnagyobb horderejű bejelentett változás az, hogy posztja megszűnésével távozik tisztségéből Lord Irvine lordkancellár, a felsőház, vagyis a Lordok Háza elnöke, aki a sajátos brit jogi berendezkedés alapján egyben a legfőbb bírói, valamint a külön nem létező igazságügy-miniszteri poszt birtokosa is volt. A lordkancellár tisztségével a legrégebbi - a miniszterelnöki posztnál is sokkal ősibb - brit politikai-jogi hivatal szűnik meg. A tisztség különböző formákban és funkciókkal 1400 éve létezik; egyebek mellett olyan történelmi személyiségek viselték, mint Thomas Becket vagy Lord Wolsey. (MTI) Tony Blair nem sietett tájékoztatni a királynőt (Képarchívum) Nem történt szabálysértés Paks. Nem követett el szabálysértést a Paksi Városi Bíróság tegnapi ítélete szerint az a 14 Greenpeace-aktivista, akiknek a felelősségre vonását a rendőrség kezdeményezte a Paksi Atomerőműnél csütörtökön történt demonstráció miatt. A bizonyítási eljárás során, védői indítványra, a bíróság kikérte a paksi földhivataltól a demonstráció helyszínére vonatkozó tulajdoni lapot és térképet, amely egyértelművé tette, hogy nem közterületről, hanem a Paksi Atomerőmű Rt. tulajdonába tartozó üzemi területről van szó. A rendzavarás szabály- sértése, azaz a kirívóan közösségellenes magatartás, a rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség, a gyülekezési törvény megsértése csak közterületen valósulhatott volna meg. (MTI) Atrocitások Afganisztánban Kabul. Máktermelő parasztok meggyilkolták az afgán kormány kábítószer-ellenes kampányának hét munkatársát az ország központi, Uruzgán tartományában. A támadásban további hárman megsebesültek. Arif Nurzai határügyi miniszter közlése szerint az áldozatok mákültetvények megsemmisítésére készültek, amikor rajtuk ütöttek a helyi parasztok. Nurzai elmondta: a gyilkosságban etnikai és vallási ellentétek is szerepet játszhattak, mivel a támadók a síita muzulmán val- lású hazara népcsoporthoz tartoznak, míg a mákültetvények felszámolásával megbízott emberek a szunnita muzulmán vallásé, pastu nemzetiségű többség tagjai voltak. (MTI) Washington. Az al-Kaida szélsőséges iszlám terrorhálózat tervei között szerepelt a New York-i Brooklyn híd lerombolása, személyvonatok kisiklatása, a repülőtereken utas- szállító gépek felrobbantása robbanóanyaggal megrakott teherautókkal - írta a Newsweek legfrissebb számában. MTI-HÍRÖSSZEFOGLALÓ A hírmagazin értesüléseit szövetségi nyomozóktól szerezte, akik részt vesznek az al-Kaida műveled főnökének, a márciusban Pakisztánban elfogott Hálid Sejk Mohamednek a kihallgatásában. A terrorista vezető kezdetben nem tanúsított együttműködést, később azonban megeredt a nyelve, amikor szembesítetMTI-HÍR Teherán. Több mint 250 értelmiségi írta alá Iránban azt a tegnap nyilvánosságra került levelet, amelyben figyelmeztetik Ali Hamenei ajatol- lahot: felelősséggel tartozik az iráni népnek. Az aláírók - egyetemi oktatók, diákok, írók és politikai aktivisták - egyebek mellett azt követelik Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjétől, hogy hagyjon fel annak hangoztatásával, miszerint ő Isten képviselője a földön, akinek a szava megkérdőjelezhetetlen. MTI-INFORMÁCIÓ Budapest. „Egy több mint 20 oldalas titkos jelentés jutott a birtokomba, mely rólam szóló mocskolódá- sokkal, valótlanságokkal van tele” - mondta el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke a Szent János Kórházban, közvetlenül a műtétje után a sajtó képviselőinek. Elmondta: tegnap a kora reggeli órákban három ismeretlen férfi megállásra kényszerítette gépkocsiját, majd autójából kiszállva botokkal bántalmazták. „Szakmailag jól dolgoztam, nem értem, mi lehet a háttérben, de már ezen a héten munkába állok” - jelentette ki az elnök. A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársa elmondta: valószínűleg rendőri őrizetet biztosítanak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke mellé. A magyar parlamentben napirend előtt valamennyi frakció elítélte a támadást. A http://www.portfolio.hu internetes gazdasági újság nem hivatalos információja szerint a verés ték mobiltelefon-beszélgetéseinek felvételeivel, illetve számítógépének tartalmával. A 2001 szeptember 11-i terrortámadások után az al-Kaida olyan személyeket toborzott, akik amerikai állampolgárok vagy érvényes nyugati útlevelekkel könnyen bejuthatnak az Egyesült Államokba, de megpróbáltak segítőket találni a muzulmán hitű amerikai feketék között is. Sejk Mohamed maga irányította a terrorhálózat egyesült államokbeli embereit. Megbízott egy honosított amerikai állampolgárt, Lyman Farris kamionsofőrt az Ohio állambeli Co- lombusból, hogy dolgozzon ki terveket terrortámadások végrehajtására az Egyesült Államokban. Farrisnak meg kellett állapítania egyebek között, hogy lángvágó pisztollyal meg- rongálhatók-e a New York-i Brook- lyn-híd tartókábelei, hogy a XIX. „A népnek joga van ellenőrizni és kritizálni a vezetőit, továbbá eltávolítani őket a hatalomból, ha nincs megelégedve velük” - áll a közleményben, amelyet egy reformista lapban jelentettek meg. Az aláírók üdvözlik annak a 127 iráni parlamenti képviselőnek a levelét, akik májusban arra szólították fel Ha- meneit, hogy fogadja el a reformokat, mielőtt „a teljes vezetés, valamint az ország függetlensége és területi integritása veszélybe kerül”. Az elmúlt három évben mintegy 90, demokratikus változásokat követeoka kapcsolatban lehet a Pan- nonplast részvényei körül az utóbbi időben történt eseményekkel. A hírt ugyanakkor a Pannonplast cáfolta, miszerint a társaságnál nincs PSZÁF-vizsgálat. Szász Károly június elején tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete semmilyen szabálytalanságot, semmilyen törvénytelenséget nem követett el az összevont felügyelet megalakulásától kezdve. A PSZÁF elnöke ezt arra reagálva mondta el, hogy több sajtóorgánumban megjelent: a főhatóságnál szabálytalanságok, törvénytelenségek történtek. Az elnök úgy vélte: a valótlanságokon alapuló és elferdített hírek rontják a felügyelet jó nemzetközi és magyar megítélését ezért, mint mondta, válaszlépéseken is gondolkoznak. Hozzátette, hogy a felügyelet munkájáért inkább dicséretet érdemelne. „A támadásokkal a helyemről akarnak eltávolítani, de nekem nincs szándékomban 2006-ig szóló megbízásom lejárta előtt felállni” - szögezte le Szász Károly. századi híres híd az East River tengerág hullámaiba zuhanjon. Tervezték továbbá, hogy személyvonatokat siklatnak ki, illetve robbanóanyaggal megrakott kis teherautót álló utasszállító repülőgép alá vezetik és felrobbantják. Farrisnak hivatásos kamionsofőrként nem lett volna nehéz bejutnia egy repülőtérre. Hálid Sejk Mohamednek sikerült megnyernie Baltimore-ban egy bizonyos Maid Khant, Farris rokonát, hogy dolgozza ki több benzinkút egyidejű felrobbantásának tervét. A terrorcselekményt a föld alatti tartályoknál elhelyezett robbanószerkezetek hajtották volna végre. Egyik terv sem valósult meg. Hálid Sejk Mohamed az eddigi legnagyobb fogás a terrorhálózat elleni háborúban. Feltehetően valamelyik baráti arab országban folyik a vallatása, talán Jordániában. lő publikációt tiltottak be Iránban azzal a váddal, hogy sértik az iszlám vallást, illetve a hatóságok ellen irányulnak. Tucatnyi írót és politikai aktivistát bebörtönöztek. Időközben az iráni külügyi szóvivő reagált George Bush amerikai elnök azon kijelentésére, amely szerint a múlt heti iráni tüntetések mozgatója a szabadság iránti vágy. Bush megjegyzése a „tudatlanságból, vagy rosszindulatból és az Iránnal szembeni ellenséges érzületből” fakad - idézte a szóvivőt az AP amerikai hír- ügynökség. Teherán hajlandó engedni Szükségtelen „nyomás” Bécs/Teherán. Mohamed el- Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója tegnap sürgette Iránt, hogy fogadja el nukleáris programjának szigorú ellenőrzését, eloszlatandó a titkos atomfegyver-fejlesztéssel kapcsolatos félelmeket. Az Európai Unió (EU) külügyminiszterei luxembourgi tanácskozásukon ugyancsak arra szólították fel Teheránt, hogy haladéktalanul és feltétel nélkül fogadja el az atom- sorompó-egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvét. Az egy hétig tartó tanácskozáson az igazgatótanács megvitatja el-Baradei jelentését Iránról, amelyben a szervezet elnöke éles bírálattal illette az iráni vezetést. Teherán nem tett jelentést bizonyos nukleáris anyagokról és tevékenységekről, és korrekciós lépések vannak folyamatban az iráni hatóságokkal való együttműködést illetően - hangoztatta a testület előtt a NAÜ főigazgatója. A tanácskozáson résztvevő iráni küldöttség egyik tagja Bécsben újságíróknak arra panaszkodott, hogy az Egyesült Államok „szükségtelen” nyomást gyakorol a NAÜ igazgatótanácsára. Ugyanakkor közölte, hogy az igazgatótanács „egy ésszerű” nyilatkozata az iráni atomprogramról „pozitív válaszra” ösztönözheti Teheránt. A NAÜ egyik szóvivője közölte: tudomása szerint Teherán hajlandó volna aláírni a jegyzőkönyvet, megismételte azonban azon követelését, hogy cserében engedélyezzék számára a hozzáférést a nukleáris technológiához. Hali Muszavi, az iráni atomenergia-ügynökség szóvivője Teheránban közölte: Irán fontolgatja, hogy a nemzetközi közösség követelésének eleget téve hozzájáruljon atomprogramjának szigorúbb ENSZ-ellenőrzéséhez, végleges döntést mindazonáltal még nem hozott az ügyben. Az Egyesült Államok az iraki háború után nem sokkal megszellőztette: további tervei között szerepelhet egy iráni hadművelet is, ám ettől a szándékától később elállt. (MTI) Moszkva. Lengyelország kész arra, hogy a Kalinyingrádi terület lakóinak egy évi időtartamra szóló vízumot adjon, mégpedig ingyen. A javaslat célja az, hogy a vízumkényszer ne gyakoroljon negatív hatást a turizmusra és a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokra - mondta tegnap Moszkvában újságíróknak Longin Pastusiak, a lengyel parlament felsőházának, a szenátusnak az elnöke. Pastusiak, aki megbeszélést folytatott Szergej Mironowal, az orosz szövetségi tanács elnökével, reményét fejezte ki, hogy a vízumkényszer bevezetésének októMTI-INFORMÁCIÓ Genf. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 28 tagállama és az Európai Bizottság dohányellenes nemzetközi egyezményét tegnap Genf- ben megnyitották aláírásra a csatlakozni vágyók előtt. A megállapodást május 21-én fogadták el, és ahhoz, hogy hatályba lépjen, t40 ratifikálásra van szükség. Gro Harlem Brundtland WHO-vezérigazgató méltatta az első napi aláírók, köztük Magyarország politikai akaratát a dohányzás okozta halálesetek ritBagdad. Rakétagránátokkal támadtak meg ismeretlen fegyveresek egy amerikai katonai gépkocsioszlopot és egy másik konvoj mellett elhaladó polgári autóbuszt. A támadásokban megsebesült négy amerikai, közülük kettő súlyosan. A vasárnap történt esetekről tegnap Bagdadban számolt be az Irakban állomásozó fegyveres erők szóvivője. Az első esetben a rakétagránátot küövő ismeretlen személy eltalált egy olyan polgári autóbuszt, amely az amerikai 4. gépesített lövészhadosztály gépkocsijaiból álló menetoszlop mellett haladt el al- Musahidah város közelében, Bagber elsejére halasztása hozzá fog járulni a lakosság számára a nyár nyugodtabb eltöltéséhez. A Balti- tenger partján fekvő, Oroszországhoz tartozó kalinyingrádi beékelődést az anyaországtól szárazföldön olyan országok választják el - Lengyelország és Litvánia -, amelyek 2004 májusától EU-tagok lesznek. Az uniós jogszabályok értelmében vízumkényszer lép életbe az unión kívüli országok polgáraival szemben. Orosz részről a hosszú távú megoldást az Európai Unió és Oroszország közötti kölcsönös vízummentességében látják, s a kérdésről jelenleg is szakértői tárgyalások folynak. kítására. A WHO szerint évente ötmillió ember hal meg dohányzása miatt, és számuk 2020-ra megduplázódna összehangolt nemzetközi beavatkozás nélkül. A WHO élén töltött öt esztendeje során a volt norvég miniszterelnöknő derekasan küzdött az egyezmény tető alá hozataláért. Brundtland asszony július 20-án adja át vezérigazgatói székét a dél-koreai Dzsong Vuknak. Az egyezmény szorgalmazza a dohány reklámozásának betiltását, és előirányozza árának és adójának emelését. dadtól 25 kilométernyire északra. A rakétatalálat legalább két amerikait súlyosan megsebesített, de a sebesültek és az esetleges halálos áldozatok pontos számát még mindig nem lehet tudni - közölte John Morgan százados. A Bagdadtól 55 kilométerrel északra fekvő ad- Dudzsajl város mellett több ismeretlen támadó több rakétagránátot is kilőtt egy másik amerikai konvojra, könnyebben megsebesítve két katonát. Az amerikaiak visszalőttek, de a támadóknak sikerült elmenekülniük. A Centcom amerikai parancsnokság közleménye szerint egy gyorsan bevethető amerikai egység kiszállt a konvoj védelmére és a támadók felkutatására. Három hajó a Három Szurdok Gát zsilipkamrájában. A Jangce folyón felépített vízierőmű miatt egymillió ember kényszerült elhagyni otthonát. A létesítményt a napokban adják át. (CTK/AP-felvétel) Iráni értelmiségiek reformokat követelnek, mielőtt veszélybe kerül az ország Figyelmeztetés az ajatollahnalc Megverték a magyarországi PSZÁF elnökét Száz Károly nem tudja, miért bántalmazták Nemzetközi egyezmény az EB és a WHO között Betiltanák a reklámot is Megtámadtak egy amerikai katonai gépkocsioszlopot Nincs nyugalom Irakban MTI-INFORMÁCIÓ