Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)
2003-06-14 / 136. szám, szombat
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 14. VENDÉGKOAAMENTÁR Könyvhét Budapesten! BARAK LÁSZLÓ Nyár van, s aki forrón szereti, ki lett elégítve... E forró nyárral együtt ma kulminál a könyvhét Budapesten. Ki az a bolond, kérdezhetnénk mindjárt, aki ebben a bazi nagy szaunában épp a Vörösmarty térre vágyik, hogy a könyvsátrak előtt hódoljon szenvedélyének. A könyvnek, nem utolsósorban pedig az opusok dicsőségre éhes, hús-vér szerzőinek. Csal azonban a látszat, mármint azok a vélemények, évekkel ezelőtti prognózisok, hogy a könyvek fölött eljárt volna az idő, meg hogy a piacról fokozatosan kiszorulnak a számítógépekkel, a világhálóval elvesztett csatát követően. A hírek szerint ugyanis a múlt évben állítólag majdnem megduplázódott az eladott könyvek száma Magyarországon. A statisztikák szerint ráadásul a kortárs szépirodalom volt a leginkább eladható. Kell-e ennél kedvezőbb üzenet a kiadók, a kortárs szépírók számára? Még akkor is, ha a statisztikákkal kapcsolatosan gyakran idézik Winston Churchill elhíresült aranyköpését, miszerint csak annak a statisztikának szabad hinni, amit mi magunk csinálunk... A magyar könyveladási csúcshoz ráadásul nyilván hozzájárult a friss Nobel-díjas, Kertész Imre művei iránti éhség is. Ugyanis, a könyvektől egyébként nyilván idegenkedő, ám általában vastagabb pénztárcájú sznobok is emelhettek néhány fokot a könyvvásárlási lázgörbén... Ne legyünk azonban rosszmájúak, örüljünk inkább, hogy van keletje a könyvnek. Még akkor is, ha a könyvterjesztők zöme a lehető legkisebb befektetéssel, munkával kíván profitálni a könyvekből. A szerzők ennek ellenére is írnak, a kiadók meg szívósan gyártják a könyveket, így van ez minálunk is, hiszen a rendszerváltás előtti állapotokhoz képest, amikor egyetlen könyvkiadó privilégiuma volt itt a könyvkiadás, jelenleg legalább öt-hat komoly műhely produkálja a könyveket a rendszerváltás előtti évi összpéldányszám többszörösét kínálva a piacon. Más kérdés, van-e itt is olyan keletje a magyar könyvnek, mint Magyarországon? Figyelembe véve persze a potenciális olvasótábor nagyságrendjét. Gyakorló könyvkiadó és szerző lévén talán nem minősül rosszindulatú ünneprontásnak, ha azt állítom, a szlovákiai magyar bizony kevesebbet olvas, mint a magyarországi olvasó. Holott, ugyancsak statisztikai felmérések szerint, korántsem volt ez mindig így. Mintegy tíz évvel ezelőtt azt is kimutatták, hogy a szlovákiai magyar áüagolvasó szinte egy időben forgatta ugyanazokat a regényeket, versesköteteket a budapestivel. így voltunk akkor szocializálódva, mondják a tudós emberek. Szinte bizonyos, hogy jelenleg, a kevés kivételtől eltekintve, koránt sincs ez így... Talán a piacgazdaság, a mindennapi betevőre összpontosító életvitel lehet az oka. Bár ha belegondolunk, mennyit költünk egyéb, tulajdonképpen nélkülözhető élvezeti cikkekre, akkor nem is olyan biztos, hogy a magyar nyelvű könyvek mind nagyobb méreteket öltő honi mellőzése pusztán gazdasági kérdés lenne. Ezen kellene elgondolkodnunk... Addig is vigasztaljon bennünket, hogy jövő ilyenkor már európai uniós könyvhét lesz Budapesten. Ahová még inkább úgy mehetünk majd el, mintha haza mennénk. S lévén, hogy akkorra már vámmentes áru lesz a szlovákiai magyar könyv Magyarországon is, talán éppen Budapesten vásároljuk meg „plázázás” közben... JEGYZET Esőistent sirató TALLÓSI BÉLA Szomjas a föld, és éhesek a fák, add már Uram az esőt... enyhítsd meg a levegőt! A fáma szerint, amikor - ha jól emlékszem az évszámra - a hetven- kettes Táncdalfesztiválon Kovács Kati belekezdett ezekbe a sorokba, és elénekelte az Add már Uram az esőt című dalt, csodák csodájára eleredt az eső. Egy ország lélegzett fel nagy megkönnyebbüléssel, mert akkor már hónapok óta nem esett, és elképesztő volt a szárazság. Maga az énekesnő mesélte, hogy dalával többször is sikerült „esőt csinálnia”, ezért szabadtéri színpadokon nem is nagyon merte előadni a nótát, nehogy elmossa az égi áldás a koncertet. Gimnazistaként több korosztályos társamhoz hasonlóan vakáció idején, júliusban, augusztusban a földműves-szövetkezet szőlészetében szoktam idénymunkára jelentkezni: irtottuk a gazt, vágtuk a szőlő hegyét napi nyolc órában az égő napon. Egyik nyáron szokatlanul nagy, rekkenő hőség volt, s a szőlősorokban hűst nem találva, esőért rimánkodtunk. De azon a nyáron az égi csatornák csak nem akartak megnyílni. Aztán úgy gondoltuk, kitolunk mi falusi furfanggal az égiekkel, és túljárunk az időjárás eszén. Miveí a szőlészetben dolgozott az a fiatalasszony is, aki a községi napi híreket szokta beolvasni a hangosbemondóba, elvittem neki a fesztivál után megjelentetett kislemezt, és az egyik este a híradás kezdetét jelző zeneszámként felcsendült a dal. Kovács Kati a póznákra szerelt hangszórókon keresztül falu- szerte harsogva, teli torokból könyörgött esőért. Most ugye a poén az lenne, ha azt írhatnám, a dolognak mesésen szép, boldog vége lett, éjszaka eleredt az eső, hajnalig áztatta a földeket, s enyhített a kánikulán. Ám nem hiszem, hogy ilyesmi megtörtént volna, mert arról bizonyára hír lenne a falukrónikában, s azóta is e csodatevő dalhoz nyúlnának a faluban, ha a felhők elkerülik az egét. S nyúltak volna már napokkal ezelőtt, mert ez a csúcshőmérséklet, amely növényre, állatra, emberre egyre veszélyesebb, napok óta tartja magát. S már most, előre látjuk, hogy ezt a konok időjárást később is nyögni fogjuk, mert a termény megsínyli az aszályt, s ez magával hozza a liszt, a zöldség, a gyümölcs árának emelését, ami ■láncreakcióban indítja el a villany, a közlekedés stb. árának felfelé kúszását. Nem tudom, minek az okán alakul ki és telepedik meg a Kárpát-medencében az ún. azori maximum, amelynek számlájára írható a nagy meleg, és mi okán kell egyre gyakoribb szélsőséges időjárási lehetőségekkel számolnunk. Nem tudom, miért mosódnak össze az évszakhatárok, s miért nincs úgy, mint régen: nyáron nyár volt, télen tél, köztük pedig volt ősz és tavasz. Időjárás szempontjából kellemes volt itt, a mérsékelt égövben. Jószerivel tarthattuk magunkat ahhoz, hogy ha Katalinkor tocsog, karácsonykor kopog, ha Medárdkor esik, negyven napig esik, Sándor, József, Benedek zsákban hozzák a meleget. Gyerekkoromban, amikor a tévében látott ilyen-olyan elnevezésű, pusztítást és károkat okozó ciklonok, hurrikánok, forgószelek és egyéb szélsőséges időjárási jelenségek riasztottak, azzal nyugtattak, nálunk ilyen nincs. A mai gyerekeknek már nem lehet azt mondani, hogy nálunk ilyesmi nincs. Azori maximumunk már van, és ki tudja mi jön még! TALLÓZÓ národná obroda A kormány idén további 10 millió koronás szerződést kötött az In Media reklámügynökséggel, mely 1999 óta felel az Európai Uniós reklámkampányokért. Štefan Hudec, a kormányhivatal vezetője annak ellenére írta alá az újabb szerződés kiegészítést, hogy Csáky Pál miniszterelnök-helyettes a korábbi szerződés felbontását követelte. Az egész üggyel kapcsolatban már a rendőrség is nyomozott, egyelőre eredménytelenül. Hudec azt állítja, hogy a kiegészítés aláírásával csökkent a cégnek kifizetendő összeg. Ennek ellenére eddig egyetlen évben sem fizetett ki a kormány az idei szerződésben szereplő 9,8 millió koronánál többet. A szerződés aláírásának időpontjával sincs minden rendben, hiszen a papíron 2002. december 30-a szerepel, Csáky viszont úgy gondolja, hogy később született meg az egyezség. Hudec azt állítja, ő nem köteles Csákyt minden szerződésről informálni. A kormányhivatalban azt mondják, a Media In reklámcéggel kötött szerződés az év végén lejár, de a cégnél erről senki sem tud semmit. HÉTVÉG(R)E Hatalmas pánik Úgy döntöttem, nem írok most a politikusokról, mert a végén még tényleg elhiszik, hogy olyan nagyon fontosak. Meg aztán úgyis mindjárt elvetél ez a kormánykoalíció a KDH és az ANO abortuszvitája miatt, és akkor felelősségre lehet vonni a nőket. Végre. HOLOP ZSOLT Hiszen ezen a héten is mit műveltek, a kánikulára hivatkozva. A napon negyven fok volt, ágyékban meg ötven. Ha a KDH bármely politikusa nyitott szemmel végigment Pozsonyon, már biztos, hogy pokolra kerül, hiába hányta otthon magára a keresztet, itta a hűtött szenteltvizet. A fővárosi koldusok elfelejtettek koldulni, lázas statisztikákat készítettek, tízből hány jóvágású nőn nincs bugyi valamint hányról nem lehet ezt ránézésre megállapítani. A kerthelyiségekben üldögélők csak üldögéltek, ölbe dugott kézzel, a belvárosban sétálgatok meg azon morfondíroztak, milyen jó egy kis egészséges mozgás a testben. Az egészségről jut eszembe, a mi kerthelyiségünkben azt beszélik, új húszkoronásokat hoznak forgalomba Zajac egészségügyi miniszter ábrázatával. A hátulján meg egy idős házaspár lesz, amint porosztól az orvoshoz, géz a kézben, kötöznivaló beteg. (Azért is beszélik, mert pont húsz korona a sör, és ebben a melegben nagy a gyógyszerfogyasztás, a recept szerint kis mértékben orvosság, nagy mértékben tabletta, a mellékhatásokról kérdezzék...) Nos, ezek a húszkoronások az EU- csadakozás és az euró átvétele után is forgalomban maradnának egészségügyi papír, receptjegy és vizitcetli gyanánt. Az ötvenkoroná- son meg kórházi ágy lenne infúzióállvánnyal, a hátulján a főnővér zsebe. Ezekből minden ápoltnak huszonegyet kellene magánál tartania, nem a zsugázás kedvéért, hanem mert ennyi napig kell fizetni a kórházi kosztért, afféle ebédjeggyé lényegülnének át. És a többi bankót se kéne bezúzni, színházjegy, autópálya-matrica, vonatpótló buszra érvényes vonatjegy válhatna belőlük, csak a buszsofőrré átképzett kalauzokat kellene leszoktatni a reflexszerű lyukasztga- tásról. Rengeteg eurót megspórolnánk a koronákon. (Csak zárójelben emlékezem meg a sikerről, hogy holnaptól néhány helyen indulnak a vonatpótlóbuszt pótló ritkított vonatok, ezt már tényleg el kellene küldeni a Guinness-rekor- dok számon tartóinak. A lényeg, hogy összességében még kevesebb járat lesz egyes régiókban, lassan már csak az edények közlekednek családi perpatvarok idején.) A Zajac-húszasok után még egy dolgot kellene orvosolni ebben az országban, hogy minden rendben legyen. Eldönteni, hogy mi kerüljön a szlovák egy eurósra nemzeti specifikum gyanánt. Az európai monarchiáknak könnyű dolguk volt, rányomták a király/királynő arcképét, a trónviszályok és a király (nő) gyilkosságok elég ritkák már ezekben az elfásult rendszeÚj húszkoronásokat hoznak forgalomba Zajac miniszter ábrázatával. rekben. De már látom, idehaza megint nagy összeveszés lesz. Jelentkező bőven akad majd, élő és halott egyaránt, ám csakis a minden elguruló euróért felelős arc lehet méltó erre. Persze a nemzetiek megint tiltakozni fognak, de le kell őket forrázni azzal, hogy neki, a nagy koordinátornak köszönhető a csatlakozás, hiszen mi van, ha nem csak tízszázaléknyi választót riaszt el a népszavazástól, hanem például tizenkettőt. Igazán megérdemel egy érmés helyezést. A lengyeleknek is mit kellett izgulniuk a népszavazásnál. A hihetetlenül rossz szombati rajt után végül mellbedobással nyertek vasárnap, igaz, hozzánk viszonyítva egy jó hatos mellel. De még ezt is kicsinyük. A csehek viszont nem szeretnek izgulni, úgy oldották meg, hogy ha egyetlen szavazó megy el, akkor is érvényes a népszavazás. Nem értem, máshol miért kell idegesíteni a népet. Mert már nagyon ideges. Hamarosan a termelők fognak tüntetni, már egyenesítik a kaszát. Szerencsére nem a többi szerencsétlen polgártársat szomorítják majd a határon meg az autópályákon, hanem ahogy azt kell, bekerítik a kormányt. Egyelőre még titkolóznak, milyen biológiai fegyvert vetnek be a kormányhivatal kertjébe, de Dzurinda nagyon felhúzta őket, amikor azt mondta, nem játszanak tiszta játékot. Ezért jó eséllyel indul a buggyantott trágyakoktél a betelt agrárpohárban, szalmaszállal, jelezve, hogy abba kapaszkodnak a gazdák. De ez már tényleg nem az ő szalmája. HETI GAZDA(G)SÁG Nyugdíjreform: jó gondolat, csúnya kapkodás TUBA LAJOS Szóval kistigrissé váltunk. Eszünkben sincs kétségbe vonni a statisztikát, amely szerint hazánk a leggyorsabban növekvő európai országok közé küzdötte fel magát. Csak éppen a legdinamikusabb országokat illető jelzőhöz valahogy hozzá kellene tartoznia a magasabb életszínvonalnak is. Tehát legfeljebb kölyöktigris, amelynek talán még a szeme se nyílott ki. De azért egyszer megnőhet. Botladozva indul az új nyugdíj- rendszer első törvényének jóváhagyása. A szociálisügyi minisztérium hónapokig számolta a javasolt modell hatásait, mégis az utolsó pillanatban dőlt el, hogy a korhatárt nem évi hathónapos tempóval emelik, hanem kilenchónapossal. Olyannyira az utolsó pillanatban, hogy még a kormányülésnek az interneten olvasható anyagai is hat hónapot tartalmaznak. Az apró szépséghibák ellenére dicsérjük meg az anyagot, főleg azért, mert ebben a formában az első pillér is egészen szimpatikussá válik. Az MKP tamáskodása sem teljesen érthető, hiszen egy ilyen botlás miatt azért nagy merészség kijelenteni, hogy a párt számára elfogadhatatlan az anyag, és a nyilatkozatokból egyelőre azt sem tudtuk kisila- bizálni, hogy a javasolt rendszer az egyén számára miben lesz rosszabb a mostaninál. Talán azt is érdemes megemlíteni, hogy a kormány elé alternatívaként beterjesztették a 65 éves korhatárt is, de szerencsénkre a 62 évet választották. Csak érdekességként említjük, hogy a minisztériumi becslések szerint hazánk lakossága 2040 után öt millió alá csökken, a nők várható életkora 80, a férfiaké pedig 70 év fölé emelkedik. 62 éves Alternatívaként beterjesztették a hatvanöt éves korhatárt is. nyugdíjkorhatár esetén az első pillér gazdálkodása 2024 körül válna veszteségessé, tehát ekkor várható, hogy a korhatárt 65 évre emelik, ezzel 2040-ig húzható az idő. Aki egyébként behatóan szeretne foglalkozni az első pillérrel és kíváncsi a tamáskodó véleményekre, olvassa el az előbb említett világhálós adatbázisban az ágazatközi véleményezés anyagát, érdekes nézetekkel találkozhat. A mostani nyugdíjasokat pedig örvendeztesse meg a tény, hogy a jövő évtől nem politikusi jóindulattól függ a nyugdíjemelésük, hanem az átlagbér változásától. A héten újabb jogszabály hiányára jöttünk rá. Szabályozhatná már valaki, hogy milyen összegű kártétel felett büntetik a bűnösöket. Mert ha egy kis könyvelő megbotlik és nem a jelzett helyre irányít mondjuk százezer koronát, akkor hűtlen kezelésért lecsukják. De ha egy állami vállalat vezetője egymilliárd koronát fektet soha meg nem térülő befektetésbe (mondjuk külön lifttel ellátott menedzseri szolgálati lakásokba), akkor egészség- ügyi okokra hivatkozva angolosan távozhat. Tehát jó volna tudni, hol az érinthetetlenség határa, ifjú karrieristáknak ez szép kihívás lenne. Második lépésként pedig az illetékesek eljátszhatnának a gondolattal, vajon miért az ország legnagyobb adósa a vasút, amikor az egy kilométerre eső személy- szállítási tarifái magasabbak, mint Ausztriában vagy Franciaországban. Mert az egyszerű polgár talán könnyebben elviselné, hogy a kormány az utolsó bőrt is lenyúzza róla, ha tudná, hogy ugyanezek a miniszterek legalább ekkora kitartással üldözik a százmilliós csalások elkövetőit. Az uniós támogatások ügye is egyre sűrűbben rezonál a hazai közéletben. Csáky Pál kapott még egy esélyt és kéthetente tervezett helyzetelemzéseire sokan kíváncsiak vagyunk. Megtehetné például, hogy ezekben kitér a kívülről érkező ilyen témájú felvetésekre is. A sajtóiroda a szerdai kormányülés után kiadta, hogy a kormányhivatal honlapján ott van azon szervezetek listája, amelyek uniós támogatás ügyében tájékoztatják a lakosságot, de ha valóban ott is van, akkor azt nagyon ügyesen elrejtették a kíváncsi szemek elől. Információk szempontjából egyébként jelenleg a földművesek vannak a legjobb helyzetben, az átalánytámogatás bevezetése körüli vita során sok mindent megtudhattak az új világról. Az illetékesek ezt már mondhatták volna korábban is, de valamiért nem tették. Mindegy, most már kint van és nem is fájt annyira. Valahogy így kellene ezt a strukturális alapokkal is. A belépés ugyanis rohamléptekkel közeledik és az egyszerű érdeklődő, alig tud róluk valamit. Információ nélkül csak kapkodás lesz, ez pedig senkinek sem jó.- Zolika, eltehetem augusztusig a baseballütőt meg a biciklilancot, vagy meg lesz valamilyen focimeccs junius ban? (Lehoczki István rajza
