Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)

2003-06-13 / 135. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 13. Gondolat „Egyetlen nagy család vagyunk: nagyon sok szálon kötődünk a pedagógusokhoz, s ezeken az élő csatornákon folyik köztük, a Katedra folyóiratnak köszönhetően a párbeszéd,, Tíz év közös nevezője az iskolában CSANDA GÁBOR szlovákiai magyar pedagógusok­nak, a Katedra Társaság javaslatai és a Katedra Alapítvány kuratóriumá­nak döntése alapján. Ez pénzjuta­lommal járó szakmai-erkölcsi elis­merés. Mára már olyan szerteágazó a társaság tevékenysége, hogy vala­mit biztosan kifelejtek a felsorolás­ból. Katedra Klubokat is szervez­tünk és szervezünk például. És en­nek a sok mindennek közvetve-köz- veüenül köze van a Katedra folyó­irathoz: egyeben nagy család va­gyunk. A terebélyes családfa meg azért jelent előnyt, mert sok-sok helyről kapunk visszajelzést a tekin­tetben, milyen lapot is csináljunk. Rengeteg szálon kötődünk a peda­gógusokhoz, s nagyon élő csatorná­kon folyik köztük, a Katedrának kö­szönhetően a párbeszéd. A lap szempontjából ezek a visszajelzések életfontosságúak, és nyilván ennek köszönhető a sikere is. Mert a Kated­ra története, s ez nem szerénytelen­ség, sikertörténet. Ez pedig annak köszönhető, hogy figyelünk a peda­gógusokra, ők meg érdeklődnek a lap iránt, és szívesen olvassák, sze­retik. Ezt azért konkretizálhatnád, mert mifelénk lassan minden sikertör­ténet. Turczel Lajos a Katedra he­lyének nyolc évvel ezelőtti kijelö­lésében például felveti, hogy a lapnak a pluralizmusra kell töre­kednie, és szakmai vitákat szor­galmaz. Előfizetője vagyok a lap­nak, mégsem emlékszem szakmai vitákra. Nekem hiányoznak a Ka­tedra folyóiratjellegét jobban hangsúlyozó kisebb-nagyobb ta­nulmányok is, amilyeneket példá­ul az Iskolakultúrában olvashat az ember. Nincs e téren hiányér­zeted? Nem igazán, és ne érts félre, mert nem térek ki a válasz elől. A tíz év ta­pasztalata helyesnek mutatja a Ka­tedra jelenlegi szerkezetét, nem mintha nem lehetne rajta javítani, finomítani. A szakmai viták a meg­felelő fórumokon, tanácskozáso­kon, konferenciákon, rendezvénye­inken zajlanak, ezek lecsapódásai, eredményei olvashatók a lapban. Ez a módszer visszaigazoltan jónak mondható, nyüván van más is, ez itt bevált. A nagyobb lélegzetű tanul­mányoknak pedig egyéb fórumokat tud a Lilium Aurum Kiadó biztosíta­ni: ezt a célt szolgálják népszerű so­rozataink, a Katedra Füzetek és a Katedra Könyvek, ezeknek köszön­hetően a bennük terjedelmesebben feldolgozott anyag éppen azokhoz jut, akiket érint vagy érdekel, részle­tet persze leközöl belőle a Katedra is. Ugyanígy kiadjuk a társaság hatá­rozatainak, tanácskozásainak, kon­ferenciáinak szövegeit. Emellett be­indítottuk az Egyetemi Füzetek so­rozatot is, melyben megjelent már mintegy hét egyetemi, főiskolai jegyzet. A lapnak a rá igényt tartó közeggel kell együtt élnie, alakul­nia, főként akkor, ha - mint ahogy ez a Katedra esetében is fennáll - ez az egyetlen orgánuma. Azáltal, hogy egyetlen országos fórum, moz­gósító ereje van, és ezért nagy a fele­lőssége a Katedra Társaságnak, hi­szen nem mindegy, milyen irányban mozgósít. Volt szó a mečiari idő­szakról: ekkor a Katedra nyomaté­kosabban képviselt érdekvédelmi és oktatáspolitikai szempontokat, mert a magyar iskolák megmaradá­sa végett erre volt nagyobb szükség. Akkor az iskolamegóvás volt a cél. Isméüem, sosem csak egyeüen cél lebegett a szemünk előtt, mostanra például egyre inkább az oktatás mi­nőségének javítása került előtérbe. Egyébként a lap első fele a kezdetek­től fogva a publicisztikának biztosít teret, a másik fele szakmai írások­nak, ma talán hangsúlyosabb a szakmai jellege. Visszatérve a kér­déshez és az említett Iskolakultúrá­hoz: ilyen jellegű laphoz nagyobb szerzőgárda és sokkal több pénz kel­lene. A publikálni kívánó pedagógu­sok számát illetően nem bocsátko­zom becslésekbe, de az anyagiakra vonatkozóan, sajnos, nincsenek illú­zióim. Egyébként évente négy oldal­lal bővül a lap, és a tartalma folya­matosan gazdagszik. Jelenleg har­minchat oldalnál és nyolc oldal bel­ső mellékletnél tartunk, s hagyo­„Sosem csak egyetlen cél lebegett a szemünk előtt" mánnyá vált a csatolt színes poszter is a folyóirat közepén. Ugyanígy a szerzőgárdánk is gyarapszik, szá­muk több mint százra tehető. E te­kintetben, a lap szakmai színvonal­ára vonatkozóan eddig még nem kaptunk negatív visszajelzést. A ki­adóba folyamatosan elégedett ol­vasói vélemények érkeznek, nem­tetszést esetleg a terjesztés gyorsa­sága vagy a lap ára szokott kiválta­ni. A szlovákiai magyar pedagógu­sok a magukénak érzik a lapot, a szülőket azonban még mindig nem sikerült a kívánt mértékben meg­szólítanunk. Egyébként így június végén szoktunk összeülni, kiérté­kelve az előző évet, megvitatva a laphoz rendszeresen csatolt, olva­sókkal kitöltetett kérdőíveket, s ezeket figyelembe véve módosít­juk, bővítjük az új évfolyamot. Fi­gyelemmel követjük a megrende­lők körét is, megszólítjuk az iskola- igazgatókat, jelezzék, ha új, frissen végzett tanerőt alkalmaznak szep­tembertől, mert a kezdő pedagó­gusok számára egy éven át ingyen küldjük meg a lapot. És persze jár­juk az iskolákat, hiszen a szemé­lyes kapcsolatnál jobbat mi sem tu­dunk elképzelni. A régebbi számokban konkrét kérdések és problémák gyakorlati orvoslását is vállalta a Katedra: például hogy mit tegyen, mit te­het az igazgató az elnyomó hata­lommal szemben, emlékszem, Hecht Anna vagy Mészáros Lajos nemegyszer a vonatkozó jogsza­bályokra hivatkozva adott taná­csot vagy fogódzót a pedagógus­nak. Ma mit jelent a Katedra szá­mára a pedagógus szakmai és ér­dekképviselete? A politikai helyzet változásával, az MKP kormányra kerülésével válto­zott a pedagógusok érdekképvise­lete is, s ez a lapban is tükröződik. Merőben más a helyzet: most ép­pen az önkormányzatok hatáskö­rébe visszakerült iskolák anyagi helyzetének a rendezése az egyik fontos kérdés. Mivel az iskola nem számíthat az állam kizárólagos tá­mogatására, ötletekkel szolgálunk más anyagi lehetőségeket illetően. Továbbá, ha az iskola megtalálja a helyét abban a közösségben, ahol működik, segítenünk kell a neki legmegfelelőbb pedagógiai prog­ram kialakításában. Ez is érdek- képviselet. Csakúgy, mint koráb­ban a jogalanyiság elnyerésével vagy az iskola névválasztásával kapcsolatos teendők. A folyóirat mindig is élenjárt a reformgondo­latok hirdetésében, tolmácsolásá­ban, népszerűsítésében. Veled kezdtük, a Katedra felelős kiadójával és első főszerkesztőjé­vel, zárjuk azzal, hogy a folyóirat után értékeld a stafétát átvevő többi főszerkesztő tevékenységét! Kulcsár Ferenc például úgy nyilat­kozott annak idején, hogy kény- szerűségből lett főszerkesztő... Anyagiak hiányában még mindig nincs a Katedrának főállású főszer­kesztője, egyedül Nagy Attila szer­kesztő dolgozik főállásban, monda­nom sem kell, a legnagyobb meg­elégedésünkre, kiválóan. Róla ke­vesen tudják, hogy eredeti foglalko­zása neki is pedagógus - „a katedrá­ról csábítottuk át a Katedrába”. Az „igazi” Katedra első főszerkesztője valóban Kulcsár Ferenc volt, talán annyiban vállalta kényszerből, hogy mi pedagógust szerettünk vol­na megnyerni a célunknak, olyat persze, aki a lapszerkesztéshez és - vezetéshez is ért, s ez a törekvésünk végig fenn is maradt. Ám akkor Kul­csár Ferencnél, a Lilium Aurum fe­lelős szerkesztőjénél jobbat keresve sem találhattunk volna. Ráadásul hamar kiderült, hogy a lapot nem kell feltétlen pedagógusnak szer­kesztenie, a pedagógia mint szak­ma a Katedra Társaság által nyilvá­nult meg a lapban. Az, hogy a Ka­tedrát a szakma, de a szlovákiai ma­gyar társadalom színe-java elfogad­ta, elsősorban neki volt köszönhető. Az a szeretet, mellyel a munkáját végezte, meglátszott a lapon: meg­alapozta a folyóirat hosszú távú lé­tét. Őt Szilvássy József követte, mi­után az Új Szóban szabaddá vált. Nagy örömömre elvállalta a főszer­kesztői posztot, mert a társadalmi és politikai helyzetismeretével mindannyiunknál jobban rá tudott hangolódni a mindennapi esemé­nyekre, s nőtt a lapnak az aktualitá­sokkal kapcsolatos mozgástere, épp akkor, amikor erre a legnagyobb szükség volt. Bodnár Gyula pedig, a Katedra jelenlegi főszerkesztője, meggyőződésem szerint a lap ideá­lis vezetője: korábban évtizedeken át vezette napüapunkban a kultúra és az oktatás rovatát, maga is peda­gógus végzettségű, pedagóguscsa­ládban él, hivatásos újságíró, az or­szág minden zugában ismerős, jó kapcsolata van a szerzőinkkel, az olvasókkal, a szépírókkal, kiváló tollú, rugalmas, ötletekben gazdag szerkesztő, egyszóval, nála jobb egyéniség szerintem nem állhatna a lap élén. S ha valamit kívánhatnék a Katedrának az elkövetkezendő tíz meg még sokszor tíz évfolyamokra, az olvasók elégedettségén meg a lap példányszámának folyamatos növekedésén kívül, az éppen Bod­nár Gyula személye lenne. romi tiltakozó nagygyűlésre, 1995 áprilisában ötezer példánnyal emel­tük a Katedra példányszámát. Fő cé­lunk az volt, hogy megfelelő sajtóte­ret és szakmai fórumot biztosítsunk a szlovákiai magyar oktatásügynek. Ennél is álljunk meg egy pillanat­ra! Emlékszem, a Katedra akkori szerkesztőbizottsági tagjaként is, hogy a szakma részéről is felme­rültek kétségek a lap jellegével kapcsolatban. Felmerült, hogy miért és milyen alapon akar a Lilium Aurum pedagógiai lapot kiadni... Igen, voltak olyan vádak, melyek szerint elvesszük a teret és a lehető­séget mások, nálunknál illetékeseb­bek elől. De abban a pillanatban, amikor a Katedrának mint országos terjesztésű pedagóguslapnak a gon­dolata felvetődött, egyrészt nem volt ilyen pedagóguslap, tehát nem jelentettünk senkinek konkurenciát, másrészt már túl voltunk azon a kezdeményezésen, melyet az Új Szó ajánlott fei a szakmának, nevezete­sen, hogy havonta biztosít egy oldal­nyi mellékletet a pedagógusoknak - ami hamar meg is szűnt, mert nem volt, aki megírja. így, ilyen körülmé­nyek közt indult az „igazi” Katedra: volt némi hümmögés azon, hogy miért éppen mi, és némi sajnálkozó káröröm, hogy úgysem lesz hosszú életű. Fordított sorrendben, persze. Amikor kiderült, hogy a Katedra megtalálta a helyét, s igenis meg le­het tölteni anyaggal, jó írásokkal, akkor merült fel, hogy hát ha működik, akkor miért éppen ők működtetik... A már többször is említett 1995 szeptemberi számban, melyben Turczel Lajos, a Katedra örökös munkatársa kijelöli a Katedra he­lyét és felvázolja lehetséges sze­repkörét, megjelent a lap szer­kesztőbizottságának szabályzata, és itt olvashatók a Katedra Társa­ság működésének alapelvei is. Az­az a lap megteremtette magának a működéséhez szükséges intéz­ményes kereteket is. Körültekintően jártunk el: létrehoz­tuk a Katedra Alapítványt is. Az ala­pítványt azért, hogy a társaság szá­mára intézményi keretet, a Katedra Társaságot meg azért, hogy szakmai felügyeletet biztosítsunk a folyóirat tevékenységének. A kiadóban ugyanis akkor még egyetlenegy pe­dagógus sem dolgozott, s nem is lett volna célszerű, hogy a Lüium Aurum tűzze ki a célt a szlovákiai pedagógusok számára. E társaság­ban képviselteti magát minden olyan intézmény és szervezet, me­lyeknek a pedagógiához vagy a szlo­vákiai magyar oktatásügyhöz bár­milyen köze van. Ezeknek a szerve­zeteknek a képviselői azok, akik a Katedra arculatát meghatározzák. S vedd figyelembe azt is, hogy magán­kiadók gyakorlatában azért nem jel­lemző az a hozzáállás, hogy létre­hoznak egy civil társulást, mely be­lebeszél a kiadó dolgába. Ezt csak azért említem, mert így talán érthe­tőbb, amit Turczel Lajos tanár úr az említett írásában előrebocsát, egé­szen pontosan így fogalmazva: „Az teljesen természetes, hogy a stabüi- zálódott Katedra szüárdan demok­ratikus lap lesz...” A demokratizmus itt, isméüem, körültekintő előrelá­tás volt, s ma már, gondolom, látha­tó, hogy jól jártunk el. A Katedra Társaságot ma a szlovákiai magyar pedagógusok krémje alkotja. Magyarán: nem légüres térben szerkesztődön: a lap... Pontosan. Az áprilisi, komáromi nagygyűlésre megemelt példány- számú Katedra, kihasználva a nyári két hónap szünetet is, szeptemberre pontosan körülhatárolható formát öltött. Megszerveztük a szerkesztő- bizottságot, mindenkit megszólítot­tunk és mozgósítottunk, pontosan azért, hogy rögtön a kezdet kezde­tén ott legyenek a folyóirat körül és mögött azok a szakemberek, akikre egy ilyen folyóiratnak elemi szüksé­ge van. Maga a Katedra Társaság egyébként nem csak a lappal törő­dik, sok mást is csinál: negyedéven­te ülésezik, szakmai kérdéseket vi­tatva meg, véleményt mond, állást foglal - ezek elsősorban szakmai, módszertani, nem oktatáspolitikai kérdések. De ha kellett, s ugye, a mečiari időkben gyakran kellett, ez a testület felemelte a szavát az okta­táspolitikát ületően is. Nem volt még szó a Katedra Na­pokról: ennek a rendezvénynek különösen fontos szerepe és jó neve van a pedagógusszakma kö­rében. A Katedra Napok a folyóirat és a tár­saság legfontosabb rendezvénye, a kezdetektől fogva megrendezzük. Azért volt és van rá szükség, mivel a Katedra Társaság, lévén hogy zárt, harminc-negyven tagú testületről van szó, e rendezvény során tárja fel, ismerteti munkáját. A Katedra Napokon mindenkit szívesen lá­tunk, rendszerint két-háromszáz pe­dagógus el is jön az ország minden részéből, s megismerkedik azokkal a szakmai kérdésekkel, melyek a tes­tületet foglalkoztatják. Ezeken az összejöveteleken mindig szerepel olyan kiemelt, aktuális vagy sokakat érintő téma is, melyre hazai vagy külföldi előadókat hívunk meg. Milyen tevékenységet fejt még ki a Katedra Társaság? A „lapkészítésen” kívül sok más te­vékenység is folyik: kutatásokat, fel­méréseket végez, konferenciákat, szakmai körutakat, versenyeket szervez a társaság. A Katedra folyó­irat versenyeiről pedig igazán el­mondhatom, hogy nagyon sikere­sek. Megalapítottuk a Katedra-díjat is, évente öt kategóriában osztjuk ki (Somogyi Tibor felvételei) íz évvel ezelőtt a Kated­ra a mai másához ké­pest igénytelen külle­mű, tizenhat oldalas ki­adványként indult. Rá­adásul eléggé kedve­ződen, zavaros társadalmi körülmé­nyek közt született meg a lap, mely ma, merész terveit s céljait valóra váltva a pedagógusok elismert szak­mai fóruma lett. A jubüeum kapcsán a folyóirat felelős kiadójával, Hodossy Gyulával beszélgetek. Visszatekintve az első, 1994-es év­folyamra, melynek főszerkesztője voltál, mi minden idéződik fel benned a kezdetekből? A lapot, mint ahogy a Lilium Aurum Kiadót is a Szlovákiai Magyar Cser­készszövetség oltalmát élvezve indí­tottuk: a Katedra nulladik száma 1994 januárjában jelent meg. A cserkészet ugye, maga is nevelő jel­legű ifjúsági szervezet, kézenfekvő­nek tűnt az együttműködés, hiszen a Katedrával mi is a pedagógusokat és a szülőket kívántuk megszólítani. Voltaképpen tudtam, tudtuk, mit szeretnénk, mire volna szükség, hi­szen akkortájt szűnt meg a pedagó­gusok egyetlen sajtófóruma, a Szo­cialista Nevelés jogutódjának tekint­hető Nevelés című lap. A bökkenő csak az volt, hogy többeket zavart a cserkészet - okkal vagy indokolada- nul -, tehát a valláshoz, a katonai felépítéséhez vélt kötődés, s ez hiú­sította meg az eredeti szándékun­kat, hogy a cserkészpedagógiával és legnemesebb hagyományaival szó­lítsuk meg a pedagógusokat. Az első évfolyam próbálkozásai így és ezzel teltek, igyekeztünk a pedagóguso­kat és a cserkészeket egyaránt a Ka­tedrának megnyerni. Aztán a cser­készszövetség lemondott a lap ki­adásáról. Ekkor eldöntöttük, csiná­lunk egy igazi pedagóguslapot, me­lyet a szlovákiai magyar iskolák szolgálatába állítunk. Ezt az „igazi Katedra” kifejezést használja Kulcsár Ferenc is, az 1995 szeptemberi szám vezér­cikkében, melyet akkor már a fo­lyóirat főszerkesztőjeként írt. A megújult, huszonnyolc oldalasra bővített lapot az egyetemesség szellemében bocsátja útjára, s ugyanitt úja le, hogy a Katedrát az igazságkeresés fórumának sze­retné látni. Kortünet ez is, s mö­götte a rossz emlékű, elnyomó kormánypolitika, a kétnyelvű ok­tatás bevezetésére tett kísérletek keresendők. Igen, sajnos, a hadakozás újabb feje­zete kezdődött, de a Katedra törté­netében én ezt is pozitívumként lá­tom, mert noha kétségtelenül vala­mi ellen léptünk fel, foglaltunk ál­lást, elsősorban az iskoláinkért tö- mörültünk-kovácsolódtunk egybe. Többek közt azzal is, hogy a komá­

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents