Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)

2003-06-11 / 133. szám, szerda

6 Külföld ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 11 Valahol Párizsban. Az utasok sokáig vártak, végül feladták, mert a vonat úgysem indult el. A francia főváros pá­lyaudvarain hasonló helyzet uralkodott. (TASR/AFP-felvétel) Összeomlott a vasúti közlekedés, a légiforgalomban is fennakadások voltak Országos sztrájk Franciaországban Marseille-ben emberek ezrei vonultak az utcára, a tervezett nyugdíjre form elleni tiltakozásul (Reuters-f el vétet Beszüntették a munkát a Finnair légitársaság dolgozói Sztrájkhullám Nyugaton MTI-INFORMÁCIÓ Címerváltás Szlovéniában Ljubljana. Az állami jelképek megváltoztatásáról döntött a szlovén parlament, amely rög­tön pályázatot írt ki az új szlo­vén zászló és címer megterve­zésére. A pályázaton szlovén állampolgárok és szlovéniai székhelyű vállalatok is részt vehetnek. A közvetlenül az or­szág önállósulása előtt elfoga­dott állami jelképek megvál­toztatására Szlovénia jövő évi európai uniós csatlakozása adott okot és az, hogy nemzet­közi sportversenyeken gyakran tévesztik össze Szlovéniát Szlovákiával a nemzeti lobo­gók azonos színelhelyezése és a címer nem eléggé Idfejező ábrái megoldásai miatt - indo­kolta döntését a ljubljanai tör­vényhozás. (MTI) Elengedték a túszokat Tbiliszi. Váltságdíj kifizetése nélkül szabadon engedték el­rablóik azt a három ENSZ- megfigyelőt és grúz tolmácsu­kat, akiket csütörtökön ejtettek foglyul Grúziában. A két német és egy dán megfigyelő, vala­mint helyi munkatársuk a grúz hatóságok erőfeszítései nyo­mán közép-európai idő szerint tegnap dél körül nyerte vissza szabadságát. A tbüiszi kor­mányzat képviselői közvetítők segítségével tárgyaltak az em­berrablókkal. A túszejtők ere­detileg kétmillió dolláros vált­ságdíjat követeltek. (MTI) Távozik Hans Blix New York. Új vezetője lesz az ENSZ iraki fegyverzetellenőre­inek (UNMOVIC) a görög Dimítriosz Perrikosz személyé­ben, aki eddig ellenőrzéseket irányító Hans Blix helyettese­ként tevékenykedett. A 74 éves svéd Blix június végén vissza­vonul az UNMOVIC éléről, amelynek munkáját 2000 már­ciusa óta irányította, ezt meg­előzően pedig 16 évig a bécsi székhelyű Nemzetközi Atom­energia-ügynökség (NAÜ) el­nöke volt. Szerepét nagyon so­kan sokféleképpen értékelték az iraki hadművelet előtt, ő je­lentette ki, hogy az ügynökség ellenőrei nem találtak tömeg- pusztító fegyvereket Irakban. Perrikosz - aki Blix helyettese­ként eddig az ellenőrzési akci­ókat felügyelte - július elsejé­vel veszi át az ENSZ-ellenőrei- nek irányítását. (MTI) Blix elköszönt (ČTK/AP-felvétel) Balközép győzelem Olaszországban Róma. Az Olajfa balközép el­lenzéki pártszövetség számára sikert hoztak az olaszországi helyhatsági választások, a jobbközép kormánykoalíció pártjai között emiatt kiéleződ­tek az ellentétek, miután teg­nap ismertté váltak a második szavazási forduló eredményei is. A Silvio Berlusconi minisz­terelnök vezette kormánykoalí­ció, a Szabadságjogok Háza (CDL) egyértelmű csapásnak tekinti, hogy Friuli Venezia Giulia tartomány elnöki tisztsé­gét a balközép jelöltje, Riccar- do Illy nyerte az Északi Liga színeit képviselő kormánypárti „versenyzővel” szemben. A me­gyei és városi szintű voksolások is a baloldal számára hoztak nagyobb sikert. (MTI) Párizs. Az új nyugdíjtörvény­tervezet első nemzetgyűlési vitanapjára időzítve 24 órás országos sztrájk kezdődött tegnap reggel Franciaország közszolgáltatási ágazatai­ban, a közlekedésben, az ok­tatásban, a postákon és a bankokban, a telekommuni­kációs intézményekben, a kórházakban, a repülőtere­ken, a kikötőkben és a közúti közlekedésben. MTI-HÍRÖSSZEFOGLALÓ A négy legnagyobb szakszervezet fél éven belül hatodszor adott ki mozgósításra szóló felhívást a kor­mány nyugdíjreformterve ellen. A sztrájkfelhívás nyomán már tegnap reggel jelentős zavarok mutatkoz­tak a városi, a vasúti és a közúti Gáza. Izraeli harci helikopterek célzott rakétalövésekkel eltalálták Abdelaziz ar-Rantiszi, a Hamász szélsőséges palesztin szervezet ve­zetőjének autóját Gázában, de a politikus kisebb sérülésekkel túlél­te a támadást és megfegyegette Iz­raelt, hogy addig folytatják a har­cot, amíg egyetlen zsidó is van Palesztina földjén. Szemtanúk sze­rint az Apache helikopterek leg­alább hét rakétát lőttek ki a palesz­tin aktivista gépkocsijára. A táma­dásban három- személy, köztük a Hamász-vezető egy testőre és egy Bécs. Ausztriában a magyarok al­kotják a legnagyobb nemzeti ki­sebbséget, s ennek ellenére jóval ke­vesebb támogatást kapnak a többi­nél, ezért aláírásgyűjtést kezdtek, amelynek eredményét tegnap vitték el a kancellári hivatalba, s jelezték: amennyiben erőfeszítéseik nem ve­zetnek célra, készek akár Brüsszel­be is elmenni. Deák Ernő, az Auszt­riai Magyar Szervezetek és Egyesü­letek Központi Szövetségének elnö­ke, és Dr. Plank József, a Burgenlan­di Magyar Kulturális Egyesület el­nöke sajtóértekezleten fejtette ki: a legutóbbi népszámlálás szerint csak a magukat magyarnak valló osztrák állampolgárok száma közel 26 ezer, s a tartósan Ausztriában élő, de ál­forgalomban. Párizsban a 14 met­róvonal közül 8-on ritkították a szerelvények indítását, 4 járatból átlagban 1 közlekedik. Hasonló az arány a buszközlekedésben. A Pá­rizst és elővárosait összekötő négy városi gyorsvasútból 2 alig jár, a másik kettőn sem teljes az üzem­mentet. Félszáz vidéki nagyváros­ban is munkalassító sztrájkok aka­dályozzák a normális forgalmat. Az országos vasútvonalakon szin­tén 4:1, 3:1 arányban biztosítják a vonatjáratokat. A nemzetközi vo­nalakon egyelőre zavartalan a köz­lekedés. A légi forgalomban a reg­geli órákban viszonylag normális állapotok uralkodtak. A Roissy- Charles-de-Gaulle repülőtéren né­hány félórás csúszástól eltekintve nem voltak komolyabb fennakadá­sok, az Orly repülőtéren a belső já­ratokon fél-másfél órás késésekkel érkezetek és indultak a járatok. 44 éves járókelő vesztette életét. Huszonheten - köztük a Hamász- vezető fia, valamint több testőre - megsebesült, három sérült állapota válságos. Abdelaziz ar-Rantiszi a Hamász eddigi ismertebb vezetője, akit az izraeliek megkíséreltek lik­vidálni. A Hamász politikai szár­nyának vezetője és gyakran lép fel nem hivatalos szóvivőként, bár mindig gondosan kerüli annak be­ismerését, hogy tudna a katonai szárny akcióiról. „Terrortámadás­nak”, „a békefolyamat szabotálásá- nak” nevezte Mahmúd Abbász pa­lesztin miniszterelnök a támadást. Az első hivatalos izraeli reagálás­lampolgárságot még nem szerzett magyarokkal együtt a létszám 40- 45 ezer fő. Míg a magyarok támoga­tása még schillingben számítva 4,2 millió, a következő legnagyobb nemzeti kisebbség, a horvát - akik­nek létszáma összesen 19 ezer körül van - mintegy 16 millió schillingnek megfelelő összeget kap az államtól. A támogatási összegre egyébként projektekkel kell pályázni, de égy kisebb tavaszi átutalás nyomán mindig csak őszre derül ki, mely projekteket találták a kancellári hi­vatalban támogatásra méltónak, s így gyakran előfordul, hogy valami­lyen rendezvényt már megtartot­tak, mire kiderül, hogy arra támo­gatás nincs. A tiltakozáshoz csatla­kozó több mint 1800 aláíró követeli, hogy a politikusok akár csupán az A közalkalmazotti érdekképvisele­tek egy hónapon belül harmadszor hirdettek „fekete keddet” az ér­vényben lévő nyugdíjszisztémát szigorító reformterv feltartóztatá­sának célkitűzésével, a szociális- ügyi miniszter nevével fémjelzett „Fillon-terv” visszavonását és újra­tárgyalását akarják kikényszeríte­ni. A kormány hajthatatlan. Jean- Pierre Raffarin kormányfő két új­ság, a La Tribune című gazdasági szaklap és a La Croix katolikus na­pilap hasábjain üzente meg a sztrájkolóknak, hogy nem enged a nyugdíjrendszer elodázhatatlan- nak ítélt átalakításából, de jelezte, hogy ha szükséges, hajlandó „egész nyáron folytatni a vitát”, az­az nem tervezi a törvényjavaslat erőből való elfogadtatását. A terve­zethez az ellenzék és a kormányol­dal összesen 8500 módosító javas­latot adtak be. ban Jószéf Tomi Lapid liberális igazságügy-miniszter igazolható- nak nevezett minden olyan kísérle­tet, amely „terrorista vezetők” likvi­dálására irányul. Az ugyanehhez a párthoz tartozó infrastruktúraügyi miniszter, Jozef Paritzki szerint ugyanakkor a jelenlegi helyzetben Izraelnek nem szabadna tennie semmi olyat, amivel megnehezíti Mahmúd Abbász palesztin kor­mányfő dolgát. A baloldali liberális ellenzéki Merec párt azzal vádolja Ariel Sáron izraeli kormányfőt, hogy a békéről beszél, ugyanakkor mindent megtesz a palesztinokkal való kibékülés megakadályozására. 1976-os nemzetiségi törvényre való tekintettel vegyék komolyan az ab­ban foglalt kötelezettségeiket, és te­gyenek konkrét lépéseket a nemzeti kisebbségek fennmaradása érdeké­ben. Nem az a céljuk, hogy a többi kisebbség kevesebbet kapjon, ha­nem hogy a kormány emelje meg annyival a kisebbségeknek nyújtott, évek óta változatlan összegű, mint­egy 3,8 millió eurónyi - támogatást, hogy a magyarok annyit kapjanak, mint a többiek, ami szűkén elegen­dő is lenne a kultúra fenntartásához szükséges struktúrák működtetésé­re. A kancellári hivatálban egyéb­ként a küldöttségnek csupán arra volt lehetősége, hogy leadja levelét s az aláírásokat, mert az előzetes ígéretek ellenére nem akadt, aki fo­gadta volna őket. Helsinki/Berlin. Szinte egész Nyu- gat-Európán végigsöpört a sztrájk- hullám: a franciaországi mellett Fin­nországban a nemzeti légi közleke­dési vállalat földi személyzete füg­gesztette fel két napra a munkát. Né­metországban, ahol már több keleti tartományi fém- és acélipari üzem munkássága követelte munkabe­szüntetéssel a nyugati tartományok­ban elfogadott 35 órás munkahét át­vételét, tegnap arról született dön­tés, hogy az eddig a munkabeszün­tetésekkel nem érintett Berlinben és London. Filmbe illő rajtaütést haj­tottak végre fegyveresek London belvárosában egy rabszállító au­tón tegnap délelőtt; a támadásban a kocsi vezetőjét meglőtték. A ki­szabadított rabok egyike később feladta magát a rendőrségen. A brit börtönfelügyelet közlése sze­rint a postásnak öltözött fegyvere­sek Southwark kerületben megál­Bunia. A Kongó Demokratikus Köz­társaság északkeleti részén lévő Buniába megérkeztek a rendkívüli nemzetközi erő első harcoló egysé­gei, jelesül ötven francia katona. Az ENSZ-felhatalmazással működő bé­keteremtők két-három napon belül már készen állnak küldetésük telje­sítésére, bár három hét kell ahhoz, hogy kiteljesítsék jelenlétüket a sú­lyos törzsi-etnikai zavargások súj­totta Ituri körzetben, valamint az ugandai Entebbében. Az Artemis hadművelet francia vezetés alatt áll, MTHNFORMÁCIÓ Hanoi. Egy amerikai katonaorvos- csoport érkezett Vietnamba, hogy megoperálja a vietnami háború ide­jéből ottmaradt felrobbant aknák és más működésbe lépett robbanó töl­tetek sérültjeit. A hanoi amerikai nagykövetség közlése szerint az ál­dozatoknak való segítségnyújtással és rehabüitációval foglalkozó, nevé­nek angol rövidítése alapján BRAVA nevet viselő szervezet 16 fős csoport­ja húsz napig marad, és naponta há­rom-négy emberen végez majd mű­tétet illetve rehabüitációs kezelése­ket két hanoi kórházban. Ez az első a környező Brandenburg tarto­mányban is akcióban lépnek a fenti követeléssel. Németország egyik ke­leti tartományában a múlt héten kezdődött a 35 órás munkahetet kö­vetelő sztrájk, s egyelőre nem dőlt el, meddig szélesedhet tovább. A kö­vetelések ügyében ugyanis a tiltako­zó acélipariakkal hétfőn megállapo­dás született arról, hogy fokozato­san bevezetik a 35 órás munkahetet. Kedden viszont a fémipari IG Metall szakszervezet tagsága megszavazta a sztrájk folytatását, bár a végleges döntés az AP hírügynökség szerint jövő hétfőn lesz az ügyben. lásra kényszerítették az egyik is­mert biztonsági cég páncélozott szállító furgonját, amely a börtön­hatóságok megbízásából rabokat vitt a dél-londoni Brixton hírhedt börtönéből bírósági tárgyalásra. A támadók egyike fegyverrel fenye­gette a rabszállító sofőrjét, majd a kocsi ajtaján keresztül térden is lőtte. A kísérőt pisztolyaggyal fej­be vágták. A rabszállító kocsi sze­mélyzetét kórházba szállították. de a politikai ellenőrzést felette az Európai Unió gyakorolja. Az EU sze­retné megmutatni, hogy területétől nagy távolságra és a NATO fontos eszközei nélkül is képes válságkeze­lő akció végrehajtására. A Biztonsá­gi Tanács által jóváhagyott erőben ezerfős lesz a francia kontingens, amely tüzérség és harci repülőgé­pek támogatására is számíthat. A többi katona más EU-tagállamok- ból, így Belgiumból és Nagy-Britan- niából, valamint néhány Európán kívüli országból, köztük Kanadából és a Dél-afrikai Köztársaságból ér­kezik. üyen jellegű amerikai küldetés Viet­namban. A délkelet-ázsiai országgal az Egyesült Államok csak 1995-ben, húsz évvel Saigon eleste után állítot­ta helyre a diplomáciai kapcsolato­kat. Az Egyesült Államok vietnami háborúja idejéből hátramaradt ak­nák és lövedékek rendszeresen sze­dik áldozataikat a lakosság köréből. Csupán idén a sebesült áldozatokon kívül 18 ember meghalt az üyen esz­közök felrobbanása következtében. Az amerikai és a vietnami védelmi minisztérium becslései szerint még 315-720 ezer tonna fel nem robbant lőszer és mintegy hárommillió akna található az országban. Az izraeli Merec párt megvádolta Ariel Saront, hogy csupán beszél a békéről Békefolyamat harci helikopterrel mti-hír A kancellári hivatalban a küldöttségnek csupán arra volt lehetősége, hogy leadja levelét Pénzt kérnek az ausztriai magyarok mti-hír Az egyik kiszabadított rab később feladta magát Fegyveres volt a postás MTI-JELENTÉS Francia irányítású EU-rendfenntartók érkeztek Kongóba Komoly próba lesz MTI-HÍR Orvoscsoport utazik a délkelet-ázsiai országba Amerikaiak Vietnamban

Next

/
Thumbnails
Contents