Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)

2003-06-10 / 132. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 10. Gazdaság és fogyasztók Q Idén az állam 490 millió koronát tett félre a költségvetésből a hitelek támogatására Kedvező j elzáloghitelek Nőtt az ipari termelés Megbecsült távközlés Pozsony. Az év első négy hónapjá­ban a statisztikai hivatal által vizs­gált ágazatok közül a távközlési al­kalmazottak kapták a legnagyobb fi­zetéseket, átlagosan 24 967 koronát. A hivatal legfrissebb elemzése sze­rint a havi nominálbér az iparban 14 138, a közlekedésben 13 671, a nagykereskedelemben 13 058, az építőiparban 11 049, a postánál pe­dig 10 681 korona volt. A hivatal ál­tal vizsgált ágazatok közül a legala­csonyabb béreket az éttermekben és kiskereskedelemben dolgozóknak fizették, az előbbieknek 7996, az utóbbiaknak 9389 koronát. Az első négy hónapban 1%-kal nőtt az ipari alkalmazottak száma. A legtöbben, 552 ezren az iparban dolgoztak, míg a kiskereskedelem 125 ezer, az építőipar 123 ezer, a nagykereskede­lem 105 ezer, a közlekedés 91 ezer, az éttermek 45 ezer, a távközlés pe­dig 11,7 ezer embert foglalkoztatott. Ipari termelésünk az év első négy hónapjában 9%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, (ú) Pozsony. Július elsejétől megváltozik az állam jelzá­loghitel-támogatási rendsze­re, aminek köszönhetően az egyes pénzintézetek már most kibővítették a hitel- nyújtással összefüggő ked­vezményeket. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az állam az elmúlt években egyálta­lán nem titkolta, hogy a lakás-taka­rékpénztárak helyett az elkövetkező időszakban sokkal inkább a jelzálog- hiteleket is nyújtó pénzintézeteket kívánja támogatni. Ennek ellenére az elmúlt négy évben az állami ka­mattámogatást folyamatosan csök­kentette, az 1999-es 6%-ról a mosta­ni 2,5%-ra. Idén az állam erre a cél­ra 490 millió koronát tett félre a költségvetésből. Újdonságnak szá­mít az is, hogy az állam a jelzáloghi­tel-szerződés megkötését követően nem minden évben ugyanakkora kamattámogatást nyújt majd, ha­nem azt a parlament évről évre kü­lön határozza meg. Jelzáloghitele­ket is folyósító bankjaink a változá­sokig, vagyis július elsejéig a lehető legtöbb ügyfelet szeretnék megsze­rezni. Ennek érdekében az elmúlt időszakban több kedvezményt is be­vezettek. Legnagyobb hazai pénzin­tézetünk, a Szlovák Takarékpénztár a változó kamatlábat fél százalékkal csökkentette, az állami kamattámo­gatást leszámítva így ügyfelei 4,5%- os éves kamatot fizetnek. Ellenben ha biztosra szeretnénk menni, akkor ‘ az elkövetkező öt vagy tíz évre leköt­hetjük a kamatot. Az előbbi esetben az éves kamat így 5,2, az utóbbiban 5,3%-os. Második legnagyobb pénz­intézetünk, az Általános Hitelbank 4,8%-os kamatlábat ajánl, a változó és fix kamatozás esetére egyaránt. A kérvény benyújtása azonban esetük­ben ingyenes. Az OTP Bank még május 23-tól csökkentette a lakossá­gi kamadábakat, így már 4,85 szá­zalékos éves kamattal is hozzájut­hatnak a jelzáloghiteihez. Portfolió­jukban a fiatal családoknak szánt termékek mellett a társaságok szá­mára nyújtott hitel is megtalálható. Hasonlóképpen járt el a HVB Bank is, amely június utolsó három hetére 4,75%-ra csökkentette a kamatlába­it. A pénzintézet garantálja azt is, hogy a szükséges alapanyagok be­nyújtását követő 48 órán belül jóvá­hagyja a hitelt. A ČSOB-nál az aktu­ális kamatláb a jelzáloghitelek ese­tében, az állami kamattámogatást leszámítva 3,1-5,1% között mozog. Ezt a kamaüábat a bank öt éven át garantálja. Ügyfeleiknek fél évet ad­nak arra, hogy kiválasszák az ingat­lant, amire hitelt vettek fel. A legna­gyobb biztonságot a Tatra banka nyújtja, 15 évre biztosítja a kamadá- bat. Ót éves garanciával 5,2,10 éves garanciával pedig 5,1%-os kamadá- bat nyújtanak. Június 30-ig a Ľudo­vá banka is mozgó kamatlábat veze­tett be 4,55%-os kamattól. A bank 5 évre 5,3%-os, 10 évre pedig 5,45%- os éves kamatot nyújt, (t, mi) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális középárfolyamok Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 41,358 Lengyel zloty 9,413 Angol font 58,288 Magyar forint (100) 15,878 Cseh korona 1,321 Svéd korona 4,532 Dán korona 5,571 Szlovén tollár (100) 17,716 Japán ien (100) 29,775 Sváici frank 26,735 Kanadai dollár 25,960 USA-dollár 35,266 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 40,23-42,53 33,97-36,37 1,29-1,35 14,93-16,93 OTP Bank 40,28-42,38 34,13-36,02 1,29-1,35 15,33-16,51 Postabank 40,21-42,51 33,91-36,63 1,29-1,35 14,08-17,68 Szí. Takarékpénztár 40,32-42,29 34,24-35,99 1,28-1,36 15,12-16,54 Tatra banka 40,36-42,52 34,33-36,17 1,29-1,35 15,20-16,46 UniBanka 40,38-42,46 34,32-36,08 1,29-1,35 14,26-15,20 Általános Hitelbank 40,35-42,51 34,26-36,09 1,29-1,36 14,96-16,70 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) A bankkönyvek betéti kamatai (érvényben 2003. június 8-án) Bank Felmondási Határidő Felmondási idő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év nélkül HVB Bank Slovakia 2,60 2,70 2,85­0,50 Banka Slovakia 4,50 4,80 5,00 5,10 2,10 OTP Bank 3,80 3,90 4,00 4,10 4,20 2,00 Istrobanka 4,40 4,70 4,80 4,90 5,00 2,00 Ľudová banka 3,05 3,10 3,10 3,10 1,50 UniBanka 3,50 3,55 3,60 3,70 1,50 Poštová banka 3,80 3,50 3,20 3,00 1,50 Prvá komunálna banka 3,70 3,80 3,90 4,00 4,00 2,00 Tatra banka­­­­­3,00 Slovenská sporiteľňa 2,70-2,80 2,75-2,85­2,80-2,90 2,40-2,50 0,75 Všeobecná úverová banka 4,00 3,70 3,60 3,55 3,20 3,10 1,25 A koronában vezetett számlák betéti kamatai (érvényben 2003. június 8-án) Lakossági 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap folyószámla ČSOB 1,95-2,10 3,35-3,50 3,45-3,60 3,45-3,60 3,45-3,60 3,05-3,20 1,503,50 Banka Slovakia 3,50 4,30 4,35 4,40 4,50­2,20 HVB Bank Slovakia 2,05-3,65 3,40-3,90 3,403,80 3,503,90 3,35-3,75 3,35-3,55 0,75 OTP Bank 2,40-3,40 3,40-3,80 3,503,90 3,604,00 3,503,90 3,303,70 1,503,00 Istrobanka 3,10-3,20 3,60-3,70 3,703,80 3,803,90 4,004,10 4,104,20 1,50 Ľudová banka 1,85 3,20-3,45 3,25-3,50 3,203,45 3,103,35 3,103,35 0,75-2,00 UniBanka 3,30-3,35 4,104,20 3,803,85 3,45-3,55 3,45-3,50 3,703,75 1,90ig Prvá komunálna banka 3,203,50 3,303,60 3,303,60 3,303,60 3,303,60 1,402,00 Tatra banka 3,303,50 3,35-3,55 3,35-3,55 3,35-3,55­1,25 Slovenská sporiteľňa 3,003,10 3,15-3,25 3,15-3,25 3,15-3,25 3,15-3,25 0,75 Všeobecná úverová banka 1,80 1,954,05 2,054,15 2,204,15 2,204,15­1,254,00 Poštová banka 3,00 3,70 3,80 3,40 3,10 3,00 1,40 FELKÍNÁLOM • MUNKALEHETŐSÉG • VÁLLALKOZÁS • ÜZLET • INNOVÁCÓ • FELKÍNÁLOM Lehetőségek vállalkozóknak Munkalehetőségek belföldön Munkaadók, cégek, vállalkozások figyelmébe: szolgáltatást aján­lunk. A céljaiknak megfelelő ve­zető, speciális, kvalifikált, szak- és egyéb szakképesítés nélküli, beta­nított, segéd munkaerő, munka­társak ajánlása és keresése költség­kímélő módon. Munkanélküliek, pályakezdők ré­szére: Ajánlunk 18-50 éves korig mindenféle szak- és egyéb képesítés­hez nem kötött munkalehetőséget, vállaljuk a végzettségnek és gyakor­latnak megfelelő munka keresését, ajánlását. Keressük azon személye­ket az egyes városokból, akik szíve­sen látnának el területi képviseletet a bel- és külföldi munkaerő-közvetí­tésben. Elvárások: minimum érett­ségi, jó kommunikációs készség, ed­digi biztosítási és banki képviselői tevékenység, ill. idegennyelv-tudás előny, de nem feltétel. Munkatársakat keresünk! Cégrefe­rensi, témamenedzseri, üzleti, munkaügyi tanácsadói, ingatlan­forgalmazási területi képviselői munkakörbe, konkurenciamentes, új, jövőorientált, fokozatosan fejlődő üzleti tevékenységhez vár­juk jó fellépésű és kommunikációs készséggel rendelkező, dinamikus, közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező urak és hölgyek jelent­kezését az ország egyes városaiból. A jelentkezők lehetnek aktív, bél­és külföldi kapcsolatokkal rendel­kező nyugdíjasok is. Belföldi és nemzetközi hálózati fel­adatokhoz, különféle nyelveken beszélő közép- és felsőfokú vég­zettségűek részére; angol és/vagy német, olasz, francia, spanyol nyelven szóban és számítógépen írásban is kommunikáció képes pá­lyakezdőknek és az üzleti életben gyakorlattal rendelkezőknek egya­ránt (távmunka is lehetséges); ide­gen nyelveket nem beszélők részé­re találmányok, új termékek mene­dzselése, szabad kapacitások lekö­tésének bonyolítása; magyar nyel­ven is jól beszélő kezdő és gyakor­lott közgazdászoknak kínálunk munkalehetőséget. Munkalehetőségek külföldön Magyarország: Többféle munka­helyre kiajánlás és munkaadó ke­resés megbízás szerint. Azonnal betölthető állásajánlatok: gépész, villamos-mérnök 4 fő, informati­kus 2 fő, logisztikai szakember 2 fő, hagyományos marós, esztergá­lyos 4 fő, CNC marós 6 fő, asztalos 20 fő, palástköszörűs 2 fő, lakatos, hegesztő 4 fő, szerkezeti lakatos, hegesztő 4 fő, melegüzemi kovács 4 fő, ápolónő 10 fő, ápoló-gondozó 4 fő, betanított munkás (nő) 50 fő Német nyelvterület: csak bejelent­kezés, munkaadó keresés, kiaján­lás, szezonmunkák. Angol nyelvterület: Spanyolország, Írország, Svédország, Anglia, Dá­nia és Hollandia az EU-s csatlako­zásunkat követően munkaerőpia­cát teljes mértékben megnyitja a munkavállalók előtt. Ezen európai országokba bejelentkezés, munka­adó keresés, kiajánlás. Aktuális ajánlatok: Bahreinbe hotelbe és szabadidő klubba keresünk sürgősen, szakmai gyakorlattal, an­gol nyelvtudással 2 pincérnőt, 2 pultost, 2 főszakácsot, 2 segédsza­kácsot, 2 konyhai kisegítőt, 1 tit­kárnőt. Önéletrajz fotóval, érvé­nyes úüevél, munkavállalási en­gedély, a vízum intézését a munka­adó vállalja. Üzleti kooperációs ajánlatok Ausztria 10884 Rozsdamentes acél készülé­keket és tartályokat gyártására ke­resünk partnereket. 10869 A következő termékeket ke­ressük: növényi olajok (repce, szó­ja, napraforgó), használt étolaj. 10868 Konyhai kiöntőt (Ausguss­becken) vásárolnánk 10796 Hámozott paradicsom kon- zervet keresünk. 10795 Szárított almát vásárol­nánk. 10761 Sporthorgászati célra élő halat importálnánk október/no- vemberi szállítással. Ajánlatokat várunk. 10760 A következőket keressük: elektromotor alkatrészek, haj­tóművek és alkatrészeik gyártása, fémmegmunkálás (csúszógyűrű, szénkefe, szénkefetartó, fogaske­rék, hajtóműház stb.) (acél és ön­töttvas munkadarabok precíziós megmunkálása). 10649 Eladásra kínáljuk használt, de kitűnő állapotú gépeinket: Be- yeler fémlapvágó ollót és alakító­gépet, forgópadot, körvágógépet, fűrészautomatát (hegesztőgépek vízhűtéssel, anyagkonténer, daru­futómacska), egyéb kisgépeket és kéziszerszámokat. Anglia 10774 Komplett gyártósorokat (pl. sütemények, keksz, pizza, rágógu­mi), címkéző-, csomagoló-, külön­féle élelmiszeripari töltő-, szele­telő- és csomagoló (pl. csokoládé, nyalóka, jégkrém, vaj, pizza, sajt, porok) gépeket, mixereket, sütőipari berendezéseket kínál szé­les választékban. 10767 Csokoládé gyártókkal kere­sünk kapcsolatot. 10766 Kacsatenyésztőkkel kere­sünk kapcsolatot. 10745 Földigilisztát vennénk hor­gászathoz. 10744 Présmunka, présszerszám iránt érdeklődünk (presswork and mouldings), rajzok lekérhetők. 10743 Háztartási tisztítószereket, mosodai cikkeket, piperecikkeket keresünk. 10742 Műanyag csomagolóeszkö­zöket vásárolnánk (műanyag zacs­kó, szemetes zsák, folpack, pp sza­lag). 10659 szőlőlé-koncentrátumot ke­resünk. 10657 Kerámia csempét vásárol­nánk Magyarország 9739001 Magyar feltaláló partne­rünk találmányához, mintaoltal­mához keresünk bel-és külföldi li- cencvevő- gyártó-forgalmazót. A találmány egy, a négyszögtől a nyolcszögű formáig, egymáshoz gyorsan és biztonságosan csatla­koztatható, mozaikszerűen össze­rakható, kemény fedőréteggel ellá­tott, rétegelt lemezből előállítható padlóburkoló elem. 9738001 Dugattyús és csavar- kompresszorok értékesítésével és szervizelésével foglalkozó magyar partnerünk ajánlja termékeit, pne­umatikus és sűrített levegő hálóza­ti elemeket, vállalja hálózatok ter­vezését, kivitelezését és javítását. 10412001 Magyar partnerünk ajánl tankautós ldszerelésben asz­tali fehér- és vörösbort, kiváló minőségben. Ár és specifikáció rendelkezésre áll. Szlovákia 10551001 Műanyag termékeket, csomagoló eszközöket gyártó cég ISO minősítéssel műanyag palac­kokat gyárt, sör, ásványvíz, üdítőitalos-, tejipari- gyümölcsös rekeszeket, nagy forgalmazók be­szállítója viszonteladókat vevőket keres és bérmunkát vállalna. 9844001 Szlovák partnerünk ajánl europalettát nagy mennyiségben, belföldi- és külföldi vevőket keres. 9684002 Szlovák partner tevé­kenysége szerszámkészítés, alkat­részgyártás és szerelés, fémforgá­csolás, lakatos és szerelési mun­kák, hegesztés, fúrógépi-, más gépi megmunkálás. Szabad kapacitás: esztergályozás, horizontális és ver­tikális marás, palástköszörülés, síkköszörülés. Kooperációs part­nert és bérmunka lehetőséget ke­res. 9678002 Szlovák partnerünk által kifejlesztett építőelemes munkada­rab befogórendszert ajánlunk A rendszer többféle típusú szerszám­géphez is kifejlesztésre került. A rendszer segítségével különböző funkciójú munkadarab befogó ké­szülékek állíthatók össze. Egy­szerűsíti és gyorsítja a készülékek összeállítását, pozitívan befolyá­solja a megmunkálás pontosságát. Viszont eladó és vevő partnereket keresünk, részletes technikai infor­mációval állunk rendelkezésre. 9460001 Görgős vésők gyártásával foglalkozó szlovák partnerünk fel­használókat, vevőket, viszontela­dókat keres termékeire, valamint eszterga, maró, csiszoló, fúró, fröccsöntő, mélyhúzó szabad ka­pacitását ajánljuk. Lengyelország 10864 Szállítókkal, szállítmányo­zókkal keres kapcsolatot egy keres­kedelmi iroda. 10861 Halliszt gyártásával foglal­kozó cég takarmánygyártókat, ke­reskedelmi partnert keres. 10851 Egy cég női fehérnemű ter­mékei számára kereskedelmi part­nert keres. 10847 Gipszkartont venne egy cég. 10845 Építőipari és technológiai acélszerkezetek gyártója kereske­delmi partnert keres. 10841 Mezőgazdasági gépeket gyártó cégek kereskedelmi part­nert keresnek. 10839 Kis- és közepes nyomású gu­mi- és műanyag tömlők gyártója kereskedelmi partnert keres. 10733 Gyártó cég élelmiszeripari koncentrátumokat kínál, gyártó­kat, kereskedelmi partnert keres. 10732 Tiszta szesz és alkohol, sze­szesitalok, likőrök gyártója keres­kedelmi partnert keres. 10731 Élelmiszer, elsősorban édes­ség kereskedelmével foglalkozó cég nagykereskedőkkel, kereske­delmi partnerrel keres kapcsolatot. Vállalkozók figyelmébe Szlovákia egyes városaiból egy-egy helyi, nemzetközi marketingiroda, önálló működtetéséhez keres part­nereket a Felkínálom Marketing Menedzser Center (FMMC). Olyan cégek, vállalkozások jelentkezését várjuk, amelyek szívesen foglal­koznának - akár jelenlegi tevé­kenységük mellett is - a helyi, bel- és külföldi ajánlatokból az üzleti kapcsolatok létrehozásával, termé­kek, szolgáltatások, találmányok menedzselésével. Olyan cégek jelentkezését is várjuk, amelyeknek konkrét áru, termék-, terményértékesítési vagy vételi szándékai, a fémforgácsoló, laka­tos, bútor, nyomdaipari, műanyag, fafeldolgozó és egyéb szabad kapa­citás, lekötés, befektető, kooperáci­ós, közös vállalati partneri igényei vannak. Lehetőséget kíván biztosí­tani az FMMC tevékenységük me­nedzselésére, az európai uniós, ill. kelet-európai üzleti partnerkapcso­latok kiépítéséhez, továbbá a mint­egy 20 országból folyamatosan ér­kező kereslet-kínálati ajánlatok megismeréséhez. Várjuk azon cé­gek jelentkezését is, amelyek helyet tudnának biztosítani egy helyi, bel­földi és nemzetközi kereskedelem­fejlesztéssel foglalkozó üzleti infor­mációs és innovációs klub működé­séhez. Üzleti lehetőségek, tanácsadás Hivatkozással a lapra ingyenes üz­leti, iparjogvédelmi tanácsadást és kedvezményes szolgáltatást kap­hatnak a lap olvasói, a konkrét ter: mékeik értékesítésében, szabad kapacitásuk lekötésében, bérmun­ka lehetőségeik menedzselésében, befektető, közös vállalati és EU-s partnerkapcsolatok kiépítésében. Szerkesztőségünk a kereskedelmi ajánlatok tartalmáért nem vállal felelősséget és nem áll módjában a bővebb felvilágosítás szolgáltatá­sa, a kapcsolatok létrehozása. Kapcsolatfelvétel: Szlovákia: FMMC 035/6461090 vagy 091, Fax:035/ 6461092; 0904325503, munkanapokon 8-17óra között. Magyarország: FMMC F 0036- 96-411879; 0036-96-523910, 523-911, e-mail: fmmc@mail.da- tanet.hu ; www.fmmc.gyor.hu .

Next

/
Thumbnails
Contents