Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)
2003-05-30 / 123. szám, péntek
8 Agrárvilág ÚJ SZÓ 2003. MÁJUS 30. A SAPARD-ügynökség 3/1 sz. kiegészítő rendelkezése a SAPARD-program 1., 2., 4a. és 5. sz. intézkedéséhez tartozó pénzügyi támogatások igénylőinek kiadott Módszertani útmutatóhoz (2002.12.1-jén kiadott változat) Az ügynökség igazgatója által 2003. 5. 15-én kiadott 11/2003 sz. határozat szerint: az említett határozat alapján módosított igényléseket 2003. 5. 15-től fogadják el és dolgozzák fel, a szerződések jóváhagyása és megkötése a kedvezményezettekkel azonban csak az alábbi változtatásoknak az EK Bizottsága általi elfogadása után lesz lehetséges. Az EK Bizottságának döntését a napi sajtóban és a minisztérium honlapján ( www.mpsr.sk l közöljük. A FEJEZET I. Általános alkalmassági kritériumok a SAPARD-program keretében benyújtott tervezetekhez - amelyek az 1., 2., 4a és 5. sz. intézkedésekre vonatkoznak A 10. pont f) bekezdésében a szöveg: Az igénylőnek fel kell mutatnia a parcella, az épület tulajdonjogát, vagy a tevékenység végzése céljából megkötött, a támogatás felhasználása után legalább öt évig szóló bérleti szerződést a következő szövegre változik: Az igénylőnek fel kell mutatnia a parcella, az épület tulajdonjogát, vagy a tevékenység végzése céljából megkötött, legalább öt évig szóló bérleti szerződést vagy más jogviszonyt (a jogviszony alkalmasságát a SAPARD-program általi finanszírozásra a SAPARD- ügynökség dönti el) a támogatás felhasználása után- a tervezetre kifizetett utolsó tétel után. II. 11.1.1 I. sz. intézkedés Mezőgazdasági vállalatokba irányuló beruházások Beruházások a juhtenyész- tési ágazatba A. Támogatandó beruházások Az eredeti 6. sz. pont 8. sz.-vá változik A rendelet bővül egy új 6. sz. ponttal: Kiskapa- citású juhtenyészetek - juhásztanyák felújítása, modernizálása és építése a) kiskapacitású tenyészetek (juhásztanyák) építése, felújítása és modernizálása; b) beruházások a tej elsőfokú kezelését és feldolgozását szolgáló technológiát javító berendezésekre; c) a juhtej és -sajt feldolgozására szolgáló technológiák és berendezések felújítása; d) a higiénia javítását célzó beruházások (kanalizáció építése, ivóvíz bevezetése, szociális helyiségek, a gondozók számára kialakított helyiségek létrehozása). A rendelet egy új 7. sz. ponttal bővül: A juhte- nyésztési ágazatban a takarmányozást, a takarmányok raktározását és az itatást szolgáló technológiák vásárlása, az ezt a célt szolgáló objektumok felújítása és építése a) objektumok építése és felújítása; b) takarmányozási technológiák; c) itatási technológiák; d) takarmányraktározási technológiák; e) az ürülékek eltávolítását és azok raktározását szolgáló technológiák. B. Nem támogatandó beruházások a 2. bekezdésben kimarad a következő szöveg: takarmányozási technológiák vásárlása. C. Alkalmassági kritériumok - specifikus kritériumok: Az alkalmassági kritériumok táblázatában az összes „minimálisan 100 db juhot tenyésztő szubjektumok” szöveg „minimálisan 50 db juhot tenyésztő szubjektumok” szövegre változik. D. Az 1 tervezetre jutó elfogadható költségek min./max. összege a szöveget ki kell egészíteni:- kiskapacitású tenyészetek - juhásztanyák felújítása, modernizálása és építése min. 450 EUR max. 200 000 EUR- a takarmányozást, a takarmányok raktározását és az itatást szolgáló technológiák vásárlása, az ezt a célt szolgáló objektumok felújítása és építése min. 1 000 EUR max: 200 000 EUR III. III. II. 1.2. sz. pont l.sz. intézkedés Mezőgazdasági vállalatokba irányuló beruházások A baromfitenyésztési ágazatba irányuló beruházások - ketrec-technológiák A. Alkalmassági kritériumok - specifikus kritériumok: Kimarad a következő szöveg:- „az igénylő az említett ágazatban legalább 5 éve vállalkozik”- „a vállalkozói tervezet kimutatja az egységnyi termékre jutó költségek csökkentését 5 évig” IV. 11.1.3 l.sz. intézkedés Mezőgazdasági vállalatokba irányuló beruházások A baromfitenyésztési ágazatba irányuló beruházások - klimatizált szállító- berendezések A. Alkalmassági kritériumok - specifikus kritériumok: Kimarad a következő szöveg:- „az igénylő az említett ágazatban legalább 5 éve vállalkozik”- „a vállalkozói tervezet kimutatja az egységnyi termékre jutó költségek csökkentését 5 évig” V. 11.1.4 l.sz. intézkedés Mezőgazdasági vállalatokba irányuló beruházások Beruházások a gyümölcs-, zöldség- és speciális növényeket (aromatikus és gyógynövények) termesztő ágazatba A. Támogatandó beruházások az 1. pont szövege: „klimatizált raktárak és szabályozott légkörű raktárak építése, a technológiai berendezéseikbe irányuló beruházások (hűtőtechnológia ULO, széndioxidot elnyelő berendezés, nitrogén-generátor, összekötő csővezeték, software), anyagmozgató berendezések (nagy- kapacitású konténerek a raktározáshoz, magas- és alacsony emelésű raktári kocsik) információs technológiák” a következő szövegre változik: „klimatizált raktárak és szabályozott légkörű raktárak felújítása, modernizálása és építése, a technológiai berendezéseikbe irányuló beruházások (hűtőtechnológia ULO, széndioxidot elnyelő berendezés, nitrogéngenerátor, összekötő csővezeték, software), anyagmozgató berendezések (nagykapacitású konténerek a raktározáshoz, magas- és alacsony emelésű raktári kocsik) információs technológiák” A 6. pont 8. pontra változik a kiegészítendő új 6. pont szövege a következő: „hajtatott zöldségfélék és palánták termesztésére szolgáló üvegházak, meghosszabbított élettartamú fóliák felújítása, modernizálása és építése valamint anyagmozgatási technológiák és berendezések vásárlása softwarét is beleértve” A kiegészítendő új 7. pont szövege a következő: késztermékek, gyógyteák és aromatikus növények raktárainak felújítása, modernizálása és építése. B. Alkalmassági kritériumok - specifikus kritériumok A szöveg kiegészítendő:- az üvegházak minimális felülete 500 m2;- a fóliák minimális felülete 500 m2. VI. 11.1.5 - új kiegészítéssel 1. sz intézkedés Mezőgazdasági vállalatokba irányuló beruházások Beruházások a baromfitenyésztési ágazatba - baromfi tenyésztése és keltetése A. Támogatandó intézkedések: 1. baromfi tenyésztése és keltetése: a) a baromfi komplett keltetési, elő- és utókelte- tési technológiái; b) a keltetőtojások osztályozására és kezelésére szolgáló berendezések; c) egynapos csirkék számolására, osztályozására és oltására szolgáló berendezés; d) a baromfi etetésére és itatására szolgáló berendezések; e) klimatizációs berendezések a tenyésztői térségekbe; f) energiatakarékos berendezések és irányító egységek az egyes baromfinevelő technológiai gépsorokra; g) az EU jogszabályaival összhangban álló alternatív baromfitenyésztési technológiák a baromfihús és a tojás előállítására; h) takarmánykeverékek gyártására szolgáló technológiák és információs technológiák; i) a tervezet kidolgozásával valamint annak előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos költségek (a tervezet megvalósíthatóságát vizsgáló tanulmány költségei, szabadalmak és licen- cek megszerzésének költségei, tervezőmérnökök, tanácsadók és jogászok kifizetése), a tervezetre támogatásként fordítható és vele közvetlenül összefüggő költségek 12 %-ig. B. Az 1 tervezetre jutó elfogadható költségek min./max. összege Baromfitenyésztés és -keltetés Min. 50 000 EUR Max. 500 000 EUR VII. 11.1.6. új kiegészítés 1. sz intézkedés Mezőgazdasági vállalatokba irányuló beruházások Beruházások a szarvasmarha-tenyésztésbe Támogatandó beruházások:- berendezések modernizálása és felújítása a szarvasmarha-tenyésztésben;- szarvasmarha-tenyésztésben alkalmazott technológiai berendezések modernizálása és vásárlása;- tömegtakarmányok raktározására szolgáló berendezések építése, modernizálása és felújítása;- állati trágya raktározására szolgáló kapacitások építése és felújítása;- Az állati trágya raktározására és feldolgozására szolgáló technológiai berendezések modernizálása és vásárlása;- a tömegtakarmányok mozgatására szolgáló gépek és berendezések vásárlása;- a tervezet kidolgozásával, valamint annak előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos költségek (a tervezet megvalósíthatóságát vizsgáló tanulmány költségei, szabadalmak és licen- cek megszerzésének költségei, tervezőmérnökök, tanácsadók és jogászok kifizetése), a tervezetre támogatásként fordítható és vele közvetlenül összefüggő költségek 12 %-ig. Nem támogatandó beruházások:-utak építése;- állatok vásárlása;- talajművelő gépek, takarmányvető és - betakarító gépek valamint egyéb szabadföldi gépek vásárlása. Alkalmassági kritériumok: Általános:-a módszertani útmutató 10. pontja alapján Specifikus:- a modernizálásra vagy felújításra szánt beruházások 5 évnél idősebb objektumokra vonatkoznak, kivételt képeznek azok a beruházások, amelyek igénylője bizonyítja, hogy az eredeti állapot károsítja a környezetet;- az illetékes állategészségügyi szervek ellenőrzik ezeket a beruházásokat;- az igénylő összes állata nyilvántartásba lett véve az állategészségügyi ellátásról szóló 488/2002 Tt. sz. törvény és módosításai alapján. Az 1 tervezetre jutó elfogadható költségek minimális és maximális összege Min. 5 ezer EUR Max: 1. millió EUR VIII. 11.1.7. - új kiegészítés 1. sz intézkedés Mezőgazdasági vállalatokba irányuló beruházások Beruházások a sertéstenyésztési ágazatba Támogatandó beruházások- sertéstenyésztési objektumok javítása, felújítása és építése;- sertéstenyésztési technológiai berendezések modernizálása és vásárlása;- állati trágya raktározására szolgáló kapacitások építése és felújítása;- a trágya raktározására és feldolgozására alkalmas technológiai berendezések modernizálása és vásárlása;- a takarmányok mozgatására szolgáló gépek és berendezések vásárlása;- állati trágya mozgatására szolgáló gépek és berendezések vásárlása;-szennyvíztisztító berendezések felújítása és építése;- a tervezet kidolgozásával, valamint annak előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos költségek (a tervezet megvalósíthatóságát vizsgáló tanulmány költségei, szabadalmak és licen- cek megszerzésének költségei, tervezőmérnökök, tanácsadók és jogászok kifizetése), a tervezetre támogatásként fordítható és vele közvede- nül összefüggő költségek 12 %-ig. Alkalmassági kritériumok: Általános: a módszertani útmutató 10. pontja alapján Specifikus: a felváltott technológiáknak 5 évnél idősebbnek kell lenniük, kivéve az állati ürülék kezelésére és feldolgozására szolgáló technológiákat, amelyeknél az igénylőnek bizonyítania kell, hogy nem felelnek meg a környezetvédelmi előírásoknak. Az 1 tervezetre jutó elfogadható költségek minimális és maximális összege Min. 2 500 EUR Max: 500 ezer EUR IX. 11.2. 2. sz. intézkedés A mezőgazdasági és halászati termékek feldolgozásának és eladhatóságának javítása A. Húsfeldolgozó ipar Támogatandó beruházások A 6. pont 8-ra változik A kiegészítendő új 6. pont szövege a következő: „Szennyvíztisztító berendezések építése, modernizálása és felújítása (beleértve a szennyvíz- tisztítási technológiákat és berendezéseket a szennyvizek összegyűjtésétől kezdve a tárolásukon át a megtisztított vizek és a melléktermékek kiengedését a környezetbe) valamint a gyártási hulladékok feldolgozására szolgáló technológiai és ellátottsági beruházások”. A kiegészítendő új 7. pont szövege a következő: „A dolgozók higiéniai ellátását biztosító szociális berendezések felújítása és bővítése meghatározott ellátással (beleértve a fertőtlenítő árkokat, a munkaeszközök mosóberendezéseit, a munkahelyi kellékek szítására és mosására szolgáló berendezéseket is)”. X. B. Baromfifeldolgozó ipar Támogatandó beruházások A 4. pont szövege változik: „Szennyvíztisztító berendezések építése, felújítása (beleértve a szennyvíztisztítási technológiákat és berendezéseket a szennyvizek összegyűjtésétől kedve a tárolásukon át a megtisztított vizek és a melléktermékek kiengedését a környezetbe) valamint a gyártási hulladékok feldolgozására szolgáló technológiai és ellátottsági beruházások”, helyett a módosított szöveg: „Szennyvíztisztító berendezések építése, modernizálása és felújítása (beleértve a szennyvíztisztítási technológiákat és berendezéseket a szennyvizek összegyűjtésétől kedve a tárolásukon át a megtisztított vizek és a melléktermékek kiengedését a környezetbe) valamint a gyártási hulladékok feldolgozására szolgáló technológiai és ellátott- sági beruházások”. UP-1024