Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)

2003-05-26 / 119. szám, hétfő

Figyelembe veszi az Európai Bizottság és a Velencei Bizottság megjegyzéseit, ezért Magyarország és a szomszédos államok uniós csatlakozása után is érvényben marad Magyar-magyar egyezmény a státustörvényről Budapest. Hónapokig tartó egyeztetés és a szombati ko­moly vita után elfogadták a magyarországi és a határon túli magyar pártok a kedvez­ménytörvény módosításának tervezetét. Három szervezet, köztük a Fidesz nem írta alá a javaslatot, a Magyar Állan­dó Értekezlet (Máért) többi résztvevője viszont üdvözöl­te az egyezséget. MOLNÁR NORBERT A törvény figyelembe veszi az Euró­pai Bizottság és a Velencei Bizottság megjegyzéseit, vagyis megfelel az európai intézményeknek, ezért Ma­gyarország és a szomszédos orszá­gok európai uniós csatlakozása után is érvényben marad. Emellett megmaradnak a jogszabály eredeti céljai, hogy a határon túliak meg­maradva szülőföldjükön magyar­ként boldoguljanak. (A Máért VII. ülésének zárónyilatkozatát a máso­dik oldalon olvashatják.) A résztve­vők szerint az új törvény alkalmaz­ható lesz, nem szűkíti, hanem bővíti a kedvezményezettek és a kedvez­mények körét. A szlovák részről ed­dig kifogásolt oktatási-nevelési tá­mogatásokat az új javaslat szerint szervezetek is megkaphatják, ha a két érintett ország ebben megegye­zik. A kedvezmények magyarorszá­gi felhasználását a tervezet a ma­gyarigazolványokhoz köti, ám okta­tási-nevelési támogatásban a hatá­ron túl mindenki részesülhet, aki magyar iskolába íratja gyermekét függetlenül nemzetiségétől. Az új jogszabály már nem határozza meg a gyermekek minimális számát sem, az egygyermekesek is támoga­tásért folyamodhatnak. Kimarad a törvény preambulumából a hivat­kozás az egységes magyar nemzet kifejezés, ám ehhez nagyon hasonló formula, a magyar nemzethez való tartozás kerül a helyére. Nem írta alá a zárónyilatkozatot a Dzurinda Medgyessy meghívását várja Pozsony. „Tisztában vagyok azzal, hogy van törvény a külföldi szlo­vákokról, és még álmomban sem ijedek meg semmilyen magyar kedvezménytörvénytől” - nyilatkoztategnap Mikulás Dzurinda. A miniszterelnököt saját bevallása szerint nem érdekli, hogy bizonyos magyar értelmiségiek milyen módosításban egyeztek meg, ezért sem olvasta módosító tervezetüket. „Megvárom, amíg a magyar kormányfő hivatalosan tárgyalóasztalhoz invitál” - tette hozzá Dzurinda. Reméli: Medgyessy Péter még azelőtt kikéri az érintett országok véleményét a jogszabályról, mielőtt a magyar parlament elfogadja a módosítást. Tegnap a szlovákiai ellenzéki pártok képvi­seletében Monika Benová és Irena Belohorská, de az Uj Polgári Szö­vetség politikusa, Imrich Béres is ellenvetésének adott hangot a mó­dosítással kapcsolatban, (sza, ú) Fidesz - Magyar Polgári Szövetség. Az ellenzéki párt szerint a javaslat a kedvezményeket csak az oktatási és kulturális területre szűkíti, az egészségügyi kedvezmény, a hátrá­nyos helyzetű régiók támogatása és az infrastrukturális támogatás ki­szorult a törvényből. Németh Zsolt tart a módosítástól, mert „kiábrán­dultsághoz vezethet a határon túli magyarok között”. Szintén nem írta alá a javaslatot Ágoston András (Vajdasági Magyar Demokrata Párt), aki arra hivatkozott, hogy jó­ban vannak a Fidesszel, valamint Kovács Miklós (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség), aki szerint a javaslat jogfeladás, ő a státustör­vényt akarta megvédeni Budapes­ten, nem alkudozni. Medgyessy Péter magyar miniszter- elnök a nemzet érdekének nevezte a megegyezést, rámutatva a lassan eltűnő határok adta lehetőségekre. Kovács László magyar külügymi­niszter kijelentette: nyugodt szívvel terjesztheti a javaslatot a kormány az Országgyűlés elé, mert a határon túli magyar szervezetek közül csak kettő nem írta alá a javaslatot, így határon túli magyarság 98 százalé­ka támogatja, bár sajnálja, hogy nem jött létre konszenzus a kérdés­ben. Kovács reméli, hogy a szom­szédos kormányok tudomásul ve­szik a jogszabályt, amely nem hang­zatos, ám gyakorlatilag többet nyújt az eredetinél. Tabajdi Csaba a Ma­gyar Szocialista Párt (MSZP) nevé­ben azt mondta: több európaiság nem jelent kevesebb magyarságot. Tabajdi reméli, hogy bár a Fidesz nem írta alá a zárónyilatkozatot, a parlamentben támogatja a törvény sürgősségi megtárgyalását, hiszen Máért-ülés: mosolyogva is, komolyan is. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke vált szót Bugár Bé­lával, a Magyar Koalíció Pártának elnökével. Az előtérben az MKP-küldöttség többi tagja. Bárdos Gyula és Duka Zólyomi Árpád között Váradi Lajos, a HTMH főosztályvezetője látható. (Somogyi Tibor felvétele) június végén az Európa Tanács a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos Jürgens-jeieritésről tárgyal, ami a módosítás esetében okafogyottá válna. Németh Zsolt ezzel kapcso­latban lapunknak azt mondta, a Fi­desz nem támogatja a házszabály­tól való eltérést, de a sürgősségi el­járást valószínűleg igen. Támogatja a javaslatot a Szabad De­mokraták Szövetsége (SZDSZ) is, amely az eredeti javaslat ellen sza­vazott. Eörsi Mátyás szerint a jelen­legi formulát örömmel támogatják, s ha akkor figyelembe vették volna az SZDSZ kifogásait, most nem kel­lene módosítani a javaslatot. Eörsi megkérdezte: miért nem támogatja a mostani javaslatot a Fidesz, ha ko­rábban azt hangoztatták, nekik minden jó, ami a határon túli ma­gyaroknak jó. Támogatja a javasla­tot a Magyar Demokrata Fórum is, Dávid Ibolya elnök szerint főleg azért, mert megfelel a határon túli szervezetek nagyobb részének. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) el­nöke szerint minél hamarabb mó­dosítani kell a törvényt, amely al­kalmazható lesz. Hasonló szellem­ben nyilatkozott Kasza József, a Vaj­dasági Magyar Szövetség elnöke és Bugár Béla, az MKP elnöke is. A Bugár Bélával készült interjúnk az ötödik oldalon. Algériában már meghaladja a kétezret a pusztító földrengés áldozatainak száma SARS-intézkedés Nem tudni, ki és mit robbantott fel Besztercebányán Fogyatkozik a remény ÖSSZEFOGLALÓ Most nem hívott senki Kutyákkal is keresik a túlélőket a romok között(CTK/AP-fotó) Algír. Kétezer fölé emelkedett a szerdai, 6,7-es erősségű algériai földrengés halálos áldozatainak a száma. A tegnapi hivatalos közle­ményben az szerepelt, hogy 2162- en vesztették életüket, a sebesültek száma pedig 8081. Az illetékesek feltételezik, hogy a halottak száma akár 3000 fölé is emelkedhet. Az egészségügyi hatóságok a több mint harminc fokos meleg miatt járvány­veszélytől tartanak. A népharag a kormány ellen fordult, Ábdelaziz Buteflika államfőt, aki szombaton a térségbe látogatott, a testőröknek kellett kimenekíteniük a tömegből. A katasztrófa sújtotta terület lakos­sága azzal vádolja a kormányt, hogy olyan épületekre adott építési enge­délyt, amelyek a földrengés követ­keztében kártyavárként omlottak össze, és még mindig százezrek van­nak fedél nélkül. A nemzetközi men­tőalakulatok a nagy hőség ellenére szombaton és tegnap is folytatták a túlélők utáni kutatást. Erre ösztö­nözte őket, hogy pénteken egy 18 hónapos kislányt, szombaton egy 12 éves kislányt és még vagy egy tucat túlélőt sikerült kimenteniük. Vi­szont a romok alatt sejtett több száz túlélő már több napja van víz nélkül, így óráról órára csökken a remény a megmenekülésükre. Egyébként a hiányos egészségügyi ellátás, a víz­hiány, a rossz táplálkozás és a nagy meleg a megmenekülteket is fenye­getik. Néhány, a rengések által érin­tett területen még semmilyen men­tőcsapatot nem láttak, az emberek magukra vannak utalva. A nemzet­közi mentőcsapatok arról számoltak be, hogy tíz órát ültek a repülőtéren, amíg útbaigazítást kaptak az algéri­ai hatóságoktól. Az illetékesek vi­szont megértést kérnek: az utak tönkrementek, a mentők biztonsá­gát pedig szavatolni kell. (t, m, i) Tíznapos karantén Prága. Minden Tajvanról hazaérke­ző személyt ezentúl tíznapos karan­ténba kell helyezni Csehországban, döntött a prágai tisztiorvos. „Mivel a távol-keleti állam a SARS-vírus me­legágya, nagyon elővigyázatosnak kell lenni az ilyen utasok esetében” - jelentette ki Vladimír Polanecky. Múlt pénteken érkezett haza Prágá­ba két nyeivtanárnő, mindkettőjü­ket azonnal a főváros egyetemi kór­házba szállították - jóllehet, teljesen egészségesnek érezték magukat. Hasonlóan jártak el két diáklánnyal és egy újságíróval is, őket a reptérről egyenesen egy mentőautó vitte az egyik kórház fertőzőosztályára. A tisztiorvos tisztában van azzal, hogy esetleg valaki be fogja perelni sze­mélyi szabadság korlátozása címen, ennek ellenére kitart álláspontja mellett, hogy a Tajvanról érkezők közül senki sem léphet tüzetes vizs­gálat nélkül Csehország területére. Mint mondta, Prága nem engedheti meg magának, hogy Kanadához ha­sonlóan egyetlen ember miatt törjön ki tüdőgyulladás-járvány. Torontóba egyetlen férfi vitte be a vírust, mivel nem volt elégséges ellenőrzés a re­pülőtéren. A prágai szigorítást azért is vezették be, mert a múlt hét elején a repülőtéren szolgálatot teljesítő orvos nem küldte azonnal kórházba azt a fiatal férfit, aki rosszullétre és lázra panaszkodott. Először azt hit­ték róla, hogy megfertőzte a vírus, végül kiderült mégsem beteg a férfi, de addigra már az egész országot rettegés fogta el. További hírek a 20. oldalon, (-kés, ú) ÖSSZEFOGLALÓ Besztercebánya. Szombaton rob­banás történt a besztercebányai Tesco áruházban. A pokolgépet va­laki az élelmiszerrészlegen rejtette el, s ott lépett működésbe 11 órakor. A robbanás után füstölni kezdett a tárgy, így az áruházat kiürítették. Prága. A cseh rendőrség letartózta­tott egy 30 éves férfit, s azzal gyanú­sítja, ő zsarolta meg az államot, hogy ciánkálival megmérgezi a prá­gai kórházak és más intézmények konyháit. A zsaroló május elején 300 millió koronát követelt azért, hogy elálljon tervétől. A férfit a Prá­gához közeli Pysely községben tar­tóztatták le. Nem kizárt, hogy a már­Párizs. Az amerikai Gus Van Sant Elephant című filmje nyerte az 56. Cannes-i Filmfesztivál Aranypálma­díját. Sant kettős sikert aratott, neki ítélték a legjobb rendezőnek járó dí­jat is. A Nagydíjat a török Nuri Bilge Személyi sérülés nem történt. Gyakran fenyegették meg a hiper­marketek üzemeltetőit, de a tegnap­előtti eset volt az első, amikor „tör­tént is valami”, ebben az esetben vi­szont senki sem telefonált előre. A rendőrség vizsgálja az ügyet. Még nem tudni, hogy ki és mit robban­tott fel az áruházban, (s, t) ciusi olmützi eset ösztönözte a zsa­rolásra - esetleg a rossz viccre. A több mint 100 ezer lakosú Olmütz városát és környékét márciusban több mint két hétig egy ismereden zsaroló tartotta izgalomban, aki rob­bantásokkal fenyegetődzött, ha az állam nem fizet neki nagyobb össze­get. Tízmillió koronát dobtak ki a zsarolónak, de a pénzt senki sem vit­te el. Az utóbbi napokban két újabb zsarolási kísérlet történt. Ceylan Uzak című alkotása kapta, és e film két főszereplőjét tüntették ki a legjobb férfi szereplőnek járó elis­meréssel. A 23 éves Samira Makh- malbaf iráni rendezőnő a zsűri díját kapta az Afganisztánban játszódó A Five in the Afternoon (Délután öt­kor) című filmjéért. A Selye János Kollégium pályázatot hirdet a szlovákiai egyetemek II., III., IV. éves hallgatói, valamint a doktoranduszi tanulmányokat folytató és folytatni szándékozó végzős hallgatók számára. A kollégium az egyetemi tanulmányokkal és a posztgraduális képzéssel párhuzamosan folyó speciális képzést biztosít tagjainak Szlovákiában. A pályázat nyertesei 3 éven keresztül sokoldalú támogatásban, nemzetközi színvonalú szakképzésben és ösztöndíjban részesülnek. Jelentkezési korhatár 27 év! « Pályázni 2003. június 30-ig lehet a www.selye.sk honlapról letölthető jelentkezési lapok kitöltésével és elküldésével a kobza@selye.sk e-mail címre. Információk kaphatók a Selye János Kollégium, P.O.Box 71, 945 05 Komárno postacímen, a 035/77 13 819 telefonszámon vág)’ a selyecollege@selye.sk e-mail címen. nnjinjnnrj |l VIRIBUS ÜNITIS l| Már rács mögé került a cseh állam egyik zsarolója Feltűnési viszketegség? KOKES JÁNOS Tegnap kiosztották az 56. Cannes-i Filmfesztivál díjait Aranypálmás Elephant MTI-HIR UP 1062

Next

/
Thumbnails
Contents