Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)
2003-05-20 / 114. szám, kedd
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2003. MÁJUS 20. KOMMENTÁR Belépési mellébeszélés PÁKOZDI GERTRUD F.gy-egy ország versenyképességéről rengeteget elárul a bruttó hazai termék, az infláció és a munkanélküliség alakulása. Azonban ezek a mutatók csak a töredékét jelentik azoknak a kritériumoknak, amelyek alapján erre szakosodott intézmények versenyképességi szempontból rangsorolják a vizsgált államokat. Szlovákia lassacskán lefelé csúszik ezen a ranglistán. Pedig gazdasági növekedése már-már látványos, a külföldi bert^házók sem kerülik már el olyan nagy ívben az országot, mint öt-nyolc évvel ezelőtt, és szerencsére már a munkatermelékenységi mutató is kívánatos növekedésnek indult. Elemzők szerint az ország versenyképességének erősödését többek között olyan tényezők fékezik, mint a közélet szinte minden területén érezhetően és bizonyíthatóanjelen levő korrupció, a reformok elhalasztása, az ügyintézés lomhasága és a bíróságok működése átláthatóságának még mindig tapasztalható hiánya. Az ilyen jellegű problémákat azonban senki nem oldja meg helyettünk, miközben nyilvánvaló, hogy EU-taggá válásunkból is akkor tudunk majd kézzelfoghatóan profitálni, ha az ország versenyképességének erősödését kevésbé gátolják megkezdett, de befejezetlen gazdasági és egyéb reformok, magas adóterhek stb. Uniós tagságunkkal majd lényegesen nagyobb versenykörnyezetben találják magukat vállalataink, annak előnyeivel és hátrányaival együtt. Ezekről az uniós tagságunkról szóló népszavazást megelőző hetekben megszólaltatott politikusok, közéleti emberek sem beszéltek sokat, így nem csoda, ha a népszavazásban résztvevők is általában annyit tudnak közeledő EU-tagságunk előnyeiről, hogy az unión belül szabadon utazhatunk, szabadon vállalhatunk munkát, és ott tanulhatunk, ahol akarunk. Meg annyit sejtenek, hogy gyermekeik és unokáik már remélhetőleg jobb körülmények között dolgozhatnak, élhetnek. De hogy ezt milyen módon érheti el az ország, a régió, a vállalkozó, az egyén, arról eddig ugyancsak vegyes tájékoztatást kaptak. A demagógiára hajlamos ellenzéki politikus a várható ársokkról „tájékoztatott” legtöbbet, míg a népszavazás sikerében különösen érdekelt kormánypárti politikus a kimeríthető támogatásokról szeretett informálni. A demagógiára hajlamosak a várható áremelkedésekkel kapcsolatban keveset beszéltek arról, hogy ez az EU és Szlovákia közötti árszínvonal-különbség nem egy csapásra, hanem fokozatosan egyenlítődik ki. Hallgattak róla, hogy ha eredményesebb lesz gazdaságunk fejlődése, a drágulás mértéke nem lesz sokkoló. Kisebb-nagyobb mértékben minden „agitátor” mellébeszélt. A koalíciós politikus azt nem hangsúlyozta különösképpen, hogy az életképtelen vállalatok a nagyobb verseny- környezetben valószínűleg gyorsabban eltűnnek, vagyis utcára kerülhetnek alkalmazottak ott is, ahol eddig valamilyen úton-módon még fenntartották a versenyképtelen termelést. De ilyen tisztulási folyamat nélkül esélyünk sem lenne arra, hogy a jelenlegi EU-tagországok gazdasága átlag-teljesítőképességének felét elérő szlovákiai gazdaság mielőbb eléri az uniós szintet. Amit, remélhetőleg, a lakossági életszínvonal is gyorsan követ majd... JEGYZET Tisztelt Illetékes! SZABÓ GERGELY Nem is tudom, kinek címezzem ezt a levelet. Az utóbbi időben nagyon sokan kijelentették magukról, hogy nem felelnek a félresikerült kampányért. Erről én sem tudok érdemben nyilatkozni, mert a kampányról nem is hallottam, egyáltalán, nálunk, a Vadkeleten semmi sem utalt arra, hogy itt sorsdöntő kérdésről kell szavazni. Számunkra a kérdés ugyanis egyáltalán nem sorsdöntő. Mi, a Bodrogköz és az Ung-vidék lakói már nem a kormányfő által oly gyakran emlegetett „történelmi esélynek”, a számunkra kínaiul hangzó strukturális alapoknak örülünk - mivel ilyen, az Európai Unióban alapkifejezéseknek tűnő fogalmakat senki nem magyarázott el nekünk -, hanem annak örvendezünk, igaz, nagyon halkan, a lakás mélyén elbújva, ha a postás a csengetés és a dörömbö- lés után végre feladja. Igaz, néhány nap után beengedjük. Akkor aztán tényleg európai polgárhoz illő mély filozófiai eszmefuttatásokat tarthat a családi kupaktanács, igaz, egyáltalán nem bonyolult aritmetikai kérdésekkel kapcsolatban, kenyeret vegyünk- e vagy pedig tejet. Ismerőseimhez hasonlóan én is hosszabb ideje munkanélküli vagyok, a feleségem még dolgozik, két gyerekünk iskolás, van egy hetvenéves, beteg apám, akit jelenleg is kezelnek. Havi tízezer koronából négyezer rögtön elmegy lakbérre és villanyra, kettő az orvosnak, de a maradékot aztán márkás cuccokra költjük a secondhand shopokban. Ön Pozsonyban él, pozsonyi fizetést kap, talán Önnek - vagy valamelyik segédjének - futotta volna egy keleti útra is. Nem kellett volna pénzt hoznia, mi ezt már lassan senkitől nem vátjuk el. Elég lett volna azonban néhány biztató szó. Igaz, nem a túléléshez, hanem ahhoz, hogy a hétvégén ne a Latorca-partra menjek ki horgászni a gyerekeimmel, hanem szavazni. Azt olvasom a tegnapi újságban, hogy elképesztően alacsony volt a részvétel, a politikusok sokkal többre számítottak. Azt is megírták, hogy különösen a Tőketere- besi és a Nagymihályi járásban volt alacsony, Nagykaposon és Ki- rályhelmecen nem érte el az ötven százalékot. Jobbra számítottak? Mi (már) nem. FIGYELŐ A lengyel sajtó a szavazásról A szlovákiai EU-népszavazás eredménye megerősítette azt a szabályszerűséget, amely az összes volt kommunista országra jellemző, és amelyet feltehetően a lengyelországi referendum is igazolni fog: az integráció ellenfeleinek aránya nem éri el a 20 százalékot sem - írta a Rzeczpos- polita. A konzervatív lengyel napilap szerint azonban nyugtalanító, hogy sok fiatal szavazó nem járult az urnákhoz; ők azok, akik csalódottak az ország helyzete miatt, és akiket a vérszegény kampánynak sem sikerült mozgósítania. Öt évvel ezelőtt még úgy látszott - olvasható a liberális Ga- zeta Wyborcza kommentárjában -, hogy a szlovákok elveszítették történelmi esélyüket. Vladimír Meciart hatalomra juttatva elszigeteltségre ítélték magukat Európában, és nem kerültek be a NA- TO-ba sem az első bővítési körben. A rossz lapjárást mégis sikerült megfordítaniuk saját erejükből, elszántságukból, politikai akaratukból. A döntő pillanatban még Meciar is halálos ellenségeinek oldalára állt, és az EU melletti szavazásra buzdította híveit. Felső tízezeréknél: - A szerelem majd megjön, viszont mielőbb egyesüljön az ősi fóliabirodalom az olajszőkítésből befolyt vagyonnal... (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ MLADÁ FRONTA DNES A szlovák népszavazást nem a lakosság, nem is a politikusok, hanem az elektronikus média nyerte meg, tette érvényessé, írja a cseh napilap. Ha az elektronikus média az utolsó nap nem finisei, az eddigiekhez hasonlóan valószínűleg ez a népszavazás is érvénytelen lett volna. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy veszélyben az 50%-os részvétel, a kereskedelmi tévék és rádiók is keményen beszálltak a kampányba, mit sem törődve azzal, hogy szavazási nap van. A rádiók úgy viselkedtek, mint egykor a prágai felkelők adója, mely megszakítás nélkül a barikádra hívta a város lakóit. A Markíza sem maradt el, szombat délelőtt felvonultatta a szlovák közélet szereplőit, s mindenki csak egy dologról beszélhetett, ő miért ment el szavazni. Mikulás Dzurinda később elismerte, nagy kő esett le a szívéről. A cseh lap megjegyzi, ezzel ők is tisztában vannak, hiszen a kő koppanását Prágában és Varsóban is hallani lehetett. Az MFP nem törekszik arra, hogy egyeztessen a szlovák pártokkal, retorikája kizárja a megegyezés lehetőségét Szlovákiai föderalizmus? Az európai uniós csatlakozással párhuzamosan felerősödnek az arányosabb (ha úgy tetszik, igazságosabb) területi elrendezést szorgalmazó hangok. A nemzetállamok Európájának koncepcióját nem osztó, föderalista elrendezést szorgalmazó, a tagállamokat minél kisebb területi egységekre lebontani kívánó pártalakulatok jöttek és jönnek létre. TOKÁR GÉZA Sokakban felmerülhet a kérdés, vajon mit is jelent valójában a föderalista államforma. A föderalizmus voltaképpen nem más, mint az ország területének régiókra való felosztása és önálló igazgatása a helyi önkormányzati szervek által. Szlovákiában az önrendelkezés bevezetését összefüggésbe hozzák a régiók újrafelosztásával, az etnikai elv érvényesítésével (gyakorlatilag egy déli magyar megye létrehozásával). Kétségtelen, hogy a magyar kisebbség számára előnyös lenne egy hasonló rendszer. Az utóbbi hónapokban a föderalizmus eszméje nagyobb teret kapott a határon túli magyar politikai életben is, két eseménynek köszönhetően. Az egyik a Magyar Föderális Párt (MFP) feltűnése Szlovákiában, valamint Romániában Tőkés László politikai önállósodása. Tőkés Reform Mozgalma újabban az úgynevezett Erdély-Bánát Ligával kokettál, a jelenlegi események szerint nem elképzelhetetlen jövőbeli egyesülésük sem. A két mozgalmat eszmeileg a föderáció gondolata kapcsolja össze. A Ligának és az MFP-nek van egy másik közös vonása is: mind a két párt megfigyelői státusban tagja az EFA/Greens (Európai Föderalista Szövetség/Zöldek) uniós pártszövetségnek. Vajon elég lenne ez a nemzetközi kapcsolat a föderáció kivívásához itt, Szlovákiában? Aligha, bárhogy is igyekszik az MFP magát nemzetközileg elismert, külföldön befolyásos pártnak kikiáltani. A Föderalista Szövetség valójában néhány kis, nemzeti párt érdekuniója (üdítő kivétel Skócia második legnagyobb pártja, a Skót Nemzeti Párt, illetve a walesi Plaid Cymru jelenléte a pártban). Az EFA 8 képviselőt ad a 626 tagú Európa-parla- mentbe, szövetségeseik, a zöldek további 37 képviselővel állnak az oldalukon. így a szövetség képviselői összesen a parlament 7,25 százalékát adják. Feladatuk nehézsége akkor látszik igazán, ha tudatosítjuk, hogy a többi europárt nem tekinti prioritásának az Unió tagállamainak föderális alapon történő újrafelosztását. Mindössze a külföldi segítségben, az Európai Unióban bízva, tehát nem lehet végrehajtani a szerkezeti változtatásokat. Ráadásul a legbefolyásosabb államoknak egyáltalán nem érdeke a területi reform. Föderális államszerkezete jelenleg Európában mindössze Németországnak és Ausztriának van, ezen államok azonban viszonylag homogén közegben hozták azt létre, nem él területükön jelentősebb létszámú őshonos kisebbség. A többi állam meglehetősen centralizált, bár a brit-szigeteken láthatóak a lassú változás jelei. Minek köszönhető ez? A skótok és walesiek több évszázados passzív ellenállásának, de főleg a párbeszéd és konszenzus előnyben részesítésének az utóbbi években, az erőszak helyett (szomorú ellenpélda Észak-írország esete). Radikális közigazgatási reform tehát csakis belülről, az adott ország pártjainak jóváhagyásával, társadalmi konszenzussal érhető el. Kérdéses, hogy a két pártalakulat képes lehet-e véghezvinni ezeket a Föderális állam Európában csak Németországban és Ausztriában van. komoly változtatásokat. Az Erdély- Bánát Liga egy árnyalatnyival elfogadhatóbb hazája közvéleménye számára, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy tagsága 80 százaléka és az elnökük is román. Elsősorban önálló Erdélyben - mint autonóm régióban - gondolkoznak, ami természetesen erősítené a helyi magyarság pozícióit, elvégre a körülbelül 1,6 milliónyi romániai magyar Erdélyben összpontosul (kivéve a csángókat). A pártnak román jellegétől függetlenül nem lesz könnyű dolga, regionális politikájával kivívta maga ellen az egész román pártközösség ellenszenvét. Az is kérdéses, sikerül-e komoly szavazótáborra szert tenniük. Szlovákiában kissé más (ha úgy tetszik, rosszabb) a helyzet. Az MFP egyáltalán nem törekszik arra, hogy egyeztessen a szlovák pártokkal, magyar nacionalista retorikája és kapcsolatai kizárják a megegyezés lehetőségét, továbbá kérdéses az is, mekkora szavazótábort tud majd felmutatni (jelenleg úgy tűnik, igen kicsit). Külföldről pedig nem várható a megváltás, a fent említett- okoknál fogva, legfeljebb a tanácsadás. A föderalizmust - ha szükségesnek tartjuk a magyarság identitásának megőrzése szempontjából - egy elismert, tárgyaló- képes pártnak kell(ene) zászlajára tűznie. Az MKP viszont a félresikerült közigazgatási reform után inkább óvatosan hallgat a magyar megyével kapcsolatban. Jelen pillanatban úgy tűnik tehát, hogy a föderalista Európával kapcsolatos elképzelések megvalósítására még sokáig kell várni, előtte évek hosszú munkájával meg kell teremteni egy széles körű társadalmi bázist, amely támogatná az ügyet. Addig is a föderalizmus eszméje csak alapot fog szolgáltatni a demagógok számára, akik ezt ügyesen kihasználva, a megvaló- síthatatlanság biztos tudatában mézesmadzagként fogják használni a választók megnyerésére. A szerző politológushallgató Oszama bin Laden mintegy háromezer emberét és a hadműveletekért felelős vezérek felét semlegesítették Az újj ászervezett al-Kaida még fenyegetőbb DÉSI ANDRÁS Új, az eddiginél is fenyegetőbb szakaszba lépett az al-Kaida tevékenysége. Az Oszama bin Laden nevével fémjelzett iszlám terrorhálózat már nemcsak az Egyesült Államokat és nyugati szövetségeseit, illetve az azok érdekeltségébe tartozó intézményeket és polgárokat, hanem a Washingtonnal „lepaktáló”, „árulónak” tekintett arab országokat is potenciális célpontnak tekinti. Titkosszolgálati és terroristaellenes szakértők szerint erre az irányváltásra utal az a februári, Bin Ladennak tulajdonított hang- felvétel is, amelyben a szaúdi milliárdos és muzulmán gerillavezér az „Amerika kiszolgálóivá vált, pártütő országok” (Jemen, Jordánia, Marokkó, Nigéria, Pakisztán és az iszlám szent helyeknek otthont adó Szaúd-Arábia) „felszabadítására” hívta fel az igazhitűeket. Az al-Kaida ugyan nem vállalta a felelősséget sem a május 12-i rijádi (több mint harminc halott), sem a május 16-i Casablancái (több mint negyven halott) robbantásos merényletekért, elemzők szerint azonban az egyszerre több helyszínen elkövetett öngyilkos akciók a Bin Laden által létrehozott, s az iraki háború idején feltűnő vagy inkább megtévesztő hallgatásba burkolódzott hálózat kéznyomait viselik. A szeptember 11-i terrormerényleteket követően az Egyesült Államok bűnüldöző hatóságai globális hajszát indítottak az al-Kaida felszámolása érdekében. Korábbi adatok szerint a kampány során mintegy háromezer al-Kaida-tagot és a hadműveletekért felelős vezérek felét semlegesítették. Az al-Ka- ida valóságos állapotát, így Bin Laden sorsát is sűrű homály fedi. Legutóbb egy francia történész állt elő azzal a tézissel, hogy az afganisztáni, Tora Bora-i bombázások során súlyosan megsebesült Bin Laden 2001 végén meghalt, szervezete nem viselte el bal karjának amputálását. Amerikai és brit titkosszolgálati adatok szerint az al-Kaidának a globális hajsza ellenére sikerült újraszerveződnie - mindenekelőtt Indonéziában, Szaúd-Arábiában és Pakisztánban, ahol a terroristacsoportok élvezik a helyi radikális vallási vezetők támogatását is. A londoni székhelyű Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) a napokban nyilvánosságra hozott éves jelentése is úgy fogalmaz, hogy az új al-Kaida az eddigieknél sokkal álnokabb és veszélyesebb fenyegetést jelent. Az IISS szerint a szervezet a világ kilencven országában van jelen, s mintegy 18 ezer potenciális terrorista mozog a világban. Ezek között legalább kétezerre tehető azon elvakult hívek száma, akiket az elmúlt években különböző táborokban képeztek ki a dzsihádra, azaz a szent háborúra. Szakértők szerint az al-Kaida továbbra is kihasználja a globalizáció előnyeit, vagyis az internetet, a hordozható számítógépeket, az útlevél-hamisítást elősegítő digitális kép- és adatfeldolgozó berendezéseket, valamint a nemzetközi légi közlekedést. Az örök mozgásban lévő, virtuális jelenléthez valójában csak néhány, bomba- és pokolgépgyártásra szolgáló „biztos hely” kell, ilyesmit Pakisztánban, például Kara- csiban bőven találni. Az amerikaiak által irányított terrorhajsza következtében ugyan az elmúlt másfél évben sikerült 125 millió dollárnyi gyanús pénzt befagyasztani, a helyi radikális isz- lamista szervezetek készpénzben továbbra is beszednek dzsihád- hozzájárulásokat. Az IISS szerint Bin Ladennak és vezérkarának az internet segítségével, illetve az al-Dzsazira arab nyelvű hírtelevízión keresztül változatlanul sikerül mozgósítani híveiket, akik az erre kiképzett ügynököktől folyamatosan logisztikai-pénzügyi támogatást kapnak. Az al-Kaida vezérei meglehetős szabadságot engednek a bázisnak, amely a különböző országokban a helyi adottságok figyelembevételével, s a maga belátása szerint választja ki a célpontokat. A tavaly őszi báli és kenyai terrormerényletek is ezt a stratégiát igazolják. Az iraki háború annyi változást hozott, hogy a pártütő arab országok lakosai éppen úgy célpontokká váltak, mint a „hitetlen megszállónak” tekintett nyugatiak.
