Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)
2003-05-02 / 100. szám, péntek
iZÓ 2003. MÁJUS 2. Gondolat czkiewicz az akkori litvániai lengyel nemesi világ mintegy körképszerű megörökítésével saját kora nemességének akart példát szolgáltatni rörténeti tudat, a műélvezet vonzásában KISS JÓZSEF osztalgikus múltidé- I zés mai indíttatású I I hangvételét érzékel- hette a néző a nagy lengyel költő és drámaíró Adam Mickie- :z Pan Tadeusz című elbeszélő teményének filmreviteléből. •emekmű fiimi megjelenítése a /es rendező, Andrzej Wajda ne- íez fűződik, aki kiváltképp elis- :rést szerzett a romantikus igaz- ;keresést és a hiú remények irtefoszlását egyesítő lengyel ténelmi lelki alkat avatott ábrá- ásával. Egyébként a filmnek zvetlenül húsvét előtti, az ünnep >mbatjára időzített műsorra tűié is - a Magyar Televízió 1-es itornáján - alighanem az irodaialapmű és fiimi alakváltozata nti kifinomult érzékről vallott, ntha csak arra akart volna fi- elmeztetni, hogy a húsvéti ün- p' egyaránt módot ad a meditáló felé fordulásra és az örömszerző árakozás önfeledtségére. Mert a m hangulati alapfestésében ndkét hatáselem jelen van, az »dalmi ihletforrás és a filmrende- i megközelítés sajátos egymásba tüléseként. ajda számára az 1832-1834 kö- tt keletkezett romantikus neme- hőseposz, mely egyes értékelé- k szerint a lengyel irodalomban at nyitott a realista ábrázolásod felé, eszköz lett ahhoz, hogy vényt szerezzen a korabeli alko- i szándék és műélvezet egyfajta ai fogantatású kiteljesedésének, ickiewicz nagy ívű hőseposza a írizsi emigrációban született, tóvá a cári uralom elleni, 1830- m az orosz fennhatóság alá tarto- > Lengyel Királyság területén kitt felkelés leverése után távozott, szerző művének cselekményét »rabbi időszakba, a napóleoni há- »rúk idejébe helyezte. Az akkori vániai lengyel nemesi világ mint- jy körképszerű megörökítésével íját kora nemességének akart pél- át szolgáltatni. Az emigrációs onvágy, az elveszett haza utáni ígyakozás és a gyermekkori em- kek ihletésétől megszállva buzdí- >tta az újabb nemzedékeket a füg- stlenségi harc folytatására. Napó- :on oroszországi hadjárata haza- as támogatásra lelt a litvániai lengyel nemesség körében is, és elsimítani látszott a regionális érdek- ellentétekből fakadó konfliktusokat. A hazafias nemesi felbuzdulást az ifjú Tadeusz képviseli, akit Mickiewicz - jövőbe mutató koncepciója szellemében - kezdeményezőerővel ruház fel: a fiatal nemesi sarj felszabadítja jobbágyait. Egyébként a mickiewiczi hőseposzból ezt emeli ki az a minden valószínűség szerint egyedüli írás, mely az elmúlt évtizedekben Mic- kiewiczről a hazai magyar kisebbségi közegben megjelent. A szerző, Sas Andor 1955-ben az akkori ideológiai korszellemnek is eleget tett ezzel az Új Szó hasábjain, miközben értékes mozzanatokat elevenített fel Mickiewicznek az emigrációban kialakult, magyarokhoz fűződő kapcsolatairól. De milyen is az a napóleoni, Mickiewicz által megidézett lengyel nemesi világ? Szerb Antal világirodalomtörténete ad erről, magyar szemmel, felülmúlhatatlanul érzékletes képet: „Az emberek vadászattal, evés-ivással, gombaszedéssel töltik a bőséges időt, mindenki elnök, táblabíró, tárnokmester vagy valami szép hasonló címet hord, csak nemesek által lakott falvakat és csodálatos külpolitikai tájékozatlanságot látunk: mindez olyan otthonias.” Nem kétséges, hogy Szerb Antal itt magyarhonra utalt, azon sajnálkozva, hogy miért is nem választott Arany János korban közelebbi témát eposzaihoz, mert így a magyar nemesség szokásairól, erkölcseiről, jellegzetes típusairól is lenne kifejezésteljes magyar irodalmi látlelet. Szerb Antal nyilván Mickiewicz művészi ábrázolásmódjának azokra a jegyeire is gondolt, amelyeket egyaránt áthatott a meleg együttérzés és az ironikus bírálat. S ebből a szemszögből Mickiewicznek a léha semmittevést, ä '1széthúzást, önzést, családi perpatvarokat és értelmetlen háborúskodást célba vevő költői telitalálatai magyar alkotásokban és történelmi eseményekben is visszaköszönnek. Az eposz cselekményének középpontjában is családi viszálykodás áll. Két nemesi família viaskodik egymással az ősi vár omladozó falainak birtoklása miatt. Az ellenségeskedés végül is nevetséges hősi pózban megjelenített „megrohamozáshoz” vezet, ami aztán a közös ellenséggel, a beavatkozó orosz csapatokkal összefogva meg- béküléssel végződik. A magyar olvasó és néző számára óhatatlanul is felidéződnek a patópáli magatartás költői képei és fordulatai, a Beszterce ostroma című Mikszáth- regény tragikomikus főhősének, a középkori várúrként viselkedni akaró Pongrácz grófnak mulatságos cselekedetei, de ugyanígy Balassi Bálintnak a történetileg nagyon is hiteles villongásai a szomszéd birtokosokkal, erőszakos bevonulásának körülményei a pataki várba. Andrzej Wajda élt a filmrevitel stíluselemeinek alkotó erejű alkalmazásával, mely főként a lankás litván tájat poetikussá varázsolva a film egészének is alaphangot adó, szinte krúdys hangulatkeltéssel párosult. Mindebbe Boguslaw Linda alakításának jóvoltából még szinte freudi mélylélektani asszociációkat keltő, és kafkai bűntudatot felvillantó mozzanatok is belevetülnek, amikor a titokzatos vándorszerzetes halálos ágyán bevallja: valójában Tadeusz édesapja, aki egykoron hiúságból elkövetett gyilkosság miatt szánta rá magát a szerzetesi vezeklésre. A film befejező jelenetei, az ifjú Tadeusz menyegzőjének fergeteges színpompája már kissé a népszínművek érzelgősségével is határos. S talán mintha itt, ezen a ponton válna érzékelhetővé Andrzej Wajda mához szóló fiimi üzenete: a múlt a maga dicsőséges és ugyanakkor esendő mivoltával, kissé andalítóvá oldódva, szinte észrevétlenül késztethet sokkal értékesebb meditáló elmé- lyültségre, mint a szüntelen újat keresés rövid életű hozadéka a mai rohanó, megbolydult világban. Ilyesmi történhet velünk már rögtön a film végén, a népes szereplő- gárda feltüntetésekor. • Hirtelen eszünkbe juthat, szerepelt-e a lengyel-francia koprodukcióban litván színész. Ugyanis a 19. századi nagy lengyel regényíró, Sinkiewicz trilógiája első kötetének megfilmesítése során a lengyel történelmi tudatban gyűlöletesnek számító ukrán hejtmant, Bohdan Hmel- nickijt - akinek arcmása a mai Ukrajna öthrivnás bankjegyén szerepel - ukrán színész alakította. Vajon közrejátszott-e ebben, hogy Képkockák Andrzej Wajda Pan Tadeusz című filmjéből lengyel, litván, belorusz és ukrán történészek a rendszerváltás után közös vállalkozásban megkísérelték egymás történelmének párhuzamos feldolgozását, a közös vonásokat és az eltérő, konfliktusforrást jelentő értelmezések okainak egymással szembesített feltárását? Ezúttal, az 1999-ben készült film forgatása során ilyesfajta megfontolások nemigen merültek fel. Némi kesernyés közép-európai iróniával arra is gondolhatunk, hogy talán a huszadik századi lengyel-litván viszony valamiféle utórezgése hallatott itt, akaratlanul is, magáról. A két háború közötti Lengyelország és Litvánia között nemcsak a diplomáciai, hanem a postai összeköttetés is megszakadt. Litvániában tilos volt lengyel filmeket játszani, sőt olyanokat is, amelyekben lengyel színész szerepelt. Viszont a litvánok ősi fővárosában, a Lengyelországhoz került, lengyel többségű Vilniusban, lengyelül Wilnóban (a magyarok számára Vilna) a Stefan Báthory Egyetemnek egyetlen litván oktatója sem volt - közli Bojtár Endre Európa megrablása című könyvében. A litván és lengyel önmeghatározás nehézségeiről vall beszédesen á Vilnában felnőtt, Amerikában élő nagy lengyel költő, Czeslaw Milosz egyik esszéjében, mely a Kalligram Kiadó gondozásában Szülőhazáin, Európa címmel megjelent kötetbe is bekerült. Milosz az első világháború utáni, családokat is megosztó, egymással nemritkán szembeállító indentitásválasztás- sal kapcsolatban írja: „Amíg rokonunk Párizsban Litvánia ügyéért fáradozott, apám más utat választott: ő a lengyel utászok tiszti egyenruháját viselte.” A lengyel-litván állami együttélés és különválás akár tükörképe is lehetne a magyar-szlovák viszony fejlődés(Képarchívum) történetének. A lengyel szemlélet a soknemzetiségű lengyel-litván középkori államot kizárólag Lengyelországként igyekezett kezelni, viszont a 19. és 20. században kibontakozott litván nemzeti mozgalom mindazt, ami Litvánia területén lezajlott - az ellengyelese- dett nemességet is beleértve - litvánnak minősítette. így a litvánok számára a lengyel hősköltemény befejező felkiáltása, mely a filmben a zárójenetbe került - „Litvánia, hazám!” - valószínűleg legalábbis érzelemzavarokat vált ki. A kérdés csupán az, hogy az intellektuális elitet és a közgondolkodást összekötő szemlélet megteremtését, a kölcsönös közeledést szolgálva-e. Bízzunk a művészi leleményeknek a múltat mai közös művészi élménnyé nemesítő, és ugyanakkor elgondolkodásra késztető hatásában - magyar-szlovák viszonylatban is?! Jem csodálkozhatunk azon, hogy nemigen tudnak ma már tájékoztatást nyújtani a verseny fejlődéséről még azok sem, akik egykor talán közelebb álltak hozzá Mosztalgikus sorok a Kazinczy-napokról és a beszédversenyről JAKAB ISTVÁN lZ Új Szó kassai tudósítója, Juhász iatalin két cikkében is hiányolta a özelmúltban, hogy senkitől sem ud biztos adatokat kapni arra vo- latkozóan, hányadik országos (öntője zajlott az idén a szép ma- yar beszéd versenyének. Informá- iói szerint már túl lehet a döntő a legyvenedik évén. Mivel még né- lány évvel ezelőtt az Anyanyelvi arsaság elnökeként magam is észt vettem a Kazinczy-napok zervezésében, s a beszédverseny »rszágos döntőjének húsz éven át ;sűrielnöke voltam, emlékezetem s i rendelkezésemre álló feljegyzések alapján megpróbálok adatokat közrebocsátani a két fontos ren- iezvényről, amelyek - ha valami :soda nem történik - maguk is las- ;an már csak művelődéstörténe- ünknek lesznek szintén az adatai, észben a pénztelenség, részben az :mberi negatív viszonyulás miatt. 3edig hasznos két (végül már egy, cözös) rendezvénye (volt?) ez a élvidéki magyarság kulturális élesének, s rengeteg fáradságba került a kiépítése annak a rendszeriek, amelyet a kilencvenes évek /égére sikerült létrehoznunk. Nem s csodálkozhatunk ezért azon >em, hogy nemigen tudnak ma már tájékoztatást nyújtani a verseny fejlődéséről még azok sem, akik egykor talán közelebb álltak hozzá, hiszen ahhoz, hogy ismerjék a részleteket, több mint három évtizeden át figyelemmel kellett volna kísérniük a fejlődését, amely korántsem volt egyenes vonalú: tele volt zökkenőkkel, változásokkal; a pillanatnyi helyzethez való alkalmazkodások jellemezték. Minket, szervezőket egy cél vezetett: folyjon a verseny; megszűnnie nem szabad; mert ami nálunk egyszer megszűnik, azt nemigen lehet újra elindítani. A Kazinczy-napokról itt most csak dióhéjban közlök any- nyit, hogy 1967-ben indította el őket a Csemadok Központi Bizottsága, de két évet vesztegzár (kolerajárvány, valamint száj- és körömfájás) miatt ki kellett hagynunk, így a harmincadikat csak 1999-ben rendezték meg. (Az újabb - más rendezvényekkel összevont - Kazinczy-napok adatai talán már nem ismeretlenek.) A következőkben inkább a szép magyar beszéd versenyének fejlődésével foglalkozom részletesebben, mert erről kevesebbet tud a nyüvánosság, mint a Kazinczy-napokéról. Kezdetben az ún. kiejtési versenyeknek nem volt országos döntőjük. A „selejtezők” az oktatásügy keretében folytak osztály-, iskolai és járási versenyek formájában, s a kerületi versenyekkel fejeződtek be. A pozsonyi és a kassai kerületek rendezték ez utóbbi versenyeket, s a kassaihoz csatlakoztatták a besztercebányai kerület néhány magyar tannyelvű iskolájának győzteseit is. Már haladást jelentett az is, hogy később a kerületi versenyeket egy helyen: Őrsújfalun (a tábor területén) tartották, s ott a kerületi győztesek is vetélkedhettek egymással, tehát afféle rögtönzött országos döntőt is rendezhettünk. Ezek a versenyek egyrészt elszigetelten (közönség nélkül), másrészt eléggé visszhangtalanul zajlottak. Bennem vetődött fel az a gondolat, hogy legalább az országos döntőt a Kazin- czy-napokhoz kellene kapcsolnunk: a kettő jól kiegészítené egymást, s mindkettőnek nagyobb közönsége lenne. Persze a Csemadokot és a nyelvi szakbizottságot sem volt könnyű meggyőzni a társulás hasznosságáról. Többen attól tartottak, hogy a tanulók vetélkedőjét - amely akkor csak szövegtolmácsolásból állt - unalmasnak fogja tartani a nyelvészeti napok programja iránt érdeklődő közönség. Ezért a társulás óvatos közeledéssel kezdődött. 1979-ben már Kassán zajlott a döntő, de a Kazinczy-napok megnyitása előtti napon, csütörtökön, tehát egy kicsit különválasztva a nyelvművelő napok programjától (ennek nyilván az is oka lehetett, hogy a versenynek az oktatásügy volt a gazdája, szervezője, s mi csak a zsűriben nyújtottunk szakmai segítséget). Másnap, a Kazinczy-napok megnyitóján azonban már szerepelt két középiskolás győztes - két éven át csak így kapcsolódott össze a két rendezvény. 1981-ben már pénteken délután, a Kazinczy-napok délelőtti programja után zajlott le a verseny, vagyis ekkor lett szerves része az országos döntő a Kazinczy- napok programjának. Akkorra már a szövegtolmácsolás mellett helyet kapott a szövegalkotás is. Ekkor már láttuk: semmi ok az aggodalomra; sőt meglepő volt az érdeklődés. S ez nemcsak a színesebb versenyszám beiktatásával volt magyarázható, hanem azzal a ténnyel is, hogy a közönség nagyobb része pedagógus volt, akinek szakmájánál fogva sem lehetett közömbös a tanulók nyelvi-nyelvhasználati készsége, felkészültsége. Sokszor meg is lepte a bírálóbizottságot a spontán véleménynyilvánítás: a humoros, ötletes nyelvi megnyilatkozásokra felharsanó nevetés vagy a jól sikerült produkciók után felcsattanó taps. Néha még olyankor is előfordult ez, amikor a versenyző egy kis ügyeskedéssel már rég búcsút mondott a szövegalkotás megszabott témájának, amelyet csak alibinek választott, s azon mesterkedett, hogy az otthoni fogalmazásából magával hozott, a verseny témájával semmiféle összefüggést nem mutató szövegrészt „panelként” beépítse produkciójába. Hogy a pedagógusok is jót derültek a csínyen, sőt tapssal jutalmazták az ügyeskedést, az azt is mutatta, hogy ők úgy érzik, nem felelős tényezőként vannak itt jelen (ez az ügy a bírálóbizottság hatáskörébe tartozik most), hanem közönségként élvezik a tanulók talpraesettségét. De senki se gondolja, hogy felelőtlenül viszonyultak a tájékozatlansághoz! Felhangzott olykor a felháborodás moraja is soraikból, például akkor, amikor egy középiskolás Radnóti Miklósnak tulajdonította Petőfi ismert verssorát: „Itt születtem én ezen a tájon...” S kellő kritikával, néha a zsűrinél is szigorúbban értékelték a köznyelvi kiejtés elleni vétségeket. Általában a közönségszavazat eredménye sem tért el jelentősen a bírálóbizottságétól: rendszerint valamelyik helyezett kapta a közönségdíjat is. Mindez azt mutatja, hogy a hallgatóságot érdekli a szép magyar beszéd versenye. 1992-től egy harmadik versenyszámmal bővült a döntő: a középiskolások nyelvtani írásbeli feladatainak megoldásával. Erre azért volt szükség, mert már nemcsak itthon, hanem Magyarországon is versenyeztek a győztesek. Először csak mint vendégek szerepeltek a győri országos szövegtolmácsolási (kiejtési) döntőn, majd Sátoraljaújhelyre is meghívást kaptak: ott meg szövegalkotási és nyelvtani tájékozottsági verseny folyt. A magyarországi szervezőkkel való hosszas tárgyalások után elértük, hogy az ottani országos versenyek szabályzatát megváltoztassák, s győzteseinket ne vendégként, „szegény rokonként” kezeljék, hanem teljes jogú versenyzőként. így most már nem csupán könyvajándékot, hanem Kazinczy- érmet is szerezhetnek. A kassai döntő megszervezése sem volt mindig problémamentes. Krej- za József, az oktatási minisztérium illetékese zökkenőmentesen szervezte ezeket, de az ő halála után a minisztérium (minket nem szerető) urai és hölgyei felfigyeltek arra, hogy itt létezik egy magyar nyelvű verseny (amelynek nincs szlovák párhuzamos megfelelője), s nemcsak felelős szervezőt nem biztosítottak hozzá, hanem az erre tervezett pénzt is visszatartották. így 1997-ben a Csemadoknak kellett vállalnia a verseny költségeit, s az Anyanyelvi Társaságnak meg a lebonyolítás gondjait. Ugyanez ismétlődött meg 1998-ban is. Még szerencse, hogy a kassai ipariskola igazgatósága - Hlavácsné dr. Panykó Máriával az élen - felbecsülhetetlen segítséget nyújtott a verseny lefolytatásában. Legjobb tudomásom szerint újabban a verseny szervezése visszakerült a minisztériumhoz^ inkább a Kazinczy-napok megszervezése jelent gondot. Szubjektív megjegyzésként: meggyengült egészségi állapotom és korom (75 év) miatt nekem is ki kellett maradnom mindkét rendezvény szervezéséből. Visszatérve e cikk létrejöttének okához: a tudósító találgatásra alapozott közlését helyreigazítva, az egykori úttörő küzdelmek tanújaként kijelenthetem, nincs még negyven éve annak, hogy az országos döntőt megszerveztük. A kerületi versenyek keretében rögtönzött nem hivatalos országos döntőt esetleg 1978-ra lehet tenni, de a hivatalossá nyilvánított országos verseny 1979-ben indult meg Kassán. 2003-ban tehát a 25. országos döntőt bonyolították le. Anélkül, hogy valaki is tudta volna: jubileumi versenyről van szó. De ez nem baj. Az a fontos, hogy a folyamatosság ne szakadjon meg.
