Új Szó, 2003. május (56. évfolyam, 100-124. szám)
2003-05-02 / 100. szám, péntek
Gondolat ÚJ SZÓ 2003. MÁJ A kultúra szerteágazó és sokszínű lehetőségein belül elsősorban az irodalomnak van a legnagyobb kisugárzó szerepe a nemzeti önazonosság és a művészi értékközvetítés terén Az európaiság irodalmi kontextusa öbbször szóba kerül az utóbbi években a kisebbségi magyar irodalmak és az anyaországi irodalom viszonyának kérdése. A tisztázandók lényegének nagymértékben köze van az egység és a különbözőség tartalmi vonatkozásaihoz: az egység az irodalom nyelvi, etnikai, történelmi és kulturális sajátosságaiban, a különbözés a társadalmi feltételekben és egyéb kapcsolatrendszerben van. A kapcsolatok rendszere összetett alakulat és különböző hangsúlyokkal telített, így például a „kettős kötődés” elvét érvényesítő álláspont a státus megítélésében sokkal közelebb állónak érzi magát a valósághoz, mint az, amelyik a kisebbségek irodalmát a többségi nemzet irodalmához tartozónak tekinti. Van azonban olyan nézet is, amely azt vallja: azok a minősítések, melyek a kisebbségi irodalommal kapcsolatban, annak sajátossá tevőiként gyakran megfogalmazódnak - kettős kötődés, hídszerep, kultúraközvetítés stb. -, nem többek üres általánosságoknál. Nemcsak az egyéni vélekedések különbözőek, hanem a konkrét politikai és társadalmi tendenciák felerősödései és időszerűségei is nyomatékossá teszik az említett viszony- rendszer egyes részeit és annak hangsúlyait. A magyar nemzeti kisebbségek kötődéseit az említett meghatározottságokon túl egy harmadik összetevővel kell kiegészítenünk. Minden nemzeti kisebbség ui. egyrészt a többségi társadalomhoz, másrészt az anyanemzet kultúrájához kötődik, harmadrészt azonban a saját kisebbségi életének szellemiségéhez, lényegi meghatározó jegyéhez is kapcsolódik, azt képviseli. E hármas kötődés érvényesülő meghatározottsága hűen tükröződik vissza Kányádi Sándor egyik jellemzésében: „íme költészetünk leírása. Neve: romániai magyar költészet. Állampolgársága: román. Nemze- tisége-nyelve, hagyományai: magyar... Szülőanyja és dajkája: Erdély szellemi öröksége, az a szellem, melynek védőszárnyai alatt eddig is több komoly magyar, román és szász kulturális kezdeményezés vált valóra, s hagyott századokra visszamenően emléket, értéket maga után.” Fontos hangsúlyoznunk, hogy a magyar szellemiség általában mindig kifejezésre juttatta az emberi egyetemesség igényét, és tudatában volt annak, hogy az európaiságot a nemzeti kisebbségi önvédelem programjába is szervesen be kell építenie. Erdély magyar írói a kisebbségi létben hagyományosan egy magasabb rendű erkölcsiség - a „kisebbségi humanizmus” - kialakításának lehetőségét látták meg, mindezt azonban európai igényességgel kötötték össze: a szűkösebb erdélyi láthatárt egyetemes horizontok felé kívánták tágítani A szlovákiai magyar Fábry Zoltán életművének alaptétele a „vox humana” volt. Ebből ágazik a háborúellenesség, a forradalmiság, az antifasizmus és erkölcsi mérték, de ebből vezethető le a hagyományteremtő szándék, a valóságlátás és az európaiság igénye is. A kishitűség leküzdésére és veszélyérzete megszüntetésére Fábry a szlovákiai magyar kisebbség elé állította axiómáját: „Hazánk, Európa!” A ha- zátlanságot tudatosítva nagyobb összefüggéseket, egyetemes morált keresve jutott el Fábry az európaiság gondolatához: „Kicsinységünket túl kellett fokozni. Áz igényminimumból egyszerre igénymaximumba kellett átcsapni. Európa nem könnyítés. Európa a legnehezebb haza.” A stószi író számára a „Hazánk, Európa!” a kulturális és alkotói programot, az emberség vágyát és a szépség eszményét is jelentette, a magasabb szintet és nyitottságot, az önmegvalósítás szándékát és a közösségért tett, egyetemes célkitűzéseket. A KULTURÁLIS RÉGIÓK ESÉLYEI A közép-európai régió integrációs folyamata fokozatosan valósul meg a kontinens nyugati részének mintájára. Ennek következtében olyan folyamatok mennek majd végbe, amelyek az államhatárok megváltoztatása nélkül elősegítik a hagyományos (közös nyelven és közös történelmen alapuló) regionális összeköttetések megújulását, illetve egységesülését. A hagyományos európai (közép-európai) regionális struktúrák a történelem során nemzeti államok keretébe kerültek, melyek a társadalmi-politikai erők hatására többször is megváltoztak, nem véve figyelembe a régiók érdekeit. Ennek ellenére ezek az egységek mégis fennmaradtak, esetenként újraszerveződtek, illetve újraértelmeződtek. Míg az előző politikai rendszerben a kisebbségi magyar irodalmak viszonyrendszerén belül a társadalmi rend ideológiájának következtében a többségi nemzet kultúrájához, irodalmához fűződő kapcsolatot szorgalmazták, addig a ’89-es rendszerváltás óta szabadabban érvényesül a történelmi, nyelvi és kulturális alapon működő, az országhatárokat kevésbé figyelembe vevő regionális szellemiség és azonosság- tudat. Utalunk rá, hogy a magyar kulturális-irodalmi regionalitás a „trianoni kényszer”, illetve a második világháború és az 1956 utáni emigrációs hullám révén született meg. Ez Erdélyben (az ismert történelmi múlt miatt is) egyszerűbben, Csehszlovákiában és Jugoszláviában nehezebben és bonyolultabban ment végbe. A regionális szolgálat nemcsak a kisebbségi magyar írókban és költőkben tudatosult, hanem a magyarországi alkotók műveiben is megjelentek és mind fontosabb szerepet kaptak a történeti tájak (Dunántúl, Alföld). A kulturális regionalizmus támogatása a szélesebb értelmezhetősége miatt sem közömbös, mert vannak magyar-szlovák, magyar-román stb. régiók, amelyek összekötik a határ két oldalán lévő magyarságot és az adott régiókban élő minden népet. Hangsúlyozzuk újból: annál is inkább fontos ez a tény, mert a kulturális, szellemi régiók nem írhatók körül állami és közigazgatási határokkal. Továbbfűzve a gondolatot: nemcsak a magyar kultúra, nemcsak a Kárpát-medence integrációjában, hanem a közép-európai térség integrációs törekvéseiben is érvényesülhet a kulturális régiók szerepe, mivel feltételezhetően a szellem, a kultúra és a hagyomány alkotja ma is a nagyobb területi egységek szellemét. A tradicionális kulturális régiók az egész európai kontinens határáig is kiterjedhetnek, történeti jellegük nemcsak a múltból táplálkozik, hanem egyértelműen a jövőképet is jelenti. Nem véletlenül kap helyet és fontos szerepet a „régiók Európája” fogalom (és egyben program) az integrációs folyamatban, mert egyfelől az ún. „harmadik európai szint” (a régiók) figyelembevételét fogadja el a folyamat során, illetve az ehhez kapcsolódó döntéseknél az európai politika egy új vezérmotívumát jelöli. A KÖZÉP-EURÓPAI IRODALMI INTEGRÁCIÓS TÖREKVÉSEK ALAPJA A közép-európai régió integrációjának, illetve az egész térség regionalizációjának egyik legfontosabb hatóereje a kultúra, amely a nemzeti identitás meghatározó eleme és az együttműködés területe, hordozója. A kultúra szerteágazó és sokszínű lehetőségein belül elsősorban az irodalomnak van a legnagyobb kisugárzó szerepe a nemzeti önazonosság és a művészi, nyelvi értékközvetítés terén. Ebből adódóan egy szélesebb körben a régió nemzeti irodalmainak, egy szűkebb körben pedig (a nemzeti irodalmak keretén és szintjén belül) a kisebbségi irodalmaknak egy olyan stratéA regionális szolgálat nemcsak a kisebbségi magyar írókban és költőkben tudatosult, hanem a magyarországi alkotók műveiben is megjelentek és mind fontosabb szerepet kaptak a történeti tájak. giai értékű programot szükséges választaniuk és létrehozniuk, amely hatékonyan elősegíti az integrációs szintek megvalósítását. A közép-európai régió fogalma az irodalomban és a történelemben, pontosabban az összehasonlító irodalomtudományban, a nemzeti irodalmak és a világirodalom között található irodalomközi együtteseinek a megnevezése. A történelemtudományban az azonos vagy hasonló fejlődési típusba sorolható népek és nemzetek gyűjtőfogalma, egy nagy vonalakban geográfiailag is meghatározható területen. A közép-európai idea és a hozzátapadó gondolati - emotív töltet (Zentral-Europa, Mittel-Europa...) elsősorban tehát irodalmi és szellemi fogantatású volt, és nem politikai kezdeményezésre jött létre, bár áttételekkel a napi politikában is megjelent. A politika valójában - az említett szellemi genezisnél fogva - sohasem tudott a maga számára elfogadható indokokat és érveket kovácsolni a kultúra által felszínre hozott mozzanatokból és motívumokból, holott e régió művelődési és szellemi kapcsolatainak következetes kiépítése mindenekelőtt politikai rendezést igényelt volna. Ezáltal teremtődhetett volna meg a szellemi környezet intézményesített hálózata, amelyben a közép-európai térség hat és működik. A politikai realitások e vonatkozásban, beleértve az állami és kormánykezdeményezéseket, mindig elmaradtak a szellemtől, s ennélfogva a közép-európaiság sose kapta meg a politika támogatását. így szinte tünetszerűvé vált, hogy a Közép-Európa- problémát ismételten a kultúra, a tudomány és a szépirodalom különböző műfajai vetették fel és időszerűsítették. NYELVISÉG ÉS MORALITÁS VISZONYA Az egyetemes magyar irodalom részeinek egyik fontos létmódja az egymással folytatott dialógus. A kisebbségi magyar irodalmakban lényegében a ’70-es években történt meg az a kettőződés, amely - az individuális szabadságjegyében - az „önálló nyelvteremtés” igényével paradigmatikus változást indított el. A nyelviség gondolati alaphelyzetéből kiinduló esztétikai felfogás néhány évtized alatt (de az ezredvégre mindenképp) az alkotói szándékot és megvalósulást alaposan átértelmezte. Ezzel megváltozott az alkotásban megnyilvánuló szabadságeszmény felfogása is. A szabadság morális értékként való értelmezhetősége feltételezi, hogy a pluralista értékfelfogás nem jelentheti a szabadság határtalanságát. Másrészt: ameddig a társadalmiság interakciós terében funkciót kap az irodalom, addig a művészi (esztétikai) szándékú nyelvi cselekvés mindig etikai kategória is lesz. Példának okáért: ha a költészetet a világban funkcionáló művészi formájú emberi kommunikációs rendszerként értelmezzük, akkor mint ilyet nem kizárólag csak a „szépség” szempontjából fogjuk értékelni, hanem ezen túlmenően történetileg, gondolatilag és erkölcsileg meghatározott nyelvi (és egyéb percepciós) megnyilvánulásként is interpretáljuk. A kisebbségi magyar alkotóknál mindez hangsúlyos evidenciaként jelenik meg. Ez az alkotói attitűd nem alakít ki külön értelmezhető hierarchikus viszonyt esztétikum és morális magatartás között, hanem éppen ellenkezőleg: az etikai vernietet az esztétikai minőség nélkülözhetetlen összetevőjének tartja. A kommunikációs mozgást - az egyes kisebbségi magyar irodalmakon belül is - a szellemi és esztétikai kibontakozás elősegítőjeként értékelhetjük, az esetleg szembenálló „beszédmódok” egymásnak való feszülésének szintjén. A kisebbségi nyelvközpontúság és szö- vegelvűség eszméiben - a modern és posztmodern irodalomkoncepciókban - a nyelviség önmagára utaló értelme egzisztenciális önértékké emelkedhet, s a nyelv meghaladott eszköz-szerepének helyét a lét-szerep töltheti ki maradéktalanul. így jöhet létre az, hogy a kisebbségi nyelvben-lét virtuális teljessége a kisebbségi lét valóságát képezi le. Ez pedig nemhogy nem áll ellentétben a nemzeti nyelv sorsáért aggódó erkölcsiség irodalmi vetületeivel, hanem - akaratlanul is - megtámogatja az etnikai - nyelvi leépülésből következő felismeréseket. Egyes példák arról győzhetnek meg, hogy hiteltelenül hangzik minden nemzetféltő ethosz lekicsinylése és lebecsülése: a legkülönfélébb irányultságokat követő kisebbségi irodalmi művek - ha művésziek, árnyaltak és jelentékenyek -, a nyelvi játékok újfajta kísérletező formái, az irónia és a groteszk közegéből sem iktathatják ki a közösségi léttapasztalat és a sorskérdések jelentésrétegeit. Mindez értéktöbbletet jelent, mely gazdagítja az egyetemes magyar irodalmat is. ÚJ IRODALOMTÖRTÉNETI KORSZAK 1990 után - a jelek és tények alapján - új irodalomtörténeti korszak kezdődik a szlovákiai magyar irodalom életében. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy egy-egy új irodalmi korszak kijelölésével (NB: az irodalomtörténeti periodizációval) meggondoltan kell bánni, mivel lényegének meghatározásakor figyelembe kell venni az alkotás folyamatának öntörvényű sajátosságait, és meg kell különböztetni az alkotás folyamatában a művekben jelentkező változásokat, valamint magának az intézményrendszernek a változásait is szükséges feltérképezni. A szlovákiai magyar irodalmi és szellemi életnek ezeken a területeken is törlesztendő adósságai vannak. Újra kell értelmezni azt a kérdést, hogy a (kisebbségi) közösség és szabadság esztétikája között miért van feszültség, tudatosítva azt, hogy ebben a kisebbségi irodalomban is folyamatosan és hagyományosan valójában két alapvető irányzat jelenléte, olykor (elhallgatott, esetenként felszínre kerülő) konfrontációja észlelhető. Egyfelől egy olyan irányzaté, amelynek értékrendje központjában a nemzeti kisebbség, a közösség sorsa a meghatározó, másfelől egy olyan irányzaté, amely a személyiséget helyezi a centrumba. Nyilvánvalóan az óhajtott irodalmi harmónia csak akkor lehet igazi, ha az esztétikai többszólamúság maradéktalanul bontakozhat ki az egyes műfajokban, s tisztázódhat több nyitott kérdés, többek között az: vajon mindaz, ami újólag kezdődik jelenünkben - az összetartozás tudatának felerősödése -, milyen helyet kaphat a szlovákiai magyar irodalomban és magában az egyetemes magyar irodalomban. Vita alakulhat ki arról a feltevésről is, hogy a kisebbségi irodalom az anyaországihoz képest jóval egyneműbb, hiányzik belőle az értékek többszólamúsága és színessége. Külön - még az előző észrevételhez kapcsolódó - elemzés és értelmezés tárgya lehet, hogy a kisebbségi, regionális eszmények (felvidékiség, kisebbségi messianizmus, transzszilv; mus) pozitív, a megmaradást gáló morális hatásuk mellett gyan kerültek szembe olykor a lektív érdek, az irányzatosság telező” érvényét el nem ismerő tétikai szempontokkal, az ún. badelvű és személyiségközp irodalmi törekvésekkel. Másf vajon a szabadságesztétika vak kizárta és kizátja-e azt, amit r zeti kisebbségi etikának vagy e: tikának szoktak mondani, vág kötöttségeket? Hiányoljuk, hogy nem íródn; szlovákiai magyar irodalom szellemiség jelenlegi létállap és viszonyrendszerét fejtegeti jellemző tanulmányok. Alig al nak szakmai szemlék az utóbb tized szlovákiai magyar irodai nak eredményes íróiról, kezde nyezéseiről és legjobb műve Hiába a jó könyvek, az új köl prózaírók jelentkezése, ha mir túlzottan nagy csöndben törté Mire figyelnek a szerkesztők, ír nincs több recenzió, esszé és k ka a hazai magyar irodalom tér séről? Miért hiányzik a rendsz önzetlen szervezői kezdeményt és motiválás? Vajon igazuk 1< azoknak, akik azt állítják: ebb szempontból bizonyíthatóan 1 vezőbb volt a helyzet az elmúlt tizedek során, mivel az irodt rovatok szerkesztői nagyobb c adással figyeltek a hazai máj irodalomra, és ügyeltek arra, h minél több kiadványról jelet meg ismertető írás és vélemény Szükségét érezzük egy nemzeti szintű szakmai tanácskozás rr rendezésének, melyen hazai külföldi szakemberek átgom nák, tisztáznák a szlovákiai (fe déki) magyar irodalom történet vonatkozó premisszákat, helyt; és komplex képet alkotnának utóbbi évtizedek jelenségeiről legfontosabb törekvéseiről, ei ményeiről. Egy ilyen alkalom ai lehetőséget arra is, hogy a szlc kiai magyar költők, írók, kriti sok szemléletének elvi ala] ugyancsak értelmezést nyerjen Az utóbbi, közel két évtized szlo kiai magyar irodalmának törtéi és kritikai áttekintésére, megítc sére a jelenleg zajló magyar iroc mi integrációs törekvések miat szükség van. Az egyetemes mag (vagy az „egységes” magyar) i dalomról szóivá, jelenünkben n mindinkább kétségessé válik „egység” szorgalmazása, a nem tiségi kisebbségi magyar irodalo nak ui. nem az alá-fölé rende szabja meg az anyaországhoz v. viszonyát. Ennek szellemében ból mérlegelni kell a magyarors gi és a szlovákiai magyar irodalo illetve az összmagyar és a szlová ai magyar irodalom kapcsolatár jellemző és egyben meghatárc értékviszonyát. Minden irodák (műalkotás) újraértelmezi a sa hagyományait, s ezek az újraért mezések jelentik azokat az érti többleteket, amelyeket eo ipse magyarországi irodalmi (és ne zetjtudat a nemzetiségi kisebb: gektől kaphat. Természetesen fordítva is érvényes, mivel a n gyarországi hagyományértelme; sek is releváló erejűek lehetne! szlovákiai magyar írók és írói c: portosulások számára. A kisebbségi magyar irodalmak alakult összefüggésrendje, alap és kapcsolatai a legáltalánosa szinten is bizonyítják, hogy ezek irodalmak sokrétű, de nem máso rendű (irodalom)történeti képző mények. Meghatározó lényegü ben nem is függnek más irodaloi formációktól, nincsenek azokn (sem belsőleg, sem formálisa alárendelve, hanem relatívan ön; ló történelmi jelenségek, melye nek lehetnek/vannak programjai kísérleteik, sajátos (létükből ei dő) funkcióik és jellegzetes me nyilvánulásaik. Ezeknek a jegye nek a felismerése és adekvát érti mezése fejlődésüknek a záloga feltétele, egyben integrációs tőre véseiknek az alapja. A szerző a Bél Mátyás Tudomán egyetem Hungarisztika Tansz kének vezetője Lipcsey György: Elememlék I.
