Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)
2003-04-29 / 98. szám, kedd
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 29. KOMMENTÁR Közérzeti barométer PÁKOZDI GERTRÚD Szlovákiában tavaly átlagosan hét százalékkal növekedtek az órabérek. Ez kétségtelenül jó hír. Persze, attól függően, „honnét” nézzük. Mert, ugye, ha csak a környező országokhoz viszonyítva vizsgáljuk ezt a keresetnövekedési mutatót, arcunkról könnyen lehervadhat az elégedettség' mosolya. A transzformálódó országok között ugyanis már csak a balti országokban, Romániában és Bulgáriában alacsonyabbak az órabérek. Az olcsó és képzett munkaerőt kereső külföldi befektetők idecsábítása szempontjából ez talán nem is lenne olyan nagybaj, mindaddig, amíg az infláció elviselhető mértékű, s a keresetek meg a nyugdíjak úgy-ahogy követik ezt a növekedést. Az átlagkeresetek alakulásának régiók szerinti vizsgálata azonban olyan képet tükröz, amelyre mindenképpen oda kell figyelniük a hazai gazdaság fejlődésének ösztönzéséért felelős gazdaságpolitikusoknak. A nyugati és keleti országrészek közötti különbségek az átlagkeresetekben is megmutatkoznak. Főleg a gazdaságilag gyengébb térségekben él vissza a vállalatok jelentős része a munkavállalók kiszolgáltatottságával, és egyelőre nem is hajlik arra, hogy alkalmazottait jobban megfizesse. A keleti végeken az átlagórabér tavaly nem érte el a 80 koronát, míg a fővárosban 120 korona körüli ez a mutató. Elemzők szerint a munkanélküliség által leginkább sújtott térségekben az alacsony bérek növelésének esélye mindaddig jelentéktelen, amíg némely vállalatok adó- és járulékfizetési terhek nélkül, „zsebből fizetve” foglalkoztathatnak embereket, a szankcionálás különösebb veszélye nélkül. Amíg e téren nem következik be radikális fordulat, az ilyen „foglalkoztatáspolitikát” űző vállalatok azok munkadíját se emelik, akiket „bejelentetten” alkalmaznak. Márpedig az adó-, egészség- és oktatásügyi reformok áremelő hatása a többi árdrágító intézkedéssel együtt érezhetően a reáljövedelmek csökkenéséhez vezet. Még akkor is, ha a jegybank erélyesen őrzi a korona erejét. A munka-, szociális és családügyi minisztérium szerdán kormány elé kerülő jelentése szerint pedig jelentős ársokk vár a lakosságra az EU-hoz való csatlakozásunkat követően is. Erre ugyancsak fel kell készülni. Főképp azért, mert nyilvánvaló, hogy leginkább az olyan termékek és szolgáltatások ára drágul tovább, amelyek a gyengébb szociális helyzetűek és a nyugdíjasok esetében már most is a fő kiadási tételeket képezik. Az államnak tehát fel kell készülnie az említett rétegek jövedelmének megfelelő kompenzálására. Nem engedhető meg, hogy az elkerülhetetlen reformok megszorításait leginkább megérző rétegek az EU-hoz való csatlakozás után még lejjebb csússzanak. Némileg biztató, hogy a Kaníkék által elkészített szociális barométer rámutat, mi is vár az átlagkereseteket és átlagnyugdíjakat tekintve egyelőre jóval az uniós államok mögött kullogó lakosságra. Szívesen elhinnénk, hogy a jelentés azt jelzi, a további reformlépések során a kormány nem mellőzi teljesen a szociális szempontokat. JEGYZET Tanfolyamra kéne járni SZÁSZI ZOLTÁN A szomszéd morgott, vénségére (elmúlt 50 éves) átképző tanfolyamra kell járnia. Félig rokkant- nyugdíjas, azelőtt vasutas volt, mostanra semmi sem lett belőle. Van. Kosarat fonni tanul. Most már élvezi. Húsvétra már kor- bácskákat font néhány helyi szlovák legénykének. Mindenkire ráfér egy kis tanfolyam. Tanulni sohase késő. Jó volna illem- és táncórákat adni néhány politikusnak, ahol el- hangzana olyan tanács is, hogy hol, mikor, hogyan és mennyit szabad kampányolni. Mert ahogy nem való a sztriptíz temetésre kulturális programnak, úgy nem való a kampánybeszéd szavalóversenyre zárszónak. Ráadásul rossz szöveg, rosszul elmondva. Még szerencse, hogy a közönség járt illem- és tánciskolába, s nem fütyülte ki az illetékes elvtársat. Jaj, mit beszélek, az illetékes politikust. A közönség néhány tagja szíve baját és búját mondta el inkább. Hogy mi nincs. Hogy lassan pedagógusként inkább elmennek a kollégák Bécsbe takarítani. Merthogy egyetemista gyermekük van, és tandíj lesz, meg áremelések voltak. Meg jövőre is lesznek. Aztán azon töprengenek néhá- nyan, hogy hát kik is voltunk mi eddig. Afrikaiak nem lehettünk, bőrszínről nincs szó. Ázsiaiak sem vagyunk már, igaz néhány kis faluban még szép mongoloid, széles járomcsontú, kunosán fekete szemű menyecskék járnak vasárnap népviseltben templomba, de ez se igaz. Amerikáról szó se lehet, oda vízum kell, meg pénz, nekünk egyelőre egyik sincs, tehát amerikaiak sem lehetünk. Marad az európai. De hát eddig is itt éltünk. Csak a peremén. Hát ezután a közepe kéne a kalácsnak. Ahol a mazsola meg a túró van. Rágótanfolyamra kell járni. Meg esetleg nyalótanfolyamra. Hogy bejussunk. Berágjuk magunkat a mazsolához. Majdcsak a közepén találkozunk. Van, akit lenyelnek, van, aki hátulról küzdi fel magát. Van, aki meg még ezek után sem hajlandó önismereti tanfolyamra menni. Vargáknak nem kell csizmatalpaló tanfolyam, színésznek se pincér-szakács, ne adj’isten cukrászpék tanfolyam. Politikusnak, néhánynak, kell tánc- és illemóra. Meg retorika. TALLÓZÓ OROSZ SAJTÓ Orosz részről nem keltett nagy meglepetést az a hét végi közlés, hogy amerikai nyomozók Oszama bin La- dentől származó, Oroszországot fenyegető dokumentumot találtak. A világ első számú terroristája állítólag azt írta: eljött az ideje Oroszország megtámadásának. A Kommerszant Daüy című napilap arról számolt be, hogy az al-Kaida illegális gyémántkereskedelemből finanszírozza terrorakcióit. Az Izvesztyija szerint bin Laden egy közel-keleti bankon keresztül támogatta a csecsen szaka- dárokat, és még vizsgálatot is elrendelt, amikor felmerült a gyanú, hogy a hadurak saját céljaikra költik el a háborúra átutalt pénzt. A terrorszervezet vezetői is többször megfordultak a Kaukázusban. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a hét végén erősítette meg a The Washington Post című amerikai lapnak, hogy 1997-ben Dagesztán- ban elfogta az Oszama bin Laden személyes orvosának, jobb kezének és az al-Kaida főideológusának tartott Ajman al-Zavahirit. Az egykori miniszterelnök minden bizonnyal a konzervatív-liberális politikacsinálás egyik nagymestere volt Bethlen gróf és a Pick szalámi A Duna televízió eddig kiváló történelmi sorozata, a Vitatott személyiségek egy újabb rendkívül jelentős XX. századi magyar politikus objektív portréját rajzolta meg vasárnap este nézőinek. Gróf Bethlen Istvánét, aki 1921 és 1931 között miniszterelnök volt, s minden bizonnyal a konzervatív-liberális politikacsinálás egyik nagymestere. E. FEHÉR PÁL Bethlenről számtalan legenda élt pályafutásának csúcsán, a kortársak között éppen úgy, mint a hetvenkét éves korában a moszkvai Butirka börtönben méltatlanul bekövetkezett halála után. Az egyik legendára az említett tévéadásban Bethlen monográfusa, Romsics Ignác emlékeztetett. Eszerint a harmincas években két dolgot nem lehetett pontosan tudni Magyarországon: az egyik az volt, hogy nem ismerték, mit tartalmaz a Pick szalámi, a másik pedig: senki nem lehetett biztos, hogy mit forgat Bethlen a fejében. És mivel szovjet fogságáról semmi biztosat nem lehetett tudni, suttogva járta az a mese róla a negyvenes évek második felében, hogy Sztálin annyira tisztában volt tehetségével, hogy bizonyos magyarországi ügyekben véleményét kérte volna, sőt mintha kormányzati szerepet is szánt volna néki. Ez utóbbi legenda csupán arra a jellemző, hogy mennyire bízott a magyar társadalomjelentős része, a harmincas évek derekától, tehát politikai bukása után még a szociáldemokrácia egy része is Bethlen politikai zsenialitásában. Mert valójában, persze, Sztálin senkitől nem kért és főleg nem fogadott el tanácsot Magyarország ügyeiben, erről az országról és általában Közép-Európáról legfeljebb Churchill-lel tárgyalt, de őt is becsapta. Mégsem felesleges e legendák felemlegetése. Leginkább azért, mert emlékeztetnek Bethlen politikusi hitvallására, melyet nemegyszer elismételt: az elveket a realitásokhoz kell igazítani. Gróf Bethlen István volt az egyetlen olyan politikus a két világháború közötti Magyarországon, aki döntő szerephez jutva: nem romantikusan nagyravágyó, ám megalapozatlan célokat követett vagy vélt megvalósíthatónak, hanem volt bátorsága szembenézni a valósággal, és ehhez igazította politikáját. A történelem menetét nem tudta megváltoztatni, de a politikus személyes tisztességét megőrizte. Nem feledhető, hogy Bethlen István politikai pályafutását még a Monarchiában kezdte, tehát beleszületett egy olyan hatalmi státusba, amely egy soknemzetiségű országban a nagybirtok és egy európai hatalmi tekintély jellemzett. Eszmerendszere leginkább Tisza Istvánéhoz hasonlított, aki még az első világháború előtt úgy vélte: Bethlen akár utódja is lehetne, ha neki távoznia kellene a végrehajtó hatalom csúcsáról. Volt azonban egy lényeges különbség Tisza és Bethlen politikai eszközrendszere között. Tisza még az erő alkalmazására építhette kül- és belpolitikáját egyaránt, míg Bethlen tudatában volt a trianoni béke utáni ország erőtlenségének, ezért politikájának alapelve a kompromisszumok keresése lett. Bethlen - az 1918-19-es forradalmak után, amelyekkel soha egyetlen pillanatig nem értett egyet és mindent megtett azért, hogy megbukjanak - egy szétzilált országot akart konszolidálni, és elszigetelt helyzetéből kiemelni. „Udvarképessé” tenni Európában, ahol a húszas évek derekáig gyakorlatilag senki szóba nem állt vele, sőt azok a politikusok (például Bethlen kormányának első külügyminisztere, gróf Bánffy Miklós), akik - hozzá hasonlóan - világosan észlelték, hogy a „ferencjóskai békeidők” soha vissza nem térnek, sokáig eleve bukásra ítéltettek. Bethlennek, természetesen, nem voltak demokratikus hajlamai: fenn akarta tartani a nagybirtokrendszert, esküdt ellensége volt az általános, titkos és egyenlő választójognak, veszélyesnek tartotta a munkásság és általában a baloldal politikai szereplését, s Trianon revíziójára számított. Ugyanakkor azt pontosan értette, hogy Európa demokratikus átalakuláson ment át, hogy nemr lehet úgy politizálni, mint 1914 előtt, ha bizonyos feudális kellékekhez ragaszkodott is. Bethlen volt a két világháború közötti vezető politikusok közül az egyetlen, aki végzetesnek tartotta, ha az országot a szélsőjobboldallal való szövetségben, illetve ilyen eszközök alkalmazásával konszolidálBethlen István politikai pályafutását még a Monarchiában kezdte. ják. Erre sok hajlandóság volt Horthy kormányzóban, akinek or- száglása addig lehetett sikeres, amíg hallgatott Bethlen tanácsaira. Az 1931-es világgazdasági válság nemcsak a gazdaságüag éppen-ép- pen talpra állt Magyarországot rázta meg, hanem az Egyesült Államokat is, Európának Magyarországtól jóval erősebb államait is, például Csehszlovákiát. Bethlennek ekkor a kormányzó, valamint az addigi politikai társ (barátnak aligha volt nevezhető, mivel Bethlennek nem is voltak barátai), Gömbös Gyula azt tanácsolja: vezessen be rendkívüli állapotot, fejlessze fel a hadiipart, és a tömeghangulat „levezetése” érdekében a szélsőjobbnak kedvező törvényeket hajszoljon keresztül a parlamentben. Lényegében azt az „orvosságot” ajánlották számára, amely Németországban Hitler uralmához, a szövetségesnek tekintett Olaszországban pedig Mussolini hatalmának teljes radikalizálódásához vezetett. Bethlen azonban konzervatív politikus volt, és a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatta a fasiszta diktatúra bevezetéséhez. Inkább távozott a hatalomból. És érdekes változás: amíg miniszterelnökként legveszélyesebb ellenfeleinek a liberális polgárságot, illetve a szociáldemokráciát, valamint a szervezett munkásságot tartotta, 1931 után éppen ezekhez a politikai erőkhöz közeledett és tőlük remélte, hogy az országot visszatarthatja a radikális jobbra sodródástól. Mint tudjuk, Gömbös Gyula egyik első dolga volt levizitálni Hitlernél, s csak hirtelen és viszonylag korai halála volt az akadálya, hogy nem lett belőle amolyan fiók-Hit- ler vagy fiók-Mussolini. Bethlen ugyan még egy ideig egyszerű képviselőként is politikacsináló maradhatott, de Horthy már inkább hallgatott a jobboldal felé kacsingató, azok segítségére igényt tartó utódaira. Bethlen az egyetlen olyan elsővonalbeli politikus, aki nem hajlandó megszavazni a faji törvényeket, és a német-olasz orientáció helyett egyértelműen az angolszász hatalmak felé való tájékozódást szorgalmazta, tudatában annak, hogy sem a korábbi szövetséges, Mussolini, sem a mindig utált Hitler ezt nehezményezné. A trianoni béke revíziójára irányuló külpolitikát ő kezdeményezte (más külpolitika az akkori Magyarországon eleve elképzelhetetlen lett volna), de azt roppant veszélyesnek tartotta, hogy ez a változás európai legitimáció nélkül, csak Hitler kegyelméből jöjjön létre. Igaza lett. Az már semmit sem segített, hogy személy szerint is ellenezte az ország belépését a második világháborúba. Ez már csak dokumentálta, hogy Bethlen nagyjából ugyanazt az utat járta be a realitások és az ország valós helyzetének, érdekrendszerének felismerésében, mint Bajcsy-Zsilinszky Endre. Franciaország, Németország, Belgium és Luxemburg ma csúcsértekezletet tart Brüsszelben a közös európai biztonsági és védelmi politika gyorsabb kibontakoztatásáról Négy kormány kezdeményez, programot ad, s várja a többiek csatlakozását ÖSSZEFOGLALÓ A közös európai védelmi politika fejlesztéséről ma tartandó brüsszeli négyes csúcsértekezlet nem irányul sem a NATO, sem az Egyesült Államok ellen - mondta az értekezlet kezdeményezője és házigazdája, Guy Verhofstadt belga miniszterelnök. A balközép kormányhoz közel álló Le Soirnak adott interjúban Verhofstadt kifejtette, hogy Francia- ország, Németország, Belgium és Luxemburg célja a csúcstalálkozóval megindítani az Európai Unió országai közös biztonsági és védelmi politikájának gyorsabb kibontakoztatását a megerősített együttműködés formájában - azaz néhány ország kezdeményez, programot ad, és várja a többiek csatlakozását. A belga kormányfő emlékeztet: ő már tavaly júliusban levélben hívta fel a többi tizennégy tagország kormányfőjének figyelmét, hogy lehetetlen összehangolt külpolitikát folytatni összehangolt védelem nélkül, s most már ideje áttérni a tanácskozásokról a cselekvésre. A nyugati szövetségben lezajlott iraki válság még jobban kidomborította ezt a felismerést: ha Európának nincs összehangolt kül- és védelmi politikája, nem tud számottevő szerepet játszani a világpolitikában. Verhofstadt aláhúzta, hogy új értelmet és lendületet kell adni a NATO- nak, méghozzá úgy, hogy az erős amerikai pillér mellé fel kell fejleszteni egy erős európai pillért. Á négyes csúcson három témával foglalkoznak: az első az európai védelem fogalma és kialakítása a megerősített együttműködés formájában, továbbá kapcsolata a NATO-val. Másodszor: néhány feladat kijelölése, például közös európai fegyverzetbeszerzési ügynökség létrehozása; közös kiképzések, sőt akár közös európai parancsnokság kialakítása. Végül: felhívás a többi tagországhoz, hogy csatlakozzanak e tervekhez. Verhofstadt szerint az EU és elődei mindig így haladtak előre az Európai Szén- és Acélközösségtől a közös mezőgazdaságon át a közös pénz megteremtéséig. Nem válaszolt egyenesen arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartanak-e közös európai védelmi politikát Nagy-Britannia nélkül, de reményét fejezte ki, hogy London is csatlakozni fog tervükhöz, miként a közös pénzrendszerhez is. Össze kell fogni az erőket már csak azért is, mert az EU országai fele annyit költenek védelmükre, mint az Egyesült Államok, de csak az amerikai védelem hatékonyságának 10 százalékát kapják érte, mert mind ugyanazt csinálják külön-külön. A belga kormányfő még azt is reméli, hogy egy összehangolt védelmi politika előmozdíthatja a közös külpolitika kialakítását is: „Ha van európai védelem, akár a NATO részeként is, akkor kénytelenek leszünk közös stratégiai koncepciókat és elemzéseket végezni. Ha lett volna ilyen védelmünk, biztos vagyok benne, hogy jóval hamarabb kezdtünk volna Irakról beszélni, hogy együtt alakítsunk ki stratégiát” - véli. A belga kormányfő azt reméli, hogy az EU országai távlatilag túllépnek a válságkezelés szerény katonai céljain, és létrehoznak egy több ezres létszámú európai gyorsan bevethető egységet - de mindezt az amerikaiakkal összehangolva. A Le Soir rámutat, hogy a négyek találkozóját erős ellenérzések kísérik, s a tagországok ugyanúgy oszlanak meg, mint az iraki kérdésben. Nagy-Britannia, Spanyolország, Olaszország és Hollandia azt is megakadályozta, hogy az EU görög elnöksége akár megfigyelőként képviseltesse magát az értekezleten. A konzervatív amerikai The Wall Street Journal (WSJE) európai kiadása vezércikkében azt írta, hogy az összejövetel az iraki ügyben vesztesek találkozója lesz, amiből a két nagyobb már szívesen kihátrálna. Az uniós országok többsége szemében az EU és az Egyesült Államok közös értékeken alapuló szövetséget alkot, és Európa nem kíván versengő hatalomként szembefordulni az Egyesült Államokkal. „Franciaország és Belgium sokat vesztett befolyásából Washingtonban, és amerikai megtorlás fenyegeti őket” - írta a WSJE. (m)- Csak nem vagy politikus, hogy ennyit szabálytalankodsz? (Peter Gossányi rajza)
