Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)
2003-04-02 / 77. szám, szerda
Riport ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 2. A negyvenkét fiatal családból tizennyolcnak lejárt a bérleti szerződése, ki kellene költözniük a városi épületből, sorsukról holnap döntenek a galántai városatyák Nem sikerült elrugaszkodniuk a rajtlakásokból A garzonlakásba egy zseb- kendőnyi előszobán keresztül lehet belépni, az előszoba mellett egy pici fürdőszoba, de egyébként a konyha, a nappali és a háló ugyanabban a helyiségben van. Ez egy négytagú család otthona. Két kisgyerekkel lakik itt egy fiatal házaspár, mégis tisztaság és példás rend fogadja a belépőt. GAÁL LÁSZLÓ A szobát egy szekrénysorral választották ketté, a mögött van a gyerekek kuckója, emeletes faágyakkal, hogy kevesebb helyet foglaljon. Több ágy nincs is a szobában, a szülőknek az éjjelre széthúzható kanapé szolgál hitvesi ágyul. Mégsem az a legnagyobb gondjuk az itt élőknek, hogy kicsi a hely, hanem az, hogy ez is csak átmeneti állapot: a várostól öt évre kapták bérbe a garzont, ez alatt az idő alatt találniuk kell valamilyen más lakást. Hogy hogyan, arról az itt lakóknak fogalmuk sincs. KINCSET ÉRŐ GARZON A garzonlakás Galántán, a Hodská u. 1645/71 cím alatt található városi bérház 42 lakásának egyike. A ház öt évvel ezelőtt épült, és a lakásokat úgynevezett rajtlakásoknak szánta a város - olyan fiatal családoknak adták bérbe, akik másutt nem tudtak lakáshoz jutni. A szerződés szerint a lakások öt évre bé- relhetőek, miközben a bérlők kötelezték magukat, hogy az öt év alatt szereznek más lakást, a rajdakást pedig más fiatal családoknak engedik át. A 42 család közül ez 18-nak nem sikerült. Ma is a szóban forgó bérházban laknak, tulajdonképpen minden jogalap nélkül, hiszen 2002. szeptember 30-án lejárt a bérieti szerződésük. A városi ön- kormányzattól kérték a szerződés megújítását, ám a városi képviselő- testület a legutóbbi, február 25- diki ülésén nem jutott dűlőre az ügyben. A holnapi ülésen dől majd el a jogtalanul” itt lakók sorsa: megújítják-e a szerződésüket, vagy kilakoltatják őket. „Ha tisztán jogi szempontból nézzük a dolgot, mivel a bérletei szerződés tavaly szeptemberben lejárt, a város kilakoltathatná a jogalap nélkül ott lakókat, és még póüakásokat sem lenne köteles biztosítani a számukra” - ismerteti a tényeket Miroslav Psota, a Galántai Városi Hivatal elöljárója. A város azonban nem akart mindjárt ilyen drasztikus eszközhöz nyúlni, hanem megbízta a Bysprav városi lakáskezelő vállalatot, vizsgálja meg az említett családok helyzetét. Ennek alapján az áprilisi testületi ülésen a polgár- mester olyan javaslatot terjeszt majd a képviselők elé, hogy, a város további két évre, 2004. szeptember 30-ig kössön bérleti szerződést a 18 család közül azokkal, akiknek nincsenek tartozásaik a várossal szemben. Mert a 18 közül 5 családnak nemcsak, hogy lejárt a bérleti szerződése, hanem még lakbérhátralékuk is van, emellett az energia- és a vízdíjat sem fizették be. A legnagyobb adósság mintegy nyolcezer korona, a többiek három- négyezer koronával tartoznak. Ha az április 3-diki testületi ülésig megtérítik tartozásukat, ugyanúgy megújíthatják a szerződésüket mint a többieknek - persze, ha a városatyák megszavazzák az előterjesztett javaslatot-, ellenkező esetben a város bírósági úton is kérheti eltávolításukat a lakásból. Az említett 42 lakás többi 24 lakójának még a szerződés lejárta előtt sikerült más lakást találnia, és az ő helyükbe jött új lakókkal a város ismét meghatározott időre, 2007. szeptember 30-ig szóló szerződést kötött. ESÉLYÜK SINCS MÁSIK LAKÁSRA A rajtlakásoknak helyet adó városszéli négyszintes bérházban találomra szólítottam meg egy folyosón dohányzó fiatalembert. A 36 éves Roman Dasko ugyan nem tartozik a jogtalan” lakáshasználók közé, 2007-ig tart a bérleti szerződése, de nagyon jól tudja, mit jelent az, ha ki kell költözni a lakásból. „Tizenöt évet dolgoztam a pozsonyi Dimitrovkában, egyszobás Daskóék kisebbik, óvodás gyereke valószínűleg néhány évig még iskolába is ebből a házból fog járni (Szőcs Hajnalka felvétele) üzemi lakásban laktunk a feleségemmel és két gyerekkel, de a munkavégzés következtében megbetegedtem, nem dolgozhattam tovább az üzemben, elbocsátottak. Két évvel ezelőtt az üzemi lakásból is távoznunk kellett, mert már nem voltam alkalmazott, csak úgy maradhattunk volna ott, ha két héten belül 400 ezer koronáért megvásároljuk a lakást. Ezt, persze nem tudtam kifizetni, és ha nem jövünk el onnan, a biztonsági szolgálat erőszakkal lakoltatott volna ki. Az állandó lakhelyem szerencsére Galántán volt, mert innen származom, így bejelentkezhettem ebbe a bérlakásba” - meséli el történetét. Azóta a négytagú család, egy tízéves kislánnyal és az óvodás fiúval egy garzonlakásban él, egyetlen szobában, ahova a konyhai berendezést már maguk szereltették fel, mert a helységben csak egy mosogató volt. A gyerekek emeletes ágyban alszanak, a felnőttek éjjelre a napközben ülőalkalmatosságként szolgáló kanapét alakítják át ágy- gyá. Mindezért a lakbérrel, a víz- és fűtési díjjal együtt havi 2770 koronát fizetnek. Az apa és az anya is dolgozik - habár a családfő már hosszabb ideje betegszabadságon van - mindkettőjük munkahelye Pozsonyban van, úgyhogy havonta több mint négyezer koronát csak az utazásra kénytelenek költeni. Emellett lakástakarékosságra nem jut pénz. A családfőnek fogalma sincs, mihez kezdenek majd, ha lejár az itteni bérleti szerződésük: ,Állítom, hogy az itt lakók több mint 90 százalékának nem lesz hová költöznie. Nem tudunk félmillió koronát szerezni, hogy kétszobás lakást vegyünk. Sőt akkorra biztosan jóval drágábbak lesznek a lakások.” A házban több lakót is megszólítottam, de többen nem akartak nyilatkozni. Takács Ernőné annyit árult el, hogy ők is azon 18 család közé tartoznak, akiknek már el kellett volna hagyniuk az épületet. Most kényszerhelyzetben vannak, a férjével és a két kisgyerekkel kénytelenek a szüleikhez költözni. Egy másik lakásban a csöngetésre egy fiatalember nyitott ajtót. Nevét nem akarta elárulni, de elmondta, nekik ugyancsak lejárt a bérleti szerződésük, de tatozásuk nincs a várossal szemben, a lakbért rendesen fizetik. Ő sem tudja elképzelni mihez kezdenek, ha ki kell költözniük. Még arra sincs kilátás, hogy a szülők fogadják be őket. Éppen ezért nagyon hálás lenne, ha a város megújítaná bérleti szerződésüket. UGRÓDESZKA Olyan lakóval nem sikerült beszélnem, akinek tartozása van a lakáskezelővel szemben. Hogy az ő sorsuk mi lesz, ha nem fizetnek, azt nehéz megmondani. Most mindannyian kíváncsian váiják a városi képviselő-testület döntését. Annak idején azzal a céllal épültek ezek a kicsi, kényelmesnek nem éppen mondható lakások, hogy ugródeszkául szolgáljanak a fiatal házasoknak, hogy mire a gyerekek felcseperednek, jobb lakáshoz jussanak. Sajnos, az elrugaszkodás nem mindenkinek sikerült. Az 1990-es önállósulás visszaadta a lakosság önbecsülését és újra tapasztalható az az egészséges lokálpatriotizmus, amely a helybeliek lelkületét korábban is meghatározta Ipolyfödémes hatvan évvel az ipolysági éhségmenet után Molnár László polgármester a tájház előtt SOÓKY LÁSZLÓ Ipolyfödémes korábban a Palásthoz közeli Kotyinka völgyben terült el, ahol romjaiban még ma is megtalálható egy román stílusban épült templom és kápolna. A községet Terra Fedemes néven egy 1259-ből származó okirat említi először, ugyanebben az időszakban Fedemus alakban is említik és 1350-től egyházashelyként tartják nyilván. Jelenlegi helyére vélhetően a tatárdúlás következményeként költözött át a lakosság. A hozzáférhető adatokból kiderül, hogy a történelme folyamán az itt élő emberek száma jelentősen ingadozott, például az 1940-es összeírás szerint a településnek 709 lakosa volt, de 1828-ban is, amikor 462 lelket számláltak, többen éltek Ipolyfödémesen mint ma, mivel a jelenlegi lakosok száma nem éri el a négyszázat. Ipolyfödémest az akkori helyi nemzeti bizottságán keresztül a központosítási őrület 1980-ban Palásthoz csatolta, s csak a rendszerváltás után, 1990. június 1-től nyerte vissza önállóságát, és választott önkormányzatot. Önérzetes, a tisztességükre sokat adó emberek éltek itt mindig, erre utal például az 1933-as éhségmenet, amikor a munkalehetőségek megszűnése miatti tiltakozásul Ipolyságra vonultak a födémesiek. Molnár László polgármester elmondta, az 1990-es újbóli önállósulás visszaadta a lakosság önbecsülését és újra tapasztalható az az egészséges lokálpatriotizmus, amely a helybeliek lelkületét, életvitelét korábban is meghatározta. Más kérdés, hogy milyen állapotban kapták vissza a falut, hiszen a központosítás nem csupán az emberek magatartásformájára, de a falu állagára is rányomta bélyegét. Ez az időszak volt az, amikor elindult a lakosság fogyása, s úgy tűnik, hogy ez a folyamat már megállíthatatlan. Nem csupán az elhalálozások és a születések száma között mutatkozik különbség, de az utóbbi időben egyre ijesztőbb tünet is tapasztalható Ipolyfödémesen, de a közeli és távoli környéken is, tételesen, hogy a településeken maradt fiatalok nem házasodnak, nem alapítanak családot. A polgármester minden megnyilvánulásából kitűnik, hogy a gondjaira bízott település jövőjét illetően nem táplál hiú reményeket. Szerinte a törvényalkotók abbéli igyekezetükben, hogy kiszolgálják az EU-s elvárásokat, számos olyan törvényt hoztak, amelyek hátrányt jelentenek az önkormányzatok számára. Példaként a hulladékgazdálkodásról szóló törvényt említi, melynek előírásai ugyan megközelítik az uniós gyakorlatot, a honi körülmények között viszont nem működnek. Tíz faluval közösen létesítettek egy hulladéklerakó telepet Palást község közigazgatási területén, melynek élettartamát 2016-ig határozták meg, s most kiderült, hogy az újabban hatályos hulladék-gazdálkodási törvény más mutatókat határoz meg, melyek értelmében a szeméttelepet 2008-ban be kell zárni, illetve olyan új beruházásokkal kellene kiegészíteni, amelyek által megfelelne az uniós előírásoknak. Az alapvető problémát az okozza, hogy a törvény mellé nem tették oda azt a pénzcsomagot, amely az üzemeltetési módosítást lehetővé tenné. Ugyanakkor az a körülmény sem elhanyagolható, hogy a hulladékgazdálkodás, valamint a környezet- és természetvédelem egyazon minisztérium hatáskörébe tartozik, s a hivatalnokoknak a két kérdéskört illetően más és más az álláspontjuk. Lényegében ugyanez a helyzet a szelektált hulladékgyűjA háttérben a szeméttelep tés területén is, mivel az állam még azelőtt helyez hatályba törvényeket, mielőtt megteremtené a körülményeket a törvény végrehajtására. Egy ilyen kis településen, mint Ipolyfödémes nem jelentene különösebb gondot - mint, ahogy jelenleg is működik - az üveg, a műanyag flakonok vagy a szerves hulladék szétválasztása, összegyűjtése s időszakos tárolása, ugyanakkor az állam nem oldotta meg a hulladék újbóli felhasználásának, vagy megsemmisítésének a kérdését. Most például több mint háromszáz zsák összegyűjtött műanyag flakont tárolnak a tűzoltószertárban. Más kategóriában ugyan, de nagyjából ilyen a helyzet az elmúlt év derekán átvett iskolákra és óvodákra vonatkozó hatáskörökkel is, hiszen nemes gondolat az, hogy az oktatási intézmények az önkormányzatok hatáskörébe kerültek, csakhogy az állam 25-30 éven keresztül megfeledkezett az épületek állagának felújításáról, s amit Ipolyfödémes is megörökölt, inkább megoldhatatlan gondot, mint felhőtlen örömet jelent mind a falunak, mind az elöljáróságnak. Molnár László az iskolával kapcsolatban elmondta, a negyedik osztály befejezése után a gyerekek ingázókká válnak, ki Paláston, ki Ipolyságon végzi el a felsőbb évfolyamokat, ami a jövőt tekintve any- nyit jelent, hogy zömükben elvesznek a falu számára. A helyben található munkalehetőségekkel kapcsolatban a polgár- mester elmondta, a faluban működik egy mézestortalap-sütöde, ahol tizenöt embert alkalmaznak, s a hazai piacon túl Csehországba és Magyarországra is szállítanak. A mezőgazdaság átalakulóban van, korábban a palásti mezőgazdasági szövetkezethez tartoztak, mely tönkrement, az Ipolyfödémes köz- igazgatási területén található épületeket a végrehajtótól a zsemberi szövetkezet vásárolta meg, ahol juhtenyésztéssel kívánnak foglalkozni, hiszen a község határa más jellegű termelésre kevésbé alkalmas. Mivel a vadászat szorosan kötődik az erdő- és földműveléshez, azt is megtudtuk, hogy a zsem- beriek a földbérleti szerződések részévé tették a vadászati jogot is, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Lévai járás talán legjobb vadászterületén nem a helybéliek alakítanak ki vadászterületet. Ez nem csupán sport- és környezetvédelmi szempontból figyelemre méltó, mivel a vendégvadásztatás kapcsán jelentős anyagi vetülettel is bír. A vadásztársaság mellett bíztató eredményeket ér el a sport- szervezet, ezen belül a futballcsapat. A sportszervezet mellett figyelmet érdemel a cserkészcsapat, mely azon túl, hogy tiszteket nevel, messziről is ide vonzza a táborozó cserkészeket. A polgármester számos kollégájával ellentétben a községe jövőjét figyelembe véve nem lelkesedik különösebben az EU- csatlakozás miatt, úgy vélekedik, belátható időn belül azokat a követelményeket, amelyeket az uniós csatlakozás állít a községek elé, .nem tudják teljesíteni, különös tekintettel a közigazgatási és a környezetvédelmi előírásokra. Honi törvényekben ugyan nincs hiány, minden „le van papírozva”, csak éppen semmi nem működik, mivel a közigazgatás területén még ma sem a szakembereké, hanem a hivatalnokoké a főszerep, s ennek szinte természetes velejárója a klientelizmus. Példaként egy biológiai szennyvíztisztítót említ, amelyet működés közben Ausztria több tartományában is megfigyelt, s úgy vélte, Ipolyfödémesen is használható lenne, hiszen hatásfoka rendkívül magas, ugyanakkor nem igényel olyan jelentős beruházást, mint egy központi szennyvíztisztító. A sógorok csodálkoztak, hogy ezt a szlovákiai (!) találmányt idehaza nem ismerik, s nem is alkalmazzák, holott a kemény német körülmények között egy éven át tesztelték, mielőtt Ausztriában működtetési engedélyt kapott volna. Megkereste a pozsonyi gyártót, akivel megegyezett, hogy kidolgozza a községre vonatkozó tervezetet. A lévai környezetvédelmi hivatalban közölték a polgármesterrel, hogy „amíg ők ebben a hivatalban lesznek, addig ez a szennyvíztisztítási rendszer itt működni nem fog”. Indoklásuk szerint ugyanis ez a módszer nem megbízható, s azonnal felhívták a figyelmét egy másik gyártótól származó biológiai tisztítóberendezésre, melyre esetleg még pénzt is lehetne találni. Mivel az eredeti tervezetet nem fogadták el, kész tervezet híján most nincs más lehetőségük, mint várni, esetleg évtizedeket, a szennyvíz pedig csordogál - jobb híján - a patakba. (Dömötör Ede felvételei) A szlovákiai magyar vidék közgondolkodásában előkelő helyre került vidéki turizmussal kapcsolatban kifejtette, ők 1992 óta foglalkoznak a kérdéssel, azóta országos viszonylatban már számtalan tervezet elkészült a nyugati turisták beözönléséről, a valóságban viszont elenyésző számú nyugati turista jött Hont és Gömör vármegye kies területeire, s tömeges bevándorlásuk a közeljövőben sem várható. Magyarország ezen a téren is legalább tíz évvel előttünk jár, ők most távolítják el azokat a hiányosságokat, amelyeket mi itt még fel sem térképeztünk. Vendégeket csak akkor várhatunk jó szívvel - mondja Molnár László -, ha rendben tudjuk tartani a portáinkat, a falunkat, s gyökeresen megváltozik a gondolkodásmódunk, életvitelünk, amihez még rengeteg idő kell. Ipolypásztón ugyanúgy, mint a déli vonal magyar falvaiban harminc százalék fölötti a munkanélküliség, nem indítottak éhségmenetet a főváros felé, mert vágyak között ugyan szerepel az EU-s életszínvonal elérése, de két lábbal állnak a földön.
