Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)
2003-04-11 / 85. szám, péntek
14 Kitekintő ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 11. Az iraki vegyi fegyverek többsége valamint a mérgesgázgyártó berendezések hetven százaléka német eredetű; több polgári eljárás is indult a gyártó cégek ellen Németország volt Bagdad titkos favoritja? Az iraki frontra tartanak a teherszállító repülőgépek a németországi Ramstein légibázisáról (Reuters-felvétel) Nemcsak az amerikaiak, hanem szövetségeseik, a németek, franciák, angolok - a bagdadi rezsimmel fenntartott gazdasági kapcsolataik, Szaddám Húszéin felfegyverzése miatt is - diszkréten félrenéztek, amikor a nyolcvanas években az iraki diktátor a nemzetközi jogot megsértve vegyi fegyvereket vetett be Irán, majd saját lakossága ellen. DUNAI PÉTER Franciaországgal versengve talán Németország volt Szaddám Húszéin Irakjának legjelentősebb külföldi fegyver- és hadianyag-szállítója, állapítható meg a tavaly év végén az ENSZ BT elé terjesztett hivatalos iraki jelentésből. A bagdadi rezsim által a világszervezet, a Hans Blix vezette ENSZ-ellenőrök nyomására összeállított jelentés bizonyos részletei, a bizonyítékok egy része mindmáig szigorúan titkos. A jelentés beszámol arról, az ABC (atom-, biológiai, vegyi fegyverek) programon dolgozó irakiak - mint egy, az atomfegyverprogramban részt vevő iraki tudós kijelentette - különösen szívesen, létesítettek kapcsolatot németországi cégekkel, mert „zökkenő-mentesen és komplikációk nélkül” lehetett velük együttműködni. A német cégek kulcsszerepet játszottak az iraki gázcentrifuga-program felépítésében. (A gázcentrifuga az atomfegyver minőségű uránizotóp előállításához szükséges szerkezet.) A hitlerizmus megsemmisítése után a világban szétszóródott német rakétatudósok később számos harmadik világbeli országban, így Egyiptomban is jelentős szerepet vittek a helyi rakétatechnika tökéletesítésében, a szovjet, észak-koreai modellek továbbfejlesztésében. Ezek alapján feltételezik, Németország is hozzájárulhatott a csaknem tucatnyi, Irakban gyártott rakétatípus (amelyek hatótávolsága 70 kilométertől hat-nyolcszázig terjedt) tökéletesítéséhez, a gyártástechnológia kidolgozásához. Egy berlini baloldali lap szerkesztősége megszerezte az ENSZ BT elé terjesztett iraki jelentés bizonyos dokumentumait. Ezekből kitűnik, körülbelül 1975 óta német vállalatok, kutatóintézetek komplett berendezéseket, alapanyagokat, technikai know-how-t adtak át Iraknak, hozzásegítve a közel-keleti diktatúrát ABC fegyverkezési programja, rakétafegyverei, hagyományos fegyverei tökéletesítéséhez, továbbfejlesztéséhez. Az Irak- jelentésben megemlített mintegy 150 nyugati vállalat között nyolcvan német szerepel, olyan márkás nevek, mint a Daimler-Benz, a Degussa, a MAN, a Preussag, a Hochtief, a Siemens. Az amerikaiak bizonyítékok híján feltételezik, hogy egyes német vállalatok egészen napjainkig együttműködnek kétes hírű iraki partnereikkel. Német források szerint az iraki mérgesgázgyártó berendezések hetven százaléka német eredetű. Kiváltképpen a Karl Kolb, a Pilot Plant, a W.E.T. vállalatok jeleskedtek a berendezésszállításokban. Az Irakkal kapcsolatban lévő külföldi hadiipari, vagy kettős (katonai és polgári feladatokra egyaránt alkalmas) célú eszközöket, berendezéseket szállító cégek több mint a fele Németországból való, és a hadiipari együttműködés (beleértve az atom-, vegyi és biológiai fegyverek gyártásához kapcsolódó tevékenységet) még a Schröder-kormányzat alatt is tartott, egészen 2001-ig, írja az Informationen zur Deutschen Aussenpolitik (IzDA) nevű, magát függeden szakértőkből, újságírókból, tudósokból állónak nevező kölni szervezet. Az IzDA úgy véli, a mindenkori német kormány tudhatott a Bagdadhoz fűződő kétes kapcsolatokról, hiszen az iraki tömeg- pusztítófegyver-gyártáshoz valamilyen módon kötődő német vállalatok alkalmazottai között ott voltak a BND, a polgári hírszerzés tisztjei is. Emellett a külügyminisztérium és a gazdasági minisztérium más módon is „rálátott” az Irakkal folyó üzletelésre, hiszen illetékes kormányszerveknek engedélyezniük kellett a szállításokat. A szervezet gyanúperrel él, hogy nemcsak a Kohl-kormányzat idején (amikor az Irakkal kapcsolatos német szállítások túlnyomó többségét teljesítették), hanem a mai Németországban is befolyásos erők érdekeltek az Irakkal fenntartott kétes gazdasági és hadianyag-szállítási kapcsolatok háttérbe szorításában, az ügyek eltussolásában. Schröder kancellár következetes és határozott kiállása („semmilyen körülmények között nem veszünk részt egy Irak elleni katonai fellépésben”) megnehezítette ezen erők helyzetét is. Ez év januárjában az Irakkal üzleti kapcsolatban lévő, 65 millió eurós illegális, az ENSZ-embargóba ütköző szállításokat lebonyolító két nyugatnémet üzletember mannhei- mi perét szokatían gyorsasággal lezárták, attól tartván, az ügy ronthatja Németország nemzetközi hírnevét (és a háború kirobbanása előtt különösen kellerhetíen a berlini kormánynak). A két mannheimi olyan különleges fúróberendezéseket adott el Bagdadnak, amelyekkel az atom-, biológiai vagy mérgesgáz- töltetű gránátok kilövésére alkalmas ágyúcsöveket állíthattak elő. A Frankfurter Rundschau januárban azt írta: a berlini külügyminisztérium figyelmeztette a mannheimi államügyészséget: ha a gyanú beigazolódik, hogy német vállalatok Szaddám rezsimjét segítették, az megrendítheti a Németország iránti nemzetközi bizalmat. Az IzDA megjegyzi: 1988 után, amikor Szaddám Húszéin parancsára tömegpusztító fegyvert, mérges gázt vetettek be a kurd polgári lakosság ellen, Németországban több bírósági eljárás indult német cégek ellen. így az iraki tömegpusztító- fegyver-programhoz való hozzájárulás gyanújával perbe fogták a Preussag, a W.E.T., a Karl Kolb cégek több alkalmazottját. A sok esztendeig, egyes esetekben a kilencvenes évek közepéig elhúzódó perek több esetben azonban felfüggesztett börtönbüntetéssel, felmentéssel vagy az eljárás leállításával végződtek. Berlin, 2003. április Angolóra szerzeteseknek: Jakszőr zokniban cidriztem, amíg ők mezítláb ücsörögtek, és csodálkoztak furcsaságaimon Old McDonald és j akolc a tibeti kolostorban SZÁSZ BALÁZS Régi álmom volt, hogy Nepál hegyei közt angolt tanítsak, ezért amikor a repülőgép elhagyta a kat- mandui repteret, lelki szemeim előtt kis serpák íjjá-íjjá-józtak, táncoltak, énekeltek. Előtte két héttel találtam azt a serpák földjén, a Solu Khumbu-vidé- ken fekvő buddhista kolostort, mely szívesen fogadott önkéntesként, hogy angolt tanítsak a szerzeteseknek. A Jyasa (jelentése: szivárvány) kolostorban főleg növendék* szerzetesek élnek, életkoruk 10 és 20 év között mozog. Tizenöt perc után már a hegyóriások között repültünk, a csúcsok között cikázó szél csak úgy rázta a Yeti Airlines kis duplaszárnyas gépét. Fent a bozóttelefonnak köszönhetően megérkeztemkor a kolostor apraja- nagyja azonnal körülöttem termett, nem is tágítottak mellőlem délutánig. Mindeközben bőszen beszéltem hozzájuk angolul, de ők csak néztek és mosolyogtak. A tanterem olyan, mint egy romantikus regényben: málló falak, ódon tábla, fapadló, az ablakon át a Himalája szikrázó csúcsai kiabálnak figyelemért. A SZELLEMEK FAGYOS LEHELETE Csak hideg van. A buddhistáknak van egy „kedves” kis szokásuk: akármilyen hidegben kitárják az ajtót, ablakot, hogy a rossz szellemek távozni tudjanak. Mindez a fűtés teljes hiányával karöltve nagy kihívást jelent a télen is meleg lakáshoz szokott turistának. Minden leleményességemet próbáltam bevetni egy kis kompromisszum eléréséért: váltig állítottam, hogy a rossz szellemek ötcentis résen is kiférnek, de nem - ahányszor behajtottam az ablakot, valaki pár percre rá mindig kinyitotta. Utazásom előtt megfogadtam, hogy óvatosan lépkedek át a még alig érintett kultúrák homokfövenyén, követem a szokásaikat, nem próbálok megváltoztatni senkit, semmit. Ez a dogma szép és jó, de állandóan fázó lábamért és reggelente méltatlankodó vesém megmentéséért egy nap az ajtókérdésben örökre félretettem, amikor fogtam magam, és becsuktam az ajtót. Jakszőr zokniban, pulóverben cid- rizve mentem vissza a tábla mellé, amíg ők mezídáb, bordó stólában ücsörögtek, és csodálkoztak furcsaságaimon. A koszt eleinte finom volt, majd amikor a láma és a növendékek elhagyták a kolostort a téli szünet miatt (nincs fűtés, nincs étel, így hazamennek pár hónapra), és csak hét szerzetes maradt, a színvonala addig nem tapasztalt mélységekbe zuhant. A napi háromszori étkezésből lett kettő, a finom serpa krumplileves, a shakpa helyét átvette a sós-lencsés rizs (SLR) vagy a főtt krumpli. TÚRÁVEZETŐ LESZEL, VAGY SERPA Persze nem véletlenül kezdtem a nehézségek leírásával, hiszen maga a tanítás, a vidék, az emberek kárpótoltak mindezért. A serpák vendégszerető, jó humorú, szikár kis nép, rengeteget lehet tanulni tőlük. A fegyelemmel se volt komolyabb gond (a szokásos kis hü- lyéskedések mellett), mert ezek a gyerekek mindennap hosszú órákon keresztül meditálnak, a monotonitás így életük részévé vált. Én is alkalmazkodtam a környezethez. Old McDonaldnak nem malacai voltak, hanem jakjai (íjjá- íjjá-jóóó), egy másik dalban nem toastot, hanem a helyi reggelit, a csámpát ettük. Az is segítette munkámat, hogy nagyon szeretnének nyelveket tanulni, hiszen nem mindegyikük kívánja szerzetesként eltölteni maradék életét. Túravezető, serpa, tanár: ezek a fő aspirációk, melyek mindegyikéhez kulcsfontosságú a nyelvtudás. Ezért angolórán záporoztak a kérdések, tudni akartak mindent. Megismertem gondolkodásukat, hátterüket, vágyaikat. Ők sem bámultak már a vacsoránál, bár még mindig én voltam az, akinek a legszebb tányért nyújtották, a legtöbb lencsét adták (sajnos). Próbáltam ilyen szempontból egyenlő lenni velük, de rá kellett jönnöm, hogy ott a hierarchia, a tanár kiszolgálása a kultúra, a berendezkedés része. Végül egy nap, az öthetes küldetésem végén elérkezett az utolsó angolóra. Ezen az órán éppen azt ismételtük, hogyan kell megmutatni a kolostort angolul, amikor az óra felénél hangokat hallottunk kintről. Alig hittem a szememnek, amikor kiléptem megnézni, mi történik: egy turista jött megnézni a kolostort! Nagy szó ez a jyasaiaknak, mivel évente úgy tíz turistát látnak errefelé. Megörültem, odahívtam gyorsan a legjobb angolost, a napszemüveges Furbát, aki gyakran húzta fel angolórára is a kincsét. - Kedves Furba, itt az alkalom. Vezesd körül a vendéget a kolostorban. Szépen, kissé kapkodva, de addigi munkánk koronázásaként elhangzott mindaz, amit a kolostorról tanultunk. Hepiend. Katmandu, 2003. április YEHUDA LAHAV „Mi, izraeli arab polgárok, akiket aggaszt az országunkban egyre romló viszony a zsidók és az arabok között, és hiszünk a légkör megjavításának esélyében, meg akarjuk érteni a másik fél fájdalmát. Meg akarjuk ismerni a zsidók szenvedéseit, és kifejezni szolidaritásunkat a zsidókkal.” Ezzel indokolta az izraeli arabok egy csoportja a názáreti Emil Sofani atya javaslatának elfogadását, hogy vegyenek részt egy Auschwitzba látogató közös arab-zsidó küldöttségben. A látogatásra most májusban kerül sor. Ez lesz az első ilyen küldöttség. Emü Sofani görög katolikus pap a názáreti Szent János középiskola igazgatója. Iskolája már tizenöt éve kapcsolatot tart a jeruzsálemi Héber Egyetem által irányított gimnáziummal. Miután 2000 szeptemberében kirobbant a palesztin „intifá- da” (felkelés), Sofani figyelmes lett a zsidók magatartásában bekövetkezett változásokra. „Egy tanító, akit tizenöt éve ismerek, és mindig izraelinek vallotta magát, azt mondta nekem, hogy elsősorban zsidónak érzi magát, és megemlítette a holokausztot” - mesélte Sofani atya. „Éreztem, hogy a holokauszt vissza-visszatér a lelkekbe, és hogy ez nem egy szimpla történelmi esemény, hanem nagyon is érezhető jelen. Ráébredtem, hogy a zsidókkal leheteden a párbeszéd, amíg meg nem értjük a holokausztnak a lelkivilágukra gyakorolt hatását. Ez a feltétele annak, hogy kiláboljunk a mai nyomasztó helyzetből.” LABDARÚGÓ, ÉNEKESNŐ, KOMMUNISTA Sofani elkezdte az Auschwitzba induló küldöttség szervezését. Ha- marosán csatlakozott hozzá Nazir Madzsli újságíró, az arab kommunista „A1 Itihad” lap volt szerkesztője, azután Ahmed Maszalha ismert ügyvéd, Hayam Tamisz, az oktatási minisztérium fel- ügyelőnője, Amal Murkusz énekesnő, Walid Badir válogatott labdarúgó, Abdallah Nimer Dervis sejk, az izraeli iszlám mozgalom egyik vezetője. A zsidók részéről csatlakozott Jiszrael Lau főrabbi, azután Mordehaj Gur elhunyt vezérkari főnök leánya. Az auschwitzi út öt napig fog tartani, és mintegy 300 résztvevőre számítanak. Sofani és barátai nem törődnek azzal, hogy az arab világban nem mindenki helyesli kezdeményezésüket. Lehetnek, akik azt mondják, hogy auschwitzi zarándoklatukkal hízelegni akarnak a zsidóknak. Nazir Madzsli hangsúlyozza: „Utunk Auschwitzba az arab hazafiasság és humanizmus kifejezése. Saját magunkat és népünket akaijuk megtisztítani a gyűlölet érzéseitől.” Sza- lem Dzsubran költő így beszél: „Tanulmányozni akaijuk a holokausztot, és meg akaijuk érteni. Hiszen mint ember és humanista nem lehetek közömbös gyilkos ideológiákkal szemben. A zsidók szenvedéseinek megismerése nem jelentheti a saját nemzeti identitásom feladását. Ha azt mondom, hogy a zsidók rettenetes áldozatokat szenvedtek, ez azt jelenti-e, hogy a palesztinok áldozatai nem szörnyűek?” Vannak, akik kétségbe vonják Sofani kezdeményezését. Az arab közösségben sokan kérdezik: „Mit kerestek Auschwitzban, amikor az izraeliek gyerekeket gyükolnak Dzsenin- ben?” Azmi Besara képviselőnek is „vegyes érzelmei” vannak, mert „nincs bizonyíték, hogy minél több megértést tanúsítanak az emberek a zsidók szenvedései iránt, annál több megértéssel viseltetnek a zsidók más népekkel szemben. Úgy érzem, hogy a zsidók azt hiszik, hogy ha valaki megértést tanúsít szenvedéseik iránt, akkor a mai izraeli politikával is ki kell fejeznie egyetértését. Ezt nevezem a holokauszt eszközzé válásának. A holokauszttal kapcsolatban két nagy bűn létezik: a holokauszttagadás és a holokauszttal való visszaélés.” Emil Sofani: „Nem tudom, hogyan fognak a zsidók reagálni tettünkre, és nem is számítok valamilyen reakcióra. De ha lesz közülük, aki a mi irányunkban fog valamit kezdeményezni - örömmel fogjuk fogadni.” Tel-Aviv, 2003. április Az egyik legnagyobb nepáli ünnep, a Machendra-fesztivál (Reuters-felvétel) Auschwitzban akarnak megtisztulni a gyűlölet érzésétől Arab zarándokút
