Új Szó, 2003. április (56. évfolyam, 76-99. szám)
2003-04-10 / 84. szám, csütörtök
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2003. ÁPRILIS 10. KOMMENTÁR SHHHBI Egy akadályon túl SIDÓ H. ZOLTÁN Ismét sikerrel vettük az európai uniós akadályfutás egyik akadályát. A Strasbourgban ülésező Európai Parlament tegnap megszavazta a bővítést támogató határozatot, méghozzá elsöprő többséggel. A testület külön-külön voksolt a 10 ország belépéséről, és éppen Szlovákia esetében volt a legkevesebb ellenszavazat. Ez azt jelenti, hogy a csatlakozási folyamat következő állomása elől elhárultak az akadályok, és április 16-án Athénban a belépő országok kormányfői aláírhatják az EU-csat- lakozási szerződést. A tegnapi szavazás valójában formális volt, senki sem várta izgatottan a végeredményt. Az izgalmat inkább a voksolást megelőző napok hozták, amikor is az Európai Parlament összemérte erejét az Európai Unió Tanácsával. Ahogy közeledünk a brüsszeli szervezethez, úgy derül ki egyre jobban, hogy az elegáns színfalak mögött milyen kőkemény csaták, pozícióharcok folynak. Most is ez történt. Bár a szerencsésen lezárult ütközet tétje mi, kelet- és közép-európai belépők voltunk, az uniós szervezetek birkózása nem rólunk szólt. Hanem arról, hogy tavaly decemberben Koppenhágában, amikor máig emlékezetes módon döntöttek az EU forrásainak szétosztásáról, a nemzetek feletti parlamentet kihagyták a döntéshozatalból és kész tények elé állították. Ezért az Európai Parlament bekeményített, ám végül az utolsó pülanatban kompromisszumra jutottak a bővítés pénzügyi vonzatairól kipattant vitában, amelynek megoldatlansága miatt a képviselő-testület több tagja az új tagállamok csadakozásának elutasításával fenyegetőzött. A kompromisszum eredményeként kedden a parlament a Koppenhágában kínkeservesen elfogadott pénzügyi kereten felül 540 millió eurót préselt ki a tagállamokból. Az elegáns bosszú révén a 2004-ben belépők ölébe hulló többletösszeg jelentős részét az érdekeinket szolgáló projektumokra fordíthatjuk a következő három évben. A többletforrások kizárólag kutatásra, kultúrára, oktatásra, környezet- és fogyasztóvédelemre költhetők. Persze, csak abban az esetben, ha az új tagállamok megfelelő tervezetekkel rukkolnak elő. Most tehát az athéni aláírás van soron, illetve ezzel párhuzamosan a belépő országok az elkövetkező hetekben népszavazáson döntenek majd a csaüakozásról. Magyarország most szombaton dönt, Szlovénia és Málta már korábban megszavazta a csadakozást, Szlovákia polgárai pedig május 16-án és 17-én járulnak az urnák elé. Ezt köved a tizenöt jelenlegi tagállam ratifikációja. íme tehát a menetrend, melynek végén, 2004. május 1-jén vár ránk a belépés. Az elkövetkező évek pedig eldöntik, hogy érdemes volt-e várnunk a jövő év májusát. glossza mKSMKm Svejk Tótéknál HOLOP ZSOLT Szlovákia lakossága már évek óta az ország hadseregében bízik leginkább, tiszta Amerika. A legmegbízhatóbb intézményt kereső értelmetlen közvélemény-kutatásokban rendre a sereg végez az első helyen, ami már csak azért is értheteden, mert a férfiak 90 százaléka volt katona, tehát tudják, miben bíznak olyan nagyon, a nők pedig... Nos, a nők még jobban tudják, mert unalmas vagy idegesítő férfitársaságban előbb-utóbb menthetetienül arra terelődik a szó, hogy nálunk, a ro- tán... (A század szónak alig van hangulata a szlovákiai magyar fül számára.) Szóval a nők legalább egyszer az életben ömlesztve kapják nyakukba mindannak a kvintesszenciáját, amiben a férfiak oly megbízhatóan bíznak. Ennek az esszenciának a 90 százaléka pedig szívatásból, kerítésmászással végződő duhaj kimenőkből és huszonöt év alkoholizálásának romjai mögül üvöltöző idegbeteg őrnagyokból áll. A maradék 10 százalékot valódi vagy festett, de mindenképp könnyű kis nőcskék képezik, ám ezt a nők általában már nem hallják. Mostanában minden hírt elnyom az iraki háború, az atípusos köhögés meg az atipikus havazás, alig hallatszik ide, hogy Afganisztánban erősen partizánkodnak a tálibok, és néhány napja kilenc szlovák béke- fenntartó ment fenntartani a békét, ami nincs. Általában már a kiküldetések nevével is baj van. Ám most a katonai rendőrségnek is akadtak fenntartásai a pozsonyi reptéren, a tábori felszerelés repülőre pakolása közben a teherautókból 860 doboz sör és 10 üveg, közelebbről meg nem határozott fajtájú pálinka került elő. Több kérdés is felvetődik, elsőként az, hogy hova dughatták a többi pálinkát? Aztán, hogy 860 osztva 9-ceí, az pontosan hány napra elég 95 doboz sör egy átlagos szlovák katonának? És mi lesz azután? Illetve, hogy ezt a készletet kilencen spájzolták-e be, vagy egyetlen szerencsétlen flótás bukott le, és neki vajon adnak-e a többiek sört Afganisztánban? Hogy ezt a hihetetlenül kellemetlen helyzetet megoldja, előlépett Svejk a teherautó mögül, és megoldotta. Jelentette a feldmarschall úrnak alázatosan, eddigi tapasztalatai alapján bátran leszögezheti, hogy a katzenjam- merre a reggeli sör a legjobb gyógyír, ha netán másnaposán ébrednek a katonák az este elfogyasztott pálinka miatt. Tessék csak emlékezni Vodickára, az árkászra, aki mindig tökrészeg, mégis ő a legjobb árkász a vüágon. Egyszer például a budéjovicei kocsmáros... Ám ekkor Varró őrnagy ráteszi Svejk vállára a kezét, és belefojtja a szót. Örkény Őrnagya az egyetlen, aki képes erre. Pattogó utasításokat oszt, felsorakoztatja a katonai rendőrséget, és közli, a dobozolásra ő adott utasítást, mint Tótéknál, véletlenül se unatkozzanak a katonák Afganisztánban, de fordítási hiba történt, Ki volt az az idióta!?, üvölti, Svejk pedig a bakancsa orrát bámulja és tudja, megint a karcerban köt ki. így történt, másképp nem is történhetett, a kihallgatáson egybehangzóan ezt állította mind a küenc békefenntartó, a zárójelentés szerint egyikük sem tudott semmit a dologról, de ha tudott volna is, legfeljebb figyelmeztetést kap. A kiküldetést pedig teljesíteni kell, hiszen kényelmetlen magyarázkodni a nemzetközi hadtest-főparancsnokságon. A katonai szállítógép így háromnapos veszteglés után felemelkedett, csak azt nem tudni, hogy a három nap alatt meg bírták-e inni a 860 sört és a 10 üveg pálinkát, vagy a katonai rendőrség prédája lett. Szerintem meg. A politikai pártok vagy azt szorgalmazzák, hogy lépjünk be a NATO- ba, mert csak ez a szervezet garantálhatja biztonságunkat, vagy azt, hogy maradjunk a lehető legsemlegesebbek, egyszerre tekintsünk nyugatra, keletre meg az égre, mert ha szokása szerint megint erre kószálna valamelyik nagyhatalom, az ország úgyse képes megvédeni magát. A hadsereg tökéletesen teljesíti ezt a vele szembeni egyetlen elvárást. Ezért a lakosság 55 százaléka bízik benne. Aztán jönnek sorban: önkormányzat, elnöki hivatal, kormány, parlament és mélyen leszakadva a rendőrség meg az igazságszolgáltatás. Tényleg, kiben bízzunk? Aki nem fogad el rossz törvényeket, nem emel adót, nem járatja le hivatalát és az országot, nem kell nála sorban állnunk, nem tologat aktákat és nem kukacoskodik, aki nem korrupt és akit nem kell korrumpálnunk, és akivel az életben csak egy rövid időszakra találkozunk, nos, abban nem csak bízunk, szinte szeretjük. TALLÓZÓ NEW YORK TIMES Még mindig megválaszolatlan a kérdés, hogy rendelkezik-e Szaddám Húszéin nem hagyományos fegyverekkel, amit a háború megindításának egyik fő okának hoztak fel - hangsúlyozta az amerikai napilap. „Csaknem minden egyes nap elhangzanak olyan jelentések, hogy az előretörő csapatok vegyi fegyverekre utaló nyomokat találtak. A bizonyítékok azonban többnyire halványak és jelentéktelenek. Mostanáig egyetlen tényleges vegyi fegyvert sem azonosítottak, és nincs bizonyíték arra, hogy a gyanús vegyszerek harci anyagok, és nem növényvédő szerek. A The New York Times szerint minden leletet, amely a világ közvéleményének megnyeréséért folytatott harcban hihetőnek tűnhet, semleges ENSZ-szakértők-nek kellene megvizsgálniuk, hogy ellenőrizzék a laboreredmények helyességét. Amerika nem lesz annyira ráutalva eddigi térségbeli szövetségeseire, így nem kell akkora engedményeket tennie nekik Háború után a Közel-Kelet Bár lehetséges, hogy még korainak tűnik, már most érdemes elgondolkodni azon, hogyan is fog kinézni a Közel- Kelet és az egyes térségbeli országok helyzete az iraki háború után. Természetesen minden attól függ, hogyan zárul a konfliktus, mert ettől fog függeni a legfontosabb hatalom, az Egyesült Államok pozíciója. ÓNDREJCSÁK RÓBERT Induljunk ki abból a variációból, amely a legvalószínűbb, és amelyik felé az események is mutatnak. Eszerint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia viszonylag rövid időn belül eléri alapvető stratégiai céljait Irakban, megdönti Szaddám Húszéin rendszerét, és teljes ellenőrzése alá vonja az országot. Ezzel szorosan összefügg a konfliktus lezárása utáni komoly brit és elsősorban amerikai katonai jelenlét Irakban. Természetesen a szövetségesek nem maradhatnak meg pusztán csak a katonai ellenőrzésnél, amely az „erőnek” csupán egyik formája (ez még akkor is érvényes, ha a katonai erő a legfontosabb összetevője egy állam „erejének”). A katonai jelenléten kívül nagyon fontos lesz az ezzel szorosan összefüggő politikai jelenlét és befolyás, Iraknak mint államnak az újrafelépítése (nem újjáépítése, mert az gazdasági feladat, hanem az állami szerveknek a létrehozása). Ezeken a területeken minden kétséget kizáróan dominán- sabb lesz az USA szerepe. Eddig a közel-keleti amerikai befolyás alapkövei Törökország, Izrael, Égyiptom és Szaúd-Arábia voltak, ez a kapcsolatrendszer kiegészült még néhány országgal, például az Öbölmenti kisebb emirátusokkal (ez utóbbiak az erős térségbeli amerikai jelenlétben látták saját biztonságuk zálogát és a számukra veszélyes reNőnek hallgass a neve? Az Új Szó április 7-i számában (18.old.) megjelent írásra reagálnék, amely a katolikus egyház álláspontját több dologban elferdíti. Sine ira et studio, vagyis harag és részrehajlás nélkül: bizonyára ismerős a Tacitus római történetíró művéből híressé vált szállóige. Jelentésében a pártatlanság és tárgyilagosság megtartásának szükségességére mutat rá, amely nemcsak az egykori történetírókra vonatkozott, hanem a mai kor „írástudói”, többek közt az újságírók és szerkesztők számára is követendő elv. A lap tematikus oldala egy teljes oldalon foglalkozott a vallás és a nők viszonyával. A zsidó és muzulmán vallás mellett a kereszténység és a nők kapcsolata is teret kapott. A katolikus egyház álláspontja is tömören bemutatásra került, ami a házasságionális hatalmak, Irán és Izrael ellensúlyozását). Ha Irak áttranszformálódik USA-barát és Nyugat-barát országgá (bár érdemes megemlíteni, hogy az USA-barátság és a Nyugat-barátság már távolról sem jelenti ugyanazt), ezzel Washington két legyet üt egy csapásra és eddigi befolyása tovább erősödik. Ennek két oka van: az egyik, hogy a térségben kiiktatódik egy fontos Amerika-el- lenes regionális hatalom, amely komolyan veszélyeztette a közel-keleti stabilitást és középtávon az USA biztonságát. Másrészt Irak a közel-keleti amerikai befolyás újabb bástyája lehet, kiegészítve így az előbb felsorolt országokat. Megvizsgálva Irak hatalmi potenciálját ez jelentős lépés lenne az USA befolyásának további kiterjesztése felé. Ez még akkor is igaz, ha eltúlzott a gyakran emlegetett, de téves geopolitikai alapokból építkező „akié Irak, azé a Közel-Kelet” szlogen, hiszen Irak eddig sem volt „az amerikaiaké”, mégis Washington dominált a térségben. További pozitívum az amerikaiak számára, hogy nem lesznek annyira ráutalva eddigi térségbeli szövetségeseikre, így esetenként nem is kell akkora engedményeket tenniük nekik. Irak pacifikálását követően a Közel-Keleten már csak két olyan jelentős ország marad, amely egyértelműen szemben áll az amerikai érdekekkel: Irán és Szíria. Ezek után viszont Damaszkuszra és Teheránra is nagyobb nyomás gyakorolható. További jelentős hatása a jelenlegi konfliktusnak Nagy-Britannia komoly hatalmi tényezőként való „visszatérése” a Közel-Keletre (ez minden bizonnyal valamiféle korlátozottabb brit katonai jelenléttel is alá lesz támasztva a háború után is). Igaz, ez a visszatérés az Egyesült Államok „árnyékában” történik és London nem független hatalmi pólusként szerepel majd a térségben, hanem az USA szoros szövetségeseként. El kell azonban mondani, hogy ez megfelel a britek ambícióinak, got és a családot illeti, tárgyilagosan. Egy másik cikk azonban egész más szinten vetette fel a témát. A „Nőnek hallgass a neve!” című cikk szerzője a harcos feminizmus jegyében abból az a priori feltételezésből indul ki, miszerint a keresztény egyház ellenséges a nőkkel szemben. Aztán leszűkíti a kört, azt állítva, csak a katolikusok álláspontja maradi és elvakult, a protestáns egyházak már jóval előbbre járnak a női egyenjogúságért vívott harcban. A cikk minden sorából kiviláglik, hogy a szerző előítéleteinek és/vagy tudatlanságának áldozata. Nézzünk néhány csúsztatást és valótlanságot: 1. A cikk szerint a katolikus propaganda elutasítja a nők jogát a közéletben való részvételre. Ezt cáfolja a számtalan keresztény politikusnő és közéleti szereplő, akik az élet különböző területein kiállnak az Egyház által hirdetett értékek mellett. A nők közéleti szerepvállalását az Egyház nem tiltja, hanem mivel mégis komoly befolyást biztosít számukra - olyan mértékűt, amelyre esélyük sem lenne, ha a „független” pólus szerepét próbálnák meg eljátszani. Éppen ez Franciaország esete, amelynek súlya a térségben tovább csökken, sőt, a háború utáni Irakban egy ideig semmilyen befolyása nem lesz Párizsnak. Ez az ára annak, hogy a franciák az USA-val szembeni hatalmi pólus szerepét vállalták magukra - bár ez bizonyos mértékig erősítette Párizs súlyát Európában és az ENSZ- ben, de a Közel-Keleten épp ellenkező a hatása. Ami a térségbeli országokat illeti, a háború következményei számukra is különbözőek, csak egy valami közös: meg kell tanulniuk együtt élni a még erősebb amerikai befolyással. Természetesen ez különbözőképpen érinti őket. Kuvait, Bahrein, Katar, Irak leszerelése után csak Szíria és Irán lesz Ameri- ka-ellenes a térségben. és esetleg Omán számára ez mindenképp kedvező, hiszen biztonságuk szilárdul. A tartós amerikai katonaijelenlét, Irak mint ellenfél kiiktatása és ezek által Irán nagyobb mértékű „sakkban tartása” olyan biztonságot garantál ezeknek az országoknak, amelyre valószínűleg még nem volt példa modernkori történelmükben. További ország, amelyet figyelembe kell venni, Törökország. Ankara esetében is érvényes az általános irányvonal, vagyis pozíciója kissé gyengül, mert az ÜSA nem lesz annyira ráutalva. Itt a stratégiai - geopolitikai okokon kívül figyelembe kell venni azt is, hogy Törökország eddig azért is volt fontos Washingtonnak, mert úgymond az egyetlen vüági és úgy-ahogy demokratikus iszlám országként amerikai szempontból példaképül szoltámogatja. 2. A katolikus vallásban a nő csak passzív szerepet játszhat, nem lehet aktív részese a misézés- nek, míg a protestánsoknál püspöknők és teológiai professzomők is vannak - kesereg a cikkíró. Ezzel szemben tény, hogy számtalan női teológus tevékenykedik az egyházunkban, sokan katolikus egyetemeken adnak elő, s az egyházi intézményekben vezető szerepet tölthetnek be. Női papokat a katolikus egyház valóban nem szentel, tiszteletben tartva a kétezer éves hagyományt és Jézus akaratát, aki férfiakat választott apostolnak. A cikkben említett női apostolokat a Biblia nem említi, talán a diakonisszákkal keverte össze őket a szerző. Ők valóban fontos szerepet töltöttek be az ősegyházban, elsősorban a szeretetszolgálatban, de nem voltak papok. 3. A cikk szerint az ún. feminista teológia felszabadíthatja a nőket a férfiak zsarnoksága alól, s így átértékelődne a test és az ún. bűnös szegált az iszlám vüág számára. Ha Irakban sikerül egy hasonló jellegű államot létrehozni, Ankara elveszti az „egyetlen” példakép státusát (persze ez még a jövő zenéje, elsősorban az iraki demokratizálódási folyamat körüli számtalan kérdőjel miatt). Ettől függetlenül az USA számára éppúgy fontos marad a török szövetség, mint Ankarának az amerikai. Mindenesetre még ennek a rendkívül szoros és régi szövetségnek is vannak határai, a törökök számára is. Ankara szinte mindenben hajlandó engedni Washingtonnak egy bizonyos határig, amelynek átlépése esetén olyan mértékben lennének veszélyeztetve a török érdekek, hogy azok védelme fontosabb, mint az USA-val fennálló stratégiai szövetség. Ez a határ a kurd függetlenség kikiáltása, illetve a kurd ellenőrzés az észak-iraki olajmezők felett, amelyek segítségével a kurdok komoly gazdasági erőre tennének szert, erős lökést adva függetlenségi törekvéseiknek. Mindenképp pozitív fejlemény Szaddám Húszéin megbuktatása és az erősödő térségbeli befolyás Izrael számára is, hiszen ezek után már „csak” Szíria és Irán lesz a veszély- forrás, így ezekre több energiát összpontosíthat. Meg kell még említeni Szaúd-Arábiát, Rijád sem örült az instabilitást jelentő iraki rendszernek, másrészt viszont az USA ezután nem lesz annyira ráutalva olajára, (bár ez nem annyira jelentős az amerikai olajbehozatal nagymértékű diverzifikációja miatt), és politikai „háttérbázisra” (igaz, 2001 szeptember 11-e után az amerikai-szaúdi kapcsolatok eléggé „lehűltek”). Ennek következménye az lesz, hogy csökkennek a szaúdi lehetőségek az amerikai lépések befolyásolására. Egy biztos: ha a háború valamilyen rendkívüli esemény miatt nem húzódik el és menete a jelenlegi ütemben folytatódik, az amerikai befolyás a Közel- Keleten erősebb lesz, mint valaha. xualitás kérdése az egyházban. Ezzel szemben az egyház nem becsüli le a testet, sem pedig a szexualitást nem tartja bűnnek, hanem Isten ajándékának, amellyel azonban az ember visszaélhet. Éppen a feminista irányzat becsüli le az emberi testet és életet, mint Isten ajándékát, amikor a nőknek sokszor a szabados szexet, a partnerek váltogatását, a házastársi hűség feladását, az anyai hivatás vállalásának elutasítását vagy éppen a magzatgyilkosságot propagálja. Tovább lehetne sorolni a cikkben kifejtett valótlanságokat, amelyek a tárgyilagosságot és a tárgyi tudást is nélkülözik. A szerzőnek talán érdemes lenne változtatni a címen: Mindenkinek (nőnek, férfinak egyaránt) legyen hallgass a neve, aki nem tud tárgyilagosan ítélni!, nehogy aztán azt kelljen mondani az illetőnek: Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna! Karaffa János római katolikus plébános VISSZHANG- Csinálja akkor maga, nagysága, ha jobban tudja, hogyan kell oltani! (Lehoczki István rajza)
