Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

2003-03-29 / 74. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 29. Iraki válság Bush politikai ellenfelei régóta az energiaszektor bábkormányának tartják a jelenlegi republikánus kormányzatot Huszonöt szövetséges halt meg a mulasztások miatt Az amerikai bázis neve: Shell Sorozatos baklövések „Nincsenek iraki érdekeltsé­geink” - mondta George Bush amerikai elnök háborús üze­netében. Az utcai tüntetők azonban álh'tják: a harc az olajért folyik. Egy kínos baki most az ő érveiket erősíti: a 101-es amerikai légi-deszant hadosztály két tábort épített fel Irak közepén, amelyeket el kellett nevezni valahogyan. A Pentagon végül két kevéssé védhető név mellett döntött: Exxon és Shell. ÖSSZEÁLLÍTÁS Washington az elmúlt hónapokban több indokot is említett, miért kell fegyveres erőkkel bevonulni Irakba. Egyrészt el kell hárítani az iraki re­zsim által okozott veszélyt, hiszen Szaddám tömegpusztító fegyvere­ket és Al-Kaida terroristákat dugdos, és ezeket a szabad világ elleni táma­dásra bevetheti. Másrészt fel kell szabadítani az iraki lakosságot egy brutális, háborús bűnöket elkövető rendszer alól, és rá kell terelni őket a demokrácia üdvözítő útjára. Közben az utcákon tüntető békepár­tiak elsőszámú csatakiáltása: No blood for oil. A Pentagon - akarata ellen - most újabb érvet adott a wa­shingtoni kormányzat kritikusainak kezébe. A New York Times cikke alapján két katonai bázis ezentúl hi­vatalosan a következő neveket vise- U: Forward Operating Base Exxon, illetve Forward Operating Base Shell (az első három szó jelentése: előretolt hadműveleti bázis). A New York-i napilap utánajárt a kí­nos esetnek. Megkeresésükre mind­két cég meglepetten fogadta a hírt. A Royal Dutch Shell egyik szóvivője szerint a bázisok elnevezése nem tartozik a cég illetékességi körébe. Lelkesebbnek mutatkozott az Exxon Mobil menedzseré. Tom Cirigliano a lapnak elmondta, szerinte nem poli­Egető szükségük van az olajra tikai döntés volt a névválasztás. „Úgy gondolom, a 101-esek igen kreatív emberek, és dolgaikat olyan dolgokról nevezik el, amelyek őket otthonukra emlékeztetik. A döntés príma” - idézi a New York Times az állásfoglalást. A Pentagon próbálja elbagatellizálni az ügyet. „Ezek a támaszpontok ál­talában az üzemanyag-utántöltést szolgálják, voltaképpen csak benzin­kutak a sivatagban” - mondta az egyik szóvivő a lapnak. Rumsfeld beosztottja enyhe sértődöttséggel hozzátette: „Hogy képesek lennénk- e minden egyes katonának kiselő­adást tartani arról, mennyire kényes politikai feladat elnevezni egy ben­zinkutat, én nem tudom, és azt sem tudom, lenne-e értelme”. Bush politikai ellenfelei régóta az energiaszektor bábkormányának tartják a jelenlegi republikánus kor­mányzatot. Bizonyított érveik hang­zatosak. Közülük csak három: Dick Chenney alelnök a Halliburton olaj- társaság igazgatósági elnöke volt Fe­hér Ház-i megbízatása előtt. Con- doleezza Rice nemzetbiztonsági ta­nácsadó a Chevron cégnek dolgozott éveken át, amelyik hálából egyik olajszállító tankhajóját a politikusról nevezte el. Míg maga Bush remek kapcsolatot tartott fenn az Enron el­nökével. Kenneth Lay-t az elnök csak Kenny Boy-nak becézte. (G. M.) MTI-JELENTÉS Bagdad. A támadásokban egyre több a baklövés: az egyik tévéstáb megörökítette, ahogy egy amerikai önjáró üteg eltalálja a tőle alig né­hány száz méterre álló bajtársait. Ebben a hivatalosan tűzvezetési hi­bának minősített balesetben nem sérült meg senki, harminchétén vi­szont megsebesültek akkor, amikor a tengerészgyalogosok egyik egy­sége a saját parancsnokságát kezd­te lőni. A háború kezdete óta eltelt idő alatt huszonöt szövetséges vesztet­te életét különböző technikai és emberi mulasztások miatt. Csütör­tökön újabb hiba csúszott a gépe­zetbe: tévedésből Iránban ért föl­det egy Irak déli részébe küldött amerikai-brit deszantalakulat. Az ejtőernyősök a Perzsa-öböl partján lévő, Irakkal szomszédos Huzisz- tán tartományban értek földet, sor­suk egyelőre ismeretlen. Amerikai katonák egymásra lőttek a dél-iraki Násziríja térségében ­Becs. Az amerikai hatóságok sze­rint vannak első konkrét utalások arra, hogy Szaddám Húszéin iraki diktátor milliárdos vagyonának egy részét ausztriai bankszámlá­kon tartja - erről számol be a Format című osztrák politikai heti magazin tegnapi számában. Az előre közreadott értesülés sze­rint az amerikai hatóságok már a múlt héten kérték az osztrák pénz­ügyminisztérium segítségét a Szaddám Húszéin családjához kö­tődő bankszámlák keresésében. A megkeresés az úgynevezett Office of Foreign Assets Control adataira hivatkozik: ez az amerikai külügy­minisztérium különleges osztálya, jelentette egy helyszínen tartózko­dó francia tudósító csütörtök reg­gel. Hat szétroncsolt katonai jár­művet látott az amerikai csapatok között lezajlott tűzpárbaj után, köztük három csapatszállító jár­művet. A támadás kezdete óta négy brit katona vesztette életét „baráti tűz­ben”. Vasárnap a brit királyi légi­erő egy Tornado típusú repülőgép­ét érte az amerikai Patriot rakéta­elhárító üteg véletlen tüze az iraki­kuvaiti határon. Kedden pedig két brit harckocsizó vesztette életét, amikor Bászra közelében a homok­vihar miatt ellenséges járműnek nézték és kilőtték Challenger tank­jukat. Geoff Hoon brit védelmi miniszter a BBC-nek kijelentette: egész sor rendszabály van érvényben annak érdekében, hogy a szövetséges haderők ne essenek „baráti tűz” ál­dozatául. Hoon szerint ezúttal ezek a rendszabályok „sajnos nem működtek”, és ezért sürgős felül­vizsgálatra a biztonsági rendszer. amely világszerte nyomoz a dikta­tórikus rezsimek értékei után. Az említett dossziéban a Format sze­rint konkrét utalások vannak arra, hogy az iraki diktátor Ausztriában bankszámlákkal rendelkezik. Mások mellett Szaddám Húszéin vagyon­kezelésért felelős féltestvérének leg­közelebbi munkatársa is szoros üzle­ti kapcsolatokat ápolt Bécsben. Alván Álla Idin Husszain, Szaddám bizalmasa egy ügyvéd segítségével már 1980-ban alapított egy kereske­delmi társaságot Bécsben, amelynek székhelye a belváros szélén lévő Schwarzspanierstrassén van. Az amerikai nyomozók a Format szerint abból indulnak ki, hogy Ausztriában akár az ilyen vállalko­zások egész hálózata működhet. Szaddám „Oroszlánjainak" alakulata egyes feltevések szerint 10-16 éves, fanatizált fiatalokból állna Tinédzserek a diktatúra védelmében Aknák keresésére használják a tengeri emlősöket Az elnök bizalmasának kereskedelmi társasága van Bécsben Osztrák bankokban van Szaddám vagyona? MTI-HÍR Delfinek a hadseregben RTL KLUB Egyes hírek szerint 10-16 éves fiata­lokból álló, Hitler-Jugendhez hason­ló egység is védené az iraki diktátort a majdani „bagdadi csatában”. Szaddám „Oroszlánjainak” létezése kétséges, ám egy másik terroregy­ség, Szaddám „Mártírjai” között vannak fiatalkorúak. A többé-kevésbé ismert Köztársasá­gi Gárda, az ennek „krémjét” jelentő különleges egységek, valamint a Kü­lönleges Biztonsági Szolgálat mel­lett léteznek még más, kevésbé is­mert olyan fegyveres alakulatok, amelyek feladata végső soron az ira­ki elnök személyes védelme. A washingtoni Stratégiai és Nemzet­közi Tanulmányok intézetének szak­értője ezeket az alakulatokat is be­mutatja nemrégiben megjelent, Szaddám legbelső köre: aki valószí­nűleg védik majd Szaddámot a „bagdadi csatában” című tanulmá­nyában. Szaddám „oroszlánjairól” azonban Anthony H. Cordesman se tud iga­zán sokat leírni. A talán csak mítosz­ként létező, Hitler-Jugend-szerű szervezet egyes hírek, feltevések szerint 10-16 éves, fanatizált fiata­lokból állna. A szakértő szerint iga­zából senki nem tudja biztosan, hogy az egység valóban létezik-e, és ha igen, mi lenne a szerepe a harc­ban, de mint mondja, ezt nem lehet kizárni. Fiatal embereket könnyű fa­natizálni, és az „oroszlánok”, ha va­lóban léteznek, egész életükben Szaddámra néznek fel, mint az egyetlen tekintélyre - jegyzik meg. Ugyancsak bizonytalan, hogy létez- nek-e azok a szintén tinédzserekből verbuvált csapatok, amelyeket állí­tólag ‘99-ben hívtak létre a városok védelmére. A szakértő szerint nem tudni, ha léteznek, különböznek-e Szaddám „oroszlánjaitól”. Minden­esetre tény, hogy az iraki médiában gyakran mutatják be, hogy felnőttek fiatalkorúakat képeznek ki a harcra. Nagyon is valóságos azonban az a brit hírszerzési adatok szerint 30-40 ezer fős egység, amelyik a Szaddám Mártírjai (Fedajin Szaddám) nevet viseli, ami arra utal, hogy öngyilkos merényletre is kötelezhetők. A szer­vezetbe a jelentések szerint már 16 éves fiatalokat is besoroztak. Az egység „halálbrigádként” ismert csapata fekete maszkot visel, ők hajtják végre az államilag elrendelt kivégzéseket, gyakran az áldozat la­kásán. Teljesen kívül állnak a törvényen. Bár katonai vezetőjük van, közvetle­nül az elnöki palota alá tartoznak, nem képezik a hadsereg hierarchiá­jának részét. Jól értenek a városi harchoz, a Szaddámhoz hű területekről gyűj­tötték össze őket, Bagdadban állo­másoznak. Az egységet Udaj 1995-ben hozta létre 10-15 ezer fővel. A következő évben azonban apja elvette tőle a parancsnoki tisztet, valószínűleg azért, mert a Köztársasági Gárdától drága fegyvereket vitt át apja tudta nélkül. A parancsnokságot Kuszaj, a fiatalabbik fiú kapta meg, aki egyéb­ként is kézben tartja a biztonsági erők vezetését. HÍRÖSSZEFOGLALÓ Bagdad. Aknakeresésre kiképzett delfineket is alkalmaznak a szövet­séges brit-amerikai erők a Perzsa­öbölhöz vezető hajózható csatorna megtisztításához. Victor Renuart tá­bornok elmondta: a déli Umm-Kaszr stratégiai fontosságú kikötővárost a Perzsa-öböllel összekötő csatornán szándékoznak segélyszállítmányo­kat eljuttatni az iraki lakosságnak. A csatorna aknátlanításán már napok óta dolgoznak brit és amerikai akna­szedő hajók, s a hatástalanítandó aknák felderítéséhez használják a Floridából származó, különlegesen kiképzett palackorrú delfineket. Három-négy delfin segít az aknák és más, veszélyesnek vagy gyanúsnak tűnő eszközök felderítésében: a del­fineket úgy képezték ki, hogy ne ússzanak a veszélyforrás közelébe, hanem azoktól egy bizonyos távol­ságra jelöljék meg a helyet. Mike Tillotson amerikai tengerészkapi­tány elmondta, a delfineket gyapjú­val bélelt hevederben vitték a hely­színre. „Nagyszerűen utaztak, étter­mi minőségű ételeket és vitamino­kat kaptak.” A delfineket arra taní­tották be, hogy ne ússzanak az ak­nák fölé, hanem azoktól kis távol­ságra jelzőszerkezetet helyezzenek el, így saját életüket egyáltalán nem veszélyeztetik. (MTI, h-rum) VARHATO IDŐJÁRÁS: ENYHE FELHÖSÖDÉS, 15 - 19 FOK A Nap kel 05.39-kor - nyugszik 18.15-kor A Hold kel 04.54-kor - nyugszik 14.37-kor A Duna vízállása - Pozsony: 330, árad; Medve: 140, apad; Komárom: 240, változatlan; Párkány: 160, változatlan. ELŐREJELZÉS Ma sajnos már kevésbe lesz szép idő, beborul az égbolt. Az ország keleti és északi területein komoly felhősödés és helyi jellegű záporok várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható, a hegyekben 6 fok körül. Gyenge, változó irányú szél. Éjszaka a hőmérő higanyszála 7 és 2 fok közé süllyed. Holnap eléri az országot az északnyugat felől érkező hideg front. Továbbra is marad a borult égbolt, helyenként a reggeli órákban köd várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 20 fok között alakul. ORVOSMETEOROLOGIA A mai időjárás a szív- és érrendsze­ri betegek, közü­lük is főként a ke­ringési zavarokkal küszködőket visel­heti meg. Fáradékonyabbak, ingerlé­kenyebbek lehetünk, ezért a munka­végzéskor és a közlekedésben aján­lott a nagyobb elővigyázatosság. A gyengébb idegzetűeket a változéko­nyabb időjárású területeken akár de­pressziós roham is érheti. Az alacso­nyabb vérnyomásúak esetében elő­fordulhat migrénes eredetű fejfájás. Holnap a mainál kedvezőbb hatá­sokkal számolhatunk. A fizikai és szellemi teljesítőképességünk némi­legjavulni fog. Hétfőn DIGITÁIIA ♦ Mit kínál az Orange? ♦ 20 éves a CD ♦ Korlátozza a levélküldést a Hotmail

Next

/
Thumbnails
Contents