Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
2003-03-29 / 74. szám, szombat
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 29. VENDÉGKOMMENTÁR Kisvárosi r-kéj BERECK JÓZSEF Ami a múlt héten nekünk, meleghozó Sándor és Benedek társaimmal együtt nem sikerült, azt e hét elején a mindig pedáns, csokornyakkendős időjárásjós, Aigner Szilárd egy látványos karmesteri mozdulattal beültette. És lön tavasz. A hozzá illő meleggel együtt. Irakban meg háború, immár tizedik napja, és egyre fenyegetőbb förróságokkal. De mi e helyütt maradjunk csak a mérsékelt égövi klíma s benne a természet megújulása sejtelmes ígéreténél. Tudjuk, nagyon sok városba szakadt lélek számára az utolsó közvetlen kapcsolat a természettel az erkély. Magamat szerencsére még nem kell végérvényesen közéjük sorolnom, hiszen idős édesapám közeli falusi kertjében egyenesen szükség van a gyakori jelenlétemre. Közel három évtizede magam is kisvárosi tömbházban lakva, mindazonáltal nagyra értékelem ezeket a kitüremkedéseket vagy éppen loggiás bemélyedéseket házaink falán, melyek a szabadság illúziójával ajándékozzák meg a városba szorultakat. Csak kiáll oda az ember, és érzi, hogy ebben a zsúfolt, sokszor büdös és zajos, olykor pedig ijesztően elnéptelenedő városban is jut neki egy darab égbolt, fehér felhőkkel, csillagokkal, érzi a szelet a bőrén, az ázott beton felszabadító illatát, vagy éppen tenyerébe gyűjtheti télen a püinkéző hópelyheket. Megfigyeltem, a városi ember úgy törődik az erkéllyel, mintha legalábbis több holdas birtoka lenne. Kora tavasszal, gyakorlatilag az első napsugaras hétvégén megjelennek a birtokosok, egy darabig bámulják az utca fáit, járókelőit, kutyáit, a rendszerint labdát kergető vagy csak hülyéskedő gyerekeket a bátortalanul zöldülő gyepen, aztán - miközben egy karcsú cigaretta füstét élvezettel beleeregetik a tiszta levegőbe - akkurátusán felmérik a hosszú tél okozta károkat az erkélyen. Szakértő szemmel méregetik a virágosládákban a föld állagát, vajon jó lesz-e még idén nyárra is, vagy már ideje kicserélni. Ha állandósul a jó idő, úgy néznek ki az erkélyek, mint a hétvégi kiskertek. A férj cseréli a földet a ládákban, a feleség kiülteti a futómuskátlit, petúniát, árvácskákat. Aztán már a fehér kerti székeket is ki lehet hozni, s délutánonként csendben bámulni a kósza rigókat, verebeket, galambokat, az égen átvonuló felhőket. Meg persze az üyen militáns időkben szorgalmasan járőröző vadászrepülők kondenzcsík- jait. De ne vágjunk a dolgok elébe. Egyelőre csak annyi biztos: egyre nagyobb levegőt vesz a kisváros. JEGYZET Euromaci KÖVESDI KÁROLY Valahol a Szilicei-fennsík peremén jártunk. Március vége, április eleje lehetett, a tél szívósan tartotta magát, a falvakban, az erdők alatt mindenütt hó; a legelésző, eleség után turkáló őzek, szarvasok kijöttek a földekre, le egészen az országúiig. Mintha az egész Kárpátok patás- világa adott volna találkát Gö- mörben; ennyi állatot évek óta nem láttam. S mintha mindez nem lenne elég, egyszer csak egy nagy macskát láttunk sündörögni az út mentén. Fékeztünk, nézegettük, ez bizony vadmacska, konstatáltuk; nagyon ki lehet éhezve szegény, ha ilyen bizalmasan nézeget bennünket. Miután kölcsönösen kibámész- kodtuk magunkat, hagytuk egymást egymás dolgára menni. A dolog nem is lenne érdekes, ha nem országos jelenségről lenne szó. Szlovákiában az utóbbi években például úgy el- - szaporodtak a medvék, hogy az Alacsony-Tátra egyes vidékein már a turistákat veszélyeztetik. A kukázó macik rendszeres látogatói lettek a szállodák környékének, és nem mennek ritkaság- számba az olyan esetek, amikor az amúgy félénk, emberkerülő állatok sebesülést okoznak a tolakodásukkal. S még ez sem lenne érdekes, ha nem Szlovákiáról lenne szó. Ahol köztudottan semmi sem működik úgy, ahogy • az természetes lenne. Például az állatokkal. Az egyik kereskedelmi tévé röppentette fel a hírt a minap, hogy Hollandiába szállítottak egy fiatal medvét, melyet még bocs- ként fogtak be. Hónapokig élt az ember kenyerén a mackó, s miután úgy megszokta ezt a természetellenes állapotot, hogy kiengedése után sem akaródzott neki szabad medveéletet élni, és egyre tolakodóbbá vált, már azt latolgatták, hogy kimulasztják szegényt ebből az árnyékvilágból. Ekkor léptek közbe az állatvédők, akik találtak egy holland vadasparkot. A mackó tehát, odahagyva a szlovák hegyeket, a benelux síkságon fogja illegetni magát, hallgatva a közeli tenger csobogását, visszasírva a szlovák rengeteget. S ezen a ponton áll meg az ember esze. Ebben az országban, ahol mindenki a turizmusról álmodik, s ahol minden együtt van hozzá, lassan állatexportőrök leszünk. Ahelyett, hogy itthon mutogatnánk természeti kincseinket, a négylábú- akat kamionba gyömöszöljük, és szállítjuk olyan országokba, amelyek megbecsülik, amijük van. Ide legfeljebb vadászni jöhet (és jön is) a nyugati fehér ember, aki odahaza egy verébre sem foghat fegyvert. FIGYELŐ A homokot nem lehet megszokni Az Internet segítségével tegnap a Mladá fronta dnes című cseh napilap weboldalán több mint négy órán keresztül faggathatták az érdeklődők a Kuvaitban tartózkodó cseh-szlovák vegyvédelmi kontingens cseh szóvivőjét. Ludek Lávicka elmondta, nagyon jó érzéssel tölti el a katonákat az, hogy felnéznek rájuk. Az ott töltött idő alatt már 53 tévéstáb forgatott náluk, a helyi lakosok is szeretik őket. A munka egyébként nehéz és megerőltető, hiszen minden esetleges bombatámadás előtti riasztáskor azonnal be kell öltözniük, s amint becsapódik a bomba, indulnak is a helyszínre megvizsgálni, mérhető-e bármiféle sugárzás. A katonák egyáltalán nem érzik magukat agresszoroknak, sőt, harcoló alakulatnak sem. Arról, hogy szükség esetén be- vonulnak-e Irakba is a szövetséges katonákat támogatva, kitérő választ adott, szerinte erről a hadsereg mandátuma rendelkezik. Az elszállásolás körülményei valóban spártaiak, hiszen 300 katona van összezsúfolva egy nagy teremben. A legnagyobb gond a homokviharokkal van, hiszen nálunk ilyet nem tapasztaltak, s nehéz megszokni, hogy éjjel nappal mindenhol és mindenben homok van. Elképzelhetőnek tartja, hogy Irak végül mégis beveti a biológiai fegyvert, hiszen korábban már megtette. Erre szerinte akkor kerülhet sor, ha Szaddam rezsimét teljesen a sarokba szorítják, s ők nem látnak majd más kiutat, (ú)- Pirulva vallom be, hogy este megnéztem azokat a valóságizéket a tévében, mert a gyerkőcök valami Kismo- csokról, Ritáról meg Laciról kérdeztek, s nekem fogalmam sincs, hogy ők kicsodák... (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ SÜDDEUTSCHEZEITUNG Alig tíz napja folyik az iraki háború, s a sokkolásra és megrettentésre épülő amerikai stratégia már történelem. Kudarcot vallott az a terv, hogy Szaddám Húszéin rendszere a heves bombázások és tüzérségi tűz hatására rövid időn belül összeomlik. Már az optimisták sem állítják, hogy a háború valóban úgy alakul, ahogy a magabiztosan fellépő védelmi miniszter, Donald Rumsfeld és tervezői stábja elképzelte. Az irakiak az amerikai erőket meglepték ellenállásuk mértékével. „Nem ostoba társaság ez” - idézte a német lap Anthony Cordesmant, az amerikai Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának munkatársát, aki szerint az irakiak az öbölháborút követő 12 évben alaposan tanulmányozták az aszimmetrikus hadviselésről szóló amerikai, orosz, kínai és jugoszláv szak -irodalmat. A szakirodalom tanulmányozása láthatóan kifizetődött: Szaddám Húszéin iraki elnök emberei az amerikai túlerőt gerillataktikával próbálják ellensúlyozni. HÉTVÉG(R)E Kinek áll a fekete zászló? A fentebb említett kérdés egy perverz mese címe, amit az alábbiakban olvashatnak. Egy kritikus azt írta róla: napjaink problémáinak minden csínja-bínja benne van. Csak gyengébb idegzetűeknek ajánlott. MOLNÁR NORBERT Lotár jó munkás ember lenne. Betér minden olyan középületbe, amelyen fekete zászló lobog. Munkát keres, s abban biztos lehet, hogy az ilyen helyen üresedés van. Neki áll a fekete zászló. Pedig Lotár jól indult, legkisebb fiúként érkezett a családba, bár két bátyjánál ideológiailag erősebbnek mutatkozott, a kontraprodukció és a szabályok menetrendszerű felrúgása nem neki, a harmadik fiúnak kedvezett: a királylány addigra elkelt. Lotár most fekete zászlókra vadászik, ami nem annyira megterhelő munka, mint amennyire időigényes. Kevés szabadideje marad, olyankor háborút néz a tévében. Élő, egyenes adásban, ami szerinte kicsit morbid közvetítésifajta-megnevezés egy háborúra, amely egyelőre a halottakról szól. Nekik is áll a fekete zászló. Később majd a győztesekről is szólni fog, de még csak az elején vagyunk, az áldozatok most szórakoztatóbbak, gondolja Lotár, és nevetőgörcs kapja el, amikor arra gondol, hogyan sérült meg a cseh-szlovák kontingens első katonája, egy káplán. Ráült a WC-re, mert ketyegett benne a biológiai bomba, de olyannyira fáradt volt, hogy elaludt, leesett, és eltört valamije, arról már nem számoltak be a híradók, de kórházban végezte. Hirtelen elbizonytalanodik, lehetséges, hogy kórházba sem vitték, ám abban biztos, hogy egy cseh-szlovák katonának így kell megsérülnie a fronton, retyóra feszülve. Arra gondol, miért is nem lett katona, ahogyan azt gyerekko- rábban tervezte, most biztosan lenne munkája zöldben, ehelyett kékkönyvet szerzett ifjúkorában, mert akkortájt az volt a legmegbízhatóbb megoldás. Lotár már arra is gondolt, kivándorol Amerikába, de most áldja az eszét, látja magát a frontvonalon hasba lőve, vagy ölve, annál még a munkanélküliség is jobb. Bár azt elismeri, elég magasztosan hangzik meghalni egy hazáért. Mindegy melyikért. Megfordult a fejében, hogy elmegy titkosszolgálati igazgatónak, bár az bizalmi állás, ő is tud bratyizni. Aztán amikor megtudta, hogy La- dislav Brad Pittner fiának felgyújtották az autóját, visszakozott, bár neki se fia, se autója. De olyankor ezek más módszert találhatnak Kevés szabadideje marad, olyankor háborút néz a tévében. megfélemlítésül, például hátraköthetik a sarkát, vagy összeismertethetik Rudolf Schusterrel. Megborzongott, ennyit nem hajlandó kockáztatni egy jól tejelő állásért. Letett a SIS-igazgatóságról is. Gondolta, megpróbálkozik hivatásos uniópártivá válni, abban most van pénz, de a kormányoldal nem nyitott az efféle aktivisták felé. Pedig euroképviselő lehetne, vagy sima bürokrata Brüsszelben. Azt tudja, hogy NATO-ügyben már passzé, Dzurindáék aláírták a protokollt. Lotár látta Meciart a radiátorhoz támasztva a bíróságon, ahol arra várt, hogy visszafizessen vagy másfél százezer - koronát, amiről úgy tudta, a mi zsebünkből vette ki, de a bíróság nem így tudta, így Lotár belenyugodott, hogy jó zsebben van az a pénz. Rudolf Schuster többszörös visszatérő elem Lotár életében, legutóbb azért áldotta a nevét, mert nem írta alá az egészségügyi törvényt, így hősünk kapott még ajándékba az élettől egypár ingyenes orvoslátogatást. Gondolta, Schuster már csak tudja, mi az betegeskedni, nem fogja magát adósságokba hajszolni, meg Lotárt sem. Lotárt nagyon izgatják a napi problémák. Ma például azért izgul, ki lesz az MKP elnöke. Van egy biztos befutója, de tippjét nem árulja el, mert az Oscar-díjak sem jöttek be neki, hétközben az osztrák-görögre is alaposan ráfázott. Hősünk ül a televízió előtt, és élőben nézi a halottakat. Arra gondol, ha gyorsan véget érne ez a purparlé, megint halálra unná magát. így most haveri körben szidja a háborút, de szívja a vért rátapadva a képernyőre. HETI GAZDA(G)SÁG Április 1-jén is ismertethették volna az adóreformot TUBA LAJOS Itt van tehát az idei második nagy reformkoncepció, amely azonban egyelőre inkább csak 20 százalékos léggömbnek tekinthető. A pénzügyminisztérium a héten közzétette az adóreform tervezetét. Míg azonban a nyugdíjreform esetében továbbra is csak a filozófiai megközelítést ismerjük, addig ennél a tervezett díjszabásokat is a tudtunkra adták. Ezt olvasva kevés okunk van az örömre. Az adóreform nem csökkentheti az államkassza bevételeit - mondta a pénzügyminiszterként egykori reformátort mivoltából jócskán kivetkőzött Ivan Miklós - és olyan rendszert tett le az asztalra, amelynek elfogadása esetén könnyen előfordulhat, hogy tovább emelkednek a polgárok adóterhei. A 20 százalékos egyenadó- nak a cégek és a legalább havi 40 ezer koronás fizetésű menedzserek örülhetnek, az ő terheik valóban csökkennek. A statisztika szerint ilyen helyzetben a lakosság kb. 2 százaléka található. - A legalacsonyabb jövedelműek számára felemeljük az adómentes jövedelem határát, nekik egyáltalán nem kell majd adót fizetniük - hallhattuk a miniszteri érvelést. Számokra lefordítva ez annyit jelent, hogy nagyjából hétezer koronás havi keresetig nem lesz adó. A menedzserek és a minimálbért keresők közti nagy tömeg azonban egyelőre hiába keresi azt a nagy előnyt, amit számára a változásnak hoznia kellene. Pedig a pénzügyminisztérium még külön biztosítékokat is beépitett magának a kieső adóbevételek pótlására - tovább emeli a „luxusadót”, egekig felverve a sör, a bor, a dohány és a benzin árát. Fizessen, aki káros szenvedélyeknek él, mondhatnánk, csak éppen nem nagyon látjuk, hogy ellentételezésül ezért milyen előnyöket kapunk. Mert bizony Ivan Miklós a miniszteri apartman szekrényében megtalálta Schmögnerová ottfelejtett szoknyáját és a luxusadóval terhelt káros szenvedélyek közé bevette a gépkocsihasználatot is. Ennek megfelelően nemcsak az üzemanyagot terhelné további adó, hanem mindenki számára kötelezővé teszi a gépkocsiadót is. A pénzügyminisztériumi koncepció 20 százalékos egységes hozzá- adottérték-adó (DPH) kulcsa peMiklosék „adóreformja” is a kétszázaléknyi menedzsergárdának készül? dig egyenesen provokációnak nevezhető. Ez ugyanis nem csak annyi „reformot” hordozna magában, hogy teljesen megszünteti a legfontosabb közszükségleti cikkek tavaly még 10 százalékos alsó kulcsát, hanem még a felső adókulcsot is az egyik legmagasabb európai értéken állapítaná meg (persze gondosan hangsúlyozva valamiféle kompenzációkat a legszegényebbek számára). Ez már annyira elrugaszkodott elképzelés, hogy valóban a politikusok véleményére kell várnunk. Persze lehet, Miklosék arra számítanak, hogy a nép könnyebben lenyeli, ha a politika majd lefelé licitálva beállítja a külföldi példák alapján várható 17-18 százalékot. Ez azonban bazári stílus lenne, tőlük inkább azt várnánk el, hogy ilyeneket politikai egyeztetéssel rendezzék. Ha néhány nappal később jelentik be az új koncepciót, egy ideig még reménykedhettünk volna, hogy több eleme legfeljebb április elsejei tréfa. De talán még így sem ártana néhány józanabb politikus beavatkozása. Nem nagy örömünk tellett a héten a másik nagy reformban sem. Az új nyugdíjrendszer is alakul, mint púpos gyerek a prés alatt. Már lassan április van, és még mindig nem tudjuk, hogy tulajdonképpen miről is van szó. Az elmélet szép, de a majom majd akkor ugrik a vízbe, ha elárulják, hogy a második pillérben mennyi pénzt is kell megspórolnia a polgárnak a nyugdíjba vonuláshoz. Miklosék „adóreformját” látva nem zárhatjuk ki, hogy esetleg ez is csak a kétszázaléknyi menedzsergárdának készül. A többiek pedig hiába várnak valamiféle kapaszkodóra. Ehelyett a héten a pénzügyminisztériumtól újabb pofont kaptak. A nyugdíjreform februárban bejelentett koncepciója szerint az önkéntes takarékoskodást jelentő harmadik pillérben való részvételre az állam adókedvezményekkel ösztönzi a polgárokat. Ez rendben is van, nyugtáztuk akkor, hiszen így teszi ezt mindenki, az csak szloA pingpongozás olyan jól sikerült, hogy a labdát kiütötték az ablakon. vák specifikum, hogy nálunk ez nincs így (a járulékos nyugdíjbiztosítás nevű furcsa képződménnyel most ne foglalkozzunk). Néhány héttel később kiderült, hogy az adókedvezményt kivették a koncepcióból, mondván, a kérdést az adóreform rendezi. A minisztériumi pingpongozás olyan jól sikerült, hogy a labdát végül kiütötték az ablakon - az új adókoncepció egyáltalán nem számol ilyen kedvezménnyel. Miklós ezzel még a szomorú emlékű baloldali Mag- vasi-csapatot is felülmúlja. Ok nem vonták kétségbe az adókedvezmény értelmét - igaz, a szívüknek kedves járulékos nyugdíjbiztosítás érdekében gondosan elszabotálták bevezetését. Távozásukkal azonban azt hittük, vége a sötétség időszakának. Egy ideje azonban elbizonytalanodtunk.
