Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
2003-03-27 / 72. szám, csütörtök
H Küiföid ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 27. Felhívás a tagjelöltekhez Brüsszel. Günter Verheugen bővítési biztos felhívással fordult a leendő tagokhoz, hogy foglaljanak állást az EU integrációjának szorosabbra fűzése mellett. Verheugen szerint kívánatos volna, ha a leendő új tagok valamennyien hangsúlyozott, egyértelmű jelzéseket külde- nének nemcsak arról, hogy nem fogják gátolni az EU szorosabb integrációját, hanem arról, hogy kifejezetten támogatni fogják azt. A bővítési biztos Szolomon Paszi bolgár külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseit követően mondta ezt. Felhívta egyúttal Bulgáriát arra, hogy az EU intézményi reformjairól tanácskozó konventben támogassa az EU külpolitikájának fejlesztésére vonatkozó kezdeményezéseket. (MTI) Szigorított ellenőrzés New York. Az amerikai belbiztonsági minisztérium elrendelte, hogy újítsák fel a huszonnégy órás légi járőrözést New York felett. Black- hawk típusú helikopterek és Cessna Citation felderítő repülők járőröznek 50 kilométeres sugarú körben az amerikai megapolisz három repülőtere - a Kennedy, a La Guardia és a Newark - felett. Az intézkedés nem konkrét veszéllyel függ össze, egyszerűen ki akarják küszöbölni a merényletek kockázatát az iraki háború idején. (MTI) Tony Blair brit kormányfő tegnap délután az USA-ba indult, hogy Bush elnökkel egyeztessen az iraki háború ügyében (Reuters) Barátságtalan lépés Phenjan. Észak-Korea visszahívta összekötőtisztjét a pan- mindzsoni ENSZ-központból, így megszakította egyetlen hivatalos kapcsolatát Washingtonnal. Phenjan fenyegetésnek veszi, hogy az amerikai és dél-koreai csapatok közös hadgyakorlatba kezdtek a félsziget partjainál. Észak-Koreában közölték: ha az USA a háború szélére akarja sodorni a Koreai-félszigetet, akkor újabb intézkedéseket kell hozniuk az önvédelem érdekében. (MNO) Életfogytiglan - megerősítve Budapest. Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Soproni Agnes színésznő meggyilkolása miatt Lázár Zsoltot tettesként és az áldozat fiát, Petróczi Andrást felbujtóként a Legfelsőbb Bíróság tegnap Budapesten. Az LB jogerős ítéletével helybenhagyta a Fővárosi Bíróság (FB) tavaly márciusban hozott elsőfokú döntését. Az FB előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölésben mondta ki a két fiatalember bűnösségét. (MTI) Robert Byrd a háborús költségvetés kapcsán fejőstehén koalícióról beszélt, amelyben az USA a tehén Dolláreső a támogatásért Lényegretapintás Litván Lüszisztraté A háború eszkalálódásával párhuzamosan válnak egyre erőszakosabbá a béketüntetések is. A felvétel tegnap készült az ausztrál fővárosban. (ÓTK/AP-felvétel) Washington. Lengyelország, Magyarország és Csehország egyenként 15-15 millió dolláros támogatáshoz jut az USA- tól s részesedik a keretből Románia, Szlovákia (6 millióval) és Szlovénia is. George Bush elnök kedden ismertetette háborús költségvetési tervezetét, amit még a kongresszusnak kell jóváhagynia. ÖSSZEFOGLALÓ A háborús költségvetési keret 75 milliárd dollár, amelyből hitelek, segélyek formájában nyújtanának segítséget a „barátoknak és a partnereknek”. A 75-ből 63 milliárd dollár jutna a védelmi minisztériumnak az Irak elleni felvonulás és hadműveletek, valamint a folytatódó terrorellenes háború költségeire. A háborús pótbüdzséjavaslat mintegy 4 milliárd dollárt tartalmaz az Amerikán belüli terrorellenes biztonság erősítésére. A hadiköltségvetésben szerepel 3,5 milliárd dollár Irak újjáépítésére és humanitárius segélyezésére is. A háború ellenfelei bírálták a Bush-kormány által a szövetségeseinek szánt kifizetéseket, azzal érvelve, hogy ezek olyan hazai prioritásokat rövidítenek meg, mint a közoktatás és az egészségügy. A Bush-kormány az ellenzéki demokratákat - sőt egyes republikánusokat is - felbosszantotta azzal, hogy fiskális és katonai bizonytalanságokra hivatkozva halogatta a hadibüdzsé benyújtását. A szenátus előzőleg (tekintettel a terebélyesedő deficitekre, illetve a háború költségeire) százmilliárd dollárt lefaragott kormány 2004-es költség- vetési tervezetéből, méghozzá a Bushnak oly kedves tízéves, 726 milliárd dolláros adócsökkentés rovására. Mivel a képviselőház nem Párizs. „A hadtörténetben páratlan teljesítményt nyújtottak az Irakba délről behatolt szövetséges erők azzal, hogy öt nap alatt Bagdad határáig nyomultak, az ellenfél alábe- csüléséből származó stratégiai hibák miatt azonban mostantól valódi nehézségekre kell számítani” - állapította meg Peter W. Singer, a washingtoni Brookings Intézet tudományos kutatója a Le Parisienben. Szerint az előrehaladás gyorsasága felülmúlja a japánok ellen a második világháború végén előretörő szovjet csapatok vagy a német villámháború lendületét. Azonban komoly tervezési hibák is történtek. Singer szerint a Bush-adminisztrá- ció egyik alaptétele az volt, hogy az Belgrád. A gyilkos fegyver ballisztikai vizsgálata egyértelműen megerősítette, hogy a szerb belügyminisztérium különleges egységének eddigi parancsnokhelyettese, Zvez- dan Jovanovics gyilkolta meg március 12-én Zoran Djindjics néhai szerb miniszterelnököt. A szerb belügyminisztérium közleménye szerint a fegyverszakértők megvizsgálták a gyilkos fegyvert, egy Heckler and Koch G3 típusú távcsöves puskát, amelyet kedden találtak meg elásva a főváros Újbelgrád negyedében. Zoran Zsivkovics szerb kormányfő kedden jelentette be, hogy hétfőn elfogták Djindjics feltételezett gyilkosát, Zvezdan Jova- novicsot, alias Zvekit, aki eddig a belügyminisztérium elit egységének (JSO), az úgynevezett vörös sapkás alakulatnak volt a parancsnokhelyettese. Elfogtak még egy vörös sapkást, aki feltételezhetően ugyancsak közvetlenül részt vett a gyilkosság előkészítésében. Zsivkovics bejekívánta Bushtól ezt a háborús áldozatot, a dologról még a két ház közötti egyeztető bizottság dönt. A Fehér Ház dokumentuma szerint a Bush-tervezetben az alábbi összegek szerepelnek a baráti országok számára: Izrael: 1 milliárd dolláros közvetlen katonai támogatás és 9 milliárd dolláros hitelgarancia, amely segíti az országot az iraki háború okozta gazdasági sokk kiheverésében. Izrael korábban közel 4 milliárd dolláros közvetlen katonai támogatást kért. Az Izraelnek szánt hitelgarancia összegéből levonnák azokat a kiadásokat, amelyeket Izrael települések iraki hadsereg nem fog harcba bocsátkozni, a katonák tömegesen adják meg magukat, de nem ez történt. A washingtoni stratégák alábecsülték az iraki Köztársasági Gárda mellé gerillaháború céljából toborzott Fidáíjin Szaddám milícia jelentőségét. A szakértő szerint az Irakba küldött szárazföldi erők létszámát nem jól kalkulálták, legalább egy gyalogsági hadosztály hiányzik. Előre nem volt látható, hogy a déli országrész városai ellenállást tanúsítanak, és a katonai szállítmányok biztosítása sem száz százalékos. Váradanul érte Washingtont, hogy az irakiak amerikai hadifoglyokat ejtenek, és meglepetést okozott a Törökországgal való diplomáciai egyezkedés kudarca is, ami meghiúsította az északi front megintette, hogy leváltották és őrizetbe vették Dusán Maricsics Gumart, a vörös sapkás osztag parancsnokát, mivel egysége kapcsolatot tartott fenn a gyilkosság elkövetésével és megszervezésével vádolt úgynevezett zimonyi klánnal. A szerb kormány rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy azonnal feloszlatja a vörös sapkás osztagot. A kabinet közleménye szerint a döntés azonnal hatályba lépett, s az egység tagjainak meghagyták, hogy adják le fegyvereiket, felszerelésüket, egyenruháikat, jelzéseiket, legitimációikat és minden más szolgálati tárgyat. Az egység eddig használt, kulai épületét a szerbiai csendőrség vette át, amely járművek sokaságával vonult be a dél-bácskai városba. A vörös sapkás osztagot - hivatalosan az állambiztonsági hivatal (DB) különleges feladatokat végrehajtó egységét - Jovica Sztanisics és Franko Simatovics, becenevén Frenki alapította a kilencvenes évek elején. Az utóbbi volt a kommandósok első parancsnoka. Mindkettejüket a milétrehozására fordít a palesztin területeken. Jordánia: 700 millió dolláros gazdasági segélyt kapna, amibe belefoglalnak 250 millió dollárt a költségvetés legsürgetőbb feladatainak, a tartozások kiegyenlítési kötelezettségének finanszírozására. Jordánia 406 millió dolláros katonai segélyhez is jutna. Egyiptom: 300 millió dolláros gazdasági segélyhez jutna, ennek egy részét egy 2 milliárd dolláros hitelgaranciához számítanák hozzá. Egyiptom 4,4 milliárd dolláros segélyt kért a háborúval összefüggésben. Törökország: 1 milliárd dolláros nyitását. Singer szerint a háború a bagdadi összecsapásban dől el. Nincs kétség a felől, hogy az iraki elnöknek vannak biológiai és vegyi fegyverei, és nem fog habozni, hogy bevesse őket akár saját lakosságával szemben is. Más amerikai katonai illetékesek az eddigi tapasztalatok alapján jelezték: hangsúlyváltás történik a szárazföldi műveletekben Az amerikai erők eddig a dél-iraki városok megkerülésével törtek előre Bagdad felé, hogy a Köztársasági Gárdát elsöpörve gyorsan megdöntsék Szaddám uralmát. A milíciák azonban szívós ellenállást tanúsítanak az előrenyomuló erők mögött, a katonai parancsnokok ezért arra a következtetésre jutottak, először a délen kell megtörni az ellenállást. A nap vették őrizetbe a Djindjics elleni merénylet kapcsán. A JSO-t a horvátországi Krajinában vetették be először, később Boszniában, majd Koszovóban harcoltak a vörös sapkások. Bátorságukról legendák keringtek, de egyes ném kormányzati szervezetek és belgrádi lapok már korábban is háborús bűn- cselekményekkel, gyilkosságokkal és emberrablásokkal hozták kapcsolatba őket. Az egységet 1996-ban a belügyminisztérium állambiztonsági hivatala alá rendelték. Az egység élén akkoriban a már említett Legija állt, akit mostanság a zimonyi klán vezetőjeként tartanak számon. Legija jó néhány évet töltött a francia idegenlégióban, majd egykoron a hírhedt szabadcsapatvezér, a Zeljko Raznatovics Árkán Tigrisek nevű osztagában harcolt, s ezután állt a JSO élére. A vörös sapkás egység létszáma állítólag 300-500 között mozgott. A kommandósok hadfelszerelése a legkorszerűbb volt, nemcsak Hammer típusú amerikai katonai terepjáróik, hanem saját légi gazdasági segélyhez jutna, amit kiegészítene egy 8,5 milliárd dolláros összeghatárig terjedő hitelkeret és hitelgarancia. A Fehér Ház elvetette azt a tervet, hogy 6 milliárd dolláros közveden segélyt és 24 milliárd dollárig terjedő hitelt nyújtsanak Ankarának, miután a török parlament elutasította 62 ezer amerikai katonai belépését az országba. Pakisztán: 175 millió dollárt kapna a határbiztonság erősítésére és repülőgépek, illetve radarrendszerek vásáriására. Afganisztán: 127 millió dollárt szánnak az országnak, hogy abból az afgán kormány finanszírozhassa a terrorizmus elleni fellépést. 170 millió dollárral segítenék az afgán hadsereg fejlesztését és további milliókat szánnak az újjáépítésre. Nyugati part, Gázai-övezet: 50 millió dollárral támogatnák a terrorizmus ellenes fellépést és segítenék elő a békefolyamatot. Kolumbia: 34 millió dollárt kapna a kábítószer-forgalmazás megakadályozására és a terrorizmus-ellenes erőfeszítésekre. Ezen kívül a Bush-tervezet 90 millió dollárt juttatna Bahreinnak, 61,5 millió dollárt Ománnak, 30 milliót Dzsíbutinak. A Reuters értékelése szerint a tervezetben olyan országoknak nyújtandó segítség is szerepel, amelyek nem tekinthetők az úgynevezett koalíció tagjainak. A segítség az amerikai kormányzat illetékesei szerint a háború gazdasági hatásainak ellensúlyozását célozza a Közel-Keleten és másutt. Elismerték ugyanakkor, hogy számos olyan ország lemaradt a listáról, amely támogatja a háborút. A szenátus megajánlási bizottságának egyik demokrata párti személyisége, Robert Byrd viszont a háborús költségvetés kapcsán fejőstehén koalícióról beszélt, amelyben az Egyesült Államok a tehén. támadást a Bagdadot védő alakulatok ellen elhalasztják, amíg az amerikai és brit erők felszámolják a délen harcoló irakiakat. Azonban a támadás Bagdad ellen csak napokat és nem heteket késik. A taktikai hangsúlyváltást nem csak a hosszú utánpótlási vonalak védelme indokolja. A milíciák elleni fellépés azt üzeni a dél-iraki síitáknak, hogy a szövetségesek megoltalmazzák őket, ha felkelnek a Szaddám-re- zsím ellen. A síiták egyelőre kivárnak, hogy lássák, melyik fél kerekedik felül. Óvatosságuk érthető: az 1991-es Öböl-háborúban arra biztatták őket, hogy rázzák le Szaddám uralmát, de amikor fegyvert fogtak, nem kaptak segítséget, felkelésüket leverték és a bagdadi rezsim véres bosszút állt rajtuk. egységük is volt, Mi-24-es harci és Mi-17 típusú csapatszállító helikopter áll rendelkezésükre. Terepszínű kommandós zubbonyukról és vörös sapkájukról, illetve az uniformis ingujján díszelgő oroszlánról lehetett őket felismerni. Jovanovics 1965-ben született a nyugat-koszovói Pec városában (Reuters) Vilnius. Egy litván parlamenti képviselőnő Arisztophanész receptjét javasolta az iraki háborút támogató férfiak megfékezésére. Arra szólította fel honfitársnőit, hogy ne engedjék magukhoz az ágyban azokat a férfiakat, akik egyetértenek a brit-amerikai szövetség Bagdad ellen viselt háborújával. Birute Ve- szajte képviselőnő tegnap a vilniusi parlamentben szólította fel önmaguk és férjük megtartóztatására honfitársnőit. Egyébként a képviselőnő kedden amellett szavazott, hogy Litvánia küldjön kis létszámú katonai egységet a Perzsa-öböl térségébe. (MTI) Egy hajón várakoznak Taszárról Irakba Taszár. A Taszáron kiképzett iraki önkéntesek egy csoportja már a dél-iraki kikötőváros, Umm Kaszr közelében egy hajón várakozik, hogy megkezdhesse feladatát. Ta- szári amerikai katonai körökből származó információk szerint a magyarországi bázison kiképzett irakiak talán már mától az ENSZ humanitárius segélyszállítmányának elosztásában segédkeznek. Egyébként Taszáron napokon belül véget ér az iraki önkéntesek második csoportjának a felkészítése. Az első turnusban félszázan kaptak kiképzést részben civil-katonai kapcsolatokban, részben közigazgatási feladatokban való részvételre. (MTI) Az USA Bagdadban Már tervezi a képviseletet Washington. Az iraki háború még éppen csak elkezdődött, de az USA már új bagdadi nagykövetségének építését tervezi. A washingtoni külügy közölte, az erőd- jellegű épületre mintegy 36 millió dollárt különítenek el - jelentette az AFP. Biztonság dolgában az USA nyilvánvalóan semmit sem kíván a véletlenre bízni: az építési költségek felölelik a körkörös védőkorlátra, a megfigyelő kamerák hálózatára, a robbanószer-detektorokra és a páncélozott járművekre fordítandó kiadásokat is. A jövendő nagykövetséget Washington vegyi és baktériumfegyverektől védő rendszerrel is fel kívánja vértezni, a helyi őrséget pedig amerikai oltalmi egységgel szándékozik megerősíteni. (MTI) Fegyverkezési verseny Egymást vádolják Újdelhi/Iszlámábád. India tegnap Prithvi típusú közepes hatótávolságú, nukleáris robbanótöltet célba juttatására képes rakétával hajtott végre kísérletet az ország keleti részén. Nem sokkal később Iszlámábádból jelentették, hogy Pakisztán is sikeres kísérletet hajtott végre rövid hatótávolságú Abdali rakétájával. Pakisztán minden szomszédos államot előre értesített a kísérletről, „az indiai rakétakilövés azonban meglepetést keltett” - mondta Aziz Ahmed Hán külügyi szóvivő. India tegnap azzal vádolta meg Pakisztánt, hogy fegyveresei mészároltak le 24 hindut Kasmírban vasárnap éjjel. Az indiai külügyi szóvivő úgy nyilatkozott, hogy a célpontok kiválasztásának és gyilkosság elkövetésének módja ismert, és Pakisztán bűnösségét igazolja. A muszlim többségű Kasmírban indiai katonának öltözött fegyveres férfiak Nádi Marg falu 24 lakóját kirángatták otthonaikból, és közelről lelőtték őket - állítják szemtanúk. A halottak között tizenegy nő és két gyerek is volt. (MTI) Tervezési hibákat követtek el az amerikaiak - csak napokat és nem heteket késik a támadás Bagdad ellen Hangsúlyváltás a szárazföldi hadműveletekben MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Djindjics-gyilkosság: a szerbiai kormány azonnali hatállyal feloszlatta a hírhedt vörös sapkás osztagot Találtak bizonyítékot Zvezdan Jovanovics ellen MTI-HÍREK