Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
2003-03-26 / 71. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 26. KOMMENTÁR Hangulatstratégák MALINAK ISTVÁN Háborús körülmények között természetes, hogy a helyzet óráról órára változik, ezért nem érdemes belebonyolódni abba, hogy a szövetséges erők mikor érhetik el legfontosabb céljukat: a Szaddám-rezsim megbuktatását és Bagdad elfoglalását. Viszont néhány, a háborús mérleg szempontjából meghatározó tapasztalat már most is levonható. Az első: helyes volt az amerikai-brit haderő elsöprő műszaki fölényére építő stratégia, ugyanis csak ennek köszönhetően valósulhat meg a másik célkitűzés, a lehető legalacsonyabb emberáldozat - szövetséges és iraki oldalon egyaránt. A korábbi háborúkban egyeden főparancsnok sem mert volna úgy előrenyomulni, hogy jelentős ellenállási gócokat hagyjon a saját háta mögött. Tommy Franks ezt most éppen a technikai fölénynek köszönhetően megteheti, és ez az, amivel az iraki hadvezetést a legjobban meglepi. Kissé fellengzősen azt is mondhatnánk, hogy a második évezred hagyományos hadviselési logikájára a harmadik évezred eszközei mérnek döntő csapást. Akkor miért van az, hogy a közvélemény egy része úgy érzi, becsapták? Villámháborút ígértek, s pillanatnyilag úgy néz ki, hogy talán mégsem lesz annyira gyors, tovább fog tartani egy hétnél. Túl soknak tűnik a műszaki baleset, hiszen tény, hogy eddig több brit és amerikai katona halt így meg, mint a harcokban. Abszurdumnak tűnik az is, hogy egyszerű iraki parasztok harci helikoptereket lőhetnek le. Mindezek alapján főleg orosz katonai elemzők hangoztatják - érveiket a nyugati propaganda is szívesen átveszi -, hogy az amerikai hadvezetés lebecsülte az irakiak erejét, hogy túl korán indították meg a szárazföldi hadműveletet és így tovább. A háború első öt napjának tapasztalatai alapján azt kell mondani, hogy nem a katona, hanem a propagandista vallott kudarcot, az utóbbi nem tudott felnőni az elsőhöz, annak lehetőségeihez. Nincs az a nagyképű tábornok, aki úgy tervezne meg egy háborút, hogy az ellenséges fővárost egy tavaszi séta keretében elfoglalhatja. A történtekből - már amit a nyilvánosság számára a két fél kiszivárogtat - és az események tálalásából az a következtetés vonható le, hogy a Násziríjánál vagy Bász- ránál tapasztalt kemény iraki ellenállás nem az amerikai-brit hadvezetést lepte meg, a katonákat felkészítették rá, hanem a közvéleményt. A modern háborúk egyre fontosabb eleme a propaganda, a lélektani hadviselés, az ellenséges csapatok demoralizálása, amire a Pentagonban is hatalmas emberi és anyagi erőforrásokat áldoznak, nem beszélve arról, hogy a titkosszolgálatok tevékenységének jelentős részét is ezek a feladatok teszik ki. A katonák tartják magukat az előre bejelentett célkitűzéshez. Csak stratégiai pontokat foglalnak el, nem város- központokat, nem bocsátkoznak utcai harcokba éppen azért, hogy a civil áldozatok számát, meg persze a saját veszteségeiket is a lehető legalacsonyabb szinten tartsák. Viszont abból, amit a lélektani hadviselés tudorai, nevezhetjük őket hangulatstratégáknak is, már a háború kezdete előtt holtbiztosra ígértek, semmi sem valósult meg. Azt jósolták, hogy a lakosság háromnegyede felszabadítókként fogja üdvözölni az amerikaiakat. Nos, a kurdokat leszámítva ez eddig nem jött be. ígérték az iraki csapatok tömeges fegyverletételét és átállását is. Az első öt nap mérlege háromezer hadifogoly, ami siralmasan gyenge eredmény, és akkor a Köztársasági Gárdát még nem is említettük. A legutóbbi Szaddám-beszéd arról győzködte az iraki népet, hogy a hazáját, az iszlámot védi a külföldi betolakodókkal szemben. Az amerikaiaknak azt kellett volna bizonyítaniuk, hogy ez hazugság, hogy nem érdemes a diktátorért meghalniuk. A háború végső kimenetele aligha kétséges, de az elkövetkező napok harci cselekményeinek minősége, az emberáldozatok száma is nagymértékben függ attól, hogy ezt a propagandaháborút ki nyeri meg. JEGYZET A tavasz első pillanata JUHÁSZ KATALIN Az emberek nehezen hiszik el, hogy vége szakadhat egyszer a nagy büdös kassai télnek. A villamosokon ugyanolyan morcosán húzzák össze magukat, mintha nem sütne hétágra a nap. Nem beszélnek, nem adnak át ülőhelyet, nem teszik arrébb csomagjaikat, hadd kerülgessék az újonnan felszállók. Ez a szürke, ellenséges massza egyszerre kapja fel fejét egy vidám kuijantásra: „Hát maga nem szégyelli magát?! Szórmesapkát húzni a legnagyobb tavaszban?! Semmilyen fejfedő nem kell már üyenkor, ember!” Mindenki a hang irányába fordul. Csillogó szemű, mosolygó, ősöreg bácsika áll a kocsi végében, és feddő szavait egy hasonló korú, ismereden férfihez intézi. Amaz meglepetten igazgatja sapkáját, és egészségi állapotáról kezd panaszkodni. „Ugyan már! Túléltük az influenzajárványt, túlélünk mi mindent, még az atomháborút is! Attól se a szőrmesapka fog megvédeni! Mit szólnak a hölgyek, ha üyen tökfedőben látják magát?!” Csak nem hagyja abba. Olyan, mint egy neveleden suhanc. A hűvös tekintetek azonban felengednek, néhány arcon mosoly cikázik át, mintha most vette volna észre a nép, hogy itt a tavasz. Valaki ülőhellyel kínálja a vidám öreget, aki köszöni, de nem szorul rá, tud ő állni a saját lábán. Éles kanyar következik, egy fiatalasszony elveszd az egyensúlyát. A bácsi elkapja a nő derekát, és ügyesen megmenti a zuhanástól. „Kapaszkodjon, nagysága, úgy mennek ezek, mint az állatok! Rosszabbak a sínek is, mint régen. Én már csak tudom. Mit gondol, hány éves vagyok! ?” - kérdi szinte incselkedve. Az asszony helyett az előbb leteremtett szórsapkás tippel: „Egyidősek lehetünk. Nyolcvanöt?” A bácsi kajánul csippent a szemével. „Nyolcvankilenc, öregem! Ha megérem, egy hét múlva ünneplem a kilencvenediket.” Ekkorra már teljesen felélénkül az utazóközönség, mosolyognak, bólogatnak, egy nénike megigazgatja haját. A szőrsapkás kezet ráz újdonsült ismerősével: „Megesküszöm magának, hogy mindketten halálunkig élni fogunk! Ez úgy igaz, ahogy itt állok! Na, mindenjót!” És a hetes villamoson kitör a friss, tavaszi hahota. FIGYELŐ NÁRODNÁ OBRODA Az MKP szombati közgyűlése előtt adott interjút a lapnak Bu- gár Béla. A pártelnök örülne annak, ha volna ellenjelöltje, bár még senkit sem jelöltek. Az alapszabály szerint ez egyébként a kongresszuson is megtehető. A Duray Mikós-féle szárny létezését nem akarja elfogadni, szerinte különböző témákban ad hoc csoportok jönnek létre, nincs állandó belső ellenzék. A legerősebb véleménykülönbségek a megyerendszer kialakítása kapcsán jelentek meg, de akkor sem Bugár- és Du- ray-szárnyról volt szó.- Vilma, a mama kéri: jövedelemadónknak legalább egy százalékával segítsük, hogy kifizethesse a villanyszámlát... (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ MJ^D_Á _F RONTA _ p N ES A cseh államfő szerint ugyan kétségtelen, hogy Irakban diktatúra van, de az az elképzelés, hogy ezt katonai erővel változtassák meg, elfogadhatatlan. „Irakban természetesen diktatúra van. Ez egy olyan társadalmi berendezkedés, amely a mai euroatlanti civilizáció számára elfogadhatatlan és veszélyes. Ugyanakkor az Irak elleni támadás híveinek az az elképzelése, hogy a demokráciát katonai erővel is be lehet vezetni, számomra más világból való” - írja Václav Klaus abban a cikkében, amelyet a prágai lap közölt tegnap. Megjegyzi, hogy ez nem Amerika-ellenes álláspont, mert az amerikai jobboldal körében is vita van a háború létjogosultságáról. „A demokráciát lehet támogatni, de nem lehet senkire sem rákényszeríteni, különösen nem katonai erővel” - állítja Klaus. Szerinte ha elfogadjuk a „demokráciaexportot”, senki sem tudja megmondani, hogy ki lesz a következő célpont, s a mozgás mikor áll le, mert a világban számos diktatórikusnak minősíthető rendszer van. Úgy véli, hogy nemzetközi mechanizmusokat kell kialakítani a diktatúrák és a terroristák elszigetelésére. Klaus úgy véli, hogy Csehország mai hivatalos álláspontja - amely nem amerikai és nem francia álláspont - kiegyensúlyozott. A háború harmadik napján talán sikerült az, ami a fegyverzet-ellenőröknek majdnem fél esztendeig nem Irak: biológiai fegyverek kora Az iraki sivatagban előrenyomuló koalíciós erők - ha a hírek igazak - eltitkolt ve- gyifegyver-gyár nyomára bukkantak. N. SÁNDOR LÁSZLÓ A háború harmadik napján ezek szerint sikerült az, ami a fegyverzet-ellenőröknek majdnem fél éven át nem: bizonyítékot szereztek arra, hogy Szaddámnak és híveinek volt mit eltitkolniuk. Ebből akár azt következtetést is le lehet vonni, hogy ha a fegyverzetellenőrök megkapják a Blix által kért további türelmi időt, esetleg megtalálják a gyanított tömeg- pusztító fegyverek raktárait és a titkos laboratóriumokat. Vagy nem, s Szaddám továbbra is az orruknál fogva vezeti az ENSZ-meg- bízottakat. A titkos üzem megtalálása jellegzetes casus belli lehet: igazolhatja a háborút. A vegyi- fegyver-gyár után előkerülhetnek a baktériumháborúhoz szükséges eszközök és kapacitások is. Az ilyesfajta laboratóriumhoz kevesebb hely kell, jobban álcázható egy titkos vegyi üzemnél. Az amerikaiaknak egyértelmű bizonyítékaik nem, de megbízható értesüléseik voltak arra vonatkozóan, mi mindent halmozhattak fel korábban Bagdad vegyi- és biológi- aifegyver-szakértői, például: halálos ételmérgezést okozó baktériumokat, valamint genetikailag módosított, tehát különleges erejű lép- fenespórákat, amelyeket később állítólag megsemmisítettek. A terrortámadások kiagyalóinak ezek tömeges célba juttatására egy évtizede nem voltak megfelelő eszközeik, az első öbölháborúban nem is vetették be őket. Most változhatott a helyzet. Aeroszolgenerátorokat és permetező tartályokat vásároltak fel például azóta már letartóztatott al-Kaida-ügynökök. Nem kétséges, milyen célra. A föltevések megerősítésére a fegyverzetellenőrök ki akartak hallgatni olyan iraki alkalmazásban álló biológusokat és vegyészeket, akikről név szerint is tudták, hogy részt vettek biológiai fegyverekkel folytatott kísérletekben. Őket azonban az iraki titkosszolgálat elzárta az ENSZ-elA Baktériumháború című könyvet múlt héten dobták piacra. lenőrök elől. Ha bármiféle információt eljuttattak volna a vizsgálódókhoz, alighanem ők is ugyanarra a sorsra jutottak volna, mint az az iraki, akinek a nyilvánosság előtt vágták ki a nyelvét. A tömegpusztító fegyvereket előállító gyár megtalálása után következtethetünk arra, milyen titkok őrzői ezek a tudósok. A The New York Times három tényfeltáró riportere - Miller, Engelberg és Broad - mintegy évtizede foglalkozik egy esetleg százezreket veszélyeztető baktériumháború esélyeivel. Ezeket a fegyvereket csak igen elszánt háborús bűnözők vetik be vészhelyzetben - minden mindegy alapon. Az is kiderült, kik foglalkoznak - egyebek között Irakban is - emberiségellenes merénylet előkészítésével. A Baktériumháború című könyvet a múlt héten dobta piacra egy Gabo nevezetű, tudományos ismeretterjesztő kiadó. A könyv szerzői legalább száz informátornak mondanak köszönetét adataikért. Köztük egy a küencvenes években Kazahsztánban szolgált diplomatának, Andy Webemek, aki pontosan tudta, hogy az egykori szovjet köztársaságban a sokáig titkolt szverdlovszki vegyi üzemi baleset után baktériumfegyverekkel való kísérletekhez létesítettek telepet, ahol 225 napos ciklusban háromszáz tonnányif!) anth- raxspórát voltak képesek előállítani. Ez a mennyiség elegendő lehet akár az USA teljes lakosságának a kiirtásához. A diplomata azóta tapasztalatai alapján meggyőzte az amerikai vezetést, hogy a szovjet korszakban sokkal eredményesebbek voltak a himlő-, pestis- és anthraxfegyverek kikísérletezésében, mint az amerikaiak. Az említett üzem csak egyike a hat nagy posztszovjet biológiai fegyvergyárnak. Azóta az is nyilvánosságra került, hogy az egyes lator államok sok volt szovjet fegyversza- kértő biológust szerződtettek, akik hazájukban a szó szoros értelmében éheztek. Sokukat a Jelcin-korszakban egyszerűen az utcára tették. Miller, Engelberg és Broad hosz- szan ismertetik, hogy az utóbbi években milyen erőfeszítéseket tettek az amerikai-orosz biovédelmi együttműködésért, és egyáltalán nem zárják ki, hogy Irakban exszovjet tudósok dolgoznak tömegpusztító fegyverek fejlesztésén. Nem tudni pontosan, hol tartanak; Matt Meselson és Josh Lederberg, az a két amerikai tudós, aki a legtöbbet tette a biofegyver elleni védelem kifejlesztésért és ellenőrzéséért, úgy nyilatkozott a Baktériumháború íróinak: aggasztóan sok tudóstársuk szentelte életét a Szovjetunióban, Irakban és Dél-Afrikában tömegpusztító kórokozók kifejlesztésének. Ötezer hibás gázálarcot küldtek Kuvaitba Prága. A cseh sajtó bírálóan ír arról, hogy Csehország segítség gyanánt 5000 hibás, használhatatlan gázálarcot küldött Kuvaitba. „A katonáknak nem engedném meg, hogy használják ezeket a gázálarcokat” - nyilatkozta a botránnyal kapcsolatban Dusán Lupuljev, a Kuvaitban állomásozó közös cseh-szlovák vegyvédelmi egység parancsnoka. Az álarcokat Kuvait kérte Prágától. A cseh hatóságok az előállítót, a zubríi gumigyárat bízták meg az ügy rendezésével. A cég, mivel nem volt elegendő álarca raktáron, tűzoltóraktárakból kért kölcsön gázmaszkokat, s azokat küldte gyorsan Kuvaitba. Csak később derült ki, hogy a gázálarcok már elavultak és gyakorlatilag használhatatlanok. Az Öböl-háború idején, 1991-ben Prága hasonló módon küldött több ezer elavult gázálarcot Szaúd-Arábiába. (-kés) VISSZHANG Lealacsonyított műveltség? Mélyen tisztelt Hushegyi Gábor adjunktus úr! Az Új Szó március 18-i számában a Selye János Egyetem létrehozásával kapcsolatban megjelent véleménye arra késztetett, hogy tollat ragadjak. Önnek hivatásánál fogva nagy a felelőssége a közvélemény formálásában. Éppen ezért engedje meg, hogy feltegyek néhány kérdést. Először is: Ön mint a tudomány embere miféle álláspontot képvisel? A tanulás és a művelődés lehetővé tételét és terjesztését tartja-e fontosnak minél szélesebb körben, vagy pedig csupán egyesek (az Önhöz hasonlóak) kiváltságaként hajlandó kezelni a kérdést? Az oktatási intézményeknek amellett, hogy képesítést adnak - az is feladatuk, hogy nagyobb lehetőséget adjanak egy-egy szakterületre vagy a tudomány egy-egy ágazatába való betekintéshez. Ugyanakkor az összefüggések keresésére kell serkenteniük, amivel fejlesztik a szellemi képességet, emelik a szellemi szintet és a műveltséget. Természetesen vannak önművelők, akik felsőfokú végzettség nélkül is képesek tudásra szert tenni. De nem ez a jellemző. Nem azt kellene célként kitűznie egy egészséges társadalomnak, hogy minél több szellemileg nyitott, önállóan gondolkodó embert neveljen? Nem erre volna szükségünk nekünk, kisebbségben élő magyaroknak is a megmaradásunkhoz? Az, hogy a felsőfokú végzettségű szakemberek megfelelő munkahelyek hiánya miatt kiszorítják az érettségizetteket és az általános műveltségűeket a munkapiacról, nem az oktatási intézmények hibája, és nem is a felsőfokú végzettségűeké. Sokkal inkább a társadalom szégyene! (És ebben az Ön véleménye is szerepet játszik, mert nem útkeresésre biztatja a fiatalokat, hanem inkább visszatartja őket.) És hogy pillanatnyilag ez a helyzet, még nem bizonyítja, hogy akkor már mindig így is lesz! Mert ha egyre több művelt, széles látókörű, képzett ember kerül ki sorainkból, ők majd talán azon fognak dolgozni, hogy ne így legyen! Talán még munkahely híján is... Én egy olyan oktatási intézményben végeztem felsőfokú tanulmányaimat, amelyet az állam nem akkreditált. Ilyen helyzetben az ember hajlamos magát áldozatnak tekinteni, merthogy gyakorlatilag semmit sem ér a diplomája. Mégis azt mondom, hogy hálás vagyok azért, amit ott kaptam, mert szellemi vonatkozásban ott nyílt ki előttem a világ. Még akkor is, ha jelen pillanatban munkanélküli vagyok. Miféle szűk látókör szülhette azt az elgondolást, hogy csak akkor érdemes műveltnek és önállóan gondolkodó lénynek lenni, ha az embert megfizetik érte?! Érzésem szerint manapság ez az álláspont van elhatalmasodóban... Kérdem én: jelenlegi gazdasági helyzetünk szintjére kell-e lealacsonyítani műveltségünket, szellemi szintünket is? Gondolja, tisztelt adjunktus úr, hogy akkor majd előrejutunk bármiben is? Vagy Önnek megfelel ez a szint, gazdasági és szellemi téren is? Bozó Andrea Fülek
