Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
2003-03-17 / 63. szám, hétfő
20 Panoráma ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 17. NAPTAR Március 17 EGY GONDOLAT „Inkább a halált kell választanunk, mint a szolgaságot és a gyalázatot.” Cicero NÉVNAP Gertrúd és Patrik A Gertrúd germán eredetű név, s titokzatos jelentést hordoz: a dárdák varázslónője. A Patrik a latin Patríciusból alakult ki. Ma Ármin és Jozefina, valamint Lubica nevű ismerőseinket is köszöntsük! .^'..évfordulóink 155 éve nevezték ki az első független magyar kormányt. 55 éves Nyugat-európai Unió. 65 éve született Rudolf Nurejev orosz balettművész, koreográfus. Már a leningrádi Kirov Balett tagjaként is világsztár volt, majd 1961-ben a társulat párizsi vendégszereplésén megszökött, és politikai menedékjogot kért. Előbb a londoni Royal Ballet tagja, majd a párizsi Nagyopera balettigazgatója volt, de bejárta és meghódította az egész világot. Tíz éve hunyt el AIDS-ben. BOLDOG SZÜLErÉSNAPOT! 65 éves Orosz Adél balettművésznő. Nemcsak a Balettintézetben, de évekig a híres Kirov Balettnél is tanult. A balett ma is fontos szerepet játszik az életében, tanít a Balettintézetben. 55 éves Bodnár Erika színésznő. NAPI VICC Egy házaspár őszinte beszélgetése:- Drágám, én bevallom őszintén, hogy már kétszer megcsaltalak. Egyszer a szomszéd- asszonnyal, egyszer pedig a titkárnőmmel - mondja a félj.- Én is kétszer csaltalak meg - mondja a feleség -, egyszer a községi focicsapattal, egyszer pedig a helyőrségi ezreddel. Óvintézkedéseket hoztak a semmilyen gyógyszerre nem reagáló betegség miatt Új típusú tüdőgyulladás Világszerte óvintézkedéseket hoztak az egyre gyorsabban terjedő új típusú tüdőgyulladás ellen. Az akut légúti szindrómának elnevezett betegséget egyelőre semmilyen ismert gyógyszerrel nem tudják kezelni. A betegség Ázsiában jelent meg, eddig 150 megbetegedést regisztráltak. ORIGO Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja azt tanácsolja az amerikaiaknak, hogy lehetőleg ne utazzanak azokba az országokba, ahol már megjelent a gyorsan terjedő, új típusú tüdőgyulladás - jelentette a CNN. A tüdőgyulladásnak ez a típusa semmilyen eddig ismert gyógyszerre sem reagál. A betegség, amelyet a szakemberek akut légúti szindrómának neveztek el, 38 fok feletti lázzal és légzési problémákkal vagy köhögéssel jár. A WHO egészségügyi világszervezet egyik szakembere a CNN-nek azt mondta, még nem ismert a betegség pontos lefolyása. A jelenlegi helyzetben van, akinek sikerül stabilizálni az állapotát, azonban vannak olyan betegek is, akik már csak gépi segítséggel tudnak lélegezni. A légzési nehézségekkel járó betegség eddig Kanadában, Kínában, Indonéziában, a Fülöp-szigeteken, Szingapúrban, Thaiföldön és Vietnamban jelent meg. Eddig ezen a héten 150 esetet regisztráltak világszerte. A WHO egészségügyi világszervezet szombaton külön közleményben hívta fel a figyelmet az új típusú tüdőgyulladásra. - A betegség most már világszerte problémát jelenthet, ezért össze kell fogni, hogy sikerüljön megtalálni a betegség okát és ellenszerét - közölték a szervezet szakemberei. Ausztriában és Svájcban is óvintézkedéseket hoztak az Ázsiából kiinduló új típusú tüdőgyulladás miatt. Ausztriában egyelőre megelégszenek a hatóságok azzal, hogy az Ázsiából, s főleg a Szingapúrból érkező repülőgépek utasait még a gép elhagyása előtt egy orvos felvilágosítja a betegségről, szemügyre veszi, esetleg kikérdezi az utasokat, s akinél gyanús tüneteket lát, azt felszólítja, hogy haladéktalanul menjen orvoshoz, vagy kórházba. Legvégső esetben a pácienst a repülőtéri orvos be is utalhatja a kórházba, ám kényszer alkalmazására még nem került sor soha, noha korábbi járványok esetében is hasonlóan jártak el - mondta az egészségügyi minisztérium illetékese. Az osztrák mentőszolgálat külön telefonvonalat hozott létre azok számára, akik most érkeznek Ázsiából. Ezen az illetők megtudhatják, mit kell tenniük az esetleges fertőzés azonosítása érdekében. Svájcban elrendelték, hogy az Ázsiából érkező utasokat meg kell vizsgálni, a repülőgépek és a repülőterek személyzetét tájékoztatták a betegségről s hatósági orvost rendeltek ki a Zürich/Kloten repülőtérre. A közlemény nagyon finoman úgy fogalmaz, hogy ha egy gép utasai között gyanús esetet találnak, a többi utas számára is „elodázódhat a svájci beutazás”. A kórképet a svájci hatóságok a következőképpen írták le: a fertőzés gyanúja akkor áll fenn, ha három feltétel egyidejűleg teljesül, nevezetesen a betegnek 38 Celsius fok feletti láza van, légzési nehézségekkel és/vagy köhögéssel küzd, és kapcsolatba került egy fertőzöttel, vagy az elmúlt hetekben járt Kínában, Hongkongban vagy Vietnamban. Tragédiát okozott a kenyai hölgy zsebéből a sötét mélybe csúszó maroktelefon Hárman lelték halálukat a latrinában MTI-PANORÁMA Nairobi. Maroktelefon lett a veszte Kenyában három fiatal férfinak: fel akartak hozni egy latrinába ejtett készüléket, beleestek az ürülékbe és ott lelték halálukat. Mint arról az East African Standard című lap beszámolt, egy nő a latrinán ülve kiejtette zsebéből főijének maroktelefonját, s az a 13 méteres mélységbe zuhant. Az asszony segítségért kiáltozott, mire egy fiatal férfi megpróbált létrán lemászni a készülékért, de megcsúszott és eltűnt a fekáliában, és így járt a segítőkész ember barátja is, aki már őérte szállt alá. Egy harmadik férfi azt hitte, hogy a két áldozat egyike az ő fivére és megpróbálta felhozni- de eszméletét vesztette a mélyben belélegzett gázoktól s bár ót kihúzták és kórházba vitték, már nem tudtak segíteni rajta. Egy negyedik férfit a helyszínre érkezett rendőrök akadályoztak meg abban, hogy lemásszon a halálos latrinába. A maroktelefon viszont nem került elő - olvasható az APA jelentésében. Könyvet jelentetett meg az osztrák sörpápa a főváros árpalé-töltőállomásairól A 999 legjobb bécsi söröző MTI-PANORÁMA Bécs. 999 „árpalé-töltőállomást” sorol fel Sörkalauz című kötetének új kiadásában Conrad Seidl, a Standard című lap sörpápaként is ismert szerkesztője. A felsorolt helyeket minőségileg osztályozza is: a legkiválóbbak megkapták az ötkorsós minősítést, aminek előfeltétele nemcsak a nagy választék sörökben, hanem a hangulat és a sör szeretetének látható megnyüvánulása is. Az új kiadás felsorolja az év tíz legnevezetesebb újítását is. Az első helyen a Bécs 7. kerületében működő söröző áll Barley Wine elnevezésű nedűjével, amely alkoholtartalom tekintetében felveheti a versenyt akár bármilyen borral. Az első tíz között van továbbá a belvárosi 1516 Brewing Company elnevezésű serfőzde, amely belga receptre készült italával vívta ki az elismerést. A legszebb pizzafutárok. A hétvégén mutatták be az idei cseh szépségki- rálynő-választás résztvevőit. Zuzana Kadzová éppen az egyik feladatot teljesíti. (ÖTK-felvétel) A zseniális gitáros életét Paul Greengrass dolgozza fel Film készül Hendrixről MTI-PANORÁMA Madrid. Mégis készül játékfilm Jimi Hendrixről. Ehhez minden bizonynyal meg kellett várni apja, Al, tavalyi halálát, mert ő évtizedeken át ellenállt annak, hogy holmi hollywoodi életrajzot készítsenek zseniális muzsikus fiáról. A 33 évesen elhunyt gitáros életét most a brit Paul Greengrass viszi filmre, akinek legismertebb munkája az észak-írországi terrorról szóló Vasárnap, véres vasárnap volt. Címe: Crosstown Traffic (Ütközővárosi forgalom) lesz. A fűm producere, a Number 9 Films szóvivője elárulta, a filmben az egyik fő figura Monika Dannemann német korcsolya-bajnoknő lesz. Hendrix utolsó társa volt, az ő lakásában, a londoni Notting Hill-ne- gyedben lett rosszul a zenész. Dannemann mentőket hívott, de mire odaértek a kensingtoni St. Mary kórházhoz, Hendrix már halott volt. Monika 1996. április 5-én lett öngyilkos, miután elvesztette a pert,- amelyet rágalmazásért indított ellene a zenész korábbi élettársa, Kathy Etchingham. Dannemann volt Hendrix halálának egyetlen tanúja. A Scotland Yard két nyomozása altató túladagolást állapított meg, ő maga is ezt írta könyvében. Ezt sokan ma is kétkedve fogadják. Van, aki Dannemannt vádolja azzal, hogy későn hívta a mentőket, van, aki azt állítja: Hendrixet „sötét erők” gyilkol- tatták meg. Nem valószínű, hogy a film el tudja oszlatni a kétségeket. HOROSZKÓP Kos: Oroszlán: **• Javul a partneréhez es a munkatársához fűződő kapcsolata. Ügyeljen arwf Ez a nap nem kedvez az új kapcsolatoknak. A szerelmesek is nyugodtabb ác\ ra, hogy ne halmozzon fel adósságokat. Most többet fog törődni a munkájával is. Bika: Próbáljon meg nagyvonalúan kezelni minden problémát, elsősorban a munkahelyi konfliktusokkal nem érdemes törődnie. Szórakozzon kedvére, pihenje ki magát. Ikrek: Talán a körülményeket okolhatja azért, hogy most sokkal több a teendője, mint amennyit valóban el tud végezni. Korábban elhanyagolta a fontos teendőket. napokra számíthatnak, sem féktelen éjszakák, sem nagy veszekedések nem lesznek. Szűz: Mielőtt meghozna egy fontos döntést, szerezzen be minden információt az üggyel kapcsolatban, nehogy később meglepetés étje. Kollégája ma könnyen felbosszantja. Mérleg: Ezen a napon semmi kedve nincs dolgozni, legszívesebben az egész napot barátaival töltené. Erre azonban nincs lehetősége, hisz főnökének szüksége van Önre. Nyilas: Ne engedje, hogy egy rosszindulatú munkatársa felbosszantsa értelmetlen pletykáival. Uralkodjon érzelmem. Összpontosítson a munkáira. Bak: Nehéz napnak néz elébe, és nagyon keményen kell dolgoznia, ha eredményeket szeretne elérni. Délután vásárolni megy, megtalálja a majdnem tökéletes öltözéket az ünnepekre. Vízöntő: Izgalmas állásajánlatot kap, melyet alaposan meg kell fontolnia, hisz nagyon ígéretesen hangzik a dolog. Egy összejövetelen számos régi ismerőssel találkozhat. Rák: Ha képes a mai napon összetűzések nélkül együttműködni munkatársaival, komoly eredményeket érhet el. Befektetései jól alakulnak, ez elégedettséggel tölti el. Skorpió: Q Ismerje be, ha hibázott, ne próbálja azt eltitkolni mások előtt, mert azzal csak rontana a hírnevén. Kissé ingerlékeny, ezért könnyen vitába keveredhet barátaival. Halak: Korábban szerzett tapasztalatainak köszönhetően most sikerül elkerülnie egy kellemetlen helyzetet. Délután fontos dolgokról tárgyalhat egyik barátjával. www.ujszo.com E-mail: redakda@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (59233421) Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (59233425) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (59233439), Molnár Iván mb. - gazdaság (59233424), Mislay Edit - kultúra (59233430), Urbán Gabriella - panoráma, téma (59233444), Korpás Árpád - régió (59233436), J. Mészáros Károly mb. - sport (59233431) A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László Szerkesztőség: Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1. Fax: 59233469 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0907/773835, Királyhelmec: 0905/781851, Kassa: 055/6002225,0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0904/234558, Komárom: 0905/840423, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Dunaszerdahely: 0907/773831. Kiadja a Petit Press Rt., Nám. SNP 30, 811 01 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233278, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 59233228, 59233235, 59233200, 59233240, fax: 59233295 E- mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Némcovej 32, 055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a Pekel Print, Kft., Bratislava.Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PONS Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PONS Rt.-ben. Külföldi megrendelések: PONS a. s. vyvoz tlace, Záhradnická 151, 820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. £a« Jutfons Bambuszreggeli. A bécsi állatkert két új pandabüszkeségének egyike csemegézik. (CTK/AP-felvétel)