Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
2003-03-15 / 62. szám, szombat
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 15. VENDÉGKOMMENTÁR Békét - önmagunkban! BARAK LÁSZLÓ Történelmünk legdicsőbb időszakát idézzük minden tavaszelőn, mert a szabadság történelmi vándoraira emlékezünk. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jellemzően azért változadan érvényű, mert bár végkifejletében vitathatatlanul tragikus volt, végeredményét tekintve máig hatnak vívmányai. Hiszen alapjaiban rendeződött át általa Közép-Európa az összeurópai forradalmi hullámverés nyomán. Ebben az értelemben, számítógépes szakzsargonnal szólva, teljes egészében kompatíbilis a vén földrész jelenlegi társadalmi változásaival az, ami 1848 márciusában vette kezdetét Budapesten. Elsősorban azért, mert amint a jelenlegi európai egyesülési folyamat, elődeink szabadságért, egyenlőségért, testvériségért vívott harca sem jellemzően nemzetek, népek ellenében zajlott. Elmondhatjuk hát, a fennkölt eszmék bűvöletében élő forradalmárok s a hozzájuk csatlakozó önkéntesek, nemzetőrök, honvédek, volt császári tisztek, jó időben, jó helyen és a lehető legjobban cselekedtek, amikor a rendszerváltó tizenkilencedik század egész földrészünket érintő társadalmi átrendezéséhez hozzájárultak. Az akkori társadalmi, politikai viszonyok között persze törvényszerű volt, hogy a hatalom fegyverrel akarta megőrizni addigi pozícióit. Mint ahogyan ennek törvényszerű következményeként fegyvert ragadtak százezrek, akik a társadalmi haladást, a demokrácia vívmányait védelmezték. Itt és most úgy tűnik, már egyáltalán nem - és remélhetőleg nem is csak egyelőre -1848-1849 tragikumát, véráldozatait kell felidéznünk dicső elődeink síremlékeinél és a forradalmi emlékhelyeken. Hiszen alapjában véve megvalósulni látszik a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméje Európában. Mégpedig a tárgyalásos konszenzus alapján. S ha még akad is esetleg nemzeti, faji alapon kirekesztő téveszme, bármely oldalon legyen az, remélhetőleg csak elhanyagolható műszaki piszok a nemzeteket integráló feltartóztathatatlan társadalmi folya- matokútjában. Ami persze korántsem jelenti azt, hogy immár a Kánaán küszöbén lennénk, s a bőség kosara is minden bizonnyal nemes ideánk marad csupán, még nagyon-nagyon hosszú időn keresztül. Az európai nemzetek békéje viszont elérhető közelségbe kerülhet végre. Hogy így legyen, elsősorban önnönmagunkban kellene tartós békét teremtenünk. JEGYZET Méltó régi nagy híréhez TALLÓSI BÉLA Nemzeti ünnepeink olyan pillanatokat nyújtanak, amikor tizen- valahány millió szív egyszerre dobban, ugyanennyi torok egyszerre szorul el. De nem csak nemzeti ünnepeink hatnak ránk így. Eszmélő nemzettudattal a leghíresebb magyar „lovas”, Magyar Zoltán teljesítménye, valamint a Regőczy-Sallay jégtáncpáros „nagy futásai”, kűrjei nyomán tudatosítottam ezt először. Úgy éreztem, nem csak az enyém, hanem tizenvalahány millió szív kezdett fokozott ritmusban dobogni akkor, amikor az angolkeringők, az argentin tangók és egyéb standardtánc- fajták között megelevenedett a jégen a mi táncunk is, a csárdás, amelyről talán senki se gondolta volna, hogy korcsolyaélen állva is ropható-járható. S a pattogó ritmusra a lelátók felől hangosan csapódtak a tenyerek jégtáncpárosunk produkcióját jutalmazva. Jó volt magyarnak lenni, amikor műkorcsolyázóinknak köszönhetően a jégcsárdás meghódította a világot. Es ugyanezt érezhettük, amikor az utóbbi idők együttdob- banásaihoz Sydneyből érkeztek felénk az ingerek. Többek között máig legnépszerűbb sportolónktól, Csollány Szilvesztertől. A világ olimpiás tornászai közül a legjobbtól. A gyűrűk királyától, a bajnoktól, akiért a dobogó legfelső fokán állva felcsendült a magyar Himnusz. Torokszorítóan felemelő érzés, ha egy-egy versenyen ebből a parányi nemzetből válik ki a világ legjobbja. Ám nemcsak sportolóink teljesítményeivel kerültünk be innen, a Kárpát-medencéből a világelsőségek közé, s nemcsak azok idéznek bennünk borzongással járó közös szívdobbanást. Szabó István Mephistójának köszönhetően évek óta a világ legrangosabb fümdíja, az Amerikai Filmakadémia elismerése emeli a magyar mozgóképművészet presztízsét. Legutóbb pedig irodalmunk nagyságára figyeltetett fel Kertész Imre a Sorstalanság című regényéért kapott Nobel-díjjal. Úgy gondolom, ma, amikor ko- szorúzási ünnepélyek részeseiként negyvennyolcra, a hazáért, a felemelkedésért vérüket áldozó hős elődeinkre emlékezünk, s amikor jobban érezzük az egységet, a hovatartozást, átérezzük történelmünket a honfoglalástól napjainkig, többen nem csak a rabiga leverésére kirobbant magyar szabadságharcot, Európa elzúgott forradalmait idézzük emlékezetünkbe. A múltba révüléssel többeknek jutnak eszébe élő nagyjaink is - sportolók, művészek, tudósok stb. akik a hazáért, a haladásért tettek és tesznek, s akik által a magyar név megint szép lett, méltó régi nagy híréhez. S ez így van rendjén, hiszen az elérzékenyült, büszke múltba fordulás nem maradhat csupán a könnyhullajtó esemény szintjén. Felismertetőnek, előre- mutatóah ösztönözőnek is kell lennie. Arra ösztönzőnek, hogy úgy tudjuk táplálni a magyar szellemiséget, úgy legyünk képesek kezelni tehetségeinket, hogy a vüág végéről is látva lássanak bennünket. És arra ösztönzőnek, hogy itt, hol őseink sítjai domborulnak, itt teremtsük meg a feltételeket a naggyá váláshoz. Hogy magyarok ne hónukat - ilyenolyan kényszerből - elhagyva- veSztve, idegenben szerezzenek világhírt. Hogy minden arra született tehetség itthonról jusson el a világelsőségig. Hogy itthon legyünk otthon a világban. FIGYELŐ Párizs bosszúja? Brit vélemény szerint Franciaország komolyan gondolja, hogy az EU-bővítés akadályozásával bünteti meg a kelet-európai tagjelölteket azoknak az iraki kérdésben elfoglalt Amerika-párti álláspontja miatt. Jacques Chirac elnök állítólag különösen dühös Romániára, mivel Franciaországot és Romániát különleges kapcsolatok fűzik össze - írta a brit The Daily Telegraph. A brit kormány EU- ügyi államminisztere azt mondta: legutóbbi kelet-európai látogatásain vendéglátói komoly aggályaiknak adtak hangot amiatt, hogy esetleg elzárják előlük az unióba vezető utat. A brit lap felidézi, hogy Chirac utalt az EU- bővítésről szóló franciaországi népszavazás kiírására is a ratifikáció előtt. A francia közvéleményről köztudott, hogy ellenségesen viszonyul a bővítéshez. TALLÓZÓ NÁRODNÁ OBRODA A Sportka magáncég és a Tipos állami vállalat közötti többéves bírósági perbe beleszólt a pénzügyminisztérium. A Sportka közel egymilliárd koronára perelte be a Tipost névbitorlás miatt. Az előbbi többségi tulajdonosa, a Szlovák Testnevelési Egyesület (SZTK) már hajlandó lenne bíróságon kívüli megegyezésre, mert a pénzügyminisztérium egy másik ügy miatt ráküldte a behajtókat, nem számoltak el ugyanis az 1999- es tátrai univerziádé kapott állami pénzzel. A Sportka egyik kisebbségi tulajdonosa, a Luka & Bramer Group felháborítónak tartja a többségi tulajdonos viselkedését, amely 30, de legfeljebb 60 millió koronával is megelégedne, hiszen ígéretet kapott a pénzügyminisztériumtól, ha békés úton megegyeznek a Tipossal, őket is békén hagyják a behajtók. Ha az SZTK-sok mégis megegyeznek az állammal, a Luka & Bramer be fogja perelni Ján Holkot, a Sportka és az SZTK jelenlegi vezérét. HÉTVÉG(R)E y . ‘ ' . 6 i>: ótÁU-o cl fűzi: r Winnetouk és Don Quijoték „Rájöttem, hogy jómagam is építész lennék” - a hét legemlékezetesebb mondata ki más szájából hangzott volna el, mint a köztársasági elnökéből. Az éleslátású Schuster ugyan vagy negyven éve nem fogott malteroskanalat a kezébe, a magányos harcos most mégis ott tüsténkedett Trencsénben, ahol eddig várfal állott, most kőhalom. JUHÁSZ LÁSZLÓ Azért, hogy a trencséni várnál kő kövön nem maradt, állítólag csak az időjárást szabad hibáztatni. Savas az eső, bomlik a habarcs, ledől a várfal - erről aztán már tényleg nem a kormány tehet. A vármúzeum igazgatónője, Katarina Babi- cová asszony (remélem, nem a poéta doctus leszármazottja), aki valószínűleg szintén a megfelelő ember a megfelelő helyen, megállt divatos topánjában a várudvaron, félrebillentette fejét, résnyire húzta szemét, megfogta az állát, és azt találta mondani, hogy igen, neki így még jobban is tetszik Csák Máté vára. Félre a hatszáz éves terméskövekkel, ne takarják a kilátást, látszódjék a palota! Úgy tűnik, ha mi nem közadakozunk ösz- sze egypár milliót a javításra, így is lesz. A készséges Schuster, miként egy udvarias Winnetou, mindenesetre hamarost a helyszínre sietett, hogy szakavatottan, amúgy nyugdíjas építész módjára szemrevételezze a terepet. Kár, hogy a segítőkész Schuster a 2001-es árvíz idején nem lehetett legény a gáton, mert éppen elment vadászni, halászni és gyűjtögetni Brazíliába. Pedig az okos Schuster akkor is tevékenyen ingathatta volna a fejét, hiszen valószínűleg a csatornákhoz is ért. Amúgy most is igen sűrű volt a tevékeny Schuster munkahete, a Magas-Tátrában találkozott kollégájával, Leonyid Kucsma ukrán elnökkel, aki egy kis friss, demokratikus levegőt szippantani ruccant át hozzánk. Nem tudom pontosan, miről beszélgethettek, valószínűleg azokról a dolgokról, amit mind a ketten ismernek. Szerintem együtt szidták az újságírókat, mert ezt a fajtát egyikük sem szívleli különösebben. Az ukrán beteg hozott egy példányt a tehetséges Schuster Ultimátum című bestselleréből, amely szerencsére már Ki- jevben is kapható, méghozzá ékes ukrán nyelven. A meglepett Schuster egy szpaszíbát is alig tudott kipréselni magából, mert a baráti könyvajándék nem volt benne a protokollprogramban. Kucsmát kocsmába nem invitálta az életvidám Schuster, ingyen akartak inni, így inkább abszolváltak egy hamisítatlan zdiari esküvőt. Mielőtt rosszra gondolnának, nem ők keltek egybe, annyira azért nem szeretik egymást, csak a násznépet riogatták testőreik és a riporterek társaságában. Már csak címmondatokban a serény Schuster e heti programjából: részt vett az integrációs miniszteri tanács ülésén, találkozott a német külügyminiszterrel, felszólalt a tízéves alkotmánybíróság ünnepségén, és megkegyelmezett egy halálos balesetet okozott férfinak. Nem Az érdekcsoportok machinációival szemben tehetetlen egy művész. csoda, hogy szereti őt az ország lakossága: a népszerű Schusterben a megkérdezettek 8,5 százaléka bízik. (Nem említeném egy lapon kettejüket, csak ide kívánkozik, hogy Bugár Béla MKP-elnök népszerűsége éppen a plafont veri a maga 15,1 százalékával.)- Csáky mondjon le! - követelte a héten Monika Benová. A Smer alel- nöke szerint ugyanis az MKP miniszterelnök-helyettese hazug vádakkal illette őt, amikor felidézte, hogyan próbált nála lobbizni egy Smerhez közeli reklámügynökség érdekében. - Mutasson fel bizonyítékokat! - csattant föl a kardos pártmenyecske, mintha egy négy- szemközti beszélgetésnek lehetnének tanúi. Ami nincs, azt nem lehet előhúzni. Ez olyan, mint amikor Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter azt követeli Szaddám Huszeintől, mutassa meg, hogy nincs sehol vegyi fegyvere. Erről jut eszembe kedvenc karikatúrám, melyen Bush elnök egzecíroztat egy Szaddám-bajszos kutyát: - Fekszik! Ül! Pitizz! - A kutya lógó nyelvvel teljesít minden parancsot, mire Bush felemel egy baseballütőt: - Elegem van, nem akarsz együttműködni! Ha Csákyt nem is, Vladimír Mitro SIS- és lüss Péntek József színház- igazgatót a héten végül mégiscsak sikerült kiutálni a direktori székből. Kövezzenek meg, de magasról lefütyülöm a titkosszolgálati főnök bukását. Az azonban nagyon fáj, hogy a Jókai Színház igazgatójával ilyen csúnyán elbántak egyesek. Nem vagyok naiv, tudom, hogy az érdekcsoportok machinációival szemben tehetetlen egy művész, aki csak teszi a dolgát, összehoz egy lelkes csapatot, megvalósítja álmait, huszonegyedik századi előadásokat állít színpadra. Közben pedig testileg-lelkileg belerokkan a szélmalomharcba. Csak remélni merem, hogy színházunk nem válik dilettáns akarnokok vurstlijává. Nekem ugyanis rokonszenvesebb figura Don Quijote, mint Benny Hill. HETI GAZDA(G)SÁG A határon átlesve készülünk az Unióba TUBA LAJOS Átok ez, vagy áldás? - vetődik fel bennünk, figyelve a magyarországi uniós kampányt. Míg ugyanis nálunk a nagy felkészítés teljesen jellegtelen, addig az ottani elektronikus médiából naponta tudhatunk meg érdekes információkat a készülő új világról. Az unióban sok minden közös lesz, így örülhetünk, hogy legalább a magyarországi forrásokból értesülünk róluk. Mert az információ kincs és legalább egyszer előnyünkre válik, hogy két ország közt igyekszünk evickélni. Aki azonban egy kicsit a mélyére néz a dolgoknak, nem túl boldog. Az unió főként lehetőségeket teremt, aki viszont erre nem készül fel, az képtelen lesz élni velük. A magyarországi felkészülést látva hamar nyilvánvalóvá válik előttünk a lemaradásunk, és ez bizony egy-két éven belül csúnyán visszaüt. Ennél már csak az rosszabb, amikor a hazai illetékesek az eddigi belföldi módszereiket igyekeznek brüsszeli ruhába bújtatni. Az EU ugyanis sokszor csak kereteket szab, amelyeket a tagországok töltenek meg tartalommal. A szabadság azonban a szlovák illetékeseknek általában azt jelenti, hogy az eddigi lobbiérdekeiket igyekeznek beépíteni az uniós programokba. Ennek felismerésére nem kell nagy tudomány, elég leszedni az internetről az egy-egy uniós témában Magyarországon, illetve nálunk készült anyagokat és azonnal eldönthetjük, ki mekkora részt kíván juttatni saját lakosságának a brüsszeli csomagból. Közben pedig szinte naponta tudunk meglepetést produkálni az uniós hivatalnokok számára. A héten az Európai Szociális Alap egyik vezetője döbbent meg azon, miért figyeli nálunk külön apparátus, nehogy valamelyik jogszabályban megjelenjen a másság védelme. A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) ugyanis még a munkatörvénykönyv módosításából is gondosan kihúzatta a szexuális orientáltság miatti munkahelyi diszkrimináció tilalmát. Ezzel ugyan a munkajog terén egzotikus országgá válunk, egyelőre azonban nem ez a legnagyobb gondunk. Azzal is sikerült meglepnünk a brüsszeli hivatalnokokat, hogy nemcsak a munkanélküliség magas nálunk, hanem abban is a rekorderek vagyunk, hogy a munkaképes lakosság alig fele dolgozik. Az illető hölgy azzal próbált vigasztalni bennünket, hogy Finnország és Írország a belépés után hatalmas képzési programokkal ért el minőségi változást, ez pedig nekünk is megadatik. Úgy látszik, vendéglátói kegyesek voltak hozzá és végül megkímélték az uniós források fel- használására vonatkozó legújabb szlovák stratégia ismertetésétől. Tekintve, hogy a kormány egy ideje minden uniós forrást a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére próbál átcsoportosítani, az új stratégiát nyugodtan jellemezhetjük azzal a jelszóval, hogy „autópálya kell nekünk, nem pedig ész”. De azért lássuk a pozitív fejleményeket is. Megkezdődött két egykori, magas beosztású privatizációs lókötő pere. Nekik sok minden van a rovásukon, de ha legalább egyetlen cég miatt felelősségre sikerül őket vonni, már az is jó érzés lesz. A kereszténydemokrata igazságügy-miniszter a héten rövid szünetet tartott a melegek üldözésében és a vállalkozóknak megígérte, hogy törvényt terjeszt be a cégnyilvántartásról. Ez olyan, napjainkban hihetetlen következménnyel jár majd, hogy a mostani, több hónapos reménytelen ügyintézés helyett a változásokat öt napon belül bejegyzik. Az illetékesek előre figyelmeztetnek mindenkit, hogy az új rendszerben nem ellenőrzik az adatok hitelességét, így az üzleti partnerek ellenőrzésére más csatornákat is fel kell használni. A hazai viszonyok ismeretében egyébként nem úgy tűnik, hogy a cégjegyzék kivonata valamiféle különleges garanciát jelentene. Az igazságügyi minisztérium legújabb felbuzdulása a már évek óta nem működő cégek hivatali úton tervezett felszámolására is kiterjed majd, ígéretük szerint ezzel újabb veszélyes elemet iktatva ki a hazai vállalkozói dzsungelból. A jónak nevezhető hírek sorát a héten az a statisztikai jelentés zárta, amely szerint a januári ársokk elmaradt a várttól. Főként azért, mert a központi emelések kevésbé gyűrűztek be a többi árba. Ez főként az élelmiszerre vonatkozik, itt az árak idén csak 2 százalékkal emelkedtek. Ez egyébként még a tavalyi hasonló értéknél is kevesebb. Bár a közüzemi számlák fizetésekor még mindig üzengethet- nékünk támad különféle helyekre, annyit azért vegyünk észre, hogy a banki elemzők az idei inflációt a tervezett alsó határ környékére várják. Ez pedig mégiscsak jobb, mintha a pénzromlás értéke a kétszámjegyű határt ostromolná.- Borzasztó ez a mai világ... Az unokám nagy nehezen megtanulta a szorzótáblát, most meg itt a piacon azt hallja, hogy hatszor nyolc az hetvenhárom! (Lehoczki István rajza)
