Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

2003-02-27 / 48. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2003.FEBRUÁR 27. Kitekintő- hirdetés 9 Bagdadnak egy hete van arra, hogy megsemmisítse al-Szamud típusú rakétáit; ha leszereli őket, az ország csapásmérő arzenálja megroppan, ha nem szereli le, háborús okot szolgáltat Helyszíni jelentés Irakból: szeder és pisztácia Akkor ez most rendőrállam vagy micsoda? - kérdezi a barátom a telefonban. Nem válaszolok neki. Talán lehall­gatják a telefonomat és meg­értenék, mit is mondok. In­kább hallgatok. Aztán rövid sztorikat mesélek neki, kom­mentár nélkül. Döntse el ő, mi is Irak. Utam egy fagylal- tozó mellett vezet, családi idillbe csöppenek. OROSZ JÓZSEF- Az utolsó baksisunkat is elköltöt­tük? - kérdezi a harmincas éveiben járó bagdadi orvos a feleségétől. Kartonszámra vettek ásványvizet és a gyereknek élelmiszert. Pár hé­tig kitart. Az orvos felesége megsi­mogatja karonülő gyermeke buksi­ját. - Rendben lesz minden! - nyugtatgatja azon a nyelven, amit ő még nem is ért. Inkább nekem szól ez a mondat. Éjszaka van, Bagdad egyik főutcá­ján nagy a nyüzsgés. A férfi látja, hogy külföldi vagyok, segít rendel­ni. Azt mondja, kóstoljam meg az összes fagylaltot. Irak összes ízét. így mondja. Bemutatja gyönyörű feleségét, aki gépészmérnök. Mindketten külföldön végeztek, de azóta a lábukat ki nem tehették Irakból. Azt gondoltam, egy külföl­di látványa számukra egyetemi éveik szabadságát és bohémságát idézi fel. Én meg, kezemben a fagy­lalttal, az éjszakai Bagdad egyre üresebb főútvonalán kóstolgatom Irak összes ízét, és a jövőről fagga­tom őket.- Mi fog történni? - kérdezem - Va­lami csak fog történni! - pontosítok.- Valaminek történnie kell - vála­szolja. - De mi ez a valami? - kér­dezném tovább, ám sietve folytatja a mindenhol érthető szóval. - Fre­edom! Szabadság! Magam hökkenek meg a legjob­ban. Ez az ember őrült. Nem is is­mer. Én meg még annyira sem őt. Csapda! Mindenképpen. A férfi látja rajtam a rémületet.- Én rosszabb vagyok minden ira­kinál - folytatja. - Nem vagyok muzulmán, nem vagyok keresz­tény, hanem bahai vallású vagyok. Ez a hit tiltott Irakban. A szomszédos Iránban pár évvel ezelőtt a bahai vallásúakat kivé­gezték, Irakban megúszták annyi­val, hogy „csak” lerombolták a templomaikat. Ötmillióan lehet­nek a világon, ráadásul vallási központjuk az izraeli Haifában van.- A szabadságra várunk, akárkitől is - mondja hirtelen a feleség. - Ar­ra, hogy utazhassunk, szabad em­berként élhessünk. Ennek kell tör­ténnie.- Szaddámmal vagy nélküle? - kérdezem az asszonyt. De milyen fura, nem érti a kérdésemet, pe­dig lassan, jól érthető angolsággal kérdezem: - Vele vagy nélküle? A férje gyorsan a tizenkét évvel ezelőtti történetbe kezd. Nem se­gít az asszonynak válaszolni. Amikor elkezdődött a szövetséges erők légicsapása Bagdad ellen, ők autóba ültek, és elmenekültek a városból. Körbe-körbe vezettek a város körül. Hátha így ússzák meg. Megúszták. így tett a bagda­diak többsége is. Kimenekültek a házakból az utcára, hogy leg­alább elfutni tudjanak, ha látják, jön a rakéta. Ösztönös és érthető reakciók, nem többek annál. Volt, akiket bunkerekbe tereltek, hogy átvészeljék a csapásokat. Sokak­nak éppen ez okozta a halálát. A becsapódó rakéták zsúfolt bunke­reket is felrobbantottak. Közülük az egyik ma nemzeti emlékhely, mementó. A helyiek nem nagyon látogatják, a külföldi újságírókat viszik oda elrettentésképpen. Ez a bagdadi orvos sem látta még.- Minek is? - tér ki a válasz elől. - Láttam elég sérült embert a kór­házban. Most sem lesz másként. Két émeletet már berendeztek a kórházban. Mindenki készül vala­hogyan. Aznap éjszaka kézbesítették Bag­dadnak a fegyverzetellenőrök ve­zetőjének, Hans Blixnek a levelét. Iraknak egy hete van arra, hogy megsemmisítse al-Szamud típusú rakétáit. Ha leszereli őket, Bag­dad csapásmérő arzenálja súlyo­san megroppan. Ha nem szereli le, háborús okot szolgáltat. Nem is levél ez, hanem a „selyemzsi­nór” Szaddámnak.- Nem fél, hogy velem beszélget? - kérdezem a bagdadi orvostól.- Kellene? - kérdez vissza. Mind­hárman megettük fagylaltunkat. Búcsúzunk. Megadja a telefonszá­mát. Ez őrület!- Nem vitás, én vagyok a paranoi­ás európai újságíró Bagdadban - mondom a barátomnak a telefon­ban. Ezt a történetet bárki meg­értheti, ha lehallgatnak bennün­ket.- Na és! Legfeljebb kiröhög. Mit ér­tene az iraki édes barack, a fanyar szeder, az epekeserű pisztácia, az ismeretlen, csípős ízű fagylaltgom­bóc ízéből. Semmit. A középosztály nem sajnálja a pénzt az LV-kiegészítőkre Digitális kütyük helyett luxustáska a japán módi PALANOVICS NORBERT Vajon mi az a tárgy, ami minden öt japánból egynek a birtokában van? Nem, ez nem a Toyota autó, amiből alig 20 millió fut a japán utakon, és nem is valami digitális kütyü. A helyes válasz: ez a világ egyik legnagyobb divattcégének, Louis Vuittonnak valamelyik ter­méke, elsősorban táskája vagy pénztárcája. Ha metróra szállunk vagy vonatra ülünk Japánban, száz százalékig biztosak lehetünk benne, hogy ta­lálkozunk legalább egyvalakivel, akinek kétszázezer jenbe (hatva­nezer koronába) került, világos­barna-sötétbarna színekben „pom­pázó”, LV monogrammal ellátott táska lóg a vállán. A látvány már csak azért is igen furcsa, mert aki ennyi pénzt költ ruházkodásra, az mégis az 59 jenes (20 koronás) hamburgert eszi ebédre, és Merce­des helyett metróra száll. A társadalmat legjobban meghatá­rozó felső középosztály inkább meghúzza magát pár hétig csak azért, hogy utána megvehesse Lo­uis Vuitton legújabb kreálmányát. A japánok ebben semmi kivetniva­lót nem találnak Harmincmillió ember, minden harmadik japán nő és minden hatodik japán férfi ren­delkezik a divattervező cég által gyártott termékkel. A párizsi di­vatcég árbevételének egyharma- da, közel egymilliárd dolíár szár­mazik a japán eladásokból. És ez még tovább fog nőni, a cég ugyan­is tavaly szeptemberben megnyi­totta a világ legnagyobb, tízemele­tes luxusdivat-áruházát. A cég kitűnően pozícionálta termé­keit a japán piacon. Az új Japán elsődleges fogyasztói az 50-es anyukák és a 20-as 30-as éveikben járó lányaik lettek. Az anyukák a gyereknevelés nehéz évei után vég­re elkezdhetik saját életüket élni, mialatt a lányaik is ugyanezt te­szik. Mivel a házasság intézménye későbbre tolódott, ezek a fiatalok még munkáséveik alatt is igen so­káig a szüleikkel együtt élnek, így az elkölthető jövedelmük is na­gyobb. így annak ellenére, hogy a japán makrogazdaságot recesszió sújtja, az élvezeti és luxuscikkek fo­gyasztása nő. Éppen a fent említett fogyasztók hatására, akik sokat költenek szórakozásra, higiénére és szépítkezésre, vitaminokra, uta­zásra, egészségre és persze divat­termékekre. A fogyasztók külföldi utazásaik al­kalmával szinte „kilószámra” ve­szik Louis Vuitton és már divatter­vezők termékeit, mert az árak Ja­pánban akár 40%-kal is magasab­bak lehetnek, mint például Párizs­ban. A kérdés az, a divattervezők meddig tudják kielégíteni a változó Japán fogyasztói igényt. Az otthon­lakó fiatalok ugyanis csak addig hordanak luxuscikkeket, amíg meg nem házasodnak. Szerintük ugyanis utána már nem kell „tet­szelegni” senkinek. Minden harmadik japán nőnek van egy Vuitton-táskája (Képarchívum) Országos Korona Gombaipari Egyesülés Quality Champignons Kft. BUDAPEST KISBUCSA HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KORONA GOMBA FRISS- ÉS KONZERVGOMBA KORONA GOMBA GOMBACSÍRA. FAJTAKUTATÁS KORONA GOMBA GOMBAKOMPOSZT- 3396 Kerecsend, Albertmajor Pf. 8 - (+36-36) 550-100; hmga@mail.inext.hu (+36-36) 550-500 ► A A gombaipar f aljas vartikumai gombacsíra gyártás és fajtakutatás • komposztgyártás és értékesítés • laska szubsztrát termelés és értékesítés • gombafeldolgozás, konzervgyártás, fagyasztás • tőzeg és takaróanyag értékesítés • teljes körű szaktanácsadás és vállalkozás szervezése

Next

/
Thumbnails
Contents