Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
2003-02-03 / 27. szám, hétfő
Panoráma ÚJ-SZÓ 2003. FEBRUÁR 3. NAPTAR Február 3 EGY GONDOLAT „Az ember nem lehet elég óvatos ellenségeinek megválogatásában.“ Oscar Wilde NÉVNAP Balázs A római korban Blasius formában volt használatban, amely aztán Blasióvá rövidült, s ennek magyar változata lett a Balázs. Jelentése: görbe lábú. Ma köszöntsük Oszkár és Bla- zej nevű ismerőseinket is! MAI ÉVFORDULÓINK 535 éve hunyt el Johannes Gutenberg német nyomdász. A közvélekedés ót tartja a könyv- nyomtatás feltalálójának, ami igaz is, meg nem is. Könyvet előtte is nyomtattak, az ő találmányának lényege az volt, hogy a betűket nem fába vésték, hanem betűnként fémbe öntötték, így egy-egy betűt többször is fel lehetett használni. Az eljárásával készült első híres könyv, a Gutenberg-Biblia 1455-ben látott napvilágot. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 35 éves Vlade Divac jugoszláv kosárlabdázó. 1986-ban a madridi vüágbajnokságon az amerikaiak is felfigyeltek tehetségére. A jugoszláv válogatottal 3 Európa- és 2 világbajnoki aranyat szerzett. Ma ünnepel még: Csoóri Sándor (1930) költő és író, az MDF alapító tagja, a Magyarok Világszövetségének volt elnöke. Kolár Péter (1947) szlovákiai tanár, a kassai Thália Színház igazgatója. NAPI VICC- Sajnos, a feleségem igen jól keres.-Sajnos?!- Ebben az évben másodszor találta meg a dugipénzemet. Hétszáz kilométer havon. Tizenkét nap alatt értek el Moszkvából Szentpétervárra annak a kutyaszánversenynek a résztvevői, amely szombaton ért véget. (Reuters-felvétel) Down szindróma egy XVI. századi műalkotáson Megfestett kór London. Tudósok úgy vélik, hogy egy XVI. századi festményen ábrázolt néhány alakon első ízben sikerült felfedezniük a Down szindróma jeleit. MTI-PANORÁMA Egy ismeretlen festő 1515-ből származó, A gyermek Jézus imádása című festményén egy angyalon és egy pásztoron is felismerhetők a kór ismérvei. Az örökletes betegség első leírása 1866-ból maradt ránk John Langdon Downtól. „Ha diagnózisunk helytálló, úgy ez azt jelenti, hogy a szindróma nem a modem kor betegsége” - állítják tudósok. Feltételezésük alátámasztására különféle testi jellegzetességekre hivatkoznak az angyal és a pásztor alakján - az arc formájára, az orr és a száj alakjára, a rövid ujjakra. A tudósok felismerésükben annak bizonyítékát látják, hogy azokban az időkben a kórral küszködő emberek beintegrálódtak a társadalomba. A festmény a New York-i Metropolitan Múzeumban látható. A kór értelmi fogyatékossággal és jellegzetes külsővel járó súlyos fejlődési rendellenesség. Oka a 21. kromoszómapár triszómiája (vagyis a sejtekben egy számfeletti kromoszóma található). Negyven év felett szülő nők gyermekeinél az átlagosnál jóval gyakoribb. Végre döntött a vizsgálat Ötvennégy év után nem apa Stockholm. Miután évtizedeken át fizetett tartásdíjat egy állítólag általa nemzett gyermek után, végre megszabadult az apaság gyanújától egy 79 éves svéd férfi. Az illetőt bírósági ítélettel kötelezték 1949-ben, hogy tartásdíjat fizessen egy kislány után, jóllehet tagadta apaságát. Az eset újratárgyalása során DNS-vizsgálattal kimutatták, hogy a férfi valóban nem apja az időközben 54. évében lépett asszonynak. A férfi elévülés miatt nem tudja visszakövetelni az indokolatlanul kifizetett tartásdíjat. Fizetheti ellenben a DNS-vizsgálat és a per költségét, amely 6200 eurót tesz ki. (MTI) Egy gén hiánya okozhatja az agressziót és a szorongást Legyen elég szerotonin ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Washington. Egy gén hiánya okozhatja a túlzott agressziót vagy szorongást, állítják amerikai kutatók, egereken végzett vizsgálatok alapján. A PET-1 jelzésű géntől megfosztott egerek viselkedése ugyanis meglepően emlékeztet bizonyos embereket érintő elmeorvosi problémákra, amelyek mindegyikére a túlzott agresszivitás és aggodalmaskodás a jellemző. A genetikailag módosított egerek agresszivitása és szorongása érzékelhetően növekedett: normális társaiktól eltérően sokkal hamarabb és többször lendültek támadásba a közelükben lévő idegen példányokkal szemben, és ketrecükben a körülzárt, biztonságosnak ítélt zugokat részesítették előnyben. Az élőlények magatartását a sejtek által termelt szerotonin szabályozza. Ha a szerotonin mennyisége alacsony, akkor az adott élőlénynél magatartásbeli problémák alakulhatnak ki. A kutatók most azon dolgoznak, hogy bebizonyítsák: az emberi szervezetben az egerekéhez hasonló szerepet tölt be a PET- 1 gén. Deneris szerint, ha kutatásaik igazolást nyernek, akkor a szélsőséges magatartásra hajlamos embereken még azelőtt el lehet kezdeni a megfelelő kezelést, hogy a tünetek végleg elhatalmasodnának rajtuk, (hk, ú) Kedvezményes spermabank Hóhányó holland holdárus Ha a harcban megsérülne... Los Angeles. A spermabankokat is magával ragadta a hazafias hevület az Egyesült Államokban, jelentős kedvezményt adnak az Irak elleni háborúra készülő katonák hátrahagyott ivarsejtjeinek raktározására. A California Cryobank, az egyik legnagyobb amerikai spermabank egy éven át ingyen vállalja a leadott hímivarsejtek tárolását. Egy másik, bostoni spermabank 50%- os kedvezményt ad áraiból a Közel- Keletre induló katonáknak. Az akciók a biztonságot célozzák: ha a katonák a nemzőképességüket érintő sérüléseket szenvednének vagy betegségeket kapnának, az elraktározott ivarsejteknek köszönhetően lehetne még utóduk, (m) Elnököket is átvert Amszterdam. A 33 éves Rene Veenemát csalással vádolják, többen feljelentették ugyanis amiatt, hogy nem kapták meg holdbirtokuk tulajdoni lapját, jóllehet kifizették a telkekért a vételárat. Veenema a Hold Nagykövetség nevű, az Egyesült Államokban bejegyzett vállalat nevében árult 1996-tól kezdve a holdtelkeket 1600 dolláros áron. Vásárlói közt volt két amerikai exelnök is, Jimmy Carter és Ronald Reagan. Idővel Európában is megnőtt a kereslet a Hold iránt. Veenema azt állítja, hogy emberek ezreit tette boldoggá holdbirtoklással. Öt vevőjét azonban biztosan nem, az ő feljelentésük nyomán vette őrizetbe a holland hatóság a holdárust, (m) Végre van már megoldás a szende hólyag szindrómára Hetes erősségű inger UJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Düsseldorf. Kutatók szerint a férfiak 3-7%-a szenved az ún. szende hólyag szindrómában, azaz akik nem mernek nyüvános WC-ben pisilni. Legtöbbjüket zavarja, ha állnak mellettük vagy félnek attól, hogy rájuk nyírnak. Á Düsseldorfi Heinrich Heine Egyetem professzora, Philipp Hammektein két éve végez kutatásokat e pszichológiai probléma leküzdése érdekében. A professzor a kísérletezések során valószínűleg rájött a probléma gyökerére. A terápia során minimum fél liter vizet itat meg a beteggel és kikérdezi, hogy az 1-től 10-ig terjedő skálán milyen erős a vizelési ingere. „Csak akkor engedem el őket, ha már legalább 7- es erősségű az inger. És csak akkor küldöm ki őket egy forgalmas pályaudvar ülemhelységébe” - magyarázza. Mire a páciens odaér, már alig tudja visszatartani és már nincs ideje szégyenlősködni. (I) HOROSZKÓP Kos: B Családtagjai ma nagyon érzékenyek, ezért legyen különösen tapintatos, ha velük beszélget. Egyik régi barátja nem teljesíti az ígéretét, és ezzel csalódást okoz. Oroszlán: Visszautasítja egy udvarlóját, akiről tudja, hogy nem tudná Önnek azt nyújtani, amire szüksége van. Ez a kapcsolat mindenképpen meg- romlana. Féltékeny lehet valakire. Nyilas: Kisebb-nagyobb akadályokkal találja szemben magát, de ne futamodjon meg. Ha rosszindulatot tapasztal, akkor ne ugyanilyen módon válaszoljon. Higgadjon le. Bika: Kerülje az összetűzéseket a munkahelyén, próbáljon távoli céljaira összpontosítani, és tegyen meg mindent, hogy közelebb kerüljön azokhoz. Ikrek: Feszült a mai napon, megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni magából, hogy főnökei elégedettek legyenek. Ez dicséretes, de ha túlzásba viszi, a sok stressz megárthat. Rák: Ne is gondoljon a pénzre, hiszen nincsenek anyagi gondjai! Inkább azzal foglalkozzon, hogy maradandó élményt nyújtó programot szervezzen a szabadsága idejére. Szűz: Sokat gondolkozik szerelmi ügyein és jelenlegi kapcsolatán, mert úgy érzi, változtatásokra van szüksége. Ne féljen megtenni a szükséges lépéseket, legyen határozott. Mérleg: S Teljes lendülettel lát hozzá tennivalóihoz. Ha ez kellő szorgalommal és állhatatossággal is párosulna, akkor sokra vihetné. Félő azonban, hogy becsvágya csökken. Skorpió: Változások mehetnek végbe a munkahelyén vagy otthon, és az ösztönei azt javasolják, hogy vagy harcoljon ellenük, vagy keserűen panaszkodjon miattuk. Továbbra is viszonylagos összhang uralkodik a magánéletében, ma azonban valaki felbosszantja. Mielőtt megmondaná a véleményét, sétáljon egy kicsit. Bak: Vízöntő: E Ha nem akar komoly nézeteltérést a magánéletében, ne titkolózzon. Partnerét nem kellene kirekesz- tenie azokból a sorsdöntő tervekből, amelyeken a fejét töri. Halak: Alaposan és körültekintően dolgozzon, inkább kevesebb feladatot vállaljon, különben hamar összezavarodhat. Főnökével ma köny- nyen Összetűzésbe kerülhet. Ha egy hölgy kellő kapacitású arcüreggel és jó gyomorral rendelkezik, akkor nem ismer lehetetlent. A kínai hagyományos holdújév alkalmából tartott ünnepségen az esemény színvonalát emelendő, egy vállalkozó kedvű pekingi nő az orrán át bebújtatott, majd a száján át húzott ki egy élő kígyót. (TASR/AP-felvétel) www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (59233421) Főszerkesztő-helyettes: Juhász László (59233442) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (59233439), Sidó H. Zoltán - gazdaság (59233425), Mislay Edit - kultúra (59233430), Urbán Gabriella - panoráma, téma (59233444), Korpás Árpád - régió (59233436), Zsigárdi László - sport (59233434) A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László Szerkesztőség: Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1. Fax: 59233469 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0907/773835, Királyhelmec: 0905/781851, Kassa: 055/6002225,0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0904/234558, Komárom: 0905/840423, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Dunaszerdahely: 0907/773831. Kiadja a Petit Press Rt., Nám. SNP 30, 811 01 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 59233119. Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Ziaéik és Schavel Beáta - kereskedelmi osztály, tel: 59233200, fax: 59233296, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233278, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 59233228, 59233235, 59233200, 59233240, fax: 59233295 E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Némcovej 32,055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a Pekel Print, Kft., Bratislava.Teijeszti: a Szlovák Posta Rt., PONS Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PONS Rt.-ben. Külföldi megrendelések: PONS a. s. vyvoz tlace, Záhradnická 151, 820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, jf\ csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. ol aríui«’««