Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

2003-02-21 / 43. szám, péntek

Sport ÚJ SZÓ 2003. FEBRUÁR 21. Fülöp Edit számára rejtély, hogyan lett dzsúdós, ezután is kimonóban marad Tavaly j ött az aranyév (Pavol Majer felvétele) Sportvezetők Ipolyságon Ipolyság. Becses, ötkarikás vendégek látogattak tegnap a honti városba. Frantisek Chmelár, a Szlovák Olimpiai Bizottság (SOV) elnöke, Mária Mracnová alelnök, Anton Tkác vb-tag és Zdenka Letenayová, a pozsonyi sportmúzeum igaz­gatója. Előbb fogadta őket Lőwy János polgármester, majd megtekintették az Ipoly­ság százéves sportmúltjáról készült értékes kiállítást. Ré­vész Ferenc, a látogatás meg­álmodója úgy tájékoztatta la­punkat, hogy a SOV vezetői kedvezően fogadták egy eset­leges szlovák-magyar olimpiai csúcs összehívását Ipolyságra. „Jó ötletnek tartották a kezde­ményezést, bátorítottak, hogy próbáljam megszervezni a ta­lálkozót. Ha eljönnek, szíve­sen átmennének a magyaror­szági Bernecebarátiba, Szo- koly Alajos síijához is” - újsá­golta Révész Ferenc, (jmk) Albina Ahatova doppingolt Östersund. Pozitív eredményt hozott a doppingtesztje az oro­szok kitűnő sílövőjének, Albi­na Ahatovának az olaszországi Anterselvában rendezett Világ Kupa-futam után, ahol meg­nyerte a nők 12,5 km-es tö­megrajtos versenyét. A nem­zetközi szövetség egyelőre nem kommentálta a történte­ket, mivel a B-próbát csak feb­ruár 28-án végzik el. Azt sem lehet egyelőre tudni, hogy a vizsgálat milyen tiltott szert mutatott ki az összetett VK-ban negyedik helyen álló klasszis szervezetében. (MTI) Al-Fayed nagy rátörő tervei London. Mohamed A1 Fayed, az egyiptomi milliárdos klub- elnök mindent megtesz a Ful­ham felvirágoztatásáért: azt szeretné, ha a húszcsapatos Premier League-ben jelenleg csak 14. helyezett együttese rövid időn belül Európa leg­jobbjai közé kerülne, ezért megkörnyékezte Fabio Capel- lót és Andrij Sevcsenkót. Olasz lapértesülések szerint a világhírű futballedző a nyá­ron elhagyja a mostanában jobbára csak szenvedő AS Ro­mát, pedig szerződése 2005- ig szól. Capello útja könnyen Londonba vezethet, mert Mo­hamed A1 Fayedtől anyagilag rendkívül előnyös szerződés­sel várná, ráadásul minden­ben szabad kezet kapna. Az ukrán csatár helyzete bizony­talan az AC Milánnál, mert az edző, Carlo Ancelotti szerint a stílusa hasonlít az első számú csatár, Füippo Inzaghiéra. Sevcsenko tudása alapján na­gyobb bizalmat és több játék- lehetőséget érdemel, ezt a Fulham nyilván biztosítaná neki. (MTI) Tyson-Etienne: mégis lesz meccs! Memphis. Mégis megrende­zik a szombatra tervezett Mi­ke Tyson-CUfford Etienne ne­hézsúlyú profi ökölvívó­mérkőzést. Tyson a múlt hé­ten egy afrikai harci szimbó­lumot tetováltatott bal arcára, és feltehetően ettől megbete­gedett. Ezért lemondta az Eti­enne elleni fellépését, amely a Lennox Lewistól elszenvedett júniusi kiütéses veresége utá­ni első összecsapása lett vol­na. Aztán másnap felkelt az ágyából, és meggondolta ma­gát. Ezek után a korábbi világ­bajnok ellenfele mondta le a találkozót, mivel úgy érezte: a bolondját járatják vele. Sőt, kijelentette, ő biztosan nem gondolja meg magát. Egyelő­re azt nem tudni, Etienne mégis miért változtatta meg a véleményét. (MTI) Bármennyire is megerőltette emlékezetét, csak sejtelmei vannak arról, hogy a kis Fü­löp Editkét ki vezette először a tatami közelébe, hogyan öl­tözött kimonóba, de azt hatá­rozottan állítja: egy életre megszerette a cselgáncsot. J. MÉSZÁROS KÁROLY Tizenkét év nyomait nem tudja s nem is akarja kitörölni az életéből. Még azután sem, hogy ősztől lé­nyegesen megváltozott a helyzete, és Gúta meg Nagyszombat fogásá­ból kiszabadult a fővárosba. Tanul­ni. Elsőéves hallgató a Comenius Egyetemen. Matematika-földrajz szakos tanárnak készül. Csinos lány, kollégám akár egy na­pon át fotózná. Ha nem árulnám el neki, hogy Edit jelenleg súlycso­portjában Szlovákia legjobb dzsú- dósa, külsejéből erre még véletle­nül sem következtetne. Homályos képei azért előtolakod­nak a gútai kezdetekről: „Anyunak volt egy barátnője, aki cselgáncso- zott. Őt láttam edzésen, másra nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy anyu megpróbált lebeszélni. Ne menj, rossz idő van kinn, meg hasonlókat mondogatott. Csak nyolcéves lehettem, s a cselgáncs alsó korhatára akkor még tíz év volt.” Az egyetlen Fülöp-lányt ez egyáltalán nem zavarta. Három évig járt edzésre anélkül, hogy va­laki hívta volna, állandóan ott for­golódott a többiek között, állandó­an ő volt a legkisebb. Közben tizenkét éves cselgáncssze­retet lett belőle. „A miért soha sem foglalkoztatott. Ez egyszerűen van, jól érzem magam a szőnyegen. Ter­mészetes dolog az életemben, hogy edzésre, versenyekre járok. Nem is tudnám elképzelni e nélkül a napjaimat. Ugyanez vezérelt az első iskolaválasztásnál is, és men­tem a nagyszombati sportgimnázi­umba. Persze a legnagyobb hajtó­erő az eredményesség volt, ha el­maradtak volna a sikerek, talán már régen abbahagyom.” Nincs olyan sok versenyző lány, hogy mindig edzőtársra akadjon. Gútán megszokta, hogy a fiúkkal kapaszkodik egybe a gyakorláson. „Lányokkal soha nem szerettem edzeni. A fiúk mégiscsak férfiak, jobban kibírják, nem panaszkod­nak, hogy itt vagy ott fáj nekik, nem keresnek kibúvókat.” Soha nem volt példaképe. Edit nem fél. „Még nem találkoztam olyannal, amitől meg kellett volna ijednem. Talán ha egyszer rám tá­Nyitra. Ma már szinte nem is szen­záció, ha egy szlovák futballklub- ról az jelenik meg a sajtóban, hogy a klubvezetés nehéz ezrekkel tarto­zik a játékosoknak, és a profi vagy félprofi labdarúgók utolsó tiltako­zási lehetőségként sztrájkolnak. Úgy tűnik, a II. ligás nyitrai egyesü­letnél tán rendeződhetnek a viszo­nyok. A rétéi származású Molnár Zoltán klubelnökként, igazgató­ként és edzőként tért vissza oda, ahol egykor egy nagyszerű csapat­ban még olyanokkal együtt kerget­te a labdát a.Zobor alatt, mint Jez, Moravcík, Hipp, Palúch és mások. A szlovák Sport napilap a minap ri­portban számolt be az őrségváltás­ról. Ennek kapcsán kérdeztük meg az új prezidentet. Nem sokan vállalták volna el az ilyen nehéz anyagi helyzetben lévő klubot. Kicsit sem tart attól, hogy egy néhány hónap után fel kell adnia a harcot és idő előtt távoznia, mielőtt még bármit is sikerült volna elérnie? Mindig is szerettem a kihívásokat, játékosként és edzőként is igyekez­tem mindig javulni és javulni. Tény, az egyesület jelenlegi állapotát fi­gyelembe véve, aligha akad olyan Fehérben, de nem kimonóban madna valaki, utána... A dzsúdó- nak van egy része, ahol az önvédel­met tanuljuk, gyakoroljuk. Vala­melyik övvizsgához szükséges. Ma­gabiztosságot ad, hogy alkalomad­tán megvédjem magam. Mindenki elcsodálkozik azon, ha bejelentem, hogy dzsúdó edzésre járok. Ilyen alakkal? Ilyen természettel? Miért pont azt? Es sorolják a kérdéseket.” Újabb meglepetés éri az embert, amikor a gútai dzsúdós lány éremgyűjteményét próbálja kifür­készni. Csapatban már volt szlová­kiai aranyérmes, egyéniben viszont 2002 előtt még soha. Váltakozva szinte kibérelte a dobogó alsó két fokát, de a tetejére tavaly állt fel először. És rögtön kétszer: mind a juniorok, mind a nők mezőnyét ma­ga mögé utasította az 57 kilósok súlycsoportjában. „A minimumból a maximumot hoztam ki. Pedig zűrös évem volt. Előtte 2001 őszén megsérültem. Nehéz volt a visszaál­lás, nem is akaródzott meg féltem is a folytatástól. Csak egy hónappal az országos bajnokság előtt kezdtem el komolyabban edzeni, s bizony, megörültem, hogy összejött. A má­sodik hely mindig rettentően bosszantó, nincs annál rosszabb. Végre nem kellett átélnem.” Mind­két tornán öt-hat ellenfelet kellett legyűrnie, pontosan nem emlékszik a részletekre, de örök másodikként elvetemült, aki irigyelné a pozíció­mat. Ellenben a klubvezetés, Eugen Árvay, Stefan Karsai, Miroslav Bo­dor, Anton Letko, biztosított arról, hogy mellettem állnak és amit el­vállalnak, azt teljesítik is. Az öröksége jó pár millió adóság a játékosokkal szemben. Miben tudtak megállapodni a sztráiko- lókkal? A klub összadóssága mintegy 8 millió koronára rúg, és nem csak a játékosoknak tartozik a klub, de az adóhivatalnak és egyéb állami szerveknek, a szociális és egész­ségügyi biztosítónak, így jön ki az összadósság. Számomra hihetet­len, hogy a jelenlegi szlovák élet- színvonalhoz viszonyítva, milyen szerződéseket kötöttek a játéko­sokkal, egyeseknek még hűség­pénzt is belefoglaltak a kontraktu­sukba, a szállás, az útiköltség és az étkezés is ingyen volt! Hát ez így tovább nem lesz! A régebbinél lé­nyegesen szerényebb, mintegy 30- 40 százalékkal kisebb havi alapfi­zetéseket adunk, és a prémiumok is kisebbek lesznek. És punktum, ennél többet nem ígérünk, és nem vállalunk el. Az előző vezetés leg­nagyobb hibája az volt, hogy nem mérték föl, mire is képesek valójá­ban, mit tudnak teljesíteni. megingás nélkül haladt a végső si­ker felé. „Nagyon akartam. Úgy gondoltam, ha már az utolsó le­hetőségem van a juniorok között, büszkén távozhassak.” Szeptembertől nincs ideje annyit edzeni, mint korábban. A napi két nagyszombati gyakorlást pozsonyi diákhónapjai alatt heti egy gútai váltotta fel. „Ez valóban kevés. Hi­ányzik az edzés, de nekem fontos az iskola, mert tudom, hogy a csel­gáncsból nem tudnék megélni. Kell gondolni a későbbi évekre is. A ma­tematika és földrajz meg a dzsúdó egyelőre nemigen szeretik egymást. Sok időm telt el a tanulással, nem­igen ment eddig az összehangolás, de a következő szemeszterben már többre vágyom. Soha nem jutott eszembe, hogy mi lenne cselgáncs nélkül. Idén kevés versenyem lesz, elmegyek valamennyire, s a bajnoki címemet is meg akarom védeni.” Kilencvennyolctól a válogatott ke­ret tagja, idén már a nők között. Vi­lágversenyekre nem gondol, túl magas akadálynak tartja a kijutást. „Lányokkal legfeljebb edzőtábor­ban készülök, különben nem. Vala­mikor ki kell próbálni az ellenfelet” - mondja nevetve, majd hátára ve­szi hatalmas táskáját, és elindul a gútai buszra. Hazamegy edzeni meg készülni az utolsó földrajz­vizsgára. Azaz túl sokat ígértek? A lehetőségeikhez mérten valóban túl sokat. Mindamellett átérzem a játékosok lelkiállapotát, hiszen 6-7 hónapja egy fillért nem láttak a fi­zetésükből, de remélem, hogy az elmúlt napokban egy új nyitrai időszámítás vette kezdetét. Először úgy tűnt, a kiszemelt edző, Lubomír Luhovy lesz, ám ő nem ülhet a kispadon, hiszen nincs meg hozzá az előírt képesí­tése, ezért Ön nem csak klubel­nökként, de egyben trénerként is tevékenykedik majd, mivel hogy az A-licenszes edzői oklevél bir­tokosa egyedül Ön. Nem lesz ez egy kicsit sok, a jelenlegi nyitrai állapotok közepette? A nyitrai futball jövőjéért tevé­kenykedem és azok is, akik a munkatársaim lesznek, nem a funkció a lényeg, hanem az elvég­zett munka. A Sme hasábjain megjelenteket, mi szerint tényleg örülne a Lu- hovy-Timko csatárkettősnek, ve­gyük komolyan? Alighanem ezt csak poénnak szán­ta az újságíró. De tény, Luhovy a segítségemre lesz, mint harmadik asszisztens, Ondruska és Palúch mellett. Molnár Zoltán a nyitrai futballklubban három funkciót fog betölteni egy fizetésért Nyolcmillió az összadósság! D. TOK ERNŐ Karhan és Effenberg kakaskodása az edzésen Furcsa kapitánycsere ÖSSZEFOGLALÓ Wolfsburg. Szerdán este a 19. for­duló elmaradt találkozóján, a Mön- chengladbach pályáján 2:0-re kika­pott a Wolfsburg, s a mérkőzésen már Stefan Effenberg viselte a kar­szalagot, és nem Miroslav Karhan, a szlovák válogatott csapatkapitánya, aki az előző húsz bajnokin töltötte be ugyanezt a szerepkört. Megbíz­ható német források szerint Wolf­gang Wolf edző döntését már a ked­di edzés előtt bejelentette a játéko­soknak. Ami azután történt, az szemtanúk szerint a véletlen műve. Vagy mégsem az? Tény, hogy 2002 legjobb szlovák labdarúgója az előző napokban csalódottságának adott hangot a sajtóban, s azt is re­besgették, hogy Effenberg érkezése óta feszültek a húrok a csapatban, és a sztárjátékost kedvencként ke­zelte Wolf edző, nem mindegyik társa örömére. Ezek után következett a kedd dé­lelőtti edzés. Egy párharc során Kar­han beleszállt a dédelgetett Effébe. „Talpaltam, azt beismerem, de ilyen számtalanszor előfordul. A bundes- ligás edzéseken is kemény csaták folynak. Tucat számra voltam ilyen belemenés előidézője, de szenvedő alanya is” - árulta el a kemény fából faragott középpályás. Karhan elta­lálta Effenberg sípcsontját, amire a német csillag felugrott, és megszo­rongatta a szlovák csapattársa nya­kát, s tudtára adta, hogy visszaadja neki. Ez nem sokkal később meg is történt. Oldalról elkaszálta Karhant, két lábbal szállt belé. Úgy Figo mód­ra. A zuhanás után a leváltott csa­patkapitány jól megütötte magát, megfájdult a combja, a térde és me­gütötte a kezét, máig nem derült ki, nincs-e törés a kezében. így végződött a nagy csinnadrattával megtörtént csapatkapitány-váltás a Wolfsburgban. Effenberg Wolf által kiszemelt helyére került, Karhan a szerdai mérkőzésre nevezettek sorá­ból is kimaradt. Csapatársaik meg inkább hallgatnak... (sr) NHL New York. Nem lehet azzal gyanúsí­tani az Ottawa csapatát, hogy ne tenne meg mindent a szurkolók, s a jégkorongsportot szeretők kedvéért. Az NHL listavezetője ugyanis előbb negyven perc, azaz két harmad alatt „megnyert” egy összecsapást, hogy aztán 3:0-ás előnyét nyolc perc alatt a Devilsnek ajándékozva a hajrá het­ven másodpercében még két gólt üt­ve győztesen téljen haza. A mérkőzés hőse a két-két gólt szerző Havlát, Hossa duó, no meg a hajrá­ban egy lepattanó korongot a leg­jobbkor a hálóba kotró Bőnk volt. „Szükségünk volt a győzelemre, el­lenfelünk emberelőnyös helyzetit jól kihasználva kapaszkodott vissza. Ám játékunk hitelét éppen az adta meg, hogy nem álltuk le, s így is győzni tudtunk” - nyilatkozta bol­dogan Bőnk. Győzelmével az Otta­wa hatpontos előnnyel vezet már a Devils előtt a Keleti-főcsoportban. Ha az NHL egészét nézzük, akkor a nyugati első Dallas is leszakad egy pontocskával a Senatorstól, miután hazai környezetben nem bírt a Cal- garyvel. A kanadai gárda a találkozó elején megszerezte a vezetést, ame­lyet Young csupán négy perccel a rendes játékidő letelte előtt tudott egalizálni, elrontva ezzel Hírek ka­pus statisztikáját. Buffalo-Montreal 2:1 - hosszabbí­tás után (0:1, 1:0, 0:0 - 1:0), Va- rad’a, Satan, illetve Bulis; Caroli- na-Boston 1:1 (1:0, 0:0, 0:1), O’Neill, ill. Rolston; Tampa Bay- Atlanta 2:0 (0:0, 0:0, 2:0), St. Lo­uis, Richards; New Jersey-Ottawa 3:5 (0:2, 0:1, 3:2), Niedermayer, Friesen, Nieuwendyk, ill. Havlát 2, Hossa 2, Bonk; Minnesota-Ran­gers 2:4 (1:2, 1:2, 0:1), Brunette, Zsoltok, ill. McCarthy, Leetch, Messier, Holik; Dallas-Calgary 1:1 (0:1, 0:0, 1:0), Young, ill. Szapri- kin; San Jose-Islanders 0:3 (0:1, 0:2, 0:0), Peca 2, Jonsson; Anahe- im-Columbus 2:0 (0:0, 1:0, 1:0), Kariya, Rucchin. (O-O) SAKK DELMÁR GÁBOR A világ legerősebb sakkozója, Garri Kaszparov már több éve türelmetle­nül várta, hogy visszavághasson a „Deep Blue” számítógéptől elszen­vedett vereségért. Most végre alka­lom kínálkozott rá, de a revans nem sikerült a kihívó várakozásának megfelelően - a hatjátszmás páros­mérkőzés döntetlenül végződött. Igaz, a „Deep Junior” programja jó­val nagyobb játékerővel rendelke­zik, mint az említett elődjéé. A mér­kőzés utáni, New York-i sajtótájé­koztatón Kaszparov kijelentette, hogy teljesen tisztában van a sakk­program sebezhetőségével, de tak­tikai téren a gép elképesztő teljesít­ményre képes! Ez a harmadik, a Deep Junior győzelmével végző­dött játszma: Vezércsel Világos: Kaszparov - Sötét: Deep Junior I. d4 d5 2. c4 c6 3. Hc3 Hf6 4. e3 e6 5. Hf3 Hbd7 6. Vc2 b6 (az első játsz­mában 6...Fd6 történt és 7. g4 dxc4 8. Fxc4 b6 9. e4 e5 10. g5 Hh5 11. Fe3 0-0 12. 0-0-0 Vc7? 13. d5! Után Kaszparov döntő fölénybe került és nyert - 13...b5 14. dxc6 bxc4 15. Hb5 Vxc616. Hxd6 Fb717. Vc3! Stb. Ekkor még kevesen gondolták, hogy a Deep Junior képes lesz visszavág­ni...) 7. Fd2 0-0 10. g4 Hxg4!? (vál­lalja a kockázatot) 11. Bgl (jó volt II. Fxh7+ is) ll...Hdf6 12. h3 Hh6 13. e4 dxe4 14. Fxh6 exd3 15. Bxg7+ (nem 15. Fxg7? Hg4! miatt) 15...Kh8 16. Vxd3 Bg8 17. Bxg8+ Hxg8 18. Ff4 f6 19. 0-0-0 Fd6 20. Ve3 Fxf4 21. Vxf4 Fxh3 22. Bgl Vb8 23. Ve3 Vd6 24. Hh4 (24. He4 Ve7 25. Heg5! Vxe3+ 26. fxe3 fxg5 27. Hxg5 majd Hxh3 után dönteüen szí­nezet? állás jött volna létre) 24...Fe6 25. Bhl Bd8 26. Hg6+ Kg7 27. Hf4 Ff5 28. Hce2 He7 29. Hg3 Kh8 30. Hxf5 Hxf5 31. Ve4 Vd7 32. Bh5? (32. Hg6+ Kg7 33. Hf4 Kh8 döntet­lenre vezet, 33...Be8-ra 34. Vg2+ Kf8 35. Hg6+ hxg6 36. Vxg6 Vg7 37. Vxf5 stb.) 32...Hxd4 33. Hg6+? (ez a hiba a játszmába kerül, számításba jött 33. Khl és 33...f5-re 34. Ve5+ Vg7 35. Ve3 c5 36. Bh5!) 33...Kg8 34. He7+ Kf8 35. Hd5 (nincs me­nekvés, 35. Bxh7-re Hb3+! nyer) 35...Vg7 36. Vxd4 Bxd5 és világos feladta. Ezzel a Deep Junior kie­gyenlített, és a többi három játszma dönteüen lett. Például az 5. játszma: Nimzoindiai védelem Világos: Kaszparov - Sötét: Deep Junior I. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hc3 Fb4 4. e3 0- 0 5. Fd3 d5 6. cxd5 exd5 7. Hge2 Be8 8. 0-0 Fd6 9. a3 c6 10. Vc2 Fxh2+! II. Kxh2 Hg4+ 12. Kg3 Vg5 13. f4 Vh5 14. Fd2 Vh2+ 15. Kf3 Vh4 16. Fxh7+ Kh8 17. Hg3 Hh2+ 18. Kí2 Hg4+ 19. Kf3 Hh2+ dönteüen! 2318. számú fejtörő R. Lecomte (1954) i. & & S A A 1 % i # w A Világos indul és 2 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés - világos: Kf5, Vfl, Bd4, He6 és gl, Fc3 és e4, gy: e2 és f4 (9 báb). Sötét: Ke3, Va2, Ha3, Fa6, gy: b3 és g4 (6báb). A megfejtések az ÚJ SZÓ szer­kesztőségének címére küldendők „SAKK” megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között - min­den feladvány után - két 200 koro­nás pénzdíjat sorsolunk ki! A meg­fejtés beküldésének határideje - a 2319., a 2320. és a 2321. számú fej­törőkkel együtt - március 31.

Next

/
Thumbnails
Contents