Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
2003-02-14 / 37. szám, péntek
„Hosszan nyúljon, mint e hurkaszál, Életünk rokkáján a fonál. Valamint e sültre a mi szánk: Mosolyogjon a sors szája ránk; S pályánk áldásával öntse le, Mint e kását a zsír özöne. ” (Petőd Sándor) ÍZVILÁG AZ ÚJ SZÓ MELLÉKLETE I „Semmi sem jó vagy rossz, a véleményünk teszi azzá - mondta a Mester. - Az egyik ember könnyedén megtartotta a vallásos böjtöt a hét minden napján. A másik éhen halt ugyanattól a koszttól. ” (An thony de Mello) 2003. február 14., péntek 3. évfolyam, 4. szám „Nem látja többet nagymama, / erjesztgethet ribiszkeszörpöt - / jusson eszedbe, pajtikám, / ha majd lentről cibál az ördög." (Varró Dániel: Nagyapi, sipkám emelintem, Bögre azúr) Tök nélküli tökfőzelék s mind, mi spenót CS. LISZKA GYÖRGYI I arró Dániel nevével már több ízben is találkozhattak __ az Új Szó olvasói. Ő az a budapesti fiatal- I ember, akinek huszonkét éves korában jelent meg a Magvető Kiadónál Bögre azúr címmel egy nagyon bájos verseskötete, melyben rögtön az első ciklus azt a címet kapta: „tavaszi leves, tészta, mák”. Félreértés ne essék, nem szakácskönyvről, nem is étkekről szól a strófa, ám mindenképpen ízeket idéznek e versek, hangulatok ízeit. A cukrászdában, ahol beszélgetünk, s közben majszoljuk a Szamos-szele- tet, azt mondja nekem a költő, hogy nem tud ám ő érdekesen az étkezésről beszélni. Miért, talán nem szeretsz enni? Mindig nagyon szerettem enni, meg most is, és ezért szomorú is vagyok, mert nagyon sokáig ez nem nagyon volt baj. Nyilván sokat mozogtam, most meg, hogy sokat vagyok otthon, és nem nagyon mozgok, ez po- cakilag is kezd megmutatkozni. Komolyan? Hát húzd fel a pólód, fotózzuk le! Tibor, figyelj! Isten őrizz! Inkább beszélek róla. Szóval, mindig nagy örömömet leltem az evésben, tudom értékeim azt, ha valami nagyon finom, sőt lelkendezem: jaj, de jó, jaj, de jó! Úgyhogy szoktak is csodálkozni rajtam, mennyire nagy öröm az nekem, ha egy jót eszem. És hogy volt ez nálatok a családban? Édesanyád főzött, vagy menzára jártál... Végig menza, de nekem sose volt bajom a menzakajával, mindig mindent megettem. No meg a különböző nagymamáim - pontosabban mind a kettő - is főztek mindig, különösen az egyik tudott nagyon emlékezeteseket, édesanyám pedig a hétvégeken, a mai napig. Akkor beszélgessünk kicsit a nagymamáról. Részletezd! Ő olyan klasszikus nagymama volt, amilyennek az ember a nagymamákat elképzeli, hogy még kenyeret is sütött óbudai lakótelepi kis lakásában. Szörpöket készített, süteményeket sütött, nagyon finom volt a zserbója, lekvárt főzött, szóval minden olyasmit, amit az ember elvár egy nagymamától. Erről a nővérem tudna többet mesélni, mert őt tanította a nagyi pogácsát sütni, ő sür- gött-forgott ott körülötte mindig. Én kisfiú voltam, magában a készítési folyamatban nem vettem részt soha. Ezért aztán nem is nagyon tudok erről mit mondani, csak azt hangsúlyozhatom, hogy nagyon-nagyon finomakat készített. Konkrétan? A kelt tésztái azok, amelyek bennem mélyebb nyomot hagytak, meg a zserbó. Mi a kedvenc ételed? Hát..., nem tudom. Ez nagyon nehéz kérdés! Az embereknek szokott lenni üyen? Hajjé! Nem is egy. No csak azért, mert szerintem ez változó. Kiskoromban például a Gundel-palacsinta meg a rántott sajt volt a mindenem sokáig, de aztán mindig van valami újabb ízmeglepetés, ami miatt nem állíthatnám, hogy ez vagy az kimondottan a kedvencem volna. Például bemegyek egy étterembe, véletlenszerűen rendelek valamit, s rájövök, hogy az, hú, milyen finom, üyet még nem ettem... így aztán állandó kedvencem nem is lehet. De hogy egy kicsit konkrétabb is legyek, és közelítsek a témához, inkább a mártásos ételeket szeretem, a csehes ízeket, a knédlit például. Vagy a marhahúst valamilyen finom mártással... Tehát vegetáriánus nem vagy. Nem, az egyáltalán nem. Nagyon szeretem a mindenféle húsokat köretekkel, ami alatt értem inkább a gombócokat meg a mártásokat, mert a sült krumplit például nagyon nem szeretem. A rizst sem. A reformkonyha nem érintett meg valahogy? Nem igazán, pontosabban egyáltalán nem. Viszont én szeretem a gyorséttermi kajákat is, nincsen velük semmi problémám. Sőt! Általában szeretem az olyan helyeket, ahol nem kell nagyon integetni a pincérnek, nem kell rendelni, hanem úgy csöndeskén el lehet vegyülni, le lehet ülni, aztán békén hagynak, nem kell sokat kommunikálni. Mint most itt velem, ugye? De nem hagylak még békén, csöndeskén (vegyjülni, tessék velem kommunikálni, mert ország-világ láthatott a televízióban, amikor is Vámos Miklósnak kávét főztél. Azt muszáj volt. Tényleg, megitta? Meg, szegény. Teljesen korrektül. Mást nem főzöl? Nem jellemző. Talán inkább csak afféle alapdolgokat, mint mondjuk a rántotta. Tehát olyasmit, amit úgy összeüt az ember magának. És a barátnőd? Ügyesebb nálam, ő inkább szokott. De nyilván az is szempont, hogy kevés az idő, ami meg van, azt sajnálja az ember főzésre pazarolni, így inkább szoktunk félkész áruból étket készítem, értem ez alatt a zacskós és mirelit dolgokat. Nagy főzéseket ritkán ejtünk meg. Olyan van, hogy meghívnak minket a barátaink vacsorára, mondjuk, születésnapomon, aztán ha nekik van születésnapjuk, akkor mi hívjuk meg őket. így aztán egy évszakban egyszer összeszedjük magunkat, s megpróbálunk valamit főzni, de akkor se mindig sikerül. Ám hangsúlyozom, ezek nagyon különleges alkalmak, csak úgy magunknak nem vetemednénk ilyesmire, nincs olyan főzőtudományunk. S van-e a sült krumplin kívül valamilyen étel, amit kimondottan nem szeretsz? Talán a tökfőzelék. Igen, azt nagyon nem szeretem. Pedig amúgy a főzelékeket kimondottan kedvelem. Például a spenótot, látod, azt mondhattam is volna, hogy a kedvencem! Meg minden, ami spenótos. De a tökfőzeléket, meg valószínűleg magát a tököt nem. És érdekes, hogy a menzán azt is megettem, ott minden olyan semleges volt, nem különösebben sok ízű, a tökfőzeléknek sem volt meg a tök jellege. De a házi készítésűt, amelyben tényleg, tetten érhetően, felismerhető formában benne is van a tök, azt már kevésbé. Akkor te a tök nélküli tökfőzeléket szereted! Öt gasztronómiai limerick Volt egy úr, lakhelye Piripócs, fogkrémmel ette a piritóst. Rakott rá ribizlit, kérdezték: „Hogy ízlik?” Azt mondta: „Finom, csak picit sós.” Volt egy úr, lakhelye Alaszka, nejét egy barlangba falazta. Kérdezték, mért tette, azt mondta: „Mérgembe. Untam a heringet fagyasztva.” Volt egy úr, lakhelye Párizs, rászóltak: „Fogyjon le máris.” Onnantól nem evett feltéthez köretet, „Pá, krumpli - mondta - és pá, rizs!” Volt egy hölgy, lakhelye Paraguay, megszólította egy darab máj: „Ne forgass panírban, abban csak manír van, markolj meg nyersen, és harapdálj!” Volt egy úr, lakhelye Ecuador, palotát épített lekvárból. „Nincs neki teteje?” csámcsogta a neje. „Nincs, szivem, épp abból laktál jól.” (Varró Dániel: Alibi / Evés-ivás) isóKm „Nagyon szeretem a csokit, a mindenféle édességeket..." (Somogyi Tibor felvételei) Igen, meg az ilyen pépes, felismer- hetetlen dolgokat. Azokat igen. Gyümölcs, zöldség? A gyümölcsöt kimondottan nem szeretem, illetve nagyon kevés, amit szeretek. Ez valószínűleg öröklött dolog, mert a nagymamám is így van ezzel, meg az unokatestvérem ugyanarról az ágról. Ő a gyümölcslevet sem issza meg, tehát hozzá képest én még nagyon jó vagyok. A déligyümölcsöket megeszem, de mást nemigen, meg a nyers zöldséget sem szeretem, az uborkát, paradicsomot kimondottan kerülöm. Mit szól ehhez a szervezeted? Szintetikus vitaminokat szedsz, vagy hogy vagy ezzel? Nem szedek. Nyilván összejön eb- ből-abból, jut a szervezetembe máshonnan, mert külön problémám még nem volt emiatt. Nem hiszem, hogy hiányozna. Ha hiányozna, lehet, hogy szeretnéd is! Majd megveszekednél egy paradicsomért. Elképzelhető, sőt valószínű. Bár egy kicsit komikus most elképzelnem, ahogy veszekszem meg a paradicsomért. Cukrászdába kérted a találkozót, nem pediglen zöldségeshez. Talpraesett vagyok, ha ebből azt a következtetést vonom le, hogy az édességet nem veted meg? Igen, csak gratulálni tudok. Nagyon szeretem a csokit, a mindenféle édességeket, pudingokat, kis desszerteket. Majszolom is őket szinte szünet nélkül, nyilván emiatt is hízok. Inni mit szeretsz? Sörös vagyok alkoholilag, otthon meg általában szörpöt iszom ásványvízzel. Na! Mondtam én, hogy nem vagyok érdekes. Tudod mit? Ezt bízzuk az olvasókra. Spenót VARRÓ DÁNIEL Vannak emberek, akik például egyáltalán nem szeretik a spenótot. Teljességgel hiányzik belőlük a spenót iránti szimpátia. Hiába baráti unszolás, édesanyjuk jámbor szekírozása, ők hajthatatlanok maradnak. Nemet mondanak a spenótra. Ezek szomorú emberek. Erős depresszív hajlam lakozik bennük, ösztönösen ódzkodnak mindentől, ami búsan bugyborog. Az ő szemükben spenót és mélabú egymásnak testvérbátyjai. Csakugyan létezik kapocs spenót és mélabú között, ezt egy 1924 telén kisóhajtott vers felütése is fényesen bizonyítja: „Nagy, méla bánat alvad a szivemben, a tányér fenekén meg a spenót...” Egyébként utóbb a versben a rímhelyzetbe taszított spenótra a hajolt, a hajót és a derót szavak csengenek rá. Rendjén van ez így, noha említhetnék költőket, akiknél előbb rímelne a spenótra a spinét, mint ez a másik három. De hetvenhét évvel ezelőtt, úgy látszik, másféle rímekre járt rá a költőlegények ujja, mint manapság. E helyt a spenótnak azt az aspektusát nem szándékozom számba venni, ami a ferdeszájú Popeye tengerésznek duplamuszklit eredményezett. Mi, kérem, egy duplamuszkli, amikor a szív legbentibb rezdületei vannak terítéken? Hanem valami mégis a begyemben van, és én sehogy se bírom kipiszkálni onnét. Minek két név egy főzeléknek? Ezt tessék nekem megmondani. Parajfőzelék, olvasom az étlapon. Vegyünk két doboz mirelit parajt - utasít a szakácskönyv is. Nem tetszik nekem ez a pökhendi- ség. Amúgy is maszatos valami ekörül a paraj körül. Én azt gyanítom, hogy ennek a parajnak súlyos múltbéli bűnök nyomják a lelkét. Nem is élte túl a rendszerváltást a rákoshegyi Paraj utca. Tessék csak utánanézni, azon frissiben lecsapott rá az utcaátnevező hatóság. A minap betelefonáltam ebbe a televíziós vetélkedőbe, hátha megkérdezik tőlem, milyen nemzetiségű volt Fortinbras, aztán megprezentálnak tízmillió forinttal. Maga Vágó úr vette föl a kagylót. Üdvözlöm, mondta, Vágó István vagyok, ön ennek és ennek a műsornak a telefonszámát hívta, hallani fog egy kérdést, négy válaszlehetőség közül kell választania, telefonkészüléke nyomógombja segítségével prüntyögje be a helyes válasz betűjelét. Izzadó tenyérrel szorongatom a kagylót, míg kis magamat a kérdéstől való félelem szorongatja. Mi lesz, ha elbukom? Az ellógott ikebanával, a hetedikben átsakkozott fizikaórákkal hogy számolok el akkor? Végül Vágó úr elsuttogja a kérdést: „Miből készül a parajfőzelék? A) sóskából B) spenótból C) borsóból vagy D) kelkáposztából” Tessék ehhez hozzászólni. A spenót mint műveltségi kérdés. Idáig jutott, kérem, e legvigasztalanabb főzelék a földön. (Friss irodalmi húsok, Pallas Stúdió, 2001)
