Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
2003-02-11 / 34. szám, kedd
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. FEBRUÁR 11. KOMMENTÁR Mire nyugdíjas leszek PÁKOZDI GERTRÚD A nyugdíjrendszer reformja elkerülhetetlen. Csak az a kérdés, sikerül-e olyan szabályozórendszert kidolgozni, amely majd szavatolja az individuális nyugdíjszámlák kezelőiként kiszemelt alapok megbízható működését. Kissé durvábban szólva: olyan lesz-e a vagyonkezelési szabályrendszer, hogy nem lophatják el az összegyűjtött pénzt. Abban biztosak lehetünk, hogy a nyugdíjalapokba folyó évi mintegy 50 milliárd korona kezelésének lehetőségével sok pénzintézet kíván majd élni. Ha igaz, a szociális minisztérium olyan szigorú kritériumrendszert készít elő, amely már eleve szavatolja, hogy a nyugdíjszámlák kezelése csak megbízható társaság kezébe kerülhet. A kétkedőket logikusnak tűnő érvekkel próbálják nyugtatgatni. Hogy milyen sikerrel, majd elválik. A rendszerváltás utáni években ugyanis jócskán szerezhetett „befektetési” tapasztalatot a kisember abban, hogy milyen könnyen ráfizethet, ha vakon hisz valamely, a pénzének sikeres forgatását ígérő társaságnak. Magukat hozzáértőnek, csalhatatlannak és megbízhatónak hirdető pénzügyi társaságok, befektetési alapok vezetői hagyták faképnél ügyfeleiket a legcsekélyebb lelkiismeret-furdalás nélkül. Mivel a nyugdíjalapokra hatalmas összeget bíznak majd a leendő nyugdíjasok, nyilvánvaló, hogy hamarosan idegeiket és józan ítélőképességüket, választani tudásukat alaposan próbára tevő reklámhadjáratnak lehetnek célzottjai. De ez legyen majd a legkisebb gond, ha az új nyugdíjrendszerbe sikerül olyan biztosítékokat beépíteni, amely eleve szavatolja, hogy a nyugdíjas nem veszíti el a nyugdíjalapnál elhelyezett megtakarításait. Persze, nemcsak az itt a kérdés, hogy a nyugdíjalapokba befizetett pénz ki számára lesz az igazi üzlet. Az átlagbér alatti jövedelemből élő munkanélküliek, a minimálbért alig meghaladó keresetűek javára biztosan nem. Ok valószínűleg a jövőben sem számolhatnak mesés nyugdíjjal, ha mégoly körültekintően forgatják is a kisjövedelműkből befizetett pénzüket. Az átlagbérből és az azt meghaladó jövedelemből élők számára az új rendszer már bizonyára méltóbb nyugdíjas éveket ígér, mint a mostani szisztéma, amelyben a legmagasabb nyugdíj is jócskán alatta van az átlagkeresetnek. Felmerül még a mindenkori infláció követésének kérdése, de főképp az, hogy képes lesz-e az állam az új rendszer olyan felügyeletére, hogy a pénzek kezelői semmiképpen se élhessenek vissza helyzetükkel. Mindenesetre jó lenne, ha a nyugdíjreform szabályozórendszerének kidolgozói a döntés meghozatala előtt (és itt nemcsak a nyugdíjkorhatár kitolására gondolunk) figyelembe vennék a gazdaság rossz helyzetét, a várhatóan még évekig nagy munkanélküliséget. Olyan konstrukcióra van szükség, hogy az új rendszerre a legkisebb jövedelműek se fizessenek rá. JEGYZET viszont már mindegyiktől szereztem bilétát, akkor esetleg Lévára, Nyitrára, Komáromba rohangálok majd a nyomorult segélyemből, bizonygatván, mennyire lelkes vagyok? Pláne, ha elmúltam negyven és az amúgy is bedöglött munkaerőpiacon már a kutyának sem kellek? Mi ez a megalázó alibiturné? Megfelelő szakképesítés híján a munkanélküliek túlnyomó része röghöz kötött marad akkor is, ha a munkahivatal bármilyen messzire és bármilyen gyakran kényszeríti őket állásnézőbe. Régiójukban pedig csodának számít már az is, ha a legegyszerűbb beosztásban is dolgozhatnak, minimálbérért. Ja, hogy a munkanélküli jelentse fel a pecsétért baksist kérő maszekot? Röhej. Szóval arra kényszerítik, hogy önmagáért legyen spicli. Szép. Már látom egyébként azokat a kocsmabörzéket, ahol a munkanélküliek a tízes fácán mellett cserélgetik a céduláikat:- Figyelj, Pista, itt van egy Revomont kettő ötvenért és egy Polnostroj százért. Adj nekem egy százas lévai céget meg két ötvenes környékbelit, a különbséget elintézzük sörben. Neked ezek még úgy sincsenek meg, én is jól járok, munkanélküliek maradtunk továbbra is, és legalább nem kell futkosnunk a következő három hétben. Ja, te már ráírtad a neved a cédulára? Hülye vagy, legközelebb biankót pecsételtess le, aztán tárgyalunk. Proszit. Egy szó mint száz: bürokrata és alibista baklövés az egész. Ellenőrizhet és fenyegetőzhet az állam, amíg nem teremt megfelelő gazdasági és legiszlatív körülményeket új munkahelyek létesítésére, amíg a kis- és nagyvállalkozók szívesebben dolgoztatnak feketén vagy sehogy, addig hiába állítja be lusta disznóknak a segélyből élőket. Meg hogy, ha sűrűbben rendelik be őket, akkor majd nem lesz idejük feketén dolgozni. Marhaság. Ez legfeljebb azokra igaz, akik a segélyt is szedték és külföldön is dolgoztak. Ám ezek száma a többiekhez képest elenyésző. Márciustól pedig jó pár vasutas is rohangálhat majd a cédulácskáival, hogy találjon magának egy Hubickát, aki pecsétet nyom rá. Bár az ő feneküket a vasút már illette. Lábbal. Pecsét mint társasjáték BUCHLOVICS PÉTER Emlékeznek még arra a pazar jelenetre a Szigorúan ellenőrzött vonatokból, amikor Hubicka forgalmista áhítattal, mintha egy szakrális tárgyat ületne, nyomja rá az állomási bélyegzőt Zdenka Svatá formás popójára? A képsor egyszerre erotikus és légiesen költői, szertartásos és sikamlós, de semmiképp sem ordenáré. Hiába, Hrabal és Menzel együtt (is) felülmúlhatatlan. Ugyanez sajnos nem mondható el arról a pecséte- lős társasjátékról, amit a kormány a munkanélküliség enyhítésére januártól bevezetett. Kéthetente behívatják a munkanélkülieket a hivatalba, ahol is lebélyegzett cédulával kell igazolniuk, hogy munkát kerestek. Persze minden alkalommal más-más cégtől kell beszerezni a „segélymentő” pecsétet. Úgymond, ezzel is motiválják az embereket, hogy állást találjanak maguknak. Ám a valóságban ez nem több eredménytelen zaklatásnál. Aki nem hiszi, utazzon el bármelyik lepusztult régióba és győződjön meg róla a saját szemével. Szobrot kellene állítani ugyanis annak a kisvállalkozónak, aki szívesen ad igazolást, mi több, netán még alkalmazza is a már évek óta segélyből tengődőket, persze hivatalosan, szerződésre, minden járulékot rendesen fizetve utánuk, na és persze betartva a munka- szerződésben rögzítetteket. Egy frászt. Akad maszek, aki csak minimum egy százasért hajlandó pecsételni, netán két-háromszáz koronát is elkér a stempliért. Vagy egyszerűen melegebb égtájra küldi a szerencsédent, megjegyezve, hogy még a saját rokonát sem tudná alkalmazni, nem még idegeneket. Arról nem is szólva, hogy pl. ha valaki 2900 koronából él havonta, nos az miből utazgasson hetente 30-40, esedeg 50- 60 kilométert állás után, amit valószínűleg egyáltalán nem kap meg? Ja, hogy elég a sikertelenséget igazoló pöcsétes cédula? Ha tíz-tizenkét kilométeres körzetben egyeden életképes cég sincs,- Hetek óta nyaggat, Takács bácsi, hogy mikor mehet már haza. Nos, jó hírünk van: megszűnik az osztály... (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ ,U.9.S.P.9PARSI<ENOyiNY A gazdasági minisztérium minden ötödik munkatársa igazgató volt eddig. Az átszervezéssel sok pénzt lehet majd megspórolni, hiszen az eddigi 92 vezető posztot 36-ra csökkenti a miniszter. így kevesebb titkárnőre, szolgálati autóra lesz szükség. Az eddigi tíz főosztályból öt marad, s a volt privatizációs minisztérium is csak szekció szintjén működik majd. A két minisztérium összevonásával egy új hely sem alakul, így összesen 494 poszt lesz a minisztériumban, s ezek sincsenek mind betöltve. Megszüntetnek 24 diplomáciai posztot, itt általában a diplomaták feleségeiről van szó. Csak a fizetéseken így 25 millió koronát spórol meg a tárca. A megszüntetendő gazdasági kirendeltségek közé tartozik Szentpétervár, Bonn és Szeged is. Az összes diplomatának, aki szolgálatban szeretne maradni, szakmai teszteken és a Nemzeti Biztonsági Hivatal átvilágításán kell átesnie. Az iraki kérdés hosszabb távon nagy hatással lesz az európai-amerikai kapcsolatok alakulására Amerika szerint a világ Élesedik az ellentét Európa és az Egyesült Államok között Irak kérdésében. Az új középeurópai demokráciák pedig egy csapásra az éleződő ellentét középpontjába kerültek, amikor előbb a nyolcak (Csehország, Dánia, Lengyel- ország, Magyarország, Nagy- Britannia, Olaszország, Portugália, Spanyolország), majd a NÁTO-ba készülő vil- niusi tízek (Albánia, Bulgária, Észtország, Horvátország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Románia, Szlovákia és Szlovénia) az amerikai álláspont támogatásával kivívták „Európa” rosszallását. JARÁBIK BALÁZS De müyen Európáét? A két nagyhatalom, Franciaország és Németország stratégiai szövetsége.az Irak elleni katonai akció ellen tulajdonképpen Schröder kancellár kétség- beesett pacifista kijelentésein nyugszik, amelyeket a rendkívül kiélezett német választási kampány idején tett. A nagyhatalmi státusát egyre inkább elveszítő Franciaországnak kapóra jött az egyre romló német-amerikai kapcsolat, ám keleti szomszédját maga mögött tudva elég erősnek érzi magát, hogy politikai alternatívát nyújtson az iraki válság megoldására. A német és francia külügyi szakértők hirtelen kidolgozott - fegyveres akciót nélkülöző - javaslatának sikeréhez ugyanis pontosan az hiányzik, ami az ENSZ fegyverellenőreinek - Irak együttműködése. Ez a fajta nagyhatalmi kommunikáció - amelyhez az EU-tagállamok közül Belgium csatlakozott - nem elsősorban a közép-és kelet európai országok csatlakozását veszélyeztetheti, hanem visszavetheti az amúgy is döcögő közös európai kül- és biztonságpolitika kialakulását, valamint negatívan hathat az Európai Konvent munkájára is. Az egyes európai országok, illetve politikusok sértettsége a csatlakozásra váró országok gyors és határozottnak tetsző, Amerikát támogató döntése miatt még inkább rávilágít „Európa” határozatlanságára és döntésképtelenségére. Ez az Európa mintha nem akarná tudomásul venni azt a változást, amely az Egyesült Államok politikai elitjére, de talán az egész országra jellemző. 2001. szeptember 11. óta Amerika számára a legfontosabb a biztonság és főleg a terrorizmus kérdésére. A különböző felmérések szerint az amerikaiak többsége immár fontosabbnak tartja a terrorizmus elleni harcot, mint az amúgy eléggé gyengélkedő amerikai gazdaság helyzetének megoldását. A terrorizmus elleni harc otthon (homeland security) és külföldön (tömegpusztító fegyverek ellenőrzése - az ún. WMD) politikailag jól jön a republikánus kormányzatnak. Ugyanakkor ez az egyik fő oka a demokraták jelenlegi gyengélkedésének, akik mindmáig nem találtak megfelelő stratégiát a kormányzat eme offenzívája ellen. Mindenestre a jelenlegi washingtoni folyamatoknak óriási, a következő évtizedre is ható tartós befolyása lesz az amerikai politikai gondolkodásra és így a világra is. Az újonnan létrehozott Belbiztonsági Minisztérium (Homeland Security) alkalmazottai tudják, hogy bin Laden célpontjai közt hidak, gyárak, bankok, kikötők szerepelnek, csak azt nem tudják, mikor, hol és kik támadnak. A Bush- adminisztratíva számára ez a napi valóság és nagy hatással van a politikai döntéshozatalra. Ami az európai-amerikai kapcsolatokat illeti, ma Washingtonban két nézet létezik. Az egyik szerint Európa ugyan megmarad szövetségesnek, de nem létfontosságú stratégiai partnernek. Az általában neokon- zervatívok- Bill Kristol, Rumsfeld és Wolfovitz - által megfogalmazott és Washingtonban jelenleg uralkodó szerint Európa és Amerikai hozzáállása a konfliktusokhoz különbözik, Európa túlságosan is magába mered és keveset törődik a világgal. Ezzel szemben Amerika határozottabban törődik saját biztonságával és nem habozik katonai erőt alkalmazni érdekei megvédésére. A katonai akciókhoz Amerika számára inkább egyfajta ad hoc katonai-politikai koalíciók szükségeltetnek, mint Európa - bizonytalan - szövetsége. A másik nézet szerint - amelyet főleg a demokrata szenátorok vallanak, hogy Európa és Amerika stratégiai szövetsége továbbra is meghatározó lesz, csakúgy, mint szeptember 11-e előtt. E szövetségnek az alapja a NATO, amely - Koszovó és Afganisztán után - jelenleg a legfelkészültebb és legakcióképe- sebb szervezet. Még akkor is, ha Schröder és Chirac Irakkal kapcsolatban egyelőre sikeresen blokkolja a szervezetet. Ha a neokonzervatív nézet lesz az uralkodó a Capitol Hillen, az nagy hatással lesz a NATO jövőjére. Valószínűsíthető, hogy a NATO inkább politikai szervezetté válik, amely elsősorban európai biztonsági kérdésekkel foglalkozik majd a Balkánon és a Kaukázusban. Ám a NATO további bővítése kétségessé válik, hiszen nem ez lesz a republikánus kormányzat prioritása. Érdemes egy pillantást vetni az európai oldalra is. Itt is a terrorizmus kérdése alakítja a külpolitikát. Szinte az összes európai országban észrevehető a külpolitika egyfajta re- nacionalizálása, illetve az egyes országok nemzeti érdekeinek külpolitikai megfogalmazása. Érdekes módon a közép-kelet-európai országoknál ez az ÉU-csatlakozási tárgyalásokkal erősödött meg, amikor szinte minden csatlakozásra váró országban előtérbe kerültek a nemzeti érdekek - nemegyszer éppen az EU-val szemben. Irak kérdése felszínre hozta az európai vezetés, illetve a politikai elit válságát. Elég, ha összevetjük a hajdani Kohl-Mitterrand tandemet a mostani Schröder-Chirac párossal. Amerika, de Európa jó része is a tagállammá váló közép-kelet-európai országoktól várja a vérfrissítést. Ez azonban olyan felelősséggel is jár, amelyet - valljuk meg őszintén - eddig csak kevés ország vállalt fel meggyőződésből és rendszerességgel ebben a térségben. Ez ugyanis azt kívánja, hogy ne csak a saját problémáinkkal foglalkozzunk - ahogyan Irak kérdésében éppen az EU teszi - hanem próbáljunk meg szétnézni és lehetőségeink szerint odafigyelni a világ ügyes-bajos dolgaira. Ha képesek leszünk rá, akkor válunk valóban európaivá. A szerző a Kalligram Alapítvány elemző csoportjának tagja LEVÉLBONTÁS Menni vagy nem menni? Amikor olvastam az Új Szóban, hogy májusban népszavazás lesz az EU-csatlakozásról, megkérdeztem magamtól: menni vagy nem menni? Mint haladó szellemű ember, azt mondom, igen, de mint az ezzel járó kemény megszorításokat érző ember azt kérdezem, megéri? Drasztikus áremelések voltak januártól, és továbbra is várhatjuk a megszorításokat. Egyesek csak azt hangsúlyozzák, el kell érnünk az EU energiaárait. De kérdezem, a fizetések mikor emelkednek uniós szintre? Ezek az áremelések oda vezettek, hogy egyre több dologról keH lemondani, már a lakásfenntartási költségek egyeseknél kimerítik a bevételüket. Sokan már azon gondolkodnak, hogy az évtizedek óta előfizetett Új Szót lemondják. Szégyen, hogy már erre sem futja. Ha az ember szétnéz maga körül, olykor nagyon tud fájni a körülötte élők nehéz helyzete. Azok, akik az ilyen megszorításokat jóváhagyják, nem akarják látni a komoly problémákat. Nekik biztos nincsenek ilyen anyagi gondjaik. De azt nem hiszem el, hogy nekik mindegy, milyen módon megyünk Európába: elszegényedve, reményt vesztve, vagy egyenes derékkal. Ha legalább az „alagút végén” lenne egy kis fénysugár, kevesebben kérdeznék: menni vagy nem menni? Ruhás Teréz Vágfüzes A rendeletek országa A rendelet „az államnak kormányzati orgánuma által kinyüvánított akarata: természeténél fogva inkább ügyintézést, rendelkezést tartalmaz az államigazgatás terén, semmint általános érvényű jogot.” Lassan hét éve koptatom a szlovák-magyar (Medve-Vámossza- badi) határátkelő aszfaltját, így elég ismeretet szereztem az „uniós” („tankoló”) és „túlszeretett” („külföldi”) magyarok közti különbségekről. Míg előbbiek kék útlevelük felvillantásával élvezhetik a zökkenőmentes határátkelést, addig nekünk, zöld útleveleseknek marad a bosszankodás. Hogy a tanulmányi vízumhoz az ázsiai és afrikai országok állampolgáraival azonos orvosi vizsgálatok is szükségesek, már nem újdonság, és a „Hová utazik?” „Győrbe.”, „Mit csinál ott?” „Könyvtárba megyek!”, „Könyv-tár-ba???” értelmes kérdések sem... De január közepén-egy héttel a környékünkön „tomboló hóviharok” után - a magyar oldalon ülő fiatal hölgy a következő kérdést intézte felénk: „Hólánc?”. A nemleges válasz hallatán máris intézkedett: .Menjenek a túloldalra, hólánc nélkül nem léphetnek be!”. A száraz, hómentes utakra hivatkozva a jóindulatukra próbáltam hatni. Nem hagyták: „Bemondta a televízió!”, „Megírták az újságok!” mondatokkal hárítottak el. Mivel akkor munka mellett vizsgára készülve mellőztem a televíziót, nem olvastam lapokat, elkerülte figyelmemet a rendelet. Sajnos, az sem hatotta meg őket, hogy egy órám volt a vonatindulásig, s aznap vizsgáznom kellett Szegeden, fölényes hangnemben még kioktattak a rendeletek betartatásának fontosságáról. Délután kölcsönkért hólánccal minden kérdés nélkül átjutottunk. A nehézségekkel, kellemetlenségekkel teli, péntek éjjelig tartó órákat senkinek sem kívánom. Tanulságképpen a következő dolgok fogalmazódtak meg bennem: 1. Mi valóban nem vagyunk kék útleveles „uniós” magyarok - csak külföldiek, 2. A rendeletet még akkor is következetesen be kell tartam, ha azok az okok, melyek miatt megfogalmazódott, már megszűntek, 3., Mi mindenre képes egy kisember, ha rendeletek mögé bújva áll szemben másokkal, 4. Ne adj isten valaki még elfelejti visszavonni, így nyáron csak hólánccal együtt mehetünk a Balatonra. Darnay Zsolt Baka
