Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
2003-02-08 / 32. szám, szombat
I m in noyubuz.||bbb i-z.z.,1 llllll Hu iiiiiiiiiilli ii min inil HO RNYAK ZSOLT VISSZATÉRT A SLOVANBA ELPUSZTULT AZ ELSŐ KLÓNOZOH AUSZTRÁLIAI JUH 2003. február 8., szombat www.ujszo.com Ára műsorújsággal 9,50 (előfizetőknek 8,50 korona) 56. évfolyam, 32. szám Gazdasági fellendülést hozna a déli gyorsforgalmi út, amely gyorsabban is, olcsóbban is készülne el, mint az északi Viták kereszttüzében a sztrádák Pozsony/Kassa. Az autópálya-program folytatása a kilencvenes évek vége óta ádáz viták kereszttüzében áll. A kormány akkor fogadta el azt az állami koncepciót, amelynek értelmében a Kiszuca- Pozsony észak-déli korridor kialakítása után Kassa felé Zsolnát és Turócszentmár- tont összekötve teremtik meg az összeköttetést. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Ez elsősorban alagutak sorozatából állna, amelyek megvalósítása egyelőre legfeljebb rövid kutató- alagutak kivájásáig jutott el. Ez ellen elsősorban a besztercebányai Juraj Mesík által vezetett csoport lép fel. Szerintük a Nyitra-Beszter- cebánya vonal - a Donovaly alatt épített alagúttal - sokkal olcsóbb lenne. Az ANO parlamenti képviselője által a héten szorgalmazott Nyitra-Zólyom-Kassa vonal új javaslatnak számít. Korábban felvetődött egy Pozsony-Dunaszerda- hely-Érsekújvár-Nagykürtös-Lo- sonc-Kassa vonal ötlete is. Ez később gyorsforgalmi úttá, azután pedig kétsávos úttá változott. Megvalósításáról azonban semmi hír, a kormány által januárban megtárgyalt, az idei nagyobb közúti beruházások megkezdésével foglalkozó anyagban egyetlen, ide kötődő szakasz sem szerepelt. „Ha az állam a déli autópálya építése mellett döntene, hetven milliárd koronát takaríthatna meg. Csak egy alagutat kellene fúrni, a munkálatok költsége számításaink szerint nem haladná meg a tízmilhárd koronát” - állítja Rudolf Bauer, a kassai megye elnöke, aki szerint a Zsolnát érintő úgynevezett északi útvonal több mint nyolcvanmilliárd koronába kerülne, és huszonkét alagút építését tenné szükségessé. A kereszténydemokrata Bauer ezzel a kijelentéssel első ízben azonosult az ANO nézetével. A megyei hivatalban többen osztják Pavol Rusko ♦ Csúsz Péter, Losonc: „Már az út kivitelezése is számtalan munkahelyet teremthetne a nagy állástalansággal küszködő, de jelentős építőipari hagyományokkal rendelkező térségben. A könnyebb elérhetőség pedig végre magával hozná a várva várt tőkét, nyitni lehetne végre nemcsak kelet-nyugati, hanem az ugyanilyen fontos, az európai uniós csatlakozáshoz feltétlenül szükséges észak-déli irányba is. A losonci régiónak mindenképpen fontos lenne, pártjának véleményét, mely szerint a déli autópálya gyorsabb, effektí- vebb és olcsóbb közlekedési lehetőséget jelentene, mint az északi. A megye fejlődése szempontjából sem mellékes ez a kérdés, a potenciális befektetők ugyanis többnyire feltételként szabják a fejlett infrastruktúrát. Bauer szerint több külföldi vállalat azért telepedett meg Kelet- Szlovákia helyett a szomszédos Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyében, mert ott jobbak voltak a közlekedési feltételek. A megyeelnök magyarországi példákkal illusztrálta azt is, hogy az autópályák mentén fekvő települések néhány év leforgása alatt látványosan fellendültek, ha a gyorsforgalmi út a járás területén át épülne meg. Kettévágná a lassan kritikus méreteket öltő munkanélküliség gordiuszi csomóját.” ♦ Boros Zoltán, Rimaszombat: „Ajárás majdnem 40 százalékos munkanélküliségén is alapvetően változtatna az útépítés. Fontosnak tartjuk, hogy a lemaradt régiók kérdését a kormány és a szakminisztérium számunkra kedvező módon kezelje. Nem szabad teljesen leépíteni ezt a vidéket még azzal is, hogy elkerüli csökkent a munkanélküliség és nőtt az idegenforgalom. „A Kassa-Rozs- nyó-Zólyom főútvonal kihasználtsága jelenleg maximális, sőt a rendelkezésünkre álló adatok szerint ez az útszakasz már most túlzsúfolt. A déli gyorsforgalmi út megépítésével csökkenne a főútvonal terheltsége, sőt telente a szoroskői hágón sem jelentene gondot az átkelés. Itt épülhetne az említett egyetlen alagút” - véli Rudolf Bauer, aki szeretné elérni, hogy a kormány komolyan foglalkozzon ezzel az új javaslattal. Az autópálya a megyeelnök szerint öt év alatt megépülhetne, míg az északi vonalon tíz évet venne igénybe az építkezés, (tubájuk) a gyorsforgalmi út. Nem lehet bizonyos gazdasági csoportok érdekei miatt elfeledni a valaha virágzó, ma tengődő régiót. Most minden befektető elkerül minket, a szociális feszültség nagy, a vállalkozói kedv pedig stagnál. Az MKP szakminisztereinek figyelmét is szeretnénk felhívni erre a kérdésre. A gyors- forgalmi út Dél-Szlovákián át való megépítése több százezer ember életminőségén, az egész régió életén javítana” - mondta Boros Zoltán, (szász) JÁRÁSI ELÖLJÁRÓK A DÉLI GYORSFORGALMI ÚTRÓL Készülődés az Irak elleni háborúra a skóciai Leuchars közelében levő támaszponton. Tim Bullement, a brit légierő őrnagya Tornado-F3-as vadászbombázójával ma repül el a Perzsa-öbölbe. (CTK/AP-felvétel) A Komáromi járásban elszaporodtak a beteg rókák Veszett kutya harapott ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Washington új BT-határozatot akar, Berlin, Párizs és Moszkva egyelőre nem George Bush: a játszma véget ért ÖSSZEFOGLALÓ Komárom. Körülbelül egyhetes kórházi ápolásra szorul az a bátorkeszi férfi, akit még hétfőn harapott meg egy kóbor kutya. A helybeli építkezési szövetkezeméi őrként dolgozó férfit tegnaptól kezelik a komáromi kórházban, miután kiderült: a kutya veszett volt. „Arra kérünk mindenkit, akit valamilyen állat megharap, azonnal jelentkezzen a körzeti orvosánál, vagy keresse fel rendelőintézetünket - mondta Helena Kuchtová, a kórház fertőző osztályának főorvosa. - Bár ez utóbbi eset négy napja történt, még így is időben el tudtuk kezdem a páciens kezelését, aki veszettség elleni vakcinát és szérumot kap.” A doktornő szerint jó volna, ha a vadászok, erdőmunkások, illetve azok, akik sokat járnak a természetbe, be- oltatnák magukat veszettség ellen, az oltás ugyanis három évre védettséget nyújt. Az utóbbi hetekben egyébként egyre több komárom járásbeli falutábla alatt jelent meg a figyelmeztető felirat: Vigyázat, veszettség! Amint azt dr. Oskar SHv- ka, a Regionális Állat-egészségügyi és Élelmiszerügyi Igazgatóság állatorvosa elmondta, főleg a veszett rókák szaporodtak el. Emiatt a jövő héten összeül a járási járványügyi bizottság is. Az igazgatóság által kiadott rendelkezés értelmében az érintett településeken kötelező a kutyák, macskák újraoltása, figyelmeztetni kell a lakosságot a fokozott veszélyre. Lakott területen kívül a vadászok kötelesek lelőni a kóbor kutyákat, macskákat, a településeken pedig az állatok befogását arra jogosult vállalatokkal kell elvégeztetni. Veszettségi gócként tartják nyilván Komáromot, valamint Megyercs, Perbete, Csicsó, Szentpéter, Dunamocs és Duna- radvány környékét, (vkm) Bush kijelentésére Emelkedik az olaj ára Szingapúr. Emelkedett tegnap az olajár a szabadpiacon George Bush amerikai elnök Fehér Házban csütörtökön este tett kijelentésének hatására. Bush szavaiból kereskedők azt olvasták ki, hogy a háború nem hónapokon, hanem néhány héten belül megkezdődik. Brókerek attól tartanak, hogy háború esetén megszakadhat az olajszállítás Irakból, a világ nyolcadik legnagyobb olajexportőr országából és a Közel-Keletről, amely a világ olajexportjának egynegyedét adja. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolaj márciusi határidőre 34,32 dollár volt, 16 centtel drágább a csütörtöki New York-i záróámál. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára a legközelebbi, márciusi határidőre 8 centtel, 31,45 dollárra emelkedett a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén. (MTI) Washington. „A játszma véget ért, Szaddám Huszeint meg fogjuk állítani” - jelentette ki George Bush csütörtökön este a Fehér Házban, oldalán Colin Powell külügyminiszterrel, aki előző nap az ENSZ BT elé tárta az iraki fegyverkezésre vonatkozó amerikai bizonyítékokat. Az amerikai elnök a sajtó képviselői előtt jelezte: az USA üdvözölne és támogatna egy új BT-határozatot, ha a világszervezet vezető testületé abban egyértelművé teszi, hogy ragaszkodik követelései teljesítéséhez. (Németország, Franciaország, Oroszország, Kína és több más állam vezetői tegnap úgy reagáltak az amerikai elnök szavaira, hogy egyelőre nem tartanak szükségesnek új BT-döntést.) „A határozatok nem sokat jelentenek eltökéltség nélkül. A testületnek meg kell mutatnia, hogy a szavainak súlya van. Nem hátrálhat meg, ha követeléseivel szembeszegül és gúnyt űz belőle egy diktátor” - hangsúlyozta Bush. Leszögezte: ha az ENSZ tétlen marad, az USA egy szélesedő koalícióval összefogva fogja lefegyverezni a bagdadi rezsimet. „Az iraki elnök országát börtönné, méreggyárrá, hazafiak és másként gondolkodók kínzókamrájává változtatta. Szaddám Huszeinnek megvan az indítéka, az eszközei, az elvetemültsége és gyűlölete, hogy fenyegesse az amerikai népet” - mondta. Bush kijelentette továbbá, hogy az iraki diktátor felhatalmazta a harctéri parancsnokokat vegyi fegyver bevetésére, pedig az egész világnak azt bizonygatja, hogy nem rendelkezik ilyen fegyverrel. Svájc befogadja Szaddám Huszeint? Bem. A külpohtikai téren eddig messzemenően semleges, diszkrét Svájc a jelek szerint Micheliné Calmy-Rey irányítása alatt az aktív békepolitika felé fordul. Az új külügyminiszter most azt vizsgáltatja, fel- kínálhat-e Svájc menedékjogot Szaddám Huszeinnek. Az ötlet Jean Ziegler pubbcistától származik: az ENSZ rendkívüli nagykövete az élelemhez való jog ügyében azt írta a Bbck című bulvárlapban: „Ha meg tudnám mentem félmillió ember életét, az ördögnek is adnék menedékjogot.” Ziegler az első öbölháború idején 36 embert szabadított ki iraki túszfogságból, miután előzőleg Szaddámmal tárgyalt. Wallis kanton befogadná az baki elnököt. (MTI) Rudolf Ziak is csatlakozott a Meciartól távozókhoz, a törvényhozás február 25-i ülésének első programpontja lesz az új parlamenti képviselőcsoport létrejöttének jóváhagyása Vojtech Tkác és két követője (TASR-feévétel) Tkácnak tizenegy tagú frakciója lesz ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. Tizenegy képviselővel új frakciót alakítanak a parlamentben a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) csalódott honatyái. A független képviselők csoportját Vojtech Tkác, a HZDS volt alelnöke vezeti. A frakció tagja lesz Miroslav Abelovsky, Jozef Brhel, Jozef Eisner, Ján Gabriel, Ján Mikolaj, Ivan Kino, Gustáv Krajci, Ladislav Polka, Igor Pinkává és Rudolf Ziak, a HZDS eddigi alelnöke. Ez utóbbi kisebb meglepetés, hiszen Ziak még a héten is a mandátumuktól való megválásra szólította fel Tkácékat. Pavol Hrusovsky házelnök megígérte, hogy a parlament február 25-i ülésének első programpontja lesz az új frakció létrejöttének jóváhagyása. A képviselők továbbra is párttagok maradnak, mindössze vezető funkciójukról mondanak le, közölte tegnap Vojtech Tkác, s kijelentette, a HZDS a kül- és a belpoh- tikában egyaránt elszigetelődött, a választásokon valamennyi párt közül a legtöbb szavazót veszítette el. Szerinte a HZDS tavaly nyári, nyitrai jelöltálb'tó közgyűlésén stratégiai hibát követtek el, amikor nem kerültek fel a választási listára olyan meghatározó személyiségek, akik meg tudták volna szólítani a párt szavazóit. „A HZDS vezérelvű, tehát már így is antidemokratikus alapszabályát sorozatosan megsértik” - tette hozzá Tkác, aki szerint lépésük nem a HZDS vagy a néppárt választói ellen irányul, mindössze pártjuk demokratizálódására törekednek. Tkác kész tárgyaim Vladimír Meciar pártelnökkel, és nem akar a kormánykoalícióval szövetkezni. „Nem leszünk a mérleg nyelve” - jelentette ki. A leendő frakcióvezető szerint az önálló párt létrehozása csak szélsőséges megoldásként merülhet föl, lapunk kérdésére azonban hozzátette, erre akár néhány napon belül sor kerülhet. A Vojtech Tkáccsal készült interjúnkat az 5. oldalon olvashatják. (jl) Marta Aibeková a lehetőségekről Poszony. Marta Aibeková nem zárja ki a „tizenegyekkel” való együttműködést, esedeg azt sem, hogy Vojtech Tkácék belépnek a Demokráciáért Mozgalomba (HZD). Az Ivan Gaspa- rovic vezette politikai erő alelnöke azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a júniusi közgyűlés után mindannyian visszatérnek a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomba, ha az úgynevezett tren- cséni csoportnak sikerül leváltania Vladimir Meäart, a HZDS elnökét és a néppárt többi elfo- gadhataüan politikusát, (t)