Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
2003-02-08 / 32. szám, szombat
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. FEBRUÁR 8. VENDÉG KOMMENTÁR Befejezett csend BERECK JÓZSEF Elaggott édesapám bajai, de már a saját nyavalyáim okán kiírandó gyógyszerek miatt nemegyszer órákig vagyok kénytelen egy-egy orvosi rendelő előtt ücsörögni. Némi haszna azért van ezeknek a tétlen perceknek, a beszólításra váró idősebbek itt mintha könnyebben megnyílnának. S nem mindig a szerek s egyáltalán az orvosi istápolás drágulásán - egyébként egyre indokoltabban - sóhajtozva. Az én falusi öregem, akivel legutóbb így együtt koptattuk a padot a körorvos rendelője előtt, nemrégiben kisebb műéten esett át^ s mielőtt befeküdt volna a kórházba, a fia eladatta vele a birkáit. „Ő nem szerette még a szagukat se. Én meg értük éltem, haltam. Nekem az a birkanyáj volt a mindenem. De a fiam azt mondta: ő nem hajlandó őket tovább kerülgetni.” Ezért eladták a bégető jószágot mind egy szálig, a fia pedig vett egy traktort. „Szép háza van a fiamnak, múlt nyáron egy új, nagy pajtát is csináltatott a gépeinek.” Megtudtam az öregtől, hogy korán elöz- vegyülvén a fiával él, a legidősebbel. Tetszett, ahogy azt mondta, „én a legidősebbhez kötöttem magam”, de azért megkérdeztem, megvannak-e szépen. „Ha én nem szólok semmit, akkor megvagyunk. Hát el is határoztam magamban, hogy én már semmibe se szólok bele. Csinálom, ami az enyém, hallgatok.” Mintha kicsit rosszallná, hogy az egyébként nem rest és ügyesen gazdálkodó fia, akit talán majd az európai uniós kihívásoktól sem riad vissza, mindent gépekkel akar megoldani. S mivel ő a legtöbbjéhez nem is konyít, úgy érzi, nem szólhat már bele a fia dolgába. „Elmúlt az, ami volt. Ezt látom. Hárman maradtunk még a mi utcánkban üyen öregek, mint én. Összejárogatunk. Összejárogatunk addig, amíg ki lehet ülni a ház elé. De amikor jön a hideg, kénytelenek vagyunk behúzódni a melegre, ki-ki a maga kuckójába. Ki tűrne meg mindhármunkat egy helyen? De nem is akarunk mi senkinek sem lábatlankodni. így aztán, hajönnek a hidegek, elvagyunk egymagunkban. Nézzük a televíziót és hallgatunk...” Ilyeneket mondott az ismeretlen öregember az orvosi rendelő előtt üldögélve. Érdeklődő tekintetem, figyelmes hallgatásom valószínűleg felvillanyozta őt, mert egyre jobban megeredt a nyelve, én mégis úgy éreztem: a végleges nyugalom, elrendezettség, a befejezett csend társalog velem. A természet fölényes közönyével. JEGYZET Őrült tilalmak TALLÓSI BÉLA Moszkva lett volna Hezitálné következő úti célja: mindig arról álmodozott, hogy egyszer majd megcsodálhatja a Kreml aranyozott kupoláit, beállhat a mauzóleum bejárata előtt kígyózó sorba, s felejthetetlen pillantást vethet mumifikált Lenin apánkra, akinek puritán szóhasználatú velős üzenetét, hogy tanulni, tanulni, tanulni!... annak idején minden pionír fújta, álmából felriadva is. Elő is szedegette már a margari- nos kartondobozba süllyesztett cirill betűs irkáit, hogy átismételje az azbukát. Ám ma már más dar- vak szállnak Moszkva felett is, ezért elővigyázatosságból visszamondta a Szovhoz utazási irodában megrendelt vonatjegyet. Az ő munkás-paraszti elméjével nem tudja ugyanis eldönteni, vajon külföldiekre is vonatkozik-e a duma új törvényének záradéka, mely szerint ezentúl Oroszországban büntethető, ha valaki obszcén és trágár szavakat használ. Ót biztos kalodába csuknák ott, mert belőle úgy ömlik a trágárság, mint a Niagara sugara a mélybe. Ugyanis amikor képviselőnek választották, hetvenhétszer elolvasta a Parasztdekameront, hogy a községházán a közügyekről folytatott vitákban és érvelésekben nehogy alulmaradjon választékos káromkodásban. Hezitálné elhatározta, csak azért is utazik, ne mondják otthon a fonóban, hogy százhúsz évig fog élni, vagy tán meg se hal, hiszen át nem lépi a falu határát, se szmog, se kipufogógáz, se üvegházhatás, se ipari szennyeződés, se savas eső, miegymás civilizációs vész kárt nem tesz az egészségében. Megpörgette a földgömböt, aztán rábökött egy pontra, amely az Oregon állambeli Bend várost jelölte. Indult is a követségre vízumkérelemmel, ott azonban felvilágosították a szagszigorról, amitől Hezitálnának bűzleni kezdett Oregon, és innen is visszakozott. Bend városban ugyanis kitiltják a büdös utasokat a buszokról, sőt a várótermekből is. A város új szabályai szerint ugyanis nemcsak köpködni, dohányozni, görkorcsolyázni tilos az autóbuszokon, hanem bűzölögni is. Tudatában van, hogy őt elsőként tiltanák ki a buszokról a bendi szagszigor értelmében, hiszen Ph-értékét féltve csak úgy tessék- lássék mosakszik: még a háború utáni jegyrendszer idején kiváltott szappanadagját sem mosdotta el, van még belőle az éjjeliszekrényében vagy egy tucat. Az őrült tilalmak miatt Hezitálné nem vállalja a világlátást: se Moszkva, se Bend. Nem utazik, így aztán, mivel a falusi természeti közelségben semmilyen egészségkárosító tényező nem fenyegeti az életét, akár csak mauzóleumi kedvence: élt, él és élni fog. Hacsak nem akarjuk majd lekoppintani a világ őrült rendelettalálmányait, és az ilyen makacs esetekre elrendelni a széndioxid-kibocsátási tilalmat. LEVÉLBONTÁS Adják vissza, amit elloptak! Nagyon tetszett az Egy nyugdíjas panasza című levél. Részünkről a választások is jól sikerültek, hiszen a mi becsületes képviselőink mellé több fiatal is bekerült: Gyu- rovszky László, Simon Zsolt, Be- rényi József, de ez még mindig kevés azokkal szemben, akik a parlamentben ülnek és kifosztották az országot. Még mindig ők adnak bennünket bíróságra a kedvezménytörvény miatt. Ók még mindent megtehetnek, akkor is, ha név szerint tudjuk, ismerjük a csalókat. Dél-Szlovákia állami gazdaságait ők tették tönkre, ma már az ő tulajdonuk a gazdaságok minden vagyona (kastélyok, földek, épületek). Hogy mikor adják vissza, amit elloptak? - veti fel a levélíró. Bízzunk, hogy ez csak idő kérdése. Mi is megértük, hogy itt-ott az arisztokrácia elkobzott, tönkretett vagyonát visszakapta egy-egy község; például Bélán a kastélyt. A jelenlegi vasútügy is Dél-Szlovákiát sújtja jobban. Hiszen a vasút vezető emberei már mind északiak, csak a munkások, a krampácsolók a helyiek, akiket könnyen elbocsátanak. Érdemes lesz átszámolni, hogy hány vonal szűnik meg a déli régiókban és hány az északi területen! Igaz a gondolat: „A törvény olyan, mint a pókháló, amely megfogja a kisebb állatokat, a nagyobbak azonban átjutnak rajta.” Hajtman Kornélia Nána TALLÓZÓ ABC Az Andalúziában levő két közös spanyol-amerikai katonai támaszpontról, Rotáról és Morón de la Fronteráról szerdán 18 és 20 óra között - miközben Colin Powell amerikai külügyminiszter Irakkal kapcsolatos beszédét tartotta az ENSZ-ben - 12 amerikai katonai repülőgép, vagyis átlagosan tízpercenként egy gép szállt fel - jelentette az ABC című madridi lap. Az újság szerint Rotán újabb épületeket rendeztek be az oda érkező és tovább utazó amerikai katonák számára, valamint felállítottak egy hadikórházat és egy halottasházat is. A Morón de la Frontera-i támaszponton jelenleg tíz C-5 Galaxy üzemanyag-szállító repülőgép és egy zászlóaljnyi, a radarok számára láthatatlan F-117-es harci gép állomásozik. A nemrég kibővített és korszerűsített támaszponton van a legnagyobb európai repülőgép-parkoló, ahol 350 szállító repülő és 350 bombázó fér el egyszerre, és a felszállópálya négy kilométeres. A rotai támaszpont 2400 hektárt foglal el. A két település lakossága az újság szerint nyugtalan a háborús készülődés miatt. HETVEG(R)E Rakétáitokat Bagdadra vessétek Döme haverom, az egérdíler a márkás cuccok rajongója: van Siemens hurkatöltő és Grundig malterkeverő a kamrában, Barbie baba és Lego a malacólban, Texaco kenőolaj a Philips motorfűrészben, no és Sony mákdarálója. De Döme nem küldene katonákat az Öbölbe, pedig olcsóbb lenne a Texaco kenőolaja. MOLNÁR NORBERT Mi hatvanöt profi katonát küldünk az Öbölbe (azért 65-öt, mert kilenc valami főnökszerűség lesz, aki majd nem harcol, hanem parancsol, egy pedig egyenesen Floridába megy az amerikai főparancsnokságra = 75), hogy meg- döntsük Szaddám Húszéin rendszerét, és felszabadítsuk a rendszer alatt lappangó olajat. Mivel időben csatlakoztunk, biztosan nekünk is csöppentenek az amik, a vonakodók meg vessenek magukra. Persze, nem lehet ennyire leegyszerűsíteni a kérdést, de fel lehet állítani egy szöveges feladatot: mennyi az a maximális vérmenynyiség, amennyit ki lehet folyatni egy önmagában megfoghatatlan, de erkölcsi szempontból nagyon is értelmezhető valamiért, amit emberi szabadságnak szokás nevezni, és nem lehet kifejezni kilojoule- ban. Nem hiszem, hogy George Bush vagy Szaddám ki tudná számolni az x-et, de nem is várjuk tőlük. (Az egyik nem is olyan kicsi szlovákiai magyar általános iskola negyedik osztályában a következő szöveges feladatot szerkesztette meg a diák: Péter idén tizenkettőt szellemen. Elvira négyszer kevesebbet. Elvirának idén hányszor sikerült? - ez már államférfiakhoz méltó feladat.) Belegondoltam, örültem volna-e annak, ha 1988. február valahányadikán az én fölszabadításomra amerikai gépek kezdik bombázni Pozsonyt. Mert, ugye, az ember azért titokban reménykedett abban, hogy a Nyugat csak megunja a rendszer garázdálkodását, csak a módszer nem mindegy. Azt hiszem, óriási dühöt éreztem volna, ha amerikai gépek hullajtják bombáikat az Öreg hídra, meg félelmet. Nem hiszem, hogy az járt volna a fejemben, értem lőnek, nem ellenem. Tudom, nem lehet egy tömegpusztító fegyvereket tenyésztő rendszert összehasonlítani 1988 Csehszlovákiájával, pedig annak is megvoltak a maga lépfenéi. Álszentség volna az is, ha úgy tennénk, mi kimaradhatunk ebből a háborúból. Már a légtérnyitással deklaráltuk, hogyan viszonyulunk az iraki kérdéshez, az is sejthető volt, hogy a NATO-csatlakozás előestéjén nem mondunk ellent az amerikai kérésnek, Európa amúgy sem egységes háborúügyÁllandóan aktív lesz a viszonyulásunk a nagyvilág gondjaihoz. ben. Vagyis, inkább úgy kellene felvázolni a problémát, hogy állandóan aktív lesz a viszonyulásunk a nagyvilág gondjaihoz, vagy ez csak addig érvényes, amíg kívülről simogatjuk a NATO kapuját. Colin Powell amerikai külügyminiszter bizonyítékai az iraki rezsim aljasságáról meg is győztek, meg nem is. De ha az ENSZ BT úgy dönt, hogy vigyázó rakétáinkat Bagdadra vessük, menni kell, a világszervezet bólintott rá a regulára. Ezért egyszerűen csak apato-bunkóságként minősíthető Robert Fico kijelentése, amellyel szélsőjobboldalinak nevezte azokat, akik megszavazták a vegyvé- delmisek kiküldését az Öbölbe. A baloldal Ülő Bikája sose gondolta komolyan a NATO-csatlakozást, legújabb keletű retorikájával pedig végre önmagát adja, s a kétkedők közé hajt egy jelentős réteget. A kereszténydemokraták viselkedése lassan már olyan kiszámítható, mint a kétszer kettő. így, ha nincs HZDS, nem mennek szlovák katonák a Tigris és az Eufrátesz környékére. Ez se Meciaréknak köszönhető, hanem a jelentős gazdasági hátterű Tkácéknak. Velük lehet majd osztani és szorozni, őket kell hozzáadni és kivonni, ők lesznek a kormányfő korbácsai. Velük fogja büntetni a kormányfő a kisebb kormánypártokat. Belegondolni is rossz, hogy ismét helyzetbe kerül egy Gustáv Krajci nevezetű tornatanár. És azt nem is tudjuk, milyen fájdalomokozókkal látják még el a szado-mazo szettet. Hétfőn újraindultak a vonatok. Már azt is elfelejtettük, hogy valaha valamiért tiltakoztak a sínpárok közt. HETI GAZDA(G)SÁG Nem anarchia a sztrájk - szabályai vannak TUBA LAJOS A héten újra rájöttünk valamire. Egy ország létrehozása nem csak abból áll, hogy az atyák örömükben a kamerák előtt leisszák magukat, egy külföldi nyomdában megrendelik az új pénzt, majd pedig privatizálják a kezük ügyébe eső cégeket. Egy országnak szabályok kellenek, mégpedig olyanok, amelyek megbízható működést garantálnak. Tíz év múltán a héten derült ki, hogy a sztrájkjogot sem elegendő csak az alkotmányban emlegetni. Mert ha a miniszteri fizetésű szak- szervezeti vezérek harcba vezetik a tagjaikat, az még nem jelenti, hogy három napon belül megbéníthatják az országot. Furcsa érzés volt figyelni a bossokat, amint rezzenéstelen arccal tűrték a vállalatok panaszait, hogy kicsit több időt is hagyhattak volna nekik a folyamatos termelés előkészítésére és a milliárdos károk kivédésére. A Pozsonyi I. Járásbíróság végül levegőhöz juttatott mindenkit. Bár a szakszervezeti vezetők ezt jó nagyokat mondva kommentálták, inkább ajánlanánk nekik, ugorjának át valamelyik civilizáltabb szomszédos országba, és kérdezzék meg, hogyan szokás lebonyolítani egy ilyen akciót. Magukban pedig biztosan örültek, mert így nem kellett látniuk, miként omlik össze az országos akciójuk. Éppen úgy összeszedhetné magát a kormány is, amely a sztrájk láttán piti módon igyekezett a Fekete Pétert a megyei önkormányzatok kezébe csempészni. Mert bizony a kormány sem sokat tett azért, hogy a vasúti reform hátrányait a minimálisra csökkentse. Ez más területen is jó lecke lehet számára, hiszen a nagy Elérkezik a plasztikusabb, érzékenyebb megoldások ideje. átalakításokat csak az elején lehet csupán íróasztal melletti drasztikus korlátozásokkal intézni. Amikor már a nép a tűrőképessége határa felé közeledik, elérkezik a plasztikusabb, érzékenyebb megoldások ide- je. A vasúttal kapcsolatos összképet tovább színesítette az a számvevőszéki jelentés, amely szerint a vasúti főnökök a több tíz milliárdos veszteségek ellenére a legnagyobb nyugalommal építtettek maguknak szolgálati luxuslakásokat. Egyelőre nem hallottunk róla, hogy ez a megállapítás megrázta volna a közlekedési minisztert. Hamarosan megkezdődik az új nyugdíjrendszer reklámkampánya. Sajtóhírek szerint minden nagy pénzintézet készül a nyugdíjbiztosítója létrehozására. A munka-, szociális és családügyi minisztérium illetékese szerint a tájainkon általában szokásos bizottság helyett inkább nagyon szigorú kritériumok lesznek, és az ezt teljesítők megkapják a működési engedélyt. Ezzel ugyan némelyek elesnek a baksis nevű mellékjövedelemtől, mi azonban nyugodtabbak lehetünk, hogy a pénzünk biztos helyre kerül. A képlet nagyon egyszerű: egy olyan pénzintézet, amely világszerte több tucat nyugdíjbiztosítót működtet, egy kis országban sem kockáztathatja a sikertelenséget. Különösen aktuális ez a pénzügyi szolgáltatókként emlegetett rablócégek bukásának első évfordulóján. A károsultak egyesületei olyan parlamenti bizottság felállítását követelik, amely figyelemmel kísérné a csődeljárásokat. Hosszú idő óta ez az első követelésük, amelyet nyugodt szívvel támogathatunk. Eddig csak olyan felszínes kívánalmaik voltak, mint az állami pénzből történő kártérítés, s a parlamentbe is megpróbáltak különféle talmi ígéretekkel bejutni. A parlamenti képviselők beavatkozása azonban nem rossz ötlet, a képviselői igazolvány sok olyan helyre is bebocsátást enged, ahová hétköznapi ember nem jut el. Egyébként is furcsa helyzet, hogy a pénzügyi szolgáltatók rémtörténete miatt százezrek szenvednek csöndesen, és az atyák közül senki sem törődik velük. Nekik nem hangzatos szónoklatokra lenne szükségük, hogy - mondjuk - a kormány is bűnös, mert nem tett meg mindent a jelenség visszaszorítására. Ebben a fázisban arra is felesleges emlékeztetni őket, hogy minden jóindulatú figyelmeztetésre fittyet hányva maguk kockáztatták a pénzüket. A baj a nyakukon van és hasznosan kellene reagálni. Például arra, hogy amíg a Horizont károsultjai legalább a megfelelő kérvényekhez hozzájuthattak az interneten, néhány hónappal később az AGW ügyfelei már ezt a segítséget sem kapták meg. Emiatt senkit sem lehet elmarasztalni kötelességmulasztás címen. De egy jól működő országhoz az is hozzátartozik, hogy ha sok embert sújt valami, akkor igyekeznek megadni nekik a szükséges segítséget.- Jó lenne, ha a leányomékkal beszélgetni is tudnék néhány órát, ezért jó sokáig javítgassa a kocsijukat, hogy legalább ma szép szombatom legyen. (Lehoczki István rajza)
