Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
2003-02-07 / 31. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2003. FEBRUÁR 7. Nagyszünet Az igénylőlap kitöltése semmibe sem kerül, így hát naivan, reménykedve szerencsét próbál boldog-boldogtalan Az „osztonzo ösztöndíj Úgy tűnik, a jelenlegi ösztöndíjrendszerben mindig az a mérvadó, ami kevesebb pénzt hozna a mindig üres zsebű diákság konyhájára (Dömötör Ede felvétele) Az ösztöndíj, mint ahogy azt neve is elárulja, jobb tanulásra, nagyobb szorgalomra hivatott serkenteni a diákokat. Mindannyian ismerjük (ha máshonnan nem, irodalmi művekből) nem is annyira régi korok szegény sorból származó, ám okos diákjait, akik nem engedhették meg maguknak, hogy rosszul tanuljanak, hiszen jó jegyük egyben megélhetésük záloga volt. BŐD TITANILLA Persze ma már nem egészen így áll a helyzet. A legtöbb egyetemen és karon ismeretlen fogalom a tanulmányi ösztöndíj. Utolsó mentsvárként még ott a szociális ösztöndíj. Az igénylőlapot kitölteni semmibe nem kerül, így hát szerencsét próbál boldog-boldogtalan. Az alábbi történetek szereplői szobatársak, a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsésztudományi Karának hallgatói. Kiváló tanulmányi eredményeik jóvoltából mindhárman jó esélyekkel pályázhatnának a tanulmányi ösztöndíjra, már ha manapság is létezne ilyen. Jobb híján a szociális támogatást próbálták megszerezni, hiszen egyikük sem dúskál a pénzben. Első történetünk hőse negyedéves. Mindkét szülője munkanélküli, egyáltalán nem tudják támogatni, ezért hát - egyelőre - abból a pénzből él, amit még a nyáron keresett, német- országi munkavállalása idején. Amikor azonban afelől érdeklődött, számíthat-e a szociális juttatásra, elutasító választ kapott. „Önnek nincs joga az ösztöndíjhoz, hiszen a kérelmek elbírálásakor a család 2001-es pénzügyi helyzetét vesszük alapul, s az édesapja 2001- ben még dolgozott“ - hangzott a magyarázat, amiben volt is igazság, de ez sovány vigasz lehet 2002 vége felé, igencsak pénzszűkében. Lakótársa, akivel a második eset megesett, még csak most ismerkedik az egyetemi élettel, elsős. Egy kis gömöri falucska lakója, ez a vidék nem éppen a magas életszínvonaláról híres. Természetesen ő is beadta igénylését, támogatást remélve. Azonban ő sem járt szerencsével, hiába kereste nevét az ösztöndíjban részesülők listáján. De hát hogyan is szerepelhetne a boldog kiválasztottak között, amikor az egy személyre jutó összeg családjukban 36,80-nal túllépi a létminimumot? „Érdekes matematika ez, - panaszkodott később a szobatársainak, - ezek szerint az a 36,80 egyenértékű azzal a 800 koronával, amit ösztöndíjasként a legrosszabb esetben is megkaptam volna.“ A kollégumi szoba harmadik lakója úgy tűnt, szerencsésebb lesz társainál. Neve szerepelt a listán, sőt, „fizetésnapon“ hiánytalanul meg is kapta a nekijáró pénzösz- szeget. Aztán 2002 októberében változás állt be a család anyagi helyzetében. Nem túl jelentős, de mégiscsak pozitív változás. Történetünk hőse becsületes, törvény- tisztelő egyetemi polgár lévén ezt azonnal jelentette. Nem izgult túlságosan, hiszen az ösztöndíjat úgyis a 2001-es évből számítják. Legközelebbi pénztárlátogatásakor azonban hideg zuhanyként érte a hír, mely szerint nemcsak, hogy nem folyósítják neki tovább az ösztöndíjat, de az eddig felvett adagokat is vissza kell fizetnie. „Hát hol itt a logika? - kérdezte mérgesen együttérző szobatársaitól. - Egyszer 2001, máskor 2002 ■a mérvadó?“ Ú^y tűnik, a jelenlegi ösztöndíj- rendszerben mindig az a mérvadó, ami kevesebb pénzt hozna a mindig üres zsebű diákság konyhájára. S bár az ösztöndíjnak, mint azt neve is elárulja, ösztönző hatásúnak kellene lennie, ez a felismerés inkább elveszi a kedvünket. Az iskolában a környezetet is biztosítani kellene, amelyben a diák jól érzi magát, nem csak kókadozik Luxus vagy igényesség? SOMOGYI GÁBOR Egyes helyeken akkora luxusnak számít a higiénia, hogy az már megfizethetetlen. Nálunk is az (Internetgrafika) Mint minden emberre, rám is törhet az a bizonyos érzés, vagyis a természet hívása. Mielőtt benyitok az ajtón, amely abba a bizonyos helységbe vezet, már tudom, alig fogom várni, hogy végre kijöhessek onnan. Egyrészt talán a bent terjengő bűz az oka, amely - na nem olyanra kell gondolni - inkább cigiszag, mint melléktermékek kipárolgása. Másrészt a különböző gyomorforgató látvány - például a vécébe tuszkolt papír, vagy más dolog, amelyet valamiért már felismerheteüenné takar be a trutymó. Megértem, ha az olvasó húzza a száját, mert kissé gusztustalan az, amiről olvas. Hát még én hogy húzom. A csíkot. Kifele a vécéből. És nem ez az iskolák egyeden olyan helyisége, amely kissé javításra, fokozott karbantartásra szorulna. Egyes öreg épületben működő iskolák egyes része lerobbant gettók, munkatáborok, elhagyatott épületek penészes falú látványát idézi. És már nem is kell reagálni. Tudom előre, nincs pénz, nincs pénz, nincs pénz... Mert semmire sincs pénz. Nincs, nem volt, nem is lesz. Intézményvezetők borús arccal, sajnálkozva tátják szét kezüket. Ez itt kérem a mi hazánk, nem Amerika. Örüljünk, hogy nem is a harmadik világ egyik országa. Mert kérem szépen, egyes helyen akkora luxusnak számít a higiénia, hogy az már megfizethetetlen. Nálunk is az. Pedig mindez nem pénz kérdése. Ez a tökéletes igénytelenség. Oktató intézményeink annyiszor és annyira mélyen sulykolják szegény diákba, tanulj, készülj az órákra, mert ez egy igényes szakközépiskola vagy gimnázium, és mi sokat követelünk tőletek, mert van egy színvonalunk, amely alá nem megyünk. Hangoztatják, legyen a diákban annyi igényesség önmagával szemben, hogy jól tudja az anyagot. Ezt persze túlzásba viszik. Nem az oktatás színvonalát és az iskola hírnevét emeli az, ha hétrét görnyedt- té terhelik a rengeteg tanulnivaló- val a diákot. Úgy gondolom, olyan környezetet is biztosítania kellene, amelyben a diák jól érzi magát, amelyben nem kell alagsorban, vécészagban és levegőhiányban kó- kadniuk, és hányniuk attól a gondolattól, hogy olyan mellékhelyiséget kell használniuk, amelyre - szalonképesen csak annyit mondok- egyszerűen igénytelen. Mit szóltok, tényleg a konyhában a helyünk? Csajoknak KUDRON ANNA Miért jó nőnek lenni? Az okát én sem tudnám pontosan megmondani. Persze te is nagyon jól ismered azt az érzést, amikor reggel a tükörben elborzadsz a látványtól, a kedvenc ruhád egyáltalán nem úgy áll rajtad, ahogy te szeretnéd, vagy egy oltárian jóképű pasas észre sem vesz. Tehát én is nő vagyok. Ugyanezekre egy férfi talán ügyet sem verne, hisz úgy gondolják, hogy egy nő legyen szép, okos, csinos, friss, mosolyogjon rájuk, legyen hozzájuk kedves és figyelmes, esetleg főzni is tudjon, s ha mindez együtt van, akkor azt mondják: na, ez egy jó csaj! Ha pedig hibázunk, egyszerűen csak ennyit: ez is csak nő. S ezzel el is van intézve a dolog. Mert hiába írunk XXI. századot, a társadalomelmélet semmit sem változott a kezdetek óta. Tehát a férfi az úr. Éppen ezért, ha azt akarjuk, hogy elismerjenek, százszor annyit kell teljesítenünk, mint nekik. És talán éppen emiatt van az, hogy egy igazi nőben ég a bizonyítási vágy, nem hagyja el magát, és tesz azért, hogy az lehessen, aki szeretne. Az óhajtott vágy eléréséért sok mindent fel kell áldoznunk, de soha ne adjuk fel elveinket, és az sem baj, ha némi erkölcsi értékkel is rendelkezünk, nehogy tévútra tévedjünk. De ha mindezt betartjuk, és önmagunk tudunk maradni, bármi sikerülhet. Ez a nő dolga: bebizonyítani, hogy ő is értékes. Mert a két szép szeméért senki sem hiszi el. Ha pedig végre elértük azt, amit szerettünk volna, mit mond a férfi? Egy nőnek a konyhában a helye! De ezt ők sem gondolják komolyan. Inkább szeretnének majd a jövőben egy kissé elhízott, hagy- maszagú, lógó hajú, otthonkában ugráló asszonykát, aki nem foglalkozik magával, és egy jó szava sincs hozzájuk, mint egy karrierista, céltudatos, esetleg szép és ápolt nőt? Dehogy, csak féltékenyek. Ha egy nőnek tartása van, lehet bármüyen, ő akkor is nő. Tehát mit mondhatunk válaszként mi? Te is csak pasi vagy! És talán így is van rendjén, és mindig így is lesz. Mert gondoljon bárki bármit, nőnek lenni mégiscsak jó. SZAMÁRFÜL Porold le Vernét! KÖNYVAJÁNLÓ De jó is lenne most egy kis szünidő, egy kis vakáció. Nyugi, nemsokára itt a tavaszi szünet. Viszont, hogy addig se legyünk meg vakációs történetek nélkül, poroljunk és olvassunk egy kicsit. Mondjuk, Verne egyik nagy klasszikusát. Hajrá! Ezt a könyvet igencsak belepte a por, bár most akár azt is mondhatnák, hogy a hó, mert két napja egyfolytában csak esik. Ilyenkor aztán nincs is jobb dolog, mint egy meleg kis kuckóban lekuporodni és olvasni egy forró nyárról szóló történetet. Egy jónevű új-zélandi nevelőintézet tizenöt tanulója vakációra készül. Az éjszakát azon a hajón töltik, amellyel majd a nagy kalandra indulnak. Mindenki nagyon jól érzi magát, s miután a fáradságtól műiden gyerkőc álomba szendéiül, észre sem veszik, hogy a Sloghi nevű vitorlás, amin tartózkodnak, elszabadul a kikötőből. A különböző nemzetiségű gyerekkel a fedélzetén csak sodródik a kis hajó, míg végül egy lakaüan szigeten ér partot. Itt aztán embert próbáló feladatok várnak rájuk. Meg kell mutatniuk, hogy a bajban csak egymásra számíthatnak, így aztán muszáj közösen felvenni a kesztyűt az ismeretlen világgal. Az a remény pedig, hogy hazajussanak csak álom, így kénytelenek hosszú időre berendezkedni. Ez a kis vakáció egészen pontosan két évnyire sikeredik, és ezalatt az idő alatt, mindent megtudnak egymásról. A hajótörés során megmaradt civilizásiós kellékekből egy új világot teremtenek. Ez az új környezet azonban nem sokáig mondható tökéletesnek. A különböző nemzetiségű gyerek között egyik pillanatról a másikra fellángolnak a nemzetiségi érzések, megkezdődik a rivalázálás, amelynek elengedhetetlen következménye, hogy vezért válasszanak maguknak. Ez azonban nem megy zökkenőmentesen. S hogy a közöttük dúló viszályok során sikerül-e egymással békében élni, megtalálni a haza felé vezető utat, kiderül, ha elolvasod Jules Verne Kétévi vakáció című könyvét. Jó szórakozást! (s) VIGYORGÓ Mi a fenét raknak abba a macskakajába? (Internetfotó) Fogd a hasad és nevess! Ki ne ismerné azokat a híres-nevezetes Jean vicceket! Nagyon komoly eszmefuttatásokat olvashatunk bennük! S ha éppen olyan hangulatban találnak bennünket, még képesek is vagyunk jó nagyokat nevetni rajtuk! Elevenítsünk csak fel néhányat! A citrom- Jean, a citrom csipog?-Nem uram!- Akkor megint a kanárit csavartam a teába. A korom- Jean, kormozza be a szobámat!- De minek uram?- Mert az apám azt mondta, nagy koromban jön meg az eszem. A lihegés-Jean! Mi ez a lihegés az udvaron?- Edzenek a futórózsák, uram. Közlekedés-Képzelje, Jean! Egész úton a menetiránynak háttal kellet utaznom.- Miért nem kérte meg a szemben ülőt, hogy cseréljen önnel?- Én akartam, de nem ült senki velem szemben. A tévedés- Jean, mászik a kaktusz?- Nem, uram.- Akkor én a sündisznót locsoltam meg. Mindig friss- Jean, miért tette az újságot a hűtőbe?- Hogy a hírek frissek maradjanak, uram. Ámítás- Jean, fusson előttem egy égő gyertyával.- Miért uram?- Hogy fényűző legyek! A rozsda Jean, ki csámcsog ennyire a garázsban?- A rozsda eszi a kocsiját uram! Az erős úr- Jean hozza be a tegnap kiöntött szódavizet.- De uram, annak a szódának már elment az ereje.- És aztán. Én nem verekedni akarok vele. Időhiány- Megyünk a pályaudvarra, Jean.- De uram, hiszen a sógora csak holnap érkezik.- Tudom Jean, de holnap nem érek rá kimenni. AKI NEM HISZI A tojás átalakulása KÍSÉRLET Ismét eltelt egy hét, és megint játékos kísérletezésbe kezdünk. Jó móka lesz, majd meglátod. Mai kísérleti alanyunk nemcsak arról híres, hogy kitűnő rántotta készíthető belőle, hanem arról is, hogyha kivonjuk héjából a kalciumot, képes az alakját megváltoztatni. Lássuk, lássuk! Mielőtt nekifognánk a kísérletnek, szeretném elmesélni, hogy amikor kicsi voltam, eléggé kis vézna gyerkőc voltam. Sokat voltam beteg, és ezért azt tanácsolták a doktorok, hogy egyek minél több kalciumban gazdag ételt. Vagy szárítsuk meg a tojás héját, daráljuk le, és minden nap csúsztassak le a pocakomba egy kis kanál tojáshéjport. Iszonyat rossz íze volt, de legyűrtem. Mellesleg megjegyzem, azóta nem tartozik a kedvenceim közé a sokak által istenített tojci. De nem azért jöttünk ma össze, hogy a gyermekkoromról meséljek, hanem azért, hogy elvégezzünk egy játékos kísérletet. A dolog lényege az, hogy bebizonyítsuk, ha a tojás héjából kivonjuk a kálciumot, akkor az úgy megpuhul, hogy képes lesz megváltoztatni a formáját. Kezdjük is hozzá! A művelethez szükség van egy tojásra, egy lábosra, egy kis ecetre valamint egy mál- naszörpös üvegre. 1. Tehát, fogjuk a lábost és tegyük bele a tojást. Szerintem ez idáig nem egy nagy kaland, úgyhogy biztosan mindenkinek menni fog. 2. Ha ezzel megvagyunk, akkor jöhet az ecet. Szóval, öntsünk belőle annyit az edénybe, hogy jól ellepje a tojást. Vigyázz, nehogy a szemedbe és a ruhádra kerüljön, mert könnyen kárt tehet bármelyikben. 3. Szóval, ha eddig mindent jól csináltál, akkor a mi kis tojásunk vígan lubickol az ecetes fürdőben. Mondjuk egészen pontosan három napig. Addigra sikerül az ecetnek kivonni a héjából az éltető kalciumot. Tehát három nap. Több lehet, de kevesebb semmiképpen. 4. Ha letelt a három nap, akkor egy gumikesztyűvel nyúlj bele az ecetes lébe és vedd ki a tojást. Majd fogd a málnaszörpös üveget és próbáld meg átgyömöszölni a nyakán a lágyhéjú tojcit. Lehet, hogy elsőre nem fog menni, de ne add fel! Előbb vagy utóbb biztosan sikerül. Látod, a fogak épségért is felelős kalcium nélkül a tojás is csak félkarú óriás. Természetesen, ha sikerült az üveg aljára varázsolni a mi kis áldozati bárányunkat, az bizony ott is marad. Hiszen, egy kis idő elteltével a héja ismét megkeményedik. Ezért visszafelé ez a kísérlet nem valósítható meg. Eny- nyi volt a móka mára, aki nem hiszi, az legközelebb is menjen utána. Jaj, miket beszélek! Szóval, járjon utána, (n)
