Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

2003-01-31 / 25. szám, péntek

Sport ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 31. Bohdan Ulihrach doppingolt Prága. Pozitív eredményt ho­zott Bohdan Ulihrach cseh te­niszező egyik doppingtesztje. Az október 3-án, Moszkvá­ban elvégzett mintavétel elemzése során kiderült: a já­tékos szervezetében a no- randroszteron értéke 0,2 szá­zalékkal meghaladta a még elfogadható 5,0-ás (nanog- ramm/milliliter) szintet. A B- próba eredményéről még nem érkezett jelentés. „Fo­galmam sincs, hogy a tiltott szer miként került a szerve­zetembe. A US Openen au­gusztus 29-én, majd Bécsben október 11-én is teszteltek, s mindkétszer negatív volt az eredmény. Egyelőre várom a B-próba eredményét” - kö­zölte a versenyző, aki bűnös­sége esetén kétéves eltiltásra számíthat. (MTI) FC Barcelona: Menotti visszatér? Barcelona. Cesar Luis Me­notti, az 1978-ban világbaj­nok argentin labdarúgó-válo­gatott szövetségi kapitánya a legesélyesebb az FC Barcelo­na vezetőedzői posztjára. Jól értesült helyi források szerint a világhírű szakember, aki az 1983/84-es idényben már irányította a katalán csapa­tot, pénteken Madridban ta­lálkozik Joan Gaspart klubel­nökkel. A holland Louis van Gaal a gyenge bajnoki sze­replés miatt kedden közös megegyezéssel távozott Bar­celonából. A 65 éves Menot- tinak - aki az argentin válo­gatott mellett többek között a River Plate, a Boca Juniors, a Penarol, az Atlético Madrid, a Sampdoria és a mexikói vá­logatott edzéseit is vezette - jelenleg nincs munkája. A dél-amerikai tréneren kívül szóba került még, mint utód­jelölt, Carles Rexach, aki ta­valy májusig éppen van Gaal elődje volt. (MTI) Manchester City: Fowler aláírt Manchester. A sikeres orvo­si vizsgálat után Robbie Fow­ler csütörtökön három és fél éves szerződést kötött a Manchester City-vel. A válo­gatott csatár két héttel ez­előtt még meggondolta ma­gát, pedig a két klub már ak­kor is mindenben megegye­zett. Most viszont nem aka­dékoskodott az egykori liver­pooli futballista, s 6 millió fontért csapatot cserélt. A Leeds Unitedtől távozó tám­adó a három és fél év alatt 3 millió fonthoz (heti közel 17 ezerhez) jut, s ezt megdup­lázhatja, ha megfelelő telje­sítményt nyújt. (MTI) Jövőre újra lehet Belga Nagydíj London. Bernie Ecclestone szerint elképzelhető, hogy jövőre ismét rendeznek For- ma-l-es futamöt Spában, igaz ehhez módosítani kelle­ne Belgiumban a dohányrek­lám-tilalomról szóló tör­vényt, s a csapatoknak is jóvá kéne hagyniuk a 18 ver­senyből álló világbajnokság tervét. Az biztosnak látszik, hogy 2004-ben már nem ren­dezik meg az ausztriai via­dalt, míg Kína és Bahrein be­kapcsolódik az autósport elitkategóriájának vérkerin­gésébe. „Örülnék annak, ha a Belga Nagydíj visszakerül­ne a naptárba, hiszen az itte­ni erőpróba hatalmas hagyo­mányokkal rendelkezik. A pálya különleges adottsá­gai unikumnak számítottak. Az már a csapatoktól függ, hogy bővíthetjük-e 18 futa- mosra a programot” - nyilat­kozott a Forma-1 elsőszámú irányítója. (MTI) Jere Lehtinen, ütötte a Dallas első és utolsó gólját a Calgary elleni találkozón. Roman Turek, a Calgary cseh ka­pusa ugyan jól védett, ám mégis négy gólt kapott (TASR/AP-felvétel) NHL: menesztették Bryan Trottier-t, a New York Rangers vezetőedzőjét Már a Dallas a legjobb New York. Miután a Dallas győzött, az Ottawa pedig ki­kapott, előbbi együttes átvet­te a vezetést. A Stars csapata a Calgaryt verte, míg a Sze­nátorok Anaheimben szen­vedtek vereséget. New York­ban edzőváltás történt, a Rangers menesztette eddigi mesterét Bryan Trottier-t. ÖSSZEÁLLÍTÁS Már a Dallas Stars az NHL legjobb csapata, miután a szerdai játékna­pon a texasiak simán, 4:l-re legyőzték a Calgaryt, míg az eddigi listavezető Ottawa Anaheimben ki­kapott. A Dallas sokat köszönhet Marty Turco kapusnak, aki nagyon közel állt ahhoz, hogy szezonbeli hatodik shutoutját is begyűjtse. A kapus huszonnyolc lövést hárított, segítségével a Dallas már zsinór­ban tizenkét mérkőzésen nem szenvedett vereséget. Miután a Szenátorok 3:2-re kikaptak az Anaheim Mighty Ducks otthoná­ban, a tabellán a Stars 72 ponttal átvette a vezetést, de csak eggyel előzi meg az Ottawát. Ötvennégy mérkőzés erejéig kós­tolhatott bele az NHL légkörébe Bryan Trottier, a New York Rangers jégkorongcsapatának újonc meste­re, akit a rossz szereplés miatt me­nesztett a klubvezetés. Trottier a nyáron vette át a marsallbotot Ron Low-tól, ám a liga legjobb anyagi kondíciókkal rendelkező csapata sorozatban hatodszor maradhat le a playofffól. A Rangers jelenleg a Keleti-főcsoport atlanti csoportjá­nak utolsó helyén szerénykedik. Érdekes módon az együttes akkor torpant meg, amikor viszonylag könnyű mérkőzései következtek. A sikersorozat óta kétszer a liga egyik leggyengébb alakulata, az Atlanta Thrashers, míg egyszer a Washington Capitals volt az el­lenfél, így a szurkolók és a ve­A háromszoros Stanley Kupa-győztes utódját még nem jelölték ki. zetők joggal reménykedhettek akár a hat pont megszerzésében is. A Rangers azonban még egy döntetlenre sem volt képes, rá­adásul a három meccset 5:16-os gólkülönbséggel zárta. A játékos­ként háromszoros Stanley Kupa­győztes Trottier utódját még nem jelölték ki. EREDMÉNYEK: Carolina Hurrica- nes-Toronto Maple Leafs 2:3 (0:0, 0:1, 2:2), gólütők: Hlavác, Francis, illetve Sundin 2, Mogilnij; 18 000 néző. Kapura tartó lövések 27:22. Dallas Stars-Calgary Flames 4:1 (0:0, 2:0, 2:1), gólütők: Lehtinen 2, Zubov, Robidas, illetve Nichol; 19 000 néző. Kapura tartó lövések 26:29. Edmonton Oilers-Minnesota Wild 5:1 (1:0, 2:0, 2:1), gólütők: Chi­mera 2, Cleary, Horcoff, Marchant, illetve Dowd; 17 000 néző. Kapura tartó lövések 28:29. Anaheim Mighty Ducks-Ottawa Senators 3:2 (0:0, 2:1, 1:1), gól­ütők: Kariya, Oates, Rucchin, illet­ve Fisher, White; 13 000 néző. Ka­pura tartó lövések 28:27. KANADAI PONTVERSENY: 1. Ma­rio Lemieux (Pittsburgh) 68 (20 gól + 48 gólpassz), 2. Markus Näslund (Vancouver) 65 (35 + 30), 3. Joe Thornton (Boston) 62 (24 + 38), 4. Alekszej Kovaljov (Pittsburgh) 58 (23 + 35), 5. Mike Modano (Dal­las) 58 (20 + 38), 6. Glen Murray (Boston) 57 (27 + 30), 7. Todd Ber- tuzzi (Vancouver) 57 (27 + 30), 8. Jaromír Jágr (Washington) 55 (27 + 28), 9. Milan Hejduk (Colorado) 54 (25 + 29), 10. Doug Weight (St. Louis) 54 (11 + 43), 11. Marián Hossa (Ottawa) 53 (33 + 20),... 14. Pavol Demitra (St. Louis) 52 (18 + 34),... 18. Marián Gáborík (Minne­sota) 49 (26 + 23),... 25. Miroslav Satan (Buffalo) 45 (18 + 27), 26. Zigmund Pálffy (Los Angeles) 45 (17 + 28), ... 63. Richard Zednik (Montreal) 37 (24 + 13),... 85. Pe­ter Bondra (Washington) 33 (30 + 13),... 91. Ladislav Nagy (Phoenix) 33 (12 + 21). (O-O, MTI, SITA) A NIKÉ 5. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA SZOMBAT, FEBRUÁR 1. Francia II. labdarú­góliga: 735. Istres- Beauvais 2-2,8­3,6-1,2-1,55; 736. Gueugnon- Chateauroux 2,7-2,7-2,7-1,35- 1,35; 737. Amiens-Créteil 2,2-2,7­3.35- 1,2-1,45; 738. Laval-Nancy 1,7-2,9-5-1,1-1,8; 739. Lorient-St. Etienne 1,65-2,9-5,5-1,1-1,85; 740. Grenoble-Valence 1,85-2,8-4,3­1,15-1,65; 741. Reims-Wasquehal 2,3-2,7-3,15-1,25-1,4. Holland I. labdarúgóliga: 742. Ex- celsior-Roda Kerkrade 2,7-3-2,4­1.35- 1,3; 743. Breda-Heerenveen 2,l-.3-3,2-l,3-l,5; 744. De Graafs- chap-Utrecht 2,5-3-2,6-1,35-1,35; 745. Alkmaar-Nijmegen 2,05-3­3,25-1,3-1,5. Belga I. labdarúgóliga: 747. Beve- ren-Uerse 3,2-3-2,1-1,5-1,3; 748. St. Truiden-La Louviere 1,5-3,6-5,3- 1,1-2,15; 749. Lokeren-Lommel 1,4­3.8- 6,5-1,05-2,35; 750. FC Bruges- Westerlo 1,25-4,8-8,1-0-2,95; 751. Berschot-KRC Genk 2,6-3-2,5-1,35- 1,35­Angol labdarúgó Premier League: 753. Arsenal-Fulham 1,3-4,2-8-0- 2,75; 754. Bolton-Brimingham 2,2­2.9- 3,1-1,3-1,454; 755. Chelsea- Tottenham 1,8-3,2-3,8-1,2-1,7; 756. Everton-Leeds 2,2-3-3-1,3-1,45; 757. Manchester C.-West Bromwich 1,75-3,2-4-1,15-1,75; 758. Middes- brough-Newcastle 2,45-3-2,65-1,3- 1,35; 759. Southampton-Manches­ter U. 3,2-3-2,1-1,5-1,3; 760. Sun- derland-Charlton 2,2-3-3-1,3-1,45. Angol II. futballdivízió: 761. Brad- ford-Ipswich Town 2,7-3-2,4-1,35- 1,3; 762. Bumley-Reading 2-3­3,35-1,25-1,55; 763. Coventry-Wat- ford 1,9-3,2-3,4-1,25-1,6; 764. Derby County-Rotherham 2,05-3­3.3- 1,25-1,5; 765. Leicester-Crystal Palace 1,8-3,2-3,8-1,2-1,7; 766. Mil- wall-Sheffield Utd. 2,6-3-2,5-1,35- 1,35; 767. Norwich-Stoke 1,6-3,4­4,7-1,1-1,9; 768. Portsmouth­Grimsby 1,45-3,6-6,1-1,1-2,25; 769. Preston-Gillingham 2,4-2,9-2,75­1.3- 1,35; 770. Sheffield W.-Wolver- hampton 2,75-2,9-2,4-1,35-1,3; 771. Walsall-Brighton 2-3-3,35­1,25-1,55; 722. Wimbledon-Not- tingham 2,4-2,9-2,75-1,3-1,35. Skót I. labdarúgó-divízió: 794. Dun­dee Utd.-Motherwell 2,2-3-3-l,3- 1,45; 795. Hearts-Dunfermile 1,9­3.2- 3,4-1,25-1,6; 796. Livingston- Kilmamock 2,45-3-2,65-1,3-1,35; 797. Glasgow Rangers-Aberdeen 1,15-5,8-11,1-0-3,75. Olasz labdarúgó A-liga: 903. Pia- cenza-Brescia 2,4-2,9-2,75-1,3- 1,35; 804. AS Roma-Bologna 1,8­3.2- 1,2-1,7. Spanyol labdarúgó Primera Divisi­on: 805. Ad. Madrid-FC Barcelona 2,6-2,9-2,6-1,35-1,35. Tipp az I. félidőre: 806. A. Madrid- FC Barcelona 3,2-1,9-3,2-1,25-1,2. Tipp a II. félidőre: 807. A. Madrid- FC Barcelona 3,1-2-3,1-1,25-1,2. Góltotó: 811. Ad. Madrid-FC Barce­lona 1:0 - 7; 812. Ad. Madrid-FC Barcelona 2:0 - 9; 813. Ad. Mad­rid-FC Barcelona 2:1-8; 814. Ad. Madrid-FC Barcelona 0:1 - 7; 815. Ad. Madrid-FC Barcelona 0:2 - 9; 816. Ad. Madrid-FC Barcelona 1:2 - 8; 817. Ad. Madrid-FC Barcelona 1:1 - 5,5; 818. Ad. Madrid-FC Bar­celona 2:2-12; 819. Ad. Madrid-FC Barcelona 2,8. Spanyol II. labdarúgóliga: 829. Le- vante-Oviedo 1,65-2,8-5,9-1,1-1,8; 830. Leganes-Terrassa 2,4-2,6-.3,l­1,25-1,3. 831. Tenerife-R. Ferrol 1,95-2,6-4,25-1,15-1,5; 832. Xe- rez-Numanda 1,8-2,7-4,8-1,15-1,7. Portugál labdarúgó-bajnokság: 833. Boavista Porto-Acad. Coimbra 1,6­3,4-4,7-1,1-1,9. VASÁRNAP, FEBRUÁR 2. Német labdarúgó Bundesliga I: 887. Hamburger SV-Werder Bre­men 2,3-3,0-2,8-1,3-1,4; 888. Dortmund-Leverkusen 1,65-3,4­4,3-1,1-1,85. A nyerési szorzószám megváltozhat! KÜLFÖLDI FUTBALLBAJNOKSAGOK FRANCIAORSZÁG A 24. felvonás szerda esd eredmé­nyei: Nantes-Monaco 0:2, Giuly (4.), Nonda (73.); Lens-Lyon 2:2, Sibierski (19. és 44. - az elsőt 11- esből), ill. Dhorasoo (27.), Carriere (43.); Bastía-Auxerre 2:0, Silvestre (70.), Maurice (80.); Guin- gamp-Le Havre 1:2, Fabbri (62.), ill. Beuzelin (70.), Martot (86.); Montpellier-Ajaccio 0:1, Lacombe (64.); Paris St. Germain-Lille 1:0, Pochettino (48.); Sedan-Strasbo- urg 2:1, Camara (24. - 11-esből), Ndiaye (43), ill. Laurent (90.); So- chaux-Rennes 1:0, Oruma (23.); Troyes-Bordeaux 0:1, Feidouno (16.); Marseille-Nice 2:0, Van Buy- ten (45.), Szicsev (86.). 1. Marseille 24 12 6 6 25:20 42 2. Lyon 24 11 7 6 43:30 40 3. Auxerre 24 11 7 6 25:20 40 4. Monaco 24 10 9 5 35:21 39 5. Nice 24 10 9 5 28:18 39 6. Sochaux 23 10 7 6 25:18 37 7. Paris SG 24 9 9 6 31:21 36 8. Bordeaux 23 10 6 7 31:22 36 9. Guingamp 24 10 4 10 35:34 34 10. Bastia 24 10 4 10 26:28 34 11. Lens 23 8 9 6 25:22 33 12. Nantes 22 9 4 9 27:27 31 13. Strasbourg 23 8 7 8 26:33 31 14. Lille 23 7 7 9 20:28 28 15. Sedan 24 7 6 11 27:38 27 16. Rennes 24 7 5 12 21:27 26 17. Ajaccio 24 6 8 10 19:28 26 18. Le Havre 24 6 8 10 18:27 26 19. Montpellier 24 3 9 12 19:33 18 20. Troyes 23 3 7 13 14:25 16 ANGLIA Szerdán késő este öt találkozóra ke­rült sor (25. forduló) a Premier Lea- gue-ben: W. Bromwich-Charlton 0:1, góllövő: Bartlett (60.); Man­chester C.-Fulham 4:1, Anelka (21.), Benarbia (47.), Foe (61.), Wright-Phillips (70.), ill. Malbran- que (2.); Tottenham-Newcasde 0:1, Jenas (90.); West Ham-Blackburn 2:1, Di Canio (58. - 11-esből), Defoe (89.), ill. Yorké (38.); Liverpool-Ar­senal 2:2, Riise (52.), Heskey (91.), ill. Pires ( 8.), Bergkamp (63.). 1. Arsenal 25 16 5 4 54:27 53 2. Newcastle 25 15 3 7 41:31 48 3. Manchester U. 24 14 5 5 40:24 47 4. Chelsea 25 12 8 5 44:25 44 5. Everton 25 12 6 7 32:30 42 6. Liverpool 25 10 9 6 34:25 39 7. Southampton 25 10 9 6 28:23 39 8. Tottenham 25 11 5 9 35:35 38 9. Manchester C. 25 11 4 10 36:35 37 10. Charlton 25 10 6 9 31:32 36 11. Blackburn 25 8 10 7 31:28 34 12. Aston Villa 25 9 5 11 27:27 32 13. Leeds 25 9 4 12 33:32 31 14. Middlesbrough 25 8 6 11 29:29 30 15. Fulham 24 7 6 11 25:31 27 16. Birmingham 24 6 8 10 20:32 26 17. Bolton 25 4 9 12 25:41 21 18. West Ham 25 4 8 13 28:48 20 19. Sunderland 25 4 7 14 16:35 19 20. West Bromwich 24 4 5 15 17:36 17 NBA ÖSSZEÁLLÍTÁS New York. Kobe Bryant 40 pontot szerezve segítette győzelemhez a címvédő Los Angeles Lakerst az észak-amerikai profi kosárlabda­bajnokság legutóbbi játéknapján. A 43. mérkőzésükön csupán 6. idegenbeli sikerüket arató kali­forniaiak másik szupersztárja, Shaquille O Neal 25 pontig jutott Phoenixben. Philapelphiában a hazai kedvenc, Allen Iverson 37 pontja is kevés volt az AÜanta Hawks ellen, Houstonban pedig a 34 pontos német Dirk Nowitzki által vezérelt Dallas Mavericks si­mán megverte a vendéglátókat. Utóbbiak közül az All Star-gálára beválasztott kínai újonc, Jao Ming csak 20 pontot dobott. Fe­ledhető teljesítményt produkált Michael Jordan New Jerseyben: a hatszoros bajnok 16 kísérletéből mindössze 8 pontot ért el. EREDMÉNYEK: Phoenix-LA La­kers 90:99, Philadelphia-Atlanta 83:97, Houston-Dallas 81:104, New Jersey-Washington 86:78, Orlando-Cleveland 113:108, In- diana-San Antonio 97:106, Mia- mi-New York 82:80, New Orle- ans-Toronto 104:83, Utah-Port­land 95:71, LA Clippers-Chicago 77:75. (MTI) SAKK DELMÁR GÁBOR Egyetíen sakkversenynek sincs olyan hagyománya, mint a kará­csonytól a háromkirályok napjáig le­bonyolított hastingsi nemzetközi tornának, mely ezúttal már a het- vennyolcadik felvonásába lépett! Az angol történelemben is fontos szere­pet játszó, kies fekvésű fürdőváros­ban tíz, többnyire fiatal nagymester- köztük minden idők legfiatalabb- ja, a 12 éves ukrán Szergej Karjakin- mérte össze erejét. Az élen kiala­kult sorrend a papírforma szerint alakult: a győztes dán Peter Heine Nielsen, valamint a második-harma­dik helyet osztó angol Keith Arkell és az indiai Harikrisna Élő-pontjainak száma meghaladta a 2600-at. Ta­valy a 16 éves Harikrisna, honfitár­sával Szaszkirijannal és az üzbég Barsowal végeztek az élen, ebben az évben is mindhárman a részt­vevők között voltak. A12 éves Karja­kin elfogódottan kezdett, amit az első fordulóbeli közölt játszma is ta­núsít - de azután magára talált ésvé- gül a 4-5. helyet osztotta Barsowal. Elfogadott vezércsel Világos: Nielsen - Sötét: Karjakin 1. d4 d5 2. c4 dxc4 3. e4 c5 (élesebb, mint 3...HÍ6 4. e5 Hd5 5. Fc4 Hb6 6. Fd3 vagy 6. Fb3) 4. d5 Hf6 5. Hc3 b5 6. Ff4 Fa6 (játsszák 6...Va5-öt is, pl. 7. f3! Hh5 8. Fd2 Hd7 9. f4g610. e5 Fh6 11. Hge2 és vüágos a g4 fenye­getéssel jobban áll) 7. Hf3! (vagy 7. a4 Hxe4 8. He2 Hd6 9. axb5 Vb610. Hg3! Hd7 11. Fxd5 Vxd6 12. Hge4 Ve5 13. Fe2 g6 14. 0-0 Fg7 15. d6! Világos támadásával. Egy további le­hetőség: 7. e5 b4 8. e6! Fxe6? 9. Va4+ Vd7 10. dxe6 Vxa4 11. Hxa4 Fb5 12. Hc5 Hd5 13. Bel világos előnyével, Szakajev-Ibragimov, 1999) 7...b4 8. Fxb8! Bxc3 9. Va4+ Vd710. Vxa6 cxb2 11. Bbl Bxb8 12. Fxc4 Bb613. Va3 Hxe414. Bxb2 Vb7 (a sötét királyszárnya fejlettelensége megbosszulja magát...) 15. Bxb6 Vxb6 16.0-0 fő 17. Va4+ Kd8 18. d6 (fenyeget Ff7) 18...e5 19. Fe6 Vb7 20. Va5+ és sötét feladta. 2315. számú fejtörő J. Szuskov (1975) Jl ÚP A £ A £ A 1 & A I 41 A A A 1 A A A A W Világos indul és 2 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés - világos: Ke8, Vfl, Bb6 és e7, Hc8 és d6, Fb8, gy: a7, c3, d4 és g2 (11 báb). Sötét: Kd5, Ba4 és h4, Hb4, Fh3, gy: a6, c4, c6, d3, e4, e6 és h5 (12 báb). A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „STUCK” megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között - minden feladvány után - két 200 ko­ronás pénzdíjat sorsolunk ki! A megfejtés beküldésének határ­ideje - a 2314., a 2316. és a 2317. számú fejtörőkkel együtt - márci­us 3. A 2294. számú fejtörő (C. Mansfi­eld) megfejtése: 1. Fd3! 200-200 koronát nyert: Szegi Vik­tor, Bátorkeszi; Bakos Béla, Krasz- nahorkaváralja. A 2295. számú fejtörő (H. Ahues) megfejtése: 1. Hb4! 200-200 koronát nyert: Torna Pál, Rimaszombat; Varga Ildikó, Ko­márom. A 2296. számú fejtörő (Kádek G.) megfejtése: 1. Hg7! 200-200 koronát nyert: Orosz Előd, Dunamocs; Roskó Róbert, Tardoskedd. A 2297. számú fejtörő (W. Mázul) megfejtése: 1. Hd5! 200-200 koronát nyert: Tmavszky Imre, Léva; Bene Alfréd, Osgyán.

Next

/
Thumbnails
Contents