Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

2003-01-27 / 21. szám, hétfő

Külföld ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 27. Az USA kész akár egyedül is fellépni Irak ellen, Colin Powell újra azzal vádolta az iraki vezetést, hogy kapcsolatot tart az al-Kaidával Washington atomfegyvert is bevethet Nagy-Britanniában egyre többen tüntetnek az iraki háború ellen. Blair miniszterelnök alteregóját a brit légierő Gloucestershire-i állomáshelyéről távolítják el. (Reuters-felvétel) Milosevics gyengélkedik Belgrad. Szerb orvosok vizs­gálták meg a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) börtönében gyengélkedő Szlobodan Milo- sevicset. A volt jugoszláv ál­lamfő hágai pere január 13. óta szünetel, miután kiderült, hogy a vádlottnak magas láza van és influenzás. Milosevic betegsé­ge miatt eddig hat alkalommal szakították meg az egy éve tar­tó pert. Belgrádi orvosok tavaly nyáron is megvizsgálhatták a volt államfőt, és megállapítot­ták, hogy a beteg kimerültség­ben szenved. (MTI) Dávid Ibolya az egyedüli jelölt Budapest. Dávid Ibolya lesz az egyedüli jelölt az MDF pártel­nöki posztjára. Csáky András, a Magyar Demokrata Fórum or­szágos választmányának elnö­ke hangsúlyozta: ezt az aján­lást terjeszti a testület a február 15-16-án megtartandó tisztújí­tó országos gyűlés elé. Gémesi György és Lezsák Sándor nem vállalta a jelöltséget a pártelnö­ki posztra, Bégány Attila, az V. kerületi szervezet elnöke pedig nem kapta meg a szükséges ajánlást. (MTI) Országos szlovák elektori gyűlés Budapest. Az országos szlovák elektori gyűlés Budapesten megválasztotta az új Országos Szlovák Önkormányzat (OSZÖ) tagjait. A következő négy évben is a törvény által megengedett maximális, 53 fős létszámmal működik a testület. A legtöbb szavazatot Fűzik Já­nos, a most leköszönt OSZÖ el­nöke kapta, a második pedig helyettese, Riba Etelka lett. A gyűlés kezdetén a 400-nál több elektor közül 57-en szavaztak arra, hogy a tanácskozás nyel­ve a szlovák legyen, így a gyű­lés magyarul folyt. (MTI) Fűzik János kapta a legtöbb szavazatot (Képarchívum) Búcsú Giovanni Agnellitől Róma. A torinói dómban és a környező téren tegnap több mint tízezren vettek búcsút Giovanni Agnellitől, a Fiat au­tógyártó holding nemzeti jel­képpé vált tiszteletbeli elnöké­től. A szertartáson a népes nagyvállalkozói dinasztia tag­jain kívül ott voltakaz olasz po­litikai élet vezetői, Giscard d’Estaing, az Európai Konvent elnöke, sportolók, újságírók. Az aláírások könyvében száz­húsz oldal telt meg a részvét- nyüvánításokkal. A hét végén csupán a Corriere della Sera, a La Repubblica és a La Stampa hasábjain összesen 1336 nek­rológ volt olvasható. (MTI) Két kisrepülőgép ütközött össze Denver. Két kisrepülőgép üt­között össze a levegőben az amerikai Denver felett, három ember halálát okozva. Az egyik gép kigyulladt, és egy házba csapódott a város nyu­gati részén. A másik egy ud­varra zuhant jó néhány ház- tömbnyivel távolabb. A földön hat ember szenvedett köny- nyebb sérüléseket. (MTI) Washington/London/Davos/ Bagdad. Az Egyesült Államok külügyminisztere bejelentet­te: kész akár egyedül is meg­támadni Irakot, ha más or­szágok kormányai és az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem hajlandó Bagdad lefegy­verzésére. ÖSSZEFOGLALÓNK Colin Powell a svájci Davosban tar­tott Világgazdasági Fórumon ismét felszólította Bagdadot, hogy hala­déktalanul tárjon fel mindent az iraki fegyverkezésről. Az amerikai politikus újra azzal vádolta az iraki vezetést, hogy kapcsolatot tart az al-Kaida terrorszervezettel. Egy szakértő szerint az amerikai védelmi minisztérium tervezői atomfegyver korlátozott bevetésé­nek lehetőségét is mérlegelik az Irak elleni esetleges háborúban. William Arkin amerikai katonai szakértő a Los Angeles Timesban olvasható cikkében rámutatott: az atomfegyverek jók lennének arra, hogy háború esetén meggátolják Irakot tömegpusztító fegyverek be­vetésében, netán szétzúzzák Szad- dám Húszéin földalatti parancsno­ki központjait, amelyeket máskép­pen nem lehet megsemmisíteni. Arkin jelezte: már a Donald Rums­feld védelmi miniszter által 2001 decemberében aláírt titkos doku­mentum megnyitotta az utat atom­fegyverek bevetéséhez olyan (ira­ki, illetve észak-koreai, iráni, líbiai és szíriai) célpontok ellen, amelyek képesek ellenállni a hagyományos támadásoknak. Az El Mundo című spanyol lap sze­rint Szaddam Húszéin iraki elnök egyik Izraelbe menekült testőre, Abu Hamdi Mahmud, átadott az ottani titkosszolgálatnak egy listát, amelyen olyan, titkos raktárakban MTI-TUDÓSÍTÁS Prága. Csehországban eljött az ideje annak, hogy módosítsák az alkotmányt, s az államfőt a parla­ment helyett közvetlenül maga a lakosság válassza meg - véli a szombati prágai sajtó a másodszor is eredménytelenül végződött ál­lamfőválasztást kommentálva. „Nincs semmi biztosíték arra, hogy a valószínű harmadik parlamenti elnökválasztás se végződjön ku­darccal. Ezért a közvetlen elnökvá­lasztás bevezetése látszik az egyet­len értelmes és főleg biztos útnak: ráadásul az a varázsa, hogy egy ilyen választásnak mindig van eredménye” - úja kommentárjá- ban a Lidové Noviny című konzer­Jeruzsálem. Izraeli vadászgépek repültek tegnap Libanon fölé. A határsértésre a Hezbollah csapa­tai egyből reagáltak és tüzet nyi­tottak a légtérbe repült gépekre. Hírek szerint azonban egyetlen harci gépen sem esett kár. Szem­tanúk szerint nem volt direkt har­ci cselekmény, csak Tripoli kör­nyékén lépték át a vadászgépek a hangsebességet. Az eset egyéb­ként napokkal azután történt, hogy a Hezbollah tagjai izraeli ka­tonai állásokat támadtak meg a Síba-telepek közelében. Egy hatéves palesztin kisfiú halt meg tegnap egy izraeli harckocsi tüzétől a Gázai övezet déli részén. Az újabb incidens Rafahban tör­tént, és ezzel tizenháromra emel­kedett a szombaton este kezdő­dött izraeli hadművelet halottai­nak a száma. A gyermek éppen testvérével játszott, amikor a mellkasán érte a harckocsi golyó­szórójának lövedéke. Testvére őrzött tömegpusztító fegyverek szerepelnek, amelyek nincsenek az ENSZ fegyverzetellenőreinek ren­delkezésére bocsátott jegyzékben. Abu Hamdi Mahmud állítólag a többi között beszámolt arról, hogy Szaddám vegyi fegyvereket tárol egy félszigeten és Bagdadban, Ra- madi közelében pedig olyan gyára van, ahol Észak-Koreából szárma­zó Scud rakétákat szerelnek össze. A hírrel kapcsolatban a lapnak nyi­latkozó William Tierney, az ENSZ volt fegyverkezési ellenőre kijelen­tette, hogy „ha az ellenőrök elmen­nek azokra a helyekre, amelyeket Mahmud megjelölt, Szaddámnak vége, (...) és a háború elengedhe­tetlenné válik”. A Mahmud által át­adott listával kapcsolatban az El Mundo néhány részletet is közölt. A jegyzékben állítólag szerepel öt olyan bunker, amelyeket mestersé­gesen épített homokdombok alatt alakítottak ki. Az ezekben rejtege­tett fegyverek hasonlóak azokhoz az üres robbanófejekhez, amelye­ket az ellenőrök nemrég találtak. Ezeket Mahmud szerint hamaro­san megtöltötték volna. Egy másik, hatalmas rejtekhely állítólag a bag­dadi csatornahálózat alá épített alagútrendszerben van, valamint egy föld alatti hálózatban, amely kínai segítséggel épült Tikrittől északra. A brit kormányfő szerint még min­dig nem elkerülhetetlen a háború Irakkal, ha Szaddám Húszéin együttműködik az ENSZ-ellenőrök- kel. Az iraki elnök azonban erre nem mutat hajlandóságot, sőt foly­tatja a tömegpusztító fegyverek ki- fejiesztését. Brit sajtóértesülések szerint a brit hadsereg feladata len­ne az iraki városok megszállása há­ború esetén. Állítólag Nagy-Britan- nia és az Egyesült Államok már a háború utáni mozzanatokról egyeztet. A The Sunday Times úgy értesült: Bush elnök a hét végén vatív napilap. Úgy véli: a helyzet jelenleg zsákutcához hasonlít, s ezért jó lenne, ha a politikusok elő­készítenék a megfelelő választási törvényt, s esetleg az államfői jog­körök módosítását is. Magát az ál­lamfőválasztást pedig például ösz- sze lehetne kapcsolni a június kö­zepére tervezett európai uniós népszavazással. A liberális Mladá Fronta Dnes rámutat: Václav Klaus másodszor is győzött, s mégsem lett államfő. Ezt az jelzi, hogy a vá­lasztási rendszer rossz. Ha több je­lölt van, nincs esély a sikerre, s ezért a rendszert meg kell változ­tatni, mert az nem a természetes versengésen alapszik. Ezt akarják az állampolgárok is. Minél gyor­sabban át kell térni a közvetlen ál­megsebesült. A gyermek halálával 2898-ra emelkedett a 2000 szep­temberében kezdődött palesztin felkelés, az intifáda halálos áldo­zatainak száma. Az izraeli csapa­tok tegnapra virradóra az intifáda kezdete óta a legmélyebben nyo­multak be a Gázai övezetbe és a rajtaütés tizenkét palesztint meg­öltek, több mint hatvanat megse­besítettek, akik közül nyolcnak az állapota válságos. A halottak kö­zül heten rendőrök illetve fegyve­resek voltak. Száeb Erekat, a pa­Camp Davidbe látogató Blairtől 15 ezer brit katonát fog kérni. Közben egy fiatal, feltehetőleg ira­ki férfi, késekkel felfegyverkezve, be akart hatolni szombaton Bag­dadban az ENSZ fegyverzetellen­őreinek szállásául és irodaköz­pontjául szolgáló Canal Hotelbe, de az épület őrei lefogták. Egy má­sik fiatalember feltartóztatta a vi­lágszervezet ellenőreinek gépjár­műoszlopát, erőszakkal bejutott az egyik gépkocsiba, de egyelőre nem ismeretes pontosan, milyen szán­dékkal tette ezt. lamfőválasztásra. A politikusokat azonban a jelek szerint meglepte a helyzet, s nehéz lesz gyorsan kielé­gíteni a választópolgárok igényeit. - Harmadszor is a parlamenti el­nökválasztással próbálkozni nagy kockázat, ezért a Polgári Demokra­tikus Párt (ODS) azt javasolja, hogy haladéktalanul vezessük be a közvetlen elnökválasztást - nyilat­kozta a Právo című baloldali-libe­rális lapnak Miroslav^ Topolánek pártelnök. Vladimír Spidla kor­mányfő és a kormányzó Cseh Szo­ciáldemokrata Párt (CSSD) elnöke ugyanannak a lapnak nyilatkozva úgy vélte, a következő államfő-vá­lasztási kísérletre még a parla­mentben kerül sor, s szerinte sike­res lesz. lesztin kormány tagja kijelentette: Ariel Sáron izraeli miniszterelnök több palesztin vérrel és rombolás­sal, fokozottabb erőszakkal kíván­ja e befejezni a választási kampá­nyát. Palesztin vélemények sze­rint a miniszterelnök azt reméli, hogy a palesztinok elleni kemény fellépésével, több vokshoz juttat­hatja pártját. Izraelben holnap tartják a parlamenti választást, amely az előrejelzések szerint az Ariel Sáron vezette Likud győzel­mét hozza. (MTI, MNO) Az ENSZ fegyverzetellenőrei teg­nap, egy nappal a Biztonsági Ta­nácshoz beterjesztendő jelentés előtt, több olyan iraki helyszínen folytattak vizsgálatot, amelyről fel­tételezték, hogy ott tömegpusztító fegyvereket állítanak elő. Moha­med el-Baradei, a NAÜ főigazgató­ja arra szólította fel az iraki tudo­mányos élet képviselőit, egyezze­nek bele, hogy a szervezet szakér­tői négyszemközt kikérdezzék őket. Három iraki kutató szomba­ton nem volt hajlandó alávetni ma­gát a meghallgatásnak, ám a leg­MTI-TUDÓSÍTÁS London. Az utóbbi évek legsúlyo­sabb balesete történt szombat dél­után a londoni metrón, harmincnál is több sérültet kellett kórházba szállítani. A metró biztonságosságát már évek óta megkérdőjelezik a szakértők. A balesetben egy szerel­vény, amelyen 800-an utaztak, a Central metróvonal Chancery Lane- i állomása előtt kisiklott, és több ko­csija a falnak csapódott. Kisebb tűz is keletkezett a kisiklás után. A brit közlekedési rendőrség jelentése szerint égjük sérült sincs életveszé­lyes állapotban. A londoni pénzügyi központ, a City nyugati határán lé­Kolozsvár. Mintegy kétszázmillió forint értékű támogatást ítélt meg 2002-ben az Illyés Közalapítvány (IKA) romániai alkuratóriuma - jelentette ki Tibád Zoltán elnök. Tibád az RMDSZ Szövetségi Egyeztető Tanácsának (SZÉT) szombati, kolozsvári ülésén szá­molt be a tavaljü tevékenységről. Mint elmondta, a legnagyobb érté­kű - 42 millió forint összegű - tá­mogatással a művelődési szaktes­tület, a legkisebbel - 9 millió forint - az önkormányzati szaktestület rendelkezhetett. A romániai alku- ratóriumhoz tavaly benjüjtott pá­lyázatok mintegy 47 százaléka ré­szesült kedvező elbírálásban, ami összesen 1013 sikeres pályázatot jelent. A közel 2200 beérkezett pá­lyázat szinte fele az oktatási, illet­ve a művelődési szaktestülethez érkezett. Az alkuratórium a pályá­zók által igényelt teljes összegnek körülbelül tíz százalékát ítélte újabb értesülések szerint akadna egy, aki nyilatkozna. Közvetlenül az Irakban tevékeny­kedő ENSZ-fegyverzetellenőrök je­lentésének benyújtása előtt Euró­pában gyarapodott az ellenőrök mandátumának meghosszabbítá­sát szorgalmazók száma. Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főbiztosa egy német lapban azt fejtette ki, hogy a szakemberek számára minden esz­közt, valamint az időt is biztosítani kell ellenőrző munkájuk alapos el­végzéséhez. vő metróállomást lezárták, és a metrót üzemeltető London Under­ground szerint legalább két-három napig zárva is lesz, ami súlyos köz­lekedési fennakadásokat valószínű- sít a Cityben a jövő hét elején. A rendőrség a környéket a felszí­nen is elzárta a forgalom elől. Az utasok szerint a baleset után pánik tört ki, nem kis mértékben azért, mert az utóbbi időben több hivata­los figyelmeztetés is elhangzott ar­ról, hogy a Londont fenyegető ter­rortámadások egyik valószínűsít­hető célpontja a metró lehet. A London Underground szerint a vo­nat utolsó három kocsija siklott ki, egyelőre ismeretlen okból. meg támogatásként. Az elfogadott pályázatok több mint fele 50 és 150 ezer forint közötti támogatás­ban részesült. Takács Csaba, az Romániai De­mokrata Szövetség (RMDSZ) ügy­vezető elnöke a kedvezménytör­vény alapján megítélt oktatási-ne­velési támogatások erdélyi folyó­sításának beindítása érdekében felvetette: a magyar költségvetés­ből az oktatási-nevelési támogatá­sokra kiutalható összegeket a ma­gyarországi politikai vita közép­pontjába került Illyés Közalapít­vány helyett egy másik közalapít­vány fogadhatná, és folyósíthat­ná. A kolozsvári SZET-ülésen jelen levő Sagyebó László, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) a romániai magyarság­gal foglalkozó főosztályvezető-he­lyettese válaszában kifejtette: a ja­vaslatot továbbterjeszti majd Bu­dapesten, azonban - bár jogi aka­dálya nincs - a tervet nem látja megvalósíthatónak. Lezárták a palesztin területeket Izrael teljesen elzárja a palesztin területeket egészen a holnap ese­dékes parlamenti választások végeztéig. Az izraeli hatóságok kijárá­si tilalommal és kordonokkal kívánják megakadályozni, hogy a pa­lesztinok eljussanak olyan területekre, amelyekről úgy vélik, hogy palesztin fegyveresek gjnilekezőhelyei. Az izraeli rádió bejelentése szerint a korlátozások tegnap már érvénybe léptek. Saul Mofaz vé­delmi miniszter közölte, a katonaság a rendőrséggel közösen jár- őrözik majd, hogy elejét vegyék a terrortámadásoknak, amelyekről számos figyelmeztetést kaptak. (MTI) Egyre többen szorgalmazzák Csehországban a közvetlen államfőválasztást Félnek a harmadik választási körtől Tizenháromra emelkedett a szombaton kezdődött izraeli hadművelet halottainak száma Izraeli vadászgépek Libanon fölött ÖSSZEFOGLALÓNK Pánik tört ki, miután kisiklott a szerelvény három kocsija Londoni metróbaleset Az Illyés Közalapítvány alku rátöri urnának beszámolója Kétszázmillió forintos támogatás Erdélyben MTI-HÍR

Next

/
Thumbnails
Contents