Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
2003-01-03 / 2. szám, péntek
12 Sport ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 3. Vereséggel ünnepeltek Madrid. A mindössze 6472 lakosú Velez Rubio spanyol regionális bajnokságban játszó futballcsapata szokás szerint megjátszotta számait az Ibériában honos nagy karácsonyi lottóhúzásra, és a jelek szerint ez egy igencsak okos húzás volt részükről. Sikerült ugyanis megütniük a főnyereményt, ami egészen pontosan 106 millió eurót eredményezett számukra. A csapat tagjai az Almeira elleni meccsre utaztukban értesültek a jó hírről, így a találkozó előtt értelemszerűen pezsgőzéssel „készültek” az öltözőben. A fentiek ismeretében kész csoda, hogy csak 2:0-ra kaptak ki az Almeirától. (nbl.hu) Sowunmi hajfestésre készül Budapest. Új esztendő, új tervek, új fogadalmak. Az utóbbiak Thomas Sowunminál sem hiányoznak, a Ferencváros labdarúgócsapatának csatára is fogadalmakkal készült a 2003-as évre. „Először is, megfogadom, hogy többet fogok tanulni, és kevesebbet játszani. Szeretnék beiratkozni a Testnevelési Egyetemre is, mert a pályafutásom után is a sporttal akarok foglalkozni. És van még egy fogadalmam: ha azon múlik a Ferencváros bajnoki címe, akkor befestetem zöldre a hajamat.” (nbl.hu) Hatéves kislány szuperszimultánja Santou. Egy hatéves kínai kislány egyszerre 100 emberrel sakkozott Santouban.Csen Jün-csia (Chen Yunjia) fantasztikus mérleggel zárta aszi- multánt: 82 győzelmet aratott, 6-szor remizett, és mindössze 12 alkalommal volt kénytelen elismerni ellenfele sikerét.A kiskorú nagymesterjelölt teljesítménye várhatóan bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe. (MTI) Zabel vett egy világbajnoki mezt Berlin. Erik Zabéit,a németek klasszis kerékpárosát rendkívül bántotta, hogy 2002-ben nem lett vüágbajnok, ezért megvette a terepgyőztesnek járó trikót. A kiváló sprinter szinte minden viadalon nyert már, vagy a hosszabb versenyeken viselte az összetettben vezetőnek járó sárga mezt. Tavaly viszont az olasz Mario Ci- poUini lehajrázta a vb-n és csak bronzérmes lett. Ez annyira elkeserítette, hogy megkísérelte megvásárolni riválisától a szivárványszínű trikót. Az üzlet nem jött létre, viszont a terep vb-n aranyérmes belga Mario De Clercq megsajnálta Zabéit, és eladta neki a mezt. Azt mindketten titokban tartották, hogy a német kerekes mennyit fizetett. (MTI) Elhunyt Zico felfedezője Rio de Janeiro. Hetvenegy éves korában elhunyt Joel, az 1958-ban vüágbajnok brazü labdarúgó-válogatott játékosa. A Joel Antonio Martins néven született egykori jobbszélső a nemzeti csapat első két mérkőzésén jutott szóhoz a svédországi vb-n, utána át kellett adnia helyét a legendás Garrinchának. Összesen 14- szer lépett pályára hazája színeiben. Brazíliában a Flamen- gót erősítette, Európában pedig három idényt töltött a Valenciánál. Visszavonulása után a rióiak korosztályos csapatait irányította, ő felfedezettje volt többek között az 1980-as évek két világklasszisa, Zico és Junior. (MTI) Ronaldo és Raul, a királyi gárda két csatárcsillaga ostromolja az ellenfél kapuját (Reuters-felvétel) Florentino Pérez, a Real Madrid klubelnöke szerint már nincs hely a csapatban Pinte Attila visszatérne az éllovas Ferencváros csapatába Ajánlat(ok)ra várva ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Pinte Attila - az őszi idényben a Panioniosz labdarúgócsapatában játszott - már több mint egy hete szülővárosában, Somorján tartózkodik, s még mindig az ajánlatokra vár. Egy biztos, Görögországba már nem tér vissza. Hogy hol folytatja, azt egyelőre még a válogatott középpályás sem tudja.- Semmi sem történt ezen a héten, egyetlenegy csapat sem érdeklődött irántam. A klubcseréről csak annyit, szabadon leigazolhat bárki, ami azt jelenti, nem kell értem fizetni. Szívesen visszamennék Magyarországra, nagyon örülnék, ha a Ferencvá- . ros együttesében folytathatnám. (Mint ismeretes, az FTC-ből igazolt a Panioniosz gárdájába - a szerk. megj.) Tudom, a Fradiban nagy a jövés-menés; információim szerint három-négy játékost igazoltak az év végén a zöld-fehérek, s legalább ennyien távoznak az Üllői útról. Szinte mindenhol a jövő hét elején kezdődik a téli alapozás, könnyen előfordulhat, hogy 6-án vagy pedig 7-én mindenre választ kapunk. Én nyugodtan várok... - nyilatkozta lapunknak tegnap délután Pinte Attila. Megkérdeztük volna Szeder Józsefet is, mi a véleménye a Pinte-átiga- zolással kapcsolatban, ám az FTC ügyvezető igazgatója előbb későbbi időpontot kért, majd pedig lapzártáig hiába hívtunk mobiltelefonjára... (zsi) A Bayern mestere évi 3,58 millió euróval gazdagodik Hitzfeld a listavezető MTI-JELENTÉS München. A német Sport-Bild értesülése szerint Ottmar Hitzfeld a legjobban kereső edző a labdarúgó Bundesligában. A lap úgy tudja, hogy a Bayern München 53 éves mestere évi 3,58 millió euróval gazdagodik, melyben benne vannak a prémiumok és reklámbevételek is. A bajorokkal 2004-ig szerződésben álló tréner - aki öt bajnoki címmel, két BL-diadallal és egy Szuper Kupagyőzelemmel egyben a legsikeresebb is a jelenlegi mezőnyben - havi alapfizetése 200 ezer euró, s ugyanennyit vehet fel jutalomként egy esetleges újabb hazai elsőségért. A kereseti ranglista második helyezettje Matthias Sammer (Borussia Dortmund) évi 3,25, harmadik Klaus Toppmöller (Bayer Leverkusen) 2,52 millióval. Utolsó - stílszerűen - a sereghajtó Energie Cottbus edzője, Eduard Geyer 420 ezerrel. Nem kell több sztár Florentino Pérez, a Real Madrid klubelnöke immár hagyományosnak mondható újévi interjút adott a Marca című madridi sportnapilapnak. Ebben többek között leszögezi: aligha várható újabb világsztárok szerződtetése az elkövetkező hónapokban, esetleg a nyáron, ugyanis már egyszerűen nincs hely a csapatban. CH. GÁLL ANDRÁS A jelenlegi Madridot a szurkolók már oly mértékben Florentino termékének tartják, hogy el is nevezték „Floren Team”-nek. Nem is minden alap nélkül: az együttes három - talán legfényesebb - csillagát, a három aranylabdást, Figót, Zidane- t és Ronaldót egyaránt ő szerződtette az elmúlt három esztendőben. Jorge Valdano sportigazgató a minap jó osztályzattal értékelte a Madrid 2002-es esztendejét. Ön hányast adna a csapatnak? Valdano érti a dolgát, és nem csak nekem, hanem a szurkolóknak is ez a véleményük. Szerintem mégis megérdemeljük a jeles kalkulust. Nem volt túlzás egy kicsit a centenáriumi esztendő programja? Miért, mit hagyott volna ki? A New Yorkban a japán válogatottal játszott jótékonysági meccset, a kábítószer- és AIDS-ellenes küzdelem jegyében? A látogatást az ENSZ- ben? A Bemabéu Kupát korábbi BEK-győztesek ellen? Vagy a december 18-i nagy fiesztát, a világválogatott elleni mérkőzést? Végtére is csak egyszer vagyunk százévesek. Mekkora felelősséget jelent a Real Madrid elnökének lenni? Óriásit. A Real Madrid a földkerekség leguniverzálisabb sportegyesülete, már régen túlléptük Spanyol- ország határait. Több szurkolója van a Madridnak külföldön, mint idehaza. Abban a 29 hónapban, amióta elnöke vagyok ennek a klubnak, minden tevékenységem e hírnév erősítését szolgálta. Azt azért ismerje be, hogy Zinedine Zidane zseniális góljáig Glasgow-ban, a Bajnokok Ligája döntőjében, a zabszem benne volt a hátsójában. Nézze, öt versengésben indultunk az elmúlt évben, ebből hármat megnyertünk- a BL-t, a Szuper Kupát és az Interkontinentális Kupát -, a Király Kupában a döntőben maradtunk alul, s a Primera Division első helyéért is versenyben voltunk az utolsó fordulókig. Tény, ha nem nyertük volna meg a BL döntőjét, akkor most hiányérzetünk lenne. De senki se feledje el, hogy a Real Madridnak százéves fennállása alatt még egyetlen olyan esztendeje sem akadt, amelyben mindent megnyert volna. Hiszen bármekkora sztárok is a mi játékosaink, azért ők is csak esendő emberek. Ön szerint azok a hatalmas befektetések, amelyeket Figo, Zidane és Ronaldo vásárlása jelentett, megtérültek a mezeladásokból? Egyedül abból nem. Amikor ekkora sztárokat szerződtetünk, a hatás nem fejezhető ki euróbán vagy pesetában. Legalábbis közvetlenül nem. Van még olyan labdarúgó a piacon, akiknek helye lenne a Madridban? Várható további jelentős erősítés? Nem hinném. Nem fér már több csülag ebbe a „világválogatottba“. A forrás, ahonnan merítenünk kell a jövőben, az a híres madridi utánpótlás. És ez nem is kerül pénzbe. Nem gondolja, hogy a sportegyesületi forma hosszú távon idejétmúlt, és át kellene alakulnia a klubnak részvénytársasággá? Az a célunk, hogy rendes bevételeink meghaladják rendes kiadásainkat. A 2003-2004-es bajnoki évben ezt már garantálni tudom. Csakhogy annyi pénzt leheteden beszedni, amennyit a játékoskeret keres. Az az elképzelésem, hogy a labdarúgók fizetésére költött pénz hosszú távon ne haladja meg a klub költségvetésének ötven százalékát. Milyen lesz a 2003-2004-es évad Real Madridja? Nagyjából ugyanolyan, mint a mostani. Vicente del Bosque marad az edző, és a játékoskeretben sem lesznek komolyabb változások. Ha Ronaldo el akar menni márciusban a riói karneválra, ad neki ön szabadságot? Ez nem az én dolgom, hanem Val- danóé. A »«Slit S3. JÁTÉKHÉTÉ MER MŰSORA PENTEK, JANUAR 2. .. Cseh hokiliga: 707. * * * Trinec-Vítkovice 1,85-4-2,8-1,35- 1,65; 708. Ha- vííov-Litvínov 3,9-4,5-1,5-2,1- 1,25; 709. Zlín- Vsetín 1,9-4-2,7-1,4-1,6; 710. Znoj- mo-Pardubice 2,3-4-2,2-1,5-1,5; 711. Kari. Vary-C. Budéjovice 1,9-42.7- 1,4-1,6; 712. Slavia Praha-Plzen 1,45-4,5-4,3-1,2-2,2; 713. Sparta Praha-Liberec 1,45-4,5-4,3-1,2-2,2. Német hokiliga: 714. Mannheim- Kassel 1,5-4,5-3,9-1,25-2,1; 715. Ingolstadt-Augsburg 2,1-4-2,4-1,45- 1,55; 716. Iserlohn-Frankfurt 1,9-42.7- 1,4-1,6; 717. Hannover-Krefeld 2,1-4-2,4-1,45-1,55; 718. Düsseldorf-Hamburg 1,65-4,2-3,3-1,2- 1,85; 719. Schwenningen- Eisbären 3.5- 4,2-1,6-1,9-1,25. Tippek az első harmadra: 720. Mannheim-Kassel 1,9-2,84-1,2-1,6; 721. Ingolstadt-Augsburg 2,65-2,43-1,25-1,35; 722. Iserlohn-Frankfurt 2,5-2,53-1,25-1,35; 723. Hannover-Krefeld 2,65-2,4-3-1,25-1,35; 724. Düsseldorf-Hamburg 2,1-2,63.6- 1,2-1,5; 725. Schwenningen- Eisbären 3,8-2,7-2-1,55-1,2. SZOMBAT, JANUAR 4. Orosz jégkorongbajnokság: 808. Dinamo Moszkva-Szpartak Moszkva 1,45-4,5-4,3-1,2-2,2; 809. Mólót Perm-Avangard Omszk 3,9-4,5-1,52,1-1,25; 810. Lada Togliatti-Novo- kuzneck 1,55-4,5-3,6-1,25-2; 811. Ufa-Novoszibirszk 1,55-4,5-3,61,25-2; 812. Magnyitogorszk-Ka- zany 2,15-4-2,35-1,45-1,5. Angol III. labdarúgóliga: 830. Col- chester-Tranmers 2,3-3-2,81,3-1,4; 831. Northampton-Wycombe 2,2-33-1,3-1,45; 832. Oldham-Peterbo- rough 1,65-3,4-4,3-1,1-1,85; 833. Q. P. Rangers-Stockport 1,8-3,23,8-1,2-1,7; 834. Swidon-Chesterfi- eld 2,3-3-2,8-1,3-1,4. Skót II. labdarúgóliga: 839. Arbro- ath-St. Mirren 2,85-3-2,25-1,45- 1,3; 840.' Ayr Utd.-St. Johnstone 2,4-3,2-2,55-1,35-1,35; 841. Clyde-Alloa Ath. 1,4-4-5,9-1,05- 2,3; 842. Queen of Bouth-Invemess Cal 3,1-3,2-2-1,55-1,25. „Remélem, hogy valóra váltjuk a reményeket" Cúper nagy sikereket vár MTI-JELENTÉS Milánó. Hector Cúper vezetőedző nagy sikereket vár idén az Interna- zionale labdarúgócsapatától.- Fontos feladataink lesznek a következő fél évben. Remélem, hogy valóra váltjuk a reményeket, hiszen jelenleg több sorozatban is jó helyzetből várjuk a folytatást - mondta a milánóiak argentin trénere. - Az In- ternazionale kiegyensúlyozott játékra képes, a rangadókon viszont még nem elég eredményes. Ezen mindenképpen változtatnom kell. A csapat csak az Olasz Kupát nem nyerheti meg, mert a nyolcad- döntőben kétszer is kikapott a másodosztályú Baritól. A bajnokságban 15 forduló a 2. helyen áll, csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul városi riválisa, az AC Milan mögé, míg a BL-ben a legjobb 16 között mindkét eddigi meccsén győzött. A milánóiak legutóbb 1989-ben voltak aranyérmesek a Serie A- ban, míg nemzetközi sikert 1998- ban arattak utoljára, amikor diadalmaskodtak az UEFA Kupában. Labdarúgó Premier League, 22. forduló Kikapott a Liverpool ÖSSZEÁLLÍTÁS 4. Newcastle 21 12 2 7 35:29 38 5. Everton. 22 10 6 6 25:24 36 Newcastle. Sorozatban kilencedik 6. Southampton 22 9 8 5 25:20 35 hazai győzelmét érte el a Newcast7. Liverpool 22 9 7 6 30:22 34 le United. Shearerék a huszonkét8. Blackburn 22 8 8 6 29:25 32 tedik forduló szerda esti záró9. Tottenham 22 9 5 8 30:31 32 mérkőzésén Robert 13. percben el10. Manchester City 22 9 4 9 30:31 31 ért találatával l:0-ra legyőzték a 11. Leeds 22 9 3 10 30:27 30 Liverpoolt. A vendégek a szenegáli 12. Middlesbrough 22 8 5 9 25:21 29 Salif Diao kiállítása miatt 10 em13. Charlton 21 8 5 8 24:25 29 berrel fejezték be az 52 ezer néző 14. Aston Villa 22 8 4 10 21:23 28 előtt lejátszott találkozót. 15. Birmingham 22 6 7 9 19:27 25 16. Fulham 21 6 5 10 23:27 23 A bajnokság állása: 17. Bolton 21 4 7 10 23:37 19 1. Arsenal 22 14 4 4 45:24 46 18. Sunderland 22 4 6 12 15:32 18 2. Manchester Utd. 22 12 5 5 35:22 41 19. West Bromwich 21 4 4 13 16:32 16 3. Chelsea 22 10 8 4 36:20 38 20. West Ham 21 3 7 11 21:38 16 David Beckham gólöröme a Manchester United-Sunderland (2:1) találkozón (TASR/AP-felvétel)