Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
2003-01-18 / 14. szám, szombat
„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa.” (Arany János) 2003. január 18., szombat CSALÁDI KÖR ^^^^^HETVÉGIMAGAZiry f ______________________________________________ „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével. De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredói elsimulnak szépen; Gondüző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti. ” (Arany János) 7. évfolyam, 3. szám Ötletvásár a deáki óvodában - nem vallott szégyent senki, ügyesen árusítottak a gyerekek, de akik csak vásároltak, azok is élményekkel gazdagodva térhettek haza A munka becsületére való nevelés is GAÁL LÁSZLÓ K özhírré tétetik! A főtéren ezennel megkezdődik a vásár! - dobolta ki a kisbíró a hírt december második hétfőjén a deáki óvodában. A főtér ez esetben nem más volt, mint az óvoda két helyisége, ahol a helyi óvoda gyerekei, valamint a környékbeli - a vágsellyei és a galántai járásbeli - óvodák óvónői és szülők kínálták portékájukat megvételre. A vásárt közhírré tevő kisbíró, az ötéves Néma Edina segédeivel, a négyéves Vankó Anitával és Bukovsky Patrikkal közösen hirdette: „Veszel majd ott sok jót, szépet, ha nincs pénzed, majd csak nézed!” Ennek a vásárnak a különlegessége, hogy aki semmit nem vett, csak nézelődött, az is gazdagon térhetett haza. Merthogy a fő portéka nem a felkínált áru, hanem elkészítésének az ötlete volt. De aki ide eljött, az vígan vásárolhatott is, hiszen a portékát az ovisok és óvónő árusok szimbolikus összegért árusították. A lényeg az volt, hogy ne ellessék-ellopják, hanem megvásárolják egymás ödeteit. - Az elhatározás tavaly született, amikor megbeszéltük, hogy amit szülők, gyerekek, óvónők készítünk, helyes kis dolgokat, játékokat, tárgyakat meg az ödeteket az őszi vásáron megróbáljuk eladni. A gyerekeink egy kis műsort adtak, majd ott árusítottak, nagyon nagy siker volt, pillanatokon belül elkelt minden, és olyan jó bevételünk lett, hogy azon egy használt számítógépet tudtunk venni - idézi fel a kezdeteket Vankó Terézia ötíetgazda, a deáki magyar óvoda igazgatónője, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége óvópedagógusi szekciójának elnöke. - Idén nyáron Rimaszombatból, a nyári egyetemről az óvónők nagyon sok ötietet hoztak, a nádszegi óvodavezetővel, Szakái Évával beszéltük meg, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy börzét, ahol nem szabad ellesni, ellopni egymástól az ötletet, hanem meg kell vásárolni a kész tárgyakat, hogy a készítők még nagyobb kedvet kapjanak, és egy kis pénzt is szerezzenek. És amit megvásárolnak, azt hazaviszik, aztán megcsinálhatják a saját óvodájukban is. Ennek alapján rendezték meg Deá- kiban a Nagy Karácsonyi Ötletbör- zét, amelyre vagy fél tucat környékbeli óvoda elhozta a portékáját, vásárlóként pedig a Vágsellyei járás összes óvodájából, sőt a Galántai járásból is jöttek az óvónők, hogy néhány egyszerű, de nagyon ödetes játékot, dísztárgyat vásároljanak, amelynek alapján majd otthon a saját óvodásaikkal hasonlót készíthetnek. Vankó Terézia azt is elárulta, Deákiban nem maradnak meg ennél a karácsonyi vásárnál, tavasszal, Ehető gyertyák mogyorólánggal húsvét körül egy hasonlót rendeznek a deáki érdeklődők számára a kultúrházban, kultúrműsorral egybekötve. A bevételt pedig az óvoda céljaira fordítják. Ezen a karácsonyi ödetvásáron igazán gazdag volt a kínálat. Mindjárt a vásártér elején a deáki ovisok - a már említett kisbíró és segédei Vankó Bence és Bódék Jani társaságában egy rögtönzött vásári sátor alatt kínálták a papírból készült karácsonyfadíszeket, papírmikulást, meg a rongyból varrt harangot, koszorút, egyéb apróságot. A gyerekek elárulták, hogy mindezt az óvónők, Teri néni, Annamária meg Böbe néni segítségével részben maguk készítették, meg az árus szerepet is eljátszották már néhányszor, nehogy itt a nagyvásárban szégyent valljanak. Nem is vallott szégyent senld, ügyesen árusítottak, pár perccel a vásár megnyitása után már egy csomó papírpénz meg tízkoronás gyűlt össze a Patrik előtt álló kosárkába. A gyerekek szemmel láthatóan élvezték, hogy most valódi pénzért, igaziból árusítanak. A szemközti asztalkánál már komolyabb játékok, textilből varrt, vattával kitömött, csörgő hasú bohóc, rongyelefánt, -egérke s egyéb, textilből készített ízléses babák, állatkák. Készítőjük, Balogh Ildikó se nem óvodás, se nem óvónő, ő egy deáki szülő, aki szívesen besegít az óvodának két keze munkájával. - Először csak a saját gyerekeimnek kezdtem otthon játékokat varrni, aztán az óvodásoknak is. Ma már az enyémek nem óvodások, de évek óta visszajárok ide. A lányom már tizennyolc éves, de a rongybabák vele nőttek, mindig ő mondta meg, hogy most szőke legyen vagy barna, nagy vagy kicsi - árulta el Ildikó. Azt is megtudtam tőle, hogy tavaly egy olyan, óvónők számára tartott bemutató rendezvényen is részt vett, ahol a játék- és segédeszköz-készítés rejtelmeibe avatták be egymást a résztvevők. - Volt, aki a csuhébábu-készítést mutatta be, én szabásmintát meg félig kész bábukat vittem magammal, és azokon mutattam meg, hogyan kell varrni, készítem - mondja az ügyes kezű anyuka. Egy következő asztalnál a farkasdi Bugár Szüvia óvónő kínálta szimbolikus áron az ovisokkal közösen készített portékát, például rongymikulást meg cérnán függő muris papír levelibékát. (Szőcs Hajnalka felvételei) .Tessék csak választani, itt minden eladó! A zsigárdiak is gazdag kínálattal érkeztek, Gyeszat Éva és Pekaj Erzsébet óvónők elárulták, hogy náluk mindenki, óvónők, szülők, de még a szakácsnők is hozták a jobbnál jobb ötleteket a börzébe. Valószínűleg ez utóbbiaktól származott az ehető karácsonyi gyertyák ötlete. A gyertyatartó nem más, mint egy kerek keksz, maga a gyertya egy megvásárolható töltött ostyarudacska, amit citromos-cukros masszából készült ragasztóval erősítettek a kekszalátétre, körülötte díszként színes Lentilky cukorka, a gyertya lángja pedig egy hasonló cula-os ragasztóval odaerősített mogyoró. A nádszegi óvodavezető, Szakái Éva által kínált portékán első ránézésre látni, hogy ez nem gyerekek munkája. ízléses, pamuthajú rongybabák, macik, szalmadíszek s fából készült, egérkét formázó ceruzatartó. - Volt valamikor Nádszegen egy kefegyár, ott használták a kefékhez ezeket a kemény fából készült ovális fadarabokat. Ezeket kettéfűrészeltük, és már készen is volt az egérke - árulja el az óvodavezető. Az egérke hátába fúrt néhány lyuk éppen megfelel néhány ceruza vagy toll tartására. Azért akadt ám olyan portéka is, amelynek a készítésébe a gyerekek is besegítettek. Például a kis rongybabák só-liszt gyurmából készült fejét az ovisok gyúrták. De a pezsgős- dugó alapanyagú, piros tarajos sárga kiscsibék készítésénél is be tudtak segíteni a gyerekek. A nagyobb rongybabák elkészítése már komolyabb hozzáértést igényel, ezt az óvodavezető is egy komáromi képzésen tanulta, ahol a győri babaklub egyik szakértője oktatta a résztvevőket. A nádszegi óvodában nem kimondottan erre az alkalomra készítették a játékokat, általában a gyerekeknek adják ajándékul, minden ovis kap a születésnapjára valamit. A kosúti óvónők elmondták, ők plüssállatkával díjaznak minden papírgyűjtő gyereket. Ezenkívül minden év végén saját készítésű ajándékkal kedveskednek nekik. A börzére is hoztak mindent, kiscsibét meg tyúkanyót, egérkét meg kígyót. Egész komoly játéklovacskákat, seprűnyélen ülő formás fejjel. Ilyen paripákon kocognak be az ovisok a hagyományos március 15-i ünnepségen. A paripa - és elkészítésének ötlete - most szintén eladó. Egy következő árus, a negyedi Füzék Ibolya óvónő kínálata nem olyan gazdag, mint a kosútiaké, viszont ő csak olyan dolgokat kínál, melyeket a gyerekekkel közösen készítettek, például a kekszből ragasztott házikó. Egyszóval a kínálat gazdag, aki eljött a deáki karácsonyi vásárba - és jöttek olyanok is szép számmal, akik nem árusítottak, csak vásároltak - ötletekkel gazdagodva térhetett haza. A házigazdák pedig már most kezdik a felkészülést a húsvéti nagyvásárra. Mikor álomba merült a csöppnyi legény, nekibátorodva, bekeményítve férfilelkemet, kijelentettem, ha a jövő héten elhozzátok, mint a kanadai pázsit, olyanra vágatjuk Levente haját Utazás egy buksi körül - hajnyíró géppel BODNÁR GYULA Nagy műtét lesz a családban - Lelit kell megnyírni. Olyan hosszú már a haja, hogy hátul a nyakába lóg, elöl a szemébe, a fülét betakarja. Ez így tovább nem mehet, szörnyen néz ki a gyerek, ám ennél szörnyűbb, panaszkodik az édesanyja, hogy bármit csinál, ugrándozik, autózik, labdázik a lakásban, azonnal csupa víz a feje, any- nyira izzad a vastag hajtakaró alatt. A már-már katasztrofálisnak mondható helyzet előidézője maga Leli, aki hónapokkal ezelőtt megtiltotta édesanyjának, hogy ollóval közeledjen feléje. Addig nem volt probléma, az édesapja közreműködésével simán rendbe tették a fejét, egyetlen lépcsőt sem lehetett találni rajta. Hiába, elmúlt kétéves. S bár kerek mondatokban még nem tudja kifejezni, de látszik rajta, fél a hajvágástól, pláne, amikor először pillantotta meg a borbélyt, akin ráadásul fehér köpeny volt. „Ismerlek én benneteket” - gondolhatta a sokadik kísérlet után is, mely már akkor befejeződött, amikor még el sem kezdődött, ugyanis nyomban sírva-remegve menekült az illatfelhőt árasztó üzletből, szinte kicsavarva testét szülei szorításából. Akiknek persze nem volt szívük visszafordulni, belenyomni fiukat a székbe, és azt mondani, gyerünk, borbély bácsi..., ordítson akár a baba, távozik a haja. Hanem inkább gondoltak egyet, majd a nagymama, aki a feleségem volna, és a nagypapa, aki én volnék, megoldja a gondot. Első nekifutásra kudarcot vallottunk, sírásra görbült Leli pici szája, amint észrevette kezemben az ollót, kisietett a szobából, pedig nem is csattogtattam. Közben a mi szívünk is csak ellágyult, könnyezni kezdett. Hagyjátok, mondta a lányom, Leli édesanyja, még az lesz a vége, hogy megutál benneteket. Feladtuk. Este, amikor a fürdetés után álomba merült a csöppnyi legény, nekibátorodva, bekeményítve férfilelkemet, kijelentettem, ha a jövő héten elhozzátok, mint a kanadai pázsit, olyanra vágatjuk Levente haját, miattam aztán ordíthat majd a fodrásznál, leszorítom, és kész. Elhozták. Azért még egyszer megpróbáltuk házilag megoldani a feladatot, gondolkodván olyképpen, hogy megkérjük az alsó szomszéd lányát, aki fodrásznak tanul, jönne fel, akadna egy kis munka számára, de aztán elvetettük az ötletet. Eszünkbe jutott ugyanis lányunk előző heti érvelése, nehogy Leli szemében gonosz ördöggé változzunk, akiket többé látni sem akar, hiszen ha nem is mi végeznénk a borzasztó műtétet, végeredményben abban a környezetben történnék, ahol sok mindent ki és be lehet kapcsolni, leszórni a szőnyegre, feldönteni, ledönteni, megöntözni és kiönteni, röviden, ahol feje tetejére lehet állítani a lakást, magyarán, ahol tiszta élvezet az élet. Négyen kerekedtünk fel a nagy útra, Leli édesapja nem jött velünk, közölte, neki dolga van... A nagy út öt percig sem tartott, a műtét színhelyéül kiszemelt kis fodrászszalon a szomszédban nyílt meg nemrégiben. Szerencsére, az egyik borbélyszékből éppen akkor szállt ki valaki megújult fővel, amikor mi beléptünk. Meglátván csapatunkat az ifjú fodrász - hogy ne borbélyt mondjak, mivel az divatjamúlt kifejezés, meg manapság degradáló is, állítólag -, felvidult az arca, menynyi páciens egyszerre, ez igen, de akkor sem vált komorrá, amikor kiderült, hogy közülünk csak egy, a legkisebb, igaz, a legharciasabb emberke kerül a nyírógépe alá. Nekivetkőzve mindketten a nem mindennapi operációnak, mindjárt helyet foglaltunk az imént megüresedett székben, Leli az ölemben természetesen, aki időközben a műhely főszereplőjévé lépett elő, noha egyetlen szót nem szólt, csak a szemközti nagy tükörben láttam az arcán, és ahogy magamhoz szorítottam, éreztem szívének dobogásán, hogy hamarosan kitör, miközben hatalmas akaraterővel igyekszik fegyelmezni magát. Mindez, meg a gyermek lényéből sugárzó tisztaság, a testéből, buksijából áradó gyönyörű illat talán ki is kezdi keménységemet, elszántságomat, ha nyaktól lefelé nem terít rá is, rám is fekete lepek a fodrász bácsi, aki ugyanakkor feleségem kérésére levetette fehér köpenyét. Ez visszarántott feladatomhoz. Mielőtt beindult volna a nyírógép, gyorsan felkaptam valamilyen gömb alakú hajnedvesítő szerkentyűt, célba vettem a tükröt, pontosabban a tükörben önmagunkat, akik mellesleg úgy néztünk ki ott benne a fekete lepelben, mint két káplán, majd többször meghúztam a ravaszt, dzsiú, dzsiú, dzsiú. Spricceltem, míg el nem tűnt a tükörképünk. Leventének ez tetszett, olyannyira, hogy észre sem vette, nyílja már haját a gép. Még egyszer, mondta, és én lőttem újra. Közben egyre inkább éreztem, lazíthatok a szorításon, csak a buksit kell úgy irányítanom, hogy elérhető, hozzáférhető legyen minden pontja. Ebbe besegített a feleségem, hajcsatot dobált le a földre, aztán a tükör alatt bujkált, a fodrász bácsi lába alatt, hogy egyszer csaknem elvágódott szegény. Megy ez, látod, csak tudni kell a gyerekkel bánni - szóltam hátra büszkén a lányomnak, aki nem akart hinni a szemének. Ekkor vettem észre, ami a nagy izgalomban elkerülte a figyelmemet, jelesül, hogy mellettünk egy hét-nyolc év körüli kislánynak formáznak frizurát. És ekkor jött vissza a kép, hogy Levente nem sokkal azután, hogy elfoglaltuk helyünket a borbélyszékben, háromszor is jobbra pillantott, a csendben ülő ifjú hölgyre. Hoppá! Lehet, hogy ezért nem tiltakozott rúgkapálva, hogy ezért nem adott ki egyetlen keserves hangot sem egész idő alatt, hogy a riadalmat nyugalom váltotta fel az arcán, hogy lecsendesedett szívének dobogása, hogy itt-ott nevetősre is fordult a kedve? Egy férfi mégsem lehet gyengébb, mint egy nő! - érezhette meg Leli ébredező ősi ösztönök sugallatára, noha némi ellentmondás azért mutatkozik itt, tudniillik valamennyi fodrász, akinél eddig hiába próbálkoztak vele a szülei, a gyengébb nemhez tartozott. Igaz, korban műid jóval távolabb járt tőle, mint a szomszéd székben ülő hölgy. Na, fiatalúr, kész vagyunk, szólt a fodrász bácsi, az iránt is érdeklődve, fájt-e. Nem, válaszolta a fiatalúr, aki még csak vakarózni sem kezdett el, pedig mi, férfiak aztán igazán tudjuk, mi az, ha viszket, szúr a számtalan apróra vágott hajszál, mely a nyírás során a leggondosabb óvintézkedések mellett is bepotyog a nyak és az inggallér közé, egyik-másik hátközépig lemerészkedik, és galibázik ott, hogy a legszívesebben azonnal levetkőzne az ember, és irány a fürdőkád. Levente úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. Az utcán is; ahol rögvest pocsolyát keresett. És akkor is, amikor megérkezett az édesapja, aki örömében felkapta és magasba emelte az ő kisfiát. Ezúttal talán még magasabbra, mint máskor.
