Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

2003-01-15 / 11. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 15. jtíl Közélet Kutyatámadás Holícon Hohe. Két németjuhász tá­madt tegnap egy 7 éves kis­lányra, aki szerencsére csak könnvcbb, tíz napon túl gyó­gyuló sérüléseket szenvedett. A kutyák a zománcgyár terüle­téről szöktek ki, a kaiján és a lábán marták meg ót. A rend­őrség vizsgálatot indított a ku­tyák tulajdonosa ellen. (TASR) Plébániáról a börtönbe Besztercebánya. Tizenhárom évi szabadságvesztésre ítélték azt a 71 éves katolikus papot, aki megölt egy erdészt. Az íté­let nem jogerős, mert az pap fellebbezést nyújtott be. A gyil­kosságot 2001 januáijában kö­vette el Lovcice plébániáján. Előbb kézzel, majd egy székkel ütlegelte áldozatát, majd a még élő férfit felgyújtotta. A kerületi bíróság 2001 októberé­ben különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság bűntet­tében találta vétkesnek, ám az ítéletet a Legfelsőbb Bíráság a pszichiáter szakvéleménye alapján semmisnek nyilvánítot­ta. A bíróság tegnap megerősí­tette korábbi ítéletét. (TASR) Tömegbaleset, egy halálos áldozat Zsolna. Egy német autóvezető meghalt abban a tömegbal­esetben, melyben négy autó ütközött egymásnak Strecno közelében. Az egyik személy­autó 34 éves vezetője a kór­házba szállítás után belehalt sérüléseibe. A balesetet egy diószegi férfi okozta, aki túl gyorsan hajtott Mercedesével. Amikor megcsúszott, először egy teherautónak, majd két személyautónak ütközött. A német jelzésű kocsit a szikla­falnak préselte. A vétkes súlyos sérüléseket, a baleset többi résztvevője könnyebb sérülése­ket szenvedett. (TASR) Rendőrségi ügy lett a kisdologból Turócszentmárton. A rendőr­őrsön végezte egy 28 éves férfi, aki közterületen végezte el kís- dolgát. Amikor erre figyelmez­tette a gondnok, az agresszív férfi megütötte, a verekedés­nek a rendőrök vetettek véget. A garázdaságért akár két évre is elítélhetik, vagy pénzbírsá­got róhatnak ki rá. (TASR) Ellopta elmaradt bérét Pozsony. Sajátos módon ve­tett véget munkaviszonyának egy besztercebányai eladó. Az Aupark egyik butikjában dol­gozó lány távozásakor 17 ezer koronát vett el a pénztárból, az irodában pedig egy üzene­tet hagyott hátra. Tettét azzal magyarázta, hogy csak azt vette el, ami járt neki. Főnöke ugyanis még nem fizette ki a decemberi bérét. A rendőrség azonban lopásnak minősítette a tettet és a 20 éves, büntetlen előéletű lány ellen eljárást in­dítottak. (TASR) A gyilkos nem emlékezik Trencsén. Tízéves feltétel nél­küli börtönbüntetést róttak ki arra a 42 éves nőre, aki tavaly májusban megölte hat évvel fiatalabb élettársát. A gyilkos­ságot egy születésnapi ünnep­ségen követte el az asszony. Egy heves veszekedés során konyhakést ragadott és négy­szer a férfiba döfte. A szúrá­sok a torkán, mellkasán és ke­zén ejtettek sebet. A nő a bíró­ságon azt vallotta, az esetre nem is emlékezik, mivel gyógyszereket vett be és sok alkoholt ivott. (TASR) Kelta kardok, páncélok és ékszerek készülnek abban a nagysallói kovácsműhelyben, melynek tulajdonosa mindössze 21 éves (TASR-felvétel) Megnövekedhet a bűnözés, megbénulhatnak a kis falvak önkormányzatai Már tárgyalnak a közös hivatal létrehozásáról Lefaragnák a kiadásokat ÚJ SZÓ-HÍR Pózba. Az Érsekújvári és a Lévai járás határközségében második alkalom­mal szavaztak bizalmat Valent Aran­ka polgármesternek. „Folytatni sze­retném a négy évvel ezelőtt megkez­dett munkát a község fejlesztése érde­kében, hiszen ha a lakosok elégedet­tek lesznek az életkörülményeikkel, a községet választják majd, és nem köl­töznek el a környező városok valame­lyikébe. Ennek érdekében vásárol­tunk meg egy régi ingatlant és orvosi rendelőt hoztunk létre. Ma már heti egy alkalommal körzeti orvost tu­dunk fogadni, és szeretnénk a lakosok gyógyszerellátását is megoldani - tá­jékoztatott a polgármester asszony. A község jóvoltából iskolabusszal szállítják naponta a gyerekeket a he­lyi iskolába, ahol összevont osztá­lyokban zajlik az oktatás. Bese, Ba­racska és Alsópél gyermekei tanul­hatnak így az anyanyelvükön. Tár­sultak a közös szennyvíztisztító állo­más megépítését szorgalmazó fal­vakhoz, és szeretnék kiépíteni a szennyvíztisztító állomásra kapcso­lódó csatornahálózatot. „Gondosko­dunk a község tulajdonába került is­kola és óvoda épületéről. Átvettük a ránk ruházott hatásköröket, ám a hi­vatalok működtetése nem olcsó. Az eredeti elképzelés szerint egy, Nagy- surányban létrehozandó közös hiva­tal kialakításával tudnánk csökken­teni a kiadásokat. A kérdésről már tárgyalnak” - mondta Valent Aran­ka. (-száz-) A drága menetjegy nem jelent egyben meleget is Az elégedetlen leszállhat TASR-HÍR Pozsony. A menetjegyek 15 száza­lékos drágulása sem garantálhat­ja, hogy az utasok ezentúl fűtött buszokban utazhatnak. Erről a helyközi járatokkal utazók meg is bizonyosodhattak. „Tüdunk a problémáról, a buszokban nem szándékosan van hideg. Mínusz 10-15 fokos fagyban egyszerűen lehetetlen szobahőmérsékletet produkálni a buszokban” - mond­ta Emil Binda, a Szlovák Autóbusz­közlekedési Vállalat vezérigazga­tója. Ha a buszban a fűtőrendszer meghibásodása miatt nincs fűtés, az utasok leszállhatnak és kérhetik a menetjegy árának visszafizeté­sét, mondta Binda. Ingerült segélyvárók Losonc. A járási hivatal szo­ciális osztályának dolgozói attól tartanak, a szociális segélyre jogosult személyek esetleg rajtuk tölthetik ki dühüket, amiért idén radi­kálisan csökken a juttatások összege. SZÁSZI ZOLTÁN A Losonci járásban mintegy 10 ezer embert, jó részt alacsony művelt­ségű, tartósan munkanélküli, a rendszerváltás előtt segédmunkából élő embert érint a szigorítás. Ale­xandra Sagátová osztályvezető sze­rint a segélyek csökkentése minden­képpen feszültségeket szül majd, ami kihatással lesz a bűnözésre és a fekete munkát vállalók számának növekedésére. Az osztály már kap­csolatba lépett az állami rendőrség­gel és a járási hivatal őrzését ellátó biztonsági szolgálattal az esetleges atrocitások megelőzése érdekében. Az önkormányzatok ugyan adhat­nak a jogosult személyek számára egyszeri szociális segélyt, de nincs miből. Tőrincs polgármesterének meggyőződése, beláthatatlan kö­vetkezményei lesznek a szigorítás­nak. Ottmár Tibor becslése szerint a faluban élő munkaképes lakos­ságnak talán a tizede dolgozik. „Egyelőre úgy tűnik, mintha a se­gélyből élő családok még nem fog­ták volna fel, hogy januárban jóval kevesebbet kapnak majd. Eddig is gond volt beszedni a helyi adókat és illetékeket, a csökkentett segé­lyek bevezetésével azonban szerin­tem fél éven belül mozgásképtelen lesz az önkormányzat, mert a la­kók nem tudják majd fizetni az in­gatlanadót. Egyszeri szociális se­gélyt adni pedig egyszerűen nincs miből.” - mondta Ottmár Tibor. A Roma Novohrad polgári társulás vezetője, Berky Július diszkrimina­tív intézkedésnek érzi a segélyek csökkentését. „A megoldás nem a pénzbeli juttatások csökkentésében rejlik. Ehelyett munkát, kereseti le­hetőséget kell adni az itt élőknek” - jelentette ki Berky. Korszerűbb gépeket érdemelne az ország második legnagyobb városának tűzoltósága Szegényes technikával oltanak JUHASZ KATALIN Kassa. A kassai tűzoltók harminc éves, még az NDK-ban gyártott lét­rákat kénytelenek használni eme­leti mentéskor, illetve lakástüzek oltásakor. Az ódon kocsik egyelőre jól teljesítenek, és állapotukat rendszeresen ellenőrzik, Jozef Bodnár tűzoltóparancsnok szerint azonban az ország második legna­gyobb városa megérdemelne né­hány korszerűbb járművet. „Fel­szereltség tekintetében országos viszonylatban nem állunk rosszul, ám Pozsonyhoz képest szegényes a gépparkunk.” - állítja a 111 fős kassai egység parancsnoka. Főleg kisebb méretű, fürge, keskeny au­tókra lenne szükségük, a lakótele­peken ugyanis a zsúfolt parkolók miatt nehéz megközelíteni a tűzfészket. Tavaly összesen 811 tűzesethez ri­asztották a kassai tűzoltókat, a gyors kiszállásoknak köszönhetően 75 milliós értéket sikerült megmen­teniük, csupán 15 millió koronát érő magán- és közvagyon vált a lán­gok martalékává. Jozef Bodnár el­mondta, hogy az esetek 31 százalé­kában a száraz fű égetése miatt ütött ki a tűz, ami meglehetősen magas aránynak számít. A lakástü­zek száma 131 volt, mentéshez pe­dig 520 esetben volt szükség a tűzoltókra. Leggyakrabban közleke­dési balesethez riasztották az egysé­geket, mivel tavaly áprilistól az ő ki­zárólagos feladatuk a gépkocsiba szorult emberek kiszabadítása és a járművek elvontatása. Bodnár jó döntésnek tartja, hogy a tűzoltó tes­tület áprilistól közvetlenül a belügy­minisztérium alá tartozik. „A na­gyobb anyagi megbecsülés mellett a szociális és egészségügyi juttatások színvonala is javult, állami alkalma­zottként nagyobb biztonságban ér­zik magukat a tűzoltók” - mondta a parancsnok. 250 községből 98 nem vette át a hatásköröket Nem kérnek a munkából ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nagyszombat megye 250 településéből 98 nem vette át a gondozói szolgálattal járó felada­tokat. A helyzet a Nagyszombati já­rásban a legrosszabb, itt 34 önkor­mányzat nem volt hajlandó átven­ni a hatásköröket, a Dunaszerda- helyi járásban 20, a Galántaiban pedig 13 község nem élt a lehető­séggel. A kisebb falvak azzal érvel­tek, nincsenek szakembereik, és pénzük sincs elég. Gömörhorkai kamionsofőr okozott balesetet Meghalt egy család TASR-HÍR Zólyom. Meghalt egy háromtagú füleki család egy közúti balesetben. A tragédiát hétfőn este Detva és Kri- ván között egy kamionsofőr okozta. A nyergesvontató 39 éves vezetője nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel hajtott, egy jobbka­nyarban megcsúszott a jeges úton. A kamion áttért a menetirány sze­rinti bal sávba és előbb egy Fiattal, majd egy Skoda Octaviával ütközött össze. A Skodát egy 37 éves füleki férfi vezette, aki a helyszínen meg­halt, 34 éves feleségével és 13 éves fiával együtt. A Fiat 40 éves vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett, míg a gömörhorkai kamionsofőr sé­rülés nélkül szállt ki a teherautóból. Halált okozó testi sértés vádjával el­járást indítottak ellene. Szeretnénk könnyíteni az iskolák és diákok életét Indul az Agora-rovat ÚJ SZÓ-ELŐZETES Pozsony. A Nagyszünet hasábjain holnaptól havi rendszerességgel ol­vashatják az Agora Információs Iro­da közérdekű felhívásait és az isko­láknak szánt programjait. Ezzel az oldallal szeretnénk megkönnyíteni az iskolák és diákok életét. A rovat­nak lesznek állandó részei, ilyenek a pályázati felhívások és aktualitások, ahol az irodába befutott pályázatok rövid leírását tesszük majd közzé. A Kérdezz-felelek szintén állandó ré­sze lesz az oldalnak. Itt a középisko­lásokat és egyetemistákat érintő kér­désekre próbálunk választ adni. Az Agora Irodák feladatuknak tekintik, hogy ne csak a magyarországi infor­mációkat gyűjtsék össze, de a szlo­vákiai lehetőségeket is minél ismer­tebbé tegyék a fiatalok körében. Te­hát ne feledjék, holnap a Nagyszü­netben indul az Agora-oldal. (horv) A zord téli időjárást nemcsak az emberek, hanem az állatok is nehezen viselik, megeshet, hogy néha az emberek segítségére szorulnak Jégbe fagyott hattyú ÚJ SZÓ-HÍR Vágsellye. Nem mindennapi fel­adatot kellett megoldaniuk a na­pokban a vágsellyei rendőröknek és tűzoltóknak. Egy jégbe fagyva ver­gődő hattyúhoz riasztották őket. „A bejelentés után két rendőr azonnal a Vág partra hajtott, ahol megbizo­nyosodtak, valóban egy jéghez fa­gyott hattyún kell segítem” - mond­ta Peter Krokavec, a Vágsellyei Vá­rosi Rendőrség parancsnoka, aki sa­ját maga is figyelemmel kísérte a mentési akciót. Mivel a városi rend­őrségnek a szokatlan feladat elvég­zéséhez nincsenek meg a műszaki feltételei, a tűzoltó- és mentőalaku­lattól kértek segítséget.' A tűzoltók jöttek is hamarosan, és csónakkal indultak a hattyú segítségére, ami nem volt egyszerű, mert helyenként vasrudakkal és fejszével kellett utat törniük a jégtakarón. Végül a hattyú magától is kiszabadult, mert az őt fogva tartó jégtábla megrepedt, és az állat elrepült. Ajárási hivatal kör­nyezetvédelmi osztályán megtud­tuk, a hattyú eszmei értéke 15 000 korona. Sem a városban, sem a járásban nem működik olyan állatvédő, vagy környezetvédő szervezet, amely hasonló esetekben azonnal segíteni tudna. Amennyiben a la­kosok a járási hivatal természetvé­dő szakembereihez fordultak vol­na, valószínűleg ők is a városi rendőrségtől kértek volna segítsé­get. (gaál) A fővárosban a hattyúknak és vadkacsáknak könnyebb az életük (TASR-felvétel)-------------

Next

/
Thumbnails
Contents