Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)
2002-12-28 / 300. szám, szombat
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. DECEMBER 28 VENDÉGKOMMENTÁR Félszemű királyok FRANTISEK JANOUCH Néhány éve még Svédországban éltem, ahol éppen akkor kényszerült lemondásra az igazságügy-miniszter. Oknyomozó újságírók ugyanis kiderítették, hogy a politikus az év vége előtt tízmillió svéd korona rövid lejáratú kölcsönt vett fel abból a bankból, amely felügyelő-bizottságának tagja volt, A pénzt a megadott határidőre kamatostul visszafizette. Ennek a pénzügyi műveletnek köszönhetően azonban több százezer koronával kevesebb adót fizetett, mert a kölcsön miatt veszteséges volt az év végi mérlege. Egy ideig nem értettem, miért menesztették a tárcavezetőt, hiszen tettével nem szegett törvényt. Aztán rádöbbentem a lényegre: a miniszter az íratlan erkölcsi szabályokat sértette meg, és a közélet tisztességét szinte mindennél fontosabbnak tartó svédek ezt nem nézték el neki. Az újságírók jogosan érveltek azzal, hogy egyszerű polgárnak egyetlen pénzintézet sem kölcsönzött volna milliókat, vagyis a miniszter gátlástalanul visszaélt a tisztségével. Amióta visszaköltöztem Csehországba, nem győzök csodálkozni és bosszankodni. Például azokon a megbízható forrásokból származó információkon, amelyek szerint nagyon sok politikusnak a felesége, közeli rokona tagja nagy cégek igazgatótanácsának, felügyelő-bizottságának, s ezért mekkora összegeket vágnak zsebre. Nem ritkán a sokszorosát annak, amennyi a közjogi méltóságok járandósága. Nyílt titok Prágában, hogy az egyik állami többségi tulajdonú nagyvállalat vezérigazgatója saját melléküzemágként bordélyházat tart fenn, amelynek magas rangú politikusok és más nagymenők voltak a törzsvendégei. Egészen addig, amíg nem derült ki, hogy a tulajdonos titokban videokamerával rögzítette az ágyjeleneteket, majd ügynökei révén megzsarolta az urakat. Ugyancsak köztudott az is, hogy az idei választási kampányban több olyan nagyvállalat akadt, amely nagy összegekkel támogatta a cseh szociáldemokratákat és a Polgári Demokratikus Pártot (ODS). Biztos, ami biztos. Ma már szinte senki sem botránkozik meg azon, hogy hírügynökségeket, P. R. irodákat nagy pénzekért rá lehet venni arra, hogy bizonyos cégekről vagy politikusokról csupa jót, a vetély- társaikról pedig csakis rosszat írjanak. Nem hiszem, hogy ennél kedvezőbb lenne a helyzet a Csehországtól keletebbre fekvő országokban. A nómenklatúra erkölcstelensége Nyugaton is úgy terjed, mint az influenza. A posztszocialista országokban meg tovább burjánzik, hiszen az itteni újgazdagok és a mai fejesek egy pillanat alatt eltanulták mindezeket a káros és kóros tulajdonságokat a letűnt rezsim főelvtársaitól. Svédországban a legutóbbi választások után parlamenti bizottság alakult, amely bizonyos erkölcsi normákat igyekszik megszabni a közéleti személyek számára. Ugyanezen törik a fejüket a szabad piaci verseny őshazájában, az Egyesült Államokban is. Abból az elvből indulnak ki, hogy ha az állam megállapítja az adókat, világos kereteket szab a munkaadónak és a munkavállalónak, s azt is meghatározza, milyen pillérekre épüljön a nyugdíjrendszer, akkor miért ne vethetné papírra, s miért ne kérhetné számon a közéleti erkölcsi alapszabályait. Mi is munkához láthatnánk, hiszen nálunk sincs makulátlan párt, ilyen politikus is kevés akad. Ezért aztán négyévenként összeszorított foggal adjuk a voksunkat olyan politikai tömörülésre, amelyet legalább félszeműnek tartunk a vakok között. És négy évig ez a párt vagy koalíció lesz a király. A mi segítségünkkel, mert idén sem seprűztünk ki minden vak és sáros alakot a parlamentből, s minden olyan szent helyről, ahova csak tiszta kezű, rátermett közéleti személyiségek nyerhetnének bebocsátást. JEGYZET A szerző cseh publicista BÚÉK téli álommal TALLÓSI BÉLA Fogadalmakra készül Hezitálná, mert jön az új esztendő, s a konvenciókba kapaszkodva ilyenkor illik lefaragni valamit rossz szokásainkból. Egy-két pohárka Champagne-ból elterjedt borral megpecsételni, hogy új emberként - vagy legalább is novellizált változatunkban - lépjük át az év küszöbét. Töri a fejét, mi mindenen lenne képes változtatni, milyen rossz emberi tulajdonságokat tudna mindörökre itt hagyni az óévben. Nem igazán jut ötről a hatra, mert lenne ugyan egy-két módosítójavaslata, ám tudatában van: nincs olyan teremtő hatalma, hogy valóra is váltsa azokat. Mivel valójában azt kívánná 2003-tól, hogy alaposan változzon meg a bioritmusunk, s ezentúl a napi huszonnégy órából minimum tizenkilencet töltsünk alvással. Az alatt az idő alatt ugyanis, amíg húzzuk a lóbőrt, nem étkezünk. Ugyanilyen megfontolásból bevezetné és kötelezővé tenné a téli álmot. Az ő egyszerű, ám józan paraszti elméjével úgy érzi ugyanis, hogy jövőre nem kis gondok lesznek a táplálkozás körül. Látja és hallja ő a tévéből, mert sasszemmel figyel a világ bajaira, melyik országban milyen termékért, szolgáltatásért, egyebekért fognak jövőre többet fizetni, s amondó volt világéletében, és azon a véleményen van ma is, hogy jön az ide is, ami másutt van, mert az áremelés olyan, mint a zene: nem ismer határokat. Ha tehetné, változtatna továbbá az éghajlati viszonyokon is. A kontinentális helyett trópusit kívánna az ország fölé. Ezzel egy csapásra két legyet üthetne: megoldhatná a fűtésgondokat, és a paradicsomi viszonyok, vagyis az organikus anyaghasználat - füge- és egyéb falevél - felé terelhetné a divatot. A trópusiasodás további változásokat is hozna magával: éjszakába nyúlón hosszabb ideig tűzne a nap az égen, ezzel feleslegessé válna a hatalmas energiákat emésztő közvilágítás, és megspórolhatnánk a csak úgy a semmibe elvilágított, elpazarolt fényeket. Ha valaki a tizenkilenc órát mégsem alvásra fordítaná, és sötétedés után is ébrenléttel kívánná tölteni az időt, kénytelen lenne megelégedni az elemlámpás közvilágítással, amely egyébként is fenyeget. Bizakodóbb is lehetne Hezitálná, de élt már ő ezen a földön any- nyit, hogy megismerje az új esztendő legfőbb és igencsak rövid időn belül megnyilvánuló ismérvét, ezért nem tud csüggedetlen lenni igazán. Hiszen amióta megszületett Krisztus után, vagyis i. sz. 19...2-ben, az esztendő fordulóin, a pezsgős bódulatból mindig újabb sarccal és a velejáró emelkedő ívű árrendezéssel ébresztették őt a valóságra. Ezért idén szilveszterkor BÚÉK- ot, vagyis boldog új éjszakákat kíván, majd befordul, és húzza tavaszig. TALLÓZÓ SME „Közülünk nem mindenki terroris ta” - jelentette ki a szlovákiai Isz lám Alapítvány igazgatója. Moha mad Safwan Hasna szerint gyak ran beskatulyázzák őket Szlovák! ában, s ez a konzervativizmus aí állami hivatalok részéről is meg mutatkozik. „Pedig a tekintélye: mohamedán vallási vezetők túl nyomó része elítélte a New York-: terrortámadást” - emlékeztetett a 2 igazgató, hangsúlyozva: a WTC romjai alatt körülbelül 300 moha medán halt meg. Az egyik épületben ráadásul imahelyük volt. Megjegyezte: Európa más országaiban másképp viszonyulnak hozzájuk, Ausztriában például államilag elfogadott vallásnak számít az iszlám, sőt költségvetési támogatási is kapnak. „A gyilkolás egy vallás számára sem elfogadható” - érvelt erre Mohamad Safwan Hasna. Szerencsétlennek nevezte a korábbi belügyminiszter kijelentését: Ivan Simko ugyanis bevallotta, hogy a hatóságok figyelnek egy bizonyos közösséget. ÉVVÉG(R)E Az áttörés és felejtés éve Hogy milyen évet zárunk, mindenkinek magában kell meghánynia-vetnie, ezt senki el nem végzi helyettünk, legfeljebb csak hányaveti módon. Általában politikusok vállalkoznak erre szívesen, úgy vélik, ez a dolguk, ezért tartjuk őket. HOLOP ZSOLT Mikulás Dzurinda már megvonta az éves mérleget, amelyből csak címszavakban idéznék, mert úgy érthetőbb. Szóval, hogy emelt fővel, öntudatosan, előre, EU, NATO, csatlakozás, eddig fekete bárányok voltunk, jobb, ha hallgattunk, de most majd... Persze vannak még hibák - tette még hozzá a kormányfő. (Most legjobb lesz, ha mindenki maga sorolja fel ezeket a hibákat.) Mérleget talán úgy tudunk legegyszerűbben vonni - ha már közéletről van szó -, hogy felidézzük, mi volt az az új név, fogalom, miegymás, amit idén ismertünk és jegyeztünk meg, legtöbbször önkéntelenül. Miközben ezen gondolkodtam, úgy tűnt, sokkal több dolgot felejtettünk el vagy felejtenénk inkább. Több mint háromszázezer ember szeretné elfelejteni például az olyan fantázianeveket és rövidítéseket, mint BMG, Drukos, AGW, SaS. De hát nem lehet. A többi ötmillió meg azt szeretné, ha az előbbi háromszázezer felejtené el, hogy a közösből, mindenki adójából kárpótolják őket. E kérdésben általában az a nézet ütközött, hogy az ember vigyázzon nehezen megkeresett, megtakarított, megörökölt vagy összelopott pénzére, azzal, hogy a kormány ne hagyjon olyan társaságokat működni, amelyek kizárólag a polgárok kifosztására alakultak. Mindkettőben van igazság. A másodikban főleg azok számára, akik azt gondolják, azért tartjuk a politikusokat, hogy a pénzünkre vigyázzanak. De sok politikust is elfelejtettünk az idén. Sok választója elfelejtette Meciart, igaz, nem voltak elegen. De akik maradtak, azok se. (Meciar meg azt felejtette, miből építette villáját.) Megjegyeztük ugyan egy új párt, a HZD nevét, hogy aztán elfelejtsük Gasparovicot. Meg a többit. Migast, Koncost, Fogast és akiket máris elfelejtettem. Slota és Malíková viszont egymás eszébe jutott, szerencsére csak most, decemberben. Jaj, őt meg majd el felejtettem, pedig Schuster elnök alakítá- sai felejthetetlenek. Aztán voltak nevek, szavak, amelyeket nem kellett megtanulni, megjegyezni, csak újra ráérezni az ízükre. Megjegyeztük, de már el is felejtettük egy dél-afrikai nyaralóhely nevét, ahol megkerült Lexa. Pontosabban egy fél Lexa. Ahányszor a képét látom, mindig azt hiszem, valami turpisság van a dologban, a másik fele még mindig bujkál valahol a vüágban, illetve már nem is kell bujkálnia. Valahogy sikerült osztódnia, mit tudom én, mit csinálnia, az orvosok ma már csodákra képesek. (Megjegyzem: természetesen nem a hazaiak. A bécsiek.) Erről jut eszembe, még hogy visszatértek a kommunisták, ízlelgethetjük újra, úvé káeszesz, vagy ha úgy ízlik, eszelkápé kábé. Na, ezen ők maguk is úgy meglepődtek, hogy eleinte a Bibliával (Jézus volt az első kommunista! stb.) meg a pápa elvtársnál tett audienciával voltak elfoglalva, és csak az év végére szedték össze maguízlelgethetjük újra, úvé káeszesz, vagy ha úgy ízlik, eszelkápé kábé. kát. Vannak mondatok, amelyek új értelmet nyernek és sokkal barátságosabban hangzanak bő tíz év elteltével. Az ÚV KSS (SZLKP KB) elnöksége karácsony előtt megvizsgálta Arvay elvtárs ügyét. Kinek a szívét nem markolászta volna a jeges rémület, ha 89 előtt azt mondják neki, az eszelkápé kábé majd „megvizsgálja a maga ügyét”. Most már csak a saját ügyeiket vizsgálgatják, ez jó. Ez az Arvay az az elvtárs, aki félrenyomott a parlamentben egy megszorító törvény szavazásán, és csak miatta lett elfogadva. Ez képviselőnél nagyobb bűn, mint a félrelépés. Mégis egyre több ember ízlelgeti, forgatja a szájában, káeszesz, és fenyegetőzik, hogy legközelebb rájuk szavaz. Hát akkor kezdjük elölről. Mindenki, de mindenki adjon be mindent a közösbe. Ezt is majd elfelejtettem: önként. És akkor majd mindenki vehet két koronáért tejet. Ennél talán érdemesebb nyugatra nézni. Aztán vannak olyan mondatok is, amelyek idővel értelmet nyernek; az idő ad nekik. Például még júniusban is elmegyógyintézetbe szállították volna azt, aki kijelenti: Én semmi pénzért nem cserélnék Alexander Rezessel. Aztán vannak még olyan dolgok, amelyek nem változtak. Dzurinda maradt a kormányfő, maradtunk mi is a kormányban. Maradt minden a régiben. Csak közben megyünk rendületlenül az euba, nátóba, mint vak a hajnalnak. Ehhez a nagy meneteléshez én nem tudok nagy bölcsességgel szolgálni, talán csak azzal: A lényeg, hogy jó melegen fel legyünk öltözve. Esetleg még egy baráti jó tanács: Szilveszterkor, egyéb ünnep és csatlakozási napokon ne a fogkrém mellett tartsuk a tubusos kézápolókrémet. GAZDA(G)SÁG Egy-két évtizedes túránk a j óbb élet felé TUBA LAJOS A statisztika szerint az átlagfizetés idén újra meglódult és 13 ezer korona fölé emelkedett. A számok persze csalnak, a százezres menedzserfizetések emelkedése nyilván jobban hozzájárult ehhez az adathoz, mint a vidéki összeszerelő üzemekben a szalag mellett dolgozók gondosan a lehető legalacsonyabbra kalibrált fizetései. Bár országos adataink nincsenek, mindenestre az ország nyugati felében a szuper- és hipermarketekben karácsony előtt tapasztalt elképesztő állapotok egy időre nehezen hihetővé tették az általános szegénységről szóló híreket. A legfontosabb kideríteni azt, vajon Szlovákiának sikerült-e rálépnie arra az útra, amelynek a végén egy Ausztriához hasonló életszínvonal áll. A statisztika ebből a szempontból akkor ad igazi képet, ha már nem csapjuk be önmagunkat a mesterségesen alacsonyan tartott árakkal, a munkaadók pedig nem elsősorban az alacsony munkabérekkel igyekeznek versenyképesek maradni. A tavalyi év ebből a szempontból nem tekinthető történelmi áttörésnek. A kormány a választások miatt csupa olyan dolgot követett el, amellyel tovább halasztotta egy jól működő rendszer létrehozását. Októbertől azonban új fejezet kezdődött. Ennek legérdekesebb része nem is a tiszta jobboldali kormány felállítása, sokkal inkább az uniós csatlakozás. A hazai kormányoknál bármikor fennáll a meghátrálás esélye. A lehető legjobbnak tartott mostaninak is csak két hónapig tartott, amíg disszonancia kezdett kialakulni az ígéretei és a tettei közt. Az uniós csatlakozás ennél Az EU-ban legalább van egy sor általános, kötelező szabály. biztosabb fogódzót jelent, az EU- ban legalább van egy sor általánosan kötelező szabály, amelyek betartása mindenki számára kötelező. Jövőre az unió legnagyobb és legerősebb országa, Németország lesz kénytelen megtapasztalni, hogy a politikai okokból eredő lazítás következményekkel jár. Szlovákia az elkövetkező években kettős szorításban lesz. Az uniós csatlakozás véget vet az évtizedes struccpolitikának, sor kerül az évek óta ha- lasztgatott reformokra. Azokra, amelyek jó részét a többi csatlakozó ország általában már megvalósította. Ehhez járulnak még azok az intézkedések, amelyeket a csatlakozási tárgyalások során vállaltuk. Sokkal jobban állnánk, ha a kilencvenes évek nem a népbutítás, hanem a reformok évtizede lett volna. így most a teendők finomra hangolása helyett főként azzal kell foglalkoznunk, képes lesz-e elviselni a lakosság a várható csapásokat. Az nyilvánvaló, hogy Pozsony környéke és talán Nyugat-Szlovákia is készen áll erre. Kérdés viszont, hogy az ország többi része miként reagál a kettős megszorításra. Mert választások ugyan csak négy év múlva lesznek, azért jövőre is akad banánhéj, amelyen elcsúszhatunk. A januártól esedékes megszorítások következményei tavaszra teljes valójukban megmutatkoznak, s ez akár a májusi uniós népszavazást is veszélybe sodorhatja. Ez lesz az a kritikus pont, amikor kiderül, meg kell-e fizetnünk a politikai csúcsgarnitúra évtizedes felelőtlenségéért. Ha szerencsénk lesz, és nem térünk le a jó útról, akkor az izzadás, a szenvedés időszaka vár ránk egy olyan világban, amellyel szemben öt évtizedes lemaradást kell ledolgoznunk. A siker sem garantált, ma nehéz megmondani, mekkora az esélyünk az elmúlt négy plusz egy felelőtlen évtized során felhalmozott billiónyi belső adósság felszámolására. Sok mindent megtettünk már ennek érdekében, de a csatlakozó országok közül a balti országok bizonyítják, mennyit tehettek azok, akik valóban nagyon akartak. Ők a rettenetes szovjet örökség ellenére ma már eljutottak odáig, hogy bár egyes paramétereik rosszabbak, mint a kommunista érában valamivel szerencsésebb közép-európai társaiké, az eddig szinte bármi áron végigvitt reformjaiknak köszönhetően sokkal hitelesebb partnerek azoknál, akiknek ígéreteit nem feltétlenül követték tettek. Az áremelések mellett tehát jövőre erre is kell figyelnünk. Az eredmények minőségéről nem kell végeláthatatlan vitákat folytatni. Ezen az úton nem vagyunk egyedül, ha elmaradunk a többiektől, csak magunkat okolhatjuk. Az elkövetkező egy-két évtizedünk erről fog szólni.- Nem nagyon figyelek, mert a reklám alatt az asszony részletesen elmeséli, mi történt eddig! (Lehoczki István rajza)
