Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)

2002-12-28 / 300. szám, szombat

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. DECEMBER 28 VENDÉGKOMMENTÁR Félszemű királyok FRANTISEK JANOUCH Néhány éve még Svédországban éltem, ahol éppen akkor kénysze­rült lemondásra az igazságügy-miniszter. Oknyomozó újságírók ugyanis kiderítették, hogy a politikus az év vége előtt tízmillió svéd korona rövid lejáratú kölcsönt vett fel abból a bankból, amely felügyelő-bizottságának tagja volt, A pénzt a megadott határidőre kamatostul visszafizette. Ennek a pénzügyi műveletnek köszönhe­tően azonban több százezer koronával kevesebb adót fizetett, mert a kölcsön miatt veszteséges volt az év végi mérlege. Egy ide­ig nem értettem, miért menesztették a tárcavezetőt, hiszen tetté­vel nem szegett törvényt. Aztán rádöbbentem a lényegre: a miniszter az íratlan erkölcsi sza­bályokat sértette meg, és a közélet tisztességét szinte mindennél fontosabbnak tartó svédek ezt nem nézték el neki. Az újságírók jo­gosan érveltek azzal, hogy egyszerű polgárnak egyetlen pénzinté­zet sem kölcsönzött volna milliókat, vagyis a miniszter gátlástala­nul visszaélt a tisztségével. Amióta visszaköltöztem Csehországba, nem győzök csodálkozni és bosszankodni. Például azokon a megbízható forrásokból szár­mazó információkon, amelyek szerint nagyon sok politikusnak a felesége, közeli rokona tagja nagy cégek igazgatótanácsának, fel­ügyelő-bizottságának, s ezért mekkora összegeket vágnak zsebre. Nem ritkán a sokszorosát annak, amennyi a közjogi méltóságok járandósága. Nyílt titok Prágában, hogy az egyik állami többségi tulajdonú nagyvállalat vezérigazgatója saját melléküzemágként bordélyhá­zat tart fenn, amelynek magas rangú politikusok és más nagyme­nők voltak a törzsvendégei. Egészen addig, amíg nem derült ki, hogy a tulajdonos titokban videokamerával rögzítette az ágyjele­neteket, majd ügynökei révén megzsarolta az urakat. Ugyancsak köztudott az is, hogy az idei választási kampányban több olyan nagyvállalat akadt, amely nagy összegekkel támogatta a cseh szo­ciáldemokratákat és a Polgári Demokratikus Pártot (ODS). Biztos, ami biztos. Ma már szinte senki sem botránkozik meg azon, hogy hírügynökségeket, P. R. irodákat nagy pénzekért rá lehet venni ar­ra, hogy bizonyos cégekről vagy politikusokról csupa jót, a vetély- társaikról pedig csakis rosszat írjanak. Nem hiszem, hogy ennél kedvezőbb lenne a helyzet a Csehországtól keletebbre fekvő or­szágokban. A nómenklatúra erkölcstelensége Nyugaton is úgy ter­jed, mint az influenza. A posztszocialista országokban meg to­vább burjánzik, hiszen az itteni újgazdagok és a mai fejesek egy pillanat alatt eltanulták mindezeket a káros és kóros tulajdonsá­gokat a letűnt rezsim főelvtársaitól. Svédországban a legutóbbi választások után parlamenti bizottság alakult, amely bizonyos erkölcsi normákat igyekszik megszabni a közéleti személyek számára. Ugyanezen törik a fejüket a szabad piaci verseny őshazájában, az Egyesült Államokban is. Abból az elvből indulnak ki, hogy ha az állam megállapítja az adókat, vilá­gos kereteket szab a munkaadónak és a munkavállalónak, s azt is meghatározza, milyen pillérekre épüljön a nyugdíjrendszer, akkor miért ne vethetné papírra, s miért ne kérhetné számon a közéleti erkölcsi alapszabályait. Mi is munkához láthatnánk, hiszen nálunk sincs makulátlan párt, ilyen politikus is kevés akad. Ezért aztán négyévenként összeszo­rított foggal adjuk a voksunkat olyan politikai tömörülésre, ame­lyet legalább félszeműnek tartunk a vakok között. És négy évig ez a párt vagy koalíció lesz a király. A mi segítsé­günkkel, mert idén sem seprűztünk ki minden vak és sáros alakot a parlamentből, s minden olyan szent helyről, ahova csak tiszta kezű, rátermett közéleti személyiségek nyerhetnének bebocsátást. JEGYZET A szerző cseh publicista BÚÉK téli álommal TALLÓSI BÉLA Fogadalmakra készül Hezitálná, mert jön az új esztendő, s a kon­venciókba kapaszkodva ilyenkor illik lefaragni valamit rossz szo­kásainkból. Egy-két pohárka Champagne-ból elterjedt borral megpecsételni, hogy új ember­ként - vagy legalább is novellizált változatunkban - lépjük át az év küszöbét. Töri a fejét, mi mindenen lenne képes változtatni, milyen rossz emberi tulajdonságokat tudna mind­örökre itt hagyni az óévben. Nem igazán jut ötről a hatra, mert lenne ugyan egy-két mó­dosítójavaslata, ám tudatában van: nincs olyan teremtő hatal­ma, hogy valóra is váltsa azokat. Mivel valójában azt kívánná 2003-tól, hogy alaposan változ­zon meg a bioritmusunk, s ezen­túl a napi huszonnégy órából minimum tizenkilencet töltsünk alvással. Az alatt az idő alatt ugyanis, amíg húzzuk a lóbőrt, nem étkezünk. Ugyanilyen meg­fontolásból bevezetné és kötele­zővé tenné a téli álmot. Az ő egyszerű, ám józan paraszti el­méjével úgy érzi ugyanis, hogy jövőre nem kis gondok lesznek a táplálkozás körül. Látja és hallja ő a tévéből, mert sasszemmel fi­gyel a világ bajaira, melyik or­szágban milyen termékért, szol­gáltatásért, egyebekért fognak jövőre többet fizetni, s amondó volt világéletében, és azon a vé­leményen van ma is, hogy jön az ide is, ami másutt van, mert az áremelés olyan, mint a zene: nem ismer határokat. Ha tehetné, változtatna továbbá az éghajlati viszonyokon is. A kontinentális helyett trópusit kí­vánna az ország fölé. Ezzel egy csapásra két legyet üthetne: megoldhatná a fűtésgondokat, és a paradicsomi viszonyok, va­gyis az organikus anyaghaszná­lat - füge- és egyéb falevél - felé terelhetné a divatot. A trópusiasodás további változá­sokat is hozna magával: éjsza­kába nyúlón hosszabb ideig tűz­ne a nap az égen, ezzel felesle­gessé válna a hatalmas energiá­kat emésztő közvilágítás, és megspórolhatnánk a csak úgy a semmibe elvilágított, elpazarolt fényeket. Ha valaki a tizenkilenc órát mégsem alvásra fordítaná, és sötétedés után is ébrenléttel kívánná tölteni az időt, kényte­len lenne megelégedni az elem­lámpás közvilágítással, amely egyébként is fenyeget. Bizakodóbb is lehetne Hezitálná, de élt már ő ezen a földön any- nyit, hogy megismerje az új esz­tendő legfőbb és igencsak rövid időn belül megnyilvánuló ismér­vét, ezért nem tud csüggedetlen lenni igazán. Hiszen amióta megszületett Krisztus után, va­gyis i. sz. 19...2-ben, az esztendő fordulóin, a pezsgős bódulatból mindig újabb sarccal és a velejá­ró emelkedő ívű árrendezéssel ébresztették őt a valóságra. Ezért idén szilveszterkor BÚÉK- ot, vagyis boldog új éjszakákat kíván, majd befordul, és húzza tavaszig. TALLÓZÓ SME „Közülünk nem mindenki terroris ta” - jelentette ki a szlovákiai Isz lám Alapítvány igazgatója. Moha mad Safwan Hasna szerint gyak ran beskatulyázzák őket Szlovák! ában, s ez a konzervativizmus aí állami hivatalok részéről is meg mutatkozik. „Pedig a tekintélye: mohamedán vallási vezetők túl nyomó része elítélte a New York-: terrortámadást” - emlékeztetett a 2 igazgató, hangsúlyozva: a WTC romjai alatt körülbelül 300 moha medán halt meg. Az egyik épület­ben ráadásul imahelyük volt. Meg­jegyezte: Európa más országaiban másképp viszonyulnak hozzájuk, Ausztriában például államilag el­fogadott vallásnak számít az isz­lám, sőt költségvetési támogatási is kapnak. „A gyilkolás egy vallás számára sem elfogadható” - érvelt erre Mohamad Safwan Hasna. Szerencsétlennek nevezte a koráb­bi belügyminiszter kijelentését: Ivan Simko ugyanis bevallotta, hogy a hatóságok figyelnek egy bi­zonyos közösséget. ÉVVÉG(R)E Az áttörés és felejtés éve Hogy milyen évet zárunk, mindenkinek magában kell meghánynia-vetnie, ezt sen­ki el nem végzi helyettünk, legfeljebb csak hányaveti módon. Általában politiku­sok vállalkoznak erre szíve­sen, úgy vélik, ez a dolguk, ezért tartjuk őket. HOLOP ZSOLT Mikulás Dzurinda már megvonta az éves mérleget, amelyből csak címszavakban idéznék, mert úgy érthetőbb. Szóval, hogy emelt fő­vel, öntudatosan, előre, EU, NATO, csatlakozás, eddig fekete bárányok voltunk, jobb, ha hallgattunk, de most majd... Persze vannak még hibák - tette még hozzá a kor­mányfő. (Most legjobb lesz, ha mindenki maga sorolja fel ezeket a hibákat.) Mérleget talán úgy tudunk legegy­szerűbben vonni - ha már közélet­ről van szó -, hogy felidézzük, mi volt az az új név, fogalom, miegy­más, amit idén ismertünk és je­gyeztünk meg, legtöbbször önkén­telenül. Miközben ezen gondolkod­tam, úgy tűnt, sokkal több dolgot felejtettünk el vagy felejtenénk in­kább. Több mint háromszázezer ember szeretné elfelejteni például az olyan fantázianeveket és rövidí­téseket, mint BMG, Drukos, AGW, SaS. De hát nem lehet. A többi öt­millió meg azt szeretné, ha az előb­bi háromszázezer felejtené el, hogy a közösből, mindenki adójából kár­pótolják őket. E kérdésben általá­ban az a nézet ütközött, hogy az ember vigyázzon nehezen megke­resett, megtakarított, megörökölt vagy összelopott pénzére, azzal, hogy a kormány ne hagyjon olyan társaságokat működni, amelyek ki­zárólag a polgárok kifosztására ala­kultak. Mindkettőben van igazság. A másodikban főleg azok számára, akik azt gondolják, azért tartjuk a politikusokat, hogy a pénzünkre vi­gyázzanak. De sok politikust is elfelejtettünk az idén. Sok választója elfelejtette Meciart, igaz, nem voltak elegen. De akik maradtak, azok se. (Meciar meg azt felejtette, miből építette villáját.) Megjegyeztük ugyan egy új párt, a HZD nevét, hogy aztán el­felejtsük Gasparovicot. Meg a töb­bit. Migast, Koncost, Fogast és aki­ket máris elfelejtettem. Slota és Malíková viszont egymás eszébe ju­tott, szerencsére csak most, decem­berben. Jaj, őt meg majd el felejtet­tem, pedig Schuster elnök alakítá- sai felejthetetlenek. Aztán voltak nevek, szavak, ame­lyeket nem kellett megtanulni, megjegyezni, csak újra ráérezni az ízükre. Megjegyeztük, de már el is felejtettük egy dél-afrikai nyaraló­hely nevét, ahol megkerült Lexa. Pontosabban egy fél Lexa. Ahány­szor a képét látom, mindig azt hi­szem, valami turpisság van a do­logban, a másik fele még mindig bujkál valahol a vüágban, illetve már nem is kell bujkálnia. Valahogy sikerült osztódnia, mit tudom én, mit csinálnia, az orvosok ma már csodákra képesek. (Megjegyzem: természetesen nem a hazaiak. A bécsiek.) Erről jut eszembe, még hogy visszatértek a kommunisták, ízlelgethetjük újra, úvé káeszesz, vagy ha úgy ízlik, eszelkápé kábé. Na, ezen ők maguk is úgy megle­pődtek, hogy eleinte a Bibliával (Jézus volt az első kommunista! stb.) meg a pápa elvtársnál tett au­dienciával voltak elfoglalva, és csak az év végére szedték össze magu­ízlelgethetjük újra, úvé káeszesz, vagy ha úgy ízlik, eszelkápé kábé. kát. Vannak mondatok, amelyek új értelmet nyernek és sokkal barátsá­gosabban hangzanak bő tíz év el­teltével. Az ÚV KSS (SZLKP KB) el­nöksége karácsony előtt megvizs­gálta Arvay elvtárs ügyét. Kinek a szívét nem markolászta volna a je­ges rémület, ha 89 előtt azt mond­ják neki, az eszelkápé kábé majd „megvizsgálja a maga ügyét”. Most már csak a saját ügyeiket vizsgál­gatják, ez jó. Ez az Arvay az az elv­társ, aki félrenyomott a parlament­ben egy megszorító törvény szava­zásán, és csak miatta lett elfogad­va. Ez képviselőnél nagyobb bűn, mint a félrelépés. Mégis egyre több ember ízlelgeti, forgatja a szájában, káeszesz, és fenyegetőzik, hogy legközelebb rájuk szavaz. Hát ak­kor kezdjük elölről. Mindenki, de mindenki adjon be mindent a kö­zösbe. Ezt is majd elfelejtettem: ön­ként. És akkor majd mindenki ve­het két koronáért tejet. Ennél talán érdemesebb nyugatra nézni. Aztán vannak olyan mondatok is, amelyek idővel értelmet nyernek; az idő ad nekik. Például még júni­usban is elmegyógyintézetbe szállí­tották volna azt, aki kijelenti: Én semmi pénzért nem cserélnék Ale­xander Rezessel. Aztán vannak még olyan dolgok, amelyek nem változtak. Dzurinda maradt a kormányfő, maradtunk mi is a kormányban. Maradt min­den a régiben. Csak közben me­gyünk rendületlenül az euba, nátóba, mint vak a hajnalnak. Eh­hez a nagy meneteléshez én nem tudok nagy bölcsességgel szolgál­ni, talán csak azzal: A lényeg, hogy jó melegen fel legyünk öltözve. Esetleg még egy baráti jó tanács: Szilveszterkor, egyéb ünnep és csatlakozási napokon ne a fogkrém mellett tartsuk a tubusos kézá­polókrémet. GAZDA(G)SÁG Egy-két évtizedes túránk a j óbb élet felé TUBA LAJOS A statisztika szerint az átlagfizetés idén újra meglódult és 13 ezer ko­rona fölé emelkedett. A számok persze csalnak, a százezres mene­dzserfizetések emelkedése nyilván jobban hozzájárult ehhez az adat­hoz, mint a vidéki összeszerelő üzemekben a szalag mellett dolgo­zók gondosan a lehető legalacso­nyabbra kalibrált fizetései. Bár or­szágos adataink nincsenek, min­denestre az ország nyugati felében a szuper- és hipermarketekben ka­rácsony előtt tapasztalt elképesztő állapotok egy időre nehezen hihe­tővé tették az általános szegény­ségről szóló híreket. A legfontosabb kideríteni azt, va­jon Szlovákiának sikerült-e rálép­nie arra az útra, amelynek a végén egy Ausztriához hasonló életszín­vonal áll. A statisztika ebből a szempontból akkor ad igazi képet, ha már nem csapjuk be önmagun­kat a mesterségesen alacsonyan tartott árakkal, a munkaadók pe­dig nem elsősorban az alacsony munkabérekkel igyekeznek ver­senyképesek maradni. A tavalyi év ebből a szempontból nem tekint­hető történelmi áttörésnek. A kor­mány a választások miatt csupa olyan dolgot követett el, amellyel tovább halasztotta egy jól működő rendszer létrehozását. Októbertől azonban új fejezet kezdődött. En­nek legérdekesebb része nem is a tiszta jobboldali kormány felállítá­sa, sokkal inkább az uniós csatla­kozás. A hazai kormányoknál bár­mikor fennáll a meghátrálás esé­lye. A lehető legjobbnak tartott mostaninak is csak két hónapig tartott, amíg disszonancia kezdett kialakulni az ígéretei és a tettei közt. Az uniós csatlakozás ennél Az EU-ban legalább van egy sor általános, kötelező szabály. biztosabb fogódzót jelent, az EU- ban legalább van egy sor általáno­san kötelező szabály, amelyek be­tartása mindenki számára kötele­ző. Jövőre az unió legnagyobb és legerősebb országa, Németország lesz kénytelen megtapasztalni, hogy a politikai okokból eredő lazí­tás következményekkel jár. Szlová­kia az elkövetkező években kettős szorításban lesz. Az uniós csatlako­zás véget vet az évtizedes struccpo­litikának, sor kerül az évek óta ha- lasztgatott reformokra. Azokra, amelyek jó részét a többi csatlako­zó ország általában már megvaló­sította. Ehhez járulnak még azok az intézkedések, amelyeket a csat­lakozási tárgyalások során vállal­tuk. Sokkal jobban állnánk, ha a ki­lencvenes évek nem a népbutítás, hanem a reformok évtizede lett volna. így most a teendők finomra hangolása helyett főként azzal kell foglalkoznunk, képes lesz-e elvi­selni a lakosság a várható csapáso­kat. Az nyilvánvaló, hogy Pozsony környéke és talán Nyugat-Szlová­kia is készen áll erre. Kérdés vi­szont, hogy az ország többi része miként reagál a kettős megszorí­tásra. Mert választások ugyan csak négy év múlva lesznek, azért jövő­re is akad banánhéj, amelyen el­csúszhatunk. A januártól esedékes megszorítások következményei ta­vaszra teljes valójukban megmu­tatkoznak, s ez akár a májusi uniós népszavazást is veszélybe sodor­hatja. Ez lesz az a kritikus pont, amikor kiderül, meg kell-e fizet­nünk a politikai csúcsgarnitúra év­tizedes felelőtlenségéért. Ha sze­rencsénk lesz, és nem térünk le a jó útról, akkor az izzadás, a szenvedés időszaka vár ránk egy olyan világ­ban, amellyel szemben öt évtizedes lemaradást kell ledolgoznunk. A si­ker sem garantált, ma nehéz meg­mondani, mekkora az esélyünk az elmúlt négy plusz egy felelőtlen év­tized során felhalmozott billiónyi belső adósság felszámolására. Sok mindent megtettünk már ennek ér­dekében, de a csatlakozó országok közül a balti országok bizonyítják, mennyit tehettek azok, akik való­ban nagyon akartak. Ők a rettene­tes szovjet örökség ellenére ma már eljutottak odáig, hogy bár egyes pa­ramétereik rosszabbak, mint a kommunista érában valamivel sze­rencsésebb közép-európai társaiké, az eddig szinte bármi áron végig­vitt reformjaiknak köszönhetően sokkal hitelesebb partnerek azok­nál, akiknek ígéreteit nem feltétle­nül követték tettek. Az áremelések mellett tehát jövő­re erre is kell figyelnünk. Az ered­mények minőségéről nem kell vé­geláthatatlan vitákat folytatni. Ezen az úton nem vagyunk egye­dül, ha elmaradunk a többiektől, csak magunkat okolhatjuk. Az el­következő egy-két évtizedünk er­ről fog szólni.- Nem nagyon figyelek, mert a reklám alatt az asszony részletesen elmeséli, mi történt eddig! (Lehoczki István rajza)

Next

/
Thumbnails
Contents