Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)

2002-12-27 / 299. szám, péntek

Gondolat ÚJ SZÓ 2002. DECEMBER 27 Abban a kérdésben megegyeznek a nacionalizmus törzsi értelmezései, hogy egy, az egyetemes emberi szabályokkal és értékekkel szembeforduló partikularizmusról van szó Doktrínává emelt tudatállapot ÖLLŐS LÁSZLÓ A nacionalizmus leg­jelentősebb mo­dernizációellenes felfogása az az ál- láspont, amelyik a nacionalizmus atavisztikus törzsi jellegét és a be­lőle következő felvilágosodás-elle- nességét tekinti a jelenség lényegé­nek. Alapjában véve az Immanuel Kant Herder történelemfilozófiájá­val kapcsolatos kritikájának egyik dimenziójára, az univerzális érté­kekkel való összeegyeztethetetlen- ségére épül a „törzsi nacionaliz­mus” felfogás egyik válfaja. Egy másik pedig a piaci szabadság kor­látozásának elvére. A „törzsi” mi­nősítés tehát ugyan egymástól részben eltérő értelmezést takar, ám abban a kérdésben megegyez­nek a nacionalizmus törzsi értel­mezései, hogy egy, az egyetemes emberi szabályokkal és értékekkel szembeforduló partikularizmusról van szó. Ugyanakkor abban a kérdésben, hogy ezen túl miben rejlik a törzsi jelleg társadalmi kohéziós ereje, már vannak eltérések. A legerő­sebb megfogalmazás szerint a na­cionalizmus a felvilágosodás racio­nális egyetemességével mint el­nyomóval állítja szembe az indula­ti ősiséget, az indulati ideológiává emelt törzsi hagyományvilágot. Törzsi világ Isaiah Berlin szerint „az univerza- lizmus - mivel mindent arra a leg­kisebb közös nevezőre redukál, amely minden emberre mindig ér­vényes - megfosztja az életeket is és az eszméket is attól a sajátos tar­talomtól, amely érdekessé teszi őket. Szerinte ezért folytatott Herder kérlelhetetlen keresztes hadjáratot a francia univerzaliz- mus ellen, ez a magyarázata az in­dividuális kultúrákról alkotott el­gondolásának”. Ugyanakkor a na­cionalizmus szerinte nem a termé­szetes fejlődés útján alakult ki. „A nacionalizmus a nemzeti öntudat izgalmi állapota, amely tud békés és türelmes lenni, s időnként ilyen is volt. Általában sérülések, kollek­tív megaláztatások váltják ki.” Le­het szerinte, hogy ez történt a né­metekkel is. Á nacionalizmus Schiller visszacsapódő vesszője. Gyötrőiktől magasabb rendű tulaj­donságokat fedeztek fel magukban azok, akiket elnyomnak, „ez az ide­gen uralom alóli felszabadulás au­tomatikus pszichológiai velejáró­ja”, „természetes reakció a meg­aláztatásra és az elnyomásra egy nemzeti sajátosságokkal rendelke­ző társadalom részéről.” Ebben a formájában összekapcsolódik a ki­zsákmányolás elleni harccal. Azaz Berlin lényegében Acton és végső soron Kant álláspontjához hasonlóan egyfajta deformációnak tekinti a jelenséget. Továbbá, Kohnhoz és Plamenatzhoz hason­lóan az idegen elnyomásra adott válaszként írja le a nacionalizmus születését. Ugyanakkor számára ez a válasz más természetű, és a vá­lasz címzettje elsősorban a libera­lizmus. „Szerintem, amit látunk, világméretű reakció a tizenkilence­dik századi liberális racionalizmus legfontosabb tanaira, zavaros erő­feszítés egy korábbi erkölcsiséghez való visszatérésre.” Az actoni közelítésmód több he­lyen is megjelenik Berlinnél. A lá­zadók „el akarják ma is kerülni, hogy beleillesszék őket egy tudo­mányosan megszerkesztett prog­ramba”, „azt követelik, ismerjék el emberi méltóságukat”. „Az egyéni és a nemzeti független­ség követelése - az a követelés, hogy ne avatkozzanak az ember életébe, ne parancsoljanak neki, és ne szervezzék meg mások - ugyan­abból az érzésből, a megsértett emberi méltóság érzéséből fakad.” Ez néha elnyomással, központosí­tással is jár. Ellenáll a beolvasztás­nak, felhígításnak. Berlin szerint az újkori racionaliz­mus maga váltotta ki a nacionaliz­must. Azaz ezen a ponton Kedurie álláspontjához kapcsolható. Ám Berlin szerint a régi idők iránti nosztalgia formáját ölti. A gonoszt gyökerestül ki kell tépni. Ezzel a hangulattal és ezzel a bajjal függ össze a modern nacionalizmus. Ugyanakkor az elnyomottak szá­mára a meggörbült hátak kiegye- nesítését, „olyan szabadság vissza­nyerését jelenti, amellyel talán so­hasem rendelkeztek” (ez az embe­rek fejében lévő eszmék kérdése). Azaz az elismerés vágya vezet a na­cionalizmushoz. Berlin tehát összekapcsolja Acton elnyomatás elleni érvét az egyete­messég elleni morál érvével. Ä na­cionalizmusnak azonban az össze­kapcsolás okán lényegileg indulati jellegűnek kell lennie. A felvilágo­sodás racionális egyetemességével mint elnyomóval állítja szembe az indulati ősiséget, az indulati ideo­lógiává emelt törzsi hagyományvi­lágot. Az ember méltóságát ennek felmutatásával szerzi vissza, miu­tán a fejlettebbek általi elnyoma­tásban elvesztette. Ámde európai formájában a nacio­nalizmus egyfajta doktrínává emelt, a modern világban megjele­nő tudatállapottá is válhat. „Ezen nem a nemzeti érzést mint olyat értem - ez valószínűleg visz- szavezethető a törzsi érzésre a még dokumentált legkorábbi történel­mi időkig. Nacionalizmuson mint tudatállapoton a nacionalizmus tudatos doktrínává emelését ér­tem, mely az egyéni tudatállapot­nak egyszerre terméke, világosabb kifejezése és szintézise is, és ame­lyet a társadalom elemzői hatóerő­ként és fegyverként ismernek fel. Ebben az értelemben nacionaliz­mus sem az ókori világban, sem a keresztény középkorban nem volt.” Azaz Berlin tulajdonképpen még egy szintéziskísérletet tesz, össze­kapcsolja a nacionalizmus indulati felfogását Kedurie ideológia felfo­gásával. A végeredmény egy az in­dulatokra, hitekre épülő veszélyes kollektivista ideológia, s erre épít­ve azonosítja az egész nacionaliz­must annak organicista felfogásá­val. Indulat és ideológia összekapcso­lásának lehetősége jelzi, hogy Kedurie felfogása használható a nacionalizmus különféle típusai esetében, úgy a modernizációpár­ti, mint a modernizációellenes na­cionalizmus magyarázatára, avagy az individualista, illetve a kollekti­vista nemzetfelfogás értelmezésé­re. Az ideológia egyesítő erejének hatékonyságszempontja egymás­sal ellentétes morális és politikai célokat is elvisel. Ugyanakkor Berlin szintén szembe kerül azzal a problémával, amely a nemzet jellemzőinek lezárhatatlan listájából ered. De szembe kell néz­nie e probléma egyik következmé­nyével is, nevezetesen, hogy az egyes egyének nemzeti identitásá­ban sem jelennek meg azonos mó­don a lista különféle elemei. Nyil­vánvaló ugyanis, hogy nem min­den egyén viselkedik az általa tör­zsinek minősített nacionalizmus kötelmei szerint, például Berlint magát is beleértve. Minden bi­zonnyal ez a magyarázata, hogy Berlin megkülönbözteti a naciona­lizmust és a nemzethez tartozást. Ezen a ponton logikai hibát vét David Miller szerint, ugyanis a ne­met a faj alá rendeli. Miller észre­vételénél azonban alighanem többről van szó. Nevezetesen arról, hogy Berlinnek is szembe kell néz­nie azzal a nehézséggel, amely a nacionalizmus egy szempontra történő redukálásából ered. Nála ez abban nyilvánul meg, hogy na­cionalizmus-felfogása nem ter­jeszthető ki minden egyénre. Berlin „logikai hibájával” rámutat arra a problémára, hogy, egyes em­berek eltekintenek a nacionaliz­mustól, illetve más fogalmat keres­nek a nemzethez tartozásuk kifeje­zésére. Következésképpen nem azonosítható minden esetben az emberi szándék, az emberi elvárás a nacionalizmus adott fajtájával. Berlin kritikája a nacionalizmus modernizációelméletének egyik hiányosságára építhet, nevezete­sen arra, hogy a nemzet számos attribútuma már a nemzetté válás folyamata előtt létezett. Berlin ugyanakkor azonosítja a naciona­lizmust a nemzetelőtti hagyo­mányvilághoz való visszatérésen alapuló nemzeti ideológiával, amely a nemzetet helyezi az első helyre az ember értékhierarchiájá­ban. Méghozzá az actoni ellenál­lás-elmélettel magyarázva. Berlin nacionalizmus-felfogása a moder­nizációt kihagyja a nemzet lényegi attribútumai közül. Ebben az eset­ben persze a nacionalizmus ösz- szehangolása az emberi jogi libera­lizmussal lehetetlenné válik. A nemzet nem jelentheti azt a terüle­tet, amelyen a negatív és pozitív szabadság kiegészítheti egymást. Az indulatszerű, hitszerű, elren- deltetésszerű, másokat idegennek, sőt ellenségesnek tekintő identitás nem alkalmas a negatív szabadság és pozitív szabadság egybehangolt jogfelfogásának megfogalmazásá­ra. A nemzeti jogok tehát aligha le­hetnek emberi jogok. A nacionalizmus berlini értelmezé­se valóban kizárja ezt a lehetősé­get, az ilyen nacionalizmus tényleg nem emberi jogi természetű. Ám Berlin logikai hibája, s az e hiba ál­tal hagyott rés esetleges tágulása nem szüntet meg minden reményt és lehetőséget. Meg lehet kísérelni a nacionalizmus más típusának jel­lemzését, más értékrendre építve. Ám a nacionalizmus törzsi felfogá­sából adódó problémák abban az esetben sem oldhatóak meg, ha a berlini felfogásról úgy választjuk le a nacionalizmus más válfaját, hogy a berlini felfogás alaptételeit érin­tetlenül hagyjuk. Például Jonathan Glover oly módon próbálja elkerül­ni Berlin hibáját, hogy a törzsi na­cionalizmust csak a jelenség egyik válfajának tartja, különbséget téve közte és a felszabadulás naciona­lizmusa közt. Két történet Glover szerint két története van a nacionalizmusnak. Az egyik az em­berek szabadságért való harca. Például, hogy elszakadjanak na­gyobb szomszédjuktól, a gyarmat- tartó hatalomtól, a Szovjetuniótól, s elérjék az önálló nemzet méltósá­gát. Ä másik történet pedig a naciona­lizmus törzsi konfliktusként való értelmezése. Ezek jelennek meg az első világhá­ború során, de napjainkban Ör­ményország, Azerbajdzsán, Jugo­szlávia utódállamainak esetében is. Glovernek ugyanakkor meg kell adnia a kétféle nacionalizmus kö­zös nevezőjét. Eszerint a naciona­lizmus az a hit, hogy a nemzetek­nek önállóknak kell lenniük. Léte­zik univerzális verziója, mely sze­rint minden nemzetnek joga van az önállóságra. És van partikuláris verziója, az adott nemzetnek kell kivívnia az önállóságot. Szerinte Európában az állam megelőzi a nemzetet, ugyanakkor létezik a nemzeti mivolt eszméje. De nem mindenhol, például Afrikában ez nem előzi meg az államot. Ám Glover szerint az ideáltípus lé­nyegében véve a törzsi nacionaliz­mus. A törzsek rendelkeztek etni- citással, közös területtel, nyelvvel és kultúrával. Mazzini nacionalis­tái is ezzel azonosítják: minden törzs egy nemzet, s minden nemzet egy törzs. Az egyén lojalitása ezért törzsi jellegű. A nemzeti identitás részben a múlt történetének jelen­téséből van konstruálva. A nemzet közös történelme teremti meg a nemzeti egyetértést. Berlinnél feje­ződik ki Glover szerint a legplaszti­kusabban ez a lelkiállapot, amely az elnyomatás elleni harc során születik. A nacionalizmus valóban részben a törzsiség kifejeződése, és mélyen gyökerezik a lélektanunk­ban. Csoportlojalitásunk ugyanis általános diszpozíciójához kapcso­lódik. Ugyanakkor Glover kapcsán felvet­hető, éppen példái okán, hogy el­választható-e a két típus egymástól az ő szempontjai alapján? Vajon a Szovjetunió elleni felszabadító küzdelmek egyike-másika nem rendelkezik-e még erősebb törzsi jegyekkel, mint az első világhábo­rút megvívó nemzetek? A problé­ma alighanem magával az ideáltí­pussal van Glover esetében is. A modernizáció kihagyása a nacio­nalizmus lényegi elemei közül problematikussá teszi a jelenség jellemzését. A nacionalizmus mint reakció - s a felszabadító naciona­lizmus nyilvánvalóan reakció - igé­nyel valamit, amire reagálhat. S ez a valami a mások által gyakorolt nemzeti elnyomás, tehát mások nacionalizmusa, amelynek azon­ban már léteznie kell. Azaz Glover egyszerre ütközik bele a naciona­lizmus törzsi elméletének, a nacio­nalizmus felszabadítás-elméleté­nek korlátjaiba. Ugyanakkor Glover egy másik lé­nyeges ponton is módosítja a berli­ni felfogást. Nevezetesen, hogy szerinte a törzsi pszichológiának nem minden formája veszélyes. Te­hát e felfogása szerint, jóllehet a nacionalizmus hitszerű, azaz lélek­tani természetű ugyan (hit a nem­zeti önállóság szükségességében), ám ez nem jelenti feltétlenül, hogy e lélektani természet minden eset­ben agresszív indulat. Amennyi­ben pedig Glover álláspontja elfo­gadható, akkor a nacionalizmus nyilvánvalóan létező lélektani vo­natkozásai önmagukban nem zár­ják ki a kérdés emberi jogi megíté­lését. Ehhez azonban, Glover állás­pontjából kilépve, a kérdést ki kell terjeszteni a törzsiségen túlra. Törzsi magatartás és szabad piac A nemzet törzsi értelmezésének megjelenik egy olyan változata, amely a fogalmat nem általában véve a modernizációval történő szembehelyezkedésként jellemzi, hanem a modern társadalom egyik felfogásának kritikáját minősíti törzsinek. Nevezetesen, ha nem fo­gadjuk el a szabad piac elvének do­minanciáját a társadalom szerve­zőelveinek körében. Például Friedrich August von Hayek ezt az ellentétet egyenesen a törzsi morál, valamint az univer­zális igazságosság közti tartós ösz- szeütközésként, a lojalitás iránti érzék és az igazságosság iránti ér­zék történelmi konfliktusaként jel­lemzi. Az univerzális igazságossá­got az igazságosság általa vallott felfogásával azonosítja, ezért a ve­le való szembehelyezkedés minden módját a partikularizmus formái­nak minősítheti. Az univerzális igazságosság központi normájá­nak pedig a szabad piacot tekinti. Ebből következően állíthatja, hogy a helyes magatartás szabályainak univerzális applikálása előtt még mindig az olyan partikuláris cso­portok iránti lojalitás áll, mint ami­lyenek a különféle foglalkozások kapcsán alakulnak ki, illetve mint amilyenek a nemzetek, a fajok, il­letve a vallások. Tehát minthogy ezek akadályozzák a piac szabálya­inak univerzális érvényesülését, primitív magatartásformáknak mi­nősíthetők. Hayek törzsi minősítése lényegileg tér el Berlinétől. Hayek a törzsi lo­jalitás forrását nem az idegenek, fejlettebbek általi elnyomatás alóli felszabadulásban látja, hanem a szabad versennyel történő szembe­Szkukálek Lajos grafikája helyezkedésben. Ám Hayek felfo­gásából ennek kapcsán az is követ­kezik, hogy az adott állam fejlett­sége nem a legfontosabb kritériu­ma törzsi minősítésének. E logika szerint ugyanis törzsi, nemzeti mi­nősítést kellene kapnia annak a fej­lett államnak, amelyik akadályoz­za a piaci mechanizmusok érvé­nyesülését másokkal szemben egy adott területen, és nem törzsi és nemzeti az a fejletlenebb, amelyik az adott területen a verseny sza­badságának pártján van. A kérdés persze az, hogy a szabad verseny univerzális szabályainak egy csa­pásra történő globális elfogadása megszüntetné-e a nemzeteket? Aligha. Hayek értékelése abból a korábban is megjelenő szempontból indít, hogy partikularizmus és univerza- lizmus konfliktusában a megoldás az univerzális szabályok maradék­talan érvényesülése. Hayek lénye­gében John Stuart Mill álláspont­ját teszi univerzálissá a nemzetál­lam fölé emelve a piac szabadságá­nak normáját. Ám az államok nagy része nemzet­állam, és az is maradna a hayeki szabad piaci körülmények közt is. Nem válnának egy csapásra nem­zetek feletti állammá, továbbra is különféle nemzeti kultúrákhoz kö­tődő egyének élnének területükön. Ók pedig saját kultúrájuk fejleszté­sének jogát igazságosnak tekintik, e jog megvonását pedig igazságta­lannak. Tehát Hayek igazságosság­felfogása és a nemzet törzsi értel­mezése közt fennmarad a feszült­ség. De ugyanez mondható el a felfogás további képviselői kapcsán is. Ludwig von Mises a törzsi minősí­tést ugyan nem alkalmazza, de a nacionalizmusban ő is az állami beavatkozás forrását látja, hason­lóan a vallásokhoz és a szocializ­mushoz. Minden olyan erkölcsi rend, amely ellentmond a haszon- elvűség normáinak, korlátozó és kollektivista doktrínához vezet Mieses szerint, és ezért elfogadha­tatlan. Ugyanakkor ezen a ponton mind Mieses, mind pedig Hayek kapcsán egy további probléma vethető fel, nevezetesen, hogy az állami be nem avatkozás nem jelent effektiv érték­semlegességet a politikai és társa­dalmi döntéshozatalban. Amint az már J. S. Mill kapcsán kiderült, a szabad verseny nem jelenti a kultú­rák versenyének egyenlő feltételeit, és végképp nem jelenti együttműkö­désük szabadságát. Létező veszélyforrás A nacionalizmus törzsi értelmezé­se tehát problematikus. Nem pusz­tán annak okán, hogy a nemzet azonosítása a törzsiséggel téves, hiszen a nemzet lényegi vonásai­ban különbözik a törzsi társadal­maktól, hanem amiatt is, hogy az azonosítás révén felvetett problé­mákat a törzsi minősítés nem teszi megoldhatóvá. Nemcsak újrafogal­mazza az egyéni és egyetemes, va­lamint a nemzeti csoport közt ki­alakuló feszültséget, hanem fenn is tartja, konzerválja azt. S miután összekapcsolható a modernizáció egyes elemeivel anélkül, hogy ma­gával a modernizáció elvével is összekötődne, szükségszerűnek látszóan következhet belőle az a nézet, hogy a nacionalizmus lénye­gét tekintve partikuláris. Kemé­nyebb változatában pedig az, hogy a nacionalizmus nem pusztán a kö­zös származást, hanem valami ide­ológiailag fontosat és veszélyeset jelent: azt a meggyőződést, hogy egy csoport életformája különbö­zik más csoportokétól, s csoportot alkotó egyének alkatát a csoport határozza meg. Sőt ez egy olyan ideológia, mely szerint egy társa­dalom életének rendszere a bioló­giai szervezet sémájához hasonla­tos, s így a társadalomorganizmus közös céljait azok a dolgok hatá­rozzák meg, amelyekre e szerve­zetnek szüksége van, s amelyeket a természete iránt legérzékenyebb egyének jelölnek ki szavakban, ké­pekben vagy más egyéb kifejezés­formákban, s hogy ezek a célok mindennél magasabb rendűek, személyes vagy univerzális érté­kekkel szemben is. A nemzeti poli­tikát tehát azért kell követnünk, mert a miénk. Azaz nem azért kell követni elveket, szabályokat, mert azok igazságos, illetve erényes élethez vezetnek, nem azért, mert önmagukban véve jók, hanem csakis azért, mert azok az én cso­portom, nemzetem értékei. Ebből pedig az következik, hogy akár nyíltan, akár burkoltan el kell fo­gadnunk saját nemzeti ügyünk és így nemzetünk felsőbbrendűségét. Ennek következményeit pedig megmutatta a huszadik század. Minthogy a nemzet törzsi felfogá­sának egyes válfajai ma is sokak ér­tékrendjében élnek - hol nyíltan, hol titkoltan ezért a veszély nem szűnt meg. A szerző politológus, a Fórum Intézet elnöke in/\kTrvr\T a 't VJ W1N UWLA I Szerkesztők: Mislay Edit (tel. 02/582 383 13), Szilvássy József, Tallósi Béla. Munkatársak: Brogyányi Judit (Budapest), Gál Jenő (Prága), Gálfalvi Zsolt (Bukarest), Kőszeghy Elemér (Ungvár), Sinkovits Péter (Újvidék). Levélcím: Gondolat, Petit Press Rt., Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents