Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)
2002-12-27 / 299. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2002. DECEMBER 27. Riport- HIRDETÉS A rokkantnyugdíjas Gaál Sándor állítja, a pozsonyi Egyetemi Kórházban felháborító bánásmódban részesült: a nővérek nem voltak hajlandóak segíteni neki Csak rossz napot fogott ki? A nyárasdi Gaál Sándor reszkető kézzel írt levélben panaszolta el, mennyire megalázták a pozsonyi Egyetemi Kórház szemészeti osztályán. Szerinte magyar nemzetisége miatt. PÉTERFI SZONYA Az 1988 óta cukorbeteg férfi sorsa nem irigylésre méltó. Előbb bal lábának ujjait amputálták, ám nem sikerült megállítani az üszkösödést. Újabb csonkolás következett, majd 1992-ben térd fölött kellett levágni a lábát. Már-már megbékélt sorsával, alkalmazkodott a körülményekhez, de 1977-ben újabb próbatétel következett: térde alatt amputálni kellett a másik lábát is. S mivel a baj sosem jár egyedül, á cukorbetegség megtámadta a szemét. Az inzulin, a sok orvosság ellenére romlik egészségi állapota. Az is igaz, a gyógyszerdrágulás miatt meggondolja, melyiket váltja ki. - A nyugdíjam hat és félezer korona, a feleségemé csak 570. Noha ő lát el, amiért juttatás is kaphatna, csak hát hiába kérvényeztük, a gondozási díj odaítélése érthetetlen okok miatt késik. Eddig négyszer műtötték a szememet, utoljára október végén. Nem tagadom, félve mentem a pozsonyi kórházba, mert két évvel ezelőtt is rossz bánásmódban volt részem. De amit most éltem át... - telik meg a szeme könnyekkel. Aztán szégyenkezve, zavartan eleveníti fel a vele történteket. Még hallgatni is rossz, Gaál Sándor ugyanis úgy érzi, ki volt szolgáltatva a nővérek kénye- kedvének. -Tudatosítom, hogy velem több dolguk volt, mint a többiekkel. Nem zaklattam őket feleslegesen, de bármennyire kellemetlen volt, segítségük nélkül még a vécére sem tudtam kimenni. Mert a kórházban nem volt kézi meghajtású tolókocsi, a sajátom viszont nem alkalmas a közlekedésre. Az ágyamhoz kacsát helyeztek, viszont a tartalmát nem ürítették ki. Hiába vigyáztam, leöntöttem magam a vizelettel. Amikor arra kértem a nővéreket, adjanak tiszta ágyneműt, pizsamát, kinevettek. Azt mondták, nem fognak emelgetni - ecsetelte a történteket szégyenkezve. A 70 éves férfi szerint főleg az egyik nővér gonoszsága volt elképesztő. -A szemészeten mindig az ápolónők csöpögtetnek a betegek szemébe. Az egyik nem csak, hogy nem teljesítette a kötelességét, hanem valamilyen folyadékkal arcul öntött. Bizonyítani nem tudom, hiszen az operált szemem le volt ragasztva, de az arcom, a szám tele lett. Ahol tudott, ártott, megvágta az ujjamat is. A cukorbajom miatt a vérzés magától nem múlt el, orvost kellett hívni, ő kötötte be a kezemet. Nyomban elmondtam sérelmeimet és arra kértem, tegye lehetővé, hogy panaszt tehessek a főorvos úrnál. Megígérte, hogy másnap reggel odatol, de nem jött. Az alapbetegségem és a sok megpróbáltatás is hozzájárult ahhoz, hogy este rosszul lettem. A nővérkétől vizet kértem és azt, hogy ültessen fel. A feleségem a megmondhatója, hogy ez mindig segíteni szokott - fordult párja felé. A szobatársak nagy megdöbbenésére az ápolónő nem volt hajlandó megemelni a beteget, ők tették meg helyette. Egy további kellemetlenségről is beszámolt, a kórházban nyoma veszett a pénzének is. - Szóltam az orvosnőnek, hogy nincs meg a 965 koronám. Bejelentette ugyan, hogy hívja a rendőröket, de nem történt semmi. A pénzt a műtétet végző orvosnak szántam, hisz hálás vagyok neki azért, hogy javult a látásom. Nem is az orvosokkal volt bajom, hanem csak egy-két osztályos nővérrel. Nem szolgáltam rá, hogy ennyire elbánjanak velem, emberi méltóságomban megalázzanak. De hogy tegyek panaszt, ha nem tudok járni? Az sem biztos, hogy fogadna az osztályvezető főorvos. Kérem, segítsenek. A szemészeti osztályon próbáltunk utánanézni a történteknek. Az alkalmazottak azonban nem nagyon emlékeztek a betegre. Nem segített az amputált lábak említése sem, mert mint mondták, a cukorbetegeknél ez sajnos nagyon gyakori. Az az orvosnő, aki ellátta Gaál Sándor vágott sebét, január végéig betegállományban lesz, tudtuk meg. Az osztályvezető szemészprofesszorhoz ugyancsak nem volt szerencsénk, általában operált. Vé-. gül az osztály főnővérével és főorvosával beszéltünk Gaál Sándor panaszáról. - Alig valószínű, hogy itt nemzetiségi kérdésről van szó, mert az osztályunkon, velem együtt, sok a magyar ápolónő. Kár, hogy Gaál úr nem szólt azonnal a főorvosnak, mert csak annyit mondhatok: a betegek általában elégedettek a gondoskodással. A szemcseppentésnél gyakran megesik, hogy a felesleg lecsurog a beteg arcán, és bejuthat a szájába is. Aligha hihető, hogy arcul löttyinte- ne a nővér valakit, amikor a gyógyszerrel takarékoskodni kell - magyarázta, majd megígérte, érdeklődik az esetről. Másnap előbb vele, majd a főorvossal is beszéltünk. - Nem állítom, hogy nálunk nincsenek hiányosságok, szerintem ebben az esetben azt történhetett, hogy úgy a beteg, mint a nővér, rossz napot fogtak ki. Előfordulhatott, hogy a sok súlyos beteg ellátása nem ment olyan gyorsan, ahogy azt Gaál úr elképzelte. Érthető, hogy a félelem miatt túlérzékeny, s olyat is sérelmez, amit nem kellene. Mivel sejtem, melyik nővérről van szó, hangsúlyozni fogom neki, hogy legyen türelmesebb a páciensekkel - közölte. A pénz eltűnésének említése nem lepte meg a főorvost. Elmondta, ugyan tudomásuk van erről, nem sokat tehetnek. Felvételkor mindenkivel közlik, értékeit ne tartsa a kórteremben. A beteg aláírásával igazolja, hogy a figyelmeztetést tudomásul vette. - Mivel a panaszok ennyi idő elteltével alig orvosolhatók, jó volna, ha mindazok, akik úgy érzik, sérelem érte őket, azonnal szólnának. A félreértések csak így kerülhetők el. Nem szolgáltam rá, hogy ennyire elbánjanak velem Az áfa visszajár! Ha az esztergomi Tesco-ban 50.000 forint érték felett vásárol, az áfát visszafizetjük, és mindezt kezelési költség nélkül. így a megtakarítás a vásárolt terméktől függően akár 25% is lehet! Részletek az áruházban. TESC0 ESZTERGOM, 2500 Esztergom, Mátyás király utca 30. Telefon: 33/530-500 DUNAUTO j si'jwrfi'íHí.' Mtowwww j FIAT STILO kedvezmény 50.000,* Sk Az ekeié december 31-ig tért. ÜNNEPELJEN ON IS UJ CSALÁDTAGGAL! FIAT PUNTO kedvezmény 40.000,- Sk UP 823 DUNAUTO, Komáromi út 81, 92901 Dunaszerdahely tel.: 031/552 1382, 551 6736, mobil: 0905/476568 e-mail: liat@dunauto.com www.dunauto.com UP 828 Megaláztak - állítja Gaál Sándor (Somogyi Tibor felvételei)