Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)
2002-12-19 / 295. szám, csütörtök
6 Külföld ÚJ SZÓ 2002. DECEMBER 19. Újra működő al-Kaida-táborok New York. Újraélesztette keletafganisztáni kiképzőtáborait az al-Kaida terrorhálózat, és sorra érkeznek az új önkéntesek a kiképzőhelyekre - derül ki abból az ENSZ-jelentésből, amelyet a Michael Chandler brit szakértő vezette csoport készített. Bin Laden, a dúsgazdag terroristavezér pénzügyi hálózatát nagyrészt szétverték ugyan, de szervezete a korábbi beruházásokból még mindig rendelkezik pénzforrásokkal. Az újonnan megnyílt táborok egyszerűek, és azért élesztették fel őket, hogy hosszú távon megnöveljék az al-Kaida cselekvő- képességét. (MTI) Vérengzés Algériában Algír. Ismeretlen fegyveresek lemészároltak egy tízfős biztonsági egységet Algériában, a fővárostól 120 kilométerre. A nyolc katonából és két civil, fegyveres önkéntesből álló egység elleni támadás a kormányerők ellen küzdő iszlám fegyveres csoportok utóbbi időben ismét megélénkülő támadásainak sorozatába tartozik. A terrorcsoportok nemcsak a fegyveres erőket, de a lakosságot is folyamatos rettegésben tartják. Az év eleje óta a halálos áldozatok száma eléri az 1400-at. (MTI) Három halálos ítélet Újdelhi. Egy különleges bíróság tegnap három embert ítélt halálra az indiai szövetségi parlament elleni tavaly december 13-i terrortámadásban való részvételért. Az akcióban kilencen haltak meg, és az eset a háború szélére sodorta Indiát és Pakisztánt, mivel Újdelhi azzal vádolta Iszlámábádot, hogy az általa támogatott iszlám szélsőségesek hajtották végre a merényletet. A rendőrség szerint a halálra ítéltek közül ketten egy betiltott kasmíri szélsőséges szervezet, a Dzsais-e- Mohamed tagjai voltak. (MTI) Oswaldo Paya Szaharov-díja Strasbourg. Oswaldo Paya Sardinas kubai ellenzéki vezető kedden Strasbourgban átvette az Európai Parlament idei Szaharov-díját. A néhai Andrej Szaharov orosz atomtudósról elnevezett, 50 ezer euró jutalommal járó kitüntetést 1988 óta ítélik oda az emberi jogok és a gondolatszabadság biztosításáért folytatott küzdelem kiemelkedő alakjainak. Oswaldo Paya kitüntetésével az EP mintegy megtörte a kubai másként- gondolkodók elszigeteltségét. „Ön nincs egyedül” - biztosította Pat Cox elnök a kubai katolikus ellenzéki személyiséget, aki öt éve elindította a kubai kommunista rendszer békés átalakítását előkészítem hivatott, úgynevezett Varela-tervet. (MTI) Paya kétségbe vonta az országát negyven éve sújtó amerikai kereskedelmi embargó értelmét (Reuters) A britek már hajókat bérelnek, a sivatagi terepviszonyokhoz alakítják át a páncélosokat és más katonai járműveket Tagadj ák a háborút, viszont serényen készülnek rá Az ENSZ fegyverzetellenőrei tegnap kilenc iraki létesítményben tartottak szemlét (TASR/AP-felvétel) Canberra/London/Róma/ Bagdad. Az amerikaiak mellett természetesen a brit haderő, s legújabban már az ausztrál hadsereg is készülődik az Irak elleni háborúra. Az olaszok szintén közölték, hogy mit ajánlanak fel. Az ellenőrök egyelőre nem találtak bizonyítékot arra, hogy Iraknak lenne atomprogramja. ÖSSZEFOGLALÓ John Howard ausztrál miniszterelnök tegnap bejelentette: kormánya utasította a hadsereget, hogy készüljön fel egy Irak elleni esetleges háborúban való részvételre, bár Canberra hivatalos döntést még hozott arról, hogy katonákat is küldene a hadműveletbe. Howard megfogalmazása szerint az ausztrál fegyveres erők természetesen tesznek bizonyos előkészületeket, felkészülve arra az esetre, ha harcba szólítanák őket, ugyanakkor még nem született politikai döntés az ausztrál katonák részvételéről. Hozzátette: reméli, hogy nem is lesz szükség ilyen döntés meghozatalára. A brit védelmi tárca szerint a hadsereg folytatja a katonai előkészületeket egy esetleges Irak elleni háborúra. Az előkészületek részét képezi hajók bérlése a katonák és fegyverzetük szállítására a Perzsa-öböl térségébe, a páncélosok, katonai járművek átalakítása a sivatagi terepviszonyokhoz, a hadműveletben való részvételre kijelölt egységek készültségi fokának emelése, a tartalékos katonák és munkaadóik értesítése a mozgósítás lehetőségeiről. Az illetéMTI-ÖSSZEFOGLALÓ London. Mintegy ötven iraki ellenzéki csoport képviselői Londonban bejelentették: megállapodtak arról, hogy Szaddám Húszéin elnök megbuktatása esetén tömegpusztító fegyverektől mentes, demokratikus szövetségi állammá alakítják Iratot. Az AFP francia hírügynökség szerint a megállapodás két nyilatkozatból áll, egy politikaiból és egy másikból, amely a bagdadi rezsim bukása utáni átmenet időszakára vonatkozik, s főbb pontjai a következők: ♦ a felek ellenőrző és koordinációs bizottságot állítanak fel, hogy összhangot teremtsenek az ellenzék különböző csoportjai és a nemzetközi közösség között; kesek leszögezték: a tervek csupán előkészületeket jelentenek, a háború nem áll küszöbön és nem elkerülhetetlen. A BBC szerint a brit stratégák minden lehetőségre felkészülnek, kezdve egy kisebb mértékű brit részvételtől egészen a nagy létszámú, nehéztüzérséget magában foglaló katonai alakulatok küldéséig. London november közepén kapott hivatalos felkérést az USA-tól egy Irak elleni katonai akció támogatására, döntést azonban még nem hozott arról, mekkora erővel járul hoz♦ a küldöttek állást foglalnak egy olyan szövetségi, demokratikus, parlamenti és többpárti állam létrehozása mellett, amely véget vet a Szaddám Huszein-féle rezsim elnyomó és terrorista gyakorlatának, s ezen belül a síita muzulmánok üldözésének és a kurdok ellen irányuló etnikai tisztogatásnak; ♦ fel kell számolni minden olyan programot, amely tömegpusztító, illetve más, nemzetközi szinten betiltott fegyverek fejlesztésére irányul; ♦ Irak független, szuverén és egységes terület; ♦ az iszlám államvallás, egyben egyike a törvénykezés alapjául szolgáló forrásoknak; ♦ erős kapcsolatokat kell kiépíteni a térség arab államaival, valamint a zá egy Irak elleni beavatkozáshoz. Elemzők 15-20 ezer brit katona részvételével számolnak. Az egyik páncélos dandárra épülő erőkben részt vennének a haditengerészet és a légierő egységei, köztük a különleges erők, az SAS katonái is. Ha az amerikaiak részéről olyan kérés érkezne Olaszországhoz, hogy légterének és katonai bázisainak átengedésével támogassa az Irak elleni esetleges hadműveletet, az olasz kormány csakis a parlament jóváhagyásával hozna döntést ebben az ügyben - mondta tegnap újságíróknak Antonio Martino védelmi miniszter. A politikus az előző napon a parlament két házának védelmi bizottságai előtt számolt be arról, hogy az olasz kormány kész támogatást nyújtani az Egyesült Államok számára egy Irak elleni hadművelethez, mégpedig légterének és bázisainak megnyitásával. Tegnap azonban kijelentette: nincs igazán hírértéke annak, amit a honatyák előtt baráti, és mindenekelőtt a szomszédos országokkal; ♦ a két évnél tovább nem tartó átmeneti időszakban létre kell hozni egy ideiglenes nemzetgyűlést és egy uralkodói tanácsot (ez utóbbi három tisztes múlttal rendelkező és szellemi függetlenségéről ismert vezetőből kell álljon); ♦ átmeneti polgári kormányt kell alakítani, amely tükrözi az iraki társadalom összetételét; ♦ az ideiglenes nemzetgyűlés feladata, hogy kidolgozza a végleges alkotmány tervezetét, amelyet népszavazásra kell bocsátani; ♦ az irakiak népszavazással döntenek arról, hogy az ország politikai berendezkedése köztársaság vagy királyság legyen. mondott, hiszen a kormány egyelőre nem vállalt semmiféle kötelezettséget. Római megfigyelők szerint egy Bagdad elleni támadás esetén Itália kulcsfontosságú terület lesz az amerikai haderő számára. Több támaszpont eleve amerikai. Az északi Pordenone közelében lévő Aviano légibázis például az amerikai harci gépeknek ad otthont. Innen indul bármiféle légi hadművelet, amelynek a balkáni, az észak-afrikai vagy a közel-keleti térség a célpontja. Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) igazgatója szerint az ENSZ Irakban vizsgálódó ellenőrei eddig nem találtak bizonyítékot arra, hogy az irakiak atomprogramot fejlesztenének ki az ellenőrök legutóbbi, 1998-as szemléje óta. „Mindazonáltal a szemle még csak kezdeti fázisban van, és sok olyan országgal kapcsolatban állunk, amelytől információt kell kapnunk az iraki atomprogram- ról” - tette hozzá. (MTI, TASR) Kormányátalakítás Nastase újítana Bukarest. Adrian Nastase román kormányfő bejelentette, a hatalmon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) a jövő februárban új kormányt alakít. A jelenlegi kabinet januárban lemond, a PSD pedig februárban új kormányprogramot és kormánylistát terjeszt a parlament elé. Az új kormányt is Nastase vezetné. Szerinte az új program a gazdaság, valamint az európai integráció kérdéseire összpontosít majd. Az új kabinet a jelenleginél karcsúbb lenne. A teljes kormányátalakításra vonatkozó elképzelését Nastase azután ismertette, hogy Ion Iliescu államfővel konzultált. Nastase előrehozná a választásokat is, Iliescu nem. (MTI) Keresztény Demokrata Fórum Új MDF-es egyesület Budapest. Keresztény Demokrata Fórum néven egyesületet alakítanak januárban MDF-es politikusok. Ezt Font Sándor frakcióvezető-helyettes és Szászfalvi László országgyűlési képviselő jelentette be a frakció tegnapi sajtótájékoztatóján. Az egyesületet alakítók nyilatkozata szerint az MDF-tőljogüag független, ökumenikus szellemi mozgalmat kívánnak indítani a Magyar Demokrata Fórum megújulásáért dolgozó műhelyek egyikeként, és együtt kívánnak működni a magyar keresztény politizálás megújításán munkálkodó többi szervezettel. (MTI) Mindkét országban a hűvössé vált viszony javítását remélik a Medgyessy-látogatástól Orosz-magyar csúcstalálkozó MTI-JELENTÉS Moszkva. „Az új magyar kormány prioritásként kezeli az elmúlt években meglehetősen hűvös magyarorosz viszony megerősítését” - nyilatkozta Medgyessy Péter tegnap este kezdődött moszkvai látogatása előtt a RIA-Novosztyinak. A kormányfő szerint a kapcsolatokat nem veti vissza Magyarország 2004-es uniós csatalakozása, sőt Budapest fontos közvetítője lehet az orosz áruk Nyugat-Európába juttatásának. A magyar miniszterelnök Vlagyimir Putyin elnökkel, Mihail Kaszjanov kormányfővel, az orosz törvényhozás két házának elnökével, Gennagyij Szeleznyowal és Szergej Mironowal, valamint Alekszej Millerrel, a Gazprom orosz gázipari óriás elnökével találkozik. Moszkvai látogatása során több kétoldalú szerződést is aláír: ilyen a haditechnikai, a légi közlekedési, az idegenforgalmi és esetleg a környezetvédelmi együttműködésről szóló megállapodás. Elképzelhető részleges megállapodás a jelenleg még mintegy 400 millió dolláros szovjet államadósság rendezéséről, és sor kerül a konzuli egyezmények kicserélésére is. Medgyessyt Kovács László külügy-, Csillag István gazdasági miniszter, valamint népes üzletember-delegáció kísérte el az orosz fővárosba. A kormányfőt Putyin hívta meg hivatalos látogatásra a májusi római NATO-Oroszország csúcstalálkozó keretében tartott megbeszélésükön. Medgyessy kiemelte azt a magyar óhajt, hogy jelentős mértékben csökkenjen a jelenleg több mint évi 2 milliárd dolláros magyar passzívum a kétoldalú kereskedelemben. Szólt arról, hogy a kapcsolatok erősítéséhez kedvező a politikai klíma, ugyanakkor még vannak vitás kérdések a két állam között. Januártól mehetnek Taszárra az irakiak Budapest. A magyar kormány tegnap hozzájárult ahhoz, hogy januártól nyugaton élő arabokat képezzenek ki a taszári légibázis területén. Mint arról Gál J. Zoltán kormányszóvivő beszámolt, az amerikaiak elfogadták az ezzel kapcsolatos magyar feltételeket: maximum 3000 fő részesüljön kiképzésben, valamint hogy legkésőbb 2003. december 21 ig befejeződjön a kiképzés. Az ellenzéki irakiakat elsősorban tolmács feladatra készítik fel. (MTI) Iraki ellenzéki megállapodás Londonban a Szaddám Húszéin utáni államról Köztársaság vagy királyság? Harci gépek vásárlása Washington zsarolja Varsót? Varsó. Ha Lengyelország nem az F-16-os vadászgépet választja a többfeladatú harci repülőgépekre kiírt versenytárgyaláson, nem lesz együttműködés az amerikai és a lengyel légierő között - figyelmeztetett egy, a neve elhallgatásához ragaszkodó amerikai diplomata. A meg nem nevezett forrás véleményét a Trybuna című, a lengyel kormányhoz közel álló baloldali napilap idézte tegnapi számában. Az amerikaiakra nézve esetlegesen kedvezőtlen lengyel döntés nem érintené a többi fegyvernem közötti együttműködést, de a tender eredménye mindenképpen nagy befolyással lesz a két hadsereg kapcsolataira és Lengyelország NATO-beli pozíciójára - mondta a diplomata. A lengyel lap egy másik, ugyancsak név nélkül nyilatkozó amerikai illetékest is idézett, aki szerint egy amerikai szempontból kedvezőtlen döntés „sokkot váltana ki az Egyesült Államokban”. Nem utolsósorban azért, mert az ügyben George Bush személyesen is elkötelezte magát. Az amerikai elnök nagyon kedvező feltételek mellett nyújtandó kormányhiteihez kérte ugyanis a kongresszus hozzájárulását. Régóta keringő nem hivatalos híresztelések szerint az Egyesült Államok politikai és stratégiai terveiben fontos szerepet szán Lengyelországnak Kelet-Közép-Euró- pában. „Ha Varsó nem kötelezné el magát szorosabban Washington mellett, ez megkérdőjelezné az ország térségbeli jelentőségébe vetett amerikai hitet” - mondta az idézett forrás. „Akkor pedig más ország vehetné át ezt a szerepet’ - idézte a Trybuna az amerikai illetékest. A három és félmilliárd dollár értékűre becsült versenytárgyalás végeredményének kihirdetését e lengyel illetékesek még az ide: esztendő végére ígérik. A tenderen az amerikaiakon és a franciá kon kívül a svéd-brit Griper International is részt vesz Griper harci gépekre vonatkozó ajánla tával. (MTI) Enyhébb büntetést kértek Kifizetődő beismerés Hága. Az emberiség ellen elköveter bűntettekért életfogytiglan helyet csak tizenöttől huszonöt évig terjedt börtönbüntetést kértek a hágai tör vényszék ügyészei Biljana Plavsic: volt boszniai szerb elnökre. Plavsic: asszony elismerte felelősségét a: 1992-95 közötti időszakban boszni ai muszlimok és horvátok ellen elkö vetett háborús bűncselekményekért Carla Del Ponte főügyész méltatta < vádlott magatartását, hangsúlyoz va: Plavsics az életveszélyes fenyege tések ellenére is kész volt közremű ködni az 1995-ös daytoni békemeg állapodás létrejöttében, megtéve ez zel az első lépést a boszniai bék< megteremtése felé. (MTI) Budapest-Brüsszel Lát javulást a NATO Budapest. A NATO európai főpa rancsnoka úgy véli, Magyarorszá gon most már kicsit jobban értékeli] azt, hogy milyen változásokra vat szükség. Joseph Ralston tábornol tegnap Budapesten, Juhász Feren- honvédelemi miniszterrel folytatót megbeszélése után kijelentette: Ma gyarország jó irányba tart, erősebi szövetséges lesz és nagyobb mérték ben vállal a NATO-kötelezettségek bői. Szerinte a magyar egészségügy alakulat felajánlása Afganisztánt); legalább annyira üdvözlendő, mint ha más szerepvállalással venne rész Magyarország a misszióban. (MTI