Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)
2002-12-12 / 289. szám, csütörtök
24 Panoráma ÚJ SZÓ 2002. DECEMBER 12. December 12 EGY GONDOLAT „A számító emberek is gyakran alaposan elszámítják magukat.” Szűcs Béla NÉVNAP Gabriella A név a Gábriel női változata, héber eredetű, és azt jelenti: Isten bajnoka. Ma Bulcsú és Ella, valamint szlovák Otília nevű ismerőseinket is köszöntsük. A magyar Otíliák azonban holnap ünnepelnek. MAI ÉVFORDULÓINK 90 éve született Henry Amst- rong amerikai ökölvívó. Időben felfedezték tehetségét, s hamar meghálálta a bizalmat; a pehelysúly profi világbajnoka lett. Nemsokára megszerezte a köny- nyű- és a váltósúlyú aranyövet is, s máig ő az egyeden bokszoló, aki egyidejűleg három súlycsoport vb-bajnoka volt. 160 éve hunyt el Megyeri Károly színész. Kezdetben vándortársulattal járta az országot, majd a színészek egyik felével a budai Várszínházban telepedett le. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 70 éves Dalnoki Jenő labdarúgó, edző. A Ferencvárosban rúgta a labdát, majd bekerült a válogatottba, és az 1952-es olimpián aranyérmet nyert csapatban. Edzői sikereiről annyit, hogy a Fradit kétszer vezette bajnoki diadalra, és az általa jócskán megfiatalított csapattal 1975-ben KEK-döntőt játszott. 35 éves Solymosi Zoltán táncművész, világhírű balett-táncos, a tekintélyes londoni Royal Ballet volt szólótáncosa. NAPI VICC A tyúkudvarban két pulyka beszélget:- Szerinted van élet karácsony után? A világ legszörnyűbb karácsonyi giccsei (Zeman Ákos kollázsa) Bólogató Jézus, szentháromságlegó, felfújható templom és más szörnyűségek Karácsonyi giccstoplista Egy bólogató Jézus-figura viszi el a pálmát a világ legszörnyűbb karácsonyi gics- csei között. Az egykori bólogató kutyák mintájára műanyagból készült, 20 centiméter magas, kézzel festett bólogató figurát az autók kalap tar tójára ajánlják gyártói. Ára 27 euró. MTI-ÖSSZEÁLLlTÁS Ennél jóval drágább a második helyen álló felfújható templom. Feltalálója a southamptoni Mike Gill: a 14 méter magas valami a gyerekek ugráló váraira emlékeztet, van benne pad, szószék és minden egyéb kellék. Gill esküvőkre és más hasonló alkalmakra szánta. Csodálkozik is, hogy napi 3100 eurós áron még senki nem bérelte ki. A felhős kék égen aranyló keresztekkel díszített bokszer-alsónadrág a harmadik helyezett: miután régen van már keresztényeknek való autó-lökhárító és például hűtő- szekrény, az új alsónadrág még feltáratlan, szűz területekre juttathatja el az igét. A giccstoplistát a Ship of Fools - vagyis a Bolondok Hajója - című brit keresztény szatirikus internetfolyóirat honlapjának szerkesztői állították össze a „világtermésből”, a listáról pedig a Kurier című bécsi lap „csemegézte” ki a „legjobbakat”. A „dobogósokon” kívül említést érdemel az az ágynemű, amelynek mintázata a tízparancsolatot ábrázolja a két kőtábla formájában - angol szöveggel. Főleg a Ne paráználkodj! felirat remek kedvcsináló a hitvesi ágy paplanján. Ára 60 euró. A lap a hatodik helyre az apa-fiú- szentlélek legószetet tartotta érdeFőleg a Ne paráználkodj! felirat remek kedvcsináló a hitvesi ágy paplanján. mesnek: ennek különös vonása, hogy a szentlélek leginkább egy fehér lepedős kis kísértene emlékeztet, kedvező viszont, hogy már 30 euró körül beszerezhető. Hetedik egy fejetlen Ádámot és Évát különösen túlfejlett bordákkal mintázó só- illetve borstartó lett. Nyolcadiknak egy, a kisbabák fogzásakor használatos műanyag rágóka „futott be”, amely fehér, rózsaszín és világoskék színben Jézus nevét formázza. Ezután következik az utolsó vacsora ismert ábrázolása kis műanyag lapon színtelen folyadékban. Van azután kizárólag medveszereplős jászol: az összes mackó ruhában van és a gyártó szerint az egész olyan édes, hogy elolvad tőle az ember. Ára 60 euró. Az utolsó előtti helyen „A mi lelkészünk” című figura áll: ez Superman típusú férfiút mutat kétsoros öltönyben, egyik kezében a Bibliával, másikkal a szószékre támaszkodva, ára 50 euró. A kiemelkedő giccsek sorát az „Evangéliumi kocka” zárja. A Bolondok Hajója szerint a Rubik féle bűvös kockára emlékeztet, valójában azonban inkább egy másik játék nyomán készült: a kocka minden lapját négyfelé osztották, s úgy rögzítették egymáshoz, hogy különféleképpen lehessen összehaj- lítgatni. Ha jól csináljuk, (eléggé primitíven rajzolt) bibliai jeleneteket kaphatunk. Ha netán valakit közelebbről is érdekelne valamelyik remekmű, a magát „A keresztény nyugtalanság internetes újságjának” nevező Bolondok hajójának honlapján - meg is rendelheti. Modernkori bibliai történet provokatív stílusban Leszbikus rockopera RTL KLUB Sommerville. Jézus két mamája. Ezzel a provokatív címmel mutattak be egy leszbikus rockoperát a bibliai történet alapján az amerikai Somerville városában. A bemutató előtt, közben és után tömegtüntetést rendezett egy katolikus szervezet. A rockoperában a leszbikus Szűz Mária szerelme Josephine. A musical szerzője és rendezője még Gábriel arkangyalt is homoszexuálisként mutatja be. Faith Soloway Még nem látott havat Hóhűhó Berlinben Berlin. Havas lett az autója, ezért aztán kihívta a rendőrséget egy Németországban élő gambiai férfi, hogy panaszt tegyen. Az afrikai ország szülötte még sohasem látott havat, és amikor reggel lepillantott ötödik emeleti lakásának ablakából az utcára, rémülten észlelte, hogy éjszaka autóját teljesen „kifehérítették”. A gambiai azt hitte, vandálok festették be a kocsiját, ezért azonnal telefonált a rendőrségnek. A hatóság emberei a helyszínen egykettőre azonosították a „festéket”.- A gambiai férfi valóban rémült volt, nem csupán beugratni akarta a rendőrséget, különben megbüntettük volna - mondta Hildesheim városának rendőrségi szóvivője. (MTI) azt állítja, hogy találkozott hithű keresztényekkel, akiknek igenis tetszett a darab, és egyáltalán nem találták istenkáromlónak. A rockopera bemutatóján a színház előtt tüntettek. A rockopera egyébként arról szól, hogy milyen nehéz a leszbikus pároknak szülővé válniuk, és úgy élniük. A mondanivaló pedig az, állítja a szerző, aki a szereplők életéből merítette az ihletet, hogy a szeretet mindennél fontosabb, és Isten bárkit elfogad, aki vele akar lenni. Műméh férfiaknak Legényanyák Kínában Peking. Hamarosan a férfiak is terhesek lehetnek - legalábbis Kínában. A Pekingi Orvostudományi Egyetem orvosai úgy gondolják, be lehet ültetni mesterséges méhet a férfiak hasába. Felhívásukra máris 400 férfi jelentkezett kísérleti alanynak - adta hírül a China Today című angol nyelvű kínai napilap. Az orvosok kikötötték, hogy a leendő „hímanyukáknak” avagy kispapáknak nagyon kell vágyniuk olyan gyermekre, aki az ő saját génjeikkel és jellemvonásaikkal rendelkezik és teljesen meg kell bízniuk a tudományban. A legényanyai örömökre vágyóknak 20 000 jüant (2427 eu- rót) kell fizetniük a sebészeti beavatkozásért. Hogy a szülés császár- metszéssel történik-e majd, arra nem tért ki a hír. (MTI) Marvin Gaye vezeti a hálószobái sláger(jedelem)listát Szeretkezzünk zenére! MTI-HÍR London. Hálószobái daltoplistát állítottak össze Nagy-Britanniá- ban tízezer fő megkérdezésével. Nem altatódalokról van szó, hanem szeretkezéshez passzolókról. Az első helyre a soul-énekes Marvin Gaye lágy ritmusú Sexual Healing - Nemi kiengesztelődés - című dala került. A második is egy Gaye-dal lett, mégpedig a Let’s Get it On (Lássunk hozzá) kezdetű. A harmadik helyre már egy tüzesebb mű, az egyetlen klasszikus kompozíció, Maurice Ravel Bolerója került. Enrique Iglesiasnak csak a 6. hely jutott Hero (Hős) című dalávaí. Felkerült a tízes listára nyolcadiknak Eric Clapton is a Wonderful Tonighttal, azaz a Csodálatos éjszakával. A megkérdezettek ötvenegy százaléka tárta fel, hogy szívesen hallgatja valamelyik kedvenc dalát szexuális aktus közben. Az első tíz helyre került dalok közül nyolcat férfiak énekelnek, ami a felmérését végzők szerint azt bizonyítja, hogy a hálószobában a nők irányítják a sztereó berendezést. HOROSZKÓP Kos: Oroszlán: ** Nincs túlzottan sok türelme az embertársaihoz mostanában, családtagjai Könnyen lehet, hogy a főnöke már nem mutat akkora lelkesedést a beígért irt pedig egyenesen az idegeire mennek. Szeretne többet szórakozni, nagyobb társasági életet élni. Bika: Ez a nap nem alkalmas nagyobb befektetésekre. Bármibe is invesztál, nem mutatkozik kifizetődőnek. Az üzleti tárgyalások és jogi ügyek lebonyolítása egyaránt kockázatos. Ikrek: Az aktív társasági élet új és izgalmas kapcsolatokat hoz, ezzel egyidejűleg akár egy új szerelmet is. Mostanában inkább a kíváncsiság hajtja, nem pedig a mély érzelem. Rák: fizetésemelése iránt. Egyelőre ne akaratoskodjon, a megérdemelt jutalmat úgyis megkapja. Szűz: Sokat gondol a jövőre, megpróbálja sorra venni, mit akar elérni az év hátralévő részében. Ötletei jók, életképesek, az idő is alkalmas erre. Vágjon hát bele mihamarabb. Mérleg: Hatalmas erőbedobással rendezi ügyeit. Sikerül az oldalára állítani olyan hivatalos személyeket, akik megoldhatják Ön helyett komolyabb ügyei egy részét. Skorpió: Kedvesének ne csak szép szavakkal bizonygassa érzéseit! Alkalomadtán S3 Legyen óvatos, ne higgyen minden mézes-mázos szónak! Van úgy, hogy az emillik valami meglepetéssel is örömet szerezni neki! Ne legyen zsugori, mert az nem illő Önhöz! berrel együtt élő társról is évek elteltével derül ki, hogy minden szava, minden tette hamis. Nyilas: Könnyen lehet, hogy kapcsolata zátonyra fut. Kedvese ugyanis egyre nehezebben tudja elfogadni, hogy Ön mindig a munkára hivatkozik. Bak: Üzleti, anyagi elképzeléseit főleg akkor tudja valóra váltani, ha Ön kereskedő. Tegyen meg mindent, hogy kedvességével még jobban magához vonzza az embereket! Vízöntő: Szerelemre van hangolva egész héten. Kisugárzása csodákra képes. Munkáját nagy lelkesedéssel és erőbedobással végzi, aminek nemsokára be is érik a gyümölcse. Halak: Fiatal Halak jegyűeknek egyre gyakrabban támadnak olyan gondolataik, hogy meg kéne már állapodni, családot kéne alapítani. Félnek azonban a kötelezettségektől. Kétfejű kiskígyót találtak Csehországban. A ritka példány a Ceská Lípa-i múzeum természettudományi kiállításán kapott új otthont. Enélkül valószínűleg elpusztult volna, mert két feje miatt nem tudott volna táplálékot szerezni magának. (CTK) www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (59233421) Főszerkesztő-helyettes: Juhász László (59233442) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (59233439), Sidó H. Zoltán - gazdaság (59233425), Mislay Edit - kultúra (59233430), Urbán Gabriella - panoráma, téma (59233444), Szabó Mónika - régió (59233437), Zsigárdi László - sport (59233434) A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László Szerkesztőség: Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1. Hírfelvétel: 59233445, fax: 59233469 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 055/6002225, Rimaszombat: 0904/234558, Rozsnyó: 058/7329857, Komárom: 0905/840423, Nyitra: 037/6522543. Kiadja a Petit Press Rt., Dostojevského rad 1, 811 09 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 59233119. Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Ziacik - kereskedelmi osztály, tel: 59233200, fax: 59233296, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233278, lapteijesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 59233228, 59233235, 59233200, 59233240, fax: 59233295 E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Némcovej 32, 055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava.Teijeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: PRNS a. s. vyvoz tlace, Záhradnická 151, 820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja,az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. oiarcuktons