Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-08 / 260. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 8. KOMMENTÁR Igazi vesztesek TÓTH MIHÁLY A státustörvény ügyében elméletüeg minden érdekeltnek igaza van. Igaza a gömöri szegényembernek, akinek családi költségvetésében jelentős tételként szerepel az a 20 ezer forint, amelyet iskoláztatási támogatásként Orbán kormánya kilátásba helyezett. Igaza van az ukrajnai magyarnak, aki remélte, hogy az anyaországi munkaerőpiacon nem rabszolgavásári körülmények fognak uralkodni. A Velencei Bizottság állásfoglalása a bizonyíték arra, hogy szegről-végről a szlovák kormánynak is igaza van, amikor kifogásolja, hogy az oktatási támogatás folyósításával hátrányos megkülönböztetést szenvednének a szlovák nemzetiségű iskolások. Sőt, még abban is felfedezhető némi politológiai ésszerűség, hogy a Fidesz kiválóan képzett csapata egyáltalán megszervezte a kedvezménytörvény-kam- pányt, noha - részint a Nyugat-Európában érvényesülő normákból kiindulva, részint a szomszédok történelmi gyökerű érzékenységét ismerve - számolnia kellett azzal, hogy elbírálásra az ügy nemzetközi fórumok elé kerül, és ezek állásfoglalása kínos magyarázkodásra kényszeríti Budapestet. Orbán Viktorék szempontjából a voks- szerzések szempontjából volt ésszerű a törvény lóhalálában történt elfogadtatása. Az összmagyarság megspórolhatott volna egy kudarcot, amelynek legnagyobb vesztese nem Orbán Viktor, nem a Fidesz és még csak nem is az a 120-200 jobboldali magyar politikus, aki ez év tavaszán melléült a bársonyszéknek. A kudarc igazi vesztesei azok a magyarok, akiket a törvénytervezet vitája során csodavárásra ösztönöztek, és akik hoppon maradtak. Nemcsak mert a munkavállalási rendelkezés és az iskoláztatási támogatás ígérete vagy sehogy, vagy meg- tépázódva valósul meg. Ecetízű gyümölcs a státustörvény tortáján, hogy egyik érintett országban sejavult úgy a magyar kisebbség és a többségi nemzet viszonya, ahogy javulhatott volna. A kudarc megspórolásához elméletben a magyarországi nemzetpolitikusok is hozzájárulhattak volna. Hozzá, ha Orbánéi nemzetpolitikai szakértői immár 80 éve nem kizárólag a Trianon előidézte sérelmeken edzették volna magukat. Az ő „hatékony” súgásuk lehetősége tehát elméleti. Mintha az oroszlánt káposztaevésre próbálnák átképezni. Többek között a szlovákiai magyar párt lehetett volna az a tényező, amely helyzetismeretének köszönhetően elfogadható jogszabály megalkotására ösztönözhetett volna. Olyanra, amelyet Nyugat-Európa is „csontnélkülinek” minősít. JEGYZET Kis hazai groteszk BUCHLOVICS PÉTER Mostanában egyre gyakrabban kaptam le a könyvespolcról Örkény István remek kis miniatűrjeit. Pihentetésképp, mintegy a szellemi görcs oldásaként, hogy újra és újra felszabadultan kacagjak. Ezidáig. Már nem tudok nevetni Örkényen, sőt, tragikusnak találom a leghumorosabb írásait is, persze ő ettől még éppúgy zseniális marad. Hozzáállásom talán csak azért változott meg, mert manapság egyre gyakrabban találkozom olyan esetekkel, melyektől rendre kiakad bennem az ütő. Mesélek egy rövidet. Volt egyszer egy kerületi hivatalnok, aki szigorúan bizalmas találkára invitálta meg az újságírót. A telefonba csak annyit közölt, hogy egy roppant kényes dokumentumot szeretne megmutatni, ám rendkívül fontos, hogy firkászunk tudja a valós tényeket, de mihelyst az ívet elolvasta, vegye úgy, hogy nem találkoztak, egymást nem is ismerik, az irat pedig nem létezik. A nevezetes napon újságírónk már a találka előtt egy órával ott ült ama bizonyos kávéházi asztalnál, feszülten fixírozta a bejáratot, és úgy érezte magát, mint egy szovjet konspirátor valami C kategóriás James Bond-filmben. Múltak a percek, a félórák, firkászunk fantáziája annyira meglódult, hogy még azt is feltételezte, hivatalnokunkat netán elrabolták, agyonlőtték a nyüt utcán, és ő most hiába rostokol itt izzadó tenyérrel. Végre a hivatalnok megjelent. Nagy sebbel- lobbal, aktatáskáját szorosan a hóna alá szorítva, összeráncolt homlokkal és a kávéház közönségére jeges oldalpillantásokat vetve ült le az asztalhoz. - Ne kérdezz semmit, csak rám nézz, most odaadom, de ígérd meg, hogy két perc alatt átfutod, és én már itt sem vagyok - szűrte a szót foga közt hivatalnokunk, s azzal átadta a Nagy Titkos Ügyiratot. Az újságíró meredten nézte a listát, olvasta a sorokat, szeme előtt összefolytak a betűk és a számok. Megdermedt a csend, hivatalnokunknak egész kocsonyás lett a szája széle, a nagy titoktól a legyek is beledöglöttek a kávéba. Ebben a pillanatban újságírónk zokogó röhögésben tört ki, és csak annyit mondott hivatalnokunknak: elmész te a ...., barátom! - De én az állásommal játszom, értsd meg... - súgta a hivatalnok. - Nem, te egyszerűen hülye vagy - hangzott a válasz. A Titkos Dokumentum nem volt más, mint azon városok és községek listája, amelyek állami környezetvédelmi támogatást kaptak a múlt évben, s amelyen összegszerűen is feltüntették a megítélt támogatást. Ez a lista bármikor megtekinthető és lehúzható az internetről, elolvasható bármely gazdasági szaklapban és közlönyben, sőt jó lenne, ha minél több polgár ismerné. FIGYELŐ Megnőtt Bush mozgástere Brit sajtóértékelések szerint jelentősen megnövelte George Bush amerikai elnök mozgásterét mind kül-, mind belpolitikai téren, hogy a republikánusok megszerezték az ellenőrzést az amerikai törvényhozás mindkét háza fölött a félidős kongresszusi választásokon. A kommentárok egyetértenek abban is, hogy a kettős győzelem hatalmas pszichológiai erőt jeléilt George Bush számára a 2004-es elnökválasztásra, az elnök szinte bizonyosra veheti győzelmét. A The Times rámutatott: az elnök továbbviheti adóreformkezdeményezéseit, amelyek újabb ösztönzést jelentenek a gazdaság talpra állításához, segítik ellensúlyozni a világgazdaságban végbemenő negatív tendenciákat. Hatékonyabban léphet fel a szabad kereskedelem érvényre juttatása érdekében. Bush elnök mandátumot kapott az Irak elleni háborúra, arra, hogy megvalósíthassa Irakkal szembeni elképzeléseit. Ha Szaddám Húszéin iraki elnök a legcsekélyebb mértékben is akadályozza az ENSZ fegyverzetellenőreit, az Egyesült Államok Nagy-Britanniával karöltve gyorsan lépni fog.- A parlamenti választások után már együtt söröztek, de most más-más polgármesterjelölt érdekében újra egymásnak estek! (Lubomír Kotrha rajza) TALLÓZÓ SME Súlyos betegen fekszik az egyik pozsonyi klinikán Frantisek Fábián orvos, akit 2000 nyarán azzal gyanúsítottak, hogy nem megfelelően kezelte a köztársasági elnököt, és emiatt olyan komoly komplikációk léptek fel, hogy Rudolf Schuster kómába esett, és csupán az Innsbruckban végrehajtott gyors beavatkozásnak köszönheti életét. Fábián operálta meg először az elnök vastagbelét, majd kénytelenek voltak még kétszer megműteni. Amikor Schuster végül Innsbruckba került, az elnöki hivatal eljárást kezdeményezett, Fábián ellen vádat emeltek a turóc- szentmártoni orvosi kar szakértői vizsgálata alapján. Az ügy továbbra sincs lezárva, ám ha az orvos bűnössége bebizonyosodik, hat év szabadságvesztésre, esetleg komoly pénz- büntetésre számíthat. A szlovák napilap magát megnevezni nem kívánó, jól értesült forrása szerint az orvos állapota súlyos, néhány napja műtötték. Alaposan leegyszerűsítve tavaly szeptember 11. után szabadságharcosokból terroristák lettek a csecsének Ami a túszdrámához vezetett A moszkvai túszdráma és a túszejtő akciót követő orosz katonai akciók ismételten rávilágítottak a „csecsen probléma” megoldatlanságára. 1999-ben a jelenlegi orosz elnök népszerűsége szinte teljes mértékben a csecsen probléma megoldásában tanúsított erélyes magatartásának köszönhetően nőtt meg, sőt, Vlagyimir Pu- tyin mondhatni a semmiről indulva Oroszország legnépszerűbb politikusa lett. ONDREJCSÁK RÓBERT Az elnökválasztás után néhány hónappal azonban Csecsenföld háttérbe szorult számos más válsággóc mögött, annak ellenére, hogy az orosz fegyveres erők továbbra is folytatták hadműveleteiket a térségben. A híradásokban néhányszor megemlítették a hadsereg akcióit vagy a csecsének partizánmegmozdulásait, miközben az orosz hadsereg tartósan több tízezer (50-60 ezer) fős erőt állomásoztatott Cse- csenföldön, amely megpróbálta pa- cifikálni a területet. Az intenzív hadműveletek ellenére bebizonyosodott, hogy Moszkva képtelen tartós rendezést elérni Cse- csenföldön annak ellenére, hogy a területet gyakorlatilag letarolták a hadműveletek. Egészen a tavalyi év szeptemberéig a csecsének még számíthattak a világ közvéleményének és a nyugati nagyhatalmak - szóbeli - támogatására vagy legalább részvétére. Szeptember 11-e azonban ezen a téren is jelentős változásokat hozott. Oroszország egyértelműen az Egyesült Államok oldalára állt a terrorizmus elleni hadjáratban, beleértve a konkrét afganisztáni segítségnyújtást is. Ennek köszönhetően viszont Washington és szövetségesei nem igazán feszegették a csecsen- földi hadműveletek következményeit a moszkvai kormánynál. Jó példája a megváltozott nyugati hozzáállásnak a csecsen fegyveresek megjelölése is, akiket szeptember 11-e előtt még sokszor szabadságharcosoknak neveztek, mára viszont terrorista lett belőlük (persze ez ebben a formában nagyon nagy mértékű leegyszerűsítés, de a gyökeres fordulat illusztrálására kiválóan alkalmas). A csecsen problémára is érvényes az a folyamat, amely szeptember 11. után nagyon megerősödött, mégpedig a radikálisabb etnikai, vallási csoportok iránti sokkal alacsonyabb szintű tolerancia. Természetesen nagyon nehéz megállapítani a határt a szabadságukért küzdők és a szabadság jelszavát csak kihasználó terroristák között. Ennek megfelelően a terrorizmusnak is több mint száz definíciója létezik, amelyek gyakran a szerző politikai, illetve ideológiai hátterétől függenek. Definíciók szerint a polgári célpontok (személyek) elleni erőszak alkalmazása valamilyen ideológia nevében vagy politikai cél elérése érdekében terrorizmusnak minősül. A kulcs tehát, nagyon leegyszerűsítve, a célpont és az eszköz. Természetesen nincs az a mérvadó forrás - kivéve néhány iszlám országból hallható, nem feltétlenül hivatalos hangot - amely a moszkvai színházban történteket ne nevezné terrorizmusnak, mint ahogy egyértelműen az is. Érdemes viszont röviden megvizsgálni, mi vezethetett a moszkvai akcióhoz. A New York-i és washingtoni terrorakciók után - ahogy említettük - a nyugati világ sokkal elnézőbb lett Moszkvával szemben Csecsenföld- del kapcsolatban. Ennek következtében a csecsének elvesztették a - legalább - formális támogatást és a világ közvéleményének figyelmét is. Ezenkívül radikálisabb csoportjaikat egyértelműen terroristának minősítve az Egyesült Államok és szövetségesei nyomást gyakoroltak azokra az államokra, amelyek azelőtt az erkölcsi támogatáson kívül más eszközökkel (elsősorban anyagiakkal) is támogatták a csecseneket. Ide sorolható például Törökország, Grúzia vagy az iszlám országok egy része, elsősorban Szaúd-Arábia vagy Jordánia (érdemes megjegyezni, hogy míg a sza- údiak vagy más iszlám országok vallási okok miatt támogatták a csecseneket, Törökország és Grúzia esetében kifejezetten stratégiai-geopolitikai okok, konkrétan Oroszország kaukázusi és Kaukázuson túli befolyásának meggyengítése játszottak legfontosabb szerepet). Annak ellenére tehát, hogy teljesen nem sikerült ezeket a kapcsolatokat a csecsenekkel felszámolni, jelentősen csökkent a csecsének támogatottsága és ennek következtében lehetőségeik az orosz erőkkel szembeni harcra. A csecsének tehát egyre inkább elszi- getelődtek/elszigetelődnek. Ennek következménye valószínűleg a moszkvai terrorakció is. Nyilvánvaló, hogy a terroristák követeléseit nem lehetett teljesíteni. Fokozottan érvényes ez a legfontosabb követelésre, az orosz haderő egy héten belüli kivonására Cse- csenföldről. Ez egyrészt technikailag is lehetetlen - több tízezer főt átvezényelni egy hét alatt -, másrészt pedig ennek politikai következményei felmérhetetlenek Oroszország számára. Ez egy feltartóztathatatlan láncreakciót indíthatna, amely végül maga alá temethetné az orosz államot is a jelenlegi formájában. Ha ugyanis az oroszok de facto lemondanak Cse- csenföldről, teljesen elvesztik befolyásukat a Kaukázus térségében. Ezenkívül a kivonulás könnyen precedenst teremthet más, az Orosz Föderációból való kilépéssel szintén kacérkodó terület, elsősorban Tatárföld számára (Tatárföld esetleges elszakadási törekvései elfogadhatatlanok Moszkva számára, hiszen így le kellene mondaniuk az ottani jelentős olajkészletekről, valamint egy független Tatárföld kettéhasíthatná Oroszországot és gyakorlatilag elvághatná a szibériai és távol-keleti orosz területeket az európai részektől). A moszkvai terrorakció célja tehát elsősorban a figyelemfelhívás lehetett, a világ politikai közvéleménye elvesztett figyelmének visszaszerzésére irányult. Természetesen szerepet játszott az Oroszországra mérendő csapásmérés súlya is - annál is inkább, mivel mindez az orosz állam szívében, Moszkvában történt - de ha csak ez lett volna a cél, akkor a terroristák minden alkudozás és követelőzés nélkül felrobbantják a színházat. Ezzel kapcsolatban nagyon találóan jegyezte meg az egyik vezető amerikai napilap, hogy Oszama bin Laden gondolkodás nélkül felrobbantotta volna a moszkvai színházat, minden kommunikáció vagy követelés közlése nélkül. Az elmúlt napok eseményei mindenki számára ismertek, következményük azonban egyelőre még nem teljesen. Mindenesetre biztos, hogy az akció ugyan újra felhívta a világ közvéleményének figyelmét a csecsen konfliktusra, azonban valószínűleg éppen ellenkező hatást ért el, mint az a csecsének „ügyének” kívánatos lenne. Ezután ugyanis még sokkal inkább a terrorizmussal fogják azonosítani a csecseneket, akcióikat pedig szinte kivétel nélkül terrorista akciónak fogják bélyegezni. Ezzel pedig sokkal nagyobb kárt okoztak a csecsen népnek, mint a szeptember 11-ét követő események. Ezenkívül nem lehet figyelmen kívül hagyni a túszejtő akció után elkezdett orosz hadműveleteket sem Csecsenföl- dön. A világ közvéleménye ezeket is sokkal nagyobb megértéssel fogadta és nem is fogja úgy elítélni, mint azt tette az eddigi orosz katonai akciók után. Ráadásul ezek nagyrészt ismét csak a csecsen lakosság amúgy is óriási problémáit növelik, ami viszont további radi- kalizálódásukhoz vezet majd. A moszkvai színházban történtek tehát sokkal inkább ártottak a csecse- neknek, ráadásul még inkább szabad kezet adtak Moszkvának a csecsen kérdés erőszakos rendezésére. 35 ezer euró kártérítést kap a Pinc család, és Prága téríti meg a 10 ezer euróra rúgó perköltséget is Strasbourg kártérítésre kötelezte Csehországot KOKES JÁNOS Újabb pert vesztett a Strasbourg- ban székelő európai emberi jogi bíróságon a Cseh Köztársaság. A nagy érdeklődéssel kísért perben az európai bíróság 35 ezer euró kártérítés megfizetésére, valamint a majdnem 10 ezer euróra rúgó perköltségek megtérítésére kötelezte a cseh államot, mert a kilencvenes évek első felében egy vagyonjogi ügyben megsértette a Pinc család érdekeit. A család keresetét a cseh bíróságok több esetben is elutasították, ők viszont úgy látták, hogy igazuk van, s ezért az európai bírósághoz fordultak jogorvoslásért. íme az ügy háttere, amelyhez hasonló valószínűleg több is volt mind Csehországban, mind Szlovákiában is a kilencvenes években: A Pinc család 1967-ben Közép-Cseh- országban a Príbrami járásban fekvő Hrímezdice faluban egy kisebb gazdaságot vásárolt az államtól. Ez a gazdaság 1948-ban az első földreform felülvizsgálatakor az akkori tulajdonostól való elkobzás útján került az állam birtokába. Pincék előbb a gazdaságot, majd egy évvel később a körülötte lévő földet is megvették, amelyen egészen a kilencvenes évek elejéig gazdálkodtak. Miután 1991-ben Csehországban életbe lépett az új földtörvény, az egykori tulajdonos fia visszaigényelte az államtól apja birtokát, egyebek mellett azzal az indokkal, hogy Pincék annak idején alacsonyabb áron jutottak hozzá, mint amilyen a birtok valódi értéke volt. A szakértők szerint ez az állítás igaznak bizonyult, ezért 1994-ben az eredeti tulajdonos fia valóban visszakapta a birtokot. A cseh állam ugyanakkor visszafizette a Pinc házaspárnak az 1967-es vételárat, valamint a bérleti díjat. Más alapon - például a birtok gondozásáért - azonban semmit sem kaptak. Az új tulajdonos a törvényt megszegve pótlakást ugyan nem biztosított Pincék számára, de arról nem feledkezett meg, hogy bírósági úton azonnal lakbért követeljen az elmúlt évtizedekért. Pincék, miután a cseh bíróságokon több esetben sem jártak sikerrel, 2000 áprilisában Strasbourghoz fordultak. Védőjük, Jarmila Veseiá megelégedéssel vette tudomásul a bírósági döntést, míg Vít Schorm, a cseh állam képviselője nem volt hajlandó kommentálni a határozatot. A leginkább érintett, a 81 éves Bozena Pincová, nagyon örült a bírósági határozatnak, de ugyanakkor nagyon sajnálja, hogy férje már nem élte meg. A prágai lapok szerint Csehország az utóbbi tíz év alatt eddig már hat pert veszített Strasbourgban. Az előző ügyek is lényegében vagyoni és emberi jogi perek voltak.
