Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-30 / 279. szám, szombat
„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) HÉTVÉGI MAGAZIN „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével. De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondüző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti ” (Arany János) 2002. november 30., szombat 6. évfolyam, 48. szám Advent első vasárnapján álljunk meg egy pillanatra, fogjuk meg egymás kezét, s gondolkodjunk el, mit is jelentünk egymásnak, mit jelent a család a hétköznapok rohanásában Hétköznapi csoda egy család otthonában ROZNO JITKA ellemes hangulat fogadott a Pénzes család érsekújvári kuckójában. Burjánzó növények, barátságos környezet, szolid elegancia, rengeteg könyv. Főként elért eredményeikről, terveikről és a család fontosságáról kérdeztem a családtagokat. Elsőként a legfiatalabb, Örs adta meg magát kérdéseimnek, aki az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban érettségizett, és szeptemberben megkezdte jogi tanulmányait Debrecenben. Szeretné megismerni földünk tömérdek kulturális értékét. Bár nagyon fiatal, már beutazta szinte egész Európát. Bebarangolta többször Spanyolországot, sok mindent látott Bilbao bikáitól Gibraltár hegyeiig. Látta a berlini falat, Malaga óvárosát, a párizsi Notre Dame-ot, Ravennában Dante sírját, a firenzei dómot, a krakkói katedrálist, Ljubljana hídjait, Vatikánt, Frankfurtot és Csíksom- lyót. Szüleiről a következőképpen vall: „Kisded koromtól fogva önállóságra neveltek. Anci négyéves koromban - talán szavak nélkül - ezt mondta: »Kicsi Örs, menj, szaladgálj, futkoss! Légy szabad és boldog! Most már a kezed is elengedem, ha elesel, ne félj, hozzád futok, s felemellek! Ha fáj a seb, megpuszilom. Haza mindig jöhetsz. Csak egyet ne felejts, vigyázz magadra, mert a tűz forró és éget, a tó vize mély és hideg. Ha nekünk nem hiszel, győződj meg róla magad.« Egyik kedvencem, József Attila írja, hogy »Anyám szájából édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz«, s ezzel teljesen egyetértek. A családom támogat, szívembe és elmémbe lopta magát, és lélekben állandóan körbeölel. Családunkban egyikünk sem hasonlít külsőleg a másikra, és belsőleg is öt teljesen különböző egyéniség vagyunk.” Dr. Pénzes Istvánnak, a Tábortűzből ismert „anyanyelvészkedő” Pista bácsinak a tavalyi könyvhéten mutatták be a szakemberek által is „rendhagyónak”, „nagylélegzetűnek” nevezett Verses Magyar Történelem című sorozata második kötetét, amely a Szent István-i keresztény királyság, az államalapítás korától az Aranybulla kiadásáig tárja elénk nemzetünk múltját, sorsfordító eseményeit. Boldogan újságolja, hogy a Lant és kard című sorozat harmadik kötete is elhagyta már a nyomdát, amelyben a tatárdúlás- tól Mátyás király haláláig ívelő eseménysort igyekezett élmény- szerűen, költői vallomásokon keresztül bemutatni. Sőt a negyedik kötet is nyomdában van, amely Mátyás halálától Thököly Imre fellépéséig mutatja be a nemzet vérzivataros múltját. Feltételezhetően a karácsonyi könyvpiacon már az is kapható lesz... Pihente- tőül Anyanyelvi kavalkád címmel a nagysikerű Anyanyelvi játékokhoz hasonló, a kreativitást elősegítő gondolkodtató-szórakoztató, kiadásra váró művének rébuszait csiszolgatja, kéziratát újabb fejtörőkkel gazdagítja. Féltve említi meg: „Nem tudom, jut-e időm régi vágyam valóra váltani. Híres-hírhedt betyárok címmel bemutatni a magyar és a nemzetközileg is ismert betyárokat, mint például Rózsa Sándor, Savanyó Jóska, Zöld Marci, Patkó Bandi, és Teli Vilmos, Robin Hood, Juro Jánosík, Rinaldo Rinaldini... Tenném ezt mindenekelőtt a népköltészeti, a szép- irodalmi alkotások segítségével, s az így kapott képet szembesíteném a történelmi valósággal...” És még egyéb meglepetésekkel is szeretne kirukkolni... Már nagyon várta azt az időt, amikor megszabadul az iskolaigazgatói beosztásából természetszerűen rázúduló, szabadidőt felemésztő, alkotói kedvet sorvasztó bürokrácia bűvköréből... Hiszi, hogy elképzelései, ha valami váratlan nem történik, megvalósulnak... A Pénzes család másik toliforgatója, Tímea verseskötetével (Vet- kőzés, avagy Beismerő vallomás), majd botrányos prózakötetével (Egy férfi / A férfi) - amelyért Madách-nívódíjat kapott - hívta fel magára az irodalmárok és az olvasóközönség figyelmét. Rajongva szereti családját, rendszeresen látogat haza, Újvárba. Tavaly végzett Budapesten az ELTE magyar nyelv és irodalom szakán, valamint németnyelv-tanári szakon, aztán ösztöndíjasként egy szemesztert töltött Berlinben. Most Prágában él. „Kutatom a 19. századi német szalonok irodalmát. Közben fordítom a német, osztrák kortárs szerzők műveit. Karácsonyra várható a novelláimat tartalmazó kötetem megjelenése, Rezdülések címmel.” Az Egy férfi / A férfi sikerének titka felől érdeklődöm. „Nincsen titka: magamat, élményeimet, kalandjaimat mutatom meg. Sokan élvezik, másokat megdöbbent, megbotránkoztat. Én a vele járó utazásokat szeretem a legjobban: a szigligeti, a pesti, a nagyváradi, a kolozsvári és a sepsiszentgyörgyi, valamint a kassai és a rimaszombati s egyéb könyvbemutatók sok élményt nyújtottak. írókkal, költőkkel ismerkedhettem meg, és persze olA Pénzes gyerekek, s Tímeával a papa vasóim véleményével is szembesülhettem.” Ezt követően Enikőhöz, a magas, vékony, hosszú fekete hajú húghoz fordulok. „Valójában én vagyok a tollforgató Pénzes család fekete báránya. Igazából még nem leltem önmagámra. Minden érdekel. Ellentétek kavalkádja vagyok, mindig úton lennék, szárnyalnék, de a családi fészek melege visszahúz. Imádom a családomat. A Pénzes család a legjobb!” Enikő egyszerre szeretne örök utazó és megállapodott háziasz- szony lenni. A dunaszerdahelyi Kereskedelmi Középiskola befejezése után nem bírt nyugton maradni, évente másban lelte örömét. Mágnesként vonzzák a változások, a kihívások. Egy évig bébiszitterkedett Angliában, bejárta Skóciát és Walest, majd az iskolapad túlsó oldalára vágyott. Alapiskolás tanító néni vált belőle egy tanévre, aztán a Pöstyéni Vendéglátó-ipari Iskola diákja lett. „Tavaly a nyári szünetben Izrael felé vettem az irányt, három hónapig ott is ragadtam, nagy örömömre Egyiptomot is sikerült meghódítanom. Fantasztikus élményekkel bővítettem kincsestáram. Egy évig Bécsben mélyítettem németnyelv-tudásom, aztán Párkányban, illetve Esztergomban a Mária Valéria híd építésénél voltam magyar-szlovák- angol tolmács, utána pedig Pesten dolgoztam fordítóként. Most ismét vár a külföld.” Ezen kívül őrülten szerelmes fényképész barátjába, akit szintén vonz az utazás. Bejárták kettesben Párizst, Svájcot barátokkal, személygépkocsival, majd tettek egy spanyol-holland körutazást vonattal, ami végül stop- polással végződött, jegyük ugyanis Barcelonában más kézbe vándorolt, azaz ellopták. Ica néni, a tanítónő feleség és anya kedvesen mosolyog, nem nyilatkozik. Róla már amúgy is tudunk mindent: megteremtett egy csodás kis családot, amelynek tagjairól gondoskodik, akikkel törődik és szeretettel bánik. Neki (is) köszönhetően működik ilyen zökkenőmentesen a Pénzes család mindennapi csodás élete. Szép esténk lesz, amikor majd megöregszünk... „Kénytelen vagyok egyedül megírni a leckét, mégsem mondhatom a tanárnőnek, hogy ezek a rusnya kölykök nem voltak hajlandók segíteni, csak a maguk leckéjével törődnek..." Ki mondja meg a gyerekeknek, hogyan foglalkozzanak a szülőkkel? FIALA ILONA ámos gyermeknevelési szakkönyv jelent már meg szerte a világon. Jómagam is tulajdonosa vagyok néhány ilyennek. Sokszor lapozgattam őket, azzal a céllal is, hogy ne legyek a csipkelődő újságírók célpontja, akik a gyermekeiket elhanyagoló, vagy azokat rosszul nevelő szülőkről cikkeznek fáradhatatlanul. Megtanultam például, mikor jó, ha dicsérjük a gyermeket, mikor nem helyénvaló a dicséret, milyen ajándékot vegyünk a születésnapjára, hogy a nevelőformáló szándék is érvényesüljön. Ha bemennék egy könyvtárba, biztosan Tengeteg ilyen jellegű könyvet találnék, mint ahogy az újságokban is megszámlálhatatlan cikk jelent már meg e témában. De vajon mikor jelenik meg már könyv arról is, hogy a gyerekek hogyan foglalkozzanak szüleikkel. Most nem az idős, elesett szülőkre gondolok, akik speciális odafigyelést igényelnek, hanem a negyvenes éveikben járó szülőkre, akiknek a gyermekeik mondjuk 15-20 évesek. Ez a kategória is megérne egy kis odafigyelést - mármint a negyvenes szülők és kamasz gyermekeik kategóriája. Mert ugye, tegyük fel, hogy én, az anya, hazajövök a munkából, elrakom a bevásárlást, előszedem a hűtőből az előző este megfőzött ételt, terítek, s vacsorázni hívom a családot. Vacsora közben minden anyai kedvességemet bevetve megkérdezem, ki tudna segíteni az angolleckémben (dehogy a mosogatásban - az az én privát feladatom!) A válasz: Jól van..., majd.., majd segítünk... Miután mindenki jóllakott, leszedem az asztalt, elmosogatok (na jó, néha azért akad, aki segít, vagyis elmosogat helyettem), majd előveszem az angolt. (Hogy minek kell őszülő halántékkal ilyen dolgokkal gyötörnöm az agyamat? Erre három válaszom van: 1. Hogy lépést tartsak a gyerekeimmel, 2. Hogy modern nő látszatát keltsem, 3. Hogy valamelyest bepótoljam, amiből négy évtizeden át kimaradtam.) Nos, a házimunkák elvégzése után nekifogok a házi feladatnak, de sehogy se boldogulok vele. Besomfordálok a gyerekszobába, s szép halkan felolvasok egy számomra igen rejtélyes mondatot. Egy pillanatnyi néma csönd után gyermekeim mély lélegzetet vesznek:- Anyu, te egyelőre ne beszélj mások előtt angolul! - szól a gyermeki intelem. S a feladatok megoldása elmarad. Majd később, mondják a lurkók. Jó, addig úgyis van más dolgom: cipőtisztítás, vasalás, egyebek. Mire végzek, a gyerekek alváshoz készülődnek. Sietek a szobájukba. Már ágyban vannak. Hát a leckém? Majd. Mondják megint. Most nincs idejük. Alvás előtt jólesik egy kicsit olvasni, ne is zavarjam őket.- De hát megígértétek - próbálkozom.- Majd holnap - felelik. Holnap, holnap! Tegnap is ezt mondták, tegnapelőtt is. Holnap pedig órám van. Kénytelen vagyok egyedül megírni a leckét. De hát mit csináljak, mondjam meg a tanárnőnek, hogy ezek a rusnya kölykök nem voltak hajlandók segíteni? Csak a maguk leckéjével törődnek. Persze, nekik csupa egyesük van, szegény anyjuk meg egyfolytában irul-pirul az angolórákon, .s hovatovább már ki se meri nyitni a száját, mert minduntalan rosszul mond valamit. Hát ezért mondom, hogy elkelne valami irodalom a félig felnőtt gyerekeknek arról, hogyan foglalkozzanak szerencsétlen szüleikkel. Este, elalvás előtt ezt nyomnám a kezükbe. K Sz
