Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-29 / 278. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 29. Közélet - hirdetés 5 Pischinger Géza polgármesterjelölt fordulatot ígér, és a városnak szeretné visszaadni egykor játszott szerepét Életre kell kelteni Érsekújvárt Pischinger Géza: „A sok elképzelés közül szeretném kiemelni Érsekújvár gazdasági stabilitásának megteremtését." (Képarchívum) Érsekújvárod: a helyhatósági választások kampányát tíz polgármesterjelölt nyitoda meg. Ajelöltek száma mára nyolcra csökkent. Az egyik legesélyesebb a függetlenként induló Pischinger Géza mérnök, aki nagy fordulatot ígér a város és a lakosok életében. VARAGYA SZILVIA Már most „történelmet ír”, hiszen a múlt héten ő volt a házigazdája Érsekújvár első újkori jótékonysági árverésének, amelyen több mint 40 ezer korona gyűlt össze a Szellemi Fogyatékosokat Segítő Egyesület részére, s az ő védnöksége alatt koncertezett a városban a Száztagú „Budapest” Cigányzenekar. Mérnök úr, vázolja fel, mit szeretne polgármesterként elérni. Egy legalább négy évre szóló választási programot és - szlogenemmel élve - egy város „életre keltését” nem lehet néhány mondatba tömöríteni. A sok elképzelés közül szeretném kiemelni Érsekújvár gazdasági stabilitásának megteremtését, hiszen ez mindennek az alapja. Városunknak vissza kell adni a régióban betöltött egykori központi szerepét. Sok, annak idején stratégiai fontosságú cégünket felszámolták vagy leépítették, ilyen volt például az Elektrosvit, a kon» A polgármesterjelöltek tudják, hogy az érsekújváriak változást akarnak, ezért szinte mindannyian ezt han- goztatják. \\ zervgyár, a húsfeldolgozó üzem. Szükséges ezért a még meglevő cégeket felkarolni, valamint új befektetőket csalogatni városunkba. Egy polgármesterjelölt azonban nem ígérhet felelőtlenül ipari parkokat és plazákat. Telepítésük úgyis a befektetőkön múlik. Ha azonban előnyös feltételeket kínálunk nekik, ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Karácsonyra szeretné elkészíteni a munka-, szociális és családügyi minisztérium a munkatörvénykönyv módosításának tervezetét, közölte Eudovít Kaník tárcacezető. A javaslat főbb részei már elkészültek, bizonyos kérdésekben azonban még egyeztetés folyik. A minisztérium megszüntetné a túlórák számának korlátozását abban az esetben, ha az illető több munkaadónál áll alkalmazásban. Kihagynák a törvényből a családtagok egymás általi alkalmazásának tilalmát, mivel ezt a családjogi törvény szabályozza, véli Miroslav Beblavy államtitkár. Módosításra Közvélemény-kutatás Megbízható hadsereg Pozsony. A lakosság a hadsereget tartja a legmegbízhatóbb intézménynek. A Szlovák Rádió közvélemény-kutató részlege által végzett felmérés eredményei szerint ugyanis a több mint háromezer megkérdezett 56,5 százaléka a fegyveres erőket sorolta az első helyre. A második hely az egyházaké 53,4 százalékkal, a harmadik pedig a helyi önkormányzatoké 50,9 százalékkal. A legmegbízhatatlanabbak az ügyészségek és bíróságok: tíz emberből nyolcat „nem győznek meg”. (SITA) akkor maguktól jönnek majd hozzánk. Ehhez az egyik alapvető szempont az infrastruktúra kiépítettsége. A mi városunk vasúti gócpont, és talán Dunaszerdahely kivételével minden környező jelentősebb várossal többé-kevésbé jó úthálózattal van összekötve. Sajnos, egyelőre a „kevésbé” szócskán van a hangsúly. Éppen ezért polgár- mesterként azt fogom szorgalmazni, hogy városunkat csatlakoztassák az épülendő Pozsony-Losonc gyorsforgalmi útra, valamint kiállók a Nyitra-Komárom autópálya megépítése mellett, amely Érsekújvár közelében haladva rákapcsolódna az európai úthálózathoz tartozó magyar Ml-esre. Véleményem szerint ez az az alap, amelyre aztán a szó szoros értelmében építeni lehet. Másik sokat hangoztatott nézetem, hogy városunk lakosságát különféle kedvezményekben kell részesíteni. Ez a munkavállalásra ugyanúgy érvényes, mint a szolgáltatásokra. Hogy konkrét példával éljek: a terveim közt szereplő Korzó sétálóutca felújítását nem fogom zsolnai cégre bízni, ha a macskakövezést vagy akár a lehet számítani a hét végi szabadnapokkal kapcsolatban is, mivel a jelenlegi szabályozás, mely szerint a vasárnap mellett kötelezően szabadnapnak kell lennie a szombatnak vagy a hétfőnek is, több foglalkozás esetében jelentős akadálynak számít. „Ezt valószínűleg kivételek engedélyezésével oldjuk meg” - mondta lapunknak Beblavy. Egyszerűsödnek a kis cégek adminisztrációs feladatai, és kisebb lesz a szakszervezetek mozgástere is. „Fő célunk, hogy a törvénykönyv hatékonyan segítse új munkahelyek létrejöttét, ezért javasolni fogjuk a részmunkaidős munkavállalás lehetőségeinek bővítését” - mondta Kaník. dpj) Ducky-váltók ügye Következik a vádemelés? Pozsony. A rendőrség lezárta a nyomozást a Ducky-váltók ügyében, amelyben a Szlovák Gázművek volt pénzügyi igazgatóját, Ivan M.-et és Roman Z.-t, a csehországi Sezooz Group vezetőjét 350 millió koronás váltócsalással gyanúsítják. Hogy vádat emelnek-e ellenük, arról az ügyész dönt. A néhai Ján Ducky 1998-ban öt váltót írt alá, amelyekkel „papíron” berendezéseket vásároltak a Sezooz Grouptól. A szerződést később törölték, de Roman Z. a váltókat eladta a cseh Union Banknak. (TASR) megvilágítást érsekújvári vállalkozások ugyanolyan jól el tudják végezni, ráadásul saját polgárainknak adva ezzel munkát. Érsekújvárott szinte minden polgármesterjelölt a változást tűzte ki céljául. Miben egyedi az Ön programja? A polgármesterjelöltek tudják, hogy az érsekújváriak változást akarnak, ezért szinte mindannyian ezt hangoztatják. Természetesen az én programom is erre épít, ezt jelszóm - Keltsük életre városunkat - is egyértelműen kifejezi. Én azonban, ahogy ezt az elmúlt időszakban is bebizonyítottam, a változás megvalósításának már korábban nekifogtam. Legutóbbi bizonyítékai ennek Szkukálek Lajos kortárs festő tárlata és a bemutatóval összekötött árverés, amely révén 43 ezer koronát adományoztunk szellemi fogyatékosok megsegítésére, valamint a Száztagú „Budapest” Cigányzenekar nagy sikerű érsekújvári koncertje, amelyet a helyszínen több mint kétezer polgártársam tekinthetett meg. 3400 szélsőséges Terroristák célpontja ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. A komáromi új hajógyár minden jel szerint hamarosan megkaphatja az állami hitelgaranciát - összegezte a felügyelőtanács tegnapi ülésén történteket Duray Rezső, a Nemzeti Vagyonalap elnökségi tagja. Szavai szerint már elhárult minden akadály, a pénzügyi tárca a kormány döntésével összhangban megadhatja az állami garanciát, ennek alapján pedig a vagyonalap Néhány vetélytársa éppen azzal támadja, hogy kampánya költségeit majd a lakosok zsebéből fogja téríteni. Ez az álhír nem lep meg, riválisaim kampányfogásának tartom. Természetesen vannak támogatóim, és örömmel tapasztalom, hogy szép számmal akadnak olyan érsekújvári vállalkozók, akik szintén fontosnak tartják városunk életre keltését elképzeléseim szerint, és ennek érdekében hajlandók tenni is. Programomnak sikeréről tanúskodik az is, hogy egyre többen vannak, akik ezeknek a terveknek a megvalósítását szintén szívügyüknek tartják. Nem értem, miért kellene ennek kritika tárgyává lennie, hiszen éppen ez bizonyítja, hogy programom megvalósításánál lesz kire támaszkodnom. Az érsekújváriak gyakran hangoztatott szívfájdalma az idegen- forgalom megcsappanása. Milyen módon szeretné fellendítem a város turizmusát? Érsekújvárt be kell kapcsolni az ország kerékpárút-hálózatába, terveim közt szerepel futó-, kerékpárAz idegenforgalmat ~ úgy lehet a leghatékonyabban fellendíteni, ha az országban vagy a határokon túl is hírt adunk magunkról. \\ utak, korcsolyapályák és további szabadidőközpontok kiépítése. Az idegenforgalmat pedig úgy lehet a leghatékonyabban fellendíteni, ha az országban vagy annak határain túl is hírt adunk magunkról. Érsekújvár propagálása a múltban elég gyér volt, ezen kell változtatni. Városunknak van egy színvonalas termálfürdője, amely nem csak az érsekújváriak körében népszerű. Néhány évvel ezelőtt további bővítése is tervben volt, erre azonban már nem került sor. Az idegenforgalmat egy közeli kemping és egyéb szálláshelyek kiépítésével, valamint egy attraktív aquapark létesítésével lehetne nagymértékben fellendíteni. 450 ezerre tart igényt Schuster követel is megemelheti a vállalat alaptőkéjét. A 80 millió koronás emelésre addig nem kerülhetett sor, amíg az összes szerződést nem írják alá. Ez Duray szerint december közepéig megvalósítható. Még egy hír a komáromi hajógyárról: kikötőjét tegnap elhagyta az Artemoszk 38 úszómű, amelyet kilenc hónap alatt folyami hajóból úszó kulturális központtá építették át. A 20 millió koronás munkát a magyar Ganz Danubius rendelte meg. (gyor) Ludovít Kaník: újra módosul a munkatörvénykönyv Kisebb lesz a mozgástér Pozsony. Az iszlám terroristák a jövőben valódi veszélyt jelenthetnek Szlovákiára nézve, mert igyekezni fognak megakadályozni az ország EU- és NATO-csatlakozását - olvasható a szervezett bűnözés elleni küzdelem nemrég frissített programjában. A belügyminisztérium tervezete hamarosan a kormány elé kerül. Szlovákia a terroristák számára hátországként, egyfajta pihenőhelyként szolgálhat. A szélsőjobboldali mozgalmak kemény magja félezer embert jelent, akikkel további kétezer rokonszenvez. A szélsőbaloldal mintegy száz fős „élcsapata” több mint nyolcszázas tábort tud „mozgósítani”. A faji indíttatású bűncselekmények is egyre gyakoribbak: 1999- ben csak 15 esetről tudott a rendőrség, tavaly már negyvenről. (TASR) Pozsony. Rudolf Schuster 450 ezer korona kártérítést követel a pozsonyi kórházakban két évvel ezelőtti kezelésekor elszenvedett állítólagos egészségkárosodása miatt. Az államfő azt szeretné, ha a belügyminisztérium kórháza, valamint Dérer Kórház is fájdalomdíjat fizessen neki. Szakértői véleményt is kidolgoztatott, amely a kártérítés összegét kilencezer koronában állapította meg. Schustert a két kórházban 2000 nyarán kezelték, mivel azonban egészségi állapota nem javult, június végén az ausztriai Innsbruck kórházába szállították. Tibor Sagát akkori egészség- ügyi miniszter feljelentést tett, s a belügyi kórház orvosa, Frantisek F. ellen súlyos testi sértés gyanújával máig eljárás folyik. (TASR) A komáromi hajógyár megkaphatja a hitelgaranciát Hamarosan tőkeemelés tessék választani Nokia 3310 9,Sony CMD-J70 90,Pauéál 60-1000 vagy SMS 500 és 2000 Pauéál 60 - 1000 vagy SMS 500 és 2000 Nokia 3510 490,Pauéál 60 - 1000 vagy SMS 500 és 2000 Trium Eclipse XL 990,Pauéál 60 - 1000 vagy SMS 500 és 2000 Panasonic GD67 1 990,Pauéál 60 - 1000 vagy SMS 500 és 2000 Philips Fisio 820 1 990,Pauéál 60 -1000 vagy SMS 500 és 2000 Nokia 631 Oi Nokia 7650 5 990,- 15 990,Pauéál 60 -1000 vagy SMS 500 és 2000 Pauéál 250-1000 orange™ UP 735