Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-29 / 278. szám, péntek
KEßhVKA fűié. Domsitz Károly mérnök, a Magyar Koalíció Pártjának somorjai polgármesterjelöltje és a helyi képviselőjelöltek meghívják Önöket kampányzárójukra, amelyet szombaton, november 30-án, délután fél négykor tartanak a városi művelődési központ nagytermében. Fellép a Déja vu, Németh Imre, Kovács Koppány Sztárvendég: Koltai Róbert Tisztelve a múltat, bízva a jövőben! 2002. november 29., péntek www.ujszo.com Ára műsorújsággal 9,90 (előfizetőknek 9 korona) 55. évfolyam, 278. szám Brüsszel csendes diplomáciával akarja rendezni a kedvezménytörvény kérdését Nastaséval egyezség? Bukarest/Pozsony. Adrian Nastase román kormányfő ma tárgyal Budapesten Med- gyessy Péter miniszterelnökkel a kedvezménytörvényről. HÍRÖSSZEFOGLALÓ A szlovák miniszterelnökkel folytatott budapesti tárgyalások eredménytelenségét elemző és Nastase budapesti útját beharangozó román kommentárokból, illetve a tegnapi sajtó feltűnő visszafogottságából ítélve Bukarestben lehetségesnek tartják, hogy a tavaly decemberben előállt helyzet ismétlődik meg. Vagyis az, hogy míg Szlovákiával Magyarország nem tud megegyezni, Romániával ismét megállapodás születik. Egyébként lapunk nem hivatalos bukaresti forrásokból úgy értesült, hogy Nastase megállapodást akar kötni magyar partnerével. A magyar kérdésekben meglehetősen jól tájékozott Cotidianul tegnap címoldalán azt adta hírül, hogy „Adrian Nastase módosítja Orbán Viktor törvényét”. A lap szerint az lenne várható, hogy miután Dzurinda elégedetlen volt a törvény módosításával, Nastese se legyen elégedett, hiszen a román kormány ugyanolyan sokat bírálta a törvényt, mint a szlovák. „Úgy látszik azonban, hogy Nastase az erő pozíciójából fog majd Budapesten tárgyalni, Medgyessy pedig nem fog túl nagy ellenállást tanúsítani. Annál is kevésbé, mivel Magyarország 2004-ben az EU tagja lesz, és minden érdeke ahhoz fűződik, hogy jó kapcsolatai legyenek szomszédaival. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy elvileg a két ország egyetértésre fog jutni a törvény Budapest által javasolt módosításáról”- olvasható a lapban. Claudiu Lucaci román kormány- szóvivő a mai találkozó előtt nem akart elhamarkodott kijelentéseket tenni, csak annyit közölt: „Egyelőre azt várjuk, hogy lássuk, milyen szándékai vannak a magyar félnek a törvény módosítását illetően.” A szlovák miniszterelnök szerdán telefonon beszélt Adrian Nastaséval. „Mikulás Dzurinda tájékoztatta a román kormányfőt budapesti tárgyalásainak eredményeiről és a szlovák kormánynak a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatos álláspontjáról. A beszélgetés lényege semmiképpen sem a magyar féllel szembeni, valamilyen közös lépések koordinálása volt, mert e kérdésben minden kormány a saját érdekeit és álláspontját képviseli. A kormányfők tájékoztatják egymást, konzultálnak a státustörvény ügyében, de nem koordinálják lépéseiket” - szögezte le érdeklődésünkre Martin Maruska, Dzurinda szóvivője. Hangsúlyozta: a pozsonyi kormánynak megvan a saját véleménye és álláspontja, a román fél állásfoglalását a szlovák kormány nem próbálja befolyásolni, Nastase a Medgyessyvel folytatott tárgyalás eredményeképpen fogalmazza meg állásfoglalását. A román szóvivő is megerősítette: Dzurinda a telefonbeszélgetés során elmondta, hogy a módosított kedvezménytörvény nem felel meg a szlovák elvárásoknak és az európai normáknak, (m, -sza) Verheugen nem beszél a módosításról Brüsszel. A Günther Verheugennel folytatott tegnapi tárgyalásán Csáky Pál miniszterelnök-helyettes a maga részéről nem vetette fel a kedvezménytörvény kérdését. A jogszabály magyar módosítási javaslatáról egyébként az uniós bővítési főbiztos nem kívánt véleményt mondani, mert Budapest elképzeléseit Brüsszel egyelőre alaposan tanulmányozza. Jonathan Faull, az Európai Bizottság szóvivője elmondta, Verheugen rendszeres kapcsolatban áll a szlovák és a magyar kormány- nyál, és az EB mindkét érintett fél érdekeinek megfelelő megállapodást remél.„Ha igaz, hogy a két állam közt teljes az egyet nem értés, azt sajnálatosnak tartjuk” - fogalmazott diplomatikusan Faull. (SITA) VILLÁMINTERJÚ Miroslav Kusy politológussal a státustörvény körüli problémákról Hogyan fogadta, hogy Mikulás Dzurinda kategorikusan elutasította a magyar kedvezménytörvényt? Meglepett és sokkolt a bejelentés. Közismert volt, hogy az előkészületek simán zajlanak, és minden jel arra mutatott, körvonalazódik bizonyos megállapodás. Ön szerint miért változott a szlovák kormány álláspontja? Politikai okokat, elsősorban a kereszténydemokraták hatását kell keresni a dolog mögött. A KDH mindig is elutasító volt, sohasem hajlott a konszenzus felé a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban. A szlovák fél kifogásai mennyire megalapozottak? A legalapvetőbb kifogás a törvény diszkriminatív jellege. Ez abszurdum és semmiképpen sem megalapozott. Gondolkodjunk logikusan: ha valakinek ajándékot 1 adok, akkor a többieket, akiknek nem adok semmit, mindig diszk- riminálom, de ilyen esetekben nincs értelme a diszkrimináció szót használni. Ezenkívül Szlovákiában már van egy kisebbség, éspedig a német, mely részesül külföldi támogatásban. És kétségkívül sokkal bőkezűbb, nagyvonalúbb támogatásról van szó, mint amilyen most a szlovák politikusok szemét szúrja. A szlovákiai németek a német kormánytól egy sor különböző támogatást kapnak, Berlin is segíti a német iskolákban tanuló gyermekeket, ezenkívül a német kormány művelődési házakat vesz a német közösségnek, és mindez bizonyítható: a kulturális minisztérium a kisebbségek helyzetéről szóló jelentésében erről rendszeresen beszámol. Nem beszélve arról, hogy Szlovákia is támogatja a területén kívül élő szlovákokat: például a romániai szlovákoknak kamionszámra küldtünk könyveket. Akkor ezt is diszkriminációként lehetne felfogni! A jelenlegi patthelyzetben milyen megoldást lát? Csak a megállapodást. Kérdéses, a mai román-magyar tárgyalás hogyan végződik. Ha az simán zajlik, az óriási fiaskó lesz Szlovákia számára. Mikulás Dzurinda és Adrian Nastase telefonon konzultált a státustörvényről. Állítólag nem koordinálták lépéseiket, de ön szerint a szlovák álláspont kihatással lehet a mai tárgyalásra? Nem látok olyan okot, amiért a románok változtatnának eddigi álláspontjukon. Természetesen semmit sem lehet kizárni, de a román fél kezdettől fogva mérsékelt álláspontot képviselt, és a magyarok elég előzékenyek voltak velük szemben, ezért nincs ok arra, hogy a tárgyalásnak ne legyen pozitív eredménye, (sza) Duka Zólyomi Árpád módosító indítványa a kisebbségi kultúrák pénztámogatására Nevesítőnek nyolcvanmillió koronát ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Pozsony. Úgy tűnik, mégis lesz pénz a jövő évi költségvetésben a kisebbségi kultúrák támogatására. Tegnap a parlament külügyi bizottsága foglalkozott a büdzsével, és Duka Zólyomi Árpád módosító indítványban javasolta, hogy a kulturális tárca fejezetében nevezzenek meg egy összeget, melyet kisebbségi célokra lehet használni. „Próbáljuk eltávolítani a hibát a kormány által előterjesztett anyagból. Először fordult elő, hogy a kisebbségi kultúrák finanszírozása nincs pontosan meghatározva. Indítványom értelmében a minisztérium költség- vetésében célirányosan 80 millió koronát jelölnének ki a kisebbségi kultúrák támogatására” - tájékoztatta lapunkat az MKP képviselője. A bizottság elfogadta a javaslatot, tehát az indítvány bekerül a költségvetésről szóló jelentésbe, és a parlament szavazni fog róla. A magyar képviselő reméli, a tervezet gesztori bizottsága, a költségvetési - melynek elnöke Farkas Pál - is hasonló javaslatot fogad majd el, mert akkor nagyobb lesz az esély, hogy a Ház megszavazza a módosítást. „Nem pluszpénzről, nem a kiadások emeléséről, hanem csak egy bizonyos tétel nevesítéséről van szó” - hangsúlyozta Duka Zólyomi Árpád, (sz-a) Holttestek a hotel romjai között (TASR/AP-felvétel) Szállodarobbantás Kenyában: tizenöt halott, a sérültek számát nyolcvanra becsülik Véres támadássorozat izraeliek ellen ÖSSZEFOGLALÓ Mombasa/Kampal a/ Jeruzsálem. Két, összehangoltnak tűnő és halálos áldozatokat követelő fegyveres terrortámadás ért izraeli turistákat tegnap a kenyai Mombasában. Öngyilkos merénylők robbantottak egy részben izraeli tulajdonban levő és éppen egy népes izraeli turistacsoportot fogadó szállodában, ahol az esti adatok szerint 15 ember - köztük 3 izraeli - vesztette életét. Egy robbanóanyaggal megrakott terepjáró törte át a Paradise Hotel kapuját helyi idő szerint reggel 8 óra tájban. Az előcsarnokban megálló gépkocsiban hárman ültek, egy férfi közülük kiugrott, a recepcióhoz rohant és felrobbantotta magát, miközben a járműben maradt két társa a terepjárót röpítette a levegőbe. A robbantással csaknem egy időben két rakétát lőttek ki egy Tel-Avivba tartó izraeli utasszállító repülőgépre, alig néhány perccel azután, hogy felszállt a mombasai nemzetközi repülőtérről. Az ismeretlenek elvétették a célpontot. A támadások elkövetését délután a Palesztina Hadserege nevű csoport vállalta magára, az izraeli és kenyai hatóságok azonban első nyilatkozataikban a bin Laden vezette al-Kai- da terrorhálózatot tartották a legvalószínűbbnek. (m, t) Merénylet a Likud párt székhazában Jeruzsálem. Ellentmondásos jelentések láttak napvilágot az északizraeli Beit Seán városában elkövetett, halálos áldozatokat követelő merényletekről. A Háárec szerint több tucat sebesültje van annak a támadásnak, amelyet a Likud párt helyi központjában hajtottak végre. Más források arról számoltak be, hogy terroristák nyitottak tüzet egy buszmegállóban várakozókra, Spártszékház mellett. Négy izraeli és két terrorista életét vesztette. A merényletet a Fatah fegyveres szárnya vállalta, (m) Csáky Pál és Gyurovszky László tegnap az EU régiópolitikai főbiztosával tárgyalt Brüsszelben könyörtelenek lesznek HÍRÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. A jövő év abból a szempontból is kulcsfontosságú lesz, hogy Szlovákia felkészüljön az Európai Uniós alapokból nyújtható támogatás felhasználására - ebben az értelemben nyilatkozott Csáky Pál miniszterelnök-helyettes, aki Gyurovszky László régiófejlésztési miniszter társaságában tegnap Michel Barnier-vel, az EU régiópolitikai főtitkárával tárgyalt. „Először el kell készítenünk a nemzeti régiófejlesztési tervet, hogy pontosan papírra vessük, mit szeretnénk tenni az elkövetkező években” - mondta Csáky. A támogatások fogadásához ezenkívül ki kell építeni a megfelelő intézményi és személyi hátteret, s már jövőre elkészítendők azon tervezetek, amelyek alapján Szlovákia 2004-ben meríthet az EU alapjaiból. Barnier Szlovákiát, a tagjelölteket és a tagállamokat is figyelmeztette, hogy Brüsszel „könyörtelenül” számon fogja kérni az előírások megtartását. „Mi is könyörtelenek leszünk és áttekinthetően cselekszünk” - válaszolt erre Csáky. Ezzel alaptalannak minősítette az Európai Parlament egyik képviselőjének közelmúltbeli kijelentését, mely szerint fennáll a veszély, hogy Szlovákiában visszaélnek a támogatásokkal, (s)